Csak mi, átlagpolgárok érezzük úgy, hogy valami kezdettől fogva nincs rendben

                          Távol álljon tőlem, hogy a remek szakembert és emberbarátot, Bajnai Gordont bármilyen összefüggésbe hozzam a Hajdú-Bét-üggyel és a károsultak sorsával, hiszen ismerjük nyilatkozatait és a tényállást. Ha nem így tennék, magamra vehetném Tamás Ervin (Népszabadság) vádját, miszerint „képtelenek leszállni az ügyről”. Inkább csak annyit jegyzek meg, az egész történet jól példázza a magyar cégviszonyok dzsungeltörvényeit. Tudjuk, hogy a „rendszerváltás” hajnalán a magyar cégtörvényt kiváló balliberális közgazdászok, jogászok, pénzügyi szakemberek készítették a legjobb európai minták figyelembevételével, csak mi, átlagpolgárok érezzük úgy, hogy valami kezdettől fogva nincs rendben. Szentmihályi Szabó Péter  Magyar Hírlap

2013. May 16. 11:10

Bayer Zsolt: Egy hét hírei

                        „Több mint ötvenezer emberen próbáltak ki gyógyszereket nagy nyugati cégek az NDK-ban a keletnémet pártállam közreműködésével, a kísérletekbe többen belehaltak” – jelent meg a hír e hét hétfőjén. Majd így folytatódik az írás: „A hamburgi hírmagazin szerint az NDK a hetvenes és a nyolcvanas években az volt számos nagy nyugati gyógyszergyár számára, mint most Kína, India vagy Oroszország: kísérleti terep, ahol olcsón és hazainál jóval megengedőbb szabályozás mellett lehetett kipróbálni gyógyszereket embereken.”   Ez különösen megdöbbentő bekezdés. Ugyanis ebből az derül ki, hogy napjainkban a nyugat-európai és amerikai gyógyszergyárak zavartalanul folytatják ezt a gyakorlatot, a Távol-Keleten és Oroszországban. S a megdöbbenés után azonnal nézzünk szembe a ténnyel: az emberi jogokra oly’ kényes és oly’ büszke Nyugat így tekint ránk: kísérleti alanyok vagyunk nekik, akiken minden kipróbálható, akiknek minden eladható, s akiket persze ki lehet oktatni emberi jogokból és modernségből. S hogy mindez a keletnémet kommunisták tudtával és beleegyezésével történt? Hogy eladták pénzért állampolgáraikat? Hát persze! S ebből mindjárt az is nyilvánvaló, vajon miért van olyan jóban a Nyugat a volt keleti kommunista pártokból kinőtt keleti „szociáldemokrata” pártokkal. Ezért. Mert az utódpártok, ha hatalmon vannak, éppen úgy adják el állampolgáraikat és hazájukat a Nyugatnak, ahogy eladták akkoriban. Keddi a következő hír: „Hétfőn Gary Pruitt, az Associated Press (AP) vezető amerikai hírügynökség elnök-vezérigazgatója levélben tiltakozott Eric Holder igazságügyi miniszternél amiatt, hogy a kormány 2012 áprilisában és májusában két hónapon át lehallgatta a cég mintegy húsz munkatársának céges- és magántelefonjait.” Íme, megérkeztünk az Egyesült Államokba. Íme, itt az új Watergate-botrány. Persze mindez egy cseppet sem fogja megakadályozni az Egyesült Államokat és Budapestre akkreditált nagykövetét, hogy kioktasson bennünket a sajtószabadság mibenlétéről és úgy általában a demokráciáról. Ebben még az ugyanazon a napon kirobbant másik botrány sem fogja gátolni őket, ugyanis gátlástalanok. Íme, a hír: „Az amerikai adóhivatal (IRS) szándékosan vetett alá célzott és pótlólagos vizsgálatnak konzervatív nonprofit csoportokat, ami »azt a látszatot kelti«, hogy a hatóság »nem elfogulatlan« – áll az amerikai pénzügyminisztérium belső vizsgálatáról nyilvánosságra hozott jelentésében.” Továbbá: „Amerikai ajtóértesülések szerint a csúcsvezetők is tudtak az amerikai adóhivatal (IRS) célzott vizsgálatairól.” Gratulálunk! Igazán szép, emberi és demokratikus hozzáállás, addig is, ameddig kiderül, ki tudott