Még újabb alkotmány - Éhes disznó is makkal álmodik

                            Különböző ellenzéki pártok és mozgalmak elmélyült tárgyalásokba kezdtek egymással. Szerintük új alkotmányra van szükség, mert a jelenleginek se társadalmi, se tartalmi legitimációja nincs. Ezen mondat pontos értelmét nem ismerjük, feltételezésünk szerint a tartalmi legitimáció hiánya arra vonatkozik, hogy nem tetszik az ellenzéknek.   A társadalmi legitimáció meg a népszavazást jelenheti, amire valóban nem került sor, hiszen a több száz paragrafusból álló szöveget hogyan lehetne népszavazásra bocsátani. Az egészet egyben? Mi van, ha csak két-három mondat nem tetszik? Utasítsam el az egészet? Avagy szavazzunk minden paragrafusról külön-külön? Ezt még a bázisdemokrácia oly elkötelezett hívei, mint Bárándy Gergely, Szigetvári Viktor vagy Kónya Péter sem gondolhatják komolyan. Bárándy kijelentette, ők még kétharmados többség birtokában sem akarnának egyedül alkotmányozni. Ehhez képest Szigetvári már egy teljes alkotmánnyal a hóna alatt jelent meg arra az esetre, ha 2014-ben kétharmaddal nyerik a választásokat. Ugró Miklós Magyar Nemzet, Patrióta Európa Mozgalom

Politizáló Alkotmánybíróság

                        Az Alkotmánybírósággal erősített a baloldal 2012-ben. Emberi jognak nyilvánították, hogy mindenki ott fagy meg ahol akar, nem lehet senkinek az életét megmenti, hogy „birka” módjára olyan helyre kerüljenek, ahol tisztálkodhatnak, normális ételt kaphatnak és kényelmes emberi módon éjszakázhatnak. Nekem viszont nincs jogom arra, hogy tiszta, emberi ürülékmentes aluljáróban közlekedjek az unokáimmal. Paczolai Péternek és társainak még arra is volt idejük, hogy a család fogalmát teljesen liberálisan értelmezzék, felrúgva minden emberi és keresztényi értékrendet.   Most legutóbb olyan témában döntöttek, hogy a kommunisták által kivégzettek nem olyan ártatlan áldozatok, mint a holokauszt áldozatai. Hisz alkotmány ellenes mondták ki, hogy felelősségre lehessen vonni mindazokat a balodaliakat akik, ártatlan emberek életét tették tönkre, hogy hosszú évekre bebörtönözték, megfosztották vagyonuktól elvéve tőlük mindent, amiért az életükben megdolgoztak. Azokról nem is beszélve, akik életükkel fizettek tobzódásaikért. A felelősségre vonásuk alkotmányellenes. Az MSZP megrendelésére a választási regisztrálás sem felel meg szerintük az Alaptörvény elveinek. Annak ellenére, hogy Amerikában a regisztrálás a demokrácia része, igaz ott nem Paczolai az AB elnöke.   Most az Alaptörvényről mondtak véleményt, ami alkotmányellenes, de Őket ez izgatja a legkevésbé. Követték a nagyelőd Sólyom László példáját, aki megakadályozta az elszámoltatást, aminek ma is érezzük káros hatását. Jutalmul négy évig az ország elnöke lehetett azok jóvoltából, akiket ma mindennek elmondd csak jónak és tisztességesnek nem. Arra még nem találtak lehetőséget és időt, hogy azt a törvényt vizsgálják alkotmányossági szempontból, hogy azokat, akiket csak rendőri tanúskodásra – vélhetően egymást védve hamisan tanúskodva - ítéltek el, ügyét a bíróság újra tárgyalja és kimondhassa ártatlanságukat. Saját bírótársaik ügyében a nyugdíjazás ellen bezzeg találtak időpontot. Ha az ország 2013-ban gyarapodni és fejlődni akar, ha azt akarjuk, hogy mozgásba lendüljön a gazdaság, növekedjen az életszínvonal, magának az Alkotmánybíróságnak is meg kell újulni, ha másképp nem lehet a jelenlegi elnök nélkül. Támogatni kell az Orbán kormányt és nem farizeus módon akadékoskodni, mert a gyűlölet és a politikai megrendelésből hozott döntések nem vezetnek eredményre, csak kárt okoznak a nemzetnek. Veér Gyula demokrata.hu

