Heller és Bauer Ausztriában rettegett a magyar választási csalástól
A magyar kormány politikájáról, az ellenzékről és a választási törvényről is szó volt azon a bécsi vitaesten, amelyet kedden tartottak Heller Ágnes, Bauer Tamás és Paul Lendvai részvételével. Bauer Orbán Viktorral foglalkozott Bauer Tamás, a Demokratikus Koalíció alelnöke annak a véleményének adott hangot, hogy Orbán Viktor „nem érti a XXI. század valóságát”. Bauer szerint ez a valóság szoros együttműködést tesz szükségessé a gazdaság terén és a nemzetközi politikában is. Orbán Viktor – mondta – ezzel szemben „hidegháborúkat folytat” Magyarország szomszédaival és a Nyugattal is. Orbán Viktor erőssége ma a kellően erős politikai alternatíva hiányában rejlik. Közvélemény-kutatási adatokat idézve azt mondta, a választók 55 százaléka kormányváltást szeretne, de közülük több mint 30 százalék nem tud egy ellenzéki párttal sem azonosulni. Már választási csalásról beszélnek Heller Ágnes és Bauer Tamás is problémásnak nevezte a választási törvényt. Bauer Tamás úgy vélekedett, hogy Magyarországon a jelenlegi körülmények között „biztosan nem lennének szabad és tisztességes választások”. Bauer lehetségesnek tartja, hogy az EU elérje a választási törvény módosítását még a választások előtt. Lendvai diktatúrázott A mintegy nyolcvan-száz érdeklődő előtt Paul Lendvai úgy fogalmazott: Magyarország nem „diktatúra a szokásos értelemben”, ugyanakkor nem is „demokrácia abban az értelemben, ahogy azt Ausztriában vagy Németországban ismerik”. Nézete szerint a jelenlegi Magyarország a Horthy-rendszerhez hasonlít, amikor léteztek ugyan pártok, de egy „leválthatatlan” párt kormányzott. Lendvai kijelentette, nem hisz abban, hogy a „megosztott és orientáció nélküli” magyar ellenzék győzni tudna a következő választásokon. Ismert: az Ausztriában élő magyar származású újságíró tavaly szeptemberben készített lejárató dokumentumfilmet Magyarországról, amelyből Lendvai utólag csak a szép épületek és a luxus bemutatását hiányolta. Üzenetek Ausztriából Nem először hallunk hasonlóan részrehajló kritikákat Ausztriából és Németországból, valamint Brüsszelből. Nemrég osztrák és német színházi emberek, köztük Elfriede Jelinek Nobel-díjas drámaíró is üzent újra Magyarországnak, kiáltvánnyal álltak elő – írta a Színház.hu portál. „Magyarország a kontinens rothadó gócává válik” – áll a Klaus Pierwoss német dramaturg által megfogalmazott újabb „dadaista” szövegben, amely összeurópai sajtóoffenzívát sürget hazánk ellen. Viviane Reding eddigi tevékenysége teljes mértékben összhangban van azon a balliberális körökével, akik folyamatosan támadják Magyarországot, természetesen a tények világos ismerete nélkül. Ezekről a körökről Fricz Tamás a Lánchíd Rádiónak úgy vélekedett , az európai balliberális értelmiség elfogult és torz véleményt alkot Magyarországról. Már a 2014-es parlamenti választásokra készülnek Magyarország európai parlamenti támadói – jelentette ki a Lánchíd Rádió Reggeli hírjárat című műsorában Hankiss Ágnes.
A gyarmatosítás 21. egyik századi formája
A német kormány 2010-ben 30 milliárd forintos különadóval sújtotta a német energetikai szektor szereplőit. Ez a döntés az RWE esetében évi 600-700 millió eurós költségtételt jelent. Heller Zoltán szerint az RWE vezetése példás önfegyelemmel fogadta el saját kormánya lépését, pedig ehhez képest a cégnek filléres veszteség a magyar kormány döntése. Nem fenyegetőztek, nem fordultak Brüsszelhez, hanem német cégként megértették a kormányuk döntésének szükségességét, és elfogadták.
