Fricz Tamás: Knézy Jenő viszont remekül teljesített! - Hol van a nemzettudat, az eltökéltség? Gyáva, beszari alakokkal nem megyünk semmire
Knézy Jenő, a Magyar Televízió sporttudósítója végre bombát robbantott: elege lett az elmúlt évtizedek kenegetős, hazugságra és mellébeszélésre épülő, „a jövő szép lesz”-szerű álságos mellébeszélésből. Kimondta azt, amit láttunk a pénteki román–magyar mérkőzésen: nincs magyar labdarúgás, s ha nem hagyjuk abba a több évtizedes hazudozást, akkor soha nem is lesz.
Knézy Jenőnek igaza van abban, hogy ezt megtette (egy ideje egyébként már próbálkozik ezzel).
S ezáltal ő nyújtotta a legjobb teljesítményt a román–magyar selejtezőn: szakított egy ócska paradigmával, mégpedig azzal, hogy folyamatosan azt hazudja a „magyarfoci” környezete a nyilvánosság előtt immáron legalább négy évtizede, hogy amit látunk, az „biztató”.
Vegyük észre: ami a magyarfoci körül van, az a Kádár-korszak továbbélése a labdarúgás területén. Itt sem történt meg a rendszerváltás, miként annyi más területen, legyen az titkosszolgálat, kultúra, médiavilág, bíróságok, tudomány egyes szférái stb., stb.
A Kádár-korszak a munka és teljesítmény nélküli megélhetésről, illetve az ezt legitimálni próbáló hazudozásról és mellébeszélésről szólt.
Viszont a magyarfoci háza táján továbbra is ez van, egészen a mai napig. A magyarfociból él meg rengeteg szervezet, MLSZ-alkalmazottaktól a klubok korrupt vezetőitől a hiéna futballmenedzsereken át a magyarfocival foglalkozó médiumokig, újságírókig, riporterekig és így tovább.
Jól látható az újságírók és a tudósítók hozzáállása: bődületesen borzalmas NB1-es mérkőzéseket úgy kell közvetíteniük, hogy nem szabad kimondaniuk azt, amit látunk: hogy ez botrányos, amit néznünk „kell”. Az országos sportlapban még mindig több oldalon kell foglalkozni a magyarfoci nevű semmivel, miközben sikeres sportágainkra fél oldal jut. Igen, igen, uraim: itt állásokról, pénzről van szó és érdekekről, ezért és csak ezért kell fenntartani a látszatot, hogy amiről írnak, az létezik is. Márpedig nem létezik.
Mit is mondott Hofi már a hetvenes években a magyarfociról? Azt, hogy a tévében lehalkította Vitrayt, s felhangosította a rádióból tudósító Szepesi Györgyöt, aki még a szarból is aranyot tudott „tudósítani”. „Tévén néztem, a rádión hallgattam – így tűrhető vót” – mondta Hofi.
De ennek véget kell vetni. Tisztán és világosan ki kell mondani: ebből tényleg elég volt! Elég a hazudozásból a magyarfoci „biztató jeleiről”, a „sokat fejlődtünk” ágálásából. Ugyanúgy elég volt a magyarfoci háza táján ebből, mint minden másban, politikában, gazdaságban, kultúrában, tudományban, történelemben, külpolitikában, globális folyamatokban.
Nem elfogadható, hogy miközben az országban az elmúlt három évben számos területen fejlődés indult meg, és az ország önbizalma, a nemzettudata is lassan kezd helyreállni, sőt, számos sportágban kiemelkedőt vagyunk képesek nyújtani – lásd a londoni olimpia remek magyar sikereit, melyekre joggal vagyunk büszkék! –, addig itt van a legnépszerűbb sportág, a foci, amely romokban és öncsalásban, hazugságban és kádári mocsokban fetreng.
A Bukarestben történtek nem maradhatnak következmények nélkül, következmények kellenek, itt és most.
Először is: gyorsan el kell felejteni a vb-re való kijutást lehetőségét, mert mondjuk ki: egy ilyen csapattal nem is érdemes kikerülni Rióba!
Másodszor: a 2016-os Eb-re kell elkezdeni a felkészülést, átfogó koncepció alapján, amelyben az utánpótlástól a válogatott szerepléséig mindent egységes szerkezetben kell átgondolni. Az Orbán-kormány már megtette az első lépéseket, ezt kell folytatni, s nem azt, hogy nemzetközi nyomásra lassan megtiltjuk a szurkolóknak még azt is, hogy kinyissák a szájukat.
Harmadszor: Egervári Sándornak természetesen mennie kell, méghozzá lehetőleg tegnap. (Ezt természetesen neki kellene felajánlania, de egy olyan országban mit várunk, ahol Gyurcsány Ferike még mindig politikai tényező lehet?)
