Magabíró nemzet, és a Békemenet
Magabíró nemzet, és a Békemenet
Az ázsiai sztyeppékről a Kárpát-medencébe megérkezett Turul-népe, a magyar - a szabadság nemzete. A szabadság pedig csak ott létezhet, ahol a nemzeti szuverenitás nem csupán szlogen, hanem a mindennapi életünk része. Szép reform-kori kifejezéssel a magabíró nemzet, a magabíró ország megteremtésének a záloga a szabadság, magyar érdekek érvényesítésének mindenek felettisége.
A magyarok történelme nem más, mint ennek az évezrede zajló folyamatos harcnak a története. A kezdetektől napjainkig a kihívás ugyanaz: az „aktuális birodalom” beolvasztási, gyarmatosítási politikájának ellenállni, megmaradni magabíró magyarnak, megmaradni magabíró nemzetként.
Ki milyen magyar, és milyen a magyar nemzet?
A magyar nemzetnek létezik egy, a nemzeti lét szempontjából passzív része: ők azok, akiknek a magyarságuk csupán annyit jelent, hogy ide születtek, itt élnek, a magyar létük pedig kimerül abban, hogy magyarul beszélnek, magyar az anyanyelvük.
A nemzet másik, nagyobbik részének az életében fontos szerepet játszik magyarságuk megélése. Ők azok, akik ösztönösen, vagy tudatosan magyarul „gondolkodnak”, élnek, akiknek magyar a szívük, lelkük.
A Békemenet nem más, mint a magyar lelkek egymásba kapaszkodása, egybefonódása, függetlenül attól, hogy fizikailag ott tudtak lenni a vonulásunkon, vagy „csak” a képernyők előtt, vagy gondolatban, voltak velünk, mert távol laknak, mert betegek, vagy bármilyen akadályoztatás miatt nem lehettek jelen. A Békemenet nem csupán egy tömeg vonulása, a Békemenet a nemzeti akarat látható megnyilvánulása, a cselekvő magyar szívű emberek cselekvő demonstrációja.
A magyar, ha szabadságban élhet, nem kertel, meghatározza, hogy mik az elvárásai a mindennapi szabadága megélhetését illetően. Már több mint másfél évtizede ebben az országban az történik, amit mi, magabíró magyarlelkű magyarok meghatároztunk, amikor egy olyan politikai alakulat mellett tettük le a voksunkat, amelyet egy olyan tehetséges és eltökélt magyarlelkű miniszterelnök vezet, mint Orbán Viktor. Ő az, aki tántoríthatatlanul végrehajtja, érvényesíti az elvárásainkat. Megvalósítja a magyarszívű magyar többség által megfogalmazott kívánságainkat.
Azt, hogy Magyarország a béke szigete legyen Európában, hogy az országunk szuverenitásának a kérdése az első helyen szerepeljen a feladatok, a szempontok sorában, azt, hogy a magyar kormány a magyar embereket, családokat támogassa, azt, hogy az idősek érdekeit szolgálja, hogy a vállalkozók, a települések fejlődése prioritás legyen, hogy a gyermekeinket megvédje az ordas eszmék terjedésétől.
Ebben az országban végre az történik, amit mi akarunk!
Egy magabíró ország ilyen.
A mi magabíró országunkban ennek az akaratnak a megtestesítője a Békemenet. Kimondhatjuk, hogy ez az erős akarat a legnagyobb politikai erő egész Európában. A nemzeti érdekérvényesítés legcsodálatosabb megnyilvánulása a Békemenet. Mára kvázi a magabíróságunk intézményesített formája.
Nekünk a nemzeti szalag, a kokárda, a nemzeti zászló a nemzeti összetartozásunk tárgyiasult kifejeződése, szimbóluma. Nekünk a piros fehér zöld zászló nem csupán egy kellék, nem egy söprűnyélre szerelt cifra rongy, amit a vállunkra vetve körbe rohangáljuk az országot.
Nekünk maga a szívünk piros fehér zöld!
Budapest, 2025. október 23-án
Mészáros László
a Patrióta Európa Mozgalom alapítója
Aulich Lajos - aradi vértanú
Damjanich János - az aradi vértanú - imája, kivégzése előtt
Üzenem nekik, és nektek
Üdv Mindenkinek! Hajrá Fradi!
