Stefka István: Bolsi koncepció - Álláspont - (teljes cikk)
Érdekes színdarabot láttam a hét végén az Újszínházban, Pozsgai Zsolt Szeretlek, Faust című drámáját. Remek ötlet a feldolgozásra: Sopronkőhidán a nyilasok börtönében egy cellában két híres rab, Mindszenty József veszprémi püspök és Jávor Pál színész. A főpap náci- és nyilasellenessége közismert volt, tiltakozott a zsidóüldözés ellen, mint ahogy a népszerű színész zsidóbarátsága is ismert volt, ráadásul felesége zsidó származású.
A nyilasoknak különösebb koncepciót nem kellett kidolgozniuk, hogy véresre verjék a két „zsidóbérenceknek” tartott hírességet. A „felszabadulás” nem sok újat hozott Mindszenty Józsefnek, az akkor már hercegprímásnak, mivel a volt nyilas pártházba, az Andrássy út 60.-ba került, a hírhedt Péter Gábor vezette „gyógyintézetbe”, s így a színek változásakor a verőlegények csak „öltönyt” cseréltek, a nyilasról az ávós egyenruhára.
A szovjet mintából átvett koncepciós perek egyik áldozata éppen Mindszenty József esztergomi érsek, hercegprímás volt, akit erkölcsileg s politikailag meg kellett semmisíteni belföldön, külföldön egyaránt. Hamis vád, hamis bizonyíték, tudatmódosító szer, verés, kínzás, lelki fenyegetés, mind-mind benne szerepelt a kommunisták eszköztárában.
Saját elvtársaikat is kinyírták gondolkodás nélkül hatalmuk megtartása érdekében, így került bitófára többek között Rajk László belügyminiszter, Pálffy György tábornok és ötvenhat után Nagy Imre miniszterelnök is. Más kérdés, hogy többen közülük előtte szintén ártatlan embereket gyilkoltattak meg. Könyörtelenül leszámoltak ellenfelükkel.
Ez már a múlt, a történelem, ám a kommunista bűnöket, amelyeket az ország és a magyar emberek ellen elkövettek, nem szabad elfelejteni. Már csak azért sem, mert maga a módszer, maga a hamis, bolsevista koncepciógyártás megmaradt. Ma is él és virágzik. Igaz, a rendszerváltás huszonkét éve alatt némileg „finomodott a kín”, s nem a fizikai megsemmisítés már a cél, hanem az ellenfél erkölcsi, politikai megsemmisítése.
Ez történt például Csurka Istvánnal, Schmitt Pállal, és legújabban kísérlet folyik Semjén Zsolt és Fekete György lejáratására. Maga a miniszterelnök-helyettes nevezte politikai karaktergyilkosságnak a húsz évvel ezelőtt írott szakdolgozatával kapcsolatban ellene indult támadást. Kijelentette, hogy szakdolgozata elkészítésekor mindenben az ELTE oktatóinak iránymutatása szerint járt el, tíz féléven át az összes bizonyítványa vagy jeles vagy kitűnő volt.
De számít ez ezeknek? Nem. Nem, mert ők előre megrajzolt koncepciót gyártanak, mint ahogyan azt elődeik tették. Márai Sándort például ma ugyanez a szellemiség imádja, dicsőíti, amely korábban mindenféle disszidens, hazaáruló, szabadeurópás, kikopott polgári firkásznak jellemezte. Nem véletlen, hogy a nagy író addig nem volt hajlandó hazajönni, amíg nálunk a kommunizmus országol, s Mindszenty is megtiltotta, hogy hazai földbe helyezzék nyugalomra, amíg szovjet tankok vannak itt.
A hamis koncepciókon egy remekül felkészített és jól megfizetett csapat munkálkodik. Lehetnek százan, vagy még többen is? Az előző köztársasági elnök politikai kiiktatása politikai bosszú volt. Bejött. De ehhez segítők, súgók, tippadók is kellettek, hogy találjanak egy icipici pöttyöt a múlton. Voltaképpen nem különböznek a tolvajoktól, a rablóktól, hiszen ellopják, beszennyezik mások becsületét, tisztességét, belegázolnak a magánéletükbe.
