A Nagy Testvérnek helytartókra van szüksége
A magyarországi baloldal szemmel láthatóan külső Nagy Testvérekkel próbálja megvívatni a maga (belföldön esélytelen) mérkőzéseit. Nem újdonság már, a diktatúrát is csak szovjet segítséggel üzemeltethették. De a Nagy Testvér ma mást akar: extraprofitot. Ehhez neki is helytartókra van szüksége, akiket támogat is derekasan.
Gádorjáni Szabó Botond
Magyar Nemzet
Bayer Zsolt: Levél, nem tudom, kinek - 2. Francia bogár
2. Francia bogár
„Olvasom, hogy a trágya hajdan csemege volt, a hülye csak hüledező, ámuldozó, az együgyű csak egyszerű. Mellesleg hasonló utat tett meg a francia innocent is, mely egykor csak ártatlant jelentett, ma már bárgyút, együgyűt és ostobát is, s épp ellenkező utat tett meg a német schlicht, mely ma egyszerű, de valamikor schlecht volt, rossz. Az aggastyán egy csúfnévből fejlődött ki. (…) Povedati az ószlávban beszélni, a magyarban már az povedál, aki fecseg. Hogy a népek egymással egyebütt is hasonló udvariasságot tanúsítanak, arra még számos példát idézhetnék. A spanyolban hablar: beszélni, de a franciában az hableur már nagyzoló, viszont a francia parler, beszélni a spanyolban már annyi, mint locsogni.”
(Folytatása az előző cikknek )
Kosztolányi sorai ezek is, a Magyar Nyelv című esszéjéből. S a mai olvasó eltöpreng azon, hogy micsoda szimbólum reszket a francia innocent szó jelentésváltozásában. Hogy miképpen lesz az ártatlanságból bárgyúság és ostobaság. S hogy ez a mai világunk esszenciája. S eltöprengeni való az is, hogy mi svábbogárnak nevezzük azt a rusnya férget, a németek viszont francia bogárnak. Tüneményes…
„A trágya hajdan csemege volt”; Európa hajdan a szabadság, boldogság, gazdagság volt. Ideát, a fal mögött. Aztán sajnos szembejött a valóság. Szembejött Meillet professzor úr örök lelke. Meillet professzor úr mentora lett a francia nyelvészek és filológusok egész generációjának, azoknak, akik kortársaink voltak, s Meillet professzor úr nyomán azt gondolhatták, hogy a magyar nyelv alsóbbrendű és felesleges, a magyarnak nincs civilizációs teljesítménye, a magyar irodalom semmirevaló.
Meillet professzor nyomán napjainkig tovább él az antant és a kisantant önfelmentő világmagyarázata.
S íme: így lettünk ismét Európa megvetettjei.
S csak egy pillanatra próbáljuk komolyan venni mindazt, amit ma rólunk sziszegnek s üvöltenek a szellemi nyomorúság önsorsrontó apostolai. Egy pillanatra fogadjuk el, hogy mindenben igazuk van: korlátoztuk az Alkotmánybíróság jogkörét; megnyirbáltuk a sajtószabadságot; megtiltottuk a politikai reklámot a kereskedelmi médiában; jogtalanul nyugdíjba küldtük a bírókat, és a bírósági ügyek áthelyezési jogával ruháztuk fel a Kúria elnökét, miáltal megsértettük a hatalmi ágak szétválasztásának montesquieu-i elvét.
Rendben van. És akkor ez most tényleg fasiszta diktatúra? Náci diktatúra? Egyáltalán: tényleg diktatúra? S ha ez diktatúra, akkor mi a neve az észak-koreai rendszernek? Vagy Kubának? Fel tudja fogni egyáltalán a nyugati újságíróhorda, a nyugati „értelmiség”, és ez a sok itthoni rémalak, hogy miről beszél?