még a dologról, a biztonság kedvéért majd mi szégyelljük magunkat, itt, az egykori Fal mögött. És természetesen ezért is a mi arcunkon ég a bőr: „Az orosz titkosszolgálat kémkedés vádjával letartóztatott egy amerikai diplomatát, Ryan C. Fogle-t azzal vádolják, hogy orosz állampolgárokat akart ügynöknek beszervezni. A diplomatánál az FSZB emberei egy csomó kémfilmbe illő felszerelést találtak, volt nála a városi dzsungelben való túléléshez bizonyára nélkülözhetetlen kés és gyufa is. Ezen kívül néhány köteg ötszázeurós bankjegy és persze a követségi azonosító egészítette ki a kompakt kis felszerelést.” Ez utóbbi hírből is látszik, hogy az amerikai külpolitika nem csak maradéktalanul tiszta és demokratikus, de végtelenül profi is. Ezen a téren is megvan minden erkölcsi és szakmai alapjuk, hogy bárkit bármiről kioktassanak. S még egy apróság, ami már egyhetes: „Stephan Hawking professzor, az egyik legnagyobb ma élő fizikus úgy döntött, csatlakozik az Izrael elleni tudományos bojkotthoz, és nem jelenik meg egy nemzetközi konferencián, amelyet Simon Peres izraeli államfő rendez Jeruzsálemben. Hawking nyilatkozata szerint Izrael palesztinokkal szembeni viselkedése miatt döntött úgy, hogy nem vesz részt a »Szembenézés a holnappal« konferen­cián, amire a meghívást korábban már elfogadta.” Nos, Hawking – joggal – napjaink „sztárolt” tudósa. Döntésének mindenképpen hírértéke van. Túl sok is: a magyar sajtó megoldotta, hogy erről ne értesüljön a magyar közvélemény. Izraelben így kommentálták: „Hawking, a Cambridge-i Egyetem fizika- és matematikaprofesszora súlyos betegsége miatt tolószékéhez van láncolva, amely a legkülönbözőbb technikai eszközökkel segíti mozgását és kommunikációját. A kérdés már csak az, a beszédét közvetítő hanggenerátort is bojkottálni fogja, amelynek lelke egy izraeli fejlesztésű eszköz?” (Amit iz­raeli kommentelők írtak a tudósról, az egyszerűen idézhetetlen…) Álljon itt még valami, hogy visszatérjünk Európába és a bennünket ostoba és aljas sajtóján keresztül leginkább bíráló Németországba: „Egyre mélyülő ellentét feszül a betelepülő svábok és az őslakosok között Berlinben, a konfliktus gócpontjában szinte mindennaposak a svábokat gyalázó felira­tok a falakon, egy titkos sváb »szeparatista« szervezet pedig saját »gettó« kijelölését követeli, és csak félig ironikusan. Még hogy rasszizmus? Németországban? A svábok ellen? Ugyan kérem! Ez színtiszta hazugság. Rasszizmus csak Magyarországon elképzelhető, és nem a svábok ellenében… Bayer Zsolt Magyar Hírlap

2013. May 16. 10:30

Az ember úgy dolgozzon, hogy szórakoztassa a jó Istent

                            "Az ember úgy dolgozzon, hogy szórakoztassa a jó Istent. És az pedig örökkévaló, és fenntartja és kormányozza ezt a világot, ha őt sikerül szórakoztatni, akkor az egész világ kapott valamit." Makovecz Imre (1935-2011) - Kossuth-díjas építész, a magyar organikus építészet mestere - A Magyar Művészeti Akadémia alapítója, örökös tiszteletbeli elnöke  

2013. May 16. 01:12

Szanyi Péter (1947) - A Pál utcai fiúk szoborcsoportja

                          A szoborcsoport Molnár Ferenc,  A Pál utcai fiúk című regényének "einstand" jelenetét ábrázolja. Nemecsek, Richter és Weisz golyóznak, a Pásztor fivérek nem messze tőlük, figyelik őket. A szoborcsoport Budapesten a VIII. kerület  Práter utcai általános iskola előtt látható. Szanyi Péter, A Pál utcai fiúk szoborcsoportja című ötalakos bronz kompozícióját a Molnár-regény megjelenésének századik évfordulója alkalmából 2007. szeptember 28-án avatták fel.

2013. May 15. 22:24

Csődöt mondott az európai elit?

                              Az emberek nem viccből járnak ki az utcákra megveretni magukat, és nem is a gyűlölet vezeti őket. Tervezhető életet akarnak és nem vegetálni, miközben a jó élethez való hozzáférés lehetőségei egyre szűkülnek.   Nagyon nem találják a hangot brüsszeli öltönyösök az európai alattvalókkal, s nem biztos, hogy a népeknek van botfüle. Legalábbis erre lehet következtetni azokból az adatokból, amelyek szerint egyre többen ébrednek föl az európai álomból és értékelik a helyzetet egyre cudarabbnak. A lazacon „vegetáló” eurokratáknak semmi okuk csodálkozni nemcsak az őket, hanem az egész intézményrendszert érintő kritikákon. Többek között a béke megőrzésében nagy szerepe van az európai integrációnak, meg voltak ott szép vágyak és álmok és víziók is dögivel. És persze nagy hülyeség lenne lebecsülni azokat a tényezőket, amelyek könnyebbé tették az életünket. Viszont az is biztos, hogy valójában semmi kapcsolat nincsen azok között, akik a mindennapi életre hoznak olykor tökéletesen logikátlan és életszerűtlen szabályokat, illetve az ezeket elszenvedők között. Az európai polgárok jó része bizonytalanságban él, lassan de biztosan „gyökértelenítik” őket, s szépen csengő szlogeneket és divatos prezentációkat kapnak álláslehetőségek helyett. Még nem tudatosult benne, de azért már sejti, hogy a korábbi jólétnek annyi, az „évente lecserélem az autóm, mert megtehetem” című előadást levették a műsorról. Grátisznak odáig fajul a helyzete, hogy lassan érdemesebb az összekuporgatott kis pénzeket szalmazsákba tenni; ugyanis ne tévesszen meg senkit, hogy most játszanak az értékhatásokkal. Az árak általában fölfelé, az értékhatárok meg lefelé mennek. A szociális és az egészségügyi rendszer is érzi a szorítást, kevesebből kellene kihozni többet, miközben súlyos probléma az elszegényedés, és a demográfiai folyamatok is sötét jövőt festenek föl. Az emberek nem viccből járnak ki az utcákra megveretni magukat, és nem is a gyűlölet vezeti őket. Tervezhető életet akarnak és nem vegetálni, a jó élethez való hozzáférés lehetőségei meg egyre szűkülnek. A Maslow-piramis legalsó fokát szeretnék elérni, miközben nincsenek munkahelyek, a meglévő állások is bizonytalanok. Olyan dimenziók is támadás alatt állnak – például a család egysége –, amelyek a „modernek” szájhúzása ellenére is alapvető intézmények. Így úrrá lesz a reménytelenség és az anómia. Úgy általában is az lenne az elit feladta, hogy stabilitást hozzon és megvalósítható víziókat mutasson a társadalomnak. Az emberek úgy érzik, hogy az európai elit elszakadt tőlük, és párhuzamos valóságban élve ki a fülét, ki a szemét, ki pedig a száját fogja be. Muki Magyar Nemzet

