Új hét, új nap, új élet, új küldetés: vidd a hírt!

                                      Varga Botond, Szatmár-Németiből írta: A hétnek első napján pedig kora reggel…Lk 24,1 A húsvéti beszámoló ezzel az időmeghatározással kezdődik: a hétnek első napján. Lukácsnak mindig fontos az idői behatárolás. Ő még nem siet. Mindent pontosan és szépen elrendez. Mindennek helye van az életében.   A mi életünk rohan. Szaladunk, sietünk az autóval, nem veszünk észre semmit sem. Sem a hét első napját, a vasárnapot, sem a munkás hét első napját, a hétfőt nem szenteljük meg. Egybefolyik minden. Ma reggel Németiből az István-tér felé indultam, és a reggeli csúcsforgalomba, a zajba, a sietésbe belecsendült a toronyóra. Nyolcat ütött. És mindenki sietett, mert mindenki késésben volt. Mit teszünk mi a hét első – és második – napján: sietünk. A galileai asszonyok, a Jézust követők egészen máshová siettek a hét első napja reggelén: a sírhoz. Ők még nem tudták, de Jézushoz siettek. Fájdalmukkal, gyászukkal, megválaszolatlan kérdéseikkel ballagtak. Ám ezzel a reggellel az életükben teljesen más időszámítás kezdődik: ez nem csak a hét első napja, de új életük első lépéseit is most teszik meg. Találkoznak az új élet örömhírével, és viszik is az evangéliumot: feltámadott az Úr! Új hét, új nap, új élet, új küldetés: vidd a hírt! refszatmar.hu   Áldott hetet mindenkinek! Töhötöm    

2013. January 27. 21:44

Tiszaújlak – Szabadság emlékmű - Kárpátalja

                          Tiszaújlak és a szomszédos Tiszabökény határában egy mesterséges halom tetején áll az emlékmű, mely a kuruc csapatok 1703. július 14-én, a Tiszaújlak-Tiszabecsi révnél vívott első győztes csatájának állít emléket. Tiszaújlak nagyközség a Tisza partján, Kárpátalján, a Nagyszőlősi járásban található,

2013. January 27. 21:22

Izsó Miklós (1831-1875)

                                          A romanticizmust képviseli. Remekművén, a fél-életnagyságú Búsuló juhászon a magyaros elemek klasszicizáló formában keverednek, de új és merész kezdeményezése a népies elem bevitele művészetünkbe.

2013. January 27. 21:06

Hét szűk esztendő jön a balliberális oldalnak

                                          Kerényi Imre szerint a nemzeti kultúra jobboldali képviselői nyolc évig nem jutottak lehetőséghez, ezért a balliberális oldalnak meg kell barátkoznia azzal, hogy hét szűk esztendő következik számukra a kultúrpolitikában. Minderről pénteken az ATV Csatt! című műsorában beszélt a miniszterelnöki megbízott. Hozzátette: meg kell tapasztalniuk a baloldalon is, milyen az, amikor nem állnak rendelkezésre források.   A Hvg.hu beszámolója szerint Vári György, az ÉS és a Magyar Narancs kritikusa a vitában közölte: zajlik a kulturális intézmények feltöltése megbízható káderekkel. Úgy véli: erről szól L. Simon László kultúráért felelős államtitkár javaslata is, hogy a kiemelt kulturális intézmények esetében pályáztatás helyett, bizonyos esetekben kinevezésre kerüljön sor. Kerényi Imre méltatta L. Simon László javaslatát, és Kulka Jánoshoz fordulva, a Nemzeti-pályázat kapcsán úgy fogalmazott: „valamennyien tudjuk, hogy az egész pályáztatás egy fölösleges színházi cirkusz (...)”. Kerényi Imre álláspontja szerint kétfajta kultúra létezik, és a nemzeti kultúra megerősödőben van, hozzátéve: 1949 óta a kulturális élet balliberális felségterület, ezért is tartja méltatlannak, hogy Fekete Györgyöt annyian bántják.Nekünk fontos a nemzeti értékrend. Vannak művészek, akiknek ez az értékrend fontos, és vannak, akiknek ez kevésbé fontos” – jelentette ki a miniszteri megbízott, akit a műsorvezető arról is kérdezett, igaz-e a szóbeszéd, hogy Eszenyi Enikő mandátumának lejártával a Vígszínházra aspirál. Kerényi leszögezte: nem ő lesz a teátrum direktora, ő már túl van a színházon. Mindehhez hozzátette: "Ide a bökőt, hogy Alföldi Róbert kap egy színházat!" Jordán egyetért L. Simonnal Ahány ember, annyiféle Nemzeti Színház-koncepció létezik, ezek között nagyon nehéz megtalálni a helyeset, hiszen senki nem tud olyan meghatározást mondani, amit mindenki elfogad – nyilatkozta korábban a Magyar Nemzetnek Jordán Tamás, a Nemzeti Színház egykori vezetője. Azzal kapcsolatban, hogy Vidnyánszky Attila lett a Nemzeti igazgatója, úgy fogalmazott: az idő dönti el, hogy mennyire lesz életképes, a magyar társadalom szövetébe illeszkedő az ő Nemzeti Színháza. Beszélt arról is, hogy egyetért L. Simon László kulturális államtitkár felvetésével, miszerint olyan fajsúlyos intézmények esetében, mint a Nemzeti Színház, nem kell pályáztatás. mno.hu