Nem, nem tudja felfogni. Fasizmus, nácizmus, rasszizmus, ennyit tud lihegni, mert hősiességre vágyik egy tökéletesen hőstelen, nyomorult, kisszerű és pitiáner korban. A mai Magyarország fasiszta meg náci diktatúra, vagy csak úgy diktatúra? Istenem, mennyire rátok férne fél év nácizmus, aztán mindjárt utána fél év kommunizmus, csak hogy érezzétek a törődést! Mennyire jót tenne a világról alkotott tévképzeteiteknek, ha egyszer átélnétek mindazt, ami ellen vívjátok békaegér harcotokat!
Azt mondja a Zsidó Világkongresszus elnöke meg alelnöke, hogy azért tartják Budapesten a kongresszusukat, mert Magyarországon a „legaggasztóbb az antiszemitizmus”. Ezt mondják. S még hozzáteszik, hogy azért is, mert Magyarországon él a legnagyobb számú zsidó közösség, és itt virágzik a zsidó közösségi élet és kultúra.
Hát igen. Romániában, Szlovákiában egy szálig kiirtották a zsidóságot az elmondhatatlanul iszonyatos huszadik században. Horthy védte őket 1944-ig, majd megmentette a budapesti zsidóságot. Ennek köszönheti létét a legnagyobb számú zsidó közösség. És ez az iszonyatok és elkövetett rettenetes bűnök ellenére tény.
Mégis: egyedül mirajtunk ég a bélyeg. Ha van az ilyesminek egyáltalán fokmérője, a nácikkal a franciák kollaboráltak a legnagyobb mértékben. Mégis mi vagyunk az „utolsó csatlós”. Persze. A történelmet a győztesek írják. De már olyan régen győztetek. Csak a változatosság kedvéért nem írhatnátok egyszer igazat is?
Franciaországban merényleteket követnek el zsinagógák ellen, a nyílt utcán ölnek meg, vernek meg zsidókat, gyilkolnak meg iskolába igyekvő zsidó gyerekeket. Nálunk egy hülye odalépett egy zsidó rabbihoz az utcán, és azt mondta neki, hogy ő nem szereti a zsidókat. Erre ideszalad a Zsidó Világkongresszus erődemonstrációt tartani, mert nálunk a „legaggasztóbb az antiszemitizmus”.
Áruljátok el: volt már olyan, hogy egyszer, csak egyetlenegyszer életetekben szégyelltétek magatokat?
Mert éppen itt az ideje…
Amúgy: nincs korlátozva az Alkotmánybíróság jogköre. Magyarországon sajtószabadság van. A kereskedelmi médiában a nagy pártok tudnak hirdetni, a kicsik nem, mert nem tudják megfizetni. Ha megtiltják ezekben a politikai reklámokat, az növeli az esélyegyenlőséget a választásokon. A bíróságokon pedig van, ahol évekig tart egy per, máshol pedig unatkoznak, erről szólt az áthelyezési jog felvetése. Ennyit a fasiszta diktatúránkról.
A nyugatról s itthonról lefestett fasiszta diktatúránk pontosan olyan, mint Meillet professzor úr véleménye a nyelvünkről: fizetett politikai gazemberség, amely mögött most a megadóztatott bankok, megadóztatott multik állnak. A Cohn-Bendit-féle idióták pedig azt hiszik, még tart a háborújuk, és a szabadság hőseinek képzelik magukat a trágyadombjukon. A Viviane Reding-féle ostoba technokraták meg nem hisznek semmit sem, csak magasabb polcra akarnak lépni, és együtt úsznak a szennyes árral.
Ennyi maradt mára a büszke Európából.
S maradt még a másodrendűnek tekintett európaiak szemérmetlen kizsákmányolása.
„Van azonban egy lényeges különbség az orosz és a külföldi kizsákmányolók között. Az orosz tudja magáról, hogy igazságtalan, tudatosan marad csirkefogó, mert dúsgazdagon akar élni. A külföldi ezzel szemben teljesen igazságosnak tartja magát, és ebben valahol logikusabb is a gondolkodása az oroszénál, merthogy úgy tartja, jog egyáltalán nem is létezik, hanem csak történelem, azaz a dolgok történelmi menete.”
