Kariatidák az Andrássy úton - Budapest

                                                    Az Andrássy út és a Dalszínház utca sarkán, az Operával szemben, található a Wahrmann-család 1882-ben épült egykori palotája,  Freund Vilmos tervei szerint. Az elmúlt hónapokban fejeződött be luxus-színvonalú felújítása, irodákat és üzleteket alakítottak ki az épületben.

2013. August 07. 23:04

Wenckheim kastély - Szabadkígyós - Alföld

                        A kastélyt 1875-1879 között építették Ybl Miklós tervei alapján, ekkor alakították ki a parkot is.

2013. August 07. 22:33

Hűségkút - Sopron - Dunántúl

                          Soltra E. Tamás szobrászművész és Fekete Szilárd építész alkotása a 2003-ban felavatott Hűségkút. Három figurája, három soproni történelmi eseményt szimbolizál. Az első, az 1277-es történéseknek, amelyek eredményeként Sopron IV. László királytól szabad királyi város rangot kapott, a második az 1921-es népszavazásnak, amelynek eredményeként, magyarországi város maradhatott Sopron - a Hűség Városa, a harmadik pedig, az 1989-es Páneurópai Pikniknek állít emléket.    

2013. August 07. 22:19

Hamis számok fogságában

                              A világot irányító erők, amelyek egyébként már Rákosit és Kádárt is bábfiguraként használták, és amelyek most éppen Görögországot kívánják „megmenteni”, mindig rendelkeznek valami biztos tippel arra nézvést, hogy miként kellene a fejlődés folyamatát felgyorsítani. Miközben napnál világosabb, hogy minden lépésükkel csak a globális kifosztó szivattyúk hatékonyabb működtetését próbálják elősegíteni. Magyar Hírlap - Bogár László

2013. August 07. 16:38

A régi kommunisták utódai, a mai liberálisok a kérlelhetetlen üldözői a szólásszabadságnak

                            Időnként (gyakran) bús képű emberek tűnnek fel a képernyőn, akik igen gondterheltek, mert hazánk romokban hever, és nekik kell majd újjáépíteni. Ilyenkor a jámbor néző összerázkódik már a puszta gondolattól is. ... Ma a régi kommunisták utódai, a mai liberálisok a kérlelhetetlen üldözői mindannak, ami nem felel meg politikai ízlésüknek. A sajtó- és véleményszabadság hívei nem bíznak az emberek ítélőképességében, hihetetlen buzgalommal szolgálják ugyanazt az eszmét, vagyis minden nekik nem tetsző gondolat megsemmisítését. Szentmihályi Szabó Péter - Magyar Hírlap

2013. August 07. 16:19

Nyolc és fél

                                          A hazájuk ellen órabérben nyilatkozók elérték, hogy az EU tőlünk reszkessen a demokráciaféltéstől, miközben az Egyesült Államok, a demokrácia őre az összes európai tagállam gyanútlan polgárairól felmérhetetlen mennyiségű személyes adatot gyűjtött. Az aggódók aggódnak. Van miért. A Fidesz népszerűsége minden, a rendszerváltozás utáni kormány teljesítményénél magasabban ível. Nyolc és fél hónap van előttünk. Készüljünk föl mindenre. Körmendy Zsuzsanna  - Magyar Nemzet

2013. August 07. 14:12

A Fidesz az egyetlen kormányképes politikai erő Magyarországon

                            A Fidesz az 1994-es választások után kezdte kiépíteni a magyar pártpolitika jobboldali pólusát. Ennek következtében a jobboldalon a Fideszen kívül nem maradt mérvadó párt. Visszatért a magyar történelem domináns párttípusa, amit a balliberálisok - tévesen - az egypártrendszerhez való visszatérésként minősítenek. A Fidesz domináns pártként elérte, hogy jelenleg ő az egyetlen kormányozni képes erő, így minden esélye megvan, hogy több cikluson át irányíthassa az országot. Ugró Miklós  Magyar Nemzet

2013. August 07. 10:27

Magyar emlékek a nagyvilágban - Szent László kultusz – Vilnius

                              A litván főváros székesegyházának legszebb kápolnája Szent László emlékét őrzi. Árpád-házi I. László magyar király 1077-től 1095-ig uralkodott, ebben az időben kezdődött el a magyar állam területi gyarapodása, mindenekelőtt Horvátország irányába . Az erőskezű államférfi és hadvezér megfékezte az akkortájt sem szokatlan pártharcokat, rendet tartott országában, külpolitikáját a pápa és az egyház megbízható híveként alakította.   Emlékét számos monda és legenda őrizte meg az évszázadokon át. Nagyváradi sírjához hamarosan csodák híre kapcsolódott, ezt is figyelembe véve a katolikus egyház halála után nem egészen száz évvel szentté avatta. A magyarok királyának nemzetközi tekintélyét tanúsítja a vilniusi kápolna is: I. Lászlót sem hódítás, sem egyéb érdemi kapcsolat nem fűzte a litván történelemhez, a XVIII. század végén Vilniusban mégis úgy döntöttek, hogy a szent király általuk is nagyra becsült emlékét ily módon örökítik meg az ország első templomában. A szájhagyományok szerint Szent László népszerűségét jelzi, hogy utána terjedt el széles körben lengyel és litván tájakon a Wladyslaw név – amit később Ulászlónak fordítottak magyarra. A Litvániában élő kis magyar közösség tagjai nemzeti ünnepeinken a vilniusi székesegyház Szent László szobránál imádkoznak. Magyar emlékek a világban    

2013. August 06. 23:17

Szentháromság szobor - Kecskemét - Alföld

                          Barokk szoborcsoport. A felhőkkel díszített oszlopon Szűz Mária áll a földön, melyre kígyó tekerődzött. Középen négy szent: Szent István, Szent Sebestyén, Szent Rókus és Szent Ferenc. Az oltár alatt fekszik Szent Rozália. Lent: Imre herceg, Szent Pál, Szent Péter, Xaveri Szent Ferenc, Szent Flórián, Keresztelő Szent János, Padovai Szent Antal és Nepomuki Szent János. Az 1739-ben pusztító pestis emlékére állíttatta a város tanácsa. Készült 1741–1742-ben, szobrász: Conti Lipót Antal. A háttérben a Katona József Színház épülete látható  

2013. August 06. 16:05

A liberálisok árulása

                      Az SZDSZ gyakorlatilag a harmadik rendszerváltó párt, amely megszűnik, az MDF és a kisgazdák után. (Bár az utóbbiaknál van valamiféle jogfolytonosság.) Az egykor leghangosabb antikommunista párt, az SZDSZ, már egy-két évvel a rendszerváltás után feladta az elveit azért, hogy 1994-től kormányon lehessen. Mondhatni, elárulták a szabadság jelszavát, amikor összebútoroztak a volt kommunistákkal. És természetesen elárulták a választóikat is.  ... De úgy tűnik, a második generá­ciós liberálisok is megrészegedtek a hatalomtól. Legalábbis azon részük, akik kilépve az LMP-ből, megalapították a gittegyletüket és – bízva annak sikerében – Bajnai Gordon mellé álltak. Most, látva, hogy ez bizony kevés lesz 2014-ben, már abba is belemennének, hogy összefogjanak az MSZP-vel. Mintha a történelem ismételné önmagát! Újra árulásra készülnek a magyar liberálisok. De ha valóban vannak kiszámítható trendek a politikai folyamatokban, akkor az SZDSZ megszűnése intő jel kell hogy legyen számukra.  Magyar Hírlap - Nagy Ervin

2013. August 06. 15:43
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

499. oldal/866