Vagy sikerül, vagy nem. Ahhoz, hogy Semjén Zsolt szakdolgozatát bárki tanulmányozhassa, vizsgálgathassa, összehasonlítsa másokéval, nem elég internet meg tucatnyi könyvtár. Hiszen szakdolgozatokat közkönyvtárak nem nagyon tárolnak. Akkor hol lehet egy szakdolgozatot megtalálni? Egyszerű, az én szakdolgozatomat – amelyet Ivánka Imréről írtam – Szabad György egyetemi tanár bírálta el. S akik arra az egyetemre jártak, tudják, hogy hol keressék, ha kíváncsiak rá.
S milyen érdekes? A Gyurcsány-féle szakdolgozaton nincs egy icipici folt sem, nem lehet rajta, benne mit vizsgálni. Az kézen-közön eltűnt. A pécsi egyetem úgy járt el, ahogy kell. A régi elvtik, a kiszesek, a diszesek tudják, hogy mi az összetartás. És még mindig ők vannak többen a felsőoktatásban. Pedig mennyi érdekes dolgot mesélhetnének a kis- és nagydoktorikról, a szakdolgozatokról, amelyeknek tulajdonosai netán a baloldal vezető politikusai, megmondóemberei és sorolhatnám tovább.
Az egész eljárás úgy undorító, ahogy van. Igazi bolsi módszer ez, lejáratni, hazudozni, tényeket meghamisítani emberekről, politikai ellenfelekről. Nem méltó ez újságíróhoz, mert kicsinyes, pitiáner, jellemtelen eljárás. Persze, a pénz- és tippadók nem mutatják arcukat, a háttérből mozgatják a szálakat. Jó lenne végre már oda hátra, a sötétségbe bevilágítani.
Stefka István
Magyar Hírlap
Lovas István: Clintonné először a saját országában vizsgálja a demokráciadeficitet! - New York Review of Books: Amerikában módszeresen csaltak az elnökválasztáson
Clintonné – bocsánat a kissé házmesteres hangzásért - amerikai külügyminiszter kifogásolta december 7-én, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) dublini csúcsértekezletén, hogy Magyarországon „a demokratikus visszaesés sajnálatos jelei mutatkoznak”.
Épp e napon kézbesítette a postás az amerikai New York Review of Books című, két hetente megjelenő amerikai folyóirat december 20 – január 9-i karácsonyi dupla számát, benne egy rendkívüli beszámolóval arról, hogy az USÁ-ban a republikánus kormányzás alatt álló néhány szövetségi államban miként akadályozták a potenciálisan demokratapárti szavazókat szavazási joguk gyakorlásában az elnökválasztáson. Igyekezetükben az „alkotmánnyal szemben oly messze menve”, hogy „demokratikus rendszerünk lényegét tagadták meg.”
Mielőtt az amerikai liberális értelmiség zászlóshajójában megjelent cikket ismertetnénk, néhány szó a novemberi amerikai elnökválasztások „leképződéséről” nálunk.
A voksoláson ott volt a Klubrádió tudósítója, Zentai Péter is. Az „elhallgattatott” rádió krémtársulata másik krémalakja, Szénási Sándor konferálta fel őt helyszíni választási tudósítóként emígy: „Szervusz Péter, mi a helyzet Washingtonban?”
Zentai: „Nem ott vagyok, hanem az Ohio állambeli Cleveland egyik szállodájában, de olyan erős a szél, hogy nem tudok kimenni az utcára.” Zentai így onnan adta le, hogy miként szavaznak elnököt a balliberális hazai értelmiség földi paradicsomában, Amerikában. Nem egészen úgy, mint ahogyan azt Elizabeth Drew, neves amerikai újságírónő, 14 könyv szerzője írta le két hatalmas oldalon megjelent cikkében, amelyet itt ismertetünk.
Éppen Ohióval kezdve a példákat arról, hogy a republikánusok miként manipulálták az elnökválasztást, emberektől megtagadva a voksolás jogát, hatalmas kárt okozva magának a demokratikus folyamatnak. „Amikor eljött a választás, több mint harminc szövetségi állam hozott olyan törvényt, amely értelmében a választóknak valamilyen fényképpel ellátott személyi azonossági igazolványt kellett bemutatni, amely nem volt nekik, és amelyet vagy csak nehezen, vagy egyáltalán nem tudtak beszerezni. Azért, hogy nehezebbé tegyék a Demokrata Párt szavazó csoportjainak – feketéknek, spanyolajkúaknak, szegényebb idős embereknek és diákoknak - alkotmányosan biztosított szavazati joguk gyakorlását”.
