A történelem folyamatosan ismétli önmagát
A történelem folyamatosan ismétli önmagát
Teljesen mindegy, hogy milyen párti az USA vezetése, a tényleges hatalmat, a világuralomra törekvő, véresen és könyörtelenül kegyetlen, a totális erőszaktól sem visszahőkölő háttérhatalom bitorolja, amely mindezekkel együtt, a legpofátlanabb módon minden alkalommal a "béke és a világbiztonság" védelmezőjének a szerepében tetszeleg
"C:\Users\Mészáros László\OneDrive\Pictures\ass van szöveg hozzá Trump.jpeg"
2025. June 28. 00:00
Lenin-fiúk - 2025
Lenin-fiúk - 2025
Félreértés ne essék, ez nem egy párt, tagsága sincsen. Ez egy szerződéses hazaárulókból, valamint önkéntes gyűlölködőkből álló, a magyar érdekek ellen koordináltan, külföldi forrásokból működtetett ügynökszervezet - s mint ilyen, egy demokráciában elfogadhatatlan, tehát az Alaptörvény és kapcsolódó jogszabályai értelmében bíróság által felszámolandó! De sürgősen!
"C:\Users\Mészáros László\OneDrive\Pictures\ass Van szöveg lenin-fiúk.jpeg"
2025. June 21. 00:00
Szégyenszemre Göncz Árpád nevét viseli a fővárosban egy városközpont és egy metróállomás is
Szégyenszemre Göncz Árpád nevét viseli a fővárosban egy városközpont és egy metróállomás is
Nem lakónegyedet, nem metróállomást, de még egy dűlőt sem lett volna szabad elnevezni Göncz Árpádról!
A budapesti libernyák vezetés semmit nem érő, politikai szélhámosságaként értékelhető klímavészhelyzet kihirdetését követően, második látszatintézkedéseként, az időtlen idők óta Árpád-híd metróállomásként ismert csomópontot Göncz Árpád városközponttá nevezte át.
Göncz Árpád köztársasági elnökként – az egyébként nem is létező elnöki hatalmával visszaélve - ott akadályozta a demokratikus berendezkedés kiépítésének a folyamatát, ahol csak tudta, illetve ahol és amikor megparancsolták azt neki a "gazdái".
„Teljes mellszélességgel” támogatta a törvényesen megválasztott Antall-kormány elleni puccsot – a taxisblokádot.
Az első szabadon választott Parlament által elfogadott médiatörvény elszabotálásával, és számtalan más fontos kérdésben antidemokrataként viselkedett: nem az ország, a nemzet érdekei vezérelték, csupán egy szűk csoportéi!
Egy közepes képességű, akaratgyenge SZDSZ-es pártkatona volt csupán.
Külföldi sajtóorgánumoknak magyar köztársasági elnökként (!!!) az országot lejárató nyilatkozatokat tett.
Ha a magyarországi rendszerváltoztatás elsikkasztásának két fő személyi felelősét kellene megnevezni, akkor Sólyom László mellett Göncz Árpád neve szerepelne legelől a listán.
Hazaáruló módjára viselkedtek és "működtek" mindketten!
Göncz egy „karakter nélküli” jelentéktelen ember volt, akit bábként rángatott a háttérhatalom hazai szervezete, az SZDSZ.
Szégyen, hogy egyáltalán szóba jöhetett a neve egy közterület elnevezése kapcsán.
Nem lenne gerincünk, ha mindezeket szó nélkül hagynánk!
Mészáros László – a Patrióta Európa Mozgalom alapítója
2025. February 28. 00:00
Még a létét is tagadó háttérhatalom az öngyilkosságba hajszolta a mára már megcsonkított területű, lakosságának jó részétől megfosztott Ukrajnát
Még a létét is tagadó háttérhatalom az öngyilkosságba hajszolta a mára már megcsonkított területű, lakosságának jó részétől megfosztott Ukrajnát, ami mostanra egy ronccsá vált, lélegeztető géppel tartanak életben
ass Még a létét is tagadó háttérhatalom az öngyilkosságba hajszolta a mára már megcsonkított területű, lakosságának jó részétől megfosztott Ukrajnát
2024. February 05. 00:00
A magyar konyha ínyencségei – Nyers meggyleves
A magyar konyha ínyencségei – Nyers meggyleves
Finom, egészséges csemege forró napokon, és bármikor!
Hozzávalók:
1 kg meggy (szezonon kívül: fagyasztott meggy)
12 dkg kristálycukor
késhegynyi fahéj
6-8 szem szegfűszeg
2-3 dl tejszín
Elkészítése:
Minimális mennyiségű vizet felforralunk a cukorral, a fahéjjal és a teatojásba zárt a szegfűszeggel. hagyjuk kihűlni.
Közben a meggyet megmossuk, lecsepegtetjük, kimagozzuk. A meggy 80 %-át, a kihűlt fűszeres szirupunkat és a tejszínt alaposan összeturmixoljuk, egy kanállal belekeverjük a kimagozott meggy maradékát, és a hűtőgépbe tesszük 4-5 órára.
Tálkákba szedve kínáljuk. Tejszínhab galuskával, rózsával, pirított mandulaforgáccsal, citromfű-, vagy mentalevéllel díszíthetjük.
Jéghidegen, sőt másnap az igazi!
2023. July 02. 00:00
Putyin beszéd - ukrán háború
Azoknak, akik szeretnek a dolgok valódi hátterének, mozgatórugóinak is utána nézni!
A nyugati média által írt narratíva helyett itt van az orosz elnök a háború megindítása utáni beszédének magyar fordítása.
Az oroszok a 8 éve tartó ukrán hadműveletek megállítását tűzték ki célul.
(Orbán Viktornak igaza van!
Ebből jobb, ha kimaradunk! Semmi közünk hozzá!)
"Kedves orosz állampolgárok, kedves barátaim!
Ma ismét szükségesnek tartom, hogy visszatérjek a Donbászban zajló tragikus eseményekhez és magának Oroszország biztonságának biztosításának kulcskérdéseihez.
Hadd kezdjem azzal, amit az idén február 21-i beszédemben mondtam. Arról beszélünk, hogy mi okoz különösebb aggodalmat és szorongást, azokról az alapvető fenyegetésekről, amelyeket évről évre, lépésről lépésre durván és szertartástalanul teremtenek a felelőtlen nyugati politikusok hazánkkal kapcsolatban. A NATO-blokk keleti kiterjesztésére gondolok, katonai infrastruktúráját közelebb hozva az orosz határokhoz.
Köztudott, hogy 30 éven át kitartóan és türelmesen próbálunk megegyezni a vezető NATO-országokkal az egyenlő és oszthatatlan biztonság elveiről Európában. Javaslatainkra reagálva folyamatosan szembesültünk vagy cinikus megtévesztéssel és hazugságokkal, vagy nyomásgyakorlási és zsarolási kísérletekkel, az észak-atlanti szövetség eközben minden tiltakozásunk és aggodalmunk ellenére folyamatosan terjeszkedik. A katonai gépezet mozog, és ismétlem, közeledik határainkhoz.
Miért történik mindez? Honnan ez a pimasz beszédmód, a saját kizárólagosságot, tévedhetetlenséget megengedő pozíció? Honnan ez a lenéző hozzáállás az érdekeinkhez és a teljesen jogos követeléseinkhez?
