Losoncon Szabó Gyula festő életművéből nyílt kiállítás - (Felvidék)

Losoncon egy nagy álom valósult meg, újranyílt a Szabó Gyula Emlékház. Eddig nem látott festményekből tekinthető meg új kiállítás a magángalériában.    A festővész özvegye, Szabó Kinga, 2008 őszén nyitotta meg először a nyilvánosság számára is célszerű átalakítás után azt a családi házat, melyben Szabó Gyula élete utolsó 17 évében lakott, s ahol hagyatéka nagy része fennmaradt. Az eredeti lakás három tágas szobája azonban nem nyújtott elegendő nagy falfelületet az életmű egyes nagyméretű opuszainak bemutatásához, ezért döntött úgy Szabó Kinga illetve az általa vezetett, - a néhai művész tisztelőiből álló – „Szabó Gyula Barátainak Klubja" polgári társulás, hogy az épületet még egy tágas helyiséggel teszi alkalmassá. A 2012 májusától tartó építkezés eredménye egy nagyméretű terem, melyben immár az eddig kiállítatlan képek is elférnek.  A kiállításon a nagyszámú – mintegy 170 tagú – közönség az eddig nem látott képekből tekinthetett meg új válogatást. A kiállítás rendezését a besztercebányai Megyei Önkormányzat támogatta. A megnyitón gondolatait Balázs István festőművész osztotta meg a közönséggel. Eszmefuttatásában kiemelte Szabó Gyula olymértékű zsenialitását, mellyel áthidalva az iskolák hiányát időtálló és nagyon egyéni életművet hozott létre, mely, immár 40 évvel halála után is korszerű mondanivalókat tár elénk, korszerű, egyéni stílusban. Losonc olyan kulturális intézménnyel gyarapodott, mely a jövőben kisebb koncerteknek és előadásoknak vagy más rendezvényeknek is helyt ad. Felvidék.ma, Patrióta Európa Mozgalom  

2012. November 06. 13:20

Egy haza van! - Illyés Gyulára emlékeznek Komáromban - (Felvidék)

Egyik legnagyobb költőnkre, a világirodalmi rangú Illyés Gyulára emlékeznek november 10-én Komáromban születésének száztizedik évfordulóján. A Duna Menti Múzeum dísztermében délután három órakor kezdődő verses-zenés emlékező műsor vendége lesz a költő lánya, Illyés Mária is.   Arra a rendíthetetlen magyar emberre emlékeznek, aki az Egy mondat a zsarnokságról c. költeményt írta, s aki mindig kiállt a határon túli magyarokért a pártállami diktatúrában és nemzetközi fórumokon is, hirdetve, hogy a magyar nemzet egységes, egy haza van! Az tisztelgő rendezvényre szeretettel várják a két Komárom és környéke magyarjait a Lélekharang Polgári Társulás és a Lakiteleki Népfőiskola komáromi Jókai Mór Klubja, a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, valamint a Selye János Gimnázium nevében. Batta György Felvidék. ma, Patrióta Európa Mozgalom

2012. November 06. 12:54

A komáromi Jókai Színház hatvan éves - Felvidék

A 60 éve a világot jelentő deszkákon címmel  kiállítást rendeztek a Jókai Színház megalapításának 60. évfordulója alkalmából a Magyar Kultúra Múzeuma szervezésében. A kiállítás a hagyományos kiállítási eszközök mellett (szöveg, fotók, kordokumentumok, stb.) új fajta eszközöket is használ a téma bemutatásához.   A színház földszinti és emeleti előcsarnokában valamint a lépcsőházban a kiállítás szerzői színházi díszletekből kellékeket, eszközöket felhasználva alakítottak ki multimediális és interaktív installációkat a színházi archívum filmfelvételei segítségével. A kiállításon külön helységben található a Jókai színház un: „Mennyei Páholya", amely a színház 37 elhunyt színészének állít emléket. A mennyei páholyban interaktív pulton keresztül hallgathat bele a páholy színészeinek hangfelvételeibe a látogató. Itt kerül vetítésre az az elfejtett 1953-ös filmhíradós felvétel, amely a MATESZ első előadásáról, a Tűzkeresztségről is tudósít, amelyet a kiállítás idejére a Szlovák Filmintézet adott kölcsön. Továbbá bemutatásra kerülnek az SzTV archív felvételei a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek legsikeresebb bemutatóiról. A kiállítás a 60. ünnepi évad első előadása előtt nyílik meg és 2013. június 30-ig lesz látható a komáromi Jókai Színházban. Felvidék.ma, Patrióta Európa Múzeum

2012. November 05. 23:38

Egy csepp otthon - Penovác Endre kiállítása Topolyán - Délvidék

A topolyai Art Gallery kiállítótermében nyílt meg Penovác Endre Egy csepp otthon című kiállítása, amely keretében a művész a városhoz, Topolyához kötődő alkotásait mutatja be a közönségnek. A tárlatot Terék Anna költő és Peđa Aćimović, a belgrádi Galerija A vezetője nyitotta meg. A tárlat november 21-ig tekinthető meg. Vajdaság.ma