Ezt Dosztojevszkij írta még 1877-ben, és nekünk üzent vele. S talán azt is említettem már, hogy a történelmet a győztesek írják.
Önmaguknak. Nekünk pedig az lenne a dolgunk, hogy elfogadjuk, kétely és kérdés nélkül, mert a kétely is, a kérdés is: bűn. A „szabadság”, a győztesek szabadságának veszélyeztetése.
„Még a Nagy Péter előtti időkben (…) történt, hogy egy modern gondolkodású moszkvai tiszt francia ruhába bújt és európai szablyát kötött az oldalára. Pontosan a sajátunkkal szembeni megvetéssel kellett kezdenünk. S ha erről a pontról immár két teljes évszázada sem haladtunk sem előre, sem hátra egy tapodtat sem, hát úgy látszik, ezt a hosszú ácsorgási időt szabta ki számunkra a sors.
Ha ugyan nem nevezhetjük elmozdulásnak azt, hogy mind jobban nőtt bennünk önmagunk megvetése, főleg, mikor kezdtük egy kicsit alaposabban megérteni Európát. (…) Európa a mi második hazánk, ezt az elsők között hirdetem és hirdettem mindig is. Európa majdnem olyan fontos mindannyiunk számára, mint Oroszország. (…) Orosznak lenni egyet jelent saját nemzetünk lenézésének elvetésével. (…) Amint önmagunkká válunk, végre emberi arculatot öltünk.
Ledobjuk mostani majompofánkat, szabad lények leszünk, nem pedig rabszolgák vagy lakájok. Akkor majd emberszámba vesznek, nem tekintenek majd hazátlan, nemzetközi csavargónak, az Európa-imádat, a liberalizmus és a szocializmus semmirekellő bugrisainak.”
Semmit, egyetlen szót sem kell hozzátennünk Fjodor Mihajlovics fenti szavaihoz. Csak az orosz helyett a magyart kell használnunk, és helyben is vagyunk.
Hazaérkeztünk.
És az sem árt, ha tudjuk: ez az Európa már nem az 1877-es Európa. Silányabb, butább, vénebb, álságosabb, képmutatóbb, betegebb, önzőbb és mihasznább. Így aztán helyes, ha mindig szem előtt tartjuk a kérdést, vajon mennyire kell nekünk ez az Európa, és vajon milyen áron?
S kik vagyunk mi egyáltalán?
„A nomád a maga ura. »Isten, ne segíts, csak csodálkozz« – mondja a verekedő magyar legény. Beéri, ha az Isten semleges tanú. Múltunkban alig van közös mű, nagyjaink magukban dolgoztak, a többi magyar rendszerint csak ártott nekik. Innen a pártos hírünk. Nemzeti csapásként emlegetjük, hogy magyar a magyart elemészti, a bajban is árt egymásnak. Ennek a széthúzásnak azonban nagyobb a híre, mint a kára. A civódás persze a magyarnak is ártott, de nemzetféltés tette költővé, a nemzethalál volt a múzsája. A magyar mégis él. Sose tanult a múltból, mindenki a maga urának tartja magát, távoli nagy urat: kánt, vezért, királyt még elismer, sőt kíván, de munkatársat nem. A »cimbora« és a »pajtás« szó százszor melegebben süt a magyar nyelvben, mint a sorstárs, néptárs, vagy maga a barát szó.
(…) De a pártoskodás csak addig nem árt neki, amíg hatalmon van. A magyar egyetértés nélkül is jól kormányoz, idegen uralom alatt azonban védtelen. Amíg fajtájából való a kán, a vezér, a király, sose megy szét a nyáj. De idegen népek közt egyszerre lecsúszik a leggyöngébbek közé. A magyar már volt példaadó és uralkodó kisebbség a maga országában, de kifosztott, didergő kisebbség, ha idegen az ura.”
Hát akkor ideje van annak is, hogy Cs. Szabó Lászlót olvassunk, és vegyük komolyan, helyezzük el a magunk korában az olvasottakat. Helyezzük el végre önmagunkat. És eszünkbe se jusson szégyenkezni.
