Rákgyógyítás - óriási siker a magyar találmány - A kormány támogatja a kutatást

                          Maradéktalanul eltávolított minden rákos sejtet az eddigi humán műtéti teszteken a Takáts Zoltán magyar kutató által feltalált intelligens sebészkés, amely az operáció közben folyamatosan informálja az orvost, hogy az érintett szövet rákos vagy egészséges.   Az onkokéssel végzett kísérleti műtétek eredményéről készült tanulmány szerdán jelent meg a Science Translational Medicine című folyóiratban. Takáts Zoltán találmányának lényege, hogy az intelligens kés – vagy ahogy a tanulmány említi, az iKnife – az operáció közben azon nyomban információt nyújt a vizsgált szövet kémiai jellegzetességéről és arról, hogy tartalmaz-e rákos sejteket. Ez jelentősen felgyorsítja a biológiai szövetanalízist és segítséget nyújt a műtétet végző orvosnak, hogy maradéktalanul eltávolíthasson minden rákos sejtet. Az eljárás megrövidítheti a műtéti időt, csökkentheti a vérveszteséget és a fertőzésveszély kockázatát is. Az analízis jelenleg a legjobb kórházakban is legalább 10-30 percet vesz igénybe, és az orvosok még az eredmény birtokában sem lehetnek biztosak abban, hogy minden rákos sejtet kimetszettek-e, ezért gyakran inkább több szövetet távolítanak el a biztonság kedvéért. Amennyiben a műtét után is maradnak rákos sejtek, a páciensre esetleg újabb operáció vár vagy kemoterápia, sugárkezelés. 91 műtétnél alkalmazták már az okos kést A szerdán Londonban bemutatott, fehér színű, vastag tollra emlékeztető iKnife működését 2010 és 2012 között három kórházban tesztelték. 302 pácienstől vett szövetminták laboratóriumi elemzése nyomán állítottak fel egy adatbázist, amelyben 1624 rákos és 1309 nem rákos minta szerepel.  Takáts Zoltán, az Imperial College kutatója a londoni bemutatón felvetette a további kutatások szükségességét. Mint mondta, egy nagyobb tanulmányban 1000-1500 különböző rákbetegségben szenvedő páciensen készülnek tesztelni az okos kést. Ez a kísérleti fázis még két-három évet vehet igénybe, és csak ezt követően kezdik meg az engedélyeztetést, majd az eszköz kereskedelmi értékesítését. A magyar kutató hangsúlyozta, hogy az intelligens kést nemcsak a daganatos betegségekkel kapcsolatos műtéteknél lehet majd felhasználni. Az iKnife ugyanis a vérrel nem megfelelően ellátott szöveteket is felismeri, valamint a szövetben fellelhető baktériumfajtákat is azonosítja. MTI, MNO, Patrióta Európa Mozgalom

2013. July 18. 22:47

Kathy Horváth Lajos: Tavares-jelentést eszközként használták fel a romákat Magyarország lejáratására

                              Kathy Horváth Lajos, a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ (FROKK) igazgatója szerint a Tavares-jelentést a közelmúltban megszavazó európai parlamenti képviselők eszközként használták fel a romákat Magyarország lejáratására. A FROKK vezetője levelében magyarként és roma származású művészként is visszautasította a jelentésben foglaltakat, szerinte ugyanis a dokumentumban olyan csúsztatások és hazugságok vannak, amelyek maximálisan alkalmasak arra, hogy lejárassák és hamis színben tüntessék fel Magyarországot. Mindenekelőtt felháborítónak nevezi, hogy Tavares a romákat eszközként használja fel a Magyarország ellen folytatott háborújában. „Népem, a magyarországi cigányság nevében kikérem magamnak, hogy minket használjon Tavares úr ürügyként” – fogalmazott Kathy Horváth Lajos. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy büszkén gondol a Magyarország uniós elnöksége alatt megalkotott európai romastratégiára, valamint arra, hogy a kormány sokat tesz a magyar cigányság társadalmi integrációjáért és gazdasági felzárkóztatásáért. „De szégyellem magam, amikor a Tavares-jelentést olvasva szembesülnöm kell azzal, hogy egyik európai polgártársunk megint előveszi a rasszista kártyát”. A FROKK vezetője hangsúlyozta továbbá, hogy a magyar kormány soha, semmilyen módon nem működött együtt az antiszemita és cigánygyűlölő szélsőjobboldali csoportosulásokkal. „Azoktól mindig kategorikusan elhatárolódott, és ha tehette, korlátozta és korlátozza mozgásterüket” – tette hozzá a művész. MNO

2013. July 18. 22:16

Azok a baloldali európai értékek...

