Jókai Anna (1932) Nagy különbség van a részvétlen némaság és az együtt érző meghallgatás között.

„Nagy különbség van a részvétlen némaság és az együtt érző meghallgatás között.
 
A modern ember egyik legnagyobb keserve, hogy nincs hol, nincs kinek a batyuját kiteregetni.
Ezért olyan keresettek a pszichiáterek, akik türelmes, fizetett szak-meghallgatók, s olykor nem is tesznek mást, csak hagyják, hogy a páciens alaposan kibeszélje magát, s már ezzel is gyógyítanak.
 
Holott egymás orvosai lehetnénk – egy kis szeretettel, empátiával, valódi és nem színlelt érdeklődéssel embertársunk személye iránt.
 
Megérinteni a remegő kezet, elmélyedni a repdeső tekintetben, azt sugallni: „Most te, egyedül te vagy a fontos”, s lenyugtatni a zaklatott lelket, azáltal, hogy osztozunk vele…
 
Örömben együtt lenni? Az se könnyű, irigység nélkül együtt nevetni, akkor is, ha nekünk magunknak éppen kevés okunk van a derűre…”
 
Jókai Anna (1932) - író

2016. September 08. 00:00

"A pesszimista az olyan ember, akinek mindig igaza van, de soha sincs öröme benne." Teller Ede (1908-2003) - atomfizikus

                             

"A pesszimista az olyan ember, akinek mindig igaza van, de soha sincs öröme benne."

Teller Ede (1908-2003) - atomfizikus

2016. September 08. 00:00

Tormay Cécile Csak még egyszer lehetne úgy, mint régen!

Csak még egyszer lehetne úgy, mint régen!
 
"...az öregségnek a magánya,...mikor az ember magányosan marad a múlttal, az fájdalmasabb, mint a jelen magánya. ...mikor mindenki elment, akinek azt lehetne mondani: emlékszel?..."
 
A régi ház című regény - részlet
 
Tormay Cécile (1876-1937) - író, műfordító,
akit 1936-ban és 1937-ben is Nobel-díj jelöltje volt - másodszori jelölésekor csak azért nem kapta meg, mert hirtelen elhunyt, és a szabályzat szerint csak élő személy kaphatja meg a díjat.

2016. September 07. 00:00

Márai Sándor (1900-1989) - író A műveltséget a köznapok apró reflexei mentik meg

A műveltséget a köznapok apró reflexei mentik meg
 
„A formákat pedig utolsó pillanatig be kell tartani. Étkezés közben, társalgás közben. Ágyban és asztalnál.
 
S mikor mindegyre formátlanabbá válik az emberi együttélés: te maradj hűséges a köszönés, meghajlás, kézfogás, érzésnyilvánítás, véleményalkotás kialakult, végső és kristályos formájához.
 
Egy korban, mikor mindenki azt követeli, hogy öltsél formaruhát, te járj csak következetesen zakóban, s este, ha éppen társaságba hívnak, ölts fekete ruhát.
 
Nem a ruha, hanem a forma kedvéért.
 
A műveltséget a köznapok apró reflexei mentik meg. Amikor egy korszak fölemelt ököllel jön ellened, te köszönj vissza, nyugodtan és udvariasan, úgy, hogy megemeled a kalapod. Nem tehetsz mást.”
 
Füveskönyv - részlet
 
Márai Sándor (1900-1989) - író

2016. September 06. 00:00

"A te életed éppúgy szemlélettárgy csak másoknak, mint ahogy neked az ő életük. Gárdonyi Géza

"A te életed éppúgy szemlélettárgy csak másoknak, mint ahogy neked az ő életük.
 
Mindenkit csak a maga életizgalmai foglalkoztatnak.
Mások élete csak annyiban érdekel bennünket, amennyiben a mi izgalmainkat érintheti vagy felkeltheti, vagy a mi életünkre az ő élete valamiképpen tanulságos.
 
Tehát nem ő a becses, hanem az a tanulság; nem ő érdekel bennünket, hanem az, amit ad. Teljesen egyedül vagy a világon."
 