Drew szerint ezek nem elszigetelt, alattomos jelenségek voltak, hanem „országosan koordinált vállalkozás, amit nem lehetett nem észrevenni”. Világossá vált, hogy a „republikánusok összeesküdtek azért, hogy a demokratákat megakadályozzák a megszámolható szavazatuk leadásában.” (A liberális Drew tehát nem összeesküvési elméletekben, hanem összeesküvésben hisz.)
A választások napján jogászok nemzeti koalíciója, az 1-866-OUR–VOTE számon hívható ötezer telefonközpontban ülve igyekeztek segíteni „százezer kétségbeesett embernek, akiknek azt mondták a szavazóhelységekben, hogy nem szavazhatnak, holott regisztráltak”.
Közbevetőleg megjegyezhetjük, hogyha – ad absurdum - az Egyesült Államok az Európai Unió tagja lenne az orbáni Magyarország álarcában, akkor szavazati jogát megvonnák, miután Neelie Kroes és Viviane Reding biztosok sósavval lelocsolták volna.
A cikk szerzője azután rátér Ohio szövetségi állam példájára, mert Drew szerint ebben az államban történtek a legdurvább manipulálások, amelyeket Zentai nyilván csak az orkán miatt nem vett észre.
Ohióban a korai, hétvégi „előszavazások” napját ötről egyre csökkentették és akkor is csupán a katonákat engedték szavazni. Tudni kell, hogy az Egyesült Államokban a korai szavazási napokat azért engedélyezik, mert csökkenteni akarják a végső és fő szavazási napon a sorállást. Mivel ebben a hibátlan országban a szavazás törvényileg keddre esik, és főleg a szegényeket nem engedik el munkáltatójuk órákra „lógni”, ezért azok, akik a konfliktust el akarják kerülni, előtte mennek el voksolni a hétvégi „korai” szavazási napokon.
Túlnyomó részt feketék, spanyol ajkúak és társaik. Ohióban a kormány először még azt akarta, hogy az előszavazást a városi területeken korlátozzák, tehát ott, ahol főleg szegények élnek, míg a kertvárosokban – szuburbia – nem, de a felháborodás akkora volt a diszkrimináció miatt, hogy visszakoztak.
Sőt, a szövetségi állam kormányzatának további manipulációja ellen a szegényeket felkaroló jogászok a bírósághoz is fordultak, amire egy államtitkár kijelentette – miután először ki akarta játszani a bíróság döntését -, hogy a bírósági döntés a szavazás „nem amerikai” (értsd: idegenszívű) megközelítése.
A kormányzat utolsó erőfeszítéseként a szavazás előtti pénteki korai szavazási napon este 7-kor a szavazó helységekben a szavazókat váratlanul arra kötelezték, hogy a meglehetősen bonyolult korai szavazási engedélyt ne a biztosok, hanem maguk a szavazni akarók töltsék ki.
Floridában a republikánus politikusok úgy döntöttek, hogy mivel 2008-ban a korábbi kormányzó volt olyan ostoba és 14 korai szavazati napot engedélyezett, ezzel Obamát juttatta győzelemhez. Ezért a helyi törvényhozás e napok számát 8-ra csökkentette, ejtve a választási nap előtti legutolsó vasárnapot is, mert az különlegesen alkalmas a feketéknek a szavazásra, hiszen sokukat busz szállítja ilyenkor a templomtól a szavazóurnáig.
November 3-án, szombaton iszonyatos sorok kígyóztak a szavazó helységek előtt. Voltak, akik nyolc órát vártak sorukra. Drew idézi a Miami Herald című vezető floridai lapot is, amely dokumentálta, hogy szavazókat rostáltak ki. A választás napján, 6-án, voltak olyanok, akik még mindig sorban álltak, amikor Obama már megtartotta győzelmi beszédét és az utolsó szavazócédulát hajnali 1 óra 8 perckor dobták be Floridában.
