[gallery]
Az MSZP és szövetségesei nem írták alá a Máért záródokumentumát. A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) zárónyilatkozatának aláírói támogatják, hogy minden külhoni magyar állampolgár élhessen szavazati jogával. A Máért XI. ülésén elfogadott dokumentumot az MSZP és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség képviselője nem írta alá.
Az aradi vértanúk kivégzésének 163. évfordulóján megemlékezéssel egybekötött koszorúzást tartott tegnap, október 6-án a topolyai Nyugati temetőben a Vajdasági Magyar Demokrata Párt Topolya – Kishegyes körzeti szervezete.
A Hősök sírjánál tartott megemlékezésen részt vettek a magyar pártok.
Éhn József, a Társaság a Kárpát-medencei Magyarságért civilszervezet elnöke, majd Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke szólt az egybegyűltekhez. Ft. Fazekas Ferenc esperesplébános imát mondott a vértanúkért, majd a magyar pártok és civilszervezetek megkoszorúzták a Hősök sírját. A magyar himnusz eléneklése után galambokat engedtek a magasba.
VajdaságMa
Azt már megtapasztalhattuk, hogy a speciális európai emberi jogi látásmód, s persze itt-ott a hazai is, az emberi jogi panaszokra csak szelektív hallással rendelkezik. Egyes panaszokra hegyezi a fülét, másokra meg a szeme se rezdül.
Ha a veretes emberi jogi elvek prókátorai nem fehér bottal járnának errefelé, akkor feltűnne, hogy az anyanyelv használatának korlátozása, a határokon átkelő magyarok vegzálása, az anyanyelvi oktatási lehetőségektől való megfosztás változatlan eszköze maradt az uralkodó hatalmaknak az anyaország védelméből kiszakadt magyarság ellenében.
Az utódállamok népi tudatában még mindig megteremnek azok a politikai eszmék, amelyek fő belpolitikai feladatuknak tekintik az anyanyelvhez és kultúrájukhoz ragaszkodó magyarság felszámolását, erőszakos beolvasztását a többségi társadalomba.
Kövér Tibor
Magyar Hírlap
Pozsonyban a kecskekapui temetőben tartottak megemlékezést nemzeti gyásznapunkon. Báró Jeszenák János és Rázga Pál evangélikus lelkész sírjánál a pozsonyi, az aradi és az 1848/49-es szabadságharc többi vértanújára is emlékeztek.
A megemlékezés ünnepi szónoka Kollai István, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója volt. Emlékeztetett, hogy a forradalom és szabadságharc aktuális tanúságaira, köztük az érdekegyesítés - az 1848-49-es éveket megelőző - folyamatának fontosságára mutatott rá. Elmondta: 1848 nem lehetett volna ennyire sikeres és ennyire mély történelmi nyomot hagyó esemény, ha nem előzik meg az érdekegyesítés folyamatának évei, amelyek biztosították, hogy a forradalom eseményeibe minden nemzetrész bekapcsolódjon. "Az érdek ebben az esetben nem egy rossz dolog és nem az értékkel állt szemben" - mondta Kollai István.
Jeszenák János báró 1800. január 22-én született Pozsonyban. Családja a Pozsony vármegyei Somorja mellett fekvő Királyfia helységből írta előnevét. 1848-ban, mint megbízható reformellenzékit Szemere Bertalan belügyminiszter javaslatára Nyitra vármegye főispánjává, majd teljhatalmú kormánybiztosává és a felvidéki felkelők ellen küzdő csapatok kormánybiztosává nevezték ki.
Kormánybiztosként az ő érdemének tekinthető, hogy sikerült kivédeni az 1848. szeptemberi szlovák felkelést: szeptember 26-án Szenicénél, majd szeptember 28-án Ótura és Miava között a mozgósított nemzetőrök és a 34. (Porosz herceg) gyalogezred két százada súlyos vereséget mért a felkelőkre.
Jeszenák tevékenységének köszönhető, hogy Lipótvár magyar kézen maradt: a hezitáló Karl Bibra ezredessel és az itt állomásozó négy román határőrszázaddal szemben keményen lépett fel, ami 1848. október 16-án a magyar lobogó kitűzéséhez vezetett. A vár így 1849. februárjáig tartotta magát.
Ezt követően jelentős erőket igyekezett kiállítani a Morvaországból betörő Balthasar Simunich altábornagy csapatai ellen, azonban december 16-án a nagyszombati ütközetben a magyar seregek döntő vereséget szenvedtek és a cs. kir. altábornagy december 20-án megkezdte Lipótvár ostromát.[6] Jeszenák előbb Érsekújvárra húzódott vissza, majd 1849. januárjában a komáromi erődbe tette át székhelyét. 1849. júliusában csatlakozott a Görgey Artúr vezette feldunai hadsereghez és azzal együtt vonult Aradra.