A magyarországi döntésekkel kapcsolatban az RWE már korántsem ilyen megértő, és határozottan elítéli az üzleti érdekeit sértő intézkedéseket, sőt fenyegetően lép fel.
Magyar Nemzet
Olli Rehn rémálma
Olli Rehn szerint a befektetői felelősség kérdését a tagállami törvényekbe is belefoglalnák. A miénkbe ugyan biztos nem, legalábbis Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a bizottság terveinek előtérbe kerülése okán újra biztosította a magyar betéteseket, hogy ilyen jogsértésre nálunk semmi esetre sem kerülhet sor.
Szabó Anna
Magyar Nemzet
Balsiker
Bajban a hazai baloldal. Az egész, úgy, ahogy van. A minap Dunakeszin, most Monoron szerepelt bámulatosan rosszul az MSZP. Egészen pontosan mindkét választáson az utolsó helyet csípték meg a szocialisták.
Zsebők Csaba
Magyar Hírlap
Lumpenfrakció
Ha érkeznek is hírek a Jókai utcai objektumból, egyik sem olyan, amitől dalra fakadhatna az elkeseredett MSZP-hívő. (Werber karmester minden bizonnyal hosszabb távon gondolkodik.) Újabban a párt legharsányabb megnyilatkozásai Szanyi Tibor vagy Török Zsolt nevéhez kötődnek; beszólásaik tartalma - tulajdonosukhoz illeszkedve - mélyszegény, stílusuk suttyó, olykor egyenesen útszéli. Hogy tudatos werberi szándék-e a párt lumpenszárnyának szerepeltetése, nem tudni.
Pilhál György
Magyar Nemzet
Máris "nemzetibb" a Magyar Nemzeti Bank
Lehetett tudni, hogy a hosszú idő óta először a Magyar Nemzeti Bank „ingyenhitele” milyen bírálatokat kap balról, mondván: ezzel nem lehet gazdaságot élénkíteni. Ha nem, hát nem, de akkor mégis mivel és hogyan? Az emberek többsége azonban pontosan érti és méltányolja is a szándékot.
Szentmihályi Szabó Péter
Magyar Hírlap
Díjcsökkentés: totális zűrzavar az MSZP-ben
Óriási zűrzavart okozott a kormány a rezsicsökkentéssel az MSZP-ben. Az ellenzéki párt először a szolgáltatókért kezdett aggódni, majd éles fordulat után azt mondta: az energiaárak csökkentése pozitív változást hoz a családok életében, ezért üdvözli az intézkedését. Február elején Török Zsolt szóvivő viszont azzal nyitott, hogy a rezsicsökkentés az „évszázad átverése”. Április elején ezzel szemben olyan közleményt adtak ki a szocialisták, miszerint: „Ezúton ismételjük el száznegyvennyolcadszorra, hogy az MSZP támogatja a rezsicsökkentést.”
Kiss Gergely
Magyar Hírlap
Hajrá Fradi!
A Fradi nemzeti intézményünk - Hungarikum - Több mint száz esztendeje az ország a legnépszerűbb futball klubcsapata
Szentmihályi Szabó Péter: Ezt kell továbbra is üzenni, a lázadókkal keményen fogunk bánni. Nincs kegyelem!
Sajtó alá rendezem 2008-tól kezdve mindennapi Sarkosan fogalmazott cikkeimet, most 2010 júliusát zártam le. Tragikomikus politikai időutazás, mely azt bizonyítja, a tények és változások cseppet sem zavarják a balliberális sajtót sem idehaza, sem külföldön. A Die Welt című német lap holnap is leadhatná Krisztina Koenen három éve megjelent cikkét, melynek legfontosabb mondata: Magyarország magával ránthatja egész Európát.
No ugye, hiszen már be is következett, szegény Európa ott fekszik összetörve a szakadékban, igaz, még lejjebb a bűnös Magyarország még rosszabbul járt. „Politikai kalandorok a Duna partján”, így szólt az üzenet, mert a Fidesz már a Gyurcsány-korszakban is mindent elkövetett, „hogy megingassa a bizalmat a jogállam intézményeiben és a parlamentben”, sőt „Magyarországnak, mint a térség egyetlen nemzetállamának megvan a potenciálja arra, hogy nemcsak magát, hanem az egész környezetét is destabilizálja. Szerencse, hogy csak kis ország”.
