Bayer Zsolt: Kérdések - Álláspont - (teljes cikk)

Hogyan lehetséges az, hogy ma Magyarországon a felsőoktatási intézményekbe felvételt nyert hallgatók 47 százaléka – vagyis a fele – sohasem végzi el az egyetemet vagy főiskolát? Mennyibe kerül ez a magyar társadalomnak? Mit jelent mindnyájunk számára, hogy a felsőoktatási intézményekbe felvett és ott tanulmányokat folytatók fele élvezi a hallgatói jogviszonyból származó összes előnyt, majd soha nem szerzi meg diplomáját?   Hány millió, hány tízmillió forintjába kerül mindez az államnak diákokként? A most parlament elé vonuló „dühös” diákság fele soha nem lesz diplomás, ellenben éveket fog lógni valamelyik felsőoktatási intézményben. Miféle felelősségérzet hatja át ezeket a tiltakozó fiatalokat? Hogyan lehetséges, hogy ma hét-nyolc-tíz évig járnak diákok felsőoktatási intézményekbe? Hogyan lehetséges, hogy ugrálnak a karok között, hogyan lehetséges, hogy mindeközben végig megmarad hallgatói jogviszonyuk? Tavaly, a debreceni egyetemi HÖK-vezetőség választása után jelent meg egy írás a helyi lapban, ebben a következők olvashatók: „Felvetődik a kérdés, hogy akkor vajon ki került be, kiknek gyűlt össze a legtöbb szavazat!? Bekerült az, aki már hetedik éve próbálja elvégezni az egyetemet (eddig sikertelenül), és a 7 éve alatt semmilyen hallgatói életben nem vett részt! (vajon ki szavazott rá???)” Kérdezem: a cikk írója nem Körösparti Péterről, a DEHÖK elnökéről beszél? Arról a Körösparti Péterről, aki most a tiltakozások élén áll? És egy másik internetes portálon ez olvasható: „Nagy Dávid a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának az elnöke. Ő – elvileg – az első számú diákpolitikus. Nagy Dávid 1984-ben született Sárváron, az első nem fővárosi HÖOK-elnök. 28 éves és még mindig van hallgatói jogviszonya, pedig nem doktorandusz.” Kérdezem: Mi nem sikerült önnek, Nagy Dávid úr? Lesz ebből valaha diploma? Mert az ország már türelmetlenül várja, hogy legyen még egy politológusa! Amúgy 2002 és 2010 között a diplomás munkanélküliek száma 8400-ról 30 400-ra, tehát három és félszeresére nőtt. Miért? Miért képzünk államilag finanszírozott helyeken közgazdászokat, jogászokat, kommunikációs szakembereket, politológusokat, miközben tudjuk, hogy elenyésző hányaduk kivételével soha nem lesznek képesek megélni tanult szakmájukból? (Eközben kémiatanárnak egy fő jelentkezett, Jézusom!) A tiltakozó hallgatókat amúgy nem érinti a változás. Amikor ez a kérdés felmerült, mindjárt előálltak a társadalmi szolidaritással, azzal, hogy ők az utánuk jövőkért aggódnak, értük tiltakoznak, és a megfelelő helyekről mindjárt elő is kerítettek néhány gimnazistát. Rendben van, de akkor kérdezem: hová tűnik ez az óriási szolidaritás, amikor a diploma utáni országelhagyásról van szó? Csak a jövő nemzedékkel kell hirtelen szolidárisnak lenni? Az országgal, a nemzettel, a szülőkkel nem? Tehát beiratkozunk a felsőoktatásba, ott évekig eltengünk-lengünk, a fele diákság soha nem végez, másik felének a fele bár soha ne végezne, a maradék pedig piacképes tudásával és a belé ölt tízmilliókkal azonnal lelép Nyugatra? Ez a szolidaritás? Tényleg? Kérdezem végül az oktatókat, a mélyen tisztelt Rektori Konferenciát: Gyurcsány tandíjötletekor miért nem álltak a tiltakozó diákság mellé? Akkor miért kussolt a tisztelt grémium? Talán csak nem azért, mert éppen akkoriban emelték a fizetésüket a csillagokig? És kérdezem továbbá önöktől: megérdemelték azt a csillagászati fizetést? Helyénvalónak tartották (tartják), hogy egyetemi tanárok három-négy-öt helyen oktatnak – az ennek megfelelő „színvonalon”? Önök szerint rendben van a jelenlegi hallgatók „minősége”? Önök szerint tényleg az a jövő útja, hogy mindenkit felveszünk a felsőoktatásba? S az sem számít, hogy a mennyiség soha a büdös életben nem csap át minőségbe? Nincs önöknek lelkiismeret-furdalásuk, látván az intézményeikből kikerülők felkészültségét és tudását? Végezetül pedig: nincs önöknek lelkiismeret-furdalásuk a PPP-konstrukciók miatt? Ennek az agyrémnek a bevezetésekor az akkori ellenzék elmondta, hogy ez az intézményesített rablás tipikus esete. Csak egy cikk példaként 2009-ből: „A PPP-programmal az intézmények több egyetemi épületet, kollégiumot hoztak létre, illetve újítottak fel magánbefektetők kölcsönéből, amit az iskolák húsz éven keresztül törlesztenek a beruházónak. Ráadásul a törlesztés két évtizede alatt az iskola csak bérli a befektetőtől az épületet. A futamidő lejárta után azonban még mindig nem kerül az egyetemek birtokába az épület, azt meg is kell vásárolniuk a vállalkozótól. Már a forintválság előtt is úgy számoltak, hogy két évtized alatt a beruházási költség háromszorosát fizeti ki az egyetem a befektetőnek, az árfolyam romlása pedig még ennél is sokkal rosszabb helyzetet teremtett.” Hány tízmilliárd tűnt el a PPP feneketlen bendőjében? Ezért ki a felelős? Ez a pénz nem hiányzik a felsőoktatásból? Ezért fog valaki felelősséget vállalni – vagy majd ez a kormány kifizeti ezt is, mindenki más pedig tüntetni jár és tiltakozik? Bayer Zsolt Magyar Hírlap

