Feliratkozási láz
Navracsics Tibor: Ma is létezik tehát választói feliratkozás. A valódi kérdés nem is ez. Sokkal inkább az, hogy a szabályozás során minden kétséget kizáróan sikerül-e érvényesíteni azt az alapvető alkotmányos elvet, mely szerint a regisztráció senkit nem akadályozhat meg önhibáján kívül a választójog gyakorlásában. Hogy ez maradéktalanul így legyen, a választói feliratkozás folyamatának egyszerűnek, érthetőnek, átláthatónak és könnyen elérhetőnek kell lennie.
Heti Válasz
Levágtuk a sárkány fejét
Pintér Sándor: A miniszterelnök úr egyértelmű utasítása volt, hogy tegyünk rendet az országban. Rendet a kistelepüléseken, a nagyvárosokban, az éjszakai életben és a fegyveres testületeken belül. A munkát a szabálysértési törvény átalakításával, a büntető törvénykönyv szigorításával, valamint az új szervezetek - a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Terrorelhárítási központ - felállításával kezdtük.
Pintér Sándor belügyminiszterrel Bódis András készített interjút.
Heti Válasz
Honvédország
Nem csupán külsőségekről van szó. Elindultunk az úton, hogy a tiszti hivatás visszanyerje becsületét. A magyar katonai kultúrának nagy múltja, gazdag hagyományai vannak, amelyre lehet és kell is építeni. Azt szeretnénk elérni, hogy a magyar társadalom ismét büszkén tekintsen a katonáinkra, hogy ez a hivatás újra a legmagasabb elismertségnek örvendjen. Ezt hangsúlyozzuk az ünnepeinken, rendezvényeinken is. Például a nemrég létrehozott Nemzeti Közszolgálati Egyetemen végzett hallgatók avatási ünnepségén.
Simicskó István
Magyar Nemzet
E.ON és a közjó
A közjó a legfőbb törvény! Cicerónak ezt a mondását nem árt a figyelmébe ajánlani azoknak az elemzőknek, akik az E.ON gázüzletágának visszavásárlása kapcsán rossz üzenetet emlegetnek. Szeretném persze megkérdezni ugyanezen elemzőktől, hogy hol jártak, amikor az Állami Számvevőszék feketén-fehéren bebizonyította a balliberális kormányok energetikai privatizációjáról: a rövid távú költségvetési bevételek érdekében elkótyavetyéltek egy egész stratégiai ágazatot.
... Ma már azonban világos, hogy az állam tudatos kivonulása a balliberális kormányok idején nem más, mint amikor a szakadékba tartó autó vezetője rálép a gázra. Az állam gazdasági szerepe ugyanis törvényszerűen növekedni fog az elkövetkezendő évtizedekben.
Szalontay Mihály
Magyar Hírlap
Bayer Zsolt: Ütés - Álláspont - (teljes cikk)
Minekünk gyakran vannak rettenetes indulataink. Gyakorta érezzük a tehetetlen, fortyogó dühöt. S olyankor ökölbe szorul a kezünk – és mondjuk is, hogy ütni tudnánk. Aztán valahogy mindig elmarad az ütés. Mifelénk. Nem tudnám én megmondani, vajon miért. Csak azt tudom, hogy a ’48-49-es forradalom és szabadságharc után Kemény Zsigmond megírta híres röpiratát, amelyben alaposan leszedte a keresztvizet Kossuthról. Nemes egyszerűséggel őt tette egy személyben felelőssé az ország tragédiájáért.Olvasva Kemény Zsigmondot, olybá tűnik az embernek, hogy gyűlölte Kossuthot.
Aztán sok-sok évvel a szabadságharc után találkoztak egymással. Valahol a messzi Nyugaton – talán Svájcban. És Kemény Zsigmond kormányzó úrnak szólította Kossuthot, és barátságosan elbeszélgettek ők ketten, egymásba karolva, séta közben.
Korszerűtlen magyar úriemberek ők nyilván, Kossuth és Kemény…
Manapság más a módi.
Manapság leginkább rettegni, félni, aggódni szeretnek bizonyos emberek. A Ghymes együttes zseniális és elégszer soha nem idézhető sora szerint:
„Síró báránykát ha látok,/ A fogára jól vigyázok,/ Mert piszok farkast kiáltván/ Mért vicsorgat annyi bárány?”
Hát ez az, hogy miért?
De hogy vicsorgatnak a mi báránykáink, az egyszer bizonyos.
Vicsorgatnak mindenre és mindenkire. És rámutatnak a nekik nem tetszőre, és rázendít a kórus. S így lesz mindenki antiszemita és náci és rasszista – és visszhangozzák a bégetésnek tűnő vicsorgást szerte a határokon túlról, mert a vicsorgató báránykák szagról megismerik egymást.
S ha a vicsorgás már nem elég, hát ütnek.