A szürkeség és a színtelenség, a jellegtelenség ugyanis nem sok jót hoz. Számomra vele kapcsolatban a végső „lökést” az adta meg, amit a román–magyar második félidejének elején kellett látnom. Ugyanis elemi dolog lett volna, hogy az első félidő után szinte minden mindegy alapon felszántják a pályát a „fiúk”, s ehhez a motivációt az edző kell, hogy megadja az öltözőben. Ehhez képest döbbenetes volt látni, hogy a második félidő elején sem változott a játék képe, sőt. Vajon mit csinált a kapitány a szünetben?
Negyedszer: a magyar játékosok lélektelen hozzáállása förtelmes és undorító volt. Mit képzelnek ezek a „sportolók”, Guzmicstól Dzsuzsákig, több százezres, esetenként milliós fizetésekkel? Nem is beszélve arról, hogy ez román–magyar, magyar–román meccs volt, történelmi, politikai jelentőséggel. Hol van a nemzettudat, az eltökéltség? Gyáva, beszari alakokkal nem megyünk semmire. Végig azon gondolkodtam: vajon mi motiválja ezeket a „sportolókat” egyáltalán? Szigorúan a pénz, az „állás” meg az, hogy le ne sérüljenek?
Új szövetségi kapitány kell, s ezeknek a játékosoknak – tisztelet a kivételnek, lásd Bogdán – nagyon messzire kell kerülniük a válogatottól.
S ha egy ideig nem lesz kivel helyettesíteni őket, hát el kell viselnünk, hogy inkább jöjjön a csend és építkezés, öntudatos, magabízó, nemzettudattal is rendelkező fiatalokkal.
Csak merjük végre kimondani – nem csak a foci területén –, hogy ami borzasztó, az borzasztó. Ez a kiindulólépés a paradigmaváltáshoz!
Fricz Tamás
mno.hu
A korszakváltókról - nehéz úgy nyerő nemzeti politikát kreálni, ha semmi közünk a nemzethez
Amikor a pártok – főleg, ha korszakváltásra készülnek – igyekeznek nagyobb szavazótábort létrehozni maguk körül, nekik is hasonló teljesítményt kellene elérniük. Egy politikai program nem lehet sikeres, ha nincs közösségi kontextusba helyezve. Pusztán részérdekek mentén, a sértett csoportok megnyerésével megszólítani a lakosságot nem elegendő. A jelenlegi politikai helyzet különlegességét az adja, hogy az ellenzéknek találnia kellene a „nemzeti” jelszóval szemben is versenyképes szimbólumot. A Fidesz ugyanis politikáját közösségi keretekben kommunikálja, az egység alapját pedig a nemzetre építette. Ebben a versenyben pedig hátrányt jelent, hogy a baloldal elmulasztotta kialakítani saját nemzetfogalmát.
Flick László
Magyar Hírlap
Az évezred sodrában
A keresztény magyar államiság végigélte nagyon nehéz körülmények között a szabadon fejlődő Európa történelmét annak 1945-ig tartó élete végéig. Európa tönkretételéig. A Szent István-i állam együtt élte mindvégig az európai Európa életét, annak létrejöttétől annak függetlensége elvesztéséig. Egy korszak véget ért, Magyarország vezetőinek a felelőssége megtartani a magyar államot az új világrendszerben, amely most a nemzeti államok elsorvasztásán fáradozik.
Csapó Endre
Magyar Hírlap
A baloldalnak egyre savanyúbb a szőlő
A baloldalnak egyre savanyúbb a szőlő, tehetetlen dühében már képtelen legalább hallgatni, ha nincs mondanivalója. A rezsicsökkentéseket lehet ugyan először támadni, aztán még nagyobbat követelni, de ez inkább vicces. Az „unortodox” lépéseket egyre több ország utánozza, Lengyelországban például szintén államosítják a magánnyugdíjpénztárakat, nem gonoszságból, hanem mert ott is rádöbbentek a rendszer tarthatatlanságára.
Szentmihályi Szabó Péter
Magyar Hírlap
Aki önkéntes tűzhalálával tiltakozott hazája megszállása ellen
Aki önkéntes tűzhalálával tiltakozott hazája megszállása, a kommunista diktatúra ellen
1969. január 20-án Budapesten, a Nemzeti Múzeum kertjében felgyújtotta fel magát a 17 éves Bauer Sándor.
Búcsúlevele tanúsága szerint, azért, mert úgy vélte bár szeretne élni, „de most szénné égett holt testemre van szüksége a nemzetnek”.
Mikor a szemtanúk Bauert kérdőre vonták, hogy miért tette, azt válaszolta, hogy hazaszeretetből, tiltakozásból az orosz megszállók ellen. A fiatalembert harmadfokú égési sérülésekkel szállították be a Központi Honvéd Kórház égési osztályára.
Még élt néhány napig. Ott a haldoklót előzetes letartóztatásba helyezték, majd nyomozók faggatták, vallatták, ki akarták belőle szedni egy nagyobb összeesküvés részleteit.
Talán meg akarta dönteni a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt? Tényállás az volt, hogy „gyalázó kijelentéseket” tett a hatalomra.