Ebből az aljas, hazug szövegből táplálkozik azóta is az Európai Unió balliberális hálózata, a német, osztrák, francia „mértékadó” sajtó.
A „kétharmados puccs” felszámolja a demokráciát és területi revíziót szorgalmaz. Az előre kimondott ítélethez aztán szépen hozzáillesztenek bármit, ami a vád alapját képezheti, a védekezés, a cáfolat eleve reménytelen vállalkozás, mert csak hamis tanúkat hallgatnak meg, és csak hamisított bizonyítékokkal állnak elő.
A nem balliberálisok politikai kalandorok, akik pedig rájuk szavaznak, nemcsak ostobák, hanem jobb esetben nacionalisták, rosszabb esetben irredenták és fasiszták. Ördögi leleményességgel felállított csapda ez, nem lehet kikerülni.
Ha a német lap minden változtatás nélkül, mai dátummal közölné a három évvel ezelőtti „alapvetést”, az agymosott német olvasók többsége alighanem észre sem venné a turpisságot, inkább azt mormolná, Gott sei Dank, milyen szerencse, hogy csak egy kis ország tévedt a bűn útjára, mely ráadásul szinte teljes mértékben tőlünk függ, mint már oly sokszor.
Ha sokat ugrál „a térség egyetlen nemzetállama”, meg kell fontolnunk, hogyan szabadítsuk fel. Megbízható szövetségeseket kell keresni a magyarok között, és meg kell őket erősítenünk, hogy együtt, 2014-ben helyreálljon a rend, stabilitás és kockázat nélküli befektetés. Ez osztrák barátainknak is legfőbb érdeke, eleget kínlódtak már a rebellis magyarokkal, akik nem mernek kicsik lenni. Ezt kell továbbra is üzenni, a lázadókkal keményen fogunk bánni. Nincs kegyelem!
Bayer Zsolt: A halálos kánon
Kallidromosz útjai II.
„A modern igazságszolgáltatás és végzői szégyellik, hogy büntetnek, bár ez még mindig nem zárja ki a buzgóságot; ez a szégyenérzet szüntelenül növekedik; ez az a seb, amely körül a pszichológusok és az erkölcsi ortopédia kishivatalnokai nyüzsögnek” – írja Foucault. S még hozzáteszi: „A bűnhődés a tűrhetetlen érzések művészetéből átment a felfüggesztett jogok ésszerű elrendezésébe.” S az elmélet, a humánum ezt is helyesli természetesen.
Csakhogy innen jutottunk el odáig, hogy ma azon vitatkoznak illetékesek, vajon jár-e – s ha igen, mennyi – szabadság Breiviknek, a norvég tömeggyilkosnak. S ahogy a nyaktiló annak idején az absztrakt halál eszköze lett, amely eltörölte a fájdalmat s a lassú kínhalál rituáléját, így csinált a liberális kánon mára absztrakciót és groteszket magából a büntetésből, eltörölve lassan annak büntetés jellegét.
Foucault megemlíti az európai fejlődés során felmerült kérdéseket: „Nem egyszerűen azt kérdezik: »Ki a tettes?«, hanem: »Mi az az ok-okozati lánc, amely a tettet létrehozta? Az elkövetőben hol található a tett eredete? Ösztön, tudattalan, környezet, örökség-e ez?« Már nem egyszerűen azt kérdezik: »Melyik törvény bünteti ezt a törvénysértést?«, hanem azt is: »Milyen intézkedést hozzunk, melyik lesz a legalkalmasabb? Miképpen gondoskodjunk a tettes fejlődéséről? Mi módon javulhat meg a legbiztosabban?«”
Helyénvaló kérdések ezek bizonyos körülmények megléte esetén. De mára körülményektől független kérdésekké váltak, ráadásul függetlenítették magukat az elkövetett bűntől is. Méghozzá a liberális világszemlélet segítségével.
