Székelyudvarhely – Székely Himnusz – Székelyföld - Erdély - VIDEÓ!
kattints a VIDEÓRA!
http://www.youtube.com/watch?v=BJaPwO0vlC4
Nyilatkozat az Európai Polgári Kezdeményezés tárgyában
Az európai őshonos nemzeti közösségek jogainak védelmében, valamint a hagyományos régiók sajátos jogállásának érdekében benyújtandó európai polgári kezdeményezés kapcsán mai napon, 2013. június 24-én Tőkés László erdélyi EP-képviselő egy brüsszeli nemzetközi sajtótájékoztatón az alábbi nyilatkozatot tette közzé. A sajtótájékoztatón részt vett Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke, aki a hétvégi FUEN-kongresszus tapasztalatait összegezte.
N Y I L A T K O Z A T
Az európai őshonos nemzeti közösségek kollektív jogainak biztosítása, a kulturális örökség védelme, valamint a hagyományos régiók sajátos jogállása tárgyköreiben benyújtandó európai polgári kezdeményezések (EPK) ügye immár több mint két éve a Kárpát-Medencei Magyar Autonómia-Tanács (KMAT) napirendjén szerepel.
Tavaly májusi találkozójukon a KMAT tagszervezetei úgy döntöttek, hogy minden olyan polgári kezdeményezést egyöntetűen támogatnak, amely az Európai Bizottság jogi főosztályának szűrőjén átjut. Az eltelt egy évben, Erdélyből induló kezdeményezések vonatkozásában a következőkről számolhatunk be:
● Elsőnek az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) lépett. Közös tervezetünket március 22-én nyújtottuk be jogi elővéleményezés céljából az EB jogi szolgálatához. A Bizottság június közepén kelt válaszában azt közölték, hogy a kérdés tagállami hatáskörbe tartozik. Ennek ismeretében a kezdeményezőknek kell dönteniük a kezdeményezés további útjáról, illetve szövegének módosításáról.
● A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) saját tervezetét a napokban terjesztette be, ennek megfelelően a jogi szakhatóság válasza mintegy két hónapon belül várható.
● Az Európai Népcsoportok Föderatív Uniója (FUEN) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) együttműködésével véglegesített EPK-szöveg elkészültét június 21-én, a FUEN kongresszusán jelentették be. Noha a teljes dokumentumot még mindig nem hozták nyilvánosságra, a szerzők nyilatkozata alapján az valószínűsíthető, hogy júliusban ez utóbbit is benyújtják.
Annak ellenére, hogy eredetileg egyetlen, egységes polgári kezdeményezésben gondolkoztunk, a kialakult helyzetet figyelembe véve és az egyes kezdeményezők akaratát tiszteletben tartva, ezennel bizakodással üdvözlöm, hogy benyújtását követően mindhárom, hosszú hónapok szakértői munkájával kidolgozott szövegnek elvi esélye van arra, hogy az EB jogi szűrőjén túljutva, elindulhasson az egymillió aláírás összegyűjtésének fáradságos útján.
Amennyiben a három szövegváltozat közül bármelyik is túljut a regisztráció sorompóján, tavalyi állásfoglalásunknak megfelelően, arra szólítunk fel mindenkit, akit illet, hogy aláírásával támogassa ezeket a kezdeményezéseket.
Az Európai Parlament képviselőjeként minden lehetőt meg fogok tenni annak érdekében, hogy mind a kisebbségi frakcióközi munkacsoport (intergroup), mind pedig a kisebbségi ügyek iránt elkötelezett európai képviselők hatékony támogatásukban részesítsék kezdeményezéseinket.
Az egyesülő Európának és tagországainak közös érdeke, hogy a lakosságuknak jelentős részét kitevő őshonos kisebbségek védelmét és jövőjét az egész Unióra érvényes kerettörvény szabályozza, mely az egyéni állampolgári jogokkal együtt a kisebbségi közösségi jogoknak is helyt ad.
Nagyvárad, 2013. június 24.
Tőkés László
EP-képviselő
a KMAT elnöke
A marosvásárhelyi orvosi egyetemen a román többségű szenátus rasszista módon áthágja az európai szabályokat - rövid lapszemle
A marosvásárhelyi orvosi egyetemen ismét kritikus helyzetbe került a magyar nyelvű oktatás ügye. Szilágyi Tibor rektorhelyettes szerint a tanévzárásig nyitottak a tárgyalásra, szeptembertől azonban tiltakozni fognak, ha a szenátus román többsége továbbra sem hajlandó a magyar nyelvet bevezetni a gyakorlati oktatásban.
