Részletesebb lapszemle Romsics Ignác magyar zsidóságról szóló tanulmánya kapcsán kialakult párbeszédről
Romsics Ignác szerint a reformkori nyelvtörvények, az 1868-as nemzetiségi törvény és a dualizmus korának iskolai törvényei egyaránt a magyarosítás programját szolgálták. Az ennek ellenálló horvát, szerb, román és a szlovák elittel szemben a németek és a zsidók nagymértékben azonosultak a magyar állameszmével. 1848-49-ben a magyarországi zsidóság – a többi nemzetiségtől eltérően – egyértelműen a magyar nemzeti oldalra állt, amit a magyar vezető elit teljes jogegyenlőségük biztosításával honorált. A zsidóság Magyarország gazdasági modernizációjához és kulturális megújulásához is döntő mértékben járult hozzá. Bármennyire logikusnak látszott is azonban a régi és az új elitcsoportok között kialakult „munkamegosztás”, a XIX. század utolsó harmadától a deklasszálódó úri és a feltörekvő nem zsidó kispolgári rétegek ezt nem a nemzet érdekében álló társadalmi átalakulásként, hanem a zsidóság nemzeti érdekeket sértő „térfoglalásaként” fogták fel.
Az antiszemita társadalommagyarázat különösképpen hatott azokra a feltörekvő kispolgári és értelmiségi-közalkalmazotti rétegekre, amelyeknek a mobilitását az egy vagy két generációval előttük járó zsidóság pusztán saját sikerei révén is korlátozta. Mindehhez jött az 1873-as tőzsdeválság, amely sok egzisztenciát tett tönkre vagy rendített meg.
Mint a legtöbb előítéleteken alapuló propagandának, úgy az I. világháború alatti antiszemita vádaskodásnak is volt tényszerű magva: a hadi szállításokat, amelyek lebonyolítói nagyobbrészt szükségszerűen zsidók voltak, végigkísérte a korrupció. Bihari Péter szerint 1916–1918-ra a középrétegek zsidó és nem zsidó csoportjai közötti „nagy leszámolás” lényegében elkerülhetetlen volt.
Lehetséges, hogy Biharinak igaza van, ámbár nem tudhatjuk, hogy a háború másféle befejeződése esetén ugyanaz történt volna-e, mint ami így lezajlott. A nemzeti liberális integráció eresztékeiben már egyébként is recsegő-ropogó hajóján az első nagy léket az 1919-es Tanácsköztársaság ütötte.
A Népbiztosok Tanácsának tagja kétharmada zsidó származású volt. A kormányzati hatalom irányító pozícióinak ilyen mértékű és jellegű újraosztása akkor is elfogadhatatlan lett volna a régi elit és a feltörekvő nem zsidó értelmiség számára, ha az új hatalom mérsékeltebb reformpolitikát valósít meg.
Úgy azonban, hogy a magánvagyonok nagy részét szocializálták, az egyházakat üldözték, az addigi nemzeti retorikát internacionalista lózungokkal váltották fel, s aki tiltakozott vagy ellenállt, azt túszul ejtették, vagy kivégezték, még kevésbé volt az. A vörösterror áldozatainak a száma, amelyet legfelsőbb szinten ugyancsak két zsidó származású fiatal értelmiségi, Szamuely Tibor és Korvin Ottó irányított, megközelítette a hatszázat.
Az atrocitások és az antiszemita hangulat ellenére a magyar zsidó szervezetek teljes mellszélességgel álltak ki a trianoni határok Magyarországra nézve előnyös megváltoztatása érdekében. A Pesti Izraelita Hitközség 1920 januárjában drámai hangú felhívással fordult a világ zsidóságához. „Angol, amerikai, francia, svájci hittestvéreink, támogassátok befolyástokkal, kérelmeitekkel a ti kormányaitoknál a magyar békedelegáció kérelmét, mely egyúttal magyar hittestvéreitek kérelme.