                    És fajsúlyos képviselői: az érettségivel sem rendelkező Martin Schulz, valamint a pedofil Cohn Bendit fotó: Nagycenki Füzetek

2013. July 18. 22:02

Magyar emlékek a nagyvilágban - A rózsa-csodát megörökítő Szent Erzsébet-szobor a koldussal - Andechs - Németország

                                A magyar király leánya, Erzsébet a türingiai Eisenach városa melletti Wartburg várában töltötte rövid életének javát. Személyéhez több legenda is fűződik. Önfeláldozásáért IX. Gergely pápa 1235-ben szentté avatta.Erzsébet (1207-1231) Erzsébet (1207-1231) II. András és a később meggyilkolt merániai Gertrúd lányaként Sárospatakon született. A legenda szerint a vallásos, jótékonykodó Erzsébetnek férje családja megtiltotta, hogy alamizsnát vigyen a szegényeknek, és midőn egy hideg reggelen kenyérrel teli köténnyel osont ki a várból, a férje kérdőre vonta. Ám a kenyérdarabok hirtelen piros rózsákká változtak. A csodát számos képzőművészeti alkotás megörökítette. Erzsébet családi gyökerei Andechsbe nyúlnak vissza. Andechs Németország, de különösen a bajorok egyik legnépszerűbb búcsújáró helye, az Erzsébet-kultusz itt – a családi kötődés okán is – talán még nagyobb, mint általában német földön. A hatszáz éves kolostorban őrzik Erzsébet menyasszonyi ruháját. Az andechsi templom mellett szobor örökíti meg a “rózsa-csodát” a koldussal, de a magyar szent nevét még egy forrás is viseli itt, amelynek vize állítólag csodatévő: gyógyhatást tulajdonítanak neki, főleg szembetegségekre Magyar emlékek a világban

2013. July 18. 21:51

Mennyi kell az unióból?

                    A magyar miniszterelnök tegnap kiejtette azt, amitől a posztszárszói konferencián szívrohamot kapna a közönség kétharmada: ideológiai kérdésekben van véleménykülönbség az Egyesült Államokkal. „istentagadó” szavak ezek.   Pedig Orbán csak annyit mondott, hogy jó és hasznos a szövetségünk, de nem tudjuk elfogadni, ha az „idősebb testvér” mindenbe és mindenkor beleszól. Példának okáért az amerikai nagykövet asszonynak nem feladata megmondani, mi kerüljön a magyar alkotmányba. A balliberális oldalnak ezzel szemben Washington maga az orákulum, nem véletlen, hogy az említett nagyköveti értekezleten Kovács László vendég-szocialista azonnal ezt a kérdést firtatta. Bő húsz évvel ezelőtt ideológiát cseréltek, és nem mentalitást: a Kreml feltétlen szolgálatát a Fehér Ház kényére-kedvére cserélték. Máté T. Gyula Magyar Hírlap

2013. July 18. 19:14

Ellenzékváltó hangulat

                          A balliberális ellenzék pedig hiába veti kíváncsi tekintetét a világ távoli, forrongó vidékeire, elég lenne azt megértenie, miért tiltakoznak a közelben az európai polgárok a kormányaik által szolgai módon követett ortodox és kudarcos válságkezelés miatt, miközben a magyarokat hasonló okból a legnagyobb erőfeszítéssel sem lehet a kormány ellen tömegével az utcára hívni. Szerető Szabolcs  Magyar Nemzet

2013. July 18. 17:59

Bajnai csúfos vereséget szenvedett és elkullogott - Bajnai Gordon megfutamodott Felcsútról