De Obama – az Egyesült Államok elnöke – sem tétlenkedett. Elővette Kubatov-listáját…, bocsánat, saját pártjáét, és…, de hagyjuk a szerzőt beszélni: Obamáék „minden regisztrált demokratával felvették a kapcsolatot és bátorították őt vagy segítettek neki elmenni a szavazóhelységbe”. Sőt, az egyedülálló gyerekes anyákhoz Virginia államban még baby-sittert is küldtek.
„A republikánusok rostáló igyekezete viszont olyan mértéktelen, látható és botrányos volt, hogy az emberek ettől még elszántabbakká váltak.”
Mitt Romney, a republikánus elnökjelölt elővette a rasszista kártyát is. Obama javaslatait rendre „idegennek” nevezte, ami különösen a feketéket ingerelte és mentek el csak azért is szavazni. John Sununu, Romney országos társelnöke pedig még azt is megengedte magának, hogy Obamát „lustának” nevezze, amely szó Amerika rasszista tudatában a „fekete” szóhoz társul („lazy black”).
Romney még odáig is elment, hogy megnyerte magának a milliárdos mágnás Donald Trump nyílt támogatását, noha ő a „birther”-ek (azok, akik szerint Obama nem Amerikában született, meghamisítva anyakönyvi kivonatát) hamelini patkányfogója, írja róla kedvesen Elizabeth Drew, aki szerint Obama csak azért lett újra elnök, mert „olyannyian keltek fel Obama politikai ellenfelei azon manipulációs kísérletei ellen, hogy demokratikus rendszerünket meghajlítsák, eltorzítsák és lényegét tagadják.”
December 4-én cikk jelent meg a brit Guardian című napilapban, amely arról számol be, hogy az amerikai rendszer legélesebb nyelvű amerikai bírálóit külföldi útjaikról hazatérve a határon nem egyszer órákon át hallgatják ki, laptopjaikat olykor hónapokra is elvszik – mindenfajta bírósági engedély nélkül. Ami szintén bizonyítja: Clintonnét ránk mondott szavai - „a demokratikus visszaesés sajnálatos jelei mutatkoznak” – otthonkába öltöztették.
Lovas István
Magyar Nemzet
Szocialista parlamenti öngól
Átélve azt az intenacionális össztüzet, ami két és fél éve az Orbán-kabinetre zúdul, nem lehet nem gondolni arra, hogy ebben a permanens információs hadviselésben milyen részt vállaltak a sértett, kárvallott társaságok és tulajdonosaik. Nem is szólva arról, hogy vajon mennyire lehettek sikeresek azok a több
Nem is szólva arról, hogy vajon mennyire lehettek sikeresek azok a több száz millióba fájó stratégiai és szakpolitikai tanulmányok, amelyek Gyurcsány és Bajnai idején az országot csúcsadósságba, csődhatárra, egy időben már-már polgárháborúba sodorták. Mit ért a Szonda Ipsos egymilliárdja, amelyből olyan kiválóan segítették a szocialistákat és a szabad demokratákat a közvélemény-kutatásaikkal, hogy azok a politikai ellenlábasaikat alkotmányozó többséghez juttatták?
Csontos János
Magyar Nemzet
A hitelezés előnyei és buktatói
Mindenekelőtt azt a kérdést illene feltenni, hogy a közelmúltban játszott-e és milyen szerepet a hitel hazánkban. A válasz egy mára közkinccsé vált mondást idézve: mi az hogy, nagyon is! 2002-2010 között Magyarországon, aki hitelt vehetett fel, tönkremenésig eladósodott. Az állam adóssága a GDP 53 százalékáról a 83 százalékára nőtt, a korábban adósságok nélküli önkormányzatok is ezermilliárdjával vettek fel hiteleket, a háztartások korábbi néhány száz milliárd forintos adóssága is több ezer milliárdra hízott, a hazai tulajdonú cégekről nem is beszélve.
Nemcsak belső megtakarításait vette fel az ország, hanem eladósodott a külföldnek is. Erre mondják, hogy nőtt a kitettségünk, amit magyarul inkább függőségnek kellene hívni. A japánok függősége nem nőtt meg, pedig a GDP 200 százalékáig van az államuk eladósodva, de azt megtakarítások fedezik, és pénz jut még arra is, hogy külföldre hiteleket nyújtsanak. Micsoda különbség! A hitelexpanzió vezetett oda, hogy nem a hitelek hiánya, hanem bőséges volta akasztott meg minden fejlődést.