Alexandr Iszajevics Szolzsenyicin ezt írta a kommunistákról

                        A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más normális, azaz nem kommunista ember számára.   A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja. Alexandr Iszajevics Szolzsenyicin (1918-2008) - Nobel-díjas orosz író, aki maga is megjárta a Gulág poklait Kedves Barátaink!   Ma van kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja. 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, és hurcolták el a Szovjetunióba, Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt (FKGP) főtitkárát. A kommunista diktatúráknak világszerte mintegy 140 millió halálos áldozata volt (van). Ez az embertelen, kegyetlen rendszer a magyar nemzetet is súlyos romlásba vitte, családok millióinak szenvedését, sokak halálát okozta – százezreknek pedig hazájukat kellett elhagyniuk. Nálunk ma az MSZP, a volt állampárt jogi, gazdasági és szellemi örököse – könnyen érthetőek tehát megnyilvánulásaik okai, gyökerei. Bármelyik bolsevik utódpárt mentalitása ma is éppen olyan, mint amilyen negyven, ötven vagy száz évvel ezelőtti elődjeiké volt. Legyen az az MSZP, vagy a körülötte szerveződött alakulatocskák bármelyike, amelyek hol kiválnak belőle, hol újra egyesülnek vele – lényegük, szellemiségük azonban változatlan. Ezek tudatával olvassuk hát az irodalmi Nobel-díjas, mélyen vallásos orosz író, Szolzsenyicin sorait a kommunistákról, aki - nem mellesleg - nyolc évet töltött a sztálini börtönökben és koncentrációs táborokban. Osszuk meg ezt az anyagot, így emlékezvén a kommunizmus áldozataira, és figyelmeztetve gyermekeinket, utódainkat is: soha többé kommunistákat, soha többé szocialistákat, soha többé bolsevikokat! Barátsággal: Mészáros László a Patrióta Európa Mozgalom alapítója  