Most nincs miért.
Most másoknak van szégyellnivalójuk. Azt akarják velünk elszégyelltetni. S már megint feláldoznának bennünket, feláldoznának bárkit a saját bűneikért.
De bele fognak pusztulni a hazugságaikba és a gyávaságukba. Nem lesz kár értük.
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Magyar minta? - 1956, 1989 után most is érdemes figyelni a magyarokra!
A szélfordulást jelzi a magyar kormánnyal egyébként roppant kritikus balközép francia Le Monde múlt hétvégi cikke. A lap nem pusztán a francia nemzeti ikon De Gaulle tábornokkal veti össze Orbán Viktort, de a szuverenitás fogalmát ajánlotta a magyar politika megértéséhez. Mivel a lap szerint Magyarország 1956-ban és 1989-ben is új gondolatok laboratóriuma volt, nem árt figyelni a posztkommunizmus nehézségeivel és a "kapitalizmus kisiklásaival" egyszerre harcoló Budapestre.
Ablonczy Bálint
Heti Válasz
Egy munkáslevelező
Veretes írásban - A magyarok Európát választják ma is - emlékezik meg uniós csatlakozásunk aláírásának tizedik évfordulójáról Mesterházy Attila pártelnök.
... Persze Brüsszelnek szól a szervilis írásmű, épeszű magyar ember pontosan tudja, a szerző jókorákat füllent, vágyait fogalmazza meg, kisegítőiskolás fokon. Amúgy tartalmas az írás. Tartalmazza mindazon agitpropfogásokat, amelyekkel évtizedeken át szédíthető volt a választó. Szólni kéne Mesterházynak: game over... /a játéknak vége... szerkesztő megjegyzése/
Pilhál György
Magyar Nemzet
Reding pincsije
Jó Hannes Svoboda azért nem véletlenül megbecsült szociáldemokrata, a redingi szakszöveget kemény érvekkel is alátámasztotta, olyanokkal, amelyektől a víz kiveri az uniós balliberális képviselőt: különadók és antiszemitizmus. Az elsőt még alátámasztani sem kell, a bankadóról hallva azonnal plasztikkártyájához kap az esélyegyenlőség és társadalmi igazságosság hirdetéséből élő politikus. A tomboló magyarországi antiszemitizmust pedig az ELTE-n megjelent két darab zsidózós matricával támasztotta alá.
A fideszes Szájer József erre megkérdezte, nem hallott-e már Svoboda úr arról, hogy éppen a „fasiszta magyar kormány” tiltotta be az Adj gázt! nevű motoros mocskot. Svoboda úr nem bajlódott a válasszal, újra támadott, mondván: fejezzék be a „heccet” Viviane Reding biztos ellen, akit Magyarországon „az EU pitbulljának” igyekeznek beállítani.
Hát igen, ilyen az, amikor az ember magyar szocialistáktól gyűjt információt…
Máté. T. Gyula
Magyar Hírlap
Irányváltás a hazai jegybanknál
Több szempontból is gyökeresen más helyzetet teremt az országban a jegybank három elemből álló, új növekedési programja. Ennek keretében két százalék körüli kamattal juthatnak forráshoz azok a hazai kis- és közepes vállalkozások, amelyeket eddig a kerekedelmi bankok tízszázalékos ráta felett hiteleztek.
Összesen ötszázmilliárd forintnyi pénz kerülhet a gazdaságba, amelyet a cégek munkahelyteremtő beruházásokra, uniós pénz lehívásához szükséges önrészre vagy devizahitelük forintosítására igényelhetnek.
Nem szükséges magyarázni, hogy ez mekkora lehetőség a fejlődni akaró társaságok számára, amelyek eddig kudarcra voltak ítélve a magukat devizaalapon két-három százalékon finanszírozó multinacionális versenytársakhoz képest.
Nagy Vajda Zsuzsa
Magyar Nemzet
Tények nélküli vádak
A magyar kormány jóhiszeműen járt el az alkotmánymódosítással kapcsolatban, hiszen annak rendje és módja szerint lezajlott az országgyűlési vita, amelynek során egyébként az ellenzék, illetve az ellenzéki sajtó sem fogalmazott meg olyan éles bírálatot, mint amilyet aztán külföldről hallhattunk. A magyarországi közbeszédben akkor kezdett igazán témát jelenteni ez az ügy, amikor elhangzottak az első nemzetközi kritikák. Akkor jöttek a tüntetések, a nyilatkozatok, a felhívások. Számomra furcsa, hogy előbb kezdenek el az alapjogok megsértéséről beszélni a külföldi politikusok, mint az itt élők.
Erre egy magyarázatot tudok: valójában nem is azzal van baj, ami az Alaptörvény módosításában szerepel.
Szájer József
Demokrata
A magyar demokráciát féltők azok, akik antidemokraták
Ha egy biztos többséggel rendelkező kormány a nemzeti érdekeket védi, és a közjó szempontjából fontos lépéseket tesz, azonnal magára vonja a „populizmus” gyanúját, holott a jól működő demokráciának éppen az a feladata, hogy a lehetséges mértékben és módon gondoskodjék az állam polgárainak fizikai és szellemi jólétéről. A jelenlegi magyar kormány töretlen többségi támogatása egy évvel a választás előtt ezt a törekvést honorálja, és ez a jelenség okkal bosszantja az itthoni ellenzéket és Európa többi államának nem túl sikeres vezetőit. Paradox módon a magyar demokráciát féltők azok, akik antidemokraták, de természetesen ezt sosem fogják beismerni, ezzel be is fejeznék politikai pályafutásukat.
Szentmihályi Szabó Péter
Magyar Hírlap
Gyűlöletbeszéd gyerekcipőben
Veszélyesen infantilisek, gyerekesek, akik a legifjabb generációkra öntik a rengeteg politikai gyűlölködést. Hát mi köze lehet egy hamburgi vagy brémai óvodásnak a Magyarország elleni lejárató hadjárathoz?
Megyeri Dávid
Magyar Nemzet
Fricz Tamás - Barroso úr, Reding asszony és a többiek: fejezzék be! - avagy Virág elvtárs visszatért?
Barroso EB-elnök úr, hogyan írhat ilyeneket egy szuverén, 2004 óta EU-tag Magyarország miniszterelnökének, hogy „nyomatékosan kérem Önt és a kormányát, hogy kezelje ezeket az aggályokat, és hogy határozottan és egyértelmű módon oldja meg azokat”?
Nem gondolja, hogy ez nem európai hangvétel? Nem gondolja, hogy a szuverén Magyarország kormányának lehet eltérő véleménye és álláspontja a negyedik alkotmánymódosításról az Önéhez, az Önökéhez képest? Nem gondolja, hogy ez a hang az a hang, amelyet „fejlett”, „demokratikus” és „szabad” országok afrikai és távol-keleti diktatúrák vezetőihez szoktak intézni? Vagy bocsánat, például a minden tekintetben mintademokrácia Kazahsztánnal szemben már nem is engednének meg maguknak…
Hiszen, ha jól emlékszem, Ön néhány évvel ezelőtt Iszlam Karimov üzbég államfővel tárgyalt kedélyesen, és kézfogásosan fotózkodott vele. Azzal a Karimovval, akinek első elnöki útja Észak-Koreába vezetett, aki 1999-ben az iszlamista ellenzékével Andizsánban leszámolt, szabályos vérfürdőt rendezve ott, az áldozatok száma elérhette az 500-at is. Ezzel, a mindenki által diktatórikusnak nevezett uralkodóval tárgyalt Ön kedélyesen. Fel is tette akkor a kérdést a nemzetközi sajtó: „vajon miért bízik az EU az Iszlam Karimovhoz hasonló diktátorokban?”
Mi van itten, hölgyeim és uraim? Vagy más stílusban – hiszen amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten –, Puzsér Róbertet Bagi-Nacsásan eltorzítva: mi ez a suttyóság, uraim? Mi ez a surmóság?
Mondja, Barroso úr – Hobót idézve –, ez már Európa?
Vagy esetleg valami más, Barroso úr? Ön, miután – a fentiekben idézetten – penetráns stílusban „nyomatékosítja” azt, amit Orbánnak tennie KELL, így folytatja: „Kétségtelen, hogy ez (mármint hogy vonja vissza vagy módosítsa az alkotmánymódosításokat – a szerző) szolgálja a legjobban Magyarország és Európa egészének érdekeit.”
Helyben vagyunk. Európa érdeke a magyar alkotmánymódosításokon múlik. Bravó, elnök úr, sőt háromszoros vivát!
E mondat nagy bölcsességre vall. Európa elsődleges érdeke tehát nem az, hogy a végtelenül tehetetlen és ötlettelen Európai Bizottság az Európai Központi Bankkal együtt végre érdemi lépéseket tegyen az euróválság, a pénzügyi válság és a gazdasági válság megfékezésére, hanem az, hogy Magyarországon a bírói hivatal elnöke ne rendelkezzen az ügyáthelyezés jogkörével. Igen, igen. Értjük. Vagyis igyekszünk érteni, de nem megy. Persze – valójában – mégiscsak értjük.
És Barroso levelének stílusa alapján eszünkbe jut a Tanú című film, amelyben a rákosista diktatúrát képviselő Virág elvtárs így okítja ki Pelikán József gátőrt, a miheztartás végett: „Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló.”
Ez nem jó, hogy ide jutottunk. Ez kifejezetten rossz.
És az is rossz, hogy idejött szintén pénteken a Velencei Bizottság hattagú küldöttsége, és Répássy Róbert igazságügyi államtitkár, valamint Rétvári Bence államtitkár egybehangzó véleménye szerint cinikusak és ironikusak voltak. Répássy elmondása szerint azt kérték a testülettől, hogy az alkotmánymódosítás kapcsán részletesen tanulmányozzák át a kormány szakértői által írt, mintegy ötvenoldalas, angol nyelvű értelmezését, indoklását és magyarázatát, vessék össze az alkotmánymódosításokat a nemzetközi gyakorlattal, és ne alkalmazzanak kettős mércét Magyarországgal szemben, azaz jogi, és ne politikai vizsgálatot folytassanak. „Ez a kérésünk nem talált visszhangra a megbeszélésen” – közölte Répássy Róbert.
Elsőre nem akartam hinni annak, amit az államtitkár mondott. Talán csak téved, talán csak túloz. De Rétvári szavai mindezt alátámasztják, s ha megengedik, én úgy vagyok vele, hogy két államtitkár egybehangzó beszámolóját elhiszem.
Márpedig ha elhiszem – és ha Önök is így tesznek –, akkor függetlenül attól, hogy kinek van igaza az alkotmánymódosítás ügyében, példátlan és botrányos dolog történt Magyarországon, Budapesten, az Európai Unióban 2013 április 12-én. Az, hogy a Velencei Bizottság előbb megírta az ítéletet, s utána hallgatta meg a tanúvallomásokat.
Közben pedig Reding asszony, a biztosan szimpatikus biztos már arról beszél, hogy a legszigorúbban kell fellépni Magyarországgal szemben, érvényesíteni kell a 7. passzust, meg kell vonni a szavazati jogot az országtól.
S teszi ezt a vizsgálatok befejezése előtt.
Esetleg még arra is kész lenne, hogy új szabályt vezessen be az EU-ban, hogy ki lehessen zárni egy országot, természetesen Magyarországot. Az EU szerintem megsértette Magyarországgal szemben az uniós alapjogokat, ezek közül is különösképpen az egyenlőséghez, az egyenjogúsághoz, a nemzetek egyenrangúságához, a szabad véleménynyilvánításhoz, az egyenlő bánásmódhoz való jogokat.
Szerintem kötelességszegési eljárást kellene indítani az Európai Unióval szemben.
Fricz Tamás
mno.hu