Papp Dániel írta:
29Akkor elhunyt Izsák, meghalt öregen, betelve az élettel, és elődei mellé került. Fiai, Ézsau és Jákób temették el. ( 1Mózes 35,29)
Mindig csodáltam azokat az embereket, akik valamilyen nagy célt tűztek ki maguk elé, és addig nem nyugodtak, amíg el nem érték. Akár sportolók, felfedezők, diákok, de főként hittérítők és egyszerű hívők nyűgöznek le céltudatosságukkal. Ha ráadásul a céljukat Istentől vették, illetve ráhangolódtak Istenére, az még nagyobb örömre ad okot. Még akkor is, ha egy kissé szomorú eseményhez kapcsolódik a célba érés. Mint például a földi élet befejezése...
Az ősatyák nemcsak a zsidó nép atyjaiként, hanem Isten terve mai végrehajtóinak a hitelődeiként is olyan életpályát futottak be, amelynek a végére figyelmezvén követhetjük hitüket. Ábrahámhoz hasonlóan (lásd 1Móz 25,8) Izsák is betelhetett az élettel. 180 földi évéből nem elege lett, nem halálra unta magát, hanem Isten időzítését élvezte ebben is. Elérte célját, megvalósította álmait, és homályos szemével tisztán látta a számára elkészített örök lakhelyet.
Temetését pedig mindkét fia, Ézsau és Jákób együtt rendezték. Hosszú évek óta talán ekkor találkoztak újra. Mert a betelt életű embernek még a halála is a további saját és mások életének érdekében történik. A tiédnek is ez a célja?
(jubi.siteset.hu)
áldott napot mindenkinek!
Töhötöm
Gyűrűs Panni Írta:
"Egy hitelezőnek volt két adósa: az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Mivel nem volt miből megadniuk, mind a kettőnek elengedte. Közülük vajon melyikük szereti őt jobban?" Simon így válaszolt: "Úgy gondolom, hogy az, akinek többet engedett el." Ő pedig ezt mondta neki: "Helyesen ítéltél" Lukács 7:41-43.
Amikor a gyerekeink kicsik voltak, gyakran elhangzott ez a mondat: „Én jobban!” Általában egy kiadós csikizés után valamelyik bemondta a varázsszót: Anya, én szeretlek. Erre a másik: „Nem! Én jobban!” Aztán vég nélkül vitatkoztak. Én jobban, én jobban. Végül apjuk döntötte el a vitát: „Én meg a legeslegjobban szeretem anyát!”
De hogy azon vitatkozni, hogy kinek engedett el Isten nagyobb adósságot, és ezért ki szereti Őt jobban – még nem hallottam!
Gyakran egymáshoz méregetjük magunkat. Hogy miben vagyunk jobbak, ügyesebbek, esetleg bölcsebbek, mint a másik. Mi az, amit mi már elértünk…
De még olyan összehasonlításról nem hallottam, hogy „Tudod Barátom, neked tényleg sok bűnödet megbocsátotta Isten, de már ne haragudj, nekem sokkal többet, legalább 10x annyit, mint neked!” Ugyanis ezzel azt is kifejeznénk, hogy bűnösebbek vagyunk, mint a barát.
Hidd el, neked bocsátott meg Isten a legeslegtöbbet! Olyan rengeteg bűnödet bocsátotta meg, hogy abba belehalt az Ő drága Fia! Vedd komolyan!
Isten annyira szeretett téged, hogy az Ő egyszülött Fiát adta érted. Hogyha hiszel benne, el ne vessz, hanem örök életed legyen! És örülj, hogy ez megtörtént!
(reggelidicseret.blogspot.com)
áldott napot mindenkinek!
Töhötöm
Húsvét környékén, az egyik szombaton Jézus tanítványaival a búzamezőn járt. Amikor tanítványai megéheztek, elkezdték letépdesni és eszegetni a kalászokat. Ennek láttán a farizeusok megjegyezték: Nézd, tanítványaid olyant tesznek, amit szombaton tilos cselekedni!