A válasz egyértelmű, minden világos és nyilvánvaló. A Szovjetunió a múlt század 80-as éveinek végén meggyengült, majd teljesen összeomlott. Az akkor lezajlott események egésze jó lecke számunkra ma is, meggyőzően megmutatta, hogy a hatalom és az akarat bénulása az első lépés a teljes leépülés és feledés felé. Amint egy időre elveszítettük az önbizalmunkat, végünk lett, a világ erőegyensúlya megbomlott.
Ez oda vezetett, hogy a korábbi szerződések és megállapodások már nem hatályosak. A rábeszélés és a kérések nem segítenek. Minden, ami az egyeduralkodó hatalomnak (USA), a hatalmon lévőknek nem tetszik, archaikusnak, elavultnak, szükségtelennek nyilvánítják. És fordítva: mindent, ami számukra előnyösnek tűnik, a végső igazságként mutatják be, bármi áron, nyájasan, minden eszközzel keresztülnyomják. A másként gondolkodókat megtörik és leigázzák.
Amiről most beszélek, az nemcsak Oroszországra vonatkozik, és nem csak ránk. Ez vonatkozik a nemzetközi kapcsolatok egész rendszerére, sőt néha magukra az Egyesült Államok szövetségeseire is. A Szovjetunió összeomlása után tulajdonképpen megkezdődött a világ újrafelosztása, és az addigra kialakult nemzetközi jogi normák - és a kulcsfontosságú, alapvető normák - a második világháború végén kerültek elfogadásra, és nagymértékben megszilárdították annak eredményeit - elkezdte zavarni azokat, akik a hidegháború győztesének vallották magukat.
Természetesen a gyakorlati életben, a nemzetközi kapcsolatokban, figyelembe kellett volna venni a világban végbemenő erőviszonyok a változásait. Ezt azonban szakszerűen, gördülékenyen, türelmesen, minden ország érdekeit figyelembe véve, tiszteletben tartva, a saját felelősségét megértve kellett volna megtenni. De nem – azok, akik abszolút felsőbbrendűnek hitték magukat az eufória állapotában, az abszolutizmus egyfajta modern formájában, arrogáns módon olyan döntéseket készítettek elő, fogadtak el és nyomtak át, amelyek csak maguknak voltak előnyösek. A helyzet más forgatókönyv szerint kezdett kialakulni.
Nem kell messze keresni a példákat. Először is, az ENSZ Biztonsági Tanácsának szankciója nélkül, véres hadműveletet hajtottak végre Belgrád ellen, repülőgépekkel és rakétákkal Európa kellős közepén. Több hétig folyamatosan bombázták a városokat, az életfenntartó infrastruktúrát. Emlékezzünk ezekre a tényekre, mert egyes nyugati kollégák nem szívesen emlékeznek ezekre az eseményekre, és ha erről beszélünk, akkor inkább nem a nemzetközi jog normáira mutatnak rá, hanem az általuk jónak ítélt körülményekre.
Aztán jött Irak, Líbia, Szíria sora. A katonai erő Líbiával szembeni illegitim alkalmazása, az ENSZ Biztonsági Tanácsa líbiai kérdésben hozott minden határozatának megszegése az állam teljes pusztulásához, a nemzetközi terrorizmus hatalmas melegágyának kialakulásához, az ország zuhanásához vezetett. Évekig tartott a humanitárius katasztrófa és a polgárháború. A tragédia, amely nemcsak Líbiában, hanem az egész régióban emberek százezreinek, millióinak kárára ítéltetett, hatalmas migrációs kivándorláshoz vezetett Észak-Afrikából és a Közel-Keletről Európába.
Hasonló sors várt Szíriára is. A nyugati koalíció harca ezen ország területén a szíriai kormány beleegyezése és az ENSZ Biztonsági Tanácsának szankciója nélkül nem más, mint agresszió, beavatkozás.
Ebben a sorozatban azonban különleges helyet foglal el természetesen Irak inváziója, szintén minden jogalap nélkül. Ott ürügyül olyan „megbízható” információkat választottak, amelyek állítólag az Egyesült Államok rendelkezésére álltak a tömegpusztító fegyverek iraki jelenlétéről. Ennek bizonyítékaként nyilvánosan, az egész világ előtt az amerikai külügyminiszter valamiféle kémcsövet rázott fehér porral, biztosítva mindenkit arról, hogy ez az Irakban kifejlesztett vegyi fegyver. Aztán kiderült, hogy mindez csak álhír, blöff: Irakban nincs vegyi fegyver. Hihetetlen, meglepő, de tény marad. Hazugságok hangzottak el a legmagasabb állami szinten és az ENSZ-ben is. Ennek eredménye lett a hatalmas áldozatok, pusztítások, a terrorizmus hihetetlen hulláma.
Általában azt tapasztaljuk, hogy gyakorlatilag mindenhol, a világ számos régiójában, ahová a Nyugat a saját rendjének megteremtésére jön, az eredmény véres, be nem gyógyult sebek, a nemzetközi terrorizmus és a szélsőségesség fekélyei. Mindaz, amit mondtam, a legkirívóbb, de semmiképpen sem az egyetlen példa a nemzetközi jog figyelmen kívül hagyására.
Ebbe a sorba illeszkednek a hazánknak tett ígéretek, hogy a NATO-t egyetlen centiméterrel sem bővítik keletre. Ismétlem - megtévesztettek, de köznyelven egyszerűen átvertek bennünket. Igen, gyakran lehet hallani, hogy a politika piszkos üzlet. Talán, de nem ilyen mértékben! Hiszen az ilyen csaló magatartás nemcsak a nemzetközi kapcsolatok alapelveinek mond ellent, hanem mindenekelőtt az erkölcs és az erkölcs általánosan elismert normáinak. Hol van itt igazság? Csak egy rakás hazugság és képmutatás!
Egyébként maguk az amerikai politikusok, politológusok és újságírók is írnak és beszélnek arról, hogy az Egyesült Államokon belül az elmúlt években igazi "hazugságbirodalom" jött létre. Nehéz ezzel nem egyetérteni – ez igaz. De ne szerénykedjünk: az Egyesült Államok még mindig nagy ország, rendszerformáló hatalom. „Szövetségeseik” nemcsak kötelességtudóan beleegyeznek mindenbe, amit ők terveznek, hanem lemásolják a viselkedésüket, lelkesen elfogadják az általuk javasolt szabályokat. Ezért okkal és bátran kijelenthetjük, hogy az Egyesült Államok által a maga képére és hasonmására alkotott egész úgynevezett nyugati blokk maga a „hazugság birodalma”.
Ami hazánkat illeti, a Szovjetunió összeomlása után, az új modern Oroszország példátlan nyitottsággal, az Egyesült Államokkal és más nyugati partnerekkel való őszinte együttműködéssel gyakorlatilag egyoldalú hadi leszerelést hajtott végre, de egyesek azonnal megpróbáltak beszorítani és megsemmisíteni bennünket. Pontosan ez történt a 90-es években, a 2000-es évek elején, amikor az úgynevezett kollektív Nyugat a legaktívabban támogatta a szeparatizmust és a zsoldosbandákat Dél-Oroszországban. Milyen áldozatokba, milyen veszteségekbe került mindez akkor, milyen megpróbáltatásokon kellett keresztülmennünk, mielőtt végleg megtörtük a nemzetközi terrorizmus hátát a Kaukázusban. Emlékszünk erre, és soha nem felejtjük el.
