Chuk Hagelt az zsidó lobbiszervezetek ellenségnek tekinti

                    Miután Susan Rice ENSZ-nagykövetből nem lehetett külügyminiszter (helyette John Kerry szenátort jelölte Obama a posztra), most a Pentagon leendő vezetése körül kerekedett vihar. Az elnök Chuk Hagel volt nebraskai republikánus szenátort emelné a tisztségbe, de Hagel nézetei a washingtoni elit beidegződéseitől sok tekintetben idegenek.   A legfontosabb tényező, hogy a törvényhozás 80-90 százalékához képest függetlenül gondolkozik az Egyesült Államok Izrael-politikájáról. Nem volt hajlandó olyan hűségnyilatkozatnak beillő politikai akcióban, amelyeket a zsidó lobbiszervezetek indítottak Irán ellenében. Pár éve úgy nyilatkozott, hogy a zsidó lobbi sok embert megfélemlít a Capitolium dombon. „De én az Egyesült Államok szenátora, és nem Izrael szenátora vagyok”. Ha a vehemens ellenzés dacára mégis sikerülne keresztülvinni Hagel jelölését, akkor a nemzetbiztonsági kabinet vezetője olyan személy lenne, aki jelentős háborús tapasztalattal büszkélkedhet, ez pedig a tárca döntéseinek alaposabb megfontolását vetítené előre. Magyar nemzet

2013. January 12. 23:47

A szuperstruktúra, a birodalom egész Európát egyetlen bezúzandó lokalitásként kezeli

                            Bogár László szerint a „szerkezeti reform” lényege az, hogy a „bennszülöttek” ön-újratermelési rendszereinek fenntartását szolgáló összegek egyre nagyobb hányadát a kamat- és profitszivattyúkon keresztül kiszívják az adott országokból. Tragikomikus módon ez most már arra az Amerikai Egyesült Államok elnevezésű nemzetállamszerű „lokalitásra” is igaz, amelynek államadóssága békeidőben elképzelhetetlen szintre emelkedett.   A világot a kezében tartó szuperstruktúra még arra sincs tekintettel, hogy ennek a országnak a költségvetése valójában amiatt halmozott fel ilyen súlyos deficiteket, illetve államadósságot, mert a birodalom roppant méretű globális „rendészeti” költségeit is neki kell állnia. A birodalom most már egész Európát egyetlen bezúzandó lokalitásként kezeli. Az euró ellen folytatott háború lényege az, hogy a birodalmi pénzfegyverként működtetett dollár megőrizhesse domináns tartalékvaluta szerepét, így az impérium továbbra is tetszés szerint inflálhassa el a világ országainak döntő többségében felhalmozott több tízezermilliárd dollárt. Európa uralmi struktúrái egyelőre katasztrofálisan rossz válaszokat próbálnak adni erre a kihívásra. Föderatív reformjaik valójában csak a birodalmi kifosztó mechanizmusokat teszik majd még hatékonyabbá. Magyar Hírlap

2013. January 12. 23:22

Böjte Csaba a pedagógiáról

                              "Amikor azzal kell szembesíteni valakit, hogy az élet nem egy habos torta, az sosem könnyű, de nem szabad hazudni. ... Azt hisszük, hogy jó, ha sterilizáljuk a gyerekek számára a világot, pedig nem: tudatosan fel kell készíteni arra őket, hogy a tetteiknek következményeik vannak. S a pedagógiának pont valahol ez lenne a célja, hogy felkészítse a gyerekeket." Böjte Csaba (1960) - ferences szerzetes      

2013. January 12. 19:14

A szabadságokról

                                Európa keresztény megújításának politikai értelme, hogy az Isten előtti egyenlőség hitével minden ember számára fenntartja a megváltás reményét és a szeretet képességét, a másik elleni kíméletlen küzdelem helyett. A testvéri szeretet hitével, a megélhetéshez nagyobb szabadságot és egyenlőséget lehet teremteni a gazdasági lehetőségek kiegyensúlyozásával, mint a haszonelvű liberális demokrácia önző, csak önmagára gondoló világlátásával. Ez az egyik lényeges eleme a mai európai szellemi változásoknak. Kövér Tibor Magyar Hírlap

2013. January 12. 11:49

Kondérra fel!

