Élősdi életmódot folytatók Izraelben is élnek - rövid ellenzéki sajtószemle

                          Az izraeli ultraortodox közösség katonai szolgálata régóta megosztotta az országot: a társadalom nagyobb része tűrhetetlennek tartotta, hogy tízezernyi férfi nem vesz részt az ország védelmében, nem tanulnak produktív szakmákat, és egész életükben a szent iratokat tanulmányozzák. Közben rengeteg gyerekük születik, akiket a feleségük, illetve a szociális rendszer tart el. A Jes Atid (Van jövő) párt egyik fő követelése az arányos teherviselés volt. A párt bejutott a kormányba, így megkezdődhetnek a behívások. Az ultraortodoxok viszont elképesztő kampányba kezdtek, és a náci propagandát idéző karikatúrákkal uszítanak a katonák ellen. Amir Szvarc, egy izraeli informatikai cég ügyvezetője élősdi életmódot folytató rétegnek mondta az „istenfélőket”, akik – miközben elvárják az izraeli adófizetőktől, hogy eltartsák őket – megvetik a nem vallásos többséget. Népszabadság

2013. July 19. 15:30

Az unió álláspontja szerint az 1967-ben elfoglalt területek nem képezik Izrael részét - rövid ellenzéki lapszemle

                        Nem jelent új megközelítést az Izraellel kapcsolatos friss EU-irányelv – hangsúlyozta Chaterine Ashton szóvivője, miután Izraelben méltatlankodást váltott ki, hogy egy uniós jogszabály megtiltja az együttműködést a 28 EU-tagországnak a megszállt területeken élő izraeliekkel. Az együttműködési tilalom Kelet-Jeruzsálem zsidó lakónegyedeit is érinti. Ezentúl az unió és minden tagállama Izraellel megkötött összes szerződésének lesz egy olyan záradéka, amely szerint az unió álláspontja szerint az 1967-ben elfoglalt területek nem képezik Izrael részét, és rájuk nem vonatkozik a megállapodás. Maja Kocijancic szóvivő szerint az irányelv csupán világosabbá teszi a most  érvényben lévő álláspontot Népszabadság

2013. July 19. 15:09

A baloldal csaknem Görögország sorsára juttatta hazánkat - A Fidesz reagálása az MSZP újabb vádjaira - rövid összefoglaló

                            A szocialisták, ahogy régen, úgy most is hazudoznak a gazdaság állapotáról és elvitatják a magyar emberek teljesítményét. A Gyurcsány-Bajnai szövetség szélsőséges gazdaságpolitikája csaknem abba az örvénybe húzta hazánkat, amelyben Görögország mai napig fuldoklik - reagált a Fidesz, az MSZP újabb vádaskodásaira. Ott ma is ezrek tüntetnek az IMF és az EU által diktált megszorítások és leépítések ellen, az államadósság és a munkanélküliség egyre csak nő, ott mai napig a családok és a munkavállalók húzzák mindig a rövidebbet. Amióta a magyar emberek elzavarták azokat, akik tönkretették az országot, Magyarország Görögországgal ellentétben a saját lábára állt és egyre több területen, egyre jobban teljesít. Az ország pénzügyileg stabil és biztonságos, államadósságunk csökkenő pályára állt, nő a foglalkoztatottak száma, miközben Európában rekordot döntött a munkanélküliség. Magyarországon a hetvenes évek óta nem volt olyan alacsony az infláció, mint most, amelynek köszönhetően a fizetések és a nyugdíjak tartják az értéküket. A családokat megélhetését rezsicsökkentés, családi adórendszer, béremelési és - a felelőtlen devizahitelezést kiváltó - otthonteremtési programok segítik. Patrióta Európa Mozgalom

2013. July 19. 14:36

A "modern értelmiségi", a hatalomra tör, de felelősséget vállal

                        A mai politikai feszültségek legfőbb forrása, hogy akik baloldalinak tekintik magukat, gyógyíthatatlanul utópisták. Mindenben azt látják, hogy az érzékelt valóság mennyiben marad el az általuk elképzelt világtól. ...A modern értelmiségi, a hatalomra törő, felelősséget nem vállaló, mindent az egyéni észre alapozó baloldali azt hiszi, hogy a valóság csupán akadály, amit le kell győznie. Tévedés. A valóság az, ami mindent legyőz. Lánczi András Heti Válasz

2013. July 19. 14:07

Óriási magyar siker - Magyarországé a 2021-es "vizes" világbajnokság

                          A vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség (FINA) pénteki döntése értelmében Budapest rendezheti az úszók, nyílt vízi úszók, műugrók, műúszók és vízilabdázók 2021-es világbajnokságát. A FINA vezető testülete a szombattól Barcelonában kezdődő világbajnokság helyszínén határozott úgy, hogy Magyarország lesz a házigazdája a nyolc év múlva esedékes csúcseseménynek. Magyarország több Európa-bajnokság után először rendezhet vizes világbajnokságot. A Barcelonában ülésező FINA-vezérkar a 2017-es junior úszó-vb rendezési jogát is Budapestnek ítélte. Az olimpia és a foci VB után ez a világ harmadik legnagyobb sport eseménye.   Orbán Viktor vezetésével a magyar felszólalók lenyűgözték a FINA Büro tagjait, a másik két aspiráns, Azerbajdzsán és az Egyesült Arab Emírségek már be sem mutatkozott, ez pedig visszalépésnek minősült a rendezési szándéktól, ahogyan erre Gyárfás Tamás hazai úszószövetségi elnök számított is. MTI, MNO, Patrióta Európa Mozgalom        