Legutóbb egy Derzsi János nevű bárányka ütött. Nem akarták munka nélkül fizetni a Derzsi János nevű báránykát az Ú Sszínházban, mire a Derzsi János nevű nevű bárányka azonnal rádöbbent, hogy ő alapjában véve gyomorgörccsel jár be a teátrumba, és nem is bírja elviselni az ottani légkört. És felmondott a Derzsi János nevű bárányka, mert jól tudta, ha most felmond az Új Színházban, akkor tárt karokkal fogadják majd máshol, mert aki mostanában kap gyomorgörcsöt az Új Színházban, és távozik onnan, azt a többi, szagról felismerhető vicsorgó bárányka nem fogja cserbenhagyni.
Kiszámolta hát Derzsi a gyomorgörcsöt, és annak árát, és úgy ítélte meg, rentábilis lesz a buli.
Ennyivel el is lehetne intézni az ügyet. Ám a Derzsi nevű vicsorgó báránykának nem tetszett Pozsgai Zsolt főrendező valamely nyilatkozata, ezért berontott nevezett színházba, és úgy megütötte nevezett főrendezőt, hogy az elvesztette az eszméletét.
Tudni kell még az események pontos ismeretéhez, hogy Pozsgai Zsolt nemrégiben szenvedett súlyos balesetet, a könyökét műtötték, vagyis harcképtelen. Ezt mindenki tudja a környezetében, tudta Derzsi János is.
Csak hát, ezek ilyenek.
Annak idején a másik vicsorgó bárányka, bizonyos Haraszti Miklós is éppen Szentmihályi Szabó Pétert fenyegette meg veréssel, mivel Szentmihályi Szabó Péter ötvenkilós. Ilyen bátor, tisztességes, férfias lények ezek a mi síró báránykáink. S miközben Derzsi János leütötte a harc- és védekezésképtelen Pozsgait, meg volt róla győződve, hogy ő egy fantasztikus, befogadó, nyitott, toleráns, liberális, européer művész.
Holott csak egy gyáva, mocskos kis senki ő. Akinek bátran megígérhetjük, hogy ha összefutunk egyszer vele véletlenül, akkor leverjük rajta Pozsgait. Megígérhetjük – mert nem így lesz. Mert úgysem futunk vele össze, s ha összefutnánk, akkor is… Vagy akkor sem…
S bár nem fogjuk sem kormányzó úrnak, sem pedig művész úrnak szólítani, de megütni sem fogjuk. Mert még megütni sem érdemes.
Nem méltó rá.
Nagyon kevés olyan akad a mi vicsorgó báránykáink között, aki legalább egy pofonra méltó lenne. Ez a szerencséjük. No és persze a mi tragédiánk.
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Sarkosan fogalmazva - (teljes cikk)
Ha leírom e nevet, Vásárhelyi Mária, milliók szívét tölti el valami leírhatatlan érzés. Egy falunap hordaléka címmel Sólyom László aszófői beszédéről értekezik hosszan, és bírálja a volt államelnököt, aki szerinte megfeledkezett saját felelősségéről politikai elemzésében. Mindez legyen kettejük gondja, van azonban a cikknek egy sokunkat érintő megállapítása, ugyanis Sólyom „érthető tiltakozásként” emlékezett meg a békemenetről, márpedig ennek „értelmi szerzői és vezetői közismert antiszemita, rasszista közéleti szereplők, valamint a politikai hazudozás és gyűlölködés legfontosabb médiafórumait finanszírozó, bármilyen hatalmat készséggel kiszolgáló oligarcha volt – már több mint az intellektuális és érzelmi zavarodottság jele. Akár harmincan, akár hárommillióan vonultak a gyűlölködés nagymesterei által manipulált, »Nem leszünk gyarmat« felirat alatt, ezt érthető és indokolt tiltakozásként értékelni, Bayer, Bencsik és Széles mögé beállni, ez méltatlan az Alkotmánybíróság volt elnökéhez, a köztársaság korábbi első emberéhez” – írja a szeretettől és felelősségtől teljesen átitatott hölgy.
Itt vegyünk mély lélegzetet, higgadjunk le mind, akik ott voltunk a menetben néhány százezren, tevőlegesen gyűlölködve vagy manipuláltan. Mit lehet erre mondani harag és részrehajlás nélkül? Ugyanez a kedves, baráti vélemény olvasható a lapban Megyesi Gusztáv tollából, aki a magyar–izraeli válogatott labdarúgó-mérkőzésről írva a meccsen jelenlévő Csányi Sándorról megállapítja, hogy „már-már államférfiúi magaslatokra emelkedve sunyított, lapított s kacsintott össze a csürhével”.
Tudjuk, hogy balliberális körökben alapkövetelmény a rágalmazás, a hazugság és a csúsztatás elkerülése, hiszen ők a politikailag korrekt beszédmód képviselői ebben a szörnyű, vészterhes diktatúrában, így aztán csak elrebegünk értük egy imát, és kívánunk nekik mielőbbi gyógyulást.