Szabó Béla tagozatvezető rámutatott: miután a kétnyelvű egyetemen már egyharmad alá csökkent a magyar oktatók aránya, a tagozat csak úgy erősödhet meg, ha álláskeretét elkülönítik, és ezentúl maga dönt az oktatói állásokról.
A szenátus azonban, áthágva a szeptemberi megállapodásban vállalt kötelezettségeit, nemrég úgy küldte Bukarestbe a magyar nyelvű orvosképzés akkreditációs dossziéját, hogy az nem tartalmazza a magyar tagozat igényeit, a minisztérium pedig semmit sem tesz az egyezség betartásáért.
Magyar Nemzet
Kinn vagyunk a vízből?
Mintha egy nagy rendező állna az elmúlt napok eseményei mögött. Még véget sem értek a trianoni megemlékezések, megmutathattuk, mit jelent az a bizonyos nemzeti összetartozás.
Mikor ezeket a sorokat írom, a fél ország birkózik az árral: katonák, rendőrök, katasztrófavédelmisek, önkéntesek és hivatásosok, idősek és fiatalok, mozgáskorlátozottak, sőt, elítéltek is. Mindenki. Ki járművel, gépekkel, ki puszta kézzel, gumicsizmában vagy anélkül, nappal és éjjel. Fáradt, kialvatlan, de elszánt tekintetű emberek a gáton. Aludni most nincs igazán idő, minden óra, minden perc sorsdöntő lehet.
A határon túlról is érkeztek segítők. Erdélyi, kárpátaljai emberek nyilatkoznak a rádióban két zsákcipelés közt zihálva: „Hogyne jöttünk volna, mi is magyarok vagyunk. Most itt kell a segítség, hát itt vagyunk…”
Még az elvadult belpolitika is rendkívüli fegyverszünetet hirdetett, Mesterházy Attila pártelnök a múlt hét közepén bejelentette: az MSZP hétfőig (?) felfüggeszti politikai kommunikációját, nem támadja a kormányt. (Utána talán bepótolják.)
A Népszava is kibillent ritmusából: „Minden tisztességes, hazáját szerető magyar állampolgárnak kötelessége támogatni a kormányt és a kormányszerveket az elemi csapás elleni küzdelemben.”
Hogy belülről jött mondatok ezek, vagy taktikus okoskodás áll mögöttük, most édes mindegy. Így vagy úgy, a közös baj olykor kovász – összehozza az embereket. Öregeink mesélik: az ostrom utáni háborús fővárosban még föl sem szállt a füst, amikor a pincékből előbújt emberek már ásót, lapátot fogtak, romot takarítottak – mosolyogni tanultak.
Az optimizmus a legerősebb kapocs az élethez. A háború, a katasztrófa – dolga végeztével – kézfogást követel. Csak maradjon hozzá kéz…
Pilhál György
Magyar Nemzet
Pozsonyban felteszik a kérdést: mit szólok a szlovák kormány nyelvtörvényéhez?
Itt mindenkinek a szívében joggal ott van a seb, mivel úgy érzik, hogy korlátozzák anyanyelvük használatát. Keresem a választ, de csak egyetlen egyszerű gondolat forog a fejemben: jó dolog jóságosan szeretetben élni, és rossz dolog erőszakosan mások életébe beletaposni. És ez igaz úgy az egyszerű fizikai személyre, mint a népek nagy családjára is.
...Tiszta szívvel, a szlovák nép iránti szeretetből imádkozom: Európa földjének e népe merje elengedni a törvényei közül mindazokat, melyek másokat sértenek. Imádkozom, hogy merjék egymást és a köztük élő magyar kisebbséget szeretni, elfogadni, és értéknek, Isten ajándékának tekinteni. Testvéri alázattal imádkozom, hogy Szlovákia minden lakója megtapasztalja, milyen jó dolog irgalmas szívűnek lenni, a Szeretet Istenének útján járni.
Csaba testvér - Pozsony, 2o1o. október 18.