Világosítsátok fel államférfiaitokat, hogy Magyarország népe és a vele az elválaszthatatlan alkotórészét képező magyar zsidóság jobb, méltóbb sorsot érdemelnek, mint aminőt a párizsi békekonferencia eddig tervezett részünkre”. A Magyarországi Cionista Szervezet hasonlóképpen foglalt állást. A magyar békedelegáció álláspontjának védelmében Gróf Apponyi Albert által felsorakoztatott érvek között szerepelt a magyar nemzeti politika befogadó jellege, a nemzetiségekkel szembeni tolerancia, s ezzel összefüggésben a zsidók példátlanul sikeres integrációja is.
1920 után a kisebbségi sorba került több mint hárommillió magyarból közel félmillió települt át a maradék országba. A derékba tört egzisztenciák életkörülményeinek megnyugtató rendezése nélkül társadalmi békéről álmodni sem lehetett. A nemzetgyűlésben néhány nappal a békeszerződés aláírása után merült fel először, hogy a jogegyenlőség addigi elvével szakítva korlátozni kellene a zsidóság gazdasági és kulturális életben érvényesülő befolyását.
Ezekből egyetlen egy valósult meg: az egyetemi numerus clausus. Célja a keresztény középrétegekből származó fiatalok majdani állásszerzésének a megkönnyítése volt. A kitűzött célt a törvény elérte. 1921 és 1931 közötti kormányzása idején Bethlen István eredményesen törekedett az antiszemitizmus visszaszorítására s a zsidósággal való együttműködés 1918 előtti formáinak helyreállítására.
A zsidóság reprezentánsaira minden szinten nélkülözhetetlen partnerként tekintett. Bár Bethlen 1931-ben távozott a kormány éléről, rendszere az 1930-as évek utolsó harmadáig érdemi változtatás nélkül működött tovább. Alkalmazkodott az általa kialakított keretekhez, ha fogcsikorgatva is Gömbös Gyula is.
Bemutatkozó parlamenti beszédében kénytelen volt kijelenteni: „a zsidóságnak azt a részét, amely sorsközösséget ismer el a nemzettel, éppúgy testvérnek kívánom tekinteni, mint magyar testvéreimet.” A bethleni konzervatív-liberális integrációs politikával való szakítás csak Darányi Kálmán 1936 és 1938 közötti kormányzása idején következett be.
Az 1929 után kibontakozó gazdasági válság alatt dobra került sok kis- és középparaszt földje, sőt nemritkán háza is. Az ennek következtében kialakult szociális elégedetlenség talaján egymás után alakultak szélsőjobboldali pártok. Elérendő céljaik között a további zsidó bevándorlás megakadályozása, jogkorlátozás, vagyonelkobzás és a kitelepítés egyaránt szerepelt.
A szélsőjobboldal követeléseinek jelentős része volt abban, hogy Darányi, aki kezdetben a bethleni politika szellemében kormányzott, 1938. április 8-án a képviselőház elé terjesztette az első zsidótörvényt. Ezt alig egy év múlva követte a második, amely már nem vallási, hanem faji, származási alapra helyezkedett.
A zsidóság kirekesztésével párhuzamosan megkezdődött az 1920-ban elcsatolt területek német támogatással történő visszaszerzése. Nem sok időbe telt, hogy kiderüljön: a kisebbségi sorsot a magyarokkal együtt vállaló, s most velük együtt ünneplő zsidókra nem védelem, hanem az üldöztetés új, és az addigiaknál kegyetlenebb formái várnak. A II. világháború alatt tovább súlyosbodott a zsidóság helyzete.
A súlyos diszkriminációk ellenére a zsidónak minősített személyek helyzete Magyarországon jobb volt, mint a környező országokban élőké. A háború kezdeti szakaszában a szomszédos országokból 100 ezer zsidó menekült magyar területre. A zsidó lakosság kiközösítéséért, sőt egyes csoportjaik halálba küldéséért a magyar törvényhozást és közigazgatást súlyos felelősség terheli.