Igen, egészen a közelmúltig nem szűntek meg a kísérletek arra, hogy a saját érdekeikben felhasználjanak bennünket, lerombolják hagyományos értékeinket, és ránk kényszerítsék álértékeiket, amelyek belülről korrodálnának minket, népünket. Nem fog sikerülni, még soha senkinek sem sikerült! Most sem fog menni.
Mindennek ellenére 2021 decemberében ismét kísérletet tettünk arra, hogy megállapodjunk az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel az európai biztonság biztosításának elveiről és a NATO keleti bővítésének leállításáról. Minden hiábavaló. Az Egyesült Államok álláspontja nem változik. Nem tartják szükségesnek Oroszországgal tárgyalni ebben a számunkra kulcsfontosságú kérdésben, saját céljaikat követve, figyelmen kívül hagyják érdekeinket.
Ebben a helyzetben van egy kérdésünk: mit tegyünk ezután, mire számíthatunk? A történelemből jól tudjuk, hogy az 1940-es években és az 1941-es évek elején a Szovjetunió minden lehetséges módon megpróbálta megakadályozni, vagy legalábbis késleltetni a háború kitörését. Ennek érdekében többek között szó szerint a végsőkig igyekezett nem provokálni egy potenciális agresszort, nem hajtotta végre vagy halasztotta el a legszükségesebb, legkézenfekvőbb akciókat, hogy felkészüljön egy elkerülhetetlen támadás visszaverésére. És azok a lépések, amelyeket végül mégis meghoztak, katasztrofálisan késtek.
Ennek eredményeként az ország nem volt készen arra, hogy teljes mértékben ellenálljon Németország inváziójának, amely 1941. június 22-én megtámadta Szülőföldünket anélkül, hogy háborút hirdetett volna. Az ellenséget megállítottuk, majd levertük, de óriási veszteségekkel. Az agresszor megnyugtatására tett kísérlet a Nagy Honvédő Háború előestéjén tévedésnek bizonyult, amely sokba került népünknek. Az ellenségeskedés legelső hónapjaiban hatalmas, stratégiailag fontos területeket és emberek millióit veszítettük el. Másodszor nem engedünk meg egy ilyen hibát, nincs jogunk.
Akik világuralomra törnek, nyilvánosan, büntetlenül és – hangsúlyozom – minden ok nélkül ellenségüknek nyilvánítanak minket, Oroszországot. Valójában ma hatalmas pénzügyi, tudományos, technológiai és katonai képességekkel rendelkeznek. Tisztában vagyunk ezzel, és objektíven értékeljük a gazdasági szférában folyamatosan bennünket érő fenyegetéseket, valamint azt, hogy mennyire vagyunk képesek ellenállni ennek a szemtelen és tartós zsarolásnak. Ismétlem, illúziók nélkül, rendkívül reálisan értékeljük őket.
Ami a katonai szférát illeti, a modern Oroszország a Szovjetunió összeomlása és potenciálja jelentős részének elvesztése után is ma a világ egyik legerősebb nukleáris hatalma, ráadásul számos előnnyel rendelkezik. E tekintetben senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy az országunk elleni közvetlen támadás vereséghez és szörnyű következményekhez vezet bármely potenciális agresszor számára.
Ugyanakkor a technológiák, köztük a védelmi technológiák is gyorsan változnak. A vezető szerep ezen a területen múlik. A határainkkal szomszédos területek katonai fejlesztése, ha megengedjük, évtizedekig, sőt talán egy örökké tartó, folyamatosan növekvő, abszolút elfogadhatatlan fenyegetés lesz Oroszország számára.
Most, amikor a NATO kelet felé terjeszkedik, hazánk helyzete évről évre rosszabb és veszélyesebb. Ráadásul az elmúlt napokban a NATO vezetése nyíltan beszélt arról, hogy fel kell gyorsítani a szövetség infrastruktúrájának Oroszország határaiig való előrehaladását. Más szóval, megerősítik pozíciójukat. Már nem tudjuk csak tovább figyelni azt, ami történik. Teljes felelőtlenség lenne részünkről.
Az észak-atlanti szövetség infrastruktúrájának további bővítése, Ukrajna területének katonai fejlesztése számunkra elfogadhatatlan. A lényeg természetesen nem maga a NATO-szervezet – ez csak az Egyesült Államok külpolitikájának eszköze. A probléma az, hogy a velünk szomszédos területeken – megjegyzem: saját történelmi területeinken - egy velünk szemben ellenséges „Oroszország-ellenes” képződmény jön létre, amely teljes külső ellenőrzés alá került, és ahová USA épp betelepíti saját fegyveres erőit. Ez az ország a NATO-országok legmodernebb fegyvereivel van felszerelve!
Az Egyesült Államok és szövetségesei számára ez az úgynevezett Oroszország visszaszorítási politikája, nyilvánvaló geopolitikai haszonszerzés céljából történik. Hazánk számára pedig ez végső soron létkérdés, népünk történelmi jövőjének kérdése. És ez nem túlzás – ez a valóság.
Ez valós veszélyt jelent nemcsak érdekeinkre, hanem államunk létére, szuverenitására is. Ez az a nagyon piros vonal, amiről már sokszor volt szó. Átlépték.
A Donbászi helyzetről.
Azt látjuk, hogy a 2014-ben Ukrajnában puccsot végrehajtó, a hatalmat megragadó és tulajdonképpen dekoratív választási eljárások segítségével megtartó erők végleg felhagytak a konfliktus békés rendezésével. Nyolc éven át, végtelenül hosszú nyolc éven keresztül mindent megtettünk a helyzet békés, politikai úton történő megoldásáért. Minden hiába.
Ahogy az előző beszédemben is mondtam, nem lehet együttérzés nélkül nézni az ott zajló eseményeket. Egyszerűen lehetetlen volt mindezt elviselni. Azonnal meg kellett szakítani ezt a rémálmot - az ott élő emberek milliói elleni népirtást, akik csak Oroszországra támaszkodnak, és csak bennünk reménykednek. Az embereknek ezek a törekvései, érzései, fájdalmai volt a fő motivációnk a Donbászi népköztársaságok elismerésére vonatkozó döntés meghozatalában.
Amit szerintem fontos még hangsúlyozni. A vezető NATO-országok saját céljaik elérése érdekében mindenben támogatják az ukrajnai szélsőséges nacionalistákat, akik viszont soha nem bocsátják meg a krími és szevasztopoli lakosoknak a szabad választásukat - az Oroszországgal való újraegyesítést. Természetesen be fognak mászni a Krím-félszigetre, és akárcsak a Donbászban, egy háborúval, hogy gyilkoljanak, ahogyan azt az ukrán nacionalisták a Nagy Honvédő Háború idején is tették, védtelen embereket öltek. Nyíltan kijelentik, hogy számos más orosz területre is igényt tartanak.
Az események teljes menete és a beérkező információk elemzése azt mutatja, hogy Oroszországnak ezekkel az erőkkel való összecsapása elkerülhetetlen. Csak idő kérdése: készülődnek, várják a megfelelő időt. Most azt is állítják, hogy nukleáris fegyvereket fognak fejleszteni. Ezt nem engedjük meg.