Bayer Zsolt: Ki ne legyen? - (teljes cikk)

                              kinek legyen hobbija a népi magyar hagyomány, kinek jusson másfél bála angolpólya-adomány, kinek bocskor, rámás csizma, cifra mente, kacagány, kinek jusson, mér’ is jutna, szar se jusson, ha cigány Ez a négy sor Erdős Virág Na most akkor című remek verséből való. Ezt pedig Balogh Gábor írta tegnap a Jobbegyenesen:   „Aki érezte már az éjjel felé imbolygó alakok láttán a görcsöt a gyomrában, és fohászkodott: istenem, csak ne cigányok legyenek – az tudja, miről beszélek. Aki érezte már a megaláztatást izzani az arcán, miközben röhögve pakoltattátok ki vele a táskáját – annak nem kell magyaráznom, miről van szó. Annak sem, aki húzódott már össze, próbált láthatatlanná válni a vonaton vagy a buszon, mikor ti felszálltok, és lehetőleg egymástól jó messzire leültök, hogy átordibálhassatok az egyik végéből a másikba – csak hogy érezzük, hogy az egész a tiétek. Az egész vonat, az egész busz – az egész ország.” E két idézet között található a magyarországi cigánykérdés. 2013 egy újabb Cozma-üggyel indult. A különbség annyi, hogy az áldozatok nem nemzetközileg ismert sportolók, hanem „csak” ifjúsági élsportolók. Akiket megkéseltek a gyáva, undorító, kártékony állatok. Ez a fenti mondat lesz az indok a műfelháborodásra. Ami sokkal egyszerűbb, sokkal kifizetődőbb és sokkal több hasznot hajt a polkorrekt világban, mintsem szembenézni a tényekkel. A tények pedig ezek: a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. Akkor és azzal akar üzekedni, akit és ahol meglát. Ha ellenállásba ütközik, gyilkol. Ott és akkor ürít, ahol és amikor rájön. Ha valamiért ebben akadályoztatva érzi magát, gyilkol. Az kell neki, amit meglát. Ha nem kapja meg azonnal, elveszi és gyilkol. A cigányok ezen része bármiféle emberinek nevezhető kommunikációra képtelen. Leginkább tagolatlan hangok törnek elő állati koponyájából, és az egyetlen, amit ért ebből a nyomorult világból, az az erőszak. Mindeközben a cigányság ezen állattá lett fele az idióta nyugati világ „vívmányait” használja. Nézze meg mindenki, hogyan pózolnak a Facebookon, kezükben fegyverrel, nyakukon félkilós aranylánccal, pofájukon a „bármikor kicsinállak, te hülye magyar paraszt” kifejezéssel a „megélhetési bűnözők”. Nézzétek meg a Sávoly Gergőt leszúró patkányt és haverjait a Facebookon: látni fogjátok, hogy mindhárom potenciális gyilkos. Eo ipso gyilkos. Nem tolerálni kell és megérteni, hanem megtorolni. És éppen itt követi el a legnagyobb bűnt az idióta nyugati világ polkorrekt része. Puszta számításból és önérdekből úgy tesz, mintha ezek az állatok bármiféle okból is tolerálhatók, megérthetők, sőt tisztelhetők lennének, mintha járna nekik bármiféle megbecsülés és emberi méltóság. És az a legiszonyatosabb ebben az egész agyrémben, hogy ezek pillanatok alatt teszik tönkre a cigányság normális felének esélyeit. Amikor Oláh Gergő megnyerte az X-Faktort, éppen azon gondolkodtam, hogy lám-lám, mennyire szép és csattanós választ adott az összes, magyarokat rasszistázó rohadéknak a nép, amikor ezt a tehetséges, szimpatikus, szerény és meghatóan mélyről jövő cigány fiút szavazta meg a verseny győztesének. S azt gondoltam még, hogy ez a mélyről jött és nagyon is szerethető cigány fiú egymaga többet tett a cigány–magyar konfliktus enyhítéséért, mint az összes „jogvédő” gazember együttvéve. Aztán eljött szilveszter éjszakája, és eljött megint vagy negyven rohadt állat cigány, köztük az a bizonyos Jónás János, és nekilátott ölni. Mert nem tudtak azonnal bemenni hugyozni a budiba, amikor rájuk jött. Mert várniuk kellett volna két percet. Mert… Nincsen mert. Azért, mert nem emberek. Mert kést rántanak nyomban, ha negyvenen is vannak, és szúrnak. Szívre, sokszor egymás után. Uramisten, mennyire elviselhetetlen mindez, mennyire tönkretesz mindent, ami emberi. És mennyire nincs helye itt semmiféle magyarázkodásnak és toleranciának! És a lényeg még csak nem is ez! A lényeg, az elviselhetetlenség esszenciája még csak ezután következik! Ugyanis a késelők családjai nem magukba fordulnak, nem összetörnek, nem bocsánatot kérnek – hanem megfenyegetik az áldozatokat és azok családtagjait: ha vallomást mernek tenni, akkor „még több vér fog folyni”. Nos, akkor tegyük fel a kérdést Erdős Virág után szabadon: na most akkor, nagyokosok, mi legyen? Vagy úgy is kérdezhetjük: ez itt még egy társadalom? Mert ha igen, akkor a rendőrség még ma elviszi a fenyegetőző állatokat. S ha nem, akkor a szigethalmi közösség gondoskodik róla, hogy soha többé ne legyen kedvük fenyegetőzni. Minden más esetben bátran elmondhatjuk magunkról, hogy mi már nem vagyunk emberi társadalom többé. „mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen” Ezt kérdezi Erdős Virág. Legyen minden Oláh Gergő, és éljen velünk boldogan. Az állatok meg ne legyenek. Sehogyan se. Ezt kell megoldani – de azonnal és bárhogyan! Bayer Zsolt Magyar Hírlap  