Ugyanakkor ugyanennek a kormányzatnak több tagja tompítani igyekezett a zsidóellenes intézkedések élét. Kállay Miklós miniszterelnök és maga Horthy kormányzó is, akik az addigi zsidópolitikájuk radikalizálását célzó német követéseknek két éven át kitartóan ellenálltak. Horthy felelőssége a vidéki zsidóság deportálásukért megkérdőjelezhetetlen. Mint ahogy a magyar közigazgatásé és csendőrségé is. Vitathatatlanul Horthy érdeme ellenben, hogy a budapesti zsidóság közel kétharmada végül megmenekült a pusztulástól.
A vészkorszakot túlélt és Magyarországra visszatértek száma különböző becslések szerint 200 és 290 ezer fő közötti lehetett. Számukra a „felszabadulás” valóban életet jelentő felszabadulás volt, a lakosság többsége számára azonban, a megszállás és az elnyomás kezdete. 1945 és 1950 között csaknem 60 ezer fő ügye került a népbíróságok elé.
Közülük 189-et végeztek ki. Ezek között zsidó vallású vagy származású elvétve akadt, a népügyészek, népbírák és a tanúk között viszont sokkal inkább. Ezek az eljárások egy-két esetben kifejezetten leszámolás jelleget öltöttek. A nem zsidó tömegek szemében mindezek a „zsidó bosszú” rémét idézték fel, s a háború utáni nehéz szociális helyzetből, a továbbélő előítéletes reflexekből eredő okokkal hozzájárultak az antiszemitizmus ismételt fellobbanásához.
A túlélők közül számosan azonosultak a fasizmus és a nacionalizmus minden formáját elutasító kommunista ideológiával. Ez a körülmény és a Rákosi-rezsim első négy emberének zsidó származása ismét sokakban hívta elő azt hamis sztereotípiát, hogy a kommunisták mind zsidók, a kommunizmus pedig nem más, mint zsidóuralom. Annak, hogy a zsidó származásúak az 1951-es kitelepítettek között is túlreprezentáltak voltak, az előítéletes gondolkodás nem tulajdonított jelentőséget.
1980-81 óta a politikai demokrácia és a szellemi pluralizmus következménye nem a traumák higgadt kibeszélése és a holokausztért viselt felelősség mértékének körültekintő megállapítása, egy új, integratív nemzeti önkép elfogadása, hanem a vádaskodások felerősödése, a betokosodott sebek gyakran nem gyógyító szándékú feltépése, és olykor az egész problémahalmaz politikai haszonszerzéstől vezérelt instrumentalizálása lett.
A továbbélő másság egyik elég jól kirajzolódó dimenziója a nemzeti múlt újabb kori sorsfordulóinak eltérő megítélése. 1920 a nem zsidó magyarság számára elsődlegesen Trianont és a nemzet szétszakíttatásának kezdetét jelenti. A zsidó származású magyarok számára emellett, vagy ez előtt viszont a jogegyenlőség és az akadálytalan előrejutás, a „boldog békeidők” szimbolikus végét, és az állami szintre emelt diszkriminációk kezdetét is.
Romsics nem tartja teljesen reménytelennek a tragikusan megakadt, majd félresiklott liberális és integratív jellegű magyar nemzetépítés modelljének felújítását. Ha a véleményformáló értelmiség képes lenne egy olyan jól átgondolt és történetileg árnyalt, a traumákat tudatosan nevesítő és egymással értelmező viszonyba hozó beszédmódot kialakítani, amely – nem azt erősítené sok befogadóban, ami elválaszt, hanem azt, ami összeköt bennünket –, az olyan példa lenne, ami idővel a társadalom túlnyomó többségét is mintakövetésre késztetné.