2012. November 05. 23:12

A Firtos falvai dokumentumfilmen - Erdély

A budapesti Panoráma Vizuális Alkotóműhely 2010-ben belekezdett egy dokumentumfilmes vállalkozásba, amellyel a székely-magyar nép mindennapjait szeretnék megörökíteni. Orbán Balázs a Székelyföld leírásában gyűjtötte össze a Korond feletti Firtos hegy falvainak történeteit, köztük egy legendát, amely öt falu nevének származását meséli el. A filmsorozat ezen legenda köré épülve, ennek az öt falunak a mai életével foglalkozik.   Mindegyik faluban jellemzően más-más téma kerül feldolgozásra, mindegyiknek megvan a maga egyedisége: Atyhán például a tehéntartás és a nagymértékű lakosságcsökkenés, míg Énlakán a bivalycsorda, a híres középkori templom, és az eldugottsága ellenére mégis jelentős idegenforgalom. Az első részt, amely Atyháról szól már láthatta a közönség a helyi kultúrházban, a Hír-TV Vetítő című műsorában, és a Magyar Televízió is játszotta több alkalommal. 2012.09.29-én Énlakán, már a falunapon bemutatásra került a sorozat második része, amelyből megismerheti a néző ezt a csodás kis települést, és annak hétköznapjait. Most pedig a végleges televíziók számára bővített verziót készítették el az alkotók. A harmadik részre, ami Szolokma és Küsmöd települést mutatja be előreláthatólag jövő tavaszig kell várni. erdély.ma

2012. November 05. 22:48

A sevillai borbély Nagyváradon

Beaumarchais A sevillai borbély című vígjátékának bemutatójával elkezdődött a 2012-2013-as évad bérletes előadásainak sorozata a nagyváradi Szigligeti Színházban. Erről az előadásról és a közelgő Interetnikai Színházi Fesztiválról is tájékoztatták a sajtó képviselőit a színház vezetői.  Czvikker Katalin menedzserigazgató elsőként a bérletesek számának alakulását vázolta fel: eddig körülbelül 2700 bérletet értékesítettek, amely az elmúlt évadhoz képest 40 százalékos növekedést jelent. A diákbérletesek száma ugyanakkor megduplázódott és elérte az 1200-at, amely az elmúlt évadban útjára indított Iskola a színházban, színház az iskolában elnevezésű programnak és az évad eleji népszerűsítési akcióknak is köszönhető. Az egyetemisták számára kialakított Partium-bérlet teltházas lesz a Partiumi Keresztény Egyetemmel kötött megállapodásnak köszönhetően. Szabó K. István, a Szigligeti Társulat művészeti igazgatója elmondta, hogy a Beaumarchais, A sevillai borbély című vígjátékát Zakariás Zalán, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művészeti vezetője rendezte, a jelmezeket Kiss Zsuzsanna tervezte, az előadás zenéjét és díszletét Csiki Csaba jegyzi. A főbb szerepekben Kardos M. Róbertet, Dobos Imrét, Tóth Tündét és Dimény Leventét láthatja a közönség. Beaumarchais vígjátékára – Szabó K. István elmondása szerint – részben azért esett a választás, mert a rendező néhány éve Sepsiszentgyörgyön már színre vitte a szerző egy darabját, a Figaro házasságát, és a mostani produkció révén folytatódhat ez a kalandozás Beaumarchais világában. Patrióta Európa Mozgalom, szinpad.ro        

2012. October 30. 01:32

Erdélyi turnén a temesvári társulat

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a korábbi évek hagyományaihoz híven az idei évben is erdélyi turnéra indul, ezúttal a Furnitur és a Deviancia című előadásokat láthatja a közönség. Első állomásként Marosvásárhelyen vendégszerepel a társulat Vinnai András kortárs magyar drámaíró zenés vígjátékával. A marosvásárhelyi előadást követően a produkciót Székelyudvarhelyen láthatja a publikum, az V. dráMA Kortárs Színházi Találkozón, amelynek keretén belül a nézők Németh Ákos Deviancia című drámáját is megtekinthetik.   Vinnai András Furnitur című darabja melyet Göttinger Pál rendezésében ősbemutatóként vitt színpadra a temesvári színház, Marosvásárhelyen, a Maros Művészegyüttes termében látható. A szerző, Vinnai András a középiskola elvégzése után színésznek készült, később színdarabokat kezdett el írni. Jelenleg Magyarország egyik legelismertebb és legtöbbet játszott fiatal drámaírója, nevéhez számos sikeres bemutató fűződik. Az előadás létrejöttét a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. A marosvásárhelyi állomás után a társulat Székelyudvarhelyen lép fel, az V. dráMA kortárs színházi találkozó keretén belül. A Furnitur című előadás a Tomcsa Sándor Színház Nagytermében lesz látható , míg Németh Ákos, a Deviancia a színház Stúdió Termében tekinthető meg . Németh Ákos egyike a legismertebb magyarországi kortárs szerzőknek. Egészen fiatalon kezdett el írni drámákat, első műve, a Lili Hofberg 1986-ban született. Műveinek nagy részét több színházban is bemutatták, magyar, illetve idegen nyelvterületen egyaránt. Rendezőként eddig budapesti, illetve német nyelvű színházaknál dolgozott, saját darabját viszont először rendezi A turné létrejöttét a Bethlen Gábor Alap támogatta. Patrióta Európa Mozgalom, szinpad.ro  

