Segítség nehéz sorsú gyerekeknek

Minden nagy hajó mellett kell egy kis mentőhajó is - mondta Böjte Csaba. Ezért nyitottak meg több mint ötven napközi otthont Erdélyben és három iskolaházat Magyarországon: Csobánkán, Polgárdiban és Székesfehérváron. Böjte Csaba, ez utóbbi városban nyílt intézményről azt mondta: jelenleg tíz bajban lévő gyereknek adnak menedéket, de a ház 25-30 fiatal befogadására is alkalmas. "Nem akarunk az állami intézetek ellenében dolgozni, őket szeretnénk kiegészíteni, segíteni. (...) Jó lenne, ha minden városban lennének hasonló házak, ahol a gyerekek segítő szót, útmutatást kaphatnak, mert sokukat meg lehetne menteni az elkallódástól" - hangsúlyozta a ferences rendi szerzetes. Magyar Nemzet

2013. January 08. 16:21

Háttér , Magyarok a Kárpát-medencében , Család

Zombor: Másfél évszázad hagyománya tovább él

Zomborban Magyar Polgári Kaszinó nemrég ünnepelte fennállásának 150. évfordulóját. Az ebből az alkalomból színpadra állított műsor épp úgy bizonyította az intézmény hagyományápoló jellegét, mint az évközi események. – A legfőbb célkitűzéseink a legrégebbi fellelhető alapszabályzathoz viszonyítva változatlanok, tulajdonképp csak a kor szelleméhez és elvárásaihoz igazítottuk őket. Úgy véljük, legfőbb feladatunk ápolni anyanyelvünket, őrizni identitástudatunkat, és erre nevelni a felnövekvő nemzedékeket, ideszoktatva őket, úgy, ahogyan azt velünk a szüleink, nagyszüleink tették – nyilatkozta Karcher Erzsébet elnök (a képen) idei évértékelésekor. Ha visszatekintünk januárig a néhány nap múlva elköszönő évre valóban azt tapasztaljuk, hogy kis kivétellel hagyományos rendezvények zajlottak az intézmény falai közt.Volt Bálint-napi bál, március 15-én szép műsorral emlékezett meg a Kaszinó 1848 március idusáról, majd következett az Ötösfogat, szeptemberben halfőző bajnokság nyitotta az évadot, október 5-én a Kegyeleti napra került sor a csongrádi Batsányi János Gimnázium tanulóinak műsorával, december elején szívet melengető műsorral várták a legkisebbek a Mikulást, és volt Szilveszteri mulatság. Több rendhagyó rendezvény is volt az év során. Az elnök hangsúlyozta, fontos az idősebbek jelenléte, a mindenütt helyét megálló dalárda, a nyugdíjasok klubja, a kézimunka szakkör, hiszen évtizedek óta ezek a tevékenységek képezik a töretlen működés alapját. A jubileumi műsor kísérőrendezvényeként a műemlékvédő szakkör szerkesztésében múltidéző kiállítás nyílt az előcsarnokban. Ízelítőt láthatunk az elmúlt évtizedek példaértékű teljesítményeiről. Örvendetes, hogy az egykori plakátok, közintézményektől kölcsönkért és fénymásolt okiratok, régmúltról tanúskodó fotók még újév után is hosszan megtekinthetők. – Tulajdonképp büszkék lehetnénk arra, hogy napjaink pénztelensége, a megannyi bosszúsággal járó és gyakorta eredménytelen pályázások ellenére működik az intézmény - hangsúlyozta Karcher Erzsébet. Az elnök asszony minap Zentán átvette a Gubcsi Lajos alapította Ex Libris Díjat, amelyet három délvidéki intézménynek, köztük a zombori Magyar Polgári Kaszinónak ítéltek oda. VajdaságMa, Patrióta Európa Mozgalom