Eddig ér a takarónk

A költségvetés jelentős államadósság-csökkentést, a munkahelyvédelmi program végrehajtását, a települések adósságának átvállalását, a rezsicsökkentést, a kisvállalkozók adóterheinek lefaragását, valamint a rendezett pénzügyi viszonyok fenntartását egyszerre vállalja. Más szóval azt, hogy csak annyit költhet az ország, amennyi bevétele van. Eddig ér a takarónk.   ... Ebben a helyzetben merő cinizmus Szekeres Imre kritikája, miszerint nőtt az éves adósságszolgálat összege. Igen, nőtt, de azért, mert Veres Jánosék annak idején ilyen visszafizetési ütemezéssel kötötték meg a nemzetközi óriáshitel-szerződést. Józsa István, az MSZP gazdasági megmondóembere a költségvetési vitában pedig egészen odáig merészkedett, hogy azt állította: „Magyarországnak gazdaságpolitikai fordulatra van szüksége: ehhez az MSZP új gazdaságpolitikája egy reális kilábalási alternatívát kínál, amely nem megszorításokra, szemfényvesztésre és populáris politizálásra épít.” Jól hallottuk? És vajon merrefelé található a szocialisták vagy az Együtt 2014 alternatív költségvetése vagy egyéb ötlete? Amelyik egyszerre tartaná az előírt hiánycélt, és törlesztené az adósságot? Ne keressék, úgysem találnák. Szabó Anna  Magyar Nemzet

Dübörög a föld

Nem túlzás azt állítani, hogy Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter egyedül többet tett az ágazatért, mint összes elődje együttvéve. Dübörög a föld. A kabinet véget vet a zsebszerződések korszakának. Ezzel a nemzeti kormány átvezeti a magyar mezőgazdaságot a második évezredbe.   Földvédelem, agrárökonómiai ésszerűség és a gazdálkodás hagyományos felfogása ötvöződik e javaslatban. A földtörvény tervezete ugyanis a helyben lakó gazdákat részesíti előnyben: az adott birtoktól számított húsz kilométeres körben élő földművesek vásárolhatnak majd területet. „Az a föld jó, amelyik hallja a kakasszót”, szól a közmondás, vagyis a községhez, tanyához közelebbi földeket jobban műveli a gazda, mint a távoli határban lévőket. Ezt a népi tapasztalaton alapuló javaslatot terjesztette országgyűlés elé a Vidékfejlesztési Minisztérium. Vass Krisztián  Demokrata

A hisztéria-hadművelet

2014-ben. Már vannak jelei a jövőre elkezdődő gazdasági fellendülésnek, ami az állampolgárok közérzetére kedvezően hat majd. E közérzet a ciklus közepén most mélyponton van, de ha jövő vasárnap lennének a választások, a Fidesz-KDNP így is biztosan győzne. Vagyis a baloldal számára csak a demokrácián kívüli eszközök, a hisztéria és a káosz kirobbantása kínálnak esélyt.   Emlékezzünk Ron Werberre. Emlékezzünk arra, hogy 2002-ben a virtuális provokációkat kiegészítették valóságos támadások is. Volt rá példa, hogy valódi bombák robbantak jobboldali politikusok lakásánál, valódi baseballütővel vertek fejbe embereket. Emlékezzünk a 2006-os tragédiára is. Nem a baloldalon múlott, hogy nem történt emberhalál. Már hiszterizálják a társadalmat. A jobboldal vezető személyíségeinek védelmét már ma meg kell erősíteni. Különösen Orbán Viktorét. De ami a legfontosabb, továbbra is hinnünk kell a szeretet és az összefogás erejében. És akkor győzünk. Bencsik András  Demokrata

"Kerületünkben egyre nő a gyermekek száma"