Jézus ekkor megkérdezte tőlük:
Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor társaival együtt megéhezett? Hogyan ment be Isten házába, és hogyan ette meg a kitett kenyereket, amelyeket sem neki, sem a kíséretének nem lett volna szabad megennie, csak a papoknak? Vagy nem olvastátok-e a törvényben, hogy a papok szombatonként a templomban megszegik a szombati nyugalmat, anélkül hogy vétkeznének? Mondom nektek: a templomnál is nagyobb van itt. Ha pedig értitek, mit jelent a mondás: "Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!", akkor sohasem ítéltétek volna el az ártatlanokat. Mert az Emberfia ura a szombatnak is. Mt 12,1-8
Elmélkedés:
A Tízparancsolat egy elég egyszerű parancsot tartalmazott, amely szerint a szombatot az Úrnak kell szentelni, nem szabad munkát végezni. Ehhez utólag a zsidó rabbik sok tilalmat fűztek egyénileg, és kifejtették, hogy milyen munkákat nem szabad szombaton végezni; ezek közé tartozott a termés betakarítása, azaz az aratás is. Az evangéliumban szereplő konkrét esetben a farizeusok a kalászok leszedését és megevését is aratásnak minősítették, a rágást "őrlésnek", és ezért ítélték el a tanítványokat mesterükkel együtt.
Jézus nem a törvények megtartása ellen beszél, hanem elítéli a farizeusok túlzó szabályait. Ugyanakkor értésükre adjt, hogy a szombat megszenteléséhez az irgalmasság cselekedeteinek a gyakorlása is teljességében hozzátartozik...
(evangélium.hu)
Áldott napot mindenkinek!
Töhötöm
Jn 13,34-35.
Jézus szavai: 34 Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! 35 Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.
Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket! (Jn 15,12)
Egy búcsúztató szertartáson vettem részt. A lelkipásztor arról beszélt, hogy milyen sokan szeretnénk meghálálni kedves és segítő cselekedeteit annak az embernek, akinek életét méltatni gyűltünk össze. A lelkész arra buzdított bennünket, hogy mivel már soha többé nem fizethetjük vissza barátunk segítségét, jóságát, forduljunk szeretetünkkel mások felé.
Hányszor vágytunk arra, hogy bárcsak megtalálnánk a módját, hogy megfizessünk szüleinknek, tanárainknak, lelkészeinknek, barátainknak és az összes jószívű embernek, aki fáradozott értünk és szeretetet adott. Jótevőinktől elválaszt bennünket az idő, a távolság és gyakran a halál. Csakis egy irányba fizethetünk: továbbadhatjuk a szeretet másoknak.
Jézus azt mondta nekünk: "úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket!"
(reformatusokklubja.network.hu)
áldott napot mindenkinek!
Töhötöm
Megtaláltad már az életcélodat?
„…de ha meghal…” (János 12:24)
Egyszer egy depressziós nő a folyóba ugrott a hídról. Egy ember, aki a közelben volt, gondolkodás nélkül utána ugrott, hogy megmentse. De hősünknek hirtelen eszébe jutott, hogy nem tud úszni, ezért csapkodni kezdett maga körül és segítségért kiáltozott. A depressziós nő meghallotta kiáltását, odaúszott a megmentésére, partra húzta, szájból szájba lélegeztette, és megmentette az életét. Mi történt? A nő talált valami célt, ami nagyobb volt a saját céljánál, és ezért értelmet nyert az élete. Jézus ezt mondta: „…ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz” (János 12:24). Nem sokkal előtte ezt is mondta: „…ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok, mert több az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál” (Lukács 12:22-23). Karrier, siker és anyagi dolgok nem adnak értelmet az életnek! Nagyobb célra van szükséged, és Isten meg fogja ezt adni, ha kéred tőle. Vannak, akik úgy születnek, hogy tudják, mire hívta el őket Isten az életben; mások útközben fedezik fel. Olyanok is vannak, akik csak utolsó éveikben találják meg. Sőt, olyanok is, akiket valamilyen tragédia vagy veszteség ébreszt rá. A lényeg, hogy megtaláljuk az Isten szerinti célt, és arra szánjuk magunkat. Helen Keller írta: „Amikor a boldogság egy ajtaja becsukódik, egy másik kinyílik; de gyakran olyan sokáig bámuljuk a csukott ajtót, hogy nem látjuk meg azt, melyet Isten kinyitott nekünk.” Nos, megtaláltad már életed értelmét?
(maiige.hu)
Áldott napot mindenkinek!
Töhötöm
Erdei-Árva István írta Szamoskóródról - Partium:
„Hanem a ki a nagyobb közöttetek, legyen a ti szolgátok.”
Jézus példaértékű magatartása minden keresztyén ember számára követendő. Ebben a leghangsúlyosabb, hogy nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő (Fil 2,6). A mai igeversekben Jézus negatív példaként említi a farizeusokat és az írástudókat, akik a Mózes székében ülnek, nagy szigorúsággal igyekszenek betartatni a törvényeket az emberekkel, nehéz és elhordozhatatlan terheket kötöznek egybe, és az emberek vállaira vetik, de ők az ujjukkal sem akarják azokat illetni. Úgy érezték, hogy ők az emberek fölé vannak rendelve, megkövetelték maguknak a tiszteletet és igényt tartottak a főhelyekre és ülésekre.
A legkönnyebb úgy élni az életünk, ha közben mások hibáira, hiányosságaira figyelünk, mert mindeközben nem kell önmagunkkal törődnünk. Sőt néha farizeusi gondolataink is támadnak: hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek (Lk. 18,11).
Az ember gyakran azzal próbálja meg tisztára mosni magát, hogy a saját életét szembe állítja olyan emberekével, akiknek nyilvános bűneik vannak. Ilyenkor megszólal a hiúság hangja: jobb vagyok mint más.
Jézus ma int minket a helyes kegyességre és szolgálatra, mert mindnyájan testvérek vagytok.
Hát éljünk is úgy együtt, mint a testvérek.
refszatmar.eu
Áldott hetett mindenkinek!
Töhötöm
Rácz Ervin, Erdődről írja:
“És ezt mondjátok: Ha mi atyáink korában éltünk volna, nem lettünk volna az õ bûntársaik a próféták vérében. Így hát magatok ellen tesztek bizonyságot, hogy fiai vagytok azoknak, a kik megölték a prófétákat.” (Máté 23, 30-31)
Szánalmas, nevetséges az, amit az írástudók és farizeusok fitogtatnak. Ha mi lettünk volna ott – mondják, akkor nem tettük volna azt, amit az apáink. Ítélkeznek, olyan szavakat mondanak, amiben egyáltalán nem biztosak. Vajon mi nem ezt tesszük? Amikor Jézus megfeszítéséről olvasunk, vagy hallunk igehirdetést, akkor hajlamosak vagyunk szidni a katonákat, a farizeusokat, azokat akik “feszítsd meg”-et kiáltanak. Ha mi lettünk volna ott, nem-e tettük volna ugyanazt? Nézzünk őszintén magunkba!
Vállalnunk kell a múltat! Mindenki, aki megszületik vállalja, hogy szegénynek, gazdagnak, erősnek, vagy gyengének születik. Nem szidja az őseit, hanem az utókor érdekében megtesz mindent, hogy javítson a helyzetén. Vállalnunk kell, hogy ennek a sokat szenvedett nemzetnek a gyermekei vagyunk, vállaljuk azt annak hibáival is, előnyeivel is! Az atyák megeszik az egrest, de a fiak foga vásik bele. Nem érdemes az atyákat szidni a megevett egres miatt, azonban nekünk vigyázni kell arra, hogy mi mit “eszünk”.
(refszatmar.eu)
Áldott napot mindenkinek!
Töhötöm
Lovas István szerint a Klubrádió eszköz volt a balliberális oldalon a magyar kormány elleni támadásban. És ezt az eszközt egy budapesti bírósági döntés, amely értelmében a Klubrádió tovább sugározhat, most kiverte a nyugati média kezéből. Ám míg az állítólagos elhallgattatásról több ezer nyugati médium tudósított, addig a látszat szerint a Klubrádió további sugárzásáért szurkoló nyugati sajtóból néhány kivételtől eltekintve teljes mértékben hiányzott az örömteli hír. Ugyanis az azt bizonyította volna, hogy Magyarországon nincs médiadiktatúra, sőt semmilyen diktatúra. Márpedig ez hatalmas csapás lenne a torzképet eladó médiának. (MN 5) - Lovas szerint kérdés, hogy amiért Geert Wilders kifejezi hő szeretetét Izrael iránt, és kirekesztő pártja vezetői között a holland zsidó közösség tagjai is megtalálhatóak, ez nem szolgál magyarázattal arra, hogy a Szabadság Pártot nem ábrázolják annyira „veszélyesnek”, hiszen az „csak” a muzulmán és kelet-európai bevándorlók ellen uszít? Sümeghy Gyula hágai magyar nagykövet szerint sok országban vannak radikális nézeteket valló pártok, amelyek egy része idegenellenes. Egy stabil demokráciának egy ilyen pártot is el kell viselnie. (MN, 12. 03. 07.))
Paulius Saudargas litván parlamenti képviselő szerint a litván társadalomban erős a gondolat, hogy az EU által közvetített értékekkel valami nagyon nincs rendben. A Magyarország elleni összehangolt támadásnak három oka van: a liberális és keresztény értékek szembenállása, az ellentétes gazdasági és pénzügyi érdekek, illetve a Brüsszelben aktívan működő magyar ellenzék. Mantas Adomenas képviselő szerint a lengyel és a magyar kormány után várhatóan a litvánok is ezzel kerülnek majd szembe a családi értékekről szóló alkotmány kiegészítés megszavazásakor, ezért is bír különleges tartalommal határozatuk, amely a tagállamok önrendelkezési jogát és nemzeti érdekeit helyezi a szupranacionális érdekek elé. (MN, 12. 03. 07.)
Donald Tusk lengyel miniszterelnök elismerően nyilatkozott Magyarország deficitcsökkentő erőfeszítéseiről. Lengyelország megpróbálja meggyőzni az EU vezetőit: mérlegeljék a túlzottdeficit-eljárás szankcióinak mértékét. Mesterházy Attila szerint nem szerencsés egy felzárkóztatási támogatásra szoruló országot a kohéziós pénzek elvonásával büntetni. (MN, 12. 03. 02.) A Wall Street Journal véleménycikkében álszentnek nevezi, hogy az Európai Bizottság Budapesten veri el a port a deficit jövőbeli vélelmezett megsértése miatt, amikor ezt a hiányplafont csak nagyon kevés tagállam képes betartani. Fazekas Szabolcs emlékeztettt arra, hogy alig egy hónapja José Manuel Barroso bizottsági elnök és Hahn regionális politikáért felelős biztos azt fejtegette: ahhoz, hogy Görögország (a magyarnál háromszorta nagyobb) deficitjét le tudja építeni, újabb 9 milliárdos kohéziós támogatást kell kapjon. Belátják ugyanis, hogy egy ország, amely gazdasági gondokkal és deficittel küzd, csak akkor tudja ezeket leküzdeni, ha forrásokat kap hozzá. Ezt a döntést Fazekas szerint a számvevőszék akkor üdvözölte, ezért állnak most értetlenül az Európai Bizottság Magyarországgal kapcsolatos döntése előtt. Különös, hogy az Európai Bizottság által Athénbe küldött „felügyelők” minden egyes költségvetési tételt alaposan átnéznek, a honvédelmi kiadásokhoz azonban nem nyúltak hozzá, noha egy 3 milliárdos tétel tankok megvásárlására vonatkozik. (MN, 12. 03. 01)