Boros Imre
Magyar Nemzet
Tíz százalék
A csütörtöki parlamenti ülésen a lakosság által fizetendő gáz- és áramárak tízszázalékos csökkentéséről szóló bejelentés azért nagy jelentőségű, mert kormánytól ilyet még nem hallottunk. Attól kezdve, hogy az Orbán-kormányt felváltották a szocialisták, az áram 63,5 százalékkal lett drágább, a vezetékes gáz 108,2 százalékkal.
Egy internetes portál is idézi ezeket az adatokat, de szemérmesen csak annyit ír, hogy „tíz év alatt” ennyi volt a drágulás. Csakhogy mivel a második Orbán-kormány rezsistopot vezetett be, a hatvannál több, illetve a száz százalék fölötti (!) árdrágítások ideje kizárólag a szocialisták nyolc esztendejére esik.
Ezt azért nem árt tudatosítani. Soha, egyetlen nagy szolgáltatóval nem vették fel a harcot, soha eszükbe nem jutott, hogy ha már nevükben szocialisták, akkor valamelyest képviselniük kellene a szegények, a lecsúszó rétegek érdekeit is!
Körmendy Zsuzsanna
Magyar Nemzet,
Ki határolódjon el, és mitől, kitől?
Azt szokták mondani, hogy a fasizmus, rasszizmus, antiszemitizmus stb. ellen minden magára valamit adó országban össze kell fogniuk a demokratikus erőknek, legyenek azok bal- vagy jobboldaliak. Nos hát igen, éppen itt a lényeg: a demokratikus erőknek kell összefogniuk! Kérdem én: vajon az MSZMP-jogutód MSZP (amelynek a letűnt rendszerhez való kötődését és az elkövetett bűnökben való felelősségét az új magyar alaptörvény kiegészítő törvényei is kimondják), amely hazudott a nap minden szakában, és amely 2006 őszén letiporta a szabadságjogokat, vajon a demokratikus erőkhöz sorolható?
Az MSZP persze igyekszik megújulni, mondja magáról, köztük a pártelnök is. De kérdezem én Mesterházy Attilát: olyan képtelenség lenne végre elhatárolódniuk az MSZMP-s múlttól? Miért nem teszik meg ezt? Csak nem Lendvai, Kovács, Szekeres és többi „nagy öreg” miatt? S olyan lehetetlen lenne bocsánatot kérni a 2006-os eseményekért? Mi akadályozza ezt meg? Van, létezik bűnbocsánat. De ha nem gyón valaki, akkor nehéz megbocsátani neki.
Fricz Tamás
Magyar Nemzet, Patrióta Európa Mozgalom
Bencsik András: Gordon jobbikos barátai - (teljes cikk)
Történt, hogy Gyöngyösi Márton, a Jobbik parlamenti frakcióvezető-helyettese az Országgyűlésben mondott egyet: …itt lenne az ideje annak, „hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára.”
Ideje volt ennek. A baloldal és a nagy nemzetközi médiumok ugyanis egyre idegesebben nézték, hogy nem találnak fogást Magyarországon. Talán egy kis nácizmus segítene, gondolták, mert az eddig mindig bejött. De használható nácit sehol sem találtak. Szabó Albert elpárolgott, Bácsfi Diána megtért… Ám jött Gyöngyösi Márton.
Aki persze hamar megijedt szavai következményétől: „védhetetlen és félreértelmezhető volt, rosszul fogalmaztam” – mondta az Indexnek már másnap. És hogy biztos legyen a dolgában, egy közleményt is kiadott, amelyben többek között ezt írta: „…az ország valós problémája nem a sárga csillag, hanem a sárga csekk… Tegnap a parlamentben (…) félreérthetően fogalmaztam (…) A Jobbik a nemzetbiztonsági kockázat felmérését (…) kizárólag a kettős állampolgárok esetén tartja fontosnak. A félreérthető kijelentésemért zsidó honfitársainktól elnézést kérek.”