Nagy öröm számunkra, hogy az elmúlt évtized közepe óta kerületünkben egyre nő a gyermekek száma. Amióta polgármesterré választottak, nem volt olyan év, hogy ne építettünk volna új bölcsődét, óvodát, vagy ne bővítettük volna valamelyik meglévő intézményünket. Ameddig anyagi forrásaink engedik, folytatjuk a férőhelyek gyarapítását: szeretnénk minden jogosult számára optimális feltételeket biztosítani. Azokkal az európai uniós pályázatokkal, amelyeket idén nyertünk el, jövőre újabb kétszáz óvodai férőhelyet tervezhetünk. A jelenlegi gazdasági helyzetben talán ezzel segíthetjük legjobban a gyermeket vállaló fiatalokat. Részlet a Magyar Hírlap Láng Zsolt, II. kerületi polgármesterrel készített interjújából.  Magyar Hírlap

Hamisan magyaráznak

Az egészségügyet folyamatosan „racionalizálták”, amikor százmilliárdokat emeltek ki onnan. Bokros óta hullanak a fogaink, Gyurcsány vizitdíjat és a gyógyszerek után dobozdíjat szeretett volna. Horváth Ágnes feleslegesnek gondolta a tüdőbajosok gyógyításában a hegyi levegőt, de felettébb szükségesnek a betegágyak mellé felszerelt széfeket. Boros Imre Magyar Hírlap

Diákok az utcán A A A Bayer Zsolt - 2012. december 12., szerda Álláspont Hirdetés   Életveszélyes úton járna a kormány, ha nem venné komolyan az egyetemi és főiskolai hallgatók tiltakozását. Ugyanis ez a tiltakozás nagyon könnyen válhat szimbólummá, s ebben a tiltakozásban manifesztálódhat minden tiltakozás és kormánnyal szembeni ellenérzés. Továbbá az sem kétséges, hogy a diákság ellenállását úgy általában illik komolyan venni. Így volt ez a múltban, és így van ez most is.   Így volt ez 1988-ban is, amikor mi megalapítottuk a Fideszt. És ha most esetleg megpróbálnánk elbagatellizálni a mai diákok tiltakozását, akkor meg is bukhatunk. Tehát elég nagy a tét. S még ennél is nagyobb. Ugyanis a tét Magyarország jövője. A tét az, hogy a közeljövőben milyen minőségű felsőoktatás lesz ebben az országban, s hogy a diákságból milyen minőségű felnőttek lesznek. Az, hogy felsőoktatásunk ezer sebből vérzik, nem vitatható megállapítás. Felsőoktatásunk legnagyobb baja pedig éppen az, hogy számolatlanul ontja magából a rosszul vagy éppen sehogy sem képzett „diplomásokat”, akik aztán rettenetesen ostoba arccal álldogálnak a munkaerőpiac ütött-kopott bejáratánál, és nem kellenek a kutyának sem. Semmilyen adatom nincs erre vonatkozóan, de valamiért biztos vagyok benne, hogy nincs még egy hely a világon, ahol ennyi „kommunikációs szakembert” képeznének, mint nálunk. S a jövő leendő kommunikációs szakembereiből elég nagy számban fordulnak meg minálunk egyedek, akik itt, a szerkesztőségben töltik gyakorlatukat. Akad köztük olyan, akinek szekrényben tároljuk a cikkeit, és boldogan állapítjuk meg mindig, hogy nincs veszve semmi sem, hiszen Fülig Jimmy él. Csak néhány adalék a jövő újságíróinak dolgozataiból, kizárólag a helyesírásra koncentrálva: „Kötöszködik, legroszabb, lessz, felszálnak, órkán, futtot, fűrdés” stb. Ez így nagyon vicces persze, de aki mindezt leírta, felsőoktatási intézmények hallgatója a mai Magyarországon. S ha könnyedén rávágjuk, hogy ez azért mégis csak egy speciális része ennek a felsőoktatásnak, és a többség nem ilyen, akkor én ezt jó szívvel elhiszem. Mert hinni akarom. Mégis félek, hogy annyi jogászra és annyi közgazdászra sincsen szükség, amennyit eddig képeztünk. Mert képzésük legelején tudni lehet, hogy csak egy töredékük él majd meg abból, amit tanult. Akkor pedig minek? Bizony, ezzel a kérdéssel előbb-utóbb szembe kellett nézni. Miképpen azzal is, hogy aki két „esszel” írja a lesz-t, azt úgy kell kivágni minden felsőfokú tanintézményből, mint a macskát szarni. S természetesen akkor is, ha éppen fizetős helyen dekkol. Ugyanis leszedált kreténeknek akkor se lehessen diplomája, ha apuci történetesen meg tudja fizetni az árát. Mindez tehát lényeges és valós probléma. Ezen problémák mögött pedig ott van a diákság lázadása. Ami szintúgy lényeges és valós probléma. A diákság pedig lázad, mert tűrhetetlennek érzi, hogy gyakorlatilag a felvételi időszak előtt öt perccel egyszer csak harmadára csökkentik az államilag finanszírozott férőhelyek számát. Tartok tőle, hogy a diákságnak ebben igaza van – még akkor is, ha a lesz-t két „esszel” írók talán eltakarodnak az egyetemek és főiskolák környékéről is végre, s akkor is, ha talán nem fogunk nagyon sok pénzért munkanélkülieket kiengedni a campusokról. Mégsem lehet ezt így, ilyen módon lenyeletni a diáksággal, és ha ezt nem látja be a kormányzat, akkor meg fog fizetni érte. Lázad a diákság továbbá azért, mert a kormány „bevezette a tandíjat”. Ez viszont nem igaz. Ebből semmi sem igaz. Így a lázadásnak ez a része oktalan és ostoba – nem véletlen, hogy éppen erre a részre játszik rá leginkább az ellenzék, élén az MSZP-vel. Nagyjából ez a helyzet most. A diákság pedig az utcán, a kormányhivatalokban, a hidakon – a diákság éppen most szeret bele saját hangjába és saját erejébe. Ismerjük ezt az érzést 1988-ból. S mert ismerjük, hát tudnunk kell, hogy muszáj őket komolyan venni. Tudni kell velük komolyan tárgyalni, tudni kell őket komolyan venni, tudni kell velük kompromisszumot kötni, és tudni kell elmagyarázni nekik türelmesen, mi az, amiben nincsen igazuk. És tudni kell segíteni nekik, hogy ne váljanak az ellenzék játékszereivé. Mert a sakálok már ott keringenek körülöttük.