Így lett minden bűnelkövető áldozat, és a társadalom pedig az állandósult bűnös. Ez az az érzés, amit nem lehet tovább elviselni. És amit nem is fog már sokáig elviselni egyetlen európai társadalom sem.
Foucault szerint „…mivel az iparosodás a munkaerő szabad piacát követeli meg, a 19. század büntetőmechanizmusaiban csökken a kötelező munka, felváltja a javító szándékú fogság”. De hol van már a boldog 19. század? Ma egy szélsőségesen individualista, szélsőségesen és önmaga paródiájává váltan liberális, szélsőségesen globalizált, szélsőségesen szekularizált és minden elődjénél álságosabb társadalom megpróbál eltekinteni a büntetéstől.
Egyrészt azért, hogy fogyasztói megmaradjanak; s paradox módon éppen azért terheli a bűnt a vétkes helyett a többségi társadalomra, mert a képtelen vád alatti létezés a gondolkodás és a helyes önértékelés ellen dolgozik, s a többségi társadalmat a „politikailag korrekt” terrorjának gondolattalanságába és az önsorsrontó önszabályozás börtönébe zárja. Mindeközben a valódi bűnelkövetőket újra és újra rászabadítja a társadalomra, és megtiltja, hogy a társadalom megnevezze őket.
Amikor nyilvánosságra került a hír, hogy Páva Zsolt gyönyörű lányát brutálisan összeverték annak a napnak a hajnalán, amikor Bándy Kata cigány gyilkosa felett mondtak ítéletet, egy ország suttogta, üvöltötte, dadogta riadtan és felháborodva önmagának: ez megint cigány volt.
És az ország megint nem tévedett.
Pokol Béla már emlegetett kötetéből idézünk ismét: „A cigányság soraiban lévő magas bűnözési gyakoriságot mutatja, hogy a büntetlenül hagyott »megélhetési bűnözés« ellenére a szabadságvesztésre ítéltek között – számarányukhoz képest – óriási mértékben felülreprezentáltak a cigányok.”
A kérdés szakkutatója, Póczik Szilveszter a Magyar Tudomány 2003. évi. 1. számában beszámol egy korábban végzett felméréséről, amely a körülbelül tizenötezer hazai szabadságvesztésre ítélt közül reprezentatívan ezerötszáz elítéltre terjedt ki. Megállapítja, hogy hozzávetőlegesen ezek fele volt cigány származású, és jelezi, hogy az 1980-as években készült kutatások szerint az akkor is hasonló arányt képviselő felnőtt cigányok mellett a fiatalkorú elítéltek között ez az arány a 60-70 százalékot is elérte.
A mostani kutatásának eredményéről így számol be: „A mintegy 1500 megkérdezett 50%-a magyarnak, a másik 50%-a cigány származásúnak. Az utóbbiak között 60-40%-ban oszlott meg a magukat cigánynak vallók és az identitásváltásra törekvők aránya…
Dominánsak a primitív és az erőszakos vagyon elleni cselekmények, a kifinomultabb cselekmények aránya a cigányok felé haladva erősen csökken… A többszörösen büntetettek aránya a cigány csoportokban meghaladja a magyar elítéltek kétszeresét.” (Póczik Szilveszter: A roma kisebbség szociológiai problémái, Magyar Tudomány, 2003/1. szám)
Ezek a számok azt jelentik, hogy míg a cigányság a többségi társadalommal azonos szintű bűnözési gyakoriság esetén csak az elítéltek nyolc–kilenc százalékát adta volna, addig ténylegesen öt-hatszorosa a cigány elítéltek aránya. A híradások szerint a „megélhetési bűnözés” és a szabálysértésekké visszaminősített bűntettek elkövetői igen nagy számban szintén a cigányság soraiból kerülnek ki.