1969-et írtunk, élénken élt a kelet-európaiakban a prágai tavasz emléke, és az akkori, ’69-es budapesti tél sem tűnt rózsásabbnak.
Bauer Sándor nem kívánt a diktatúrában, megalkuvóként élni, ő másik ösvényt választott, a cselekvés útját - az életét adta a hazáért.
kattints a képekre - szívszorítóak!
Recsegő-ropogó neoliberalizmus
A neoliberális toposzok hangoztatása már a nemzetközi, de a hazai nyilvánosság terein, a közbeszédben sem vált ki áhítatot, sőt, lassan ennek az ellenkezőjét. S ami a legfontosabb: a tételek, tézisek kezdenek egyszerűen unalmassá válni, mert nem mondanak semmiről semmit. És nem oldanak meg egyetlen társadalmi, gazdasági vagy politikai problémát sem. Jelentéktelenednek. Sőt: röhejessé válnak.
Fricz Tamás
Magyar Nemzet
Gordon álma
Hiszen demokrata, csinos, szakértően mosolygós. Szivárványszerű karakter. Lehet egy Gordon ennél tökéletesebb? Mi kell még? Ha marad a volt rezsim, a szocializmusféle, most tervhivatalban lenne osztályvezető, ha minden bejön, menő külkeres értékesítő. Jó seft. Szeretni kell. Fletó anyósa úgy hívta: a 2-es villamoson érkezett. Tudják, ez volt a megfelelő káder útvonala: a Közgázból akár egyenesen a Parlamentig. A munkát elegánsan kihagyva. Hát végül is egyszer már sikerült, Gyurcsány segített.
Máté T. Gyula
Magyar Hírlap
Még egyszer a Szörényi - Bródy - Alföld-féle István, a király ocsmány előadásáról - rövid lapszemle
Csóti György szerint az István, a király előadása jól megrendezett, látványos előadás volt. Profi a rendező tele ötletekkel. Az első üzenet a drasztikus kemény egyházellenesség. Asztrik püspök uralja az egész előadást. Gestapo-főnökként jelenik meg a legelején, és úgy köszön el a nézőktől. Végtelenül ellenszenves, kegyetlen, érzelmek nélküli uralkodó diktátor.
A vörösen izzó keresztek fegyverré válnak, velük veri, ölik, döngölik földbe a magyarokat a csuklyás szerzetesek.
A második üzenet a magyarok primitívek, tehetségtelenek, aljasok és nevetséges bohócok. Koppány népe négykézláb állva a földről eszik, mint az állatok. A táltos gusztustalan, drogos alak. A magyarok, István népe, Koppány emberei egyaránt, tehetetlen csorda, akiket fekete ruhás gárdisták vagy vörös kereszttel fenyegető papok lökdösnek, jobbra-balra.
Ellenállás nincs, csak menekülés, földre zuhanás, megadás. Tehetetlen, mindenre alkalmatlan tömeg. A magyarok aljasak: Sur, Solt és Bese, a három főúr „reprezentálja” a magyar elitet: csak ők viselnek bocskaihoz hasonló zsinóros kabátot, senki más. A magyarok nevetséges bohócok: amikor két regős kiszáll az 1938-as rendszámú Trabantból, kitör a harsány nevetés a nézőtéren.
Ez az előadás teljes mértékben történelmietlen. Istvánt tehetetlen, akarat nélküli, az anyja és Asztrik püspök között vergődő, szánalomra méltó alaknak állítja be. Még királlyá koronázásakor sem emeli fel a fejét.
Alföldi Róbertet egyáltalán nem zavarja, hogy István létrehozott egy birodalmat, amely ötszáz évig Európa meghatározó hatalma volt. Úgy állítja be az ezer év előtti eseményeket, mintha a kegyetlen németek leigázták volna, és rabszíjra fűzték volna elődeinket.
Magyar Nemzet
Bizonyítványosztás tanévnyitón?
Ma annyit látunk, hogy az állam fenntartható oktatási rendszert épít ki, amelyben a feladatkiosztás és a finanszírozás egy kézben összpontosul. Az újraeladósodásnak így kisebb az esélye. A stabilizálódó környezetben a pedagógusok döntő többségének nő a keresménye. Holott az ország épp csak kidugta fejét a súlyos válságból. A pár tízezer forintos nettó fizetésemelkedés ezért több egyszerű gesztusnál. Az oktatás és az oktatók fontosságának elismerése.
Borókai Gábor
Heti Válasz
Gergényi-per: csak a kezdet?
Ha optimista akarok lenni, úgy fogom fel a "legföljebb felfüggesztett börtönbüntetést", hogy az igazságszolgáltatás is tudja: Gergényiék perével nem zárulhat le a 2006-os dosszié. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy egy szimpla kötelességmulasztással meg van magyarázva minden. Hogy néhány felfüggesztett börtönévvel kipipálható egy brutális, véres és előre eltervezett embervadászat... Jó lenne hinni: a Gergényi-pert követi majd az igazi. Az igazi vádlottakkal.
Pilhál György
Magyar Nemzet