Most elmélkedhetnénk azon, hogy akkor minek zsidózott, ha már másnap visszavonta, sőt bocsánatot is kért, s eltűnődhetnénk, hogy a kettős állampolgárokat illető részt viszont miért vállalják még ma is. Ha a Jobbik valamelyik trianoni utódállamban működő tükörpártja éppen a Jobbikra hivatkozva fölvetné, hogy bizony ők is nemzetbiztonsági kockázatot látnak a kettős állampolgárok esetén, akkor a jobbikosok hogyan számolnának el egy nem várt magyarellenes kampány káros következményeivel eme tudatzavaros utódállamban?
Szerencsére ennek nincs túl nagy esélye, mert a Jobbik nemzetközi rangja valahol Jan Slota turistabakancsának szintjén van. Nem úgy belföldön.
Gyöngyösi Márton kijelentése kényszerpályára helyezte a honi politikai közéletet, mert olyan tabut sértett meg, amit következmények nélkül ma nem lehet megsérteni. Ennek részletezésébe most nem mennénk bele, ezt minden normális gondolkodású ember érti és tudja. Így tehát nyilvánvaló volt, hogy a parlamenti provokációra erőteljes és sajnos ellenzéki ihletésű utcai tüntetés lesz a válasz.
Ami jelentős nemzetközi visszhangot kap majd, melynek üzenete akár az is lehet, hogy a diktatúrába hajló Magyarországon a nácik már a Parlamentben vannak… És így tovább. Vagyis a népfrontos utcai tüntetésen a kormánykoalíciónak, ha tetszik, ha nem, meg kellett jelenni.
Meg is jelent, Rogán Antal képviseletében. A többit tudjuk. Az október 23-i premieren jó nagyot bukó Bajnai Gordon számára Gyöngyösi úr magánszáma egy újabb lehetőséget teremtett, hogy kellően nagy nyilvánosság előtt (a tüntetésről minden médium részletesen beszámolt) ismét megmutassa magát.
S mivel minél többször szerepel, annál több szavazót nyerhet, az utóbb visszavont zsidózás kiváló alkalmat adott az egész tápászkodó balliberális oldalnak, amit azok maradéktalanul ki is használtak. S az egészben az a szörnyű, hogy mindez a polgári koalíció kényszerű asszisztálásával történt…
Nem, a jobbikos politikusoknak nincs ennyi eszük. A forgatókönyvet ezúttal is a túloldalon írták. Úgy, mint annak idején mindig, amikor keresztény-nemzeti kormányok voltak hatalmon.
Bencsik András
Magyar Demokrata
Bayer Zsolt: Listázás - Álláspont - (teljes cikk)
A HVG közzétett egy listát. A listán a tankerületi igazgatók nevei olvashatók, s mellettük – a lap megfogalmazása szerint – a nyilvános felekezeti kötődésük.
Most, amikor listázás ügyben tüntetés volt a Parlament előtt, ahol – ha csak egy rövid időre is, és eléggé ostobán – létrejött a „nagykoalíció”, nos ezekben az időkben fölöttébb elképesztő és védhetetlen húzás ilyesféle listákkal előállni.
Illetve pontosítsuk mindjárt önmagunkat: nem elképesztő és nem védhetetlen. Ugyanis a HVG nyilvánvalóan teljesen tudatosan, a provokáció szándékával állt elő a maga listájával, és a HVG teljesen biztos lehet abban, hogy akik tüntetni mentek a Parlament elé a „zsidó listák” ellen, azok megvédik őket.
Ugyanis most nem zsidókat listáznak.
Most keresztényeket listáznak. Méghozzá egészen vérlázító módon. Egyebek között ilyesmiket olvashatunk a nevek mellett, mint hogy az illető tagja a Szász Károly Református Kórusnak, vagy tagja az evangélikus énekkarnak, esetleg merészel tagja lenni a Kálvária-templom közösségének.
Muszáj feltennünk az ilyenkor szokásos, mondhatni obligát és persze teljesen ostoba kérdést: vajon a HVG gazember szerkesztője, gazember újságírója és az egész gárda odaírná azt is egy név mellé, hogy az illető a kerületi zsidó hitközség, esetleg a Ben Gurion énekkar tagja? Nem, nem írná oda.
