A hazájuk ellen órabérben nyilatkozók elérték, hogy az EU tőlünk reszkessen a demokráciaféltéstől, miközben az Egyesült Államok, a demokrácia őre az összes európai tagállam gyanútlan polgárairól felmérhetetlen mennyiségű személyes adatot gyűjtött. Az aggódók aggódnak. Van miért. A Fidesz népszerűsége minden, a rendszerváltozás utáni kormány teljesítményénél magasabban ível. Nyolc és fél hónap van előttünk. Készüljünk föl mindenre.
Körmendy Zsuzsanna - Magyar Nemzet
A Fidesz az 1994-es választások után kezdte kiépíteni a magyar pártpolitika jobboldali pólusát. Ennek következtében a jobboldalon a Fideszen kívül nem maradt mérvadó párt. Visszatért a magyar történelem domináns párttípusa, amit a balliberálisok - tévesen - az egypártrendszerhez való visszatérésként minősítenek. A Fidesz domináns pártként elérte, hogy jelenleg ő az egyetlen kormányozni képes erő, így minden esélye megvan, hogy több cikluson át irányíthassa az országot.
Ugró Miklós
Magyar Nemzet
A litván főváros székesegyházának legszebb kápolnája Szent László emlékét őrzi. Árpád-házi I. László magyar király 1077-től 1095-ig uralkodott, ebben az időben kezdődött el a magyar állam területi gyarapodása, mindenekelőtt Horvátország irányába .
Az erőskezű államférfi és hadvezér megfékezte az akkortájt sem szokatlan pártharcokat, rendet tartott országában, külpolitikáját a pápa és az egyház megbízható híveként alakította.
Emlékét számos monda és legenda őrizte meg az évszázadokon át. Nagyváradi sírjához hamarosan csodák híre kapcsolódott, ezt is figyelembe véve a katolikus egyház halála után nem egészen száz évvel szentté avatta.
A magyarok királyának nemzetközi tekintélyét tanúsítja a vilniusi kápolna is: I. Lászlót sem hódítás, sem egyéb érdemi kapcsolat nem fűzte a litván történelemhez, a XVIII. század végén Vilniusban mégis úgy döntöttek, hogy a szent király általuk is nagyra becsült emlékét ily módon örökítik meg az ország első templomában.
A szájhagyományok szerint Szent László népszerűségét jelzi, hogy utána terjedt el széles körben lengyel és litván tájakon a Wladyslaw név – amit később Ulászlónak fordítottak magyarra.
A Litvániában élő kis magyar közösség tagjai nemzeti ünnepeinken a vilniusi székesegyház Szent László szobránál imádkoznak.
Magyar emlékek a világban
Barokk szoborcsoport. A felhőkkel díszített oszlopon Szűz Mária áll a földön, melyre kígyó tekerődzött. Középen négy szent: Szent István, Szent Sebestyén, Szent Rókus és Szent Ferenc. Az oltár alatt fekszik Szent Rozália. Lent: Imre herceg, Szent Pál, Szent Péter, Xaveri Szent Ferenc, Szent Flórián, Keresztelő Szent János, Padovai Szent Antal és Nepomuki Szent János.
Az 1739-ben pusztító pestis emlékére állíttatta a város tanácsa. Készült 1741–1742-ben, szobrász: Conti Lipót Antal.
A háttérben a Katona József Színház épülete látható
Az SZDSZ gyakorlatilag a harmadik rendszerváltó párt, amely megszűnik, az MDF és a kisgazdák után. (Bár az utóbbiaknál van valamiféle jogfolytonosság.)
Az egykor leghangosabb antikommunista párt, az SZDSZ, már egy-két évvel a rendszerváltás után feladta az elveit azért, hogy 1994-től kormányon lehessen. Mondhatni, elárulták a szabadság jelszavát, amikor összebútoroztak a volt kommunistákkal. És természetesen elárulták a választóikat is.
... De úgy tűnik, a második generációs liberálisok is megrészegedtek a hatalomtól. Legalábbis azon részük, akik kilépve az LMP-ből, megalapították a gittegyletüket és – bízva annak sikerében – Bajnai Gordon mellé álltak.
Most, látva, hogy ez bizony kevés lesz 2014-ben, már abba is belemennének, hogy összefogjanak az MSZP-vel.
Mintha a történelem ismételné önmagát! Újra árulásra készülnek a magyar liberálisok. De ha valóban vannak kiszámítható trendek a politikai folyamatokban, akkor az SZDSZ megszűnése intő jel kell hogy legyen számukra.
Magyar Hírlap - Nagy Ervin
A rosszindulat és az ostobaság párban jár, nem kell felháborodni vagy csodálkozni: ami magyar és keresztény, az megvetésre méltó, a toleráns és nyitott baloldal számára. Ha ezeket a témákat is kimerítették egy napra, jöhet a külföldi magyarok szavazásától való rettegés
... Csak így tovább, mindent bele, ezt kell folytatni, és egyetlen képviselője sem lesz 2014-ben a baloldalnak. Nem a csalás, hanem a közutálat miatt.
Szentmihályi Szabó Péter - Magyar Hírlap
Saját világunkat mi magunk alakítjuk, és e nem túl eredeti felismerésnek van most egy másik olvasata is. Az, hogy a vízilabdát leporolhatjuk, és visszahelyezhetjük arra a magas polcra, ahonnan, ha előbb nem, a londoni olimpia után levettük. Mert igaz ugyan, hogy legfeljebb tizen-egynéhány országban űzik komolyan, hogy egy budapesti pólós bálvány Bécsben anélkül végigsétálhat a Mariahilferen, hogy bárki felismerné, de mi dönthetjük el, hogy számunkra mi a becses, a felemelő, a meg- és összetartó erő.
Ha a földkerekségen csupán nálunk és Montenegróban pólóznának, e 8-7-es siker és kapusunk, Nagy Viktor bármely védése és gesztusa akkor is azt igazolná: földöntúli akarattal minden megvalósítható. Lehet, hogy valóban csak a földön túl, legalábbis nem földközelben, nem tíz centiméteres magasságban. Valamivel feljebb, ott, ahol a győztesek világa kezdődik.
Ballai Attila
Magyar Nemzet
Jövő március végén nemcsak egy rossz, sok tekintetben értelmetlen korszaknak lehet vége, hanem megszakadhat egy, a mai életünket is mérgező folyamat. A 4-es metró átadása példa lehet a jövő összes kormánya és önkormányzati vezetése számára. Csak azért nem szabad kidobni semmit sem, mert "azok" hozták ide, szerezték be, tervezték el. Az elődök kudarcaiból tanulni kell, s azokból munkával, elszántsággal sikereket kell kovácsolni.
Szabó Zsolt
Magyar Nemzet
Kattints a rövid VIDEÓRA!
http://www.youtube.com/watch?v=KLKegjDHpyI