Pozsonyi megemlékezés a vértanúkról

                            Pozsonyban a kecskekapui temetőben tartottak megemlékezést nemzeti gyásznapunkon. Báró Jeszenák János és Rázga Pál evangélikus lelkész sírjánál a pozsonyi, az aradi és az 1848/49-es szabadságharc többi vértanújára is emlékeztek.    A megemlékezés ünnepi szónoka Kollai István, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója volt. Emlékeztetett, hogy a forradalom és szabadságharc aktuális tanúságaira, köztük az érdekegyesítés - az 1848-49-es éveket megelőző - folyamatának fontosságára mutatott rá. Elmondta: 1848 nem lehetett volna ennyire sikeres és ennyire mély történelmi nyomot hagyó esemény, ha nem előzik meg az érdekegyesítés folyamatának évei, amelyek biztosították, hogy a forradalom eseményeibe minden nemzetrész bekapcsolódjon. "Az érdek ebben az esetben nem egy rossz dolog és nem az értékkel állt szemben" - mondta Kollai István.   Jeszenák János báró 1800. január 22-én született Pozsonyban. Családja a Pozsony vármegyei Somorja mellett fekvő Királyfia helységből írta előnevét. 1848-ban, mint megbízható reformellenzékit Szemere Bertalan belügyminiszter javaslatára Nyitra vármegye főispánjává, majd teljhatalmú kormánybiztosává és a felvidéki felkelők ellen küzdő csapatok kormánybiztosává nevezték ki. Kormánybiztosként az ő érdemének tekinthető, hogy sikerült kivédeni az 1848. szeptemberi szlovák felkelést: szeptember 26-án Szenicénél, majd szeptember 28-án Ótura és Miava között a mozgósított nemzetőrök és a 34. (Porosz herceg) gyalogezred két százada súlyos vereséget mért a felkelőkre. Jeszenák tevékenységének köszönhető, hogy Lipótvár magyar kézen maradt: a hezitáló Karl Bibra ezredessel és az itt állomásozó négy román határőrszázaddal szemben keményen lépett fel, ami 1848. október 16-án a magyar lobogó kitűzéséhez vezetett. A vár így 1849. februárjáig tartotta magát. Ezt követően jelentős erőket igyekezett kiállítani a Morvaországból betörő Balthasar Simunich altábornagy csapatai ellen, azonban december 16-án a nagyszombati ütközetben a magyar seregek döntő vereséget szenvedtek és a cs. kir. altábornagy december 20-án megkezdte Lipótvár ostromát.[6] Jeszenák előbb Érsekújvárra húzódott vissza, majd 1849. januárjában a komáromi erődbe tette át székhelyét. 1849. júliusában csatlakozott a Görgey Artúr vezette feldunai hadsereghez és azzal együtt vonult Aradra. Végül az augusztus 13-i fegyverletétel során esett orosz fogságba és a többi magyar politikussal együtt adták át az osztrákoknak. Kifejtett munkásságáért a forradalom és szabadságharc bukása után a vérbíróság halálra ítélte, és Pesten, 1849. október 10-én, Csány László kormánybiztossal együtt végezték ki.   Rázga Pál, (született Bazinban, 1798. december 10-én.) evangélikus lelkész, az 1848-as pozsonyi vértanúk egyike. Modorban, Pozsonyban és Bécsben végezte tanulmányait és a lelkészpályára lépett. Előbb Ausztriában működött, 1835 és 1839 között Modorban, 1839 és 1846 között Prágában. Ekkor a pozsonyi evangélikus német egyház a lelkészévé választotta. Megalapította a pozsony vármegyei esperességi árva- és özvegy-nyugdíjegyesületet és bár német nyelven, de buzgó hazafias szellemben járt el állásában. 1848. márciusában megalakította a pozsonyi nemzeti egyesületet, amely őt elnökévé választotta. Rázgának nagy része volt a nemzetőrség megalakításában is. Miután emberei a Szenic táján fosztogató Hurbán csapatait szétverték, ő maga Köpcsénybe ment és a határra induló honvédeket tüzelte fel beszédével. Pozsony bevétele után Welden azonnal elfogatta, majd Welden utóda, Haynau, bár maga a hadi törvényszék elnöke, Windischgrätz kísérelte meg menteni Rázgát, kötél által halálra ítélte. Az ítéletet a vár mögötti Szamárhegyen 1849. június 18-án végre is hajtották.   Az idei évben Rázga Pál özvegye és lánygyermeke sírjánál is tartottak rövid megemlékezést, a fejfa helyére helyeztek el virágot a Pozsonyi Casino tagjai. Nemcsak az aradi 13 vértanúra emlékeztek, hanem a Pozsonyban kivégzett mártírokra is: Dressler Kurz Dániel Keresztélyre; Baldini János vasúti mérnök, főhadnagyra, Petőcz György alispánra; Nimnichter Jánosra, Gruber Fülöp tüzérszázadosra, Mednyánszky László (honvéd őrnagyra), Rázga Pál evangélikus lelkészre, Mészáros Dávidra, Stift Józsefre; Tóth Józsefre; Bugyik Józsefre; Treksler Ferencre; Gasparich Márk Kilit ferences barátra. Felvidék.ma

