Az utóbbi évszázadok, de különösen Trianon és két vesztes nagy háború óta tényleg nehéz kibontakozni az önsajnálatból, csak az elmúlt két évtizedben igencsak szánakoztam magunkon, amikor Horn, Medgyessy, Gyurcsány képviselt minket, nem is szólva Göncz Árpádról, no meg azokról, akik kül- és belföldről pocskondiázták elmaradott, versenyképtelen, nacionalista stb. népünket, amely képtelen volt észrevenni a nyugati privatizációk és befektetések, banki szolgáltatások hihetetlen jótéteményeit.
Ami a lebeszélés technikáját illeti, 1945-től 1990-ig a Szovjetunió beszélt le elég sok mindenről bennünket, meglehetős sikerrel, 1990 óta pedig új szövetségeseink és hitelezőink teszik ugyanezt, némiképp szelídebb, de nem kevésbé hatékony eszközökkel. Remélem, a magyarok nem hagyják magukat újra lebeszélni nemzeti kormányuk támogatásáról, és azt is nagyon szeretném, ha 2014-ben már semmi okunk nem lenne önsajnálatra. „Már elnézést”, a jelenlegi baloldalt temetni jöttem, nem dicsérni.
Szentmihályi Szabó Péter
Magyar Hírlap
[gallery]
A liberális felfogással ellentétben a gyerek nem magánügy, hanem a közjó egyik legfőbb eszköze. A gyerekvállalás pedig nemzetstratégiai kérdés – közölte Kövér László a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének konferenciáján. Carlo Casini olasz EP-képviselőnek, az Olasz Életvédő Mozgalom elnökének gyakran meg kellett védenie a magyar alkotmányt az EP-ben, mert szerepel benne a magzati élet védelme és a házasság, mint két különnemű ember egysége.
Sharon Slater, az amerikai Family Watch International elnöke szerint nem is gondoljuk, hogy Magyarországnak milyen kulcsfontosságú hatása van a világ családpolitikájára.
Szerinte két világnézet csap össze: a szexuális jogok aktivistái az egyik oldalon, a családtámogatók a másikon.
Népszabadság
Október 15-én az emberi élet védelmében, hazánkban is aláírásgyűjtés kezdődik a magzati élet védelmében. Amennyiben hét tagállamból egymillió ember aláír egy kezdeményezést az EP köteles azt megvitatni. Carlo Casini szerint el kell érni, hogy az EP elismerje: a fogantatástól kezdődik az emberi élet. A cél eléréséhez a katolikus egyháznak össze kell fogni a zsidó és az iszlám egyházi szervezetekkel is.
Magyar Nemzet
Az Út a Békéhez Díjjal tüntette ki Áder Jánost a Szentszék, mivel Magyarország sokat tett az emberi élet és a házasság intézményének tiszteletben tartásáért. Edward Egan, New York érseke a magyar alkotmány ezen rendelkezéseit „a nyugati kultúra legjobb értékeinek” minősítette.
MR 180 perc
Változtatna a lakásépítési támogatás rendszerén a Népesedési Kerekasztal. A szakértőkből és politikusokból álló csoport szerint kevesen tudják igénybe venni az állami támogatást, mivel a lakások költségének 6-10 százalékos finanszírozása csak a módosabb és a hitelképes családokat támogatja.
Az alacsony jövedelmű, több gyereket nevelő családok számára szükség van a szociális bérű lakásállomány növelésére. A Nemzeti Kerekasztal egy szociális közműdíj-tarifa rendszer kidolgozását javasolja, amely a lakbértámogatáshoz hasonlóan igazodik a család aktuális jövedelméhez és a gyerekszámhoz.
Magyar Nemzet
A német kereszténydemokrata pártok parlamenti frakciója a közszolgálati állások betöltésénél előnyben részesítené a gyermekeket nevelő szülőket. A frakció szerint ilyen módon is küzdeni kellene a demográfiai gondok ellen.