2013. January 27. 17:42

Orbán Viktor monta a Mercedes kecskeméti gyárában

                        Köszönöm a befektetőknek, a Magyarország iránt bizalmukat kifejező németeknek, de mindenekelőtt a magyar munkásoknak azt, hogy a teljesítményükkel újra és újra bizonyítékát adják a világnak: érdemes Magyarországra jönni, érdemes együttműködni. Részlet Orbán Viktor 2013. január 25-én Kecskeméten mondott beszédéből Patrióta Európa Mozgalom

2013. January 27. 15:39

Szaván fogni a nagyhatalmat - Tűrhetetlen és tarthatatlan Szlovákia és Csehország rasszista álláspontja

                          ... Persze Churchill is, Sztálin is mondott szép elveket, tele lenne a padlás velük. A valóság nem igazodott a nagy emberek nagy szavaihoz, hanem a nagy emberek igazodnak azóta is folyamatosan ahhoz a valósághoz, hogy a győztesé minden, a zsákmány is meg a jog is, meg az igazság is.   Az Európa elleni két világháború megrengette a földet, az egész emberi világot eltérítette addigi pályájáról, új világhatalmi konstelláció jött létre, aminek létrehozó bűncselekményei örökre nem elszámoltathatók. Európa színterén – azon felül, hogy Európa egésze, összes államaival együtt szomorú hanyatlás állapotába jutott –, országok és népek két osztályba soroltattak: győztesekre és vesztesekre. Szlovákia az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének 1993-as döntése ellenére is becsempészte az unióba a Benes-dektérumokat. Csapó Endre  Magyar Hírlap, Patrióta Európa Mozgalom A  Kárpáti Harsonnában megjelent teljes írást a link bemásolásával elolvashatja: Másolja be az alábbi linket: http://karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=12378:az-aldozatnak-soha-nem-lehet-igaza&catid=118:csapo-endre&Itemid=72

