Damjanich János - az aradi vértanú - imája, kivégzése előtt

                           


Damjanich János - aradi vértanú - imája, kivégzése előtt:
 
"Mindenség ura! Hozzád fohászkodom!
 
Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen és férfiasan állhassam ki.
 
Hallgasd meg, ó, Legfőbb Jó, vágyteli kérésemet! Te vezettél, Atyám, a csatákban és ütközetekben – Te engedted, hogy azokat kiállhassam, és a Te védelmező karod segített némely kétes küzdelemből sértetlenül kilábolni – dicsértessék a Te neved mindörökké!
 
Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől! Hajlítsad az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára!
Adj erőt, ó, Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét: hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni.
 
Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot! Te ismered, ó, Uram, az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom.
Ámen.
Damjanich
Emíliának vigasztalásul
 
Damjanich János (1804-1849) - honvéd vezérőrnagy

2021. October 06. 00:00

Knezić Károly - aradi vértanú

                           


Október 6 - az aradi vértanúk kivégzésének napja - a magyarok gyásznapja
 
"Galícia nyomorúságában született meg az én - minden áldozatra kész - önérzetem, hol is a Metternich-politika erkölcstelenségét, a nemesség esztelen könyörtelenségét...
színről színre látva, lelkiismeretem felzúdult, s lelkemben egy jobb kor utáni vágy ébredt."
 
Knezić Károly (1818-1849) - aradi vértanú

2021. October 06. 00:00

Leiningen-Westerburg Károly (1819-1849) - aradi vértanú

                             


Leiningen-Westerburg Károly (1819-1849) - aradi vértanú
 
A hibátlan jellemű, lovagias tiszt rendkívül érzékeny volt katonai becsületére, a kivégzése előtti percekben is ama rágalmak ellen tiltakozott, melyek szerint Budavár visszavételekor az elfogott osztrák katonákkal kegyetlenkedett volna.
Szavait - Tichy osztrák őrnagy, a kivégzés parancsnokának intésére - a dobok dübörgése némította el.

2021. October 06. 00:00

Poeltenberg Ernő - aradi vértanú

                                   

 

Október 6 - az aradi vértanúk kivégzésének napja - a magyarok gyásznapja
 
Mikor a tábornokok a kivégzés hajnalán a várudvaron gyülekeztek, Poeltenberg végignézve társain így szólt:
"Szép kis deputáció megy az Úristenhez, hogy a magyarok ügyét képviselje!"
 
Poeltenberg Ernő (1808-1849) - aradi vértanú

2021. October 06. 00:00

Török Ignác - aradi vértanú

                             

 

Október 6 - az aradi vértanúk kivégzésének napja - a magyarok gyásznapja
 
Török Ignác (1795-1849) - aradi vértanú
 
Világosnál ejtik foglyul; a szelíd, nyugodt hadmérnök a bíróság előtt magyarságával indokolta tetteit. "Lelkiismeretem felment engem" - mondta.
 
A kivégzés előtti éjszakán sem cáfolta meg hivatását és szenvedélyét: egy, a várerődítéssel foglalkozó szakmunkát olvasgatott.
Amikor a pribékek a bitóhoz kisérték a felindult embert, Tichy őrnagy gúnyos megjegyzésére így vágott vissza:
"Szégyellje magát ön, hóhérlegény!"
 
A kivégzése előtti pillanatokban állítólag szívszélhűdés érte, már csak holttestét akaszthatták fel.

2021. October 06. 00:00

Ez a nap Batthyány Lajos (1807-1849) - Magyarország első alkotmányos miniszterelnöke kivégzésének a napja is!

                         

 

Október 6 - az aradi vértanúk kivégzésének napja - a magyarok gyásznapja
 
Ez a nap Batthyány Lajos (1807-1849) - Magyarország első alkotmányos miniszterelnöke kivégzésének a napja is!
 
A Batthyány-örökmécses Budapest V. kerületében, a Báthory utca és a Hold utca kereszteződése által alkotott téren álló emlékmű.
 
E helyen – az egykori Újépület udvarán – végezték ki 1849. október 6-án gróf Batthyány Lajost, Magyarország első miniszterelnökét.
 
Az emlékművet Pogány Móric tervei alapján készítették, 1926-ban avatták fel.

2021. October 06. 00:00

A roncsellenzékről

A roncsellenzékről

 
patt  A roncsellenzékről

2021. August 09. 00:00

"Irtsátok ki a magyarokat!" Pozsonyi csata

"Irtsátok ki a magyarokat!"
 
A pozsonyi csata 1114. évfordulóján különösen érdemes megnézni ezt a VIDEÓ-ót!
 