Ahogy korábban mondtam, a Szovjetunió összeomlása után Oroszország új geopolitikai realitásokat fogadott el. Tiszteljük és továbbra is tisztelettel fogunk bánni a posztszovjet tér összes újonnan alakult országával. Tiszteletben tartjuk és továbbra is tisztelni fogjuk szuverenitásukat, és ennek egyik példája az a segítség, amelyet a tragikus eseményeken átesett Kazahsztánnak nyújtottunk, és ahol megkérdőjeleződött az államiság és az integritás. De Oroszország nem érezheti magát biztonságban, nem fejlődhet, nem létezhet állandó fenyegetéssel, amely a modern Ukrajna területéről árad.
Hadd emlékeztessek mindenkit arra, hogy 2000-2005-ben megálljt parancsoltunk a kaukázusi terroristáknak, megvédtük államunk integritását, megmentettük Oroszországot. 2014-ben a krími és szevasztopoli lakosokat támogattuk. 2015-ben a fegyveres erők megbízható gátat szabtak a szíriai terroristák Oroszországba való behatolásának. Nem volt más mód, hogy megvédjük magunkat.
Ugyanez történik most is. Nekem és önöknek egyszerűen nem maradt más lehetőségünk Oroszország, népünk védelmére, kivéve azt, amelyet ma kénytelenek leszünk alkalmazni. A körülmények határozott és azonnali cselekvést követelnek meg tőlünk. A Donbászi népköztársaságok segítségkéréssel fordultak Oroszországhoz.
E tekintetben az ENSZ Alapokmánya 7. részének 51. cikkével összhangban, az Oroszországi Föderációs Tanács jóváhagyásával, valamint a Szövetségi Közgyűlés által ez év február 22-én Donyeckkel megerősített barátsági és kölcsönös segítségnyújtási szerződések értelmében úgy döntöttem, hogy végrehajtok egy különleges katonai műveletet.
Ennek célja az, hogy megvédje azokat az embereket, akik a kijevi rezsim által nyolc éve zaklatásnak és népirtásnak vannak kitéve. Ennek érdekében pedig Ukrajna demilitarizálására fogunk törekedni, valamint bíróság elé fogjuk állítani azokat, akik számos véres bűncselekményt követtek el civilek, köztük az Orosz Föderáció állampolgárai ellen.
Terveink között ugyanakkor nem szerepel az ukrán területek elfoglalása. Nem fogunk senkire semmit erőszakkal rákényszeríteni. Ugyanakkor azt halljuk, hogy az utóbbi időben Nyugaton egyre több szó esik arról, hogy a szovjet totalitárius rezsim által aláírt, a második világháború eredményeit konszolidáló dokumentumokat már nem szabad végrehajtani. Nos, mi a válasz erre?
A második világháború eredményei, valamint népünk áldozatai a nácizmus feletti győzelem oltárán szentek. Ez azonban nem mond ellent az emberi jogok és szabadságjogok magas értékeinek, amelyek a háború utáni évtizedek során kialakult valóságon alapulnak. Nem szünteti meg a nemzetek önrendelkezési jogát sem, amelyet az ENSZ Alapokmányának 1. cikke rögzít.
Hadd emlékeztessek mindenkit arra, hogy sem a Szovjetunió létrejötte alatt, sem a második világháború után a modern Ukrajna részét képező bizonyos területeken élő embereket soha nem kérdezték meg, hogyan akarják berendezni az életüket. Politikánk a szabadságon, a választás szabadságán alapul, hogy mindenki önállóan határozhassa meg saját és gyermekei jövőjét. És fontosnak tartjuk, hogy ezzel a joggal - a választás jogával - a mai Ukrajna területén élő összes nép élhessen, mindenki, aki szeretne.
Ezzel kapcsolatban Ukrajna polgáraihoz fordulok. 2014-ben Oroszországnak meg kellett védenie a Krím és Szevasztopol lakosait. A krími és szevasztopoli lakosok úgy döntöttek, hogy történelmi hazájukkal, Oroszországgal egyesüljenek, és mi ezt támogattuk. Ismétlem, egyszerűen nem tehetnénk másként.
A mai események nem függnek össze Ukrajna és az ukrán nép érdekeinek megsértésének szándékával. Ez Oroszországról szól, és azokkal szemben történik, akik túszul ejtették Ukrajnát, és megpróbálják felhasználni országunk és népünk ellen.
Ismétlem, cselekedeteink önvédelmet jelentenek a számunkra kialakuló fenyegetésekkel szemben, és egy még nagyobb katasztrófa ellen, mint ami ma történik. Bármilyen nehéz is legyen, kérem Önöket, hogy értsék ezt meg, együttműködésre szólítok fel mindenkit annak érdekében, hogy mielőbb átfordítsuk ezt a tragikus oldalt, és együtt haladjunk előre, ne engedjük, hogy bárki beleavatkozzon ügyeinkbe, kapcsolatainkba, kapcsolatainkat közösen építsük, ne mások kezével.
Hiszek ebben – ez a jövőnk.
Az ukrán fegyveres erők katonáihoz fordulok.
Kedves elvtársak! Atyáitok, nagyapáitok, dédapáitok harcoltak a németekkel, védték közös Szülőföldünket, a mai neonácik azonban magukhoz ragadták a hatalmat Ukrajnában. Önök az ukrán népnek tettek hűségesküt, nem pedig a népellenes juntának, amely kifosztja Ukrajnát.
Ne kövessék a bűnözők parancsait. Arra kérem önöket, hogy azonnal tegyék le a fegyvert, és menjenek haza. Hadd magyarázzam el: az ukrán hadsereg minden katonája, akik teljesítik ezt a követelményt, szabadon elhagyhatják a harci övezetet, és visszatérhetnek családjukhoz.
Még egyszer nyomatékosan hangsúlyozom, hogy az esetleges vérontásért minden felelősség teljes mértékben az Ukrajna területén uralkodó rezsim lelkiismeretén szárad majd.
Most néhány fontos, nagyon fontos szó azokhoz, akik kísértést érezhetnek, hogy beleavatkozzanak a folyamatban lévő eseményekbe. Aki megpróbál minket akadályozni, és még inkább fenyegetést kelteni hazánk, népünk számára, annak tudnia kell, hogy Oroszország válasza azonnali lesz, és olyan következményekhez vezet, amilyeneket a történelmük során még soha nem tapasztaltak. Készek vagyunk bármilyen fejleményre. Ezzel kapcsolatban minden szükséges döntés megszületett. Remélem, meghallgatnak.
Kedves orosz állampolgárok!
A jólét, egész államok és népek léte, sikerük és életképességük mindig kultúrájuk és értékeik, őseik tapasztalatai és hagyományai erőteljes gyökérrendszeréből fakad, és természetesen közvetlenül függ a hozzájuk való gyors alkalmazkodás képességétől. Folyamatosan változik az élet, a társadalom kohézióján, konszolidációs készségén múlik a továbblépés lehetősége.
Erőre mindig – mindig – szükség van, de az erő különböző minőségű lehet. A „hazugság birodalma” politikája, amelyről beszédem elején beszéltem, elsősorban a nyers, egyenes erőre épül. Ilyenkor azt mondjuk: "Van erő, nincs szükség elmére."