Népszabadság
Ungvári Krisztián szerint 1944 eseményeiről hiba volna azt gondolni, hogy azokat a magyar lakosság csak passzívan szemlélte volna. A holokauszt leggyorsabb deportálása 1944-ben és Magyarországon történt. Ennek kapcsán pedig létezik valami nemzeti felelősség is, annál inkább is, mert az eseményeket „nemzeti vagyongyarapodásként” ünnepelte a magát kereszténynek és nemzetinek nevező sajtó.
Az orvosi vagy a mérnök kamara vagy a Baross Szövetség tagjai túlnyomó többségére az volt a jellemző, hogy zsidónak nyilvánított kollégáik praxisát kívánták megszerezni az érintett mihamarabbi deportálása árán. A Magyar Országos Levéltárban még most is megtalálható az a több tízezer kérvény, amelyben a német megszállás alatt kiigénylik a szomszéd sezlonját, zongoráját, vagy trafikengedélyét.
Az is mérhető, hogyan reagált az elhurcolásokra a többségi társadalom. Berlinben 1943-ban a vegyes házasságban élő keresztények ülősztrájkkal akadályozták meg párjaik elhurcolását: Budapesten hasonló akció elképzelhetetlen lett volna. Gróf Bethlen Istvánné és néhány barátnője tiltakozásképp sárga falevelet tűzött a blúzára. Akciójuk csúfos kudarcot vallott, mert az utcán és a villamoson leginkább gúnykacaj fogadta.
Magyar Nemzet
Löffler Tibor szerint ha a szaktudomány igazodási pontja a vélt vagy valós antiszemitizmus, és ahhoz képest (nem) tárgyalnak, (nem) értelmeznek és(nem) értékelnek tényeket, akkor a történelmi tényekről való ismeretünk és tudásunk a mindenkori antiszemitizmus foglyává válik.
Ignotus Pál arról írt Csipkerózsa című visszaemlékezésében, hogy zsidóként már-már elfogta az antiszemitizmus kísértése, mert úgy érezte, hogy a szellemi ifjúmunkások szakszervezetének központjában meg máshol is, „több a zsidó a kelleténél”, és néhány társa meg is vádolta őt antiszemitizmussal az erőfeszítése miatt, hogy a különféle bizottságokba legalább húsz-harminc százaléknyi keresztény beszorítson.
Jászi Oszkár olyan szociokulturális determinánsokkal is magyarázta azt, hogy a kommunista vezérkar 95 százaléka zsidóságból került ki, mint a tradíciók hiánya, gőgös exkluzivitás, messianisztikus hivatás, ellenvéleményekkel szembeni türelmetlenség, és hogy az első alkalom volt, hogy a „zsidóság minden fék és korlát nélkül érvényesülhetett”.
Pár évvel ezelőtt jelent meg a zsidó identitású Norman Podhoretz könyve Miért liberálisok a zsidók? címmel. Ha Podhoretz magyar lenne, nagy valószínűséggel antiszemitának nyilvánítanák már a kérdésfeltevése miatt is.
Magyar Nemzet
Karsai László 2009-2010-ben azzal érvelt a holokausztagadást börtönnel fenyegető törvény ellen, hogy ha azt alkalmazzák, az egyik börtöncellában ő fog ülni. Cigány értelmiségi körökben 30-70 ezer áldozatról beszéltek, míg Karsai kutatásai alapján öt-tízezerre teszi a számukat.
Szakály Sándor is úgy látja, ha a törvényt következetesen végrehajtják, akadályozhatja a tudományos kutatást. Nagy Vilmos emlékiratára hivatkozva pl. a második honvéd hadsereg munkaszolgálatos-veszteségét ötvenezerre teszik, miközben bizonyítottan 35 ezer munkaszolgálatos volt kint a Donnál, s nyolcezer hazajött.