Szentmihályi Szabó Péter
Magyar Hírlap
A felzárkóztatás eszméje
Máris elsöprő gúnyáradat fogadja a Kárpát-medencét gazdasági térségként felfogó Wekerle-tervet, máris „hódításról” nyafognak, pedig hát ez a „potenciális fejlesztési makrorégió”, bármilyen különös is, egykor a miénk volt, és az itt élő népeknek ma is természetes gazdasági élettere, nagyjából ugyanolyan fejlettségi szinten és szinte ugyanazokkal a problémákkal – például a tőkehiánnyal és a technológiai lemaradással.Félgyarmati helyzetünkből csak akkor tudunk kitörni, ha nagytérségi léptékben gondolkodunk és tervezünk Kelet-Közép-Európában, ami azért fontos, mert az Európai Unió eddigi története azt bizonyítja, hogy csak nagyjából egyenlő fejlettségű tagállamok képesek jól működő, összehangolt gazdasági közösséget alkotni, a „felzárkóztatás” eszméje egyszerre szép álom és óriási hazugság, mert a fejlett térségnek nem érdeke, hogy versenytársat neveljen magának.
Szentmihályi Szabó Péter
Magyar Hírlap
Közművek nonprofit alapon?
A nyugatiak tanultak a diktatúrák leckéjéből, és olyan jövedelempolitikát alakítottak ki, amely a demokráciának egyfajta jóléti legitimációt ad. Leegyszerűsítve, egy átlagos dolgozó jövedelmének ugyanis csak harmadát költi lakbérre. Egyharmad marad az autóra és más szükséges, rendszeres kiadásokra. A fennmaradó egyharmadott fogyasztásra vagy takarékosságra fordítják. Ez a modell csak úgy - volt - tartható, ha rezsiköltségek emelkedésének ésszerű gátat tudnak szabni.
A magyar társadalom rossz közérzetének egyik fő oka éppen az, hogy a szocializmusban ingyenesen vagy ártámogatással biztosított alapvető szükségletek (pl. oktatás és az energiafogyasztás) költsége a támogatás kivezetése után nem épült be kellően a fizetésbe.
Kiszelly Zoltán
Magyar Nemzet
Gulliver Európában
...az sem vitatható, hogy egy-egy kölcsön feltételeit általában a kölcsönt adó és nem a felvevő szabja meg. Csakhogy mi nem idegen kéregetők vagyunk, hanem családtagok. Egyenjogú tagjai az uniónak és a valutaalapnak, éppen ezért talán egészségesebb lenne, ha nem koszos idegenként bánnának velünk. Nem húzgálnák a fülünket, nem adnának kokikat meg körmösöket, s egyáltalán, felnőttként tekintenének ránk. Nem óriásnak és nem is törpének néznének bennünket, hanem felnőttnek. Néha-néha botladozó, még mindig a helyét kereső, de önálló nemzetnek, amely el tudja dönteni, hogy mi jó neki.
Nemzetnek, amely, ha családon belül segítséget kér, nem kioktatásra és alamizsnára vár. Nem a haját kell cibálni, kioktatni, figyelmeztetni, a francia etikettre nevelni, hanem megpróbálni segíteni neki. Ha nem is családi szeretetből, de egyszerű önérdekből, akár üzleti célból is. Mert kicsinysége is csupán nézőpont kérdése. Még akkor is, ha nem Lilliputban, Európában vagyunk.
Kiss László
Magyar Hírlap
Fejlődni, de meddig?
Az igaz, hogy egyszázalékos éves növekedési ütem mellett egy évszázad alatt a világ gazdasági teljesítménye mindössze a 2,7-szeresére nőne, ami kétségtelenül elég szerénynek látszik. Hasonlóan szerény lenne ugyanez kétszáz év alatt, amikor mindössze 7,3-szoros a növekedés. Ám az ötszáz év alatti teljes növekedés már 143-szoros, az ezer év alatti pedig huszonegyezerszeres. Vagyis a világ mai nyolcezer dolláros, egy főre eső jövedelme ötszáz év alatt több mint egymillió dollárra, ezer év alatt pedig 168 millió dollárra nőne!Hasonlóan elgondolkodtató, hogy ha napjainkban az energiahordozók és nyersanyagok tízmilliárd tonnáit alakítja át az ember minden évben, akkor vajon létezhet-e egyáltalán olyan anyagfajta, amelyből játszi könnyedséggel használhatjuk fel a mai mennyiségek több tízezerszeresét? Pedig mindez még csupán a stagnálással azonos évi egyszázalékos növekedés esetén kialakuló helyzet lenne.
Ha ugyanis évi kétszázalékos növekedéssel számolunk, akkor az ezeréves összes növekedés 374 milliószoros lesz, háromszázalékos éves növekedést feltételezve pedig közel hétmilliárdszoros! Vagyis ha közben nem nőne a Föld népessége, akkor az egy főre jutó jövedelem annyi lenne, amennyit ma az egész világ fogyaszt évente.
Évi ötszázalékosnál nagyobb növekedést már nem is érdemes elképzelni, mert ott az ezeréves összes növekedés eredménye a mai érték ezertrilliószorosa lenne. Ha arányosan ennyivel több anyagot mozgatnánk meg egyetlen év alatt, akkor a Naprendszer összes anyaga sem volna már elég ehhez.
Bogár László
Magyar Hírlap