Itt az ideje az erkölcsi jóvátételnek, a bocsánatkérésnek
Sokan azért ismerik ki magukat nehezen a felvidéki magyarság huszadik századi történetében, kálváriájában, mert annyi és oly sokféle, változatos, de egyformán kegyetlen sorcsapás érte ott élő nemzettársainkat, amit már önmagában nehéz pontosan nyomon követni. Erre a nehéz feladatra vállalkozott, ebben az eseménysorban, szinte üldözéstörténetben vágott rendet az ELTE Bölcsészettudományi Kar Gólyavárában Izsák Lajos történész professzor. A felvidéki magyarság jogfosztása és eltávolítása szülőföldjéről (1944–1949) című előadásából kiderült: végül is beteljesedett a negyvenes évek második felében az a benesi terv, hogy kétszázezer magyar nemzetiségű polgártól megszabaduljon a győztesek sorába emelt csehszlovák állam, amely a holokauszt emberiségellenes gyakorlatával kelt versenyre a magyarság elleni kíméletlen fellépéssel.
Családja Felvidékről való kitelepítése fontos szerepet játszott abban, hogy történész lett – mondta el a népes hallgatóság előtt Izsák Lajos, aki néhány évesen élte meg a drámai eseményeket.
A Gólyavári esték programsorozat rendezvényén a professzor nem hagyott kétséget afelől: a magyarság meghurcoltatása Trianon, a vesztes első világháború utáni diktátum előestéjén elkezdődött, hisz 1919-től több mint százezren hagyták el szülőföldjüket, tartva a foglalók önkényétől.
Az 1938-as müncheni egyezmény nyomán az elcsatolt területek egy része visszakerült az anyaországhoz, ám ez 1945 után csak újabb vádpontként jelent meg az ottani magyarság bűnlajstromában – derült ki az előadásból.
Az egyetemi tanár azonban aláhúzta: bármilyen népszavazás ugyanezt az eredményt hozta volna a visszatérő területeken. Másrészt – amit ma sem igen hangsúlyoznak – Magyarország sohasem állt háborúban a csehszlovák állammal, ennek ellenére ítélték bűnösnek a nemzetet. Edvard Benes és Gustáv Husák kommunista pártvezér rögtön a második világháború után a magyaroktól és a németektől megtisztított államot tűzte ki célul, és ezt az elhatározást következetesen végig is vitték.
A gyűlöletkeltés hullámai
A magyarság elleni gyűlöletkeltés hullámai elárasztották az országot, olyan cikkek születtek, amelyekben ázsiai cigányoknak bélyegeztek minket, akikkel szemben minden megengedett. Deklarálták: még a magyar kommunistáknak sincsen helyük az új köztársaságban.
Izsák Lajos szavaival: az új állam fundamentumába szervesen épült be a gyűlölet. Az 1945. áprilisi kormányprogram is ebben a kirekesztő nacionalista szellemben fogant.
A magyarsággal szemben már ekkor kollektív felelősséget határozott meg, s három kategóriába osztotta nemzettársainkat. Ennek harmadik fokozata volt a legsúlyosabb, akiket örök kitiltással fenyegettek. Jellemző módon főként a Szovjetunió elleni állítólagos vétkek estek különös súllyal a latba.
1945-ben viharos gyorsasággal követték egymást a diszkriminatív intézkedések. Szeptemberben minden magyar és német nyelvű iskolát bezártak, megtiltották a magyar nyelvű miséket, térítés nélkül elkobozták a mezőgazdasági ingatlanokat, elbocsátották a közalkalmazottakat.
Évtizedekig szintén hallgatás övezte azt a tényt, hogy számos internálótábort hozott létre az állam, amelyekbe több mint húszezer magyart deportáltak. Egyedi kivégzések, tömeggyilkosságok egyaránt előfordultak.
A vegyes lakosságú városokban nem lehetett magyarul beszélni.
A potsdami konferencián 1945 közepén a magyar lakosság kitelepítésére vonatkozó csehszlovák terveket mégis elutasították. Paradox módon ez váltotta ki a legfontosabb magyarellenes benesi dekrétumokat.
Háromnegyed millió magyart érintett a megkülönböztetés
Az 1945. augusztusi dekrétum szerint mindazok, akik német, illetve magyar állampolgárságot szereztek, elvesztették csehszlovák állampolgárságukat, így sem egészségügyi, sem szociális, sem nyugdíjellátásra nem lehettek jogosultak. Ez háromnegyed millió magyart érintett.
