Beengedték a rókát a tyúkólba

Na most akkor béke, vagy kötél?

                            Na most akkor béke, vagy kötél?

Ne hagyd abba a kérdezést

                            “Tanulj a tegnapból, élj a mának és reménykedj a holnapban. A legfontosabb azonban, hogy ne hagyd abba a kérdezést.” Albert Einstein (1879-1955) - Albert Einstein elméleti fizikus - a legnagyobb 20. századi tudósnak tartják

...nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmész

                              “Élj úgy, hogy ne vegyenek észre ott, ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmész.” Victor Hugo

Kuncze Gábor a "hiteles ember" - a változás garanciája

                  Kuncze, a volt belügyminiszter, aki négyszer volt az SZDSZ elnöke és ötször parlamenti képviselő, mint a változás letéteményese MSZP-s, Együtt 2014-es, DK-s, PM-es logók előtt. Egy olyan Összefogás jelöltjeként, amely miniszterelnökjelöltje Mesterházy Attila, akiről másfél hónapja azt mondta: Mesterházy Attilában nem látom azokat a tulajdonságokat, amelyek egy kormányfő esetében elengedhetetlenek. Mára viszont úgy gondolja ez a nagyon hiteles ember, hogy ha Mesterházyból miniszterelnök nem is lesz, ő még a listáról lehet képviselő, és az ha országnak ez nem is jó, de neki mindenképpen. És számára ez a lényeg!

Plakát az 1930-as évekből

Bayer Zsolt: Kötél

                          „Mi csináltuk meg a »köteles akciót is«. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az – egy kis rossz szándékkal – ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (…) És összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés.” Gyurcsány Ferenc mondatai ezek, amelyeket Debreczeni Józsefnek ad elő, aki mindezt kiadja könyvben. Pusztán ezért a néhány mondatért örökre el kellett volna takarítani ezt a mocskot a politika és a nyilvánosság tereiből. Ehhez képest a baloldal ismét megváltóként tekint rá, s ő ismét miniszterelnöki ambíciókat dédelget magában. Ehhez képest a Mesterházyhoz írt nyílt levél aláíróit faggatja Bolgár meg a közmédia, hogy miért tartják fontosnak Gyurcsány eltávolítását. Mindenki meghülyült… És ilyen előzmények után érkeztünk el a szocialisták hét végi kongresszusához, amelyen egy valamikori munkásőr állat belesüvöltötte Mesterházy ostoba, túlmozgásos beszédébe, hogy „kötelet!” Mármint hogy kötelet nekünk. Mesterházy pedig, megmámorosodva a tömeg hangulatától, úgy folytatta a beszédét, hogy beleszőtte az egykor volt munkásőr állat óhaját, és megerősítette azt. Amúgy ez maga a magyarországi baloldal. 1919 méltó örököse. Már a rendszerváltás hajnalán sajnálkozott a baloldali „értelmiség”, amiért elvitték a Vérmezőről Kun Béla „remek” szobrát. Hiányzott nekik, s hiányzik azóta is. Méltó örökösei ők Kun Bélának, Lukács Györgynek, Szamuelynek – s a többi hóhérnak. Méltó örökösei az 1945 utáni ávósoknak, keretlegényeknek. Az 1956 utáni gyilkosoknak. S azzal igyekeznek megdicsőülni, hogy az elvtársak közülük is sokat felkötöttek. Ez nem megdicsőülés. Csak patkányharc. S mert békés volt a rendszerváltás, hát egy valamikori munkásőr bele tudja süvíteni a Mesterházy alakú pillanatnyi űrbe, hogy kötelet nekik. A Mesterházy alakú űr pedig megelevenedik az ismerős hangtól, és boldogan felkapja a szót. Aztán – mert gyáva, mint az összes elvtársa – az egészet letagadja. És marad mivelünk a „kötelet nekik” üvöltés. Marad a munkásőr, Lenin-fiú meg ávós mentalitás, csak azért, mert huszonöt évvel ezelőtt hagytuk futni őket. S ez a kötél, ez az üvöltés nem zavarja az elvtársakat. A máskor oly kényes „demokratikus sokaság” – pfúj, micsoda blaszfémia! – most befogja a pofáját, és vagy illedelmesen félrenéz, vagy együtt hazudozik a gyáva vezérével. A Népszabadság pedig vezércikket ír ezzel a címmel: „Felajzott”. S gondolná a gyógyíthatatlanul naiv polgár, ez nyilván az akasztással fenyegetőző egykorvolt munkásőrnek szól – de nem. Kövér Lászlót cseszegetik benne. Mert ezt a kötelet ők is szeretik. Szeretnék. Megértik. Vágyják és óhajtják. Százesztendős hagyomány kötelezi erre őket. Mert mi hagytuk, sajnos, huszonöt évvel ezelőtt. Most már mindegy. Most már marad a harc. Tényleg ez a harc lesz a végső. Ha most veszítenek, akkor örökre eltakarodnak. Szépen, sorba állva eltűnnek a semmiben. Ennyi csak a tét. A tét az a kötél. Amit ezek mindig megúsztak, nekünk viszont fonják, száz éve immár. A Lenin-fiúk, az ávósok, a munkásőrök, a pártfunkcik, a gyurcsányok meg a mesterházyk. Még egyszer, hogy is mondta a rohadék? „Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az – egy kis rossz szándékkal – ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (…)” Hát, persze. Ez a különbség éppen. Hogy ezek viszont akarnak akasztani. Nem kell kiforgatni a mondandójukat, és nem kell hozzá rossz szándék. Csak figyelem kell, és óvatosság, és megfelelő mennyiségű harag. Hogy eltakarítsuk végre az összeset. A köteleikkel együtt. Vigyék, és akasszák fel egymást újra. Annak nincs semmi akadálya. Bayer Zsolt Magyar Hírlap