Végül az augusztus 13-i fegyverletétel során esett orosz fogságba és a többi magyar politikussal együtt adták át az osztrákoknak. Kifejtett munkásságáért a forradalom és szabadságharc bukása után a vérbíróság halálra ítélte, és Pesten, 1849. október 10-én, Csány László kormánybiztossal együtt végezték ki.
Rázga Pál, (született Bazinban, 1798. december 10-én.) evangélikus lelkész, az 1848-as pozsonyi vértanúk egyike. Modorban, Pozsonyban és Bécsben végezte tanulmányait és a lelkészpályára lépett. Előbb Ausztriában működött, 1835 és 1839 között Modorban, 1839 és 1846 között Prágában.
Ekkor a pozsonyi evangélikus német egyház a lelkészévé választotta. Megalapította a pozsony vármegyei esperességi árva- és özvegy-nyugdíjegyesületet és bár német nyelven, de buzgó hazafias szellemben járt el állásában. 1848. márciusában megalakította a pozsonyi nemzeti egyesületet, amely őt elnökévé választotta. Rázgának nagy része volt a nemzetőrség megalakításában is.
Miután emberei a Szenic táján fosztogató Hurbán csapatait szétverték, ő maga Köpcsénybe ment és a határra induló honvédeket tüzelte fel beszédével. Pozsony bevétele után Welden azonnal elfogatta, majd Welden utóda, Haynau, bár maga a hadi törvényszék elnöke, Windischgrätz kísérelte meg menteni Rázgát, kötél által halálra ítélte. Az ítéletet a vár mögötti Szamárhegyen 1849. június 18-án végre is hajtották.
Az idei évben Rázga Pál özvegye és lánygyermeke sírjánál is tartottak rövid megemlékezést, a fejfa helyére helyeztek el virágot a Pozsonyi Casino tagjai. Nemcsak az aradi 13 vértanúra emlékeztek, hanem a Pozsonyban kivégzett mártírokra is: Dressler Kurz Dániel Keresztélyre; Baldini János vasúti mérnök, főhadnagyra, Petőcz György alispánra; Nimnichter Jánosra, Gruber Fülöp tüzérszázadosra, Mednyánszky László (honvéd őrnagyra), Rázga Pál evangélikus lelkészre, Mészáros Dávidra, Stift Józsefre; Tóth Józsefre; Bugyik Józsefre; Treksler Ferencre; Gasparich Márk Kilit ferences barátra.
Felvidék.ma
A „Csíkszenttamási szüreti felvonulás - Erdély – 2012” képgalériánkhoz"
A felcsíki falvakban október tájt, a felnőttkor határára érkező ifjak népviseletet öltve faluról-falura végigvonulnak települések főutcáin. A legények szépséges lovaikon , mint „csőszlegények”, a leányok, mint gyönyörűséges „csőszleányok” szekereken, énekelve haladnak a sorban. Ahol a helyiek egy útkereszteződésben, vagy a községük központjában „elkötik az utat”, ott a menet megáll, és a zenekar „talpalávalójára” a fiatalok ropják a táncot gyönyörködtetve a nézősereget. Ezt elvégezvén továbbállnak. Az idén az egyik ilyen „útelkötés” alkalmával egy filmbe való jelenetnek voltam szem-, és fültanúja. Az egyik csőszleánykának, aki még éppen a szekéren ült, megszólalt a mobiltelefonja, melyet elővett ruhájának egy rejtekéből, és a következőképpen szólt bele: - Szerrusz, most nem tudok beszélgetni, le kell tegyem, mert elkötték az utat, táncolni kell menjek. És azzal leszökött a szekérről, és már ropta is. A mai csíki valóság, az élő hagyomány és a mobiltelefon, a szépséges ősi székely szóhasználat és mondatszerkesztés, meg ez az egész a modern világ. Mészáros László patriotaeuropa.hu
Petíciót nyújt be az Európai Parlamenthez Lomniczi Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, mert Szlovákiában jogsérelmek érik a magyar állampolgárságot felvevőket. A szlovák alkotmány rögzíti: akarata ellenére senki sem fosztható meg szlovák állampolgárságától.
Egyetlen megoldás van: a szlovák alkotmánnyal ellentétes állampolgársági törvény megsemmisítése. Lomniczi azt kéri, folytassák le a kötelezettségszegési eljárást Szlovákiával szemben, és állapítsák meg a jogsértés tényét.