Egy szeptemberi dekrétum értelmében minden férfit és nőt munkaszolgálatra hívhattak be, ennek következtében mintegy húszezer személyt Csehországba deportáltak. Később hiába vesztette el érvényét a jogszabály, szülőföldjükre többé – saját törvényeiket is megsértve – nem engedték vissza őket.
Az akkor még kisgazdák vezette magyar kormány valamennyi nemzetközi fórumon tiltakozott a rasszista, jogellenes lépések miatt, ám mindenütt elutasításra talált. 1946 februárjában megszületett a két állam közötti lakosságcsere-egyezmény.
A történettudós kiemelte: a szöveg tükrözi, hogy nem két egyenrangú állam megállapodása volt, hanem győzteseké és legyőzötteké. Clementis külügyminiszter nem rejtette véka alá: a csehszlovák állam továbbra is meg akar szabadulni a magyar lakosságtól, vagyis ragaszkodtak az etnikai tisztogatáshoz. Szlovákiában pontosan előkészítették a kitelepítendők több mint száznyolcvanezres listáját. A csehszlovákok csupán első lépésnek tekintették a lakosságcserét a homogenizáció felé.
Mindezzel párhuzamosan megkezdődött a „reszlovakizáció”, amelynek ideológiai alapját az képezte, hogy Benesék szerint a felvidéki magyarok valójában elmagyarosodott szlovákok. Mintegy négyszázezren nyilváníttatták magukat kényszerből szlováknak, ám mint kiderült, jelentős részüket így is kitelepítették.
Mintha magyarnak lenni bűn volna
1946 júliusában a tiltakozó Gyöngyösi János külügyminisztert még válaszra sem méltatta a külügyminiszterek tanácsa. Az 1946 nyarán összeülő párizsi békekonferencia érdemben nem változtatott a jogfosztásokon, sőt. A Trianonban elvett terület tovább nőtt. Nem véletlenül jelentette ki Mindszenty József bíboros, hogy a párizsi béke nyomasztóbb, mint a trianoni, mivel még papíron sincsenek kisebbségi jogok. Mintha magyarnak lenni bűn volna.
Sulyok Dezső polgári politikus azt fejtegette, igazságos béke helyett olyan békét adtak nekünk, amelyet nem lehet elvonatkoztatni a büntetés és megtorlás gondolatától.
Figyelmeztetett, Magyarország ezután sohasem válhat egyetlen nagyhatalom vazallusává. Benes elnök személyes ismerőse, a polgári radikális politikus Zsolt Béla is keserűen jegyzi meg a csehszlovák állam diszkriminatív eljárásáról: olyan módszereket alkalmaznak, amelyek Európában ismeretlenek voltak a fasizmus előtt. „Nemzetiségi politikájuk nemcsak eszközeiben, de végcéljában is fasisztikus.”
Kétszázezer embert üldöztek el
Dobos László felvidéki író 1997-es jellemzése tragikusan találó. Programozott népirtás zajlott Felvidéken, amely a zsidó holokauszt tragédiájához mérhető. 1947 őszétől folytatódott a magyarság kitelepítése. Az utolsó transzport 1949. január 5-én lépte át a határt. Mindent elmond azonban a csehszlovák állam túlbuzgóságáról, hogy még 1949 januárjában is további 5000 háborús bűnössé nyilvánított magyar családot akartak áttelepíteni.
Izsák Lajos professzor úgy összegzett: mintegy 120-130 ezer főt üldöztek el szülőföldjéről, ám ez az ötvenezer Csehországba deportálttal és és a maguktól elmenekülőkkel együtt csaknem kiadja azt a kétszázezer főt, amit eredetileg célul tűzött ki a benesi Csehszlovákia.
Ezek a családok mindmáig semmilyen kártérítésben nem részesültek, csupán részleges kárpótlást igényelhettek az 1992-es törvény szerint. Szomorú fejezete a magyar történelemnek, hogy 1949-ben a csorba-tói egyezményben Rákosi Mátyásék érdektelennek nyilvánították a magyar államot a felvidéki nemzettársak jogi igényeinek ügyében, vagyis lemondtak a magyarok kárpótlásáról.
A történész ítélete: az emberiségellenes bűntett tényállása megáll a felvidéki magyarság üldözésével, jogfosztásával kapcsolatban.