2013. January 27. 14:52

Pozsonyi Ádám: Az a másik Európa

                                        Ha az ember olvassa a lapokat, nézi a híreket – bár ez rám nem vonatkozik, mivel én televíziót nem nézek, mai filmeket se, s kizárólag 30–40-es évekbeli fekete-fehér magyar alkotásokat vagyok hajlandó beengedni aurámba – azt hiheti, az univerzum teljes mértékben megbolondult.   Svédországi óvodákban azokat a gyerekeket diszkriminálják és küldik nevelési tanácsadóhoz, akik nemüknek megfelelő viselkedési jegyeket mutatnak fel. Budapesten, ha valakit egy idegen brutálisan meggyilkol, nem a gyilkosság miatt háborog a közélet, hanem amiatt van a hiszti, hogy valaki a gyilkost nevén nevezte. London egyes kerületeiben, az idegen bevándorlók lakta részeken pedig az iszlám már átvette a hatalmat, és a saját országában, saját városában sétáló fehér angolnak a muszlim járőr – így nevezik tudniillik – megmondja, hogy miként viselkedhet. (A Youtube videomegosztón világosan megfigyelhető, hogy a londoni utcán sétafikáló fehér őslakos angolt megfenyegetik, amennyiben nem önti ki a sörét, vagy nem a saria által megszabott ruházatban közlekedik.) Persze, akár lehetne azt is mondani, megérdemeltük, s ez is csak azt bizonyítja, hogy a normalitás utat tör minden utópisztikus elmebajon, s ha a fehér európai ember nem akarja betartani az isteni törvényeket, akkor majd kipusztul, s jön az erősebb, ami betartatja a maradékkal). A kedvencem azonban a következő fénykép, amit valamelyik oldalon találtam. Egy londoni iskola képe, ahol a fehér nebulók egymáshoz láncolva, nyakukban kis fa nyakszorítóval sétálnak, s egy fekete bőrű ember vezényelgeti őket. Gondolom, a szertartás nevelő célzatú: a fekete ember érezteti a fehér nebulókkal, milyen érzés volt rabszolgának lenni. Etnomazochizmus. Azt hiszem, így nevezik ezt a jelenséget. Azt meg nem tudom hogy nevezik, amikor a nyugati egyetemeken a feministák abból csinálnak hisztit, hogy a zeneirodalom mindegyik képviselője fehér férfi, és erőszakkal próbálják mindezt kompenzálni (kiegyenlíteni), s bizonygatják, hogy Bach vagy Muszorgszkij igazából fekete homoszexuális nő. Pillanatképek egy önfeladó és pusztulásra ítélt Európából. Épp ezért volt számomra élmény a This is Europa névre hallgató oldal a Facebookon. „Wonderful photos and information about our great European Civilization. We love Europe!” Ez a leírás, de a lényeg nem a szöveg, hanem az élmény. Hogy Európa nem csak a buszon való rettegés Európája a járművet elözönlő szotyolázó, kötözködő etnikumoktól. Nem csak a melegfelvonulások Európája. Nem csak a gyorséttermek, plázák, és félig letolt gatyával sétáló nem- és identitásnélküli véglények Európája. Nem csak a tanárt és szülőt verő diákok, nem csak az üresen kongó keresztény templomok és gombamód épülő minaretek Európája. Nem. Európában még van igény a katedrálisok Európájára. A mórokat karddal elzavaró büszke spanyol harcosok lovas szobrainak Európájára. A szegedi fogadalmi templom Európájára. Platón, Szókratész és Chesterton Európájára. Sherlock Holmes, D’ Artagnan és Esti Kornél Európájára. Caesar, Hunyadi és Sobieski Európájára. A bajor kisvárosok, prágai sörözők és orosz könyvtárak Európájára. Az ember óhatatlanul ezt érzi, Európa talán végre ébredez. S még azt is: nincs egyedül. Hogy a szófiai közgazdász, a spanyol diáklány és a magyar író ugyanazt gondolja. Na, ez a nemzetköziség, nem a multikulti. Pozsonyi Ádám Magyar Hírlap

2013. January 27. 14:20

Bencsik András: Még egyszer a természetről - Aki még mindig szocialistának vallja magát, az már kezelésre szorul