Hősökké váltak

Mindegyik vértanú élettörténete külön regény, méghozzá nem romantikus, hanem realista mű: nem akartak ők hősök lenni, de azzá kellett lenniük. Tevékeny, bátor, nemes lelkű hazafiak voltak. Félve írom le a „hazafi” szót, mert kiment a divatból, sőt gúnyos élt kapott liberális körökben. Szentmihályi Szabó Péter Magyar Hírlap

Szabadság és megtorlás

Vajon mi hiányzott a dúsgazdag földbirtokosnak, Kiss Ernőnek ahhoz, hogy szabadnak érezze magát, s az életét áldozza érte? Vagy mi hibádzott az egyik legősibb magyar mágnás család sarjának, Dessewffy Arisztidnek a szabadságához, mi lehetett az a valami, ami az életénél is fontosabb volt? Vajon miért volt az életénél is előbbrevaló a magyar szabadság a szerb Damjanichnak, a horvát Knézichnek, a német Láhnernek, Leiningen-Westerburgnak, Poeltenbergnek vagy Schweidelnek, aki a forradalom kitörése idején kapott osztrák nemességet a császártól harmincévnyi hűséges, megbízható szolgálatáért? Sorsuk megvillant valamit a szabadság és a magyar lét misztériumából, ugyanakkor kiábrándító józansággal döbbent rá általában a hatalom gyilkos gyávaságára. Ugró Miklós  Magyar Nemzet

Orbán Viktor mondta

Ki kell szabadítani az országot az adósságcsapdából, a most formálódó új világgazdasági rendszerben versenyképessé kell tenni Magyarországot, meg kell állítani a demográfiai hanyatlást, és a világmagyarságot közösségként kell újjáépíteni. Orbán Viktor a Magyar Diaszpóra Tanács második ülésén, 2012. október 8. patriotaeuropa.hu

A kirekesztett bizonyíték

A kommunista bűncselekmény definícióját tavaly december 30-án fogalmazta meg, és január elsején vezette be az Országgyűlés. Ennek alapján - a genfi és a New York-i egyezmények, valamint a nürnbergi katonai törvényszék alapokmányának szellemében - soha el nem évülő bűncselekménynek számítanak az alapvető emberi jogokat sértő magatartások. A magyar törvényhozás ezzel válaszolta meg azt a kérdést, amely már a rendszerváltozáskor megfogalmazódott: elítélhetők-e az 1956-os forradalom leveréséért és az azt követő megtorlásokért felelős személyek. Kulcsár Anna  Magyar Nemzet

Lépéskényszer

És aki most erre azt találná mondani, hogy „elmúltnyolcévezni” könnyű, annak ajánlom, kérdezze meg a bankját, hogy a korábban felvett hitelének visszafizetését megtagadhatja-e azzal a nyomatékos érvvel, hogy ne mutogassanak már visszafelé. Szabó Anna  Magyar Nemzet

