Meg kell tanulni Európában írni-olvasni … ez nem gén
Czeizel Endrét a Radnóti-díj átadásakor, amit antirasszista (!) tevékenysége elismeréséért kapott – támadták meg, mert merte jelezni: „cigányok pedig nem azért értelmi fogyatékosok, mert rosszak a génjeik, hanem egyszerűen azért, mert a zsidó kultúra tudja, hogy a tudás és a tanulás a legfontosabb.
Az Indiából jött cigányaink azok meg ragyogóan táncolnak, énekelnek… dalolnak, de… de nem tudják azt, hogy meg kell tanulni Európában írni-olvasni … ez nem gén”.
Népszabadság
Amennyiben az agyament PC beszédet nem számoljuk fel, az a "fehér ember" kultúrájának végét jelenti
Csermely Péter szerint Jeszenszky Géza mondatával nincs semmi baj. Jeszenszky Gézával van baj, mégpedig az, hogy Orbán Viktor kormányzása idején, éppen Magyarország nagykövete Norvégiában. Ez a baj.
Az őt most falkában körbevonító ordas polkorrektek ezer mentséget találnak Kertész Ákos számára, amikor leírta, hogy a magyarok genetikailag alattvalók, noha ez a mondat maga a nácizmus. Jeszenszky inkriminált idézetére egyetlen komolyan vehető tudományos cáfolat sem érkezett, csak a hörgést tekerték egyre nagyobb hangerőre.
Aztán Andrassew Iván a Népszavában kibökte az igazságot: ezt, itt Európában már nem illik… Csermely szerint ez a polkorrektek világának a magva.
Nem illik leírni, kimondani, hiába igaz.
Magyar Nemzet
Rövid lapszemle a cigányság marginált helyzetének okairól
A Magyar Faluszövetség szerint a cigányság beilleszkedése és legális jövedelemszerzése előtt akadályok tornyosulnak.
Az áldatlan állapotokért a társadalompolitika a felelős, amely nem képes sem az antiszociális magatartást szankcionálni, sem érdemben támogatni a tisztességes munkára vágyó romákat.
Népszabadság
Marosán György szerint a mai roma közösségekben tetten érhető szinte minden olyan környezeti gond – a szegénység, az alultápláltság, marginalizálódás, a magas szintű stressz, a pozitív hatások hiánya, a betegségeket előidéző rossz higiéniai feltételek, az anya kiszolgáltatottsága, a rendszeres orvosi felügyelet és a későbbi szocializációt segítő közösség hiánya –, amely előidézi azokat a problémákat, amelyeket sokan – tévesen – genetikainak minősítenek.
Népszabadság
Czeizel Endre „A magyarság genetikája” című könyvében úgy fogalmaz: a cigányság körében a társadalmi elszigeteltség beltenyészettel társul. A rokonságon belüli házasodás gyakorisága miatt a cigányság körében bizonyos rendellenességek fordulnak elő.
Magyar Nemzet
A magyarok szerint a legfőbb értékek: létbiztonság, a környezetvédelem, az emberi kapcsolatok
A European Social Survey szerint a magyarok által legfontosabbnak tartott érték a létbiztonság, amit a környezetvédelem és az emberi kapcsolatok követnek. Az erős állam, a kormány által biztosított biztonság és az egyenlő lehetőségek is az élmezőnyben vannak.
A magyar társadalomban máig nagyon erős az egyenlőségpárti beállítottság. A hagyomány a kétezres évek első felétől egyre fontosabbá vált. Stabilan utolsó helyen a piacgazdasághoz köthető értékek állnak: a sikeresség, az anyagi jólét, a kockázatvállalás, az újdonság és a változatosság.
Népszabadság
Rövid lapszemle arról, hogy a liberálisok kártékonysága mit sem változott hatvan év óta
Ludwig Erhard, a szociális piacgazdaság megteremtője az ötvenes évek elején minden erejével ellenállt az akkor is kísértő liberális gazdasági nézeteknek: „Nem vagyok hajlandó fenntartás nélkül és a fejlődés minden szakaszában elfogadni a piacgazdaság ortodox játékszabályait… Éppen ez a hamisan értelmezett szabadság vitte sírba a szabadságot és az áldásos szabadelvű rendszert.” Lóránt Károly szerint úgy tűnik, hogy Európa, és különösen Németország vezetői már elfelejtették az egykori leckét.
Magyar Nemzet
Szabó Gyula (1907-1972) losonci festőművész képeiből - Felvidék
[gallery]
Csak érdeklődnek?
Pilhál György: Lehet más a politika? Talán igen, de azt nem az LMP-nél kell keresni, hiába ők találták ki annak idején a leleményes elnevezést. A párt valódi arculata bizony semmiben sem tér el a hatalomért foggal-körömmel küzdő többiétől. (Legföljebb annyiban, hogy ők több láncot, bilincset, konfettit, pánsípot, miegyebet használnak, mint a többi politikai szervezet.)
