A kilencvenes években (30 évvel ezelőtt) néhai Fasang Árpád, neves orgonaművész barátunk – akinek kedvtelése volt a demográfiai folyamatok tudományos igényességű elemzése – egyik tanulmányát letette az asztalomra azzal, hogy érdemes lenne figyelembe venni annak adatait, a leírt folyamatokat, mind Magyarországra, mind Európa egészére vonatkozóan, mert a 24. órában vagyunk.

 

A minap a világháló egyik felületén újra megpillantottam az évek óta ott keringő, fel-feltűnő fotómontázst, valahonnan a világból, egy üstben fürdő, csillogó szemű csöppséggel, és eltűnődtem felhőtlen, őszinte boldogságán.

Azután rögtön eszembe villantak a pénzhajhász, hitét vesztett, vallásukat elhagyó, sokszor saját biológiai nemüket is megtagadó, teljes identitásukat vesztett boldogtalan európai emberek, és az ilyen emberek tömegéből álló, ijesztő demográfiai mélypontra süllyedt európai társadalmak, nemzetek jövőkilátásai.

 

Nagyon elszomorodtam, hiszen aki csak egy kicsit is jártas a matematikában, a fizika tudományában, no meg a biológia sem teljesen idegen számára, az tudatában van annak, hogy mi vár az önmagukat reprodukálni képtelen, elsatnyult tudatú nemzetekre. Ne kerteljünk: az elfogyás, a kihalás, a megszűnés! Mégpedig nagyon rövid időn belül.

 

Ahol generációkon keresztül nem születnek meg a populáció létszámát biztosító gyermekek, a természetes folyamatos elhalálozások okán nem lesz képes fenntartani önmagát, mert elöregszik, majd elfogy a nemzet.

 

Ha ezt a tarthatatlan folyamatot mesterségesen akarod meggátolni, és kívülről, más kontinensről, idegen kultúrájú és nagycsaládokban élő embertömegeket engedsz be, mi több, telepítesz be a hazádba, akkor pár évtized elteltével az új honfoglalók többségbe kerülnek az őslakosokhoz képest.

 

Nem csak a fizikában alaptörvény az, hogy ahol légüres tér keletkezik, az tér tartósan nem marad üresen, mert oda be fog nyomulni valahonnan valami, valahogyan. Esetünkben is így áll ez. Az „üres térbe”, a kohézióját teljesen elvesztett társadalomba, országba – ahol pénzre számítanak át mindent, még a boldogságot is – oda óhatatlanul benyomulnak az erős akarattal, vallás-, és küldetéstudattal bíró, élni akaró célokkal rendelkező más kultúrájú népcsoportok, népek.

És hogy mindez mennyire nem csupán csak egy teória, hanem tudományosan megalapozott tény, álljon itt mementóként egy mára már lejátszódott európai esemény, folyamat.

 

A kilencvenes években (30 évvel ezelőtt) néhai Fasang Árpád, neves orgonaművész barátunk – akinek kedvtelése volt a demográfiai folyamatok tudományos igényességű elemzése – egyik tanulmányát letette az asztalomra azzal, hogy érdemes lenne figyelembe venni annak adatait, a leírt folyamatokat, mind Magyarországra, mind Európa egészére vonatkozóan, mert a 24. órában vagyunk.

 

Volt ebben a dolgozatban egy akkor még szinte elképzelhetetlennek tűnő tartalmú fejezet – Szerbiáról szólt. Egyebek mellett táblázatok mutatták Szerbia tartományainak demográfiai kilátásait. Amíg a szerb házaspárok átlagosan egy-két gyermeket neveltek, addig az albánok 7-8 fős családokban éltek. A fejezet végkövetkeztetése így szólt: 20-30 éven belül az albánok óriási többségbe fognak kerülni a körzetekben, ahol élnek, és Koszovó (Rigómező, az ősi szerb föld) el is fog szakadni, kiválik Szerbiából. Ez akkor, huszon-akárhány éve, mellbevágónak hatott, szinte hihetetlen volt. Mára már viszont „történelem”, hogy 2008-ban Koszovó önálló, meghatározó albán többségű állammá vált.

 

Mi ebből a tanulság? A tudományok nem helyettesíthetők ideológiákkal, mert az tragédiákhoz vezet.

Visszatérve a boldog, csillogó szeműre, a fotómontázsunkra.

 

A “modern” európai ember, így a magyarok nagy része is, azt gondolja, hogy akkor tökéletes az élete, ha “anyagilag rendben van”.

Már fiatal korban azért tanulnak, hogy szerezzenek több diplomát, szakmákat, hogy kellőképpen “gazdagok lehessenek” – majd, egyszer.

 

Ennek “érdekében” már eleve csak lazább párkapcsolatokat vállalnak, de ha össze is kötik az életüket valakivel, hosszú időn keresztül “nem vállalnak” gyereket – majd csak akkor, amikor már “mindent meg tudnak adni neki(k)”.

A végzettségeken túl gyűjtik a pénzt is – próbálnak minél többet megszerezni belőle, hogy majd mindjárt az “első nekifutásra” egy “normális” nagy lakást szerezhessenek – s persze vehessenek autót (és nem is akármilyet ám, hanem olyat, ami a saját anyagi körülményeikhez képest túl nagy terhet jelent majd nekik).

 

És akarnak majd szuper babakocsit, vagyonba kerülő “babacuccokat”, rengeteg játékot, valamint “természetesen” biztosítani akarják a majdani “jó életükhöz” szükséges anyagi forrásokat!

 

Értsd: olyan “jó életet” szeretnének, amilyet amúgy csak nagyon kevesen érhetnek el, és amely idilli élet elérése szinte lehetetlen terheket ró rájuk.

 

Ilyen álmokat kergetnek a mai európai emberek, a mai magyarok, köztük, már a fiatal magyarok túlnyomó része is, miközben azért arról sem mondanak le, hogy – addig is, amíg nem “áll be ez az idilli állapotuk” – “éljenek, szórakozzanak, és élvezzék az életet”!

 

Sajnos ez mára szinte általános állapottá, életformává vált. Mire a vágyott javakat, vagy annak egy részét megszerzi a fehér európai, köztük a magyar ember is, addigra megkeseredett, fásult, túlhajtott, a negyedik x felé járó, boldogtalan robottá válik.

 

Gyermektelenül, esetleg egy gyermekkel, többnyire elvált állapotban, köddé vált álmokkal.

Soha ne feledd hát!

Ne kergess a mai hamis világ diktálta hiú álmokat!

Boldognak lenni nem azt jelenti, hogy minden tökéletes!

És ha ezt az egyszerű igazságot nem tartod folyamatosan a szemed előtt, egész életed folyamán boldogtalannak fogod érezni magadat!

Mert nem fogod észre venni a pillanat boldogságának a lehetőségeit, egy vágyott, többnyire elérhetetlen majdani boldogság hajszolása miatt.

Mészáros László