Szakadék

A történelmi vereség a totálisan felelőtlen ellenzék pozíciójába lökte a korábbi, bukott kormánypártokat, utód- és maradványszervezeteiket, sajtójukat és értelmiségüket; kellő nemzetközi hátszelük segítségével ahhoz volt erejük, hogy tovább mélyítsék azokat a bizonyos árkokat. Szerető Szabolcs Magyar Nemzet

Színjáték az Együtt 2014 és az MSZP hosszas egyeztetése

                          Ha ugyanis megnézzük, hogy január 2-án, vagy a következő hetekben, hónapokban kik ülik körbe a tárgyalóasztalt, akkor azt láthatjuk, hogy olyan emberek, akik 2010 előtt együtt kormányoztak. Esetükben az érdekek és a gondolkodásmód nem esik olyan távol egymástól, ami ilyen hosszú egyeztetés-sorozatot indokolna. Viszont ezzel nagyon jól tematizálni lehet a közbeszédet, fel tudják magukra hívni a figyelmet.

Sarkosan fogalmazva A A A Szentmihályi Szabó Péter - 2013. január 3., csütörtök Hirdetés   Korábban idéztem egy 1845-ös Deák-levélből, most egy másik rész igazságára hívom fel a figyelmet: „Mely gazdaság évenkint többet kiád, mint bevesz, annak előbb-utóbb tönkre kell mennie: éppen így áll a nemzetek sorsa. Nemzetünk végre öntudatra jött, és most az a kérdés: hogyan kell és lehet e bajon segíteni? Egy elhanyagolt gazdaságot restaurálni két mód van: tudniillik vagy jövedelmet kell szaporítani, vagy pedig a kiadást fogyasztani.” A kormány mindkét lehetőséggel megpróbál élni, és a világ összes felelős kormánya ugyanezzel kísérletezik, a nálunk sokkal gazdagabb államok vezetői is. Talán nem is ártalmas a jövő szempontjából ez a recesszió, mert a hitelfelvételekre kényszerítő, pénzközpontú kapitalizmus egész szerkezete és intézményrendszere egy ostoba, kényszerű és fenntarthatatlan „fejlődést” követel, amelyben minden résztvevő előbb-utóbb tönkremegy. A „dobd el a régit, vegyél újat” filozófiája mérhetetlen pazarlást és önpusztító versengést eredményezett, a nyugati civilizáció teljesen felesleges tárgyakat és szolgáltatásokat hozott divatba, s az emberek többsége valójában olyasmiért dolgozik, amire nem is lenne szüksége egy jobban működő társadalomban. Új korszak kezdődik, a Disznófejű Nagyúr hiába ül az aranyon, nem kell több hitel, ha aranytálcán kínálja, akkor sem. Kemény, de hasznos lecke volt.