                      Még egyszer a természetről és a rendről, annak kapcsán előbb, hogy végre sikerült a kormánynak nyolc pontban egyezséget kötnie a diákok képviselőivel. Vagyis mégsem lesz 1968-as típusú baloldali diákforradalom Magyarországon.   Ez jó hír. A diákok tudomásul vették, hogy azokban a divatszakmákban, ahol aránytalan a túlképzés, úgy szűkül az ingyen férőhelyek száma, hogy megemelték az ennek eléréshez szükséges ponthatárt, míg azokon a szakokon, ahol hiány vagyon, csökken az ingyenességhez szükséges ponthatár, de azért itt sem lesz nulla. Örüljünk. És ha majd lecsendesülnek végképp az indulatok, s az érintettek elsősorban a maguk dolgával, a tanulással lesznek elfoglalva, talán majd érdemes lesz egy társadalmi vitát lefolytatni az egyetemi oktatók szociális hátteréről, elképzeléseikről, vágyaikról, tudományosan mondva, értékpreferenciáikról. Hogy például hányan rajonganak közülük mondjuk Daniel Cohn-Benditért, s akik ezt teszik, mely egyetemek mely szakain sűrűsödtek össze. Vagy hogy hányan tekintik közülük fasisztának azt, aki tiszteli Orbán Viktort. Kell ilyen lista. Miért ne? Nagyon is! Elvégre a listázásoknak most szezonja van. Az MSZP némely politikusa például azt szeretné tudni, hogy egyes települések önkormányzataiban – momentán Miskolcon, de ne álljunk meg itt – hányan vannak, akik anyanyelvi szinten beszélik a román nyelvet. Mert ezek egymás között románul karattyolván, nyilván összeesküvést szőnek a mit sem sejtő politikustársak füle hallatára. Ami pedig, ha elég nagy az a település, mint mondjuk Miskolc, súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent. E távlatos javaslatával a Magyarországon már csak ideiglenesen állomásozó szocialista párt sikeresen fölemelkedett abba a magasságba, ahová eddig csak a Jobbik némely országgyűlési képviselőjének sikerült. Akár azt is javasolhatták volna, hogy a szóban forgó lista ne csupán azt tartalmazza, hogy ki beszél itt minálunk románul – továbbmenően szlovákul, szerbül, horvátul, németül, zsidóul és mandarinul (ez a kínai egyik változata) –, hanem azt is, ki kettős állampolgár. Mert mi van akkor, villanhatna a felismerés lángoló villáma a sötét szocialista agyakba, ha például a hozzánk települt romániai magyarok mind szekusok és Románia kémei? Felmérte-e már valaki, hogy mekkora nemzetbiztonsági kockázatot jelent a kárpátaljai magyarok beszivárgása? És mi van, ha Szerbiából nem is magyarok, hanem rácok jöttek?… Ne háborogjon az olvasó, itt már nem érdemes háborogni. Aki még mindig szocialistának vallja magát, az már kezelésre szorul, miből következőleg a józan – kétharmados – többségnek nyomasztó veszteség, e buggyant kisebbségnek pedig értékes nyereség, hogy bezárták az elmegyógyintézetet Lipótmezőn. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a 2014-es választás kampányában ne kellene a baloldali veszélyt komolyan venni, hanem azt, hogy úgy kell kezelni, ahogy a maga módján megnyilvánul: őrültek szövetsége a normálisok ellen. Beteg elmék lázadása a természet rendje ellen. Szó sincs arról, hogy ez a veszély ne volna figyelmet érdemlő. Ahogy például az Alkotmánybíróság megsemmisítette a családról szóló törvényt, mert kirekesztőnek találta azt a keresztényi felfogást, miszerint a család apából, anyából és egy vagy több gyerekből áll (s ha valamelyik szereplő hiányzik, az a csonka család), valójában egy politikai kurzus szolgálatában az örök természet rendjét vonta kétségbe. Bencsik András Magyar Demokrata

2013. January 27. 13:43

Nem kérünk a libásból!

                                    A 2005 és 2010 közötti korszak a gazdaságpolitikai hibák állatorvosi lova. És most Bajnai a "baloldal" miniszterelnök-jelöltje. Aki megszüntette (teljesen értelmetlenül) a 13. havi bért és nyugdíjat (nálunk a fű se rezdült, tessék megnézni Görögországot, Portugáliát!), aki ezzel (a vásárlóerő szűkítésével) 6,8 százalékos zuhanást idézett elő a gazdaságban 2009-ben (még 2012-ben sem értük el a 2008-as szintet!), és aki most minimálbér-csökkentést és egyéb megszorításokat javasol. Gazdag László Magyar Nemzet, Patrióta Európa Mozgalom

2013. January 27. 00:19

Egy kis nemzetpolitika

                            Most, hogy néhány szocialista turista valahogy elvergődött Kolozsvárra, és ott időleges menedéket lelt az RMDSZ savanyú szagú szvettere alatt, a magyar sajtó, valamiféle „új nemzetpolitika” hangoztatásával próbálja tematizálni a közbeszédet.   A televíziós csatornákat váltogatva, a hírlapokat forgatva és az interneten bóklászva mondhatjuk, nem is egészen sikertelenül. Az esemény „méretét” és „politikai jelentőségét” messze meghaladó kommentárözön próbálja tisztára mosni azt, amit ki tudja hány évtized koszolt el, próbálja elhitetni a hihetetlent, azaz a hiteltelenséget. ...Maga az esemény aligha több ócska kampányfogásnál, és még a „bocsánatkérést” – a 2004-ben (plusz–mínusz néhány évtized) elkövetett galádságukért is – sikerült végtelenül otrombán megoldaniuk. Alexa Károly Magyar Hírlap

2013. January 27. 00:03
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

643. oldal/866