                      Az ellenzéki kerekasztal kondérlovagjait tanulmányozva ne felejtsünk el még egy dolgot: nem új emberekről van szó. A meghatározó figurák ugyanazok, akik 2002 és 2010 között a vérkorrupt MSZP–SZDSZ-rezsimet irányították, közreműködtek a lopásban, vagy belőle éltek. Ez nem új erő, nem új politika, nem új érdek – ez a régi tolvajbuli újbóli megidézése. Máté T. Gyula Magyar Hírlap

2013. January 12. 11:16

Öreg bárány

                    Ha jól érzem az üzenetet, akkor megkezdődött a nem ma született bárányok rehabilitációja. Előhúzzák a kalapból az egykori Szabad Demokraták Szövetségének most éppen pihenő emblematikus arcait, de ott lesznek az egykori MSZMP ifjú titánjaiból a rendszerváltás után az MSZP bölényeivé vált figurák, és ha nem figyelünk, a nagy összeborulás jegyében talán még Dávid Ibolya is előkerül mint szalonképes konzervatív. Lukács Csaba Magyar Nemzet

2013. January 12. 10:57

Szentmihályi Szabó Péter: Sarkosan fogalmazva - (teljes cikk)

                      Nem szeretnék még gondolatbűnt sem elkövetni, ezért óvatosan fogalmazok: a normális emberek végre olyan rendet szeretnének a társadalomban, az emberi együttélés minden területén, amely közmegegyezésből fakad, természetes, és minden embertől megkövetelhető. Persze máris bűnt követtem el, mert a „normális” jelzőt használtam, pedig, mint jól megtanultuk, a nem normális is normális, csak egy kicsit más, meg kell érteni, fel kell karolni, szolidárisnak kell lenni vele, és segíteni, hogy a normálisokkal együtt építse a közös hazát.   Norma amúgy sincs, mert minden viszonylagos, amúgy pedig egyformák vagyunk, bármilyen ellenvélemény merő előítélet és kirekesztés. A kezdő mondatban még egy nagy bűnt követtem el, máris sajnálom, és bocsánatot is kérek, hiszen a „rend” emlegetése bármilyen összefüggésben a diktatúra melegágya, hiszen ki méltó arra, hogy megmondja, mi a rend, ki őrzi az őrzőket, a rendpártiság antidemokratikus és félelemkeltő. A gondolatbűnt a jelenlegi, kissé elmaradott technika még nem tudja büntetni, de a rossz gondolatokat nyilvánosságra hozni még súlyosabb bűn, mert ilyesmit csak az interneten szabad, lehetőleg és szinte kizárólag névtelenül vagy mentelmi jog birtokában. Ha a nyilvánosság elé tárt gondolat sértő a nem normálisak számára, akkor a sajtószabadság nem érvényes, sőt a diktatúrát erősíti, mert a többség rá akarja kényszeríteni véleményét a kisebbségre, holott nem is biztos, hogy a többség így gondolkodik, vagy ha igen, a magukat normálisnak nevezők propagandájának áldozata. A gyilkosok, rablók, tolvajok, sikkasztók, uzsorások, orgazdák, hűtlen kezelők, adócsalók társadalmunk szerves és pótolhatatlan részét képezik, nélkülük szegényebb lenne multikultúránk és európaiságunk. Ezt figyelmeztetésnek szánom, mielőtt a NATO bombatámadást hajtana végre, hogy mielőbb adjuk ki Bayer Zsoltot Viviane Reding EU-biztosnak, hogy Brüsszelben nyilvánosan megégethessék, kifejezetten a tolerancia jegyében, mert (ceterum censeo) Orbánnak mennie, a Klubrádiónak szólnia kell. Szentmihályi Szabó Péter Magyar Hírlap

2013. January 12. 10:42

Az amerikaiak felső egy százaléka a vagyon több mint harminc százalékát birtokolja, és fosztja ki a világot