Ezzel szemben nemhogy bocsánatkérés, de még szolid főhajtás sem történt északi szomszédaink részéről. Sőt, 2007-ben a nyíltan kirekesztő Benes-dekrétumokat megerősítették, sérthetetlennek nyilvánították egy európai uniós tagállamban. Mindezek fényében a felvidéki magyarság erkölcsi jóvátételének nagyon rég elérkezett az ideje, s nem várathat tovább magára.
Megyeri Dávid
Magyar Nemzet
Itt az ideje az erkölcsi jóvátételnek, a bocsánatkérésnek
Sokan azért ismerik ki magukat nehezen a felvidéki magyarság huszadik századi történetében, kálváriájában, mert annyi és oly sokféle, változatos, de egyformán kegyetlen sorcsapás érte ott élő nemzettársainkat, amit már önmagában nehéz pontosan nyomon követni. Erre a nehéz feladatra vállalkozott, ebben az eseménysorban, szinte üldözéstörténetben vágott rendet az ELTE Bölcsészettudományi Kar Gólyavárában Izsák Lajos történész professzor. A felvidéki magyarság jogfosztása és eltávolítása szülőföldjéről (1944–1949) című előadásából kiderült: végül is beteljesedett a negyvenes évek második felében az a benesi terv, hogy kétszázezer magyar nemzetiségű polgártól megszabaduljon a győztesek sorába emelt csehszlovák állam, amely a holokauszt emberiségellenes gyakorlatával kelt versenyre a magyarság elleni kíméletlen fellépéssel. Családja Felvidékről való kitelepítése fontos szerepet játszott abban, hogy történész lett – mondta el a népes hallgatóság előtt Izsák Lajos, aki néhány évesen élte meg a drámai eseményeket. A Gólyavári esték programsorozat rendezvényén a professzor nem hagyott kétséget afelől: a magyarság meghurcoltatása Trianon, a vesztes első világháború utáni diktátum előestéjén elkezdődött, hisz 1919-től több mint százezren hagyták el szülőföldjüket, tartva a foglalók önkényétől. Az 1938-as müncheni egyezmény nyomán az elcsatolt területek egy része visszakerült az anyaországhoz, ám ez 1945 után csak újabb vádpontként jelent meg az ottani magyarság bűnlajstromában – derült ki az előadásból. Az egyetemi tanár azonban aláhúzta: bármilyen népszavazás ugyanezt az eredményt hozta volna a visszatérő területeken. Másrészt – amit ma sem igen hangsúlyoznak – Magyarország sohasem állt háborúban a csehszlovák állammal, ennek ellenére ítélték bűnösnek a nemzetet. Edvard Benes és Gustáv Husák kommunista pártvezér rögtön a második világháború után a magyaroktól és a németektől megtisztított államot tűzte ki célul, és ezt az elhatározást következetesen végig is vitték. A gyűlöletkeltés hullámai A magyarság elleni gyűlöletkeltés hullámai elárasztották az országot, olyan cikkek születtek, amelyekben ázsiai cigányoknak bélyegeztek minket, akikkel szemben minden megengedett. Deklarálták: még a magyar kommunistáknak sincsen helyük az új köztársaságban. Izsák Lajos szavaival: az új állam fundamentumába szervesen épült be a gyűlölet. Az 1945. áprilisi kormányprogram is ebben a kirekesztő nacionalista szellemben fogant. A magyarsággal szemben már ekkor kollektív felelősséget határozott meg, s három kategóriába osztotta nemzettársainkat. Ennek harmadik fokozata volt a legsúlyosabb, akiket örök kitiltással fenyegettek. Jellemző módon főként a Szovjetunió elleni állítólagos vétkek estek különös súllyal a latba. 1945-ben viharos gyorsasággal követték egymást a diszkriminatív intézkedések. Szeptemberben minden magyar és német nyelvű iskolát bezártak, megtiltották a magyar nyelvű miséket, térítés nélkül elkobozták a mezőgazdasági ingatlanokat, elbocsátották a közalkalmazottakat. Évtizedekig szintén hallgatás övezte azt a tényt, hogy számos internálótábort hozott létre az állam, amelyekbe több mint húszezer magyart deportáltak. Egyedi kivégzések, tömeggyilkosságok egyaránt előfordultak. A vegyes lakosságú városokban nem lehetett magyarul beszélni. A potsdami konferencián 1945 közepén a magyar lakosság kitelepítésére vonatkozó csehszlovák terveket mégis elutasították. Paradox módon ez váltotta ki a legfontosabb magyarellenes benesi dekrétumokat. Háromnegyed millió magyart érintett a megkülönböztetés Az 1945. augusztusi dekrétum szerint mindazok, akik német, illetve magyar állampolgárságot szereztek, elvesztették csehszlovák állampolgárságukat, így sem egészségügyi, sem szociális, sem nyugdíjellátásra nem lehettek jogosultak. Ez háromnegyed millió magyart érintett. Egy szeptemberi dekrétum értelmében minden férfit és nőt munkaszolgálatra hívhattak be, ennek következtében mintegy húszezer személyt Csehországba deportáltak. Később hiába vesztette el érvényét a jogszabály, szülőföldjükre többé – saját törvényeiket is megsértve – nem engedték vissza őket. Az akkor még kisgazdák vezette magyar kormány valamennyi nemzetközi fórumon tiltakozott a rasszista, jogellenes lépések miatt, ám mindenütt elutasításra talált. 