Magyar népi díszítések - Úri hímzés - Arany - ezüst hímzés

                            A szakirodalomból már tudhatjuk, hogy a magyar hímzőművészet első ránk maradt emlékei a koronázási palást és a miseruhák, pluviálék voltak. Bár kazuláink között is rengeteg az igazán szép darab, mégis európai színvonalra a 17-18. századi hímzőművészetünk emelkedett, amikor a királyi udvarokból és hímzőműhelyekből e díszítésmód a nemesi, kisnemesi és később a polgári udvarokra is átterjedt. E korszak hímzőművészetét a 19. századi műszóval úri hímzésnek nevezzük. E hímzések kialakulása a 16. századra esett és - amint a megnevezése is sejteti - úri igényeket elégített ki: az udvari élet ceremóniáit emelő díszabroszként, jegykendőként, a mennyezetes ágyakat takaró szuperlátként, díszes lepedőhímként, párnahajként vagy szószéktakaróként, úrasztali terítőként, az úrvacsora osztásakor használt serleg- és tányértakaróként - tehát úri vagy egyházi funkcióval - használták.  

Náray Aurél (1883-1948) - Krisztus a hajóban tanít - Márk evangéliuma 2,17

Stefka István: Megfélemlítés - Magukat zsidónak valló barátaim unszoltak, hogy írjak ezekről a kérdésekről