Titkosnapló - részlet
 
Gárdonyi Géza (1863-1922) - író, költő, drámaíró, újságíró, pedagógus

2016. September 06. 00:00

Kós Károly szavait különösen azoknak a fiataloknak és családjaiknak ajánljuk, akik az állam által finanszírozott diplomájuk megszerzését követően, a hazájukat elhagyni készülnek

                                   

Kós Károly szavait különösen azoknak a fiataloknak és családjaiknak ajánljuk, akik az állam által finanszírozott diplomájuk megszerzését követően, a hazájukat elhagyni készülnek

"Az ember kötelessége, hogy a maga népét szolgálja. Aki ez alól kihúzza magát, az a népe árulója."

Kós Károly -(Temesvár, 1883- Kolozsvár, 1977) - építész, író, grafikus, könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár, politikus

2016. September 06. 00:00

Kalkutta Szent Teréz Az élet himnusza

Az élet himnusza
 
Az élet egyetlen – ezért vedd komolyan!
Az élet szép – csodáld meg!
Az élet boldogság – ízleld!
Az élet álom – tedd valósággá!
Az élet kihívás – fogadd el!
Az élet kötelesség – teljesítsd!
Az élet játék – játszd!
Az élet vagyon – használd fel!
Az élet szeretet – add át magad!
Az élet titok – fejtsd meg!
Az élet ígéret – teljesítsd!
Az élet szomorúság – győzd le!
Az élet dal – énekeld!
Az élet küzdelem – harcold meg!
Az élet kaland – vállald!
Az élet jutalom – érdemeld ki!
Az élet élet – éljed!
 
Kalkutta Szent Teréz (1910-1997)

 

 

2016. September 05. 00:00

Maróth Miklós a Magyar Tudományos akadémia volt alelnöke őszinte hozzászólása - Disznóbőrbe a muszlimot! - rövid VIDEÓ!

Maróth Miklós a Magyar Tudományos akadémia volt alelnöke őszinte hozzászólása - Disznóbőrbe a muszlimot! - rövid VIDEÓ!
 
kattints a VIDEÓRA - érdemes!
https://www.youtube.com/watch?v=N05zdOVJD2w
 
fotó: muszlim disznófej
 

2016. September 04. 00:00

Október 2-án megüzenjük Brüsszelnek, mi magyarok ezt nem akarjuk!

Október 2-án megüzenjük Brüsszelnek, mi magyarok ezt nem akarjuk!
 
Mi biztonságot akarunk országunkban, ezért elutasítjuk a muszlim inváziót és a kényszerbetelepítést!
 
a fotón: Franciaországi életkép a XXI. század második évtizedéből

fotón: képp Október 2-án megüzenjük Brüsszelnek, mi magyarok ezt nem akarjuk. Mi biztonságot akarunk országunkban, ezér elutasítjuk a muszlim inváziót és a kényszerbetelepítést

2016. September 04. 00:00

Németek és a kóros identitászavaraik - Karinthy Ferenc

Németek és a kóros identitászavaraik
 
“…A menzán szép szőke lányok és rengeteg arab. Tóth azt mondja, egész nap itt lógnak. A német államtól ösztöndíjat kapnak – ez a németek kisebbrendűségi érzése: hogy ugye ők már nem rasszisták, támogatják a színeseket.
 
De ezek nem tanulnak, tíz évig is elcsücsülnek itt, a vizsgáikat nem teszik le, és ha valamelyiket kizárják ezért az egyetemről, ordítanak, hogy fajüldözés.
 
Közben folyton a menzán lógnak, szidják a németeket, hogy nem elég forradalmárok, és időnként bombát dobnak egy zsidó aggmenhelyre, vagy felrobbantanak néhány repülőgépet.
 
Az El Fatahnak München és Frankfurt a legfőbb európai támaszai. Istenem, és ezek a mi szövetségeseink!”
 
Naplórészlet - Németország - 1970
 
Karinthy Ferenc (1921-1992) - író

2016. September 04. 00:00
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

146. oldal/866