Boros Imre: Jó lesz vigyázni! - (teljes cikk)

                          A múlt év eleji pénzpiaci ítéletidő után lassan csillapodni látszott a haragos pénztenger. Hamar feledhető lett a 324 forintos euróárfolyam, de esni kezdtek a hazánk adós­ságait terhelő pénzpiaci hozamok is. A balliberális vélekedés szerint merő fantaziálás bármi oksági kapcsolatot sejteni a 2012 év eleji ellenzéki nekibuzdulás – emlékezetes performance az Opera előtt –, s az utána következő pénzpiaci égzengés között. A magam részéről mégis sejteni merészelem, hogy volt közöttük kapcsolat, mint ahogy a 2012 januári békemenet és a hazánkat érintő pénzhisztéria csillapodása között is jól kitapinthatónak vélem az összefüggést.   A 2012-es esztendő aztán jórészt arról szólt, hogy folytak-folydogáltak hazánk tárgyalásai az IMF–EU kettőssel, bár a felek két malomban őröltek akkor, s őrölnek ma is. Amit mi kérünk azt ők nem akarják megadni nekünk, amit viszont valóban adni akarnak, arra úgy van szükségünk, mint púpra a hátunk közepén. Emlékezzünk csak, akkor a jegybank függetlenségétől volt hangos a kommunikációs csatatér. Minden törvényhozói mondatot, amiben szerepelt valamilyen módon a jegybank, az intézmény függetlenségének durva megsértésekén értelmezett a balliberális oldal. Úgy ájuldoztak megmondóembereik ha a jegybank került szóba, mint amikor a históriabeli Döbrögi uraság lúdról, vagy akár csak lúdtollról hallott. Tiltakozásuktól volt hangos a média, mondván ne esküdjenek fel a magyar alkotmányra a tisztségviselők, ne vonjuk össze a jegybankkal a pénzügyi felügyeletet! Egyáltalán nem zavarta őket, hogy az EU is az összevonást tervezte, mint ahogy azt tervezte korábban a hazai szoclib kormány is. Továbbá tiltakoztak a harmadik jegybanki alelnöki poszt megteremtése ellen is, félve attól, hogy a „magyar kormány képviselője ott fog kémkedni a magyar jegybank háza táján”. Emlékezetes, hogy minden között azt tekintették a legdurvább sérelemnek, a jegybanki függetlenség sárba tiprásának, amikor a kabinet havi nyolcmillióról „koszos” kétmillióra mérsékelte Simor elnök fizetését. Szakmai érvekkel is előálltak a nagy tiltakozásban, követelve, hogy a jegybanknak ne legyen más dolga, csak kövesse az inflációs célt, és ennek egyetlen eszköze létezik csupán, a minden konkurensünknél magasabb és messze az infláció feletti jegybanki vezető kamat. (Az infláció ettől még persze simán felpörög.) Gazdasági élénkítést segítő, vagy a pénzpiaci spekulációval szembeszálló jegybanki akciókról pedig szó sem lehet! Képzeljük, teszik hozzá, számos unióbeli jegybank van, amelyek nem így cselekszenek, de azok szembe is mennek a forgalommal, balra hajtanak, noha jobbra kellene hajtani ezen az országúton. Ma is így vélekednek a jegybank kamatdöntő testületének belső tagjai, mindenekelőtt az elnök és két helyettese, amikor a pénzpiaci hiteleink drámai hozamcsökkenése ellenére is rendre ellene szavaznak a kamatcsökkentésnek. Elemzőiket valószínűleg erős szalmiákkal kellett élesztgetni, amikor értesültek, hogy a százszázalékos állami tulajdonú Eximbanknak az érvényes jegybanki alapkamat alatti hozamszinten kínáltak több mint kétmilliárd dollár hitelt, pedig csak 300 milliót akart eredetileg kölcsönvenni. Ők ugyanis a tranzakciót kísérleti léggömbnek tekintették, amit úgyis kidurrantanak, és majd az állam is okul belőle, mondván nincs még keresnivalója a „piacon”. A diáklázadás körüli kormányzati bizonytalankodás azonban az év végére új távlatokat nyitott a „demokratikus ellenzék” és a pénzpiacok új egymásra találásának. Ezúttal szerencsére csak a forint piacán. Az elemzők már 300 forintos eurót láttak. Ami azonban történt nem több egy botcsinálta összeesküvésnél, aminek azonban nagyon tanulságosak a számszaki részletei. Az MNB adatai szerint december 12-én az euró árfolyama 282,50 forinton állt, miközben az MNB-számlákon jegybanki alapkamatért 4190 milliárd forint kereskedelmi banki pénz rogyadozott. December 19-re az árfolyam 287,50 forintra romlott, közben ugyanez a pénzkészlet már csak 3901 milliárd forint volt, míg 27-re 3563 milliárdra csökkent, az árfolyam tovább romlott és ekkor 293,40 forint volt. Két hét alatt eltűnt 627 milliárd forint ezekről a számlákról. A forint pedig mintegy négy százalékot romlott. A 627 milliárd forint több mint kétmilliárd eurót ér. Vajon mire kellett így év végén ez a hatalmas összeg a kereskedelmi bankoknak? Megszívlelték volna a siralmat, amely szerint nem megy a hitelezés, és szórták ki a kölcsönöket mint bolond pék a lisztet?! Aligha. Vagy készpénzzel tömték ki a trezorjaikat, hogy ezzel veszítsenek? Nyilván nem ez volt a céljuk. Inkább eurót vettek nagy tömegben akkor, amikor egyébként gyér a piac, s ezzel jól felhajtották az árfolyamot. Az ország pedig 2012-ben is legalább kétmilliárd euróval több devizát termelt, mint amennyit elfogyasztott. Tehát a forintnak emiatt erősödnie kellene, de immár sokadszor egymásra talált a „demokratikus ellenzék” és a pénzpiaci fegyverzet, majd jött az egymást erősítő pénzpiaci puskaropogás, valamint diáktüntetés. Szegény öregdiákok még okafogyottan is tüntettek a közös siker érdekében. Nem árt emlékezni Simor egykori főtanácsadójára, aki egyben az MSZP tagja is. Ő is szabadon hozta-vitte a sok pénzt érő értesüléseket a „demokratikus ellenzéknek”. Ma is van még néhány „független” tanácsadó. Tanácsaikból pedig már Ron Werber készíthet robbanó gyűlölet-gyúelegyet. Jó lesz vigyázni. Boros Imre Magyar Hírlap  