Ha valaki rosszindulattal kezeli a kutatásait, mondhatja, hogy Szakály Sándor antiszemita, relativizálja az áldozatok számát. Abszurd lépés jogszabályokkal korlátozni akár a tudományos munkát akár a véleményszabadságot.
Magyar Nemzet
A kormány kiáll az ország érdekeiért
A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint az Orbán-kormány is meg fog állapodni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), de a Gyurcsány-kabinettel ellentétben a mostani kormányzat kiáll az ország érdekeiért.
Kósa Lajos kedden az m1 Ma reggel című műsorában bírálta a 2008-as IMF-megállapodást, mert annak - szavai szerint - "a legváltozatosabb megszorítások tömkelege" lett az következménye. "Úgy könnyű megállapodni, hogy tárgyalok valakivel, és az égvilágon minden feltételét elfogadom, én pedig a saját érdekeimben nem szólok egy szót sem" - fogalmazott.Úgy viszont nehezebb - folytatta -, "hogy kiállok a saját érdekeimért, ahogyan az Orbán-kormány tette", rögzítve egyebek mellett, hogy családi adókedvezményre, gyermekek után járó különböző kedvezményekre, egykulcsos adóra és válságadókra szükség van. "Most is azt mondjuk, hogy márpedig olyan költségvetési kiadáscsökkentés, amely a nyugdíjak csökkentéséhez vezet
..., vagy amely például a gyermekkedvezmények megszüntetéséhez vezet, nem fogadható el", így viszont nehéz megállapodni az IMF-fel, "de így is meg fogunk állapodni, csak bonyolultabb egy kicsit" - fejtette ki Kósa Lajos. Mint mondta, a magyar emberek nem kértek belőle, ezért megbukott az a "Gyurcsány-féle technika, hogy leülök az IMF-fel, és mindent aláírok habozás nélkül".
A Fidesz ügyvezető alelnöke a műsorban szólt az új választási eljárási törvény tervezetéről is, amellyel kapcsolatban elmondta, hogy az előterjesztést hárman, Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárral és Rogán Antal Fidesz-frakcióvezetővel közösen nyújtják majd be a parlamentnek. Egy "nyitott szövegről" lesz szó - hangsúlyozta, majd erre példaként említve a választást megelőző feliratkozást közölte: van, aki szerint a szavazás előtt 55 nappal, van, aki szerint 15 nappal kell lezárni a regisztrációt.
MTI-fidesz.hu
Élj!
Öreg korban is sarjat hajtanak... (Zsoltárok 92:14)
Észrevetted már, hogy bizonyos emberek bármilyen idõsek is, nem veszítik el szépségüket? Az csupán leköltözik az arcukról a szívükbe. Manapság az a benyomásunk, hogy egy ember haszna véget ér 65-70 éves kora körül. Micsoda elképesztõ ostobaság! Hiszen ez a lehetõségek elpazarlása! Picasso legnagyszerûbb mûvei közül többet is 90 éves korában festett. Rubinstein egyik legnagyszerûbb hangversenyét 89 éves korában adta. Marjorie Stoneham Douglas, aki a floridai Everglades mocsár megmentéséért tett oly tiszteletreméltóan sokat, még 100 éves korában is harcolt az ügyért.
Olvasd csak a Bibliádat: Százhúsz éves volt Mózes, amikor meghalt, nem homályosodott meg a szeme, és nem hagyta el életereje (5Mózes 34:7). Az Úr pedig jobban megáldotta Jóbot azután, mint azelőtt… (Jób 42:12). Nóé 500 éves korában építette a bárkát, eltöltött benne valamennyi idõt, majd kijött, és újrakezdte az egész világot. Nincs vége, amíg Isten azt nem mondja, vége, és ha Õ nem mondja, akkor élj meg minden pillanatot, amit ad, egész teljességében! "Minél öregebb a hegedû, annál édesebb a hangja" – hát vedd kezedbe a vonót, és játssz valamit! Amikor valaki azt mondta a 89 éves Dorothy Duncan költőnőnek, hogy ő „teljes életet élt”, éles hangon így válaszolt: „Ne beszéljen rólam múlt időben!” Ha még nem vagy túl öreg a tanuláshoz, és még nem nőtted ki a lelkesedésedet, akkor képes leszel „idős korban is sarjat hajtani”. Egyedül rajtad múlik. Ha még tudsz levegőt venni, imádkozz! Ha tudsz beszélni, bátoríts másokat! Ha még tudsz emlékezni, oszd meg másokkal bölcsességedet! Emlékszel a teremtéstörténetre? Csodálatos, mi mindent tudott véghezvinni Isten egyetlen nap alatt! Add hát neki minden napodat, ami még megmaradt!