De mi tudjuk, hogy az igazi erő az igazságosságban és az igazságban van, ami a mi oldalunkon van. És ha ez így van, akkor nehéz nem egyetérteni azzal, hogy a függetlenség és a szuverenitás alapja az erő és a harcra való készség az a szükséges alap, amelyre építhetjük jövőnket, otthonunkat, családunkat, hazánkat.
Kedves honfitársak!
Bízom benne, hogy az orosz fegyveres erők hazájuk iránt elkötelezett katonái és tisztjei szakszerűen és bátran teljesítik kötelességüket. Nincs kétségem afelől, hogy a kormányzat minden szintje, a gazdaságunk, a pénzügyi rendszerünk, a szociális szféránk stabilitásáért felelős szakemberek, cégeink vezetői és az összes orosz üzletág összehangoltan és hatékonyan fog fellépni. Valamennyi parlamenti párt és politikai erő konszolidált, hazafias álláspontjára számítok.
Végső soron, ahogy az a történelemben mindig is volt, Oroszország sorsa multinacionális népünk megbízható kezében van. Ez pedig azt jelenti, hogy ha a meghozott döntések megvalósulnak, a kitűzött célok is megvalósulnak, Szülőföldünk biztonsága garantált lesz.
Hiszek az Önök támogatásában, abban a legyőzhetetlen erőben, amelyet a haza iránti szeretetünk ad."
Forrás:
Videó: https://youtu.be/p9hidPYDbfs
Eredeti szöveg: https://ria.ru/20220224/obraschenie-1774658619.html
Számok
2022. November 02. 00:00
Putyin beszéd - ukrán háború
Azoknak, akik szeretnek a dolgok valódi hátterének, mozgatórugóinak is utána nézni!
A nyugati média által írt narratíva helyett itt van az orosz elnök ma hajnali beszédének magyar fordítása.
Az oroszok a 8 éve tartó ukrán hadműveletek megállítását tűzték ki célul.
Orbán Viktornak igaza van!
Ebből jobb, ha kimaradunk! Semmi közünk hozzá!
"Kedves orosz állampolgárok, kedves barátaim!
Ma ismét szükségesnek tartom, hogy visszatérjek a Donbászban zajló tragikus eseményekhez és magának Oroszország biztonságának biztosításának kulcskérdéseihez.
Hadd kezdjem azzal, amit az idén február 21-i beszédemben mondtam. Arról beszélünk, hogy mi okoz különösebb aggodalmat és szorongást, azokról az alapvető fenyegetésekről, amelyeket évről évre, lépésről lépésre durván és szertartástalanul teremtenek a felelőtlen nyugati politikusok hazánkkal kapcsolatban. A NATO-blokk keleti kiterjesztésére gondolok, katonai infrastruktúráját közelebb hozva az orosz határokhoz.
Köztudott, hogy 30 éven át kitartóan és türelmesen próbálunk megegyezni a vezető NATO-országokkal az egyenlő és oszthatatlan biztonság elveiről Európában. Javaslatainkra reagálva folyamatosan szembesültünk vagy cinikus megtévesztéssel és hazugságokkal, vagy nyomásgyakorlási és zsarolási kísérletekkel, az észak-atlanti szövetség eközben minden tiltakozásunk és aggodalmunk ellenére folyamatosan terjeszkedik. A katonai gépezet mozog, és ismétlem, közeledik határainkhoz.
Miért történik mindez? Honnan ez a pimasz beszédmód, a saját kizárólagosságot, tévedhetetlenséget megengedő pozíció? Honnan ez a lenéző hozzáállás az érdekeinkhez és a teljesen jogos követeléseinkhez?
A válasz egyértelmű, minden világos és nyilvánvaló. A Szovjetunió a múlt század 80-as éveinek végén meggyengült, majd teljesen összeomlott. Az akkor lezajlott események egésze jó lecke számunkra ma is, meggyőzően megmutatta, hogy a hatalom és az akarat bénulása az első lépés a teljes leépülés és feledés felé. Amint egy időre elveszítettük az önbizalmunkat, végünk lett, a világ erőegyensúlya megbomlott.
Ez oda vezetett, hogy a korábbi szerződések és megállapodások már nem hatályosak. A rábeszélés és a kérések nem segítenek. Minden, ami az egyeduralkodó hatalomnak (USA), a hatalmon lévőknek nem tetszik, archaikusnak, elavultnak, szükségtelennek nyilvánítják. És fordítva: mindent, ami számukra előnyösnek tűnik, a végső igazságként mutatják be, bármi áron, nyájasan, minden eszközzel keresztülnyomják. A másként gondolkodókat megtörik és leigázzák.
Amiről most beszélek, az nemcsak Oroszországra vonatkozik, és nem csak ránk. Ez vonatkozik a nemzetközi kapcsolatok egész rendszerére, sőt néha magukra az Egyesült Államok szövetségeseire is. A Szovjetunió összeomlása után tulajdonképpen megkezdődött a világ újrafelosztása, és az addigra kialakult nemzetközi jogi normák - és a kulcsfontosságú, alapvető normák - a második világháború végén kerültek elfogadásra, és nagymértékben megszilárdították annak eredményeit - elkezdte zavarni azokat, akik a hidegháború győztesének vallották magukat.
Természetesen a gyakorlati életben, a nemzetközi kapcsolatokban, figyelembe kellett volna venni a világban végbemenő erőviszonyok a változásait. Ezt azonban szakszerűen, gördülékenyen, türelmesen, minden ország érdekeit figyelembe véve, tiszteletben tartva, a saját felelősségét megértve kellett volna megtenni. De nem – azok, akik abszolút felsőbbrendűnek hitték magukat az eufória állapotában, az abszolutizmus egyfajta modern formájában, arrogáns módon olyan döntéseket készítettek elő, fogadtak el és nyomtak át, amelyek csak maguknak voltak előnyösek. A helyzet más forgatókönyv szerint kezdett kialakulni.
Nem kell messze keresni a példákat. Először is, az ENSZ Biztonsági Tanácsának szankciója nélkül, véres hadműveletet hajtottak végre Belgrád ellen, repülőgépekkel és rakétákkal Európa kellős közepén. Több hétig folyamatosan bombázták a városokat, az életfenntartó infrastruktúrát. Emlékezzünk ezekre a tényekre, mert egyes nyugati kollégák nem szívesen emlékeznek ezekre az eseményekre, és ha erről beszélünk, akkor inkább nem a nemzetközi jog normáira mutatnak rá, hanem az általuk jónak ítélt körülményekre.
Aztán jött Irak, Líbia, Szíria sora. A katonai erő Líbiával szembeni illegitim alkalmazása, az ENSZ Biztonsági Tanácsa líbiai kérdésben hozott minden határozatának megszegése az állam teljes pusztulásához, a nemzetközi terrorizmus hatalmas melegágyának kialakulásához, az ország zuhanásához vezetett. Évekig tartott a humanitárius katasztrófa és a polgárháború. A tragédia, amely nemcsak Líbiában, hanem az egész régióban emberek százezreinek, millióinak kárára ítéltetett, hatalmas migrációs kivándorláshoz vezetett Észak-Afrikából és a Közel-Keletről Európába.
Hasonló sors várt Szíriára is. A nyugati koalíció harca ezen ország területén a szíriai kormány beleegyezése és az ENSZ Biztonsági Tanácsának szankciója nélkül nem más, mint agresszió, beavatkozás.