                                          Blahó Miklós szerint John Maynard Keynes 1928-ban abból a feltevésből indult ki, hogy ahogy az ember egyre hatékonyabban elégíti ki a vágyait, nyilvánvalóan mind kevesebbet fog dolgozni, hogy a szó filozófiai értelmében is jó élete lehessen. Tévedett. A hatalmi viszonyok és az emberi telhetetlenség ugyanis megakadályozza e prófécia valóra válását.   Robert és Baron Skidelsky Mennyi az elég? című könyvükben kifejtik: a szerzésvágy etikája „folyamatos és céltalan vagyonteremtésre kényszerít, olyasmire, ami korábban nem létezett, s ami alighanem a kapitalizmus különös jellegzetessége”. A kötetben és a megjelenése óta adott interjúkban Skidelsky makacsul ismételgeti, hogy ami velünk és körülöttünk történik, annak nincs értelme. A kapitalista rendszer világunknak ezen a részén a korcsosuló szakaszába lépett, aminek legfőbb bizonyítéka, hogy a pénzügyi szolgáltatások iparága uralkodóvá vált. „Az angol-amerikai típusú individualista kapitalizmus a ragadozó szellemű plutokráciának kedvez, amely lefölöz minden hasznot, a szabadság és a globalizáció retorikájával igazolva ténykedését”. E krízis hatására mégis újra fel kéne vetni azt, amit Keynes, hogy tudniillik mire való a vagyon. Képzeljük el azt a világot, nógat Skidelsky, amelyben hetente csak tizenöt órát dolgozunk, mert a technológiai változásoknak köszönhetően ennyi is elegendő, de nem keresünk kevesebbet, mint ma, mert munkánk gyümölcsét egyenlőbben osztják el. A jövedelem újraelosztásának átgondolását sürgeti Larry Summers harvardi professzor, volt pénzügyminiszter is, aki szerint a múlt század nagy válsága óta most először ez fontosabb teendő, mint a növekedés ösztönzése, mert a mostani krízis előtti nagy fellendülés hasznából a középosztálynak vajmi kevés jutott. Skidelsky úgy látja, hogy nem a növekedéspárti gazdaságpolitika hozta magával a borzasztó fordulatot, hanem a szabadpiaci növekedéspárti doktrína, amely abból táplálkozott, hogy tarthatatlannak ítélte az állami beavatkozás keynesi teóriáját a növekvő munkanélküliség és infláció láttán, túlzottnak a szakszervezetek hatalmát a bérek alakításában, az adózást pedig büntető jellegűnek nyilvánította. Az amerikaiak felső egy százaléka ugyanis 1970-ben a vagyon csupán tíz százalékával rendelkezett (az 1940-es 16 százalékkal szemben), mára viszont több mint harminc százalékát kaparintotta meg. Népszabadság

2013. January 11. 22:15

Nem lehet legitimálni egy olyan uniós politikát, amelyet a széles európai közvélemény nem hagyott jóvá!

Lóránt Károly szerint kevés reményre ad okot az is, ha a jelenlegi válságot összehasonlítjuk az 1929-33-as gazdasági válsággal, amikor is a krízis kitörését követő negyedik évben (ami a jelenlegi válság időskáláján 2012-nek felel meg) a gazdaság mind Európában, mind Amerikában tartósan fellendült. Ám akkor a fellendülést a gazdaságpolitika gyökeres megváltozása előzte meg, a „majd a piac megoldja” gazdasági liberalizmust az állam aktív szerepvállalására épülő gazdaságpolitika váltotta fel.   A fellendülést hatalmas állami infrastrukturális beruházásokkal indították be. Az Egyesült Államokban a New Deal keretében gyors pénzügyi segítséget nyújtottak a legszegényebbeknek, közmunkaprogramokat szerveztek főleg a fiatal munkanélkülieknek, nagy megrendeléseket adtak a magániparnak utak és közművek építésére, munkásvédelmi törvényeket hoztak, jelentősen leértékelték a dollárt és megrendszabályozták a bankokat, amelyek felett az elnök felügyeletet gyakorolhatott. Az akkor hozott törvények egészen az 1990-es évek nagy pénzügyi liberalizációs hullámáig fennmaradt. Jelenleg azonban Európában az unió vezetői a régit, az Európát már csődbe vitt politikát igyekszenek tovább erősíteni. Az Angela Merkel által erőltetett költségvetési megszorítások már eddig is megakadályozták a gazdasági fellendülést.   Az Európai Külügyi Tanács tanulmánya szerint az Európáról alkotott német elképzelés nem fog működni. Lóránt szerint nem lehet a döntéshozatalt úgy tovább központosítani, hogy közben az eszköz nélkül maradt nemzeti kormányok problémáit a beavatkozási eszközükkel rendelkező ne vállalja magára. Nem lehet legitimálni egy olyan uniós politikát, amelyet a széles európai közvélemény nem hagyott jóvá. A tanács tagjai Európa vezető politikusai, s bár a tanulmány csak a szerzők nézeteit fejezi ki, mégis jelzi, hogy az európai elit elérkezettnek látja az időt a realitásokkal való szembenézésre. Magyar Nemzet