maiige.hu
Áldott napot mindenkinek!
Töhötöm
Fricz Tamás: A bojkott dumája - Álláspont - (teljes cikk)
„Mondja meg nekem, Pelikán, mi a duma bojkottja?” „Ha megöl, akkor sem tudom.” „De mégis…” „A duma bojkottja? Hát az, hogy mindenki fogja be a pofáját!” (A tanú, Bacsó Péter filmje, 1969)
A duma (az orosz parlament) bojkottját a bolsevikok már 1906-ban is tervezték, de akkor még Dzerzsinszkij sem értett ezzel egyet. Igaz, alig néhány képviselőjük volt csak a dumában. Később, 1916–1917-ben aztán mégis megvalósult a bojkott. Meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom…És lőn: csaknem száz évvel később, a kommunisták utódpártjában, az MSZP soraiban felbukkant a gondolat, hogy a 2014-es választásokat bojkottálni kellene. Ezt egy „aktíván” Kolláth György alkotmányjogász vetette fel, s a teljesen véletlenül éppen ott állomásozó Ujhelyi István, a szocialisták fiatal üdvöskéje gyakorlatilag nem zárkózott el a gondolattól. Igaz, a későbbiekben a párt vezetése végül is elzárkózott Ujhelyitől és a választásoktól való távolmaradás ötletétől, minek hatására Ujhelyi is úgy döntött, hogy elhatárolódik önmagától.
Akárcsak annak idején, az ötvenes években Kovács elvtárs (itt most ez a név csak általánosító jelző) a pártgyűlésen, amikor bár már mindenki kifejtette a véleményét, ő még mindig nem szólalt meg. Ekkor megkérdezte a párttitkár: Kovács elvtárs, neked nincs véleményed? A válasz: de van, de nem értek egyet vele!
Már csak Kolláth alkotmányjogászon a sor…
Egy szó, mint száz, szégyen és gyalázat, de ki kell mondanunk: a duma bojkottja helyett megvalósult a bojkott dumája. Igaz, úgy tűnik, ez sem tart sokáig.
De ha egy kicsit egy pillanatra komolyan vesszük a Kolláth–Ujhelyi-féle „tervezetet”, akkor sok minden az eszünkbe juthat.
Meg kell kérdeznünk: milyen komolyan vehető érvek is szólnának amellett, hogy a szocialisták bojkottálják a 2014-es választásokat? Ők azt mondják: a kétharmados parlamenti többségű kormány úgy alakította át a választási törvényt, és úgy fogja átalakítani a választási eljárásról szóló törvényt, ami ellehetetleníti, hogy az ellenzék megnyerje a választásokat. Ha ez így lenne, akkor a bojkott ellen senki nem szólhatna egy szót sem, mert az tényleg túllépne a demokrácia határain. De nincs így.
Elfelejtik ugyanis a szocialisták a következőket. Először is a Velencei Bizottság megvizsgálta az új választójogi törvényt, s egészében elfogadhatónak és demokratikusnak tartotta. Ha más esetekben mindig és mindenkor az a fontos a szocialistáknak, hogy hogyan vélekednek az Európai Unióban, illetve annak csatolt szervezeteiben és intézményeiben a magyarországi eseményekről, akkor most miért nem mérvadó, sőt mértékadó számukra, amit egy európai intézmény mond?