Stefka István: Ki hazudik? - (teljes cikk)

                            Ennek megállapítása mindig nézőpont kérdése. Persze mindent felülírnak a tények. De vannak olyanok, akiket nem zavarnak a tények, a valóság, és rendre csak az ellenkezőjét állítják. A folyamatos hazudozók mindig számítanak az emlékezetkihagyásra, a kegyes felejtésre és természetesen a történelemhamisításra.A hazudozást alakíthatja a kényszer, a szükség, de indukálhatja a rosszindulat, a hatalom megszerzése és egyfajta morális romlottság, akinek nem számít sem ember sem isten. Az egyenesen pofátlanság, amikor valaki úgy hazudik, hogy tudja, nem mond igazat. Ebben a komcsik mindig is mesterek voltak, mivel évszázados hagyománya van a bolsevik módszernek: tanulni, tanulni, tanulni, de inkább hazudni, hazudni, hazudni. Hazugsággal, átveréssel, aztán terrorral tudták összetartani valamivel több mint hetven évig a nagy Szovjetuniót. Sztálin hűséges tanítványai közül Rákosi szelleme még ma is él. Az MSZP hatalomra jutásakor Lendvai Ildikó hittel, meggyőződéssel jelentette ki többször, aztán tagolva: „nem lesz gázáremelés!” Tudjuk, nyolc év alatt 200 százalékkal emelték a gáz árát. Gyurcsány Ferenc a 2006-os miniszterelnök-jelölti kampányban élő televíziós vitában felháborodottan utasította vissza Orbán Viktor feltételezését az orvosi vizsgálat fizetőssé tételéről. Kétszer is megismételte: a szocialisták nem engedik, hogy az orvosi vizsgálatért fizetni kelljen vagy a kórházakat privatizálják. S ezek az ígérgetések, hazugságok bejöttek a választásnál, mi pedig emlékezünk a vizitdíjra és a kórházak magánosítására. Ugyanígy a Kádár-korszakban egy jelentős réteg elhitte, hogy 1956-ban ellenforradalom volt. Addig tanították a hazugságokat az iskolákban, a történészek egy része addig magyarázta félre a valóságot, hogy a Ellenforradalom tollal és fegyverrel könyv hazugságai lettek az irányadók. Holott már a honvédelmi harcok közben közmegegyezés volt, szájról szájra járt, hogy szabadságáért harcolt ez a nép. Nos, itt tartunk még mindig ebben a tudati összevisszaságban, zűrzavarban a rendszerváltás után huszonkét éve. Nem véletlen, hogy be vannak tojva a liberálbolsik az új oktatási-nevelési elképzelésektől, és ezerrel támadják, mert esetleg képes lenne rendet teremteni végre a nebulók fejében. Képes lenne igazi értékrendet felsorakoztatni a diákság előtt. Ezért vonultatnak fel félrevezetett „testvéri tankokat” az utcákon, hátha hazug szándékaik kapnak támogatást. De erről szó sem lehet. Még akkor sem, ha elfogadjuk, hogy valóban deficites ez az ország. Rosszabb állapotba került, mint huszonöt éve volt. Most játsszák Csurka István Deficit című darabját az Új Színházban. Az 1967-ben írt abszurd játék bemutatását az épülő szocializmus vigyázó cenzorai csak tizenkét évvel később