2013. January 02. 23:45

Magyarok a Kárpát-medencében

Ha akartam fütyöltem, ha akartam dúdolászgattam

Nyárádszeredában és Jobbbágyfalván mutatták be a Mentor Kiadó új sorozata, az Emberek – életek első kötetét, Gagyi József, Ha akartam fütyöltem, ha akartam dúdolászgattam című munkáját, amelynek alcíme is mutatja a témát: Beszélgetések Balogh Pállal. Gagyi József tanár, költő, néprajzkutató a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének docense. Nemcsak kommunikáció szakos hallgatóival, hanem egymaga is 2004 óta folytat terepmunkát Csíkfalva községben, így Jobbágyfalván is. Balogh Pál 1931-ben született Jobbágyfalván, nyárádtői és mezőbergebyei „állomásai” után hazatért és a jobbágyfalvi téglagyárban dolgozott, emellett gazdálkodott is. Érdekes kölcsönösségi viszony volt közte és a faluközösség tagjai között: a temetéseken, lakodalmakkor ő mondta a búcsúztatókat, de a húsvéti népszokásokban is vezető szerepe volt, „király”-ként szabta a törvényeket és a rendet. Egyszerre volt az unitáriusok gondnoka és a községi néptanács végrehajtó bizottságának tagja, 1990 után két ciklusban helyi tanácsos is. A Mentor kiadó igazgatója, Káli Király István elmondta: néhány ember tud következtetést levonni az életéből és azt summázni is tudja, vagy leírja, vagy elmeséli. Ha pedig akad egy olyan ember is, aki felfedezi ezt a mesélő tehetséget, ebből igazi remekmű születhet. Ez szerencsésen találkozott ebben az esetben Jobbágyfalván. Balogh Pál kitűnő emlékezete folytán úgy tud mesélni életéről, hogy mi is részesei leszünk annak, s ettől válik a szöveg élő történelemmé. A kötet révén megismerhetjük Balogh igazságát, levonhatjuk saját igazságunkat és közelebb kerülhetünk az általános igazsághoz is. A kötet szerkesztője, Gálfalvi Ágnes azt emelte ki, ahogyan Gagyi József komoly tudományos „fegyvertárral” tudott kérdezni. A mű egyfajta átmenet a riportkötet és a tudományos néprajz között, amelyből egy nyárádmenti falu világa, történelme, jelene is kirajzolódik. A 400 oldalas könyv 21 fejezete mellett szómagyarázatot, helynévmutatót is találunk, de felsorakoznak a határnevek és a falu három magyar felekezete papjainak névsora is helyet kap. Csíkfalva község polgármestere, Balogh István Balogh Pali bácsi kivételes személyiségét méltatta és örömét fejezte ki, hogy a kötet révén sok értékes adat fennmarad. Ugyanakkor köszönetet mondott Gagyi tanár úrnak a fáradhatatlan munkájáért, amelyet a évek óta végez itt. Ennek révén a községet is gazdagítja, hiszen ez már nem az első könyve, amely Csíkfalva településeiről szól. Megkerestük Pali bácsit is, akit betegsége ágyhoz köt és nem lehetett jelen a bemutatón, aki örvendetesnek tartja, hogy erről a faluról könyv jelent meg, amely révén gondolatai hátra maradnak az utókornak. Ő egy idő múlva elmúlik, de a kötet megmarad. Azzal is tisztában van, hogy nem mindenkinek fog tetszeni a stílusa, mert ez a könyv nem pletykákat vagy szerelmi történeteket, hanem az őszinte, megtörtént valóságot adja vissza. szekelyhon.ro, Patrióta Európa Mozgalom