Másodszor: komolyabban vehető választási szakértők, közöttük még bal-balliberális kötődésűek is úgy nyilatkoztak a napokban, hogy az új választási rendszer nem akadályozhatja meg az ellenzéket abban, hogy győzzön a Fidesz felett. (Kéri Lászlót idézem: a Fidesz legyőzhető!) Akkor miért ez a távolmaradás-duma?
Meg kell mondanom: ha valamikor, akkor 2006 őszén, az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése, de különösen az október 23-i rendőri randalírozás után lett volna igazán indok arra az újkori magyar demokrácia történetében, hogy megtörténjen a parlamenti munka bojkottálása.
Ugyanis akkor nem az történt, hogy egy parlamenti többség a demokratikus játékszabályokon belül módosított a választási törvényen, hanem egy miniszterelnök manipulálta a választásokat, s ezt egy zártkörű rendezvényen beismerte. Majd a spontán kitörő tüntetéseket a rendőri erők brutálisan leverték, s ezzel a kormány kilépett a demokrácia keretei közül. Ott és akkor valóban kellő indok állt volna rendelkezésre, hogy – mutatis mutandis – a „bojkott dumája” helyett a „duma bojkottja” megvalósuljon.
Amit viszont a szocialisták most bemutattak, az valóban csak duma volt a javából. Viszont azért helytelen ez a handabandázás, mert paródiát csinál olyan kivételesen alkalmazható radikális politikai lépésekből, amelyeknek vis maior szituációkban helyük és idejük van.
Több komolyságot, szocialisták!
Fricz Tamás
Magyar Hírlap
Orbán Viktor sajtótájékoztatója a LIGA vezetésével folytatott megbeszélése után
A jelenlegi kabinet a béremelések, minimálbér-emelések kormánya - a gazdasági ésszerűség határain belül - mondta a miniszterelnök a sajtótájékoztatóján.Majd hozzátette: egyetértettünk az érdekképviseleti vezetőkkel abban, hogy ma minden béremelés indokolt Magyarországon, de olyan gazdaságpolitikát nem szabad folytatni, amely gazdasági teljesítmény híján hitelezésből finanszírozná azt. Vagyis minden béremelést üdvözöl a kabinet, azzal a kitétellel, hogy a gazdaságnak kell megtermelnie a szükséges forrásokat.
Az adórendszert érintő minden véleményt készek vagyunk megfontolni, arra azonban nem vagyunk hajlandók, hogy visszalépjünk annak az adórendszernek az irányába, amely tönkretette Magyarországot. Az országot 2010-ig egy olyan adórendszer uralta, amely család-, munka- és vállalkozásellenes volt. Erre adott a kormány választ akkor, amikor megkezdte az adók átterelését a munkát terhelőkről, a forgalmat és a fogyasztást terhelők irányába.
Egyúttal arra kértük a szakszervezeteket, kövessék nyomon az IMF/EU-tárgyalások alakulását, és jelezzék, melyek azok a feltételek, amelyeket még elfogadhatónak tartanak, és melyek azok, amelyeket nem. A tárgyalások során folyamatosan tájékoztatni fogjuk az érdekképviseleteket
A köztulajdonban lévő munkáltatóval fennálló munkaviszony kérdésében év végéig megállapodás születhet, a sztrájktörvényt viszont a kormány nem akarja módosítani, de abban partner, hogy a sztrájkjog bírói gyakorlatban való érvényesülését áttekintsük. Át fogjuk nézni a közszférában is a kollektív munkaügyi kapcsolatokat.
Arra is kértük Gaskó Istvánt, támogassák a kormányt a munkahelyvédelmi akcióterv végrehajtásában, mert anélkül nem lehet béremelésről sem beszélni.