1946 februárjában megszületett a két állam közötti lakosságcsere-egyezmény. A történettudós kiemelte: a szöveg tükrözi, hogy nem két egyenrangú állam megállapodása volt, hanem győzteseké és legyőzötteké. Clementis külügyminiszter nem rejtette véka alá: a csehszlovák állam továbbra is meg akar szabadulni a magyar lakosságtól, vagyis ragaszkodtak az etnikai tisztogatáshoz. Szlovákiában pontosan előkészítették a kitelepítendők több mint száznyolcvanezres listáját. A csehszlovákok csupán első lépésnek tekintették a lakosságcserét a homogenizáció felé. Mindezzel párhuzamosan megkezdődött a „reszlovakizáció”, amelynek ideológiai alapját az képezte, hogy Benesék szerint a felvidéki magyarok valójában elmagyarosodott szlovákok. Mintegy négyszázezren nyilváníttatták magukat kényszerből szlováknak, ám mint kiderült, jelentős részüket így is kitelepítették. Mintha magyarnak lenni bűn volna 1946 júliusában a tiltakozó Gyöngyösi János külügyminisztert még válaszra sem méltatta a külügyminiszterek tanácsa. Az 1946 nyarán összeülő párizsi békekonferencia érdemben nem változtatott a jogfosztásokon, sőt. A Trianonban elvett terület tovább nőtt. Nem véletlenül jelentette ki Mindszenty József bíboros, hogy a párizsi béke nyomasztóbb, mint a trianoni, mivel még papíron sincsenek kisebbségi jogok. Mintha magyarnak lenni bűn volna. Sulyok Dezső polgári politikus azt fejtegette, igazságos béke helyett olyan békét adtak nekünk, amelyet nem lehet elvonatkoztatni a büntetés és megtorlás gondolatától. Figyelmeztetett, Magyarország ezután sohasem válhat egyetlen nagyhatalom vazallusává. Benes elnök személyes ismerőse, a polgári radikális politikus Zsolt Béla is keserűen jegyzi meg a csehszlovák állam diszkriminatív eljárásáról: olyan módszereket alkalmaznak, amelyek Európában ismeretlenek voltak a fasizmus előtt. „Nemzetiségi politikájuk nemcsak eszközeiben, de végcéljában is fasisztikus.” Kétszázezer embert üldöztek el Dobos László felvidéki író 1997-es jellemzése tragikusan találó. Programozott népirtás zajlott Felvidéken, amely a zsidó holokauszt tragédiájához mérhető. 1947 őszétől folytatódott a magyarság kitelepítése. Az utolsó transzport 1949. január 5-én lépte át a határt. Mindent elmond azonban a csehszlovák állam túlbuzgóságáról, hogy még 1949 januárjában is további 5000 háborús bűnössé nyilvánított magyar családot akartak áttelepíteni. Izsák Lajos professzor úgy összegzett: mintegy 120-130 ezer főt üldöztek el szülőföldjéről, ám ez az ötvenezer Csehországba deportálttal és és a maguktól elmenekülőkkel együtt csaknem kiadja azt a kétszázezer főt, amit eredetileg célul tűzött ki a benesi Csehszlovákia. Ezek a családok mindmáig semmilyen kártérítésben nem részesültek, csupán részleges kárpótlást igényelhettek az 1992-es törvény szerint. Szomorú fejezete a magyar történelemnek, hogy 1949-ben a csorba-tói egyezményben Rákosi Mátyásék érdektelennek nyilvánították a magyar államot a felvidéki nemzettársak jogi igényeinek ügyében, vagyis lemondtak a magyarok kárpótlásáról. A történész ítélete: az emberiségellenes bűntett tényállása megáll a felvidéki magyarság üldözésével, jogfosztásával kapcsolatban. Ezzel szemben nemhogy bocsánatkérés, de még szolid főhajtás sem történt északi szomszédaink részéről. Sőt, 2007-ben a nyíltan kirekesztő Benes-dekrétumokat megerősítették, sérthetetlennek nyilvánították egy európai uniós tagállamban. Mindezek fényében a felvidéki magyarság erkölcsi jóvátételének nagyon rég elérkezett az ideje, s nem várathat tovább magára. Megyeri Dávid Magyar Nemzet
A magyar nem kudarcos, hanyatló nemzet, hanem az egyik legnagyobb újjászülető
A magyarság harmadik alkalommal ünnepelte a Nemzeti Összetartozás Napját. A Fidesz 2010-ben azt vállalta, hogy minden magyar állampolgárt képvisel a kormányzása alatt. Ezt a felelősségvállalást Magyarország új Alaptörvényében is rögzítették.