Mi és a sorsunk

A gyurcsányi politikának nem volt egyetlen hazafias, illetve nemzeti eleme sem, ő s felette álló megbízói gúnyolni való, ostoba embermasszának tekintettek bennünket, akiket egyfelől el kell zárni ősi tulajdonuktól, a földjeiktől és vizeiktől mint a globalista jövő éltető forrásaitól, másfelől pedig meg kell hajtani őket, mint Singer a varrógépet. Persze szigorúan éhbérért. Gyurcsány helytartói tudata természetesen Bajnaira hagyományozódott. Sinkovics Ferenc Magyar Hírlap

Az önkény uralma

                      Születnek jó, fontos, hasznos törvények, amelyekről mégis azt mondjuk,jobb lett volna, ha nem születnek meg. Semmilyen kifogásunk, ellenvetésünk nincs az ellen, hogy „ne lehessen közterületet, céget vagy sajtóterméket elnevezni olyan személyekről, szervezetekről vagy kifejezésekről, amelyek a múlt századi önkényuralmi rendszerekhez kötődnek”. Nagy szükség van erre a törvényre, hiszen kisebb-nagyobb hatalommal bíró ál-, retro-, népi demokraták még mindig Lenint, Kádárt, a Vörös Hadsereget, esetleg Szálasit meg a hungarizmust tartják követésre és megörökítésre méltó eszményeknek. Ugró Miklós Magyar Nemzet