Ebben a sorozatban azonban különleges helyet foglal el természetesen Irak inváziója, szintén minden jogalap nélkül. Ott ürügyül olyan „megbízható” információkat választottak, amelyek állítólag az Egyesült Államok rendelkezésére álltak a tömegpusztító fegyverek iraki jelenlétéről. Ennek bizonyítékaként nyilvánosan, az egész világ előtt az amerikai külügyminiszter valamiféle kémcsövet rázott fehér porral, biztosítva mindenkit arról, hogy ez az Irakban kifejlesztett vegyi fegyver. Aztán kiderült, hogy mindez csak álhír, blöff: Irakban nincs vegyi fegyver. Hihetetlen, meglepő, de tény marad. Hazugságok hangzottak el a legmagasabb állami szinten és az ENSZ-ben is. Ennek eredménye lett a hatalmas áldozatok, pusztítások, a terrorizmus hihetetlen hulláma.
Általában azt tapasztaljuk, hogy gyakorlatilag mindenhol, a világ számos régiójában, ahová a Nyugat a saját rendjének megteremtésére jön, az eredmény véres, be nem gyógyult sebek, a nemzetközi terrorizmus és a szélsőségesség fekélyei. Mindaz, amit mondtam, a legkirívóbb, de semmiképpen sem az egyetlen példa a nemzetközi jog figyelmen kívül hagyására.
Ebbe a sorba illeszkednek a hazánknak tett ígéretek, hogy a NATO-t egyetlen centiméterrel sem bővítik keletre. Ismétlem - megtévesztettek, de köznyelven egyszerűen átvertek bennünket. Igen, gyakran lehet hallani, hogy a politika piszkos üzlet. Talán, de nem ilyen mértékben! Hiszen az ilyen csaló magatartás nemcsak a nemzetközi kapcsolatok alapelveinek mond ellent, hanem mindenekelőtt az erkölcs és az erkölcs általánosan elismert normáinak. Hol van itt igazság? Csak egy rakás hazugság és képmutatás!
Egyébként maguk az amerikai politikusok, politológusok és újságírók is írnak és beszélnek arról, hogy az Egyesült Államokon belül az elmúlt években igazi "hazugságbirodalom" jött létre. Nehéz ezzel nem egyetérteni – ez igaz. De ne szerénykedjünk: az Egyesült Államok még mindig nagy ország, rendszerformáló hatalom. „Szövetségeseik” nemcsak kötelességtudóan beleegyeznek mindenbe, amit ők terveznek, hanem lemásolják a viselkedésüket, lelkesen elfogadják az általuk javasolt szabályokat. Ezért okkal és bátran kijelenthetjük, hogy az Egyesült Államok által a maga képére és hasonmására alkotott egész úgynevezett nyugati blokk maga a „hazugság birodalma”.
Ami hazánkat illeti, a Szovjetunió összeomlása után, az új modern Oroszország példátlan nyitottsággal, az Egyesült Államokkal és más nyugati partnerekkel való őszinte együttműködéssel gyakorlatilag egyoldalú hadi leszerelést hajtott végre, de egyesek azonnal megpróbáltak beszorítani és megsemmisíteni bennünket. Pontosan ez történt a 90-es években, a 2000-es évek elején, amikor az úgynevezett kollektív Nyugat a legaktívabban támogatta a szeparatizmust és a zsoldosbandákat Dél-Oroszországban. Milyen áldozatokba, milyen veszteségekbe került mindez akkor, milyen megpróbáltatásokon kellett keresztülmennünk, mielőtt végleg megtörtük a nemzetközi terrorizmus hátát a Kaukázusban. Emlékszünk erre, és soha nem felejtjük el.
Igen, egészen a közelmúltig nem szűntek meg a kísérletek arra, hogy a saját érdekeikben felhasználjanak bennünket, lerombolják hagyományos értékeinket, és ránk kényszerítsék álértékeiket, amelyek belülről korrodálnának minket, népünket. Nem fog sikerülni, még soha senkinek sem sikerült! Most sem fog menni.
Mindennek ellenére 2021 decemberében ismét kísérletet tettünk arra, hogy megállapodjunk az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel az európai biztonság biztosításának elveiről és a NATO keleti bővítésének leállításáról. Minden hiábavaló. Az Egyesült Államok álláspontja nem változik. Nem tartják szükségesnek Oroszországgal tárgyalni ebben a számunkra kulcsfontosságú kérdésben, saját céljaikat követve, figyelmen kívül hagyják érdekeinket.
Ebben a helyzetben van egy kérdésünk: mit tegyünk ezután, mire számíthatunk? A történelemből jól tudjuk, hogy az 1940-es években és az 1941-es évek elején a Szovjetunió minden lehetséges módon megpróbálta megakadályozni, vagy legalábbis késleltetni a háború kitörését. Ennek érdekében többek között szó szerint a végsőkig igyekezett nem provokálni egy potenciális agresszort, nem hajtotta végre vagy halasztotta el a legszükségesebb, legkézenfekvőbb akciókat, hogy felkészüljön egy elkerülhetetlen támadás visszaverésére. És azok a lépések, amelyeket végül mégis meghoztak, katasztrofálisan késtek.
Ennek eredményeként az ország nem volt készen arra, hogy teljes mértékben ellenálljon Németország inváziójának, amely 1941. június 22-én megtámadta Szülőföldünket anélkül, hogy háborút hirdetett volna. Az ellenséget megállítottuk, majd levertük, de óriási veszteségekkel. Az agresszor megnyugtatására tett kísérlet a Nagy Honvédő Háború előestéjén tévedésnek bizonyult, amely sokba került népünknek. Az ellenségeskedés legelső hónapjaiban hatalmas, stratégiailag fontos területeket és emberek millióit veszítettük el. Másodszor nem engedünk meg egy ilyen hibát, nincs jogunk.
Akik világuralomra törnek, nyilvánosan, büntetlenül és – hangsúlyozom – minden ok nélkül ellenségüknek nyilvánítanak minket, Oroszországot. Valójában ma hatalmas pénzügyi, tudományos, technológiai és katonai képességekkel rendelkeznek. Tisztában vagyunk ezzel, és objektíven értékeljük a gazdasági szférában folyamatosan bennünket érő fenyegetéseket, valamint azt, hogy mennyire vagyunk képesek ellenállni ennek a szemtelen és tartós zsarolásnak. Ismétlem, illúziók nélkül, rendkívül reálisan értékeljük őket.
Ami a katonai szférát illeti, a modern Oroszország a Szovjetunió összeomlása és potenciálja jelentős részének elvesztése után is ma a világ egyik legerősebb nukleáris hatalma, ráadásul számos előnnyel rendelkezik. E tekintetben senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy az országunk elleni közvetlen támadás vereséghez és szörnyű következményekhez vezet bármely potenciális agresszor számára.
Ugyanakkor a technológiák, köztük a védelmi technológiák is gyorsan változnak. A vezető szerep ezen a területen múlik. A határainkkal szomszédos területek katonai fejlesztése, ha megengedjük, évtizedekig, sőt talán egy örökké tartó, folyamatosan növekvő, abszolút elfogadhatatlan fenyegetés lesz Oroszország számára.