Nem véletlen tehát, hogy a lakosság a cigányságnál rögtön a bűnözésre asszociál – nem vitatható azonban, hogy ez sértő a beilleszkedett, tisztességesen élő cigány családokra nézve. A cigánysággal együtt élő és a mindennapjaikban a cigányok bűncselekményeinek áldozatává váló többségi társadalmat védtelenné teszi, hogy tiltják a nyilvános beszédet a cigányság soraiban lévő nagyszámú bűnelkövetésről, illetve azt rasszizmusként ítélik meg.
Jellemző, hogy miközben Póczik Szilveszternek ez az MTA hivatalos folyóiratában megjelent és kutatáson alapuló tanulmánya már több éve elérhető az interneten, az állandóan rasszizmust kiáltó és bizonyítani akaró balliberális médiában és szellemi körökben megtámadhatatlan tézisként létezik, hogy csak a rasszista körök állítják a cigányságon belüli nagyobb bűnözési gyakoriságot.
Igen, ezt tudjuk.
Foucault szerint „a kínzás »túlzásaiba« a hatalom egy egész gazdaságtana invesztálódik bele”. S éppen így invesztálódik bele ma a büntetés relativizálásába és az őszinte társadalmi párbeszéd tiltásába a súlyosan beteg liberális világ egész gazdaságtana.
És csak állunk, és nézzük magunk körül a ki- és elbeszélhetetlen valót. Nézzük, mivé lett az európai civilizáció és kultúra. A civilizáció fogalmában „a Nyugat öntudata fejeződik ki. Azt is mondhatnánk, hogy a nemzeti tudat. Összefoglalja mindazt, amiben az utóbbi két-három évszázad nyugati társadalma önmagát korábbi önmagához vagy a mai, »primitívebb« társadalmakhoz képest előbbre valónak véli.
Általa próbálja jellemezni a nyugati társadalom a maga viselkedésmódjának milyenségét, az ő tudományos megismerésének fejlődését, vagy az ő világnézetét és még sok minden egyebet… A francia és angol »civilizáció« fogalom vonatkozhat teljesítményekre is, de épp ennyire az emberek tartására, »behaviourjére«, függetlenül attól, hogy teljesítettek-e valamit vagy sem. A német »kultúra« fogalomban viszont a »behaviourre«, az ember teljesítménytől független, puszta léte és viselkedése révén képviselt értékére való vonatkozás rendkívül háttérbe szorul”.
No, hát így elmélkedik civilizációról és kultúráról Norbert Elias a Civilizáció folyamata című munkájában, valamikor a múlt század nyolcvanas éveiben. Fontos ez ma még? Ma, amikor az európai társadalmak olyan viselkedésformákkal kénytelenek együtt élni, amelyek évszázadokon át a civilizálatlanságot és kulturálatlanságot jelentették, s amelyeket borzongással vegyes megvetéssel vagy valami furcsa kíváncsisággal szemléltek csupán.
Ám ma, a hivatalos érintkezések során vagy a felszínes társadalmi kommunikáció szintjén mindenütt nyilvános önkritikát kell gyakorolniuk, s meg kell vetniük, el kell ítélniük évszázadokon át létezett önmagukat.
S mert a múlt és az ősök mibennünk folytatódnak s élnek tovább, hát a Nyugat most valami beteg és perverz politikai aktus keretében megveti egykorvolt önmagát. Megvetjük egykorvolt önmagunkat és őseinket. Tradícióinkat, múltunkat, hitünket, életünket. Megvetjük, leszámolunk vele, és helyébe ültetjük, toleráljuk, sőt, lassan majd megszeretjük és tiszteljük mindazt, amit génjeinkbe kódoltan primitívnek, civilizálatlannak, kulturálatlannak és elviselhetetlennek tudtunk, hittünk, éreztünk mindeddig. Ez pedig maga a skizofrénia.
A nyugati világban az Egyesült Államok elnöke nyilvános bocsánatkérésre kényszerül, mert szépnek nevezett egy nőt. S a nyugati világban ez szexista megnyilvánulás, s mint ilyen, tolerálhatatlan.
De ebben a világban tolerálnunk kell az életünkre törő másságot, kisebbséget, devianciát. Tolerálnunk kell a gyilkosainkat.
Ha hagyjuk, meg is érdemeljük.
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap