Az öndicséret büdös
A demokrácia fogalmával való állandó visszaélés nem tett jót a Szabad Demokratáknak sem, a magyar választók megunták őket, és többé nem hiszik el, hogy kizárólag a balliberálisok az igazi népuralom letéteményesei és felkent őrzői. A süket duma kétségbeesett ismételgetése mindig ellenszenvet kelt, az öndicséret mindig büdös. Mert tényleg: miért és mitől is olyan nagy és jó demokrata Mesterházy, Bajnai, Gyurcsány? Közös kormányzati múltjukban hol van az a pont, az a mozzanat, amely ezt tanúsíthatná? Nincs sehol.
Szentmihályi Szabó Péter
Magyar Hírlap
Szélcsinálás
– Hallod, hogy dübörgünk? – kérdi a kisegér az elefántot, amikor együtt kelnek át a hídon. Ha én szocialista lennék, ezekben a napokban gyakran jutna eszembe ez a régi vicc. Sőt, talán lelkesen mesélném, terjeszteném is, mint holmi világraszóló érdekességet. Mert a Gyurcsány Ferenc nevű kisegér most úgy szeretne bedübörögni abba a régi pártházba, amelynek néhány éve még mindenható ura volt, mint aki büszke az elefánttal közösen keltett dübörgő hangjára.
Szabó Palócz Attila
Magyar Hírlap
Fricz Tamás: "Mesterházy Gordon" és "Bajnai Attila"
Mielőtt a kóbor apácákat sikerülne megtéveszteni a baloldalnak, sietve szeretném leszögezni: az MSZP és az Együtt 2014–PM pártszövetség megállapodása arról, hogy nem lesz közös miniszterelnök-jelöltjük, illetve nem lesz közös pártlista, csak közös egyéni jelöltek, nem végleges döntés. Mert ami összetartozik, az össze is nő, előbb vagy utóbb, de a választásokig biztosan.
Az előző heti megállapodás nem más, mint egy időleges és kényszeredett válasz egy a baloldalon belül kínosan kiéleződött testvérháborúra, időleges megoldás arra, hogy az indulatok ne váljanak kezelhetetlenné a „családon belül”.
Ezt a helyzetet nyilvánvalóan Bajnai váratlan, puccsszerű javaslata váltotta ki, aki a két miniszterelnökjelölt-jelölt kéthetes előválasztási küzdelmére tett javaslatot, döntőbíróként megjelölve a közvélemény-kutató intézeteket. A fellépéseiben, nyilatkozataiban és megjelenései során láthatóan egyre inkább elbizonytalanodó, ám szerepének alaptalan túlértékelésében egyre nagyobb magaslatokat elérő Bajnai javaslata világossá tette a szocialisták és Mesterházy számára, hogy ez az ember nem viccel. Bajnai úgy akar közös miniszterelnök-jelölt lenni a baloldalon, hogy pártja, majd a pártszövetsége október óta még csak meg sem közelítette a szocialista párt népszerűségét egyetlen pillanatra sem.
Márpedig ez – egyébként teljes joggal – kiverte a biztosítékot Mesterházynál és a többi szocialistánál. Mit képzel magáról ez az ember, ki ez a felfújt hólyag, aki mögött álló pártszövetség lehet, hogy be sem kerül a parlamentbe a szocialisták segítsége nélkül, s mégis ő kíván lenni a leendő miniszterelnöke Magyarországnak?
Nos, ezért lépniük kellett, meg is tették: ha ekkora „nagy arc” Bajnai, akkor legyen külön lista, s boldoguljanak Gordonkáék a saját erejükből. Persze a közös célokat sem lehetett feladni, ezért maradtak a megegyezéses egyéni jelöltek, politológus nyelven szólva a „koordinált indulás” az egyéni kerületekben.
Ám látnunk kell: ez a főleg a szocialisták indulatából megszületett megállapodás nem végleges. Két dolgot ugyanis ne feledjünk: egyfelől azt, hogy még nyolc-kilenc hónap van a választásokig, a politikában ez pedig, főleg kampány idején, nagyon-nagyon nagy idő, ennyi idő alatt kismillió esemény történhet, ami miatt ez a megállapodás amúgy is felborulhat.
Másfelől viszont – és ez a fontosabb –, a baloldal szereplői előbb vagy utóbb ráébrednek arra, hogy jobb nekik, ha mégiscsak szoros együttműködésben, közös listán indulnak a választásokon. Ezzel ugyanis nyilvánvalóan megszabadítják a baloldali vagy „bizonytalan, rejtőzködő” baloldali szavazókat a bonyolult döntések terhétől és egyértelművé válik a politikai képlet.
Hiszen Magyarországon, mint látjuk, a konzervativizmus, a liberalizmus és a szociáldemokrácia után megteremtődött a negyedik nagy ideológia, mely már nemzetközileg is terjed (lásd Charles Gátit, Cohn-Benditet, Reding asszonyt és ne soroljuk tovább), neve: antiorbánizmus. Az új ideológia általános lényege: Orbánt el kell zavarni a csudába (francba, fenébe – à la Mesterházy). Konkrétan az ideológia részleteiről: Orbánt nagyon el kell zavarni!
Szóval ne essünk a nyeretlen kétévesség semmire nem jó szerepébe. Nem kell egy pillanatnyi megállapodásról negyvenoldalas tanulmányokat írni, órákat beszélni, mert aztán másnap kezdheti az ember az egészet elölről.
Sokkal hasznosabb, ha megértjük a magyar politika immáron 22-23 éves természetrajzát. S ha ezt tesszük, belátjuk: összenő, ami összetartozik. Vagyis: az MSZP és az Együtt 2014–PM végül mégis szövetségben fog indulni, s – ne legyen kétségünk – a Párbeszéd Magyarországért, Jávor, Karácsony és a többiek végül, „nehéz megfontolások” után „bölcs döntést” fognak hozni, azaz beolvadnak a Bajnai-pártba (reménykedve, hogy a 10 százalékkal szemben az 5 százalékos parlamenti küszöb talán mégiscsak elérhető). Utóbbiak ezzel „fényesen bizonyítják” majd korábbi fogadkozásukat, hogy ők teljesen „szuverének” és egyáltalán nem eszközök Bajnai és a mögötte álló körök kezeiben, őket „nem lehet megvenni”…
Aki látta előző hét péntek reggel az M1 Ma reggel című műsorában azt a jelenetet, amikor a színfalak mögött Gyurcsány és Mesterházy szót váltott egymással, sokat megérthetett a „nagy ellentétek” természetéből. Suttogó, de roppant bizalmas egyeztetés zajlott a volt főnök és a volt beosztott között arról, hogy mit hogyan kell tálalni a nyilvánosság felé.
Íme, a nagy és félelmes ellentétek a baloldal egyes szereplői között. (Itt jegyzem meg zárójelben, hogy ettől függetlenül Gyurcsány kettős játékot játszik: valójában ez az érdekes ember még semmit nem adott fel, bármennyire is megdöbbentő ez már önmagában is. De minderről egy későbbi jegyzetben.)
Egyszóval jobb tájékozódásunk és a naivitás elkerülése végett mindig gondoljunk a valóságos és egyben szimbolikus színfalak mögé.
Fricz Tamás
mno.hu
A polgári körökre most és mindig is szükség lesz
Mertünk és ma is merünk nagyot álmodni, összeszedjük magunkat megint az új választás előtt, de már tudjuk, milyen nehéz lesz, nincsenek illúzióink, mert a jövő már elkezdődött 1956-ban, 1989-ben, 1998-ban és 2010-ben is, alaposan kiismertük a polgári lét ellenségeit, közülük sokan feladták, kiszorultak a közéletből, de mindig vannak újak, akiket csak a rombolás lelkesít, és mindig romok maradnak utánuk. Az ő szájukból soha nem hangzik el a „hajrá, Magyarország”, tudják jól, hogy visszatetsző is lenne, ők azt a köztársaságot és demokráciát akarják visszaállítani, amely csak nekik adott szabadságot és tulajdont. Bárhogyan is nevezzük őket, a polgári körökre most és mindig is szükség lesz, nemcsak a győzelem, hanem a valóban jó további kormányzás érdekében.
Szentmihályi Szabó Péter
Magyar Hírlap
Kétélű fegyver
Se Bajnai, se Mesterházy nem tudta keresztülverni az eredeti tervét, ami az előbbi számára nagyobb kudarc. Az MSZP elnökétől az is teljesítmény, hogy szilárdan uralja a pártját, ám a volt miniszterelnököt nyilvánvaló külső támogatással, egyértelmű küldetéssel küldték újra a politikai arénába: az úgynevezett demokratikus ellenzék különféle szervezeteit összefogó vezető, közös miniszterelnök-jelölt szerepét osztották rá – hiába.
A mögötte álló szövetségnek ráadásul jól kell még válaszolnia a tízszázalékos kérdésre – két szervezetként elérik-e a magasabb bejutási küszöböt? –, a kampányt pedig Bajnai személyére fogja építeni. Ám nehéz lesz eldönteni, hogy Orbán Viktor vagy Mesterházy Attila ellenében kell-e majd inkább valahogy bizonyítani az alkalmasságát.
Szerető Szabolcs
Magyar Nemzet
Cseles fiúk
A magára – azaz hazai erőkre – maradt Bajnainak és Mesterházynak így maradt a „csel”. Lényegében beletörődve abba, hogy 2014-ben egyikükből sem lesz kormányfő, kötöttek egy bizonytalan túlélési üzletet, amelybe, így-úgy, mindenkit bele lehet venni. Az MSZP például hozhatja Gyurcsányt, no meg Fodor és Schmuck liberális-szociáldemokrata Stan és Pan párosát. Költséget is csökkentenek, hiszen a „közös stratégiával” Ron Werber számlája is risztelhető. A tavaszi vereség után meg ráfognak mindent a másikra, s tisztára mosdatott lappal állhatnak neki az ellenzéki politikai koncért való küzdelemnek.
Máté T. Gyula
Magyar Hírlap
Pártzálogház - Az SZDSZ még halálában is kárt okoz
Egyelőre nem tudni ki fizeti ki az SZDSZ félmilliárdnyi tartozását a Magyar Fejlesztési Banknak. (…)A félmilliárdos tartozás egyébként most lett igazán érdekes. (Balla György fideszes képviselő vette elő kedden napirend előtt: „A liberális párt még halálában is kárt okoz... “) Ugyanis miközben a leharcolt liberális frontemberek mind sűrűbben bukkannak föl, s jelentik be, újra ringbe szállnak, pártot alapítanak, fölvirágoztatják az országot stb. - egyetlen fölvirágoztató sem beszél arról, hogy mára pártszékház is a zálogházban van…
Pilhál György
Magyar Nemzet
Bayer Zsolt: Ovidiu Silaghi
Van egy újság, a Népszabadság. (1993. szeptember 1-jétől 1994. májusig dolgoztam ott, mert elhittem Esterházy szavait, amelyek szerint a Népszabadságban már csak a nevével van baj. Aztán győztek Hornék, és soha többé nem mentem be a szerkesztőségbe. Mindezt a kurucinfós és egyéb kretének kedvéért mondom csak el, akik előszeretettel értekeznek arról, hogy én a Népszabadság munkatársa voltam a szocializmusban, sőt, akkoriban bármiféle funkci is voltam, sőt, párttitkár is voltam, meg KISZ- és MSZMP-tag. Nem voltam egyik sem.)
Kilenc hónapot töltöttem a szerkesztőségben „Fidesz-engedéllyel” – és amúgy sok szép emlékem van egyes kollégákról, mindenekelőtt Tamás Ervinről. De most itt ez az újság, ez a Népszabadság, és arról értekezik, hogy „tömegével kapnak magyar állampolgárságot erdélyi románok”. A lap egy bizonyos Hupka Félixre hivatkozik, aki szerint mintegy tizenkétezer máramarosi és avasi nyújtott már be honosítási kérelmet, s ezek többsége román. Meg is neveznek egy bizonyos Ovidiu Silaghit, aki ráadásul közlekedési miniszter is volt. Elmondják továbbá, hogy a jelentkezők nem tudnak magyarul, de könnyű átmenni a magyar nyelv-vizsgán, „elég megtanulni az eskü szövegét, mint a verset”. A cikket a lap azoknak a csángóknak a fotójával illusztrálja, akik tavaly tették le az állampolgári esküt.
Nos, kedves Népszabadság!
Mindenekelőtt szögezzük le, hogy a ti lapotok a múltban, negyven éven keresztül azon ügyködött, azért dolgozott, hogy a határon túli és a határon belüli magyarok ne is tudjanak egymásról.
Ti voltatok a zászlóshajói a „szocialista internacionalizmusnak”, ami – mint azóta kiderült – nem egyszerűen önmagában volt ideológiai szörnyszülött és gazemberség, hanem egyszersmind előfutára volt napjaink másik gnómjának, a globalizációnak. Ti közületek került ki az a Hajdú János, aki a kor egyik legnagyobb gazembereként a nacionalizmus vádjával illette Duray Miklóst, aki fel merészelt sikoltani a Csehszlovákiába szorult magyarság sanyarú sorsa, elnyomatása és erőszakos asszimilációja miatt.
Ti voltatok azok, akiknek mindig többet jelentett a szocialista „testvériség”, mint a nemzet. Igen, ti voltatok azok, akiknek semmit sem jelentett a nemzet. Ti voltatok az E. Fehér Pálok és a Miklós Gáborok szellemi otthona – és vagytok ma is. És most jöttök, és nekiálltok azon aggódni, vajon mennyire beszélnek jól magyarul a honosítást kérelmezők.
Szögezzük le ezt is: ha rajtatok múlt volna, ma már senki sem lenne Erdélyben és a Partiumban, aki egyáltalán és bárhogyan beszél magyarul.
Hiszen ez volt a küldetésetek, sok egyéb disznóság mellett. És tudjátok, ti ott a Népszabadságnál, még az is lehet, hogy van sok honosításért folyamodó, aki rosszul beszél magyarul. Például azok a csángók, akiket volt pofátok e mellé az aljas cikk mellé betenni illusztrációként, biztosan nem beszélik az irodalmi nyelvet.
Viszont azon a képen életük legnagyobb és legszentebb pillanata van megörökítve – kár volt ezt is bemocskolnotok. Továbbá mindaz, amiről beszéltek, bizonyítja, hogy a magyar állampolgársági törvény nem „vérségi alapon” szelektál, hanem modern és európai jogszabály, bármit is jelentsen ez. Gondoljatok csak az általatok példaként felhozott Ovidiu Silaghira. Ugye nektek is gyanús a „Szilágyi” hangzás? S akkor vajon a mi Ovidiu barátunk magyar volt-e egykoron? S vajon vannak-e magyar felmenői, s vajon ő az első, akit elrománosítottak az iszonyat évtizedei alatt? És akkor neki joga van-e magyar állampolgárságért folyamodni?
S azon túl, hogy a választások közeledtével ismét elérkezettnek látjátok az időt egy kicsit „huszonhárommillió románozni”, ahogyan annak idején kitalálta az a rohadt gazember, ti pedig boldogan szekundáltatok hozzá, nos ezen túl mi bajotok ezzel az egésszel?
Miért nem fogjátok fel ésszel, hogy a jelenlegi demográfiai mutatókat figyelembe véve húsz-harminc év múlva alig kétmillió munkavállalónak kell majd eltartania egy hatalmas, inaktív és egy hatalmas, mindenre alkalmatlan tömeget?
S hogy ebben a helyzetben egyszerűen páratlan lehetőség a magyarság számára, hogy „önmagával” pótolhatja fogyó nemzetét, és nem kell idegeneket befogadnia. Mi a bajotok ezzel? Vagy szerintetek megkérdezik a szerbek, a horvátok, a németek, a franciák a hozzájuk igyekvő nemzettársaikat, akik esetleg már egy másik országban születtek, hogy mondd csak, testvér, beszéled te az irodalmi nyelvet? Vagy felteszik a zsidók a kérdést az aliázóknak, hogy mondd csak, beszélsz-e ivritül?
Hogy nem? Akkor ti megint beleestetek a diszkrimináció bűnébe, ti ott, a Népszabadságnál. De nem lehetne egyszer, csak egyetlenegyszer, véletlenül, hogy ne a magyarokat diszkrimináljátok? Ti még nem unjátok? Mert mi már nagyon unjuk.
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Szereposztás - válogatás
Érthető, de értelmetlen a Bajnai-csoport erőlködése: nem az számít majd, hogy kinek a fényképe lesz a plakátokon, hanem hogy mi az üzenet. Úgy tetszik azonban, hogy ilyen nincs. A baloldalnak semmiféle társadalmi üzenete nincs azon túl, hogy kormányra akar kerülni. Így marad casting (a szereposztás - válogatás).
Bencsik András
Demokrata
Soha többet MSZP
A kizsákmányoltak élére álló MSZP ígérete és rendszerellenessége meglehetősen vicces, „igazságos berendezkedést” várni éppen ettől a párttól, a nagy privatizátoroktól, botorság. (...) A szocialista villalakók és tőkések jól szórakoznak. Nem akarnak a siker részesei lenni, inkább részvényesei – mint eddig.
Szentmihályi Szabó Péter
Magyar Hírlap