Most, amikor a NATO kelet felé terjeszkedik, hazánk helyzete évről évre rosszabb és veszélyesebb. Ráadásul az elmúlt napokban a NATO vezetése nyíltan beszélt arról, hogy fel kell gyorsítani a szövetség infrastruktúrájának Oroszország határaiig való előrehaladását. Más szóval, megerősítik pozíciójukat. Már nem tudjuk csak tovább figyelni azt, ami történik. Teljes felelőtlenség lenne részünkről.
Az észak-atlanti szövetség infrastruktúrájának további bővítése, Ukrajna területének katonai fejlesztése számunkra elfogadhatatlan. A lényeg természetesen nem maga a NATO-szervezet – ez csak az Egyesült Államok külpolitikájának eszköze. A probléma az, hogy a velünk szomszédos területeken – megjegyzem: saját történelmi területeinken - egy velünk szemben ellenséges „Oroszország-ellenes” képződmény jön létre, amely teljes külső ellenőrzés alá került, és ahová USA épp betelepíti saját fegyveres erőit. Ez az ország a NATO-országok legmodernebb fegyvereivel van felszerelve!
Az Egyesült Államok és szövetségesei számára ez az úgynevezett Oroszország visszaszorítási politikája, nyilvánvaló geopolitikai haszonszerzés céljából történik. Hazánk számára pedig ez végső soron létkérdés, népünk történelmi jövőjének kérdése. És ez nem túlzás – ez a valóság.
Ez valós veszélyt jelent nemcsak érdekeinkre, hanem államunk létére, szuverenitására is. Ez az a nagyon piros vonal, amiről már sokszor volt szó. Átlépték.
A Donbászi helyzetről.
Azt látjuk, hogy a 2014-ben Ukrajnában puccsot végrehajtó, a hatalmat megragadó és tulajdonképpen dekoratív választási eljárások segítségével megtartó erők végleg felhagytak a konfliktus békés rendezésével. Nyolc éven át, végtelenül hosszú nyolc éven keresztül mindent megtettünk a helyzet békés, politikai úton történő megoldásáért. Minden hiába.
Ahogy az előző beszédemben is mondtam, nem lehet együttérzés nélkül nézni az ott zajló eseményeket. Egyszerűen lehetetlen volt mindezt elviselni. Azonnal meg kellett szakítani ezt a rémálmot - az ott élő emberek milliói elleni népirtást, akik csak Oroszországra támaszkodnak, és csak bennünk reménykednek. Az embereknek ezek a törekvései, érzései, fájdalmai volt a fő motivációnk a Donbászi népköztársaságok elismerésére vonatkozó döntés meghozatalában.
Amit szerintem fontos még hangsúlyozni. A vezető NATO-országok saját céljaik elérése érdekében mindenben támogatják az ukrajnai szélsőséges nacionalistákat, akik viszont soha nem bocsátják meg a krími és szevasztopoli lakosoknak a szabad választásukat - az Oroszországgal való újraegyesítést. Természetesen be fognak mászni a Krím-félszigetre, és akárcsak a Donbászban, egy háborúval, hogy gyilkoljanak, ahogyan azt az ukrán nacionalisták a Nagy Honvédő Háború idején is tették, védtelen embereket öltek. Nyíltan kijelentik, hogy számos más orosz területre is igényt tartanak.
Az események teljes menete és a beérkező információk elemzése azt mutatja, hogy Oroszországnak ezekkel az erőkkel való összecsapása elkerülhetetlen. Csak idő kérdése: készülődnek, várják a megfelelő időt. Most azt is állítják, hogy nukleáris fegyvereket fognak fejleszteni. Ezt nem engedjük meg.
Ahogy korábban mondtam, a Szovjetunió összeomlása után Oroszország új geopolitikai realitásokat fogadott el. Tiszteljük és továbbra is tisztelettel fogunk bánni a posztszovjet tér összes újonnan alakult országával. Tiszteletben tartjuk és továbbra is tisztelni fogjuk szuverenitásukat, és ennek egyik példája az a segítség, amelyet a tragikus eseményeken átesett Kazahsztánnak nyújtottunk, és ahol megkérdőjeleződött az államiság és az integritás. De Oroszország nem érezheti magát biztonságban, nem fejlődhet, nem létezhet állandó fenyegetéssel, amely a modern Ukrajna területéről árad.
Hadd emlékeztessek mindenkit arra, hogy 2000-2005-ben megálljt parancsoltunk a kaukázusi terroristáknak, megvédtük államunk integritását, megmentettük Oroszországot. 2014-ben a krími és szevasztopoli lakosokat támogattuk. 2015-ben a fegyveres erők megbízható gátat szabtak a szíriai terroristák Oroszországba való behatolásának. Nem volt más mód, hogy megvédjük magunkat.
Ugyanez történik most is. Nekem és önöknek egyszerűen nem maradt más lehetőségünk Oroszország, népünk védelmére, kivéve azt, amelyet ma kénytelenek leszünk alkalmazni. A körülmények határozott és azonnali cselekvést követelnek meg tőlünk. A Donbászi népköztársaságok segítségkéréssel fordultak Oroszországhoz.
E tekintetben az ENSZ Alapokmánya 7. részének 51. cikkével összhangban, az Oroszországi Föderációs Tanács jóváhagyásával, valamint a Szövetségi Közgyűlés által ez év február 22-én Donyeckkel megerősített barátsági és kölcsönös segítségnyújtási szerződések értelmében úgy döntöttem, hogy végrehajtok egy különleges katonai műveletet.
Ennek célja az, hogy megvédje azokat az embereket, akik a kijevi rezsim által nyolc éve zaklatásnak és népirtásnak vannak kitéve. Ennek érdekében pedig Ukrajna demilitarizálására fogunk törekedni, valamint bíróság elé fogjuk állítani azokat, akik számos véres bűncselekményt követtek el civilek, köztük az Orosz Föderáció állampolgárai ellen.
Terveink között ugyanakkor nem szerepel az ukrán területek elfoglalása. Nem fogunk senkire semmit erőszakkal rákényszeríteni. Ugyanakkor azt halljuk, hogy az utóbbi időben Nyugaton egyre több szó esik arról, hogy a szovjet totalitárius rezsim által aláírt, a második világháború eredményeit konszolidáló dokumentumokat már nem szabad végrehajtani. Nos, mi a válasz erre?
A második világháború eredményei, valamint népünk áldozatai a nácizmus feletti győzelem oltárán szentek. Ez azonban nem mond ellent az emberi jogok és szabadságjogok magas értékeinek, amelyek a háború utáni évtizedek során kialakult valóságon alapulnak. Nem szünteti meg a nemzetek önrendelkezési jogát sem, amelyet az ENSZ Alapokmányának 1. cikke rögzít.
Hadd emlékeztessek mindenkit arra, hogy sem a Szovjetunió létrejötte alatt, sem a második világháború után a modern Ukrajna részét képező bizonyos területeken élő embereket soha nem kérdezték meg, hogyan akarják berendezni az életüket. Politikánk a szabadságon, a választás szabadságán alapul, hogy mindenki önállóan határozhassa meg saját és gyermekei jövőjét. És fontosnak tartjuk, hogy ezzel a joggal - a választás jogával - a mai Ukrajna területén élő összes nép élhessen, mindenki, aki szeretne.
Ezzel kapcsolatban Ukrajna polgáraihoz fordulok. 2014-ben Oroszországnak meg kellett védenie a Krím és Szevasztopol lakosait. A krími és szevasztopoli lakosok úgy döntöttek, hogy történelmi hazájukkal, Oroszországgal egyesüljenek, és mi ezt támogattuk. Ismétlem, egyszerűen nem tehetnénk másként.