                            A szocialisták hét végi miniszterelnök-jelölti kongresszusán nemcsak könnyeket csalt a szemekbe Mesterházy Attila, amikor a gyermekkoráról mesélt, de arról is értekezett, hogy ha ők kerülnek hatalomba – mármint a baloldal –, akkor megszűnik a félelem. Micsoda hazugság ez? Hiszen percről percre a balliberálisok gerjesztik a félelmet, rabul akarják ejteni, saját lelki börtönébe akarják zárni a társadalmat úgy, hogy a szólásszabadságot is cenzúráznák.   Újra kísértet járja be Magyarországot, Rákosi, Gerő, Révai kísértete. Mintha megint az ötvenes években élnénk. Mostanság a balliberális ellenzék, a balos megmondóemberek ugyanazt a verbális erőszakot – fizikait még nem – alkalmazzák, mint hatvanöt évvel ezelőtt. Ellentmondást nem tűrő szavak a sajtóban, a nyilvánosság előtt, minden alapot nélkülöző vádak, amelyekre aligha lehet válaszolni, mert úgy tűnne, hogy védekezik a megvádolt. Melyek ezek a szavak akkor és most? Gyerekkoromból emlékszem a sokunkat ért vádakra: reakciós, munkásosztály ellensége, népnyúzó, osztályidegen, osztályellenség, kizsákmányoló, valutát, aranyat rejtegető, feketéző, klerikális, kulák… Az egyik vonalas budai iskolában néhány tanár szúrós szemét és kérdéseit nem felejtem: miért nem énekelted az Internacionálét? Ki az apád? Láttunk vasárnap délelőtt a ciszterci Szent Imre-templomban. Miért húztad el a szádat, amikor a hős szovjet felszabadítóinkról beszéltem? És így tovább. Most ez járja a kierőszakolt közbeszédben: antiszemita, holokauszt-tagadó, fasiszta, náci, horthysta, és sorolhatnánk a bélyegeket. Ezzel a szellemi közéletet béníthatják meg. Ezek veszélyes rágalombélyegek, mert ha némelyikük ok nélkül valakire ráragad, ki is írta magát a társadalomból, a közéletből, Európából. Ehhez még ott vannak „kihegyezett tollal” a liberális nyugati újságírók, akik magyarországi „zsidóüldözésről” írnak. Saját bűnös lelkiismeretüket, a faji alapon megszervezett huszadik századi népirtásukat akarják rákenni egyedüliként egy kis népre, amelynek tárgyilagos, történelmileg alapos válaszait nemigen akarják meghallani. Magukat zsidónak valló barátaim unszoltak, hogy írjak ezekről a kérdésekről, mivel óriási veszélyt jelent ennek a témának az újbóli megjelenése. Aggódnak azért, hogy a Mazsihisz mint vallási szervezet – amelyik eddig okosan távol tartotta magát a politikától – most beszállt a kampánypolitikába, méghozzá a baloldalon. S ezzel igen sokat árt a „hétköznapi zsidóknak”, a nem politizálóknak. Így nemhogy visszaszorulna, de öngerjesztéssel felerősödhet az antiszemitizmus. Kinek az érdeke, kinek használ ez? Hogy az ország népének nem, sőt egyikünknek sem, az biztos. Persze a barátaimnak szegeztem a kérdést: miért nem ti írjátok meg az aggodalmaitokat? Azért, hangzott a válasz, mert akkor minket rekesztenek ki és átsorolnak a szélsőjobbra. Nos, így állunk. Elkezdtek félni azok, akik megszólalhatnának. Dúl a verbális háború, külföldről üzengetve, belföldről célzatosan, hogy minél rosszabb színben tüntessék fel Magyarországot. Ez a balliberális kampány végső célja? Balog Zoltán miniszter nem véletlenül mondta nemrégiben Nyírbátorban: „…a lobbicsoportok megvásárolják azokat, akik aztán az ország ellen lázítanak. Például magyarnak nevezett képviselők Brüsszelben Magyarország ellen készítenek jelentéseket.” Mostanában egy félreérthető mondat miatt izzó légkörben keresztre szeretnék feszíteni Szakály Sándor történészt. De nekiszaladtak Schmidt Máriának, a leendő holokauszt-emlékközpont vezetőjének, akiről Karsai László történész útszéli stílusban beszélt: „holokauszttagadásáról hírhedt történész”. Mi folyik itt? Már semmi sem szent? A legpiszkosabb eszközökhöz kell nyúlni, ez lesz a baloldal választási taktikája, a Ron Werber-i stratégia? Maradjunk annyiban, a jelen helyzetben ezek az üzenetek a besározás, a fenyegetés, a félelemkeltés technikájáról szólnak. Ami aggasztó, hogy ezt az antiszemita kártyát már tavaly elővette Gerő András Romsics Ignác történésszel szemben. Akkor Gerő látványos vereséget szenvedett, mert Romsics történésztársai és tanítványai megvédték az akadémikust. Babarczy Eszter az Örülünk, Vincent? internetes blogon „aljas” támadásnak minősítette Gerő András cikkét, vagyis Romsics Ignác „leantiszemitázását”. Az Élet és Irodalomban Tamás Tibor A tűzzel játszanak című cikkében Romsics 2005-ös, antiszemitizmusról szóló konferencián elhangzott szavaira emlékeztetett: a „hazai politikában zajló folyamatokat rendkívül veszélyesnek tartja. Az utóbbi években olyan mondatok hangzanak el nyilvánosan, amelyek megengedhetetlenek. Az ország kettéosztásának tekintélyes politikai erők által követett stratégiája, a két Magyarország-felfogás szorosan összefügg az antiszemitizmus veszélyével kapcsolatban tapasztalható felelőtlenséggel”. A tűzzel játszanak, akik ezt teszik, idézi Tamás Tibor Romsics akkori szavait. A baj az, hogy most nem fog össze az értelmiség jobbik fele, vezető történészek, hogy megvédjék alaptalanul megvádolt társaikat és tiltakozzanak az antiszemitizmus közéletben való megjelenésétől. Mi fogja vissza a felelősen gondolkodó embereket? A félelem, a liberális kiátkozás, a rágalmazás bélyege? Az biztos, hogy az antiszemitizmus folyamatos hangoztatásával szavazatokat nem lehet nyerni, inkább veszíteni. A magyar társadalom nem vevő erre. Egyre inkább erősödik bennem az a hit, hogy az áprilisi országgyűlési választás morális szavazás lesz. S amikor döntő, életfontosságú kérdésekre kell megadni a választ, akkor a magyarok tudják, hogy mi a morál. Stefka István Magyar Hírlap