Az ősi hagyomány és modernkor találkozása

A „Csíkszenttamási szüreti felvonulás - Erdély – 2012” képgalériánkhoz"

A felcsíki falvakban október tájt, a felnőttkor határára érkező ifjak népviseletet öltve faluról-falura végigvonulnak települések főutcáin. A legények szépséges lovaikon , mint „csőszlegények”, a leányok, mint gyönyörűséges „csőszleányok” szekereken, énekelve haladnak a sorban. Ahol a helyiek egy útkereszteződésben, vagy a községük központjában „elkötik az utat”, ott a menet megáll, és a zenekar „talpalávalójára” a fiatalok ropják a táncot gyönyörködtetve a nézősereget. Ezt elvégezvén továbbállnak. Az idén az egyik ilyen „útelkötés” alkalmával egy filmbe való jelenetnek voltam szem-, és fültanúja. Az egyik csőszleánykának, aki még éppen a szekéren ült, megszólalt a mobiltelefonja, melyet elővett ruhájának egy rejtekéből, és a következőképpen szólt bele: - Szerrusz, most nem tudok beszélgetni, le kell tegyem, mert elkötték az utat, táncolni kell menjek. És azzal leszökött a szekérről, és már ropta is. A mai csíki valóság, az élő hagyomány és a mobiltelefon, a szépséges ősi székely szóhasználat és mondatszerkesztés, meg ez az egész a modern világ. Mészáros László patriotaeuropa.hu

Orbán Viktor: Birtokosai és nem turistái vagyunk hazánknak

A miniszterelnök szerint a magyaroknak a génjeiben van a föld szeretete, tisztelete, az elmúlt években mégis egy olyan vidékellenes szemlélet uralkodott, amely arról szólt, hogy a jövő Magyarországán jelentéktelen szerepe lesz az agráriumnak.

Bayer Zsolt: Kubovics úr - Álláspont - (teljes cikk)