907-ben a Keleti Frank Királyság élén Arnulf fia, a mindössze 14 éves IV. (Gyermek) Lajos állt.
 
A magyarok kiirtását célzó hadjárata a következő parancsa alapján történt:
„decretum... Ugros eliminandos esse - rendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak.”
 
kattints a nagyon fontos, érdekfeszítő, mindmáig a Nyugat érdekei okán elhallgatott, most új tényeket feltáró VIDEÓ-ra - érdemes!
https://www.youtube.com/watch?reload=9&v=EaS7eCYrcbY&feature=share
 
 

2021. July 04. 00:00

Aki gyáva, aki rest, aki alkudni akar, az nem közénk való, mert az a mi igazi ellenségünk; a mi árulónk

                                   

Aki gyáva, aki rest, aki alkudni akar, az nem közénk való, mert az a mi igazi ellenségünk; a mi árulónk

“Valóságokat akartam láttatni, igazságokat akartam kiáltani. Valóságokat és igazságokat, amik fájnak a gyávának, elnémítják az árulót, megrontják az ellenséget, megállítják az elnyomni akarót.

Amik bátorságot adnak a csüggedőknek, világot gyújtanak a sötétben tévelygőknek, fegyvert adnak a védteleneknek.

Ezt akartam kiáltani, és lehet, hogy kiáltó szó leszek a pusztában… Mégis kiáltok!

Neked: Erdély, Bánság, Körös vidéke és Máramaros ezeresztendős magyarsága: Kiáltom a jelszót: építenünk kell, szervezkedjünk át a munkára.

Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája. De kiáltom még egyszer azt is: aki gyáva, aki rest, aki alkudni akar, az nem közénk való, mert az a mi igazi ellenségünk; a mi árulónk. Ezt kiáltom, és hinni akarom, hogy nem leszek mégsem pusztában kiáltó szó csupán…"

Kiáltó Szó - részlet – 1921. január.

Kós Károly (Temesvár, 1883 – Kolozsvár, 1977) – építész, író, grafikus, könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár, politikus

2021. June 07. 00:00

Mészáros László: Örökségül - Levél utódaimnak

                                           

Mészáros László: Örökségül - Levél utódaimnak

Egy rövidke levélrészlet összetartozásról, nemzeti érzésről, az egy és oszthatatlan magyar nemzetről, a szabadságról, meg a turul-madárról - II. rész

Drága Gyermekeim!

Büszke vagyok, mert magyarnak születtem. Magyarnak lenni jó. S a magyar hazát szeretni tudni - leírhatatlan, fennkölt érzés. A honszeretet, mint minden szeretet, a legbensőségesebb érzések egyike.

Talán a gyermeki vagy anyai szeretethez, illetve a szerelemhez hasonlítható. Sőt, még szubjektívebb is – mert míg azok „tárgyai” kézzelfoghatóak, hús-vér személyek, addig a honszeretet tárgya – vagyis maga a haza – a lelkünkben lakozik.

S ha sokunk, nagyon sokunk lelkének ama szeglete, amelyet a Teremtő a honszerelemnek rendelt, nem üres, akkor létezik a haza, s ahol a haza van, ott a nemzet.
S ha ne adj’ Isten, e szeglet kiüresedne a lelkünkben, megszűnne az összetartó erőnk, mely a mai napig a történelem viharain át megtartott bennünket – elvesznénk mindahányan, feloldódnánk a népek kárpáti kohójában.

Szándékom szerint e levél – melyet örökségül szánok Nektek – éppen ezekről az érzésekről, élményekről s azokról a hagyományokról szól, melyeket magam is a szüleimtől, nagyszüleimtől kaptam örökségül.

Szeretném, ha Ti is átérezhetnétek azt a pontosan meg nem fogalmazható, fenséges, de mégis egyszerű, önzetlen érzést, ami a haza feltétel nélküli szeretetére, a magyar nemzethez való tartozás mindennapi és mégis magasztos megélésére tesz képessé bennünket.

De mi is valójában a nemzet, a haza, a hazaszeretet?

Tudjátok, a haza például azt jelenti, amikor estefelé – gépkocsinkkal vagy éppen lovasszekérrel – ereszkedünk le a Hargitáról, az erdőről, s körös-körül, a Hargita alján a kaszálók végtelen ívei között, balkéz felől egyszerre csak megpillantjuk a lenyugvó nap bágyadt sugaraiban a csíkszenttamási csonkatorony távolban kirajzolódó körvonalait.

Bizsergető a bizonyosság, hogy időtlennek tűnően ott áll, s én megint láthatom. Valami tulajdonosi jó érzés lesz mindig úrrá rajtam, amikor ez rendre tudatosul bennem.