2013. January 11. 20:29

Magyar cégek legyenek a gazdasági élet főszereplői

                        A Fidesz kiemelt célja, hogy a vezető szerep a gazdaságban a magyar kis- és közepes vállalkozásoké legyen – jelentette ki Selmeczi Gabriella, Puskás Imrével közösen tartott sajtótájékoztatóján. Ugyanitt az Országgyűlés költségvetési és számvevőszéki bizottságának alelnöke hangsúlyozta: a tételes és a kisvállalati adó egyértelműen a cégek talpon maradását segíti.   A Fidesz szóvivője további célként jelölte meg: "hogy a megtermelt profit maradjon magyar kézben, és az hogy magyar cégek legyenek a gazdasági élet főszereplői Magyarországon” – szögezte le Selmeczi Gabriella. Puskás Imre az egyéni vállalkozók és kisvállalkozások helyzetét értékelve emlékeztetett, hogy 2010-ben – a kormányváltás idején -, igen rossz gazdasági és költségvetési helyzeten volt az ország. Hozzátette, hogy igyekeznek olyan lehetőségeket teremteni a vállalkozások számára, melyekkel ellensúlyozhatók a kedvezőtlen gazdasági környezet hatásai. Azzal kapcsolatban, hogy kik választhatják a tételes adót a fideszes képviselő elmondta: „ezek az emberek ott vannak a legkisebb településeken is a fodrásztól az ügyvédig”. Ezzel összefüggésben kifejtette: azokról az emberekről beszélünk, akik nem túl nagy bevétellel bírnak. Mint ismert: a tételes adózást azok az egyéni vállalkozók választhatják, akiknek éves bevétele hatmillió forint alatt van. Puskás Imre kiemelte, hogy a tételes adózás bevezetésével hazánkban soha nem tapasztalt egyszerűségű adózási nemet választhatnak a vállalkozók. Hozzáfűzte, hogy a havi 50 ezer forint megfizetésével a vállalkozók minden egyes kötelezettségüket teljesítik a társasági adótól a szakképzési hozzájárulásig. A fideszes képviselő ennek kapcsán annak a reményének adott hangot, hogy az érintettek közül egyre többen fogják ezt a lehetőséget választani. Ugyanakkor azt is közölte, hogy eddig körülbelül 15 ezren választották ezt az adónemet, de a NAV honlapja szerint ez a szám napról napra növekszik. Puskás Imre mindezek kapcsán kiemelte, hogy a tételes adózásra bármikor áttérhetnek azok, akik teljesítik a feltételeket. Puskás Imre ezzel összefüggésben kiemelte: e vállalkozások a magyar gazdasági életben meghatározó szerepet töltenek be. Hozzátette: e gazdasági társaságok szinte kizárólagosan magyar tulajdonban vannak, e társaságok érzékelhetően részt vesznek a helyi közösségek életében. Megjegyezte: ezek a vállalkozások nagyon sok embert foglalkoztatnak, ezért kiemelkedően fontos lehetőségeik bővítése. fidesz.hu, Patrióta Európa Mozgalom                                     A fideszes képviselő ugyanakkor emlékeztetett, hogy 2008-2010 között nagyon sok cég szűnt meg, amit többek közt a fentebb sorolt intézkedésekkel is szeretnének elkerülni. Közlése szerint e vállalkozások a 16 százalékos adókulcs megfizetésével valamennyi adózási kötelezettségüket teljesítik. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogyha egy vállalkozás árbevételéhez képest sok embert foglalkoztat, akkor mindenképp megéri áttérnie a kisvállalati adózásra, hiszen ezzel a munkáltatói terheket is kiváltja.   Ezzel összefüggésben arról is tájékoztatott, hogy a nemzetgazdasági tárca honlapján rendelkezésre áll egy kalkulátor, amellyel leellenőrizhető, hogy érdemes-e áttérni erre az adózási formára. Puskás Imre tájékoztatása szerint a kisvállalati adó választhatóságának határideje 2013. január 15.   A fideszes képviselő összegzésében annak a reményének adott hangot, hogy az említett két adónem lehetőséget teremt arra, hogy megtartsák munkavállalóikat a vállalkozások, valamint a beruházások adóleíráson keresztüli támogatásával fejleszthessenek. Hozzátette: ezek az adózási nemek egyértelműen a cégek talpon maradását segítik.                                         Bajnaiék ismét nyakig eladósítanák az országot   Kérdésre válaszolva Selmeczi Gabriella elmondta: a Fidesz társadalmi szerződést kötött a nyugdíjasokkal arról, hogy bárhogyan alakul is a gazdaság helyzete, a kormánytöbbség megvédi a nyugdíjak vásárlóértékét. "Minden más olyan javaslatot, amely ennél jobb, természetesen a Fidesz-frakció támogatni fog" - tette hozzá, megjegyezve: várják, lesz-e a kormánynak ilyen típusú javaslata.   Az Együtt 2014 választói mozgalom alkotmánytervezetét érintő felvetésre reagálva a Fidesz szóvivője hangsúlyozta: életveszélyes az említett alkotmánytervezet. Selmeczi Gabriella a tervezet kapcsán elmondta azt is, hogy az Együtt 2014 felpuhítaná az államadósság mértékére vonatkozó szabályozást, ami újra lehetőséget adna arra, hogy „az országot a nyakáig eladósítsák ismét”. Megjegyezte: a tervezetet a Fidesz a legradikálisabban elutasítja.  

2013. January 11. 14:18
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

655. oldal/866