2013. January 02. 15:49

Magyarok a Kárpát-medencében

Aprószentekelés Nagykászonban

Mindmáig fennmaradt Nagykászonban (Kászonaltíz, Kászonfeltíz és Impér) az aprószentekelés hagyománya. Míg Erdély legtöbb tájékán december 28-án a kisfiúk mennek a leányokat vagy a szomszédokat megvesszőzni, itt a szokás érdekessége, hogy egy ősibb formáját őrizte meg: ezen az éjszakán a legények gyűlnek össze csoportokba és a hajadonokat keresik fel az összefont nyírfavesszőkkel. Amint András Ignác kászonaltízi iskolaigazgatótól, helytörténésztől megtudtuk, nagy valószínűséggel azért maradhatott így fenn a szokás, mert összefügg a kászoniak katonáskodó határvédő szerepével, illetve a kétlaki életmódjukkal. - Az aprószentekelés a gyerekek körében nagyon sok helyen divat, nemcsak a Kászonokban. Itt azért maradt fenn napjainkig, mert szorosan összefüggött az itt élők foglalkozásával. Farsangtemetést, bikaütést követően a határőrzéssel megbízottakon kívül a legények, férfiak, illetve minden munkaképes családtag kivonult a nyári szállásra. Késő őszig, Szent Márton napjáig ott éltek. A hazajövés után a legelső alkalom a karácsonyi ünnepkör volt, pontosabban az Aprószentek éjszakáján adódott, amikor is el lehetett menni számba venni, hogy a lányok mennyit fejlődtek az elmúlt nyáron, és a legények gyakorlatilag ilyenkor választották ki, hogy ki kivel vesz részt a farsangi mulatságokon – magyarázta. Hozzátette, minden falurészen, tízesben szerveződtek ezek a csoportok, és az egész falut végigjárták. December 28-ra virradó éjszaka előtt este gyülekeztek. Ilyenkor népviseletbe öltöztek, lábukra kemény szárú csizmát húztak és székely harisnyát. Továbbá fehér inget, fekete mellényt és prémgalléros, rövid kabátot viseltek, fejükre pedig fekete báránybőr kucsma került. A csoportot vezető király tisztségét a mellére keresztbe kötött fehér és piros szalag jelzi. Régente a nyírfavesszőket már karácsony előtt levágták és megfonták, ezzel kapcsolatosan András Ignác elmondta, hogy a fa fehérsége a tisztaságot jelképezi. Persze a vesszők nem fehérek, mert az egészen fiatal hajtásokat vágták le, amelyek hajlíthatók, fonhatók. Az a szokás is fennmaradt, hogy a bot hegyére virágot tűznek. 1989-ben fekete szalag is került a nyírfavesszőkre A kultúrigazgató elmondta, hogy 1989 előtt talán még élénkebb volt az aprószentekelés, holott a rendőrségen kellett jelezni a csoportok indulását. Legtöbben talán éppen a rendszerváltás évében kerekedtek fel. „Több mint százan mentünk kilenc és tizenhármas csapatokat alkotva a lányos házakhoz” – mesélte Lakatos Tamás, aki az egyik csoport tagja volt azon az éjszakán. Hozzátette, hogy ünnepeltek is, a legények elénekelték az utcán, majd a reggel kilenckor kezdődő misén a templomban is a Székely himnuszt. Sőt teljesen rendhagyó módon egy-egy fekete szalagot is köttettek a nyírfavesszőkre, hogy a Temesváron kirobbant forradalom áldozatai előtt róják le a tiszteletüket. Akkoriban minden hajadonhoz eljutottak, legalábbis azokhoz, akik beengedték a legényeket. Állítólag ritkán akadt olyan leány, aki nem fogadta, a közösség haragját kockáztatta ugyanis. Olyan is történt, hogy a kapuját leszedték és a patakba dobták, sőt olyan esetet is feljegyeztek, hogy – talán – ezért maradt pártában a leány. Manapság az azonos korú legények járnak aprószentekelni Manapság kisebb csoportok indulnak útra december 28-án, általában azonos korú legények gyűlnek össze. A leányok már nem minden háznál, hanem ketten vagy négyen összegyűlve egy-egy portán várják a legényeket. Kászonfeltízen miután a legények bebocsátást nyertek, a király a következő mondókát szavalja: Adjunk hálát a mi teremtő urunknak, Hogy Jézus született örök megváltónak. Dicséret, dicsőség legyen az Istennek, Békesség a földön a jó embereknek. Jézus születésit az angyalok hirdették, Szegény pásztoroknak ők ezt megjelenték. Jézus születése után következett egy szomorú nap, Melyben apák, anyák szívből bánkódtanak, Hogy kisded gyermeküket mind kardra hányatták. Mi is elindultunk, ezeknek példáját követve Nyírfaágakból vesszőket kötözve Nem dárdákkal, nem kardokkal, Hanem szép hajlandós vesszőkkel. Szétosztanánk, ha bébocsátódnék, Szépen megköszönnék, s azzal továbbmennénk Kérjük a becses házigazdát Bocsássa lányát a kör közepébe, Hogy vesszőnk végit verjük a fenekére! Miután a lányokat megvesszőzik, vagyis képletesen elhintik a termékenységet jelképező mustármagot, a legényeket leültetik, megvendégelik kaláccsal, süteménnyel, borral, szilvapálinkával. Ilyenkor kötik fel a lányok a színes szalagokat a vesszőkre. András Ignác ezzel kapcsolatosan elmondta, hogy általában három színt használtak, pirosat, fehéret és kéket. Régebb a színek is üzeneteket hordoztak, állítólag a piros színű szalagok szerelmi vonzódást fejeztek ki. Újabban a király botjára két szalagot kötnek, ha ezenkívül valamelyik legénynek a nyírfavesszőfonatára két szalag kerül, az szerelmi vonzódást jelent. Megtörténik, hogy a lány felírja a szalagra nevét, ezzel hívja fel magára a figyelmet. A helytörténész elmondta, ilyenkor derül ki az is, hogy ki a legény a talpán, ugyanis reggelig aprószentekelnek, de 9 órakor részt kell venni a misén. Állítólag ilyenkor a lányos szülők mustrálják a népviseletbe öltözött fiúkat, hogy ki lenne jó vejnek, melyik az a legény, amelyik nem dülöngél, vagy nem alszik el a szertartás ideje alatt. szekelyhon.ro, Patrióta Európa Mozgalom

