A Füleki Városi Múzeum a volt Nógrádi Múzeum épületében kapott helyet, ahol 1994 óta áll a látogatók rendelkezésére.
A várban, a városban és a környékén talált régészeti leletekből származó gyűjtemények képezik a múzeum alapját. Legértékesebb darabjai közé tartoznak a török időkből származó fegyverek és használati tárgyak.
A nép művészetét és alkotó fantáziáját felvonultató különféle tárgyak és eszközök szintén gazdagítják a múzeum gyűjteményét.
Az emberiséggel az a legnagyobb baj, hogy folyton utópiákat gyárt magának, majd az álmaihoz akarja erőszakolni a valóságot. A legújabb, a valósággal szembe menetelő elmebaj az úgynevezett ultrajobboldaliság (nem összekeverendő a szélsőjobboldalisággal). Az ultrajobboldali – hasonlóan a bolsevikhoz vagy a liberálishoz – nem az emberből indul ki, hanem álmodik egy teóriát, s ahhoz kezdi igazítani a valóságot. Ezért az ultrajobboldali első számú pejoratív címkéje is roppantul ismerős: „nacionalista”.
Az ultrajobboldali tudniillik éppúgy internacionalista, mint egy SZDSZ-szóvivő, csak másra hivatkozik. Náluk nem a „nagybetűs ember” meg a „nemzetközi munkásmozgalom” a fétistárgy, hanem a „Habsburg-dinasztia”. Ehhez hűségesek, a „birodalomhoz”, nem a magyarsághoz.
Ha hinne az ember az összeesküvés-elméletekben – amire minden oka megvan –, azt mondaná: az ultrajobboldaliság terjesztői felismerték, hogy a marxi vagy Cohn Bendit-i szövegekkel nem lehet több embert eltéríteni gyökereinek ápolásától, ezért a másik irányból támadnak. Az egyik ultrajobboldali oldalon látható egy ábra, amely bemutatja a világot – minden forradalmár szereti a valóságot táblázatokba erőltetni – a legbaloldalibbtól a legjobboldalibb univerzumig. A táblázat szerint a legitimizmus „jobboldalibb”, mint a „nemzeti királyság”. (Ferencz József jobboldalibb, mint Szent László.)
Értsd: ha egy kultúra a saját közösségéből emel valakit vezetővé, az „alacsonyabb rendű”, „kevésbé tradicionális”, „kevésbé jobboldali”, mintha a szomszéd utcából. Kár, hogy a természeti népeknél ez sosincs így; nincs az az indián törzs, amelyik eszerint élne, holott náluk nem volt francia forradalom. Hogy a magyarnak – ha nem a saját fajtáját – voltaképp kit is kéne szolgálnia, nincs nyíltan kimondva, de a Habsburg-dinasztián kívül a német-római és pángermán mitológia összes alakja követendő. Ellentétben Hunyadi Mátyással, aki az egyik legfőbb ellenségkép.
Mielőtt bárki legyintene. Nem ötvenfős gittegyletről beszélek! Az egyetemisták körében úgy terjed ez az agymosás, mint a pestis, és politikai hátszele is van. Pont ezért veszélyes. A jelenség kártékonyságát azzal tudom illusztrálni, hogy egy magát legitimistának valló ifjonc kijelentette: a teljes magyar irodalmi arcképcsarnok nem ér annyit, mint egy osztrák hivatalnok vigyázzban állása. (Ha alaposabban akar valaki tájékozódni, keressen rá Baranyi Tibor Imre és László András munkásságára. Náluk Haynau az ikon.)
A mozgalom első számú dogmája így szól: A nacionalizmus 19. századi találmány. Balos. Forradalmi. (Nacionalizmus alatt nem azt értik, hogy valaki megkülönböztet másik embert az identitása, származása miatt, hanem azt, hogy valaki egyáltalán számon tartja!) Holott valójában a nacionalizmusra „hivatkozó” politikát találták fel a 19. században, nem pedig magát a nemzeti kötődést, éppúgy, ahogy a munkásra hivatkozó politikát a 20. században, nem pedig magát a munkást.
Aki nem hiszi, hogy a nemzeti kötődés nem 19. századi találmány, annak ajánlom Pázmány Péter, Zrínyi Miklós és más 17. századi, katolikus – és udvarhű – gondolkodók írásait.
A nemzetekfelettiség ellenkezik az ember természetes ösztönével – tehát baloldali, utópista –, éppúgy, mint a gender vagy a vegán mozgalom. Hogy idézzem a konzervatív és katolikus, remek tollú G. K. Chestertont: „Nézzük az embert. Ezt a sörivó, pletykás, de azért szerethető lényt. Amelyik társadalom erre épít, működni fog. Amelyik nem, az bukásra van ítélve.”
Magyar Hírlap
kattints a rövidke VIDEÓRA!
http://www.youtube.com/watch?v=Zugr2Pz6Rpc
Az egyházasdengelegi templomot oklevélben először 1221-ben említik. A falu templomának keleti, téglából épült része még az államalapítás korának egyházi emlékei közé tartozik.
A kis méretében is monumentális hatású korai szentély és templomhajó, a résablakokkal megvilágított belső tér, a szentély északi falán fennmaradt „farkasfog” díszítésű külső téglapárkány Árpád-kori építészetünk egyik jelentős emlékévé avatják.
A templom első építési periódusában a nyugati oldalon torony állott. Ezt feltehetően a XIV-XV. század fordulóján elbontották és a templomot nyugat felé a mai templomhajóval kibővítették, valamint sekrestyét emeltek. A bővítéskor az eredeti téglaanyag felhasználása mellett kőfalazatot építettek.