Világ Gazdaság
Pongrácz Tiborné szerint a harmincöt éves nők huszonkét százalékának, a harmincéves nők felének még nincs gyermeke. Tíz év alatt az erre vonatkozó adatok megkétszereződtek. Azonban a három vagy többgyermekes családok száma nem csökken. A Ratkó-nemzedék leszármazottai a szülőképes kor vége felé járnak. Amennyiben ők észbe kapnak, akkor emelkedni fog a születésszám. Csákány György, a Jahn Ferenc Kórház főorvosa szerint a harmincon túli gyerektelen páciensei azért nem vállalnak gyerekeket, mert nincs presztízse a gyerekes anyának a társadalomban.
Népszabadság
Magyarországon idén a teljes nemzeti össztermék 17 százalékát tette ki a lejáró adósság, jövőre pedig ez a mérték 19 százalék lesz, ami azt jelenti, hogy rajtunk kívül ilyen nagy arányban az adósságának a működtetésére - a nemzeti össztermék arányában gondolkodva - csak egyetlen ország kell, hogy nagyobb erőket mozgósítson. Ezért olyan éles a vita arról, kell-e Magyarországnak IMF-hitelmegállapodás vagy sem- mondta miniszterelnök az értekezleten tartott beszédében.
A gazdasági és társadalmi változások, átszervezések eredményeképpen Magyarország képes volt arra, hogy - 2012-ben a világ harmadik legnehezebb adóssághelyzetben lévő országaként - IMF-megállapodás nélkül is működtesse a gazdaság finanszírozását - folytatta.
2013-ban is képesek leszünk erre. Az kétségkívül igaz, hogy megállapodással könnyebb, mint megállapodás nélkül, de megállapodás nélkül is lehetséges, ennek a bizonyítéka a 2012-es év. 2013 első negyedévére már kiderül a magyar gazdaság finanszírozásának néhány kérdése: olcsóbban vagy drágábban, IMF-fel vagy IMF nélkül.
2013 ugyanakkor jobb évnek ígérkezik Magyarországon, mint 2012; ugyanakkor a Kárpát-medence magyarságának arra kell készülnie, hogy az európai politikai és gazdasági közeg a következő években is kedvezőtlen marad, a válság egyelőre nem fog elmúlni.
Magyarország az elmúlt húsz évben szorosan összekötötte gazdasági sikerének lehetőségét a nyugat-európai gazdaságok állapotával, azaz a magyar gazdaság exportorientált, termékei nagy részét, több mint 75 százalékát pedig az Európai Unióban helyezi el, így ha ott baj van, mindez nehézzé válik. A keleti gazdasági nyitás éppen arra hivatott, hogy ezt az egyensúlytalanságot enyhítse, erre azonban nem elegendő egy-két év.
A magyar kormány jó okkal aggódik a romániai fejlemények miatt, évek óta nem fordult elő ugyanis olyan politikai hangütés a román belpolitikában, mint amilyet mostanában hallani. A román kormánnyal való együttműködést továbbra is stratégiai kérdésnek tekintjük, de nem zárható ki, hogy Romániában nacionalista fordulat történik. A magyar kabinet azoknak a román patriótáknak szurkol, akik a hazafias elköteleződés mellett a magyar kisebbséggel, a Magyarországgal való együttműködést is fontosnak tartják. Reméljük, hogy a választások ebbe az irányba mutatnak majd.
Az év végéig az összes olyan szlovák-magyar ügyet szeretnénk megvitatni, amelyben eredmény érhető el, 2013-ban pedig a nehezebb, kisebbség- és nemzetiségközpontú kérdésekről is megkezdődhetnek a tárgyalások. Utóbbi metódusa megvan: a szlovák-magyar vegyes bizottság jól működik, és ha ez a továbbiakban is így folytatódik, akkor ez megkönnyíti a kormányzati kapcsolatokban a felvetődő kérdések kezelését.
Kedvező, hogy Szlovákiának olyan vezetése van, amelyik szereti az egyenes beszédet. Magyarországnak is ilyen kormánya van, ugyanakkor egyik fél sem kívánja elfedni azt a tényt, hogy megoldatlan problémák terhelik a két állam kapcsolatát. A közelmúltban megállapodás született a komáromi híd megépítéséről, és a 29 új határátkelőhely megnyitásáról. Ebben az évben szlovák-magyar sikerektől lesz hangos a két ország kapcsolatrendszere, ami azonban nem jelenti azt, hogy a következő évben a nehéz ügyek elővételével ez a hangulat továbbra is fenn tud maradni.
Szerbiát illetően minden feltétel adott, hogy jó kapcsolatokat építsünk ki. Köszönetet mondtunk Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség vezetőjének az elmúlt évekbeli munkájáért. A szerb miniszterelnök hamarosan Magyarországra látogat, és mód lesz a találkozóra. Folytatódhat az a politika, aminek eredményeként a Magyar Nemzeti Tanács intézményrendszere sikeresen kezdte meg kiépülését.
A legnagyobb magyar regionális nemzetközi cégnek számító Mol továbbra is méltatlan elbánásban részesül Horvátországban, bár igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy ez ne mérgezze meg a kétoldalú kapcsolatokat, naivság lenne azt gondolni, egy ilyen csúf gazdasági vita nincs hatással a politikai kapcsolatokra is.
Ukrajna kapcsán megpróbáltunk olyan lépéseket tenni, amelyekkel bizalmi alapon erősítik a kétoldalú kapcsolatokat, de az ukrán-magyar kapcsolatok ma nem jobbak, mint egy évvel ezelőtt voltak. Nem voltak rosszak, most sem azok, de nem is jobbak.
Épül a szlovák-magyar gázvezeték, és Magyarország az eddig kizárólag orosz forrásból származó gáz mellett immáron nyugat-európai, vagy északi forrásból származó energiához juthat. Ukrajna azon törekvéseit szimpátiával figyeljük, hogy az ukrán-magyar energiaszállítás útvonalát tegyék kétirányúvá. Könnyen előfordulhat, hogy Kárpátalja energiaellátásában Magyarországnak is szerepe lesz krízishelyzetekben.
Magyarország nem kívánja feladni az Alaptörvény által megfogalmazott, az államhatárain túlterjeszkedő felelősséget. Még egy ilyen európai gazdasági helyzetben is, Magyarország teljesíteni fogja alkotmányos kötelezettségét, azaz támogatni fogja a határon túli magyar közösségeket, részben azért, hogy sikeresebbek lehessenek, részben azért, hogy anyaországhoz kötődő kapcsolataik erősebbek lehessenek.
A magyar gazdaság, közigazgatás átszervezése a tervezett ütemben halad, és az oktatási rendszer átszervezése is túljutott a felezőpontján. Jobb esélyek vannak arra, hogy a magyarországi oktatási rendszert összekapcsoljuk a határon túli magyar nyelvű oktatási rendszerekkel.
A jelenlévő szervezetek vezetőitől programközpontú fejlesztési javaslatokat kértünk;, azok megvalósítására van esély jövőre.
Továbbra is nyitott és megragadandó annak lehetősége, hogy a Kárpát-medencében minden nemzetrész külön-külön és együtt is sikeresebb legyen a következő esztendőben, mint volt a tavalyiban, és aztán 2014-ben sikeresebb legyen, mint 2013-ban volt.
Jövő év első negyedében a környező országokban tartott választások után ismét szükség lesz egy nagyobb nemzetpolitikai tanácskozás megtartására.
patriotaeuropa.hu
[gallery] A magyaroknak a génjeiben van a föld szeretete, tisztelete, az elmúlt években mégis egy olyan vidékellenes szemlélet uralkodott, amely arról szólt, hogy a jövő Magyarországán jelentéktelen szerepe lesz az agráriumnak. A kormány azonban e pusztító önbeteljesítő jóslat ellenére is, akármilyen nehéz lesz, de talpra állítja a mezőgazdaságot, és hisz abban, hogy megteremthető a minőségi vidéki élet - mondta a miniszterelnök az átadó ünnepségen. Mi, magyarok elődeinknek köszönhetően Európa egyik legjobb adottságú földjét örököltük. Kiegyensúlyozott éghajlatú, jó termőföldű, számottevő ipari szennyeződéstől mentes földet birtoklunk - folytatta Hosszú küzdelemmel sikerült megakadályozni a magyar föld elkótyavetyélését, és ma csak ezért jelenthető ki az, hogy birtokosai, és nem turistái vagyunk a saját hazánknak. Korábban a szép új világ akkori prófétái azt hirdették, hogy nem termelésből, hanem termelésszervezésből kell élni. Bár ez csábító gondolat, de ma már jól látszik, hogy hazugság, és alig különbözik egy ravaszul kigondolt pilótajátéktól. A szaktudásra alapozott munkát semmi sem pótolhatja, egy olyan világban pedig, ahol hétmilliárd embert kellene jóllakatni, a mezőgazdaságnak igenis van jövője. Magyarországnak mindezért egy olyan új földtörvényre van szüksége, amely pótolja az elmúlt 100-120 évben elmaradt összes magyar földreformot, és amely nem rombolja a már kiépült termelési kapacitásokat. A késztermékek csak akkor biztonságosak, ha a termőföldtől az asztalig mindenki betartja a szigorú előírásokat. Minél kevesebb a közvetítő, annál nagyobb az élelmiszer-biztonság. Meggyőződésünk, hogy megfelelő oktatással, neveléssel, üzemi kultúrával és munkahelyi vezetőkkel minden magyar vidéki ember képes világszínvonalon teljesíteni, Magyarországnak ugyanis éppen az a legnagyobb baja, hogy nem hiszi el magáról, mire képes. patriotaeuropa.hu
Szinte ugyanolyan arányban mondanak le a gyerekről a megromló párkapcsolat, egészségügyi gondok vagy anyagi problémák miatt a magyar párok – derül ki „A gyermekvállalási tervek beteljesülésének okai” című összeállításból. A munkahely, a karrierépítés miatti lemondást csak öt százalék említette.
A 35 és 49 év közötti nőket vizsgálták; a megkérdezetteknek átlagosan 1,9 gyermekük volt, a több gyereket nevelők 23 százalékot tettek ki. Ezek jóval magasabb arányok, mint a jelenlegi, egy nőre eső 1,3-as gyerekszám, aminek az az oka, hogy a válaszadó nők még jelentősen profitálhattak a gyed 1985-ös bevezetéséből, és első gyereküket jellemzően még a Bokros-csomagot követő termékenységi visszaesés előtt szülték – hívja fel a figyelmet a tanulmány szerzője,
Kapitány Balázs demográfus. Az igazi probléma az első gyerekről a másodikra való továbblépés, de nem elhanyagolható az eredetileg három gyereket tervező kétgyerekesek száma sem. A társkeresés egyre nagyobb gondot jelent, főleg a magasabb végzettségű nőknek. Anyagi okok miatt elsősorban a harmadik gyerekükről mondtak le a nők. Ez arra utal, hogy a harmadik gyerek vállalásának kiemelt anyagi támogatása elvileg komolyan hozzájárulhat a gyerekvállalási tervek megvalósításához.
Népszabadság
Megadja Gábor szerint a klasszikus birodalom számára nem volt kérdés a lokális önrendelkezés, a pluralitás és a szabadság: ezek történetileg kialakult valóságok voltak, nem absztrakt ideálok. A progresszív imperializmust azonban ezzel szemben épp ideológiai népnevelő motivációja határozza meg.
Ezért is nem a forma a lényeg – nemzetállam vagy birodalom -, hanem az, mivel lehet megvédeni a kialakult hagyományt és tudást. A progresszív birodalom ugyanis az üdvözítésére hivatkozva minden hatalmat magának igényel. A bürokraták nem fognak megállni az uborkagörbületnél és a biocid anyagok szabályozásánál – főleg, ha nagyobb hatalmat kapnak.
És ennek nem lesz ellenszere az Európai Parlament erősítése vagy a bizottság elnökének meglehetősen valóságidegen felvetése az összeurópai pártokról sem. Nem valószínű, hogy az abszurd, mindent jogivá változtató tendencia változni fog. A klasszikus birodalom ráhagyta a helyiekre a legtöbb ügyük önálló intézését, a modern minden eszközzel a saját elképzeléseihez akarja igazítani viszonyainkat.
Más kapcsolatot a modern hatalom nem is ismer el önmaga és polgárai között, mint a legálist, és akadálynak tekint minden hagyományon, lokalitáson, szokáson alapuló rendet.
Elég, ha visszaemlékezünk arra, minként reagált a központ az új magyar alaptörvényre, a magyarországi abortuszkampányra és a kettős állampolgárságra. Mindezeket az 1945-ben létrehozott status quo elleni támadásként értelmezte, és roppantmód zokon vette. Ezek a lépések ugyanis szembe mentek a formális-legális konszenzussal, valamint a maximum enyhe árnyalatnyi különbséget mutató európai baloldal-jobboldal „különbségeivel”.
Magyar Nemzet
Az állampolgárok minél pontosabb és szélesebb körű tájékoztatását szolgálja a kormányszóvivő elmondása szerint az a Miniszterelnökség által megrendelt médiakampány, amely az IMF-EU-tárgyalásokkal kapcsolatban indult kedden. Giró-Szász András rögzítette: a kormány nem az IMF ellen harcol.
Giró-Szász András újságírókkal azt közölte, az újsághirdetések összesen 200 millió forintba kerülnek és pluszkiadással nem járnak, mivel abból a keretből finanszírozták, amelyet 2011-ben fogadott el kormányzati kommunikációra az Országgyűlés. Hozzátette: a kabinet arra akarja felhívni a figyelmet, hogy a 2008-as megállapodással, illetve az azóta az Európai Unióban megkötött IMF-megállapodásokkal ellentétben vannak olyan területek, amelyekben biztosan nem tud engedni. Ezek közé sorolta a gyermekek után járó kedvezményeket és az ingatlanadó kérését.
Giró-Szász András úgy fogalmazott: az utóbbi időben az ellenzék manipulatív információkkal látta el a lakosságot, a kormány ezt is helyre kívánta tenni. A kormány nem az IMF ellen harcol a hirdetésekben - hangsúlyozta a szóvivő kérdésre válaszolva. A hirdetésekben megfogalmazottakat olyan reális üzeneteknek tartja, amelyeket a tárgyalások írásos anyagai és a szóbeli egyeztetések alátámasztanak. Mint mondta, Portugália, Írország vagy Horvátország esetében is megfogalmazott az ezekre alapot adó követeléseket a Nemzetközi Valutaalap.
A magyar kormány álláspontja változatlan a tekintetben, hogy az országot és az adósságot minden további nélkül képes finanszírozni, az IMF megállapodás azonban a kedvező kamatfeltétel okán könnyítést jelenthet mind a CDS-felárak, mind az állampapírhozamok kapcsán - tette hozzá a szóvivő. Azzal kapcsolatban, hogy az IMF 3,7 százalékos GDP-arányos hiánycélt fogalmazott meg a Magyarország számára 2013-ra, a szóvivő azt mondta: a kormány 2,7 százalékos hiányt vár, és "teljesen természetes, hogy a saját számait tartja következetesnek és hitelesnek".
A kormány - keddi napilapokban megjelentett - hirdetéseiben a többi között az olvasható: "Nem engedünk az IMF-nek!", "Nem adjuk fel Magyarország függetlenségét!" A hirdetések nemet mondanak az ingatlanadóra és elutasítják a családtámogatások csökkentését. A kormányzati portálon közzétett vállalkozói szerződés alapján a Miniszterelnökség az I.M.G. Inter Media Group Kft.-től bruttó kétszázmillió forint keretösszegű médiakampányt rendelt meg, amelynek célja, hogy bemutassa "a társadalom széles körének az IMF/EU-megállapodás állását és a tárgyalás sarkalatos pontjainak részleteit".
MTI, fidesz.hu