Mert a HVG gárdája abban az esetben a felvilágosodás, az emberi jogok, az európaiság, az egyetemes emberi értékek talaján állva felháborodottan utasítana vissza mindenféle listázást.
De mihelyt keresztény kötődésű emberekről van szó, ezek a gazemberek, Kun Béla szellemi-lelki örökösei nyomban felhatalmazva érzik magukat listák készítésére.
S e listákkal természetesen azt akarják bizonyítani, hogy akinek „nyilvános felekezeti kötődése” van, s amennyiben az a felekezeti kötődés nem zsidó felekezeti kötődés, úgy az adott személy alkalmatlan feladata ellátására. Nyilvános keresztény felekezeti kötődéssel nem lehet az ember tankerületi igazgató, s ha tagja valamilyen keresztény énekkarnak, abban az esetben még nyilván tanár sem lehet(ne).
A HVG gazember gárdájának ocsmány akciójához kapcsolódik az a hír, amely a minap érkezett Franciaországból. Ott egy iskola igazgatónője jelentette be, hogy az idén nem jöhet Mikulás az intézménybe, mert a Mikulás jelenléte sértené a nem keresztény gyerekek érzékenységét, ezért Mikulás helyett – az idén és mostantól majd mindig – bábelőadás lesz.
A francia városka szülői elküldték az igazgatónőt az anyjába, majd a városka polgármestere kijelentette, hogy nevezett igazgatónő „elhamarkodottan döntött”. És a Mikulás ment. Mármint az iskolába. Ahogy a hagyományok szerint megy már évszázada.
Vegyünk példát a francia városka polgáraitól.
Ideje elküldeni a HVG gazembereit az anyjukba.
Véget kell vetni ennek a világnak, de nagyon hamar.
Kun Béláék szellemi-lelki örökösei nagyon hamar meg kell tanulják és meg kell tapasztalják, hogy vége van listázásaik idejének. Akár így, akár úgy, de meg kell tapasztalják végre. Meg kell tapasztalják, hogy Európa és benne Magyarország – minden idióta próbálkozás ellenére ragaszkodik hagyományaihoz, ragaszkodik keresztény gyökereihez – ragaszkodik önmagához.
És hogy aki ilyen listákat tesz közzé, az számíthat a megvetésre, a tiltakozásra, a leköpésre.
Ha nem tetszik, akkor meg el lehet takarodni. Hátra se nézve, örökre – és vihetitek magatokkal az összes listátokat, gazem-berek.
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Lázár János sajtótájékoztatója a Városligetben
A rendszerváltozás óta először fordul elő, hogy egy kormány nem növeli a gáz, vagy a villamosenergia árát a lakosság számára, hanem csökkenti. Úgy gondolom, hogy válság idején a kormánynak kötelessége, hogy segítsen az embereknek.
Elhangzott, Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár sajtótájékoztatóján a Városligetben - 2012. december
Patrióta Európa Mozgalom
Viccnek sem rossz - a DK hitről, erkölcsről
Minden húron játszik a Demokratikus Koalíció (DK). Most éppen a világnézetileg semleges közoktatásért aggódik. Nagy a veszély. Attól tartanak, ha az állam jövőre bevezeti a kötelező hit- és erkölcsórákat az állami iskolákban, akkor "listázhatók” lesznek a családok, elvégre nyilatkozniuk kell, ki melyiket választja; kiderül, ki hívő ki nem, sőt a hívő melyik felekezethez tartozik.
Ez-pedig a Gyurcsány-párt szerint skandalum.
... A DK aggodalmai hallatán a KDNP arról tájékoztatta Vadaiékat: ennyi buzgalommal az újság-előfizetések környékén is sertepertélhetnének, ott is ez a helyzet, csak ott azt regisztrálják, ki melyik lapot járatja.
De mi végre az aggodalom, kezit csókolom? - kérdezhetnénk Ágnes aszszonyt. - Demokrácia van, vagy-mi a szösz? Szabad hit- és újságválasztás. Bárki bárhogyan dönthet. Sőt, aki nem akar, választania sem kell... Erkölcs. (Ismerős a szó?) Erkölcsöt választani sem kell - vagy van, vagy nincs. Vagy csak számon kérjük a másikon.
Pilhál György
Magyar Nemzet