2013. January 02. 14:35

Magyarok a Kárpát-medencében

Ghymes együttes- Új esztendő - VIDEÓ!

kattints a VIDEÓRA: http://www.youtube.com/watch?v=n98AeR0dNRs

2013. January 01. 20:50

Videó , Magyarok a Kárpát-medencében

Megjelent a Felvidéki Magyarok című elektronikus folyóirat, 2012.4. száma - Beneš és öröksége

„A cseheknek és szlovákoknak a német és magyar kisebbséggel kapcsolatos szörnyűséges tapasztalatai (…) a megújított Csehszlovákiát mély és végleges beavatkozásra kényszerítik”. Így szólt a hírhedt kassai kormányprogram VII. pontja, amelynek megalkotói világossá tették, mire számíthat a második világégés poklából még fel sem ocsúdott, a sok iszonyú egyéni és kollektív traumát még talán fel sem fogott magyarság a Felvidéken. S az „alkotók” még csak a látszatra sem ügyeltek. Arra például, hogy a „végső megoldás” árnyékában a „végleges beavatkozás” milyen iszonyatosan cseng. Semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek tehát. Hogy e beavatkozás aztán – Benes dekrétumai ide, a kommunista diktatúra súlyos évtizedei oda – mégsem lett végleges, annak éppen mi, a megmaradt felvidéki magyarság vagyunk az élő bizonyítékai. Megfogyva bár, s talán törve is kissé, de a csehszlovák végső megoldás nem járt sikerrel. Még akkor sem, ha a törekvés rá azóta is megszakítás nélküli, folyamatos, módszerei pedig egyre kifinomultabbak és körmönfontabbak. Az utódállam Szlovákia számos megnyilvánulásában érhetjük tetten ezeket az áprilisi kormányprogramban megfogalmazott törekvéseket. És ezen a „jog és szabadság” térségének álmodott Európai Unióhoz való csatlakozásunk sem enyhített. Ellenkezőleg: a máig hatályon kívül nem helyezett dekrétumok „befogadásával”, az abban foglaltak szellemiségének megtűrésével a szlovák nemzetállam részéről folytatott csendes népirtás még veszélyesebbé vált. Aki nem értené, miről is van szó, lapozza fel előző számunkat: a népszámlálás adatai kijózanítóak. Mindaddig tehát, míg ez így van, indokolt elevenen tartani a témát. Idei utolsó lapszámunkat ebben a szellemben szeretnénk e témának szentelni. Nem célunk természetesen – ez már csak terjedelmi okokból sem lenne lehetséges, de mindenekelőtt a nemo ultra posse tenetur maximába ütközne – hogy a témával kimerítően foglalkozzunk, arra pedig már csak a lap jellegére tekintettel sem vállalkozhatunk, hogy történeti-szakmai igénnyel közelítsük meg a kérdést. Itt és most csupán arra vállalkozunk, hogy felhívjuk a figyelmet a velünk élő történelemre, annak is egyik – számunkra – legsötétebb fejezetére. Mindemellett a közelmúlt eseményeit összefoglalva rámutassunk, hol is tart a szlovák jogállam kontra nemzetállam párharc, vajon melyik fél áll éppen nyerésre… Írásaink – melyek kiválogatásánál a dolog természetéből adódóan nem lehetett nem önkényesen eljárni – között találhatóak olyanok is, melyek jóval e lapszám apropóját adó események (vagyis a Benes-dekrétumok ügyében született petíció) előtt láttak napvilágot. Csak hogy szembesüljünk azzal: mennyi minden történt azóta, s mégis, mennyire nem változott semmi… Idei utolsó lapszámunkat a 2005-ben a kassai kormányprogram 60. évfordulóján elfogadott Nyilatkozat (lásd erről szóló írásunkat) szellemében bocsátjuk útjára: „mert aki nem ismeri múltját, az kiszolgáltatja önmagát és közösségét a történelmi ismétlődés veszélyének”. Felvidék.ma innen bemásolható az újság online változata: https://docs.google.com/viewer?url=http://www.felvidek.ma/phocadownload/felvideki_media/felvideki_magyarok/fm6.pdf