engedélyezték játszani. Volt is mitől tartaniuk. Csurka a kiúttalanság, a társtalanság, a gyökértelenség, a szenvtelenség, a morális üresség kétségbeesett drámáját tárta a magyar társadalom elé. S mindez azért történhetett meg, mert a társadalom egy része elvtelen alkut kötött a hatalommal: a szabadság, a függetlenség helyett választotta a Wartburgot, a Trabantot és a víkendtelkeket. Ugyanakkor más választása aligha volt, mert betörték volna a fejét. Mégis miről van szó? Arról, hogy sokat vesztettünk identitástudatunkból, egyáltalán a tudatunkból. Hiszen minden ott dől el. Mennyire vagyunk átverhetők, megvehetők. Erről lesz szó a következő években, évtizedekben. Kinek mennyi embert sikerül a maga oldalára állítani? Az agymosás, az átverés eddig jól bevált. Ezt az alattomos módszert akasztotta meg két és fél éve a kétharmad. Kérdés, mennyit fognak hazudozni az idén? Most kell csak igazán hazugság fegyvert bevetni, a hazugságháborút folytatni, mert ezek a „kifogástalan” urak 2014-ben szeretnék ott folytatni, ahol 2010-ben abbahagyták. Ezt nem szabad engednünk. Most már csak azt kell tudnunk pontosan: ki hazudik? Ki akar bennünket félrevezetni? Ennek megállapítása döntéseinkben, életünkben hosszú évtizedekre meghatározó jelentőségű lehet. De hogy ezt időben felismerjük, ehhez kell tudatunk, gondolkodásunk vegytisztasága. Stefka István Magyar Hírlap

Baloldali fogadkozások

                      Miközben építik a varrodát, fel kell húzni mellé egy nagymosodát is, mert a különféle foltokat meg kell tisztítani, mielőtt összevarrják őket, különben csak azokra számíthatnának választóként, akik a szennyes ruhától sem riadnak vissza, sem az offshore maszattól, sem a libafoltoktól s egyéb elszíneződésektől. Így is elég sajátosan terepszínű lesz a jelmez, de bíznak a népi bölcsesség igazában, mely szerint nem a ruha teszi az embert, így a pártot vagy a pártszövetséget sem. Bíró Zoltán Magyar Hírlap

Itthon vagyunk

                                A másik Magyarország lakója ugyanúgy hisz magában, mint a barátai és honfitársai tudásában. Erős, küzdeni kész ennek a Magyarországnak a magyarja, de áldoz a közösség oltárán is. Szereti a családot, a baráti és lakóhelyi közösségeket. Függetlenül attól, hogy mennyi pénze van, minőségi életet él, és erre tanítja gyermekeit is. Béke, egészség, szeretet és türelem – ennek a jegyében szeretne élni ez az ember.   Azonkívül természetesen éli meg mindazt, amit hordoz. Magyarságára büszke, de nem ordítozik erről minden utcasarkon. Nyitottan gondolkodik, és őszintén kíváncsi más népek, más emberek tudására, tapasztalataira. Fontosnak tartja, hogy az ő nemzedéke – ha már hozzátenni nem tud – legalább megőrizze a magyar nyelvet, kultúrát, irodalmat, ápolja ősei szellemi és tárgyi örökségét. Szentesi Zöldi László Magyar Hírlap