Megtanultam megelégedni azzal, amit a sors számomra juttatott

                          "Megtanultam megelégedni azzal, amit a sors számomra juttatott: az egészséget, a családomat és az Úristennek azt a sok-sok szépségét, amit az emberek nem tudnak elrontani és megcsúfolni, s ami ingyen ajándékként jut minden embernek, csak a szemét kell kinyitni a látásra, fülét a hallásra és lelkét a befogadásra." Kós Károly (1883-1977) - erdélyi építész, író és szerkesztő, könyvkiadó, tanár, politikus

2014. March 05. 03:09

Az RMDSZ kollaboráns vezetésének a figyelmébe ajánljuk e sorokat - azoknak, akik a legnagyobb magyargyűlölőkkel