Gyurcsány gondolatainak összevisszaságát jelzi, hogy az interjú másik részében már el is felejtette, miként vélekedett elébb a magyar társadalomról, amikor szóba hozta Bajnai Gordont mint egy ellenzéki szövetség lehetséges vezetőjét. Mint mondta, a párton kívüli Bajnait tehetségesnek, a választók szemében rokonszenvesnek tartja. Miután előtte félfeudálisnak és teljes egészében állam- és felsőbbséghívőnek hordta le a választókat. Ezzel a hajtűkanyarral Gyurcsány úgy ütötte agyon az előző megállapításait, mint amikor milliárdos üzletemberként éhségsztrájkba kezdett. Mint amikor rendre eltűnt a Parlament mellé felvert luxussátorban a kamerák elől, így aztán szita sem kellett ahhoz, hogy átlássanak rajta.
D. Horváth Gábor
Magyar Nemzet
Az Economist Ázsia következő forradalma – alcíme ezt hirdeti: a kontinens országai kiépítik a szociális államot, miközben a Nyugat hibáiból is tanulhatnak. Mindössze két év alatt Kína kiterjesztette a nyugdíjrendszert további 240 millió vidéken élőre. Néhány évvel ezelőtt Kínában a vidéken élők mintegy 80 százalékának nem volt egészségügyi biztosítása. Ma gyakorlatilag mindenkinek van.
Magyar Nemzet
Cristina Fernández argentin elnök szerint Argentína kilábalása az államcsődből csak azért volt lehetséges, mert az ország vezetői ellenálltak a külföldi nyomásnak. A gazdag országok nem partnereket vagy barátokat akarnak, csak beosztottakat és alárendelteket. „Mi nem leszünk senkinek a beosztottja vagy alárendeltje. Szabad ország vagyunk méltósággal és nemzeti büszkeséggel”.
Magyar Nemzet
Az Economist Ázsia következő forradalma – alcíme ezt hirdeti: a kontinens országai kiépítik a szociális államot, miközben a Nyugat hibáiból is tanulhatnak. Mindössze két év alatt Kína kiterjesztette a nyugdíjrendszert további 240 millió vidéken élőre. Néhány évvel ezelőtt Kínában a vidéken élők mintegy 80 százalékának nem volt egészségügyi biztosítása. Ma gyakorlatilag mindenkinek van. Magyar Nemzet Cristina Fernández argentin elnök szerint Argentína kilábalása az államcsődből csak azért volt lehetséges, mert az ország vezetői ellenálltak a külföldi nyomásnak. A gazdag országok nem partnereket vagy barátokat akarnak, csak beosztottakat és alárendelteket. „Mi nem leszünk senkinek a beosztottja vagy alárendeltje. Szabad ország vagyunk méltósággal és nemzeti büszkeséggel”. Magyar Nemzet
Görögországban a kormánykoalíció pártjai sem voltak képesek megállapodni a 2013-as és 2014-es költségvetés 11,5 milliárd eurós csökkentésének 2-3 milliárdos hiányzó tételéről. A görög médiában megjelent hírek szerint Iannisz Szturnarasz pénzügyminiszter és Poul Thomsen, az IMF görögországi missziójának vezetője újra és újra ugyanazt vágják egymás fejéhez.
„Nem tudok további bér- és nyugdíjcsökkentést vállalni” – mondja a pénzügyminiszter, tárgyalópartnerének viszont olyan kiadáscsökkentéseket kell felmutatnia főnökeinek, amelyek biztosan teljesülnek. Martin Blessing, a Commerzbank vezérigazgatója úgy véli, elkerülhetetlen lesz a görög államadósság újabb csökkentése, amelyben immáron az összes hitelezőnek, így az Európai Központi Banknak és az eurózónás jegybankoknak is részt kell vállalniuk.
Napi Gazdaság
A madridi kormány a nyugdíjak befagyasztását tervezi és felgyorsítja a nyugdíjkorhatár emelését.
Napi Gazdaság
Michael Meister, a CDU vezető pénzügyi szakértője egyértelművé tette: Berlinnek elege van abból, hogy a spanyol kormány nem hajlandó uniós segélycsomagot kérni, amivel kockáztatja az európai válságkezelés sikerét.
Napi Gazdaság
Mariano Rajoy spanyol kormányfő párbeszédet ígért a függetlenséggel fenyegetőző katalánoknak. Ám valójában arra törekszik, hogy szembeállítsa Katalóniát a többi tartománnyal. Eközben megpróbálja meggyőzni a vezető katalán vállalkozókat, hogy a radikális függetlenségi út káros lehet a katalán tőke számára is. Már Brüsszel is aggódik a konfliktus miatt: nem tudni, hogy miként kezelhetnék Katalónia kiválását európai jogi szempontból.
Népszabadság
Szabó Béla, a Marosvásárhely Orvosi Egyetem magyar tagozatvezetője szerint a pillanatnak megfelelő megegyezés született, amely megteremti annak lehetőségét, hogy a magyar tagozat ügye kimozduljon a patthelyzetből. Az egyetem vezetése által el nem ismert tagozatvezető szerint a tárgyalások előfeltétele az volt, hogy ő ne ragaszkodjon a rektorhelyettesi székhez.
Szabó elfogadta a feltételt, mert nem kívánta annak ódiumát vállalni, hogy miatta nem lehetett megegyezni. Az egyetem működését szabályozó chartába is belefoglalták, hogy a magyar nyelvű oktatás a magyar tagozatba szerveződik. A magyar rektorhelyettes dönt a magyar tagozaton meghirdetett állásokról. Megalakultak a magyar főtanszékek az egyetemen.
Magyar Hírlap
Petíciót nyújt be az Európai Parlamenthez Lomniczi Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, mert Szlovákiában jogsérelmek érik a magyar állampolgárságot felvevőket. A szlovák alkotmány rögzíti: akarata ellenére senki sem fosztható meg szlovák állampolgárságától.
Egyetlen megoldás van: a szlovák alkotmánnyal ellentétes állampolgársági törvény megsemmisítése. Lomniczi azt kéri, folytassák le a kötelezettségszegési eljárást Szlovákiával szemben, és állapítsák meg a jogsértés tényét.
Csak egy jó megállapodás előnyös számunkra, rossz nem jöhet szóba. Nem fogadható el, hogy csökkentsük a nyugdíjakat, a béreket, a gyermekek után járó támogatásokat, vagy embereket bocsássunk el. 2008-ban a szocialisták már aláírtak egy rossz, hazánk számára kedvezőtlen megállapodást, mi nem fogunk.
Orbán Viktor nyilatkozatából
a szegedma.hu-nak, 2012. október 1.