Nagy öröm az mindannyiunk számára, hogy évről-évre egyre többen ünneplik ezt a napot Magyarországon és külhonban is. Egyre többen győzik le a csendes fájdalmukat vagy félelmüket, és vállalják fel magyarságukat.
A Nemzeti Összetartozás Napja lebontotta a fájdalmat és a félelmet, és szeretetté és tenni akarássá fordította azt át. A magyarság ennek köszönhetően egyre erősebb szívében és lelkében.
A Nemzeti Összetartozás Napja a bizonyíték, hogy a magyar nem kudarcos, hanyatló nemzet, hanem az egyik legnagyobb újjászülető, amely újra és újra saját magát állítja talpra, és egyre ellenállóbb a gyűlölettel, a megosztással szemben.
A magyarság visszavonhatatlanul ráébredt, hogy ér annyit, mint bármely európai nemzet. Teljesít annyit, mint bármely európai nemzet. Kérhet, annyi tiszteletet, mint bármely európai nemzet.
Nem hagyjuk, hogy visszatérjenek azok, akik tönkretették és megosztották a magyarságot, akik magyart magyar ellen fordították, akik nyomában csak a gyűlölet és a kudarc járt.
Ugyanők, együtt 2004-ben elárulták a külhoni magyarokat és hazugságaikkal megvezették a hazai közvéleményt is. Ha rajtuk múlna, ma is csak a megtűrt kategóriába tartoznának a külhoni magyarok.
De hallunk ma is olyan hangokat a Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy Szövetség tájáról, hogy ők megfosztanák a kettős állampolgárságtól ezeket a magyar embereket.
A magyar emberek nem kérnek a hamis és felszínes gesztusok mögötti nem szűnő gyűlöletből. Magyarország 2010-ben összefogásra szavazott, a nemzeti érdekek elhivatott képviseletére. Ezt kell tovább folytatnunk, még jobban megerősítenünk!
Patrióta Európa Mozgalom
Mohos tőzegláp - Erdély
A Mohos-tőzegláp Erdélyben, a Csomád-hegység egyik krátermaradványában fekszik 1050 méter magasságban. A kráter átmérője 800 méter, területe 80 hektár. A tőzeg vastagsága tíz méter, mennyisége körülbelül 3 millió köbméter.
Az egykori Mohos-tó vize eltűnt, csak sűrű növényzettel, főleg tőzegmohával benőtt láp maradt utána. A tó eltűnése az Oltba folyó Veres-patak regresszív eróziójának és a hordalékfölddel való feltöltődésének tulajdonítható.
Itt található Erdély egyetlen, a kainozoikumi eljegesedésből visszamaradt húsevő növénye, a kereklevelű harmatfű .
A Mohosban élő, jégkorszakbeli növények szigorúan védettek. További növényfajok: tarka tőzegmoha, erdei fenyő, mámorka, vörös áfonya, fekete áfonya. A tőzegláp és a Szent Anna-tó területén alakították ki a Mohos Természetvédelmi Területet.
Megéri hogy a szerepet vállaljuk, összefogjunk, mint még soha
- Márton Áron