2013. July 19. 13:55

Birkanép helyett birkapörkölt

                            Gyurcsány Ferenc szocialista miniszterelnök idején legfeljebb az lehetett „hungarikum”, hogy valaki államtitkári kinevezést kapjon felsőfokú végzettség nélkül. Aztán kétharmaddal kergette el a nép az önjelölt nyájterelő csahosokat. Kiderült, a Duna-Tisza táján kedvelik ugyan a birkapörköltet, de az országot nem birkanép lakja. Vass Krisztián  MNO

2013. July 19. 11:27

Célzott akciók az érdemeken alapuló társadalomért - Orbán Viktor terjedelmes interjút adott a The Wall Street Journal amerikai lap európai kiadásának

                    Orbán Viktor terjedelmes interjút adott a The Wall Street Journal amerikai lap európai kiadásának pénteki számában, amelyben részletesen beszélt arról, milyen érzések uralták a Tavares-jelentés vitájakor, mi szükséges az euró bevezetéséhez és miért nem a sikertörténet szót használja, amikor Magyarországról beszél. A kormányfő az interjúban kiemelte: kísérletet tesznek arra, hogy az alanyi jogú juttatásokon alapuló társadalmat érdemeken alapuló társadalommá változtassák. Rámutatott arra is: ha nem akarjuk, hogy a gazdasági válság politikai válságba forduljon, meg kell védeni a középosztályt. idekattintva, bővebben: http://mno.hu/kulfold/orban-celzott-akciok-az-erdemeken-alapulo-tarsadalomert-1173537 Magyar Nemzet

2013. July 19. 11:07

A Fekete-évek vége

                          Kivonul az ideiglenesen hazánkban állomásozó Nemzetközi Valutaalap! Történelmi esemény: harminckét év után megcsillan a pénzügyi függetlenedés reménye. Hurrá! 1982-ben hívta be az IMF-csapatokat "baráti segítségnyújtásra" Fekete János, akkori jegybankelnök. Innen számoltuk a Fekete-éveket. ...Lagarde asszony egyébként most épp Bukarestben vendégeskedik, itt a szomszédban. Megdícsérni jött Victor Ponta miniszterelnököt, amiért Románia visszafizette az utolsó IMF-törlesztését (egyben bejelentkezett a következő kölcsönért). Minket nem dicsért meg a nagyasszony. Pilhál György Magyar Nemzet    

2013. July 19. 00:41

Blaha Lujza (1850-1926) színésznő - "a nemzet csalogánya"

2013. July 19. 00:00

Berényi: Ki kell irtani a „szlovmagy” identitást – nem vagyunk szlovmagyarok, hanem magyarok vagyunk!

                          Nemzetpolitikai kérdésekről, Magyarország új alaptörvényéről és a felvidéki magyarság lehetséges kitörési pontjairól folytatott eszmecserét Kövér László házelnök és Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke a felvidéki magyarság egyik legnagyobb nyári rendezvényén, az I. Martosi Szabadegyetem keretén belül. Kövér László, az Országgyűlés elnöke a beszélgetés kezdetén azt hangoztatta: a nemzetpolitika megvalósítása terén ma nehezebb a helyzet, mint 20 éve volt. Rámutatott: korábban abban reménykedtek, hogy az anyaország és a többi olyan ország között, ahol magyar kisebbség él, intenzívebb lesz a kapcsolat a korábbinál, ugyanakkor az azóta történtek lerombolták ezeket a reményeket. „Zordabb lett a nemzetközi környezet” – szögezte le Kövér László, aki szerint ez összefügg a Magyarország által folytatott gazdasági szabadságharccal. Magyarország új alkotmánya kapcsán a házelnök emlékeztetett: a jelenlegi alaptörvény alapján Magyarország ellen számos támadás indult, ennek ellenére annak elfogadása több szempontból is jelentős előrelépésnek értékelhető. Rámutatott: az új alaptörvénynek nemzetpolitikai szempontból is jelentős hozadékai vannak, hiszen az a korábbi alkotmányoktól eltérően nem tesz minőségi különbséget magyar állampolgárok között, mivel mindegyiküknek megadja a szavazati jogot. Berényi József, az MKP elnöke arról beszélt: az elmúlt néhány év során megmutatkozott, hogy Közép-Európán belül Szlovákiában a legkevésbé toleráns a magyarok iránt a hatalom. „Óriási a bizalmatlanság a magyarsággal és Magyarországgal szemben” – hangsúlyozta. Hozzátette: a jelenségen nem változtat az sem, hogy „papíron jól működik a szlovák–magyarság partnerség”. Berényi szerint ugyanakkor a Kárpát-medence régiójában akad kedvező példa is, ilyennek jelölte azt is, hogy Csehország nemrégiben egy törvénymódosítás elfogadásával lehetővé tette polgárai számára a kettős állampolgárság megszerzését. A felvidéki magyar párt elnöke beszámolt arról, hogy az elmúlt években egy sajnálatos jelenség ütötte fel a fejét a Felvidéken, szerinte ez az úgynevezett „szlovmagy identitás” (szlovák–magyar vegyes identitás), amelynek esetleges terjedése egyértelműen az önfeladás útjának veszélyét hordozza magában. „A szlovmagy identitás vírusa már néhány éve jelen van, ezt a vírust jó lenne kiirtani” – fogalmazott. Hozzátette: „Akik azt hiszik, létezhet a szlovmagy identitás, azoknak azt üzenem, nem vagyunk szlovmagyarok, hanem magyarok vagyunk!”  MTI, MNO, Patrióta Európa Mozgalom

2013. July 18. 23:03
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

513. oldal/867