Egy Erdélyben élő magyar férfi levele fut körbe-körbe a Facebookon, amit most közreadunk vélemény és változtatás nélkül.
ukrán háború - orosz indok, sérelem
Marta-Csilla Vass
Örökségül A szülők és a haza
Húsvéti köszöntő Csaba testvértől a támogatóknak
Kedves Támogatók, Keresztszülők, Barátok!
A gyerekeink iránti jóságukért köszönetképpen, szeretném megosztani Önökkel az egyik nagyon szép nagycsütörtöki élményemet. Aki gyerekekkel foglalkozik, az tudja, hogy mindenik évnek megvan a maga keresztje, van olyan tanév, amikorra a himlő, máskor az influenza környékezi meg a nagycsaládot, és biza' akkor "megy a gyűrű vándorútra, egyik kézből a másikba", és nehéz megfékezni a járványt.
Persze nemcsak fertőző betegségek indulhatnak el a gyermekek világában, hanem különféle divatok, hóbortok is, melyeket a felnőtteknek nagyon nehéz megérteni, befolyásolni. Volt egy év, amikor a fiaink folyton bosszantották a tanárokat, az osztályok szinte versenyeztek, hogy ki tud csínytevésben rálicitálni a másikra. Nekik nagyon jó bulinak tűnt, de egy-egy tanár a felmondását fontolgatta.
Mi mást tehettem volna, újból és újból összeszedtem az intézet belső udvarára a gyerekeket, hol szép szóval, máskor meg minden pedagógiai haragomat csatasorba állítva próbáltam a fiaimat nevelgetni, a kedvesség és a jóság útjára terelgetni.
Tavasz felé már az egész pedagógiai eszköztárunk romokban hevert. Magamba roskadva behívtam az intézet vezetőjét, és megbeszéltük, hogy ha már nincs eredménye annak, hogy a gyerekek fejét mosogatjuk, próbáljuk meg a lábukat megmosni. A nagycsütörtöki szentmisén a legcsintalanabb gyerekeket kiültettük az első padba, és az evangélium után prédikáció helyet letérdeltem szerre mindenik fékezhetetlen kiscsikó elé, és szelíden, ahogyan mesterünktől tanultam, megmostam, megtörölgettem a lábát.
A hívek döbbent csendben nézték, nem mondtam semmit, csak céltudatosan végeztem a dolgomat, a kántor közben szép nagyböjti zsoltárt énekelt. A szertartást elsősorban a gyerekeknek szántam pedagógiai célzattal, de igazából engem is végtelenül megindított.
Ott és akkor döbbentem rá, hogy Péter lábát mosva az én lábamat is megmosta a Mester. Bár Júdás zsebében ott zörgött a harminc ezüstpénz, Jézus mégis lehajolt, és az áruló lábát is megmosta. Aztán belém nyilallt a felismerés: Jézus nemcsak megmosta a tanítványai lábát, hanem utána meg is halt értük a kereszten! Vajon én meg tudnék halni ezekért a rosszcsont gyerekekért?
A szertartást befejezve felálltam, és csendesen néztem őket, míg az orgona utolsó akkordjai is elhaltak. Néztem a fiaimat, és annyira szépnek láttam őket, mint még soha! A megfosztott oltár előtt sokáig némán térdeltünk. A végén, a sekrestyében mindenki tanítványom odajött, hozzám bújtak, megöleltek csendesen. Néma percek után az egyik, talán a legcsintalanabb megszólalt:
"Csaba testvér, én többet nem leszek rossz!" Én sem, én sem, visszhangozták a többiek a mélyről jövő jó elhatározást. Évek teltek el, ma már felnőtt emberek, elsodorta őket a múló idő, de én úgy gondolom, hogy legtöbbjüknek sikerült megtartani a tiszta szívből felfakadt őszinte fogadalmat.
Egy biztos, ha találkozunk, ugyanazzal a szeretettel tudjuk átölelni egymást. A gyerekek előtt térden állva örökre megértettem, hogy szeretetre csak végtelen alázattal és nagy-nagy szeretettel lehet tanítani az embereket. Ezúton kívánok Önöknek kegyelmekben gazdag húsvétot!
Böjte Csaba