Kissé megkopott már ez a hírecske, de éppen most van ideje elővenni. A Népszava szeptember 26-i számában ez olvasható: „A fideszes Varga István lemondását követelő nyílt levelet adott át tegnap a kormánypárti frakció vezetésének Varga Zoltán MSZP-s képviselő. A levelet pénteken fogalmazták azok a tüntetők, akik szerint az országban napirenden van az emberek megalázása, amelyben a helyi fideszes kiskirályok a főszereplők. Varga István a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi törvényi tényállássá minősítéséről szóló parlamenti vitában egyebek mellett azt mondta: azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak.” Igen, tudjuk, micsoda botrányt kavartak Varga István szavaiból a hivatásos botránykavarók. Feleslegesen, és leginkább aljasul. A most idézőjelek között szereplő mondatokkal ugyanis alapvetően nincsen semmi baj. Ugyanis valóban azzal kéne foglalkozni, hogy több gyerek szülessen, mert a jelenlegi demográfiai mutatók szerint kihalásra vagyunk ítélve. S tudjuk ugyan, hogy élnek közöttünk számosan, akik fölöttébb örülnek ennek a perspektívának, ellenben olyanok is élnek számosan, akik viszont nem. S a népesség e két szegmense között bizony legalább olyan antagonisztikus ellentét feszül, mint mondjuk a kútásó és a kútbetemető között. Varga István fideszes képviselő szavainak nem rosszindulatú értelmezéséhez még csak jóindulatra sem lett volna szükség. Kizárólag tisztességre. De hát ismerjük, hogyan működik ez odaát: „Mi csináltuk meg a »köteles akciót« is. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az – egy kis rossz szándékkal – ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (…) És összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés.” (Debreczeni József: Az új miniszterelnök, Osiris Kiadó, Budapest, 2006). Így működik. És még így is: „A mi stábunk az, amely szembefordítja az MSZP-t és Medgyessyt az Orbán–Nastase-paktummal. Amikor kiderül, mi van a paktumban, hogy korlátozásmentesen próbál valamennyi román állampolgárnak munkavállalási lehetőséget biztosítani, akkor ott egy hosszú vitában meggyőzzük önmagunkat arról, hogy ezt meg kell támadni. Meg kell támadni, függetlenül attól, hogy Kovács az előző este rábólintott. (…) Odahívtuk Medgyessyt, hogy forduljon szembe az eddig képviselt állásponttal. Nagy nehezen meggyőztük erről, s a végén – még nehezebben – Kovács is beadja a derekát. Így Medgyessy és maga Kovács is váratlanul szembefordul a megállapodással, majd beindul az MSZP propagandagépezete. A gátlásosnak aligha nevezhető manőver legfőbb célja a »23 millió román munkavállaló« beözönlésétől való – valójában alaptalan – félelmek keltése.” (id. mű) Az MSZP ma már úgy tesz, mintha szembefordult volna a gazemberrel. De a gazember lelkülete ma is az övék. Övék, és a sajtójuké. Ennek bizonyítéka, hogy miképpen lett botrány Varga István szavaiból, s hogy miképpen nem lett botrány Józsa István cselekedetéből. Józsa István a minap egy bizottsági meghallgatáson előbb üvöltözött kicsit az elnökkel, majd ezt követően meghúzta Kubovicsné Borbély Anett bizottsági szakértő haját. Egészen biztos vagyok benne, hogy Józsa István minden lehetséges alkalmat megragadott arra, hogy gyalázza Varga István fideszes képviselőt, és elmondta minden „hímsoviniszta disznónak”. Aztán bement egy bizottsági ülésre, ahonnan elkésett, majd botrányt csinált, végül meghúzta egy nő haját. Józsa István egy gyáva tapló. Tagad mindent, magyarázkodik, pofázik „félreérthető mozdulatokról”, miegyébről, mert annyi karakánság sem szorult bele, mint egy lapostetűbe. És ilyenek pont az övéi is, mind. Lapítanak, sunyítanak, kussolnak. A Népszava és a Népszabadság szintúgy. Ennyi ez a történet. Milliomodik példája annak, hogy két világban élünk mi itt, Magyarországon. És bármennyire fájdalmas, vagy éppen bármennyire is örömteli: nincsen átjárás. S a két világ közötti senki földjén egyedül az LMP-s Ertsey Katalin üldögél, aki élharcosa volt Varga István lejáratásának, de Józsa ügyében nem akar nyilatkozni. Hát persze, hogy nem. Miért is akarna? Mindenesetre a megrángatott hajú hölgy férjének, Kubovics úrnak a helyében én átrendezném a Józsa fogsorát. És fölöttébb jólesne, ahogy pislogna a Józsa a földről fölfelé, és látszana a riadt tekintetében, hogy nem érti. Nem érti, miképpen történhet meg vele ilyesmi. Nos, éppen itt az ideje, hogy megértse. Nem kell itt semmit „összerakni”, „kiforgatni”, „felépíteni”, nincs szükség félrehajtott fejű sírásra és krokodilkönnyekre – ez a gazemberek módszere. A dolog egyszerűbb: megsértetted a feleségemet – szétverem a pofád. Hajrá, Kubovics úr! Bayer Zsolt Magyar Hírlap

Ismét beindult a gyűlöletgyár

Az ember azt hitte volna, hogy a baloldal kigyógyult a turulfóbiából. A legtöbb állam címerállata valamilyen ragadozó madár, többnyire sas (akár kétfejű is), az erő és a szabadság jelképe. A másság jegyében lehetett volna nyulat, teknősbékát vagy disznót is választani, de a népek már csak ilyen elmaradottak voltak. Most, hogy Ópusztaszeren turulszobrot avattak, ráadásul maga a miniszterelnök mondott beszédet, ismét beindult a gyűlöletgyár. Szentmihályi Szabó Péter Magyar Hírlap