Ott áll az óriási tájban eltörpülő alakjával, és mégis felkiáltójelként őrzi a magyar vidéket, vigyázza a holtakat, az ősöket, s figyelmezi az élőket: állj, székely, a strázsán, őrizd a nyelved, mert az is a hazád, s ha a nyelved él, akkor néhány kilométerrel lennebb, a csíki medencében, a kanyargó Olt mentén is további évezredekre otthonra lelsz.

De ha nem, te is csak a tájba illő csonka rom lehetsz. És emlékezzetek: ahogy egyre lejjebb haladunk, micsoda gyönyörűségben, szemet, lelket elkápráztató csodában van részünk,amint elérkezünk Madicsa után a karcfalvi "hátissó" kőkereszthez. Micsoda mesés látvány tárul elénk!

Lenéz az ember, s egyben látja az egész felcsíki medencét – és arra gondol: ez maga a csoda. Léteznek, s jómagam is láttam hasonlóan szép tájakat, vidékeket Görögországban, Japánban, Spanyolországban vagy akár Hollandiában, de van-e bárhol is egy olyan kőkereszt, ahonnan a kilátás olyan volna, hogy ennyi gyönyörűséggel töltse el magyar szívemet, mint ott, Karcfalva fölött, az „én kőkeresztemnél”?!

Annál a kőkeresztnél, ahol úgy el tudsz érzékenyülni, mint egy kisgyermek, aki megpillantja régen látott és már nagyon hiányzó édesanyját. Lehet, hogy a svájci legelők az Alpokban még zöldebbek. S valószínűleg a svájciaknak az a táj a legszebb, s számukra az a legmegindítóbb, amikor az „ő kőkeresztjük” mellől tekintenek le a saját falujukra, vidékükre.

S így van ez jól. Kinek-kinek megvan a maga kőkeresztje.

Jómagam is minél többször látom azt a kőkeresztes hargitai tájat, annál kevésbé tudok betelni vele. Mindahányszor ott állok, úgy érzem, most nagyon itthon vagyok, birtokosa e vidéknek, büszke vagyok rá, és megszakadna a szívem, ha elveszíteném.

Domokostól egészen Csíkrákosig kirajzolódnak a kicsiny székely házak, s falvakká verődnek. Központjuk helyét jellegzetes templomtornyaik jelzik. S mindez – mint egy épületfolyam az Olt szalagja mentén, beszorítva északról dél felé a Hargita és a Csíki-havasok közé – megindítóan szép.

Észak felé, vagy negyven kilométerre innen, mégis teljesen tiszta rajzolattal – fehérlenek az óriás gyergyói hegyek megdöbbentően szépséges sziklái a lenyugvó napsugárban: a Nagyhagymás, az egyetlenként kiemelkedő Egyeskő, az Öcsém, majd a Terkő. Mintegy ránehezedve a medencére őrzik hatalmas láncolatukkal északról a tájat, vigyáznak az enyéimre, véreimre.

Ezt csupán látni és érezni lehet, pontosan leírni képtelenség. Itt szembesülünk a valósággal: mily kicsinykék is vagyunk. Szemközt látjuk a hosszan elnyúló Csíki-havasok méltóságteljes karéját, mely kelet felől öleli át a felcsíki székely világot, előtte a Kőd szintén hatalmas, de lankásabb, lustább vonulata.

Még ez a hosszú, s a tenger szintje felett hatszáz méter magasan fekvő medence is mily picinyke az óriás hegyek szorításában!

Körbenézel, és érzed, mi a haza. Nem kell sután próbálkoznod, hogy esetlen szavakkal meghatározd. Ott rájössz, s megtanulod egy életre.

Állsz a keresztnél székely barátaiddal, ők mesélik a „régiségeket”, a táj szájról szájra fennmaradt, ma is élő történeteit, az elnevezések eredetét, a mondákat, és már el is képzelheted: ott a távolban repül egy turul, a szabad magyarság szent madara, már pásztázza is vitorlányi szárnyaival az óriáshegyek által közrefogott csíki eget, védelmezi a székelyeket.

Gyermekeim! Ismertek, s tudjátok: amikor leírom e sorokat, lelkem oly mértékben telítődik ezzel a szépséggel, a megélt honszeretettel, hogy legszívesebben azonnal indulnék, rohannék a kőkereszthez, a mesébe illő csíkkarcfalvi erődtemplom fölé, a Hargita oldalába.

szerkesztő megjegyzése: hátissó kőkereszt - Hátsó kőkereszt

Részlet, Mészáros László: Összetartozunk című kötetének, Örökségül című írásából

kattints a képekre - érdemes!


2021. June 06. 00:00
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

2. oldal/114