                          Bajnai Gordon megfutamodott Felcsútról – így kommentálta az Együtt–PM választási szövetség vezetőjének a Fejér megyei településen tett csütörtöki látogatását Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója budapesti sajtótájékoztatóján.   A volt miniszterelnök Szabó Tímeával, a Együtt–PM elnökségi tagjával és Karácsony Gergellyel, a Párbeszéd Magyarországért politikusával, több „baráti” újságíró társaságában buszozott Felcsútra, a Hír TV hiába próbált felvételeket készíteni. Nem volt zökkenőmentes a szocialisták volt miniszterelnökének a túrája: Budapesten a busz indulásakor néhány tüntető egy időre elzárta a parkoló kijáratát egy „Együtt a maffiabaloldal” transzparenssel. Felcsúton pedig mintegy 50 demonstráló várta az ellenzéki politikusokat különféle feliratokkal és libákkal, a Hajdú-Bét-ügyre utalva. A Fidesz kommunikációs igazgatója újságírói kérdésre kijelentette: a magyar emberek nem kérnek abból a múltból, amelyet Bajnai Gordon képvisel, nem kérnek a rezsicsökkentésre vonatkozó elképzeléseiből, a csökkenő bérekből és nyugdíjakból, sem a növekvő adókból. Ez az oka annak, hogy tiltakoznak a volt kormányfő megjelenései ellen – mondta Kocsis Máté. Szavai szerint Bajnai Gordon csúfos vereséget szenvedett, megfutamodott Felcsútról, „elkullogott”. Jó érzékkel egy szeméttelep mellett tartott sajtótájékoztatót, utána busszal végigment a településen, a buszról azonban nem mert leszállni és az emberek szemébe nézni – tette hozzá. Kocsis Máté azt mondta, „Bajnai Gordon kormányzását Magyarország modern kori történetében egy fekete foltnak tekintjük”. Hozzátette: a volt miniszterelnöknek nincs keresnivalója a magyar közéletben. MTI, MNO, Patrióta Európa Mozgalom    

2013. July 18. 17:28

Fidelitas: Ma kezdődik a Bajnai-Tavares fesztivál

                            A Fidelitas szerint a Velencei tó partján kezdődik ma a nyár leggázabb fesztiválja, a Bajnai-Tavares fesztivál! Bajnai Gordon és Rui Tavaressel karöltve együtt támogatják a ma kezdődő liberális rendezvényt, hogy itt közösen ünnepeljék az EP által elfogadott Magyarországot elítélő Tavares-jelentést.   Így már egészen világos, hogy kik erőltették a Tavares-jelentést és kiknek az érdekeit is szolgálta. Bajnai Gordon és a baloldal ezzel lebukott. Egyértelmű, hogy ők maguk voltak, akik mindent megtettek azért, hogy hazánkat elítéljék. A Gyurcsány-Bajnai-szövetség, ahogy régen úgy ma is veszélyes Magyarországra, mert ma már tudjuk, hogy gyűlöletkampányában és pofátlanságban nem ismer határokat. Ezt ez a ma kezdődő Bajnai-Tavares fesztivál is bizonyítja. Megpróbálták lejáratni Magyarországot, aztán még közösen ünnepelgetnek is, itt Magyarországon! Rajtuk kívül kevés magyar ember tud azon mulatozni, hogy a magyar baloldal inkább állnak egy az ország függetlenségét súlyosan sértő és korlátozó, hazug jelentés és az azt támogató sértett multik mellé, mint a Tavares-jelentést elítélő magyar emberek mellé. A Fidelitas arra kérte Bajnai Gordont és Rui Tavarest, hogy legközelebb valahol máshol, pl. Ausztriában rendezzék meg a közös összeborulásukat, ahol Bajnai Gordon már úgy is felépítette jól menő cégbirodalmát. Patrióta Európa Mozgalom

2013. July 18. 17:07

Egyeztetés - baloldali módra

 

2013. July 18. 16:24

Szepesi vára és környéke - Felvidék

                        A szepesi vár  4 hektáros (41 426 m²) kiterjedésével Közép-Európa legnagyobb vára. A vár és a társított kulturális emlékművei (Szepeshely, Szepesváralja, Zsigra) együttesen a Világörökség részei.

2013. July 18. 11:29
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

514. oldal/867