A mai események nem függnek össze Ukrajna és az ukrán nép érdekeinek megsértésének szándékával. Ez Oroszországról szól, és azokkal szemben történik, akik túszul ejtették Ukrajnát, és megpróbálják felhasználni országunk és népünk ellen.
Ismétlem, cselekedeteink önvédelmet jelentenek a számunkra kialakuló fenyegetésekkel szemben, és egy még nagyobb katasztrófa ellen, mint ami ma történik. Bármilyen nehéz is legyen, kérem Önöket, hogy értsék ezt meg, együttműködésre szólítok fel mindenkit annak érdekében, hogy mielőbb átfordítsuk ezt a tragikus oldalt, és együtt haladjunk előre, ne engedjük, hogy bárki beleavatkozzon ügyeinkbe, kapcsolatainkba, kapcsolatainkat közösen építsük, ne mások kezével.
Hiszek ebben – ez a jövőnk.
Az ukrán fegyveres erők katonáihoz fordulok.
Kedves elvtársak! Atyáitok, nagyapáitok, dédapáitok harcoltak a németekkel, védték közös Szülőföldünket, a mai neonácik azonban magukhoz ragadták a hatalmat Ukrajnában. Önök az ukrán népnek tettek hűségesküt, nem pedig a népellenes juntának, amely kifosztja Ukrajnát.
Ne kövessék a bűnözők parancsait. Arra kérem önöket, hogy azonnal tegyék le a fegyvert, és menjenek haza. Hadd magyarázzam el: az ukrán hadsereg minden katonája, akik teljesítik ezt a követelményt, szabadon elhagyhatják a harci övezetet, és visszatérhetnek családjukhoz.
Még egyszer nyomatékosan hangsúlyozom, hogy az esetleges vérontásért minden felelősség teljes mértékben az Ukrajna területén uralkodó rezsim lelkiismeretén szárad majd.
Most néhány fontos, nagyon fontos szó azokhoz, akik kísértést érezhetnek, hogy beleavatkozzanak a folyamatban lévő eseményekbe. Aki megpróbál minket akadályozni, és még inkább fenyegetést kelteni hazánk, népünk számára, annak tudnia kell, hogy Oroszország válasza azonnali lesz, és olyan következményekhez vezet, amilyeneket a történelmük során még soha nem tapasztaltak. Készek vagyunk bármilyen fejleményre. Ezzel kapcsolatban minden szükséges döntés megszületett. Remélem, meghallgatnak.
Kedves orosz állampolgárok!
A jólét, egész államok és népek léte, sikerük és életképességük mindig kultúrájuk és értékeik, őseik tapasztalatai és hagyományai erőteljes gyökérrendszeréből fakad, és természetesen közvetlenül függ a hozzájuk való gyors alkalmazkodás képességétől. Folyamatosan változik az élet, a társadalom kohézióján, konszolidációs készségén múlik a továbblépés lehetősége.
Erőre mindig – mindig – szükség van, de az erő különböző minőségű lehet. A „hazugság birodalma” politikája, amelyről beszédem elején beszéltem, elsősorban a nyers, egyenes erőre épül. Ilyenkor azt mondjuk: "Van erő, nincs szükség elmére."
De mi tudjuk, hogy az igazi erő az igazságosságban és az igazságban van, ami a mi oldalunkon van. És ha ez így van, akkor nehéz nem egyetérteni azzal, hogy a függetlenség és a szuverenitás alapja az erő és a harcra való készség az a szükséges alap, amelyre építhetjük jövőnket, otthonunkat, családunkat, hazánkat.
Kedves honfitársak!
Bízom benne, hogy az orosz fegyveres erők hazájuk iránt elkötelezett katonái és tisztjei szakszerűen és bátran teljesítik kötelességüket. Nincs kétségem afelől, hogy a kormányzat minden szintje, a gazdaságunk, a pénzügyi rendszerünk, a szociális szféránk stabilitásáért felelős szakemberek, cégeink vezetői és az összes orosz üzletág összehangoltan és hatékonyan fog fellépni. Valamennyi parlamenti párt és politikai erő konszolidált, hazafias álláspontjára számítok.
Végső soron, ahogy az a történelemben mindig is volt, Oroszország sorsa multinacionális népünk megbízható kezében van. Ez pedig azt jelenti, hogy ha a meghozott döntések megvalósulnak, a kitűzött célok is megvalósulnak, Szülőföldünk biztonsága garantált lesz.
Hiszek az Önök támogatásában, abban a legyőzhetetlen erőben, amelyet a haza iránti szeretetünk ad."
Forrás:
Videó: https://youtu.be/p9hidPYDbfs
Eredeti szöveg: https://ria.ru/20220224/obraschenie-1774658619.html
Számok
2022. February 23. 00:00
Gondolatok adventre
Gondolatok adventre - a három éve elhunyt Csoóri Sándortól
A gyermekkorú emberiség minden elképzelhető látomással igyekezett megismerni saját magát és a körülötte lélegző természetet, később pedig saját társadalmát.
Gondoljunk csak a görög kultúrára. Voltak ebben a világértelmezésben gigantikus lények, akik nagy szikladarabokkal dobálóztak, ahogyan mi a kavicsokkal.
A gigantikus lények szerepét ma már roppant erejű szerkezetek, pl. toronydaruk helyettesítik. Valósággá vált a képzelet, de egészen másként, miként az elődeink elképzelték.
A mítoszok világa sose volt realista, de jelképeit mindig meg lehetett fejteni. Európa kultúrájában a középkor óta, egészen a huszadik századig, a realizmus változatos nagy esélyeit ragadták meg a művészetek. Elmondhatjuk ezt az irodalomról, a festészetről és a zenéről is.
A huszadik században a valóságot a "valótlanságok" gazdag képzeteivel fejezzük ki. Mondok egy példát. József Attila egyik verssorát idézem: "Hazám az eladott kabát". Ennek a sornak közvetlenül nincs semmi értelme. Nincs valóságszerűsége, halandzsa is lehetne. Holott nagyon sokat jelentő értelme van.
Fölfedezés és végzet is egyszerre. Igazi költészet. Életem ajándéka.
Csoóri Sándor (1930-2016) - a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, esszéíró, prózaíró, politikus
2019. December 22. 00:00
Orbán Viktor Európa keresztény lesz, vagy nem lesz
A keresztény gyökereit vesztett és megtagadó, neoliberális Európának vissza kell találnia a keresztény tanítás alapelveihez és alapértékeihez, mert ellenkező esetben elveszíti jövőjét.
Orbán Viktor - Magyarország miniszterelnöke
kattints a képekre - érdemes!
2019. February 26. 00:00
Szent István király tettei nélkül ma aligha beszélhetnénk önálló magyar nemzetről
Szent István király tettei nélkül ma aligha beszélhetnénk önálló magyar nemzetről, hiszen első országvezetőnk nagyszerű államférfiként túllépett az ország mindennapi kormányzásához szükséges küzdelmeken, taktikákon, és az emberek összekapcsolásával egyben tartotta a magyar nemzetet.
Orbán Viktor - Székesfehérvár - 2013. augusztus 19.
2019. January 31. 00:00