A szerdai kormányülésen alakul meg a Nemzetgazdasági és a Vidékfejlesztési Minisztérium közös bizottsága, amely az év végére készíti el intézkedési javaslatait arra vonatkozóan, hogy Magyarország hogyan reagáljon egy élelmiszer-árrobbanásra. Ennek köszönhetően az ország felkészülten fogad majd egy ilyen helyzetet.
A keddi elnökségi ülésen más, ágazati szakszervezetek is jelen voltak, és ígéretet tettünk arra, hogy az egyeztetések ágazati szinten is folytatódnak.
A Fidesz elnöksége az azeri kiadatás kérdésében nem foglalt állást, a döntés kormányzati szinten született meg. Minden érintett tárca elmondta a véleményét, majd megszületett a döntés, amelyet természetesen - mint mindig - a miniszterelnök mond ki, most is így történt. A Külügyminisztérium pontosan jelezte előre, milyen típusú következményei lesznek egyik vagy másik döntésnek. Semmi nem történt a döntésünk után, amivel ne számoltunk volna előtte.
patriotaeuropa.hu
Orbán Viktor viszontválasza a frakcióvezetők fölvetéseire 2012. szeptember 10.
Kattints a videóra:
http://www.youtube.com/watch?v=vrAt0HS7sJw
A családpolitika nem szegénységpolitika
A családpolitikának most két, egymástól jól elkülöníthető feladatot kell megoldania. Az egyik, hogy azokat a családokat, amelyek munkából, a jövedelmükből képesek felnevelni a gyermeküket úgy, hogy a társadalmi munkamegosztásba bekapcsolódjanak, hozzásegítsük, hogy több gyermeket tudjanak vállalni. A másik feladat, hogy azokat a nagyon szegény családokat, amelyeknél a gyerekek megszületnek, de még a szakmunkásképzőt sem végzik el, olyan helyzetbe juttassuk, hogy a gyerekek tanuljanak, és szakmát szerezzenek. Ezért kötöttük a családi pótlékot iskolába járáshoz, a köznevelési törvényben ezért vezettük be az óvodába járást 3 éves kortól, ezért erősítjük az egész napos iskolát, és épp a szegény településeken élő gyerekek miatt fontos, hogy az iskolák állami fenntartásúak legyenek.
Révész Máriusz
Magyar Nemzet
Balliberális népleértékelés
Emberi ésszel nehezen felfogható, miért hadakozik az ellenzék, s főként a liberális baloldal kézzel-lábbal az előzetes választási feliratkozás ellen. Racionális érvek nemigen hangzanak el, csak mint a kénköves poklot festik le az egyszerű regisztrációt. Holott az sem nem fájdalmas, sem nem fárasztó egy állampolgár részéről, aki amúgy is részt akar venni a választáson.
Megyeri Dávid
Magyar Nemzet
Orbán Viktor Napirend előtt
A válság ellenére is ragaszkodtunk és ragaszkodunk a céljainkhoz. Ragaszkodunk tehát most, 2012 őszén is ahhoz a célhoz, hogy kitörjünk az adósságcsapdából, és ragaszkodunk ahhoz a célunkhoz is, hogy az emberek segély helyett munkából élhessenek.
Orbán Viktor napirend előtti felszólalása a parlamentben - 2012. szeptember 10.
Forró
A Fidesz és az ország szerencséjére ma nem az a kérdés, mint egy másik forró őszön, 2008-ban volt: hitelmegállapodás vagy halál? Ha lesz egyezség, azt alighanem minden idők leghosszabb alkufolyamata előzi meg; csak a segítség iránti igény bejelentésétől tíz hónap telt már el. Magyarország azonban talpon maradt, átvészelte a piacok rohamait és az európai válság újabb és újabb hullámveréseit, és a szakértők konszenzusa szerint belátható ideig nem is szorul külső támaszra.
Szerető Szabolcs
Magyar Nemzet