2012. October 30. 01:15

Szatmárnémetiben ismét műsoron A helység kalapácsa

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata újra műsorra tűzi Petőfi Sándor klasszikus vígeposzát, A helység kalapácsát. A felolvasószínház kissé másképp alcímet viselő produkciót a 2012/2013-as színházi évadban az ifjúsági- és kisiskolás bérlettel rendelkező,  nézők tekinthetik meg.   A Galló Ernő rendezte produkció igyekszik közelebb hozni a színházat az irodalomhoz, és a pedagógusok, illetve a diákok segítségére is lehet a klasszikus drámai műfajok tanulmányozásában. Emellett a dalbetétekkel, élő zenével és klasszikus humorral fűszerezett előadás kitűnő, könnyed szórakozási lehetőséget kínál a színházszerető közönségnek. Petőfi A helység kalapácsában kora legkedveltebb irodalmi műfaját, az eposzt parodizálja: egyszerű helyszínen élő, banális problémákkal küzdő szereplőket választ, ám mindvégig odafigyel a kellő pátoszra és az elengedhetetlen eposzi kellékekre. A történet nagyszerűsége egyszerűségében rejlik, ugyanis a romantika korabeli magyar paraszti élet egy szeletét ragadja ki, és emeli hőskölteményi magasságokba. Partrióta Európa. Mozgalom, szinpad.ro  

2012. October 30. 00:53

Így ünnepelték '56-ot a határon túli magyarok - Kárpátalja

A szabadság azt jelenti, hogy kézbe vesszük az életünket, és magunk alakítjuk; 1956-ban a műegyetemi fiatalok a szabadság útját járták – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn a Műegyetemen, az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékünnepségén. A megemlékezésen felhívta a figyelmet azokra a határon túli ’56-os hősökre, akik kisebbségi létük és a várható retorziók ellenére is bátran kiálltak a magyar forradalom ügye mellett. A miniszter emlékeztette hallgatóságát, hogy az elszakított magyarság is együtt lélegzett a nemzettel, és követte a hazai eseményeket, hiszen tüntetések voltak Erdélyben, és Kárpátalján is voltak fiatalok, akik megmozdultak.

2012. October 28. 01:34

Így ünnepelték '56-ot a határon túli magyarok - Erdély

Koszorúzásokkal, istentisztelettel, szavalással egybekötött ünnepségekkel, fáklyás felvonulásokkal emlékeztek meg 1956-ról Erdély több városában is. Az ünnepi istentiszteleten Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke arról beszélt, hogy az egykori vérengzések felelőseit még mindig nem sikerült elszámoltatni.   Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke kedden mondott ünnepi beszédet a csíkszeredai 1956 - Gloria Victis emlékműnél. Azt hangsúlyozta, hogy a szabadságvágy mindig összetartotta a nemzetet. A Bukarest melletti Snagovon, Nagy Imre és társai száműzetésének helyszínén, Füzes Oszkár magyar nagykövet és az 1989-es román forradalmárok szervezete koszorúzta meg a mártír miniszterelnök emlékoszlopát. Kolozsváron a sétatéri ’56-os emlékműnél tartottak megemlékezést a Kolozsvár Társaság, a Kolozs Megyei Magyar Diáktanács (KMDT) és a Kolozs megyei RMDSZ szervezésében. Dávid Gyula volt politikai elítélt beszédében rámutatott: az ’56-os forradalom során egységesen lépett fel a szétdarabolt magyar nemzet, és a kommunista hatalom épp ennek akart a későbbiekben véget vetni. Semjén Zsolt, a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a sepsiszentgyörgyi 1956-os emlékpark avatóünnepségén mondott beszédében a nemzet közjogi egyesítését, az állampolgárság kiterjesztését nevezte a magyar megmaradás mai parancsának. Úgy vélte, akkor maradhat meg a magyarság, ha minden magyar nemzetrész megmarad. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha Magyarország a közjog kötelékével, az állampolgársággal egyesíti a világ magyarságát. kitekintő.hu  

2012. October 28. 01:33
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

79. oldal/98