2013. May 15. 13:23

Ütőkártya, de nem aduász

                          A Gyurcsány–Bajnai-kormányzatok által teremtett csődállapotból a 2010-es választás után úgy rántotta vissza a kormány az országot, hogy kevesebb pénzt engedett kiszívni az országból.   Talán nem is véletlen, hogy a nemzetközi dicshimnuszok hirtelen gyalázkodássá váltak, a kárvallottak által mozgatott és az EU vezető pozícióiba állított tisztségviselők nem azért kritizálták a kormányt, ami a megbízóiknak valóban fájt, például a bankadóért, hanem a társadalomátalakító törvényeinket beleértve a végre megszületett igazi rendszerváltó alkotmányért is. A törvényeinket, hatóságaink eljárásait antidemokratikusnak nyilvánítják, nem törődve azzal, hogy erős többséggel hozták a jogszabályokat, s a választók nagy többsége még mindig kitart a törvényhozók mellett. Tekintve, hogy a demokráciahiányt szajkózó attakok rendre kifulladnak, időnként nevetségessé is válnak, ki kellett találni valamit, ami a kormányzatot fájdalmasan érinti. Ezt a funkciót a deficiteljárás lebegtetése tölti be jelenleg. Az ennél is fájdalmasabb és tartósan hatékony fegyelmező hurokba a kormány ugyanis nem dugta be a fejét, amikor elvált az IMF-től, és minden erőlködés ellenére sem volt hajlandó újra közösködni vele. Boros Imre Magyar Hírlap

2013. May 15. 11:07

Ütőkártya, de nem aduász

 Talán nem is véletlen, hogy a nemzetközi dicshimnuszok hirtelen gyalázkodássá váltak, a kárvallottak által mozgatott és az EU vezető pozícióiba állított tisztségviselők nem azért kritizálták a kormányt, ami a megbízóiknak valóban fájt, például a bankadóért, hanem a társadalomátalakító törvényeinket beleértve a végre megszületett igazi rendszerváltó alkotmányért is. A törvényeinket, hatóságaink eljárásait antidemokratikusnak nyilvánítják, nem törődve azzal, hogy erős többséggel hozták a jogszabályokat, s a választók nagy többsége még mindig kitart a törvényhozók mellett. Tekintve, hogy a demokráciahiányt szajkózó attakok rendre kifulladnak, időnként nevetségessé is válnak, ki kellett találni valamit, ami a kormányzatot fájdalmasan érinti. Ezt a funkciót a deficiteljárás lebegtetése tölti be jelenleg. Az ennél is fájdalmasabb és tartósan hatékony fegyelmező hurokba a kormány ugyanis nem dugta be a fejét, amikor elvált az IMF-től, és minden erőlködés ellenére sem volt hajlandó újra közösködni vele. Boros Imre Magyar Hírlap

2013. May 15. 10:59

Bizonyíték az Európai Bizottság részrehajlására

                            Közhelyszámba megy, hogy az Orbán-kormány kétharmados győzelme óta az Európai Bizottság előrejelzéseiben rendre messze fölé becsüli a költségvetési hiányunkat csak azért, hogy legyen fiktív alapon nyugvó kifogása a túlzottdeficit-eljárásban tartásunkra. Régen ennek épp a fordítottját láttuk. Csak egyetlen emlékeztető: az Európai Bizottság 2009. május 4-i előrejelzése szerint a kormány büdzséjének deficitje az évben 2,8 százalék lesz, vagyis a maastrichti kritériumot teljesítjük! A GDP csökkenése pedig 1,6 százalékos lesz. A valós hiány 4,6 (!), a GDP tényleges csökkenése 6,8 százalékos (!) lett. Lovas István  Magyar Nemzet

2013. May 15. 10:29

Jancsi, a minta

                          Bajnai a minap viccelődött a Hajdú-Bét Rt. károsultjain, azokból a gazdákból űzött csúfot, akiket kisemmiztek és földönfutóvá tettek.   Az egykori miniszterelnök, az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője országjárásának vásárosnaményi állomásán újságírók előtt viccelődve jelentette be, talán az ő törekvéseinek és évtizeddel ezelőtti munkájának az eredménye lehet az, hogy a jelenlegi kormány kártalanítja és megsegíti a hajdú-bétes gazdákat. Na, ezért vastag a bőr Bajnai Gordon arcán. A károsult gazdák és családjaik nevében ki kell kérni magunknak Bajnai szemtelenségét, arcátlanságát, képmutatását és cinizmusát. Felháborító, hogy Bajnai Gordon azon tönkretett félezer emberből űz tréfát, akiknek semmijük sem maradt, és akik közül sokan az öngyilkosságba menekültek a kilátástalanság elől. Nincs morbidabb és aljasabb eljárás, mint emberi tragédiákon viccelődni. Zuschlag János legalább bocsánatot kért, amiért a holokauszt áldozataival viccelődött, elmondta, ha úgy adódna, társadalmi munkában szívesen dolgozna a Holokauszt Múzeumban, mindezt megfejelve pedig lemondott képviselői mandátumáról. Bajnai Gordonnak nincs olyan jó pillanata, amikor megfordulna a fejében a bocsánatkérés, a károsultak megkövetése, vezetői tisztségének visszaadása. Ő köszöni szépen, remekül alszik, és a tükörbe is bátran bele tud nézni. Szarvas Szilveszter Magyar Hírlap

2013. May 15. 10:17

Nyílt levél Rui Tavaresnek

                                      Nyílt levelet írt Magyarország és a Kárpát-medence két legnagyobb civil szervezete a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Együttműködési Tanácskozás Rui Tavares, Európai Uniós képviselőnek.   A nyílt levélben kifejtjük, hogy közel ötezer ember csatlakozott szellemi honvédő mozgalmunkhoz, amelynek egyik célja, hogy megvédje Magyarországot az alaptalan, különböző érdekektől vezérelt nemzetközi támadások ellen. Levelünkben ez áll:   Rui Tavares „Tavares Képviselő úr! Úgy illene, hogy megköszönjük aggódását a magyar jogbiztonság és jogállamiság védelme okán. Ám köszönetet mégsem mondhatunk, csupán felháborodásunknak adhatunk hangot, hiszen Ön jelentéstervezetében olyan állításokat fogalmaz meg, amelyeknek – a tények alapján - a valósághoz aligha van köze. Honnan tájékozódott Ön, hogy kellő jogalapot érezzen annak a véleményének a megfogalmazására, miszerint az új Alaptörvényünk megalkotása előtt nem volt párbeszéd? Ezzel szemben a valóság az, hogy a nyilvánosan nyomon követhető tények szerint 2010 július 20-tól kezdődött az előkészítő munka, amelyben mindenki kifejthette véleményét, leírhatta javaslatait a Parlament honlapján keresztül az Alaptörvény tervezetével kapcsolatban. (Jelen levél szerzői között is van olyan állampolgár, akinek a véleményét a jogalkotó figyelembe vette.) Az Alaptörvényt 2011. április 25-én közölte a magyar hivatalos közlöny, így egyszerűen kiszámítható, hogy a párbeszéd hosszú hónapokig tartott. Persze valóban nem volt párbeszéd azokkal, akik nem akartak párbeszédet folytatni a jogalkotóval. Mikor olvasta el Ön figyelmesen a magyar médiatörvényt? Valószínűleg soha, mert ha elolvasta volna, láthatta volna, hogy semmilyen formában nem lehet mérvadó az az elvárása, hogy legyenek kötelező jogi eljárások a közmédia, vagy a Médiatanács vezetőinek kiválasztása, kinevezése kapcsán. Tájékoztatjuk Önt, hogy részletes, kötelező jogi eljárásokat tartalmaz a médiatörvény, sőt a korábban már közölt uniós elvárásoknak megfelelő módosítása 2013 áprilisában hatályba is lépett. Miből vonta le azt a következtetést Képviselő úr, hogy az Alkotmánybíróság nem tudja betölteni alkotmányvédő szerepét? Az Alkotmánybíróság oly módon védi az Alkotmányt, hogy néha a parlament nem tudja betölteni közhatalom-gyakorló szerepét. S az is tény, hogy az Alkotmánybíróság jogköre a rá vonatkozó módosítást követően - a korábbiaktól eltérően más típusú ügyekben - kifejezetten megnőtt. Ön szerint a nemzeti konzultáció komolytalan volt. Tisztelt Képviselő úr! Az Ön hazájában, vagy bármelyik uniós országban találkozott már olyan konzultációval, amelyben nem csupán az állampolgárok képviselőit, hanem közvetlenül a több millió állampolgárt szólította meg személyesen a kormány? Valószínűleg nem. Állampolgárok milliós nagyságrendben vették komolyan a magyar kormány megkeresést, s a nemzeti konzultáció révén megerősítették a kormányt, hogy azon az úton jár, amelyet a kétharmados többség kijelölt a számára. Csak azok állíthatják, hogy komolytalan volt a nemzeti konzultáció, akik nem akartak egyetérteni a kormánnyal. Nem lehet, hogy Ön - személyes tapasztalatok hiányában - ilyen nemzettársainktól kapja az információkat? Természetesen az általunk jelzett bármely témában - amennyiben igényt tart rá - a részletes jogszabályi hivatkozások nevesítésével szívesen állunk rendelkezésére. Úgy gondoljuk, hogy a több oldalról beszerzett információ Önt is közelebb vihetné az igazsághoz, és nem kellene a későbbiekben elismernie, hogy tévedett. Ennek okán a jelentéstervezet nem Magyarországra, hanem annak megfogalmazójára fog rossz fényt vetni. Ön a legnagyobb nemzeti költőnkre hivatkozott jelentéstervezete ismertetésekor. Petőfi Sándor azon idézetére, amely szerint: „Haza csak ott van, hol jog is van…” Képviselő úr! Nekünk van hazánk, van jogunk, amit csak akkor vehetnek el tőlünk, amennyiben az Ön javaslata elfogadásra kerülne. Ebben az esetben ugyanis az az akarat, amelyet Ön képvisel, megvonná hazánktól mindazt a jogot, amelyet a kétharmados választási győzelem után a demokratikusan választott parlament jogszabályi hatalomgyakorlásával biztosított a számunkra. Amennyiben az Ön álláspontja érvényesülne, valóban megszűnne hazánkban a jog és megszűnne a szuverenitásunk. Ne legyenek kételyei Képviselő úr, ezt a magyar nemzet és a magyar állampolgárok többsége nem hagyja! Biztosak vagyunk benne, hogy Ön sem kívánja ezt hazánknak. Ön hivatkozott a mi Petőfinkre, mi hivatkozunk az Ön országának nagyszerű költőjére, Fernano Pessoa-ra. Pál Ferenc fordításában - igaz, más témában – azt írja a költő Elemzés (Análise) című versében: „Így, hogy Téged nem…lát szemem, a benyomás képzetét hazudom…”. Ön úgy látja, hogy nekünk nincs hazánk, mert nincs jogunk. Mi úgy látjuk, hogy Ön nem győződött meg annak tényszerűségéről, amit hazánkról állít. Mi egyszerű, hazánkat szerető állampolgárok vagyunk, míg Ön elvileg hatalommal bíró uniós képviselő. Ugyanakkor mindnyájan tudjuk, hogy a képviselők – jogállamban, és jogállami keretek között működő államszövetségben - az egyszerű állampolgárok akaratából kerülhetnek csak a hatalom közelébe. Ez a tény az Képviselő úr, amiért egyenrangúság kapcsán elvárjuk Öntől, hogy jelentéstervezetét bírálja felül, a tényeknek megfelelően módosítsa, vagy vonja vissza, és téves állításaiért kérjen elnézést azoktól a magyar állampolgároktól, akik az Ön születési idejének dátumakor a legsötétebb jogállamiság-nélküliségben élték megnyomorított életüket már 27 éve, és még 17 évig. Ezek az állampolgárok jól tudják a kommunista diktatúra jóvoltából, hogy mit jelent a jogállamiság hiánya. Ezért nem fogjuk hagyni, hogy a mostani jogállamiságunkat esetleges hatalmi célok elérésének érdekében homályos forrásokból származó, hamis állításokkal külföldről próbálják megdönteni. Magyarország kifejezetten elkötelezett a klasszikus európai értékek és az alapító atyák Európai Uniója mellett, ezért állampolgárai elvárják, hogy azok a képviselők, akik az állampolgári akaratot hivatottak a hatalomban képviselni, csak azt tegyék, és ne a „benyomás képzetét hazudják”- zárul nyílt levél. Patrióta Európa Mozgalom, Magyar Hírlap

2013. May 14. 15:59
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

556. oldal/866