Pilhál György
Magyar Nemzet
Kelet felé tekintve
Most, a második Orbán-kormány idején sok szó esik végre a keleti nyitás politikájáról. Már annak magában is van bizonyos eszméltető jelentősége, hogy ez a közbeszéd tárgya lett. Még inkább annak, hogy rendre jönnek a hírek tárgyalásokról, megegyezésekről, aláírásokról elsősorban gazdasági, részben kulturális téren, ami nyilvánvalóan megalapozza a politikai kapcsolatok javulását is
Bíró Zoltán
Magyar Hírlap
A legtöbben nem vesznek el számunkra, ugyanis visszajönnek
A Tárki kutatása szerint 2012 elején minden ötödik magyar felnőtt hosszabb-rövidebb időre külföldre költözne, ami a valaha mért legmagasabb értéket mutatja. A 18-29 év közöttiek közel fele szíve szerint távozna Magyarországról. A befogadó országok statisztikái alapján 1994 és 2006 között legalább háromszázezer magyar hagyta el az országot.
A visszatérők számát nem ismerjük, de a kinn tartózkodást mindenképp hosszabb távra tervezik. Juhász Attila, a Political Capital elemzője szerint a számokban benne van a gazdasági helyzet miatti elkeseredés; jobban jelzi a közhangulatot, mint bármilyen pártreferencia.
Eddig a magyarok voltak a legkevésbé mobilak a térségben, még a szomszéd településre sem szívesen költöztek. Ebben történt most jelentős változás. Felnőtt az a generáció, amelyik tud pár nyelvet, és nincs lelki gátja elhagyni az országot.
Sík Endre, a kutatás vezetője szerint szó sincs tragédiáról, nemzethalálról, a legtöbben nem vesznek el számunkra, ugyanis visszajönnek.
168 óra
Pozsonyi Ádám: Bűnös szavak - (teljes cikk)
Van egy 2000-ben kiadott, Nemzeti Tankönyvkiadó által gondozott kötet, amelyben a szokásos haladás, demokrácia, rasszizmus, elnyomás, kirekesztés stb., tehát a kor szája íze szerinti toleranciatörténeti maszlag taglalása közben felbukkan egy mondat: „A feketék felszabadítása”.
Egyszerű, ártatlan mondat, amiben a legszolgalelkűbb, megfelelési kényszeres világpolgár sem találhat semmi „olyasmit”, ám mégis baj lett belőle a napokban. Egy ismerősöm tanárképzőre jár, és a saját szemével látta, hogy amikor a tanár felírta a táblára ezt a kis mondatot, a fontoskodó diákok egyike felemelte a kezét: „Ezt már így nem lehet mondani!” Mármint a szót. Azt nem lehet. Azt a szót, hogy fekete. Valami mást kell mondani helyette.
Nem is olyan rég létezett egy szervezet, amelyet így hívtak: Országos Cigány Önkormányzat. A napokban rákerestem, és láttam, hogy már nem így hívják. Országos Roma Önkormányzat. Ez most a hivatalos. Hogy a korábbiban mi volt pejoratív, el nem tudom képzelni, annyi lehetett, mint abban, hogy lekváros kenyér, vagy hogy gyerekkád, de hát ki vagyok én, hogy beleszóljak a nagyok dolgába?
Szavak. Ezek a szavak valahogy mindig csak galibát okoznak. Mindenféle gondolatokat ébresztenek az emberben. És igyekeznek kizárni őket a közéletből. Mivel azonban a keletkezett űrt be kell tölteni, kreálnak helyettük más szavakat. Mert az mégsem lehetséges, hogy a beszélgetésben, ha a szóban forgó főnév jön sorra, akkor ott két másodpercnyi csend következzék.
Van például az a kifejezés, ami emberemlékezet óta azt a jelenséget fejezi ki tömören, hogy valaki a saját neméhez vonzódik. A jelenség nem új, amióta írott történelem létezik, tudunk ilyen esetekről. Szóval volt rá egy kifejezés, amelyet még Kármán József, Gyulai Pál vagy Jósika Miklós korában is így használtak, ismerte Ady és Herczeg Ferenc, részegen vihogott rajta Cholnoky Viktor – nem gyűlöletből, csak hát vicces dolog, ha valaki mustárral eszi a lekváros gombócot.
Aztán a szabadság korában megértük, hogy nem szabad úgy mondani, ahogy addig. Mert ha a nagy szabadság eljön, hát rögtön megtilt valamit. A királyság intézménye nem tiltott ilyesmit. De hát nem is állította magáról, hogy szabadság van és egyenlőség.
Szóval, most másképp kell hívni, mert azt mondták, hogy az a szó pejoratív. Az emberek sértésként használják. Gúnyolódnak. Aztán megtudtuk, hogy ezentúl azt kell mondani: meleg. Használjuk is – kivéve, amikor nem látják, mert a kocsmában az emberek akkor is úgy mondják, ahogy a jó Cholnoky korában, s majd ha a szabadság nevében beszerelnek mindenhová kamerákat, esetleg megváltozik a helyzet.
De van egy kínos körülmény: az emberek már a melegen is röhögnek. Meg összekacsintanak cinkosan. Elhúzzák a szájukat, ha valaki használja a szót. Mindez egy kicsit megijeszt. Mi lesz így jövőre? Lecserélik ezt is? Kreálnak egy újat? Majd néhány év múlva – miután az emberek cinkosan kacsintgatnak, ha szóba kerül, s egymás vállát veregetik – jön a következő? Aztán az újabb és a még újabb?
Mert az emberek soha nem a kifejezésen röhögnek, hanem a mögötte lévő tartalmon. Cserélgethetik magát a konkrét főnevet bármire.
Nem kéne már felhagyni a próbálkozásokkal? A természet – az isteni teremtés rendje – úgyis erősebb.
Pozsonyi Ádám
Magyar Hírlap