Újabb szigorítást vezetett be a kormány a közúti randalírozás örömeibe menekülő fiatalokkal szemben. Az egyik ilyen, hogy nagymotorokra ezentúl huszonnégy éves kortól szerezhető jogosítvány huszonegy helyett. A felmérések ugyanis kimutatták, a fákra, közúti műtárgyakra fölcsavarodott nagymotorosok között sok a pelyhes állú, "ki, ha én nem" fenegyerek - jó néhányukra ma út menti koszorúk emlékeztetnek.
... Különös, de a korlátozást egyelőre nem minősítette az ellenzék. Ez azért érdekes, mert arrafelé sok a régi motoros.
Pilhál György
Magyar Nemzet
Obama az utóbbi hetekben többször kijelentette, hogy Izrael nem ismeri fel saját érdekeit. Netanjahu kormányfő miden újabb ciszjordániai zsidó teleppel további elszigeteltségbe taszítja a zsidó államot – írta Jeffrey Goldberg, a Fehér Ház vezető köreihez közeli amerikai újságíró.
Népszabadság
Balog Zoltánnak sikerült megállapodnia a pedagógusok sztrájkbizottságával, köztük az oktatók jelentős többségét tömörítő Pedagógusok Szakszervezetével. A kisebbik érdekvédelmi szövetség a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete ugyanakkor elutasította az egyezséget és megalakítja sztrájkbizottságot.
Galló Istvánné, a PSZ elnöke szerint az már korábban világos volt, hogy az államosítás nem halasztható el, ennek a folyamatnak az ellenőrzésében azonban még kaphatunk szerepet. Ez a megállapodás kompromisszum, amelyben mindkét fél módosított a korábbi álláspontján.
A szakszervezetnek nagyon fontos volt, hogy hány pedagógus-álláshelyet tudunk megőrizni. A kormánytól azt az ígéretet kaptuk, hogy jogszabályban garantálja több tízezer kollégánk álláshelyének megőrzését. A szakszervezetek azonban ragaszkodnak ahhoz, hogy a korábbi közoktatási törvényben rögzített 22 tanítási óra ne változzon, s ebben a kérdésben a kormány engedékenynek mutatkozik.
Népszabadság
Bogár László szerint a Heti Válasz szerkesztője olyan mondatot adott a szájába, amit ő nem mondott, sőt annak mindig is az ellenkezőjét állította. Kétségtelenül érinteni merészelt egy igen kényes tabukérdést, a magyar társadalom alsó egyharmadának egyre végzetesebb helyzetét.
Ebben a társadalmi csoportban olyan visszafordíthatatlan torzulások is végbementek, amelyek már semmilyen eszközzel nem orvosolhatók.
A kormány helyzete olyan, mint a katasztrófa helyszínére kiérkező mentőosztagé: azokra kell összpontosítania, akik súlyos sérülést szenvedtek ugyan, de megmenthetők.
Bogár szerint az őt támadó liberálisok azt tekintik fő bűnének, hogy leleplezte nemzetvesztő stratégiájukat; hogy kifosztották és megsemmisítették a társadalom alsó egyharmadát, majd fegyverként fordították „a maradék magyarság nemzeti közép-társadalma ellen”.
hvg.hu
kattints a VIDEÓRA:
http://www.youtube.com/watch?v=PrgYdHkJjk8
Az Egyesült Államokból érkezett közösségszervezők segítik a Hallgatói Hálózat (HaHa) tagjait. A szakemberek a többi közt abban adnak támogatást a diákoknak, hogy miként tudnak hatékonyan nyomást gyakorolni a döntéshozókra. A Magyar Nemzet birtokába került a Haha belső levelezése, amelyből az is kiderül: februárban újabb tüntetésekre, valamint kormányhivatalok elfoglalására készülnek a diákok.
A Magyar Nemzet birtokába került a Hallgatói Hálózat (HaHa) belső levelezése, amiből az derül ki, hogy az Egyesült Államokból érkezett közösségszervezők segítik a hálózat diákjait. A szakemberek a többi közt arra készítik fel a hallgatókat, miként gyakoroljanak hatékony nyomást a kormányra vagy hogyan szerveződjenek. Az amerikai oktatók a Civil Kollégium Alapítvány szervezésében érkeztek Magyarországra, azonban a háttérben Soros György magyar származású üzletemberhez vezetnek a szálak. A diákok szombaton egy négyórás zártkörű tréningen vehettek részt.
A hálózat tagjainak egymás közti levelezése szerint a HaHa február 11-én újrakezdené a tüntetéseket, kormányhivatalok elfoglalását is tervezik, és az Emberi Erőforrások Minisztériumánál is megmozdulás várható. A diákok diskurzusa rámutat, hogy látszólagos a jó viszony a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) és a hálózat között, ugyanis elképzelhető, hogy a HaHa kilép az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórumból, amennyiben az általuk kidolgozott javaslatcsomagot nem fogadják el.
Noha a Hallgatói Hálózat folyamatosan hangsúlyozza pártfüggetlenségét, a diákok belső levelezése szoros kapcsolatra utal a balliberális értelmiségieket tömörítő Oktatói Hálózattal. A diákszervezetnek egy olyan kommunikációs vállalkozás is segít, amelynek stratégiai vezetője a volt SZDSZ-es Magyar Bálint, illetve a szocialista Hiller István által vezetett oktatási tárcának volt a munkatársa.
Ismert, részmegállapodást írt alá az emberi erőforrások minisztere és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) múlt hétfőn Budapesten, a Hallgatói Hálózat akkor azt kérte az emberierőforrás-minisztertől és a HÖOK vezetőjétől, hogy a részmegállapodást a tervezett formában ne írják alá.
mno.hu
Balog Zoltán miniszter elmondta, a hallgatói szerződések ügyében nem fog engedni a kormány. Ugyanis erkölcsi kérdés, hogy akibe a magyar állam befektet, annak a megszerzett tudása ne csak saját magának, hanem a közösségnek is hasznára váljon, ezt a kettőt egyensúlyba kell hozni.
mno.hu, Patrióta Európa Mozgalom
A középkori plasztika legelterjedtebb műfaja a faragott szárnyas oltár, ami a festészet és szobrászat együttélésének a gótikában megnyilvánuló sajátos formája. A kor fontos alkotásai a "Madonna szobrok". A gótikus művészet legszebb faragott emlékei: Kassai Jakab magyar mester műve a kassai dóm főoltára és a bártfai templom Veronika oltára.
Ráolvasó
Januári virágeső,
hósárkányt űző, kergető,
Egy intésemre jöjj elő!
Maréknyi fényt vihar helyett,
legyen kívül-belül meleg.
De aki hóban-fagyban jár,
szálljon szemére napsugár!
Oda, hol jószándék virít,
ne küldje rontás nyilait!
Elfásult tölgyön, hársakon
rügyezzen ki a bizalom!
Ki ember, mind legyen szabad!
Sárkányölő virágeső,
terítsd ránk
bíbor szárnyadat!
Füzesi Magda
Forrás: Füzesi Magda: Bíztató című kötete, Intemix kiadó, Ungvár-Budapest, 1992