Megértem az ellenzék rettenetes fájdalmát, hogy a többség már egyetlen fogadkozásukat, ígéretüket és reformötletüket sem hiszi el. Végül is a választás nemcsak tapasztalatok összegzése, hanem bizalom kérdése is: hihetünk-e vajon abban, hogy az étlapon szereplő kínálat egyáltalán elkészíthető és ehető-e, és az ár megfelel-e az értéknek.
A politikai választás a jövőről szól, vagyis igen komoly, kollektív döntésről, melynek eredménye négy jó vagy rossz esztendő. 1990 óta (sajnos) valóban 2010 volt az első év, amikor egy kormány a kétharmados felhatalmazás birtokában elkezdte végre azt tenni, amit objektív okok miatt az Antall-kormány csak ígért, de nem tudott végrehajtani, mert a „nyugodt erő” csak álmainkban létezett.
Húsz évünkbe telt, amíg a magyar társadalom nagy része kiábrándult a balliberális szómágiából, a cinikus hazudozásból és a fölényes nemzetellenesség ideológusaiból.
Ha az első Orbán-kormány folytathatta volna munkáját 2002-ben, minden bizonnyal sokkal jobban állnánk, de szükség volt erre a történelmi leckére, nem felejtjük el, amíg csak élünk. Akik ott voltunk a miniszterelnök évértékelőjén, most valóban érezhettük azt az egykor hiába áhított nyugodt erőt önmagunkban is, mondjuk úgy, a polgári Magyarország, a keresztény konzervativizmus erejét.
Egy rossz politikai rendszer megváltoztatása mindig hosszú és küzdelmes folyamat, különösen egy olyan országban, ahol egy gyűlölködő és harácsoló kisebbség kisajátította magának a szabadság és a demokrácia értelmezését, és bármikor készen állt a nemzeti érdek elárulására, ha jól megfizették érte.
Az emberi minőség és felelősségérzet hiánya súlyos következményekkel járt az egész balliberális politikai osztályra nézve, így kerültek – kedvenc szóhasználatukkal élve – ők maguk, a „szellemi kútmérgezők a történelem szemétdombjára”. Éppen azokat hagyták cserben, akiknek most is a szavazataira számítanak, de a vörös zászlók, sálak és léggömbök, széldzsekik anakronizmusa talán a maradék híveik számára is vörös posztó.
A magunk útján akarunk járni, és „nem gazsulálunk senkinek”. A cselekvőképes kormányzás a magyarság létérdeke, mert a balliberális „összefogás” mindig a nemzet önvédelmi reflexeinek elaltatására irányult eddig is.
Nem másoknak, hanem magunknak akarunk megfelelni, „erőnk szerint a legnemesbekért”. Minden választás előtt megfontolandó igazsága van Vörösmartynak: „Előttünk egy nemzetnek sorsa áll”. Csak járassák országszerte bohócaikat, velünk nem fogják a bolondját járatni még egyszer.
Szentmihályi Szabó Péter
Magyar Hírlap
"A Gyermek Jézus megmutatja annak a hatalmas szeretetnek a gyengédségét, amellyel Isten körülvesz mindannyiunkat." Ferenc pápa
"A világ arra késztet, hogy önmagunkra figyeljünk: a birtoklásra, az élvezetekre. Az evangélium arra szólít bennünket, hogy nyíljunk meg mások felé, osztozzunk a szegényekkel." Ferenc pápa
Magyarországon készített exkluzív felvételeket a National Geographic Channel a Dunát bemutató sorozatában.
Hazánk és fővárosunk egyre több filmes forgatócsoport és tévéstáb figyelmét kelti fel, sőt tavaly októberben az egyik legnevesebb amerikai utazási magazin több mint egymillió szavazatának összesítése alapján Budapest nyerte el a világ második legszebb városa címet.
Fővárosunkban a National Geographic Channel is gyönyörű képsorokat készített, ráadásul a stáb több hazai tájegységre is ellátogatott. A Duna, Európa gyöngyszeme című sorozat ugyanis végigköveti a közel 3000 kilométer hosszú folyó útját a Fekete‑erdőtől a Fekete‑tengerig, bemutatva azt a tíz országot és négy fővárost – Belgrádot, Budapestet, Pozsonyt és Bécset –, amelyeken áthalad a Duna. A városok mellett a környező vidékek is képbe kerülnek, és a sokszínű állatvilágról is a National Geographictől megszokott, lenyűgöző képsorokat láthatunk.
A folyó szigetek, tavak és elárasztott erdők labirintusát hozta létre, s több mint ezer növényfajnak és négyezer állatfajnak ad otthont, a pelikánoktól kezdve a kanalasgémeken keresztül a kárókatonákig.
Az Alföldön közel százezer daru pihen meg az őszi időszakban, hogy vándorlásuk előtt erőt gyűjtsenek az Afrikába vezető hosszú úthoz. A forgatócsoport lencsevégre kapta a költöző madarakat, s a kétrészes film foglalkozik a veszélyeztetett fajokkal, a környezetszennyezéssel és a folyószabályozás kérdésével is, így a nézők átfogó képet kaphatnak Európa egyik legjelentősebb folyójáról.
A Duna, Európa gyöngyszeme című kétrészes sorozat epizódjait február 23-án, vasárnap 13 és 14 órakor tekinthetik meg a National Geographic Channel műsorán.
Abránfalva Székelyudvarhelytől 13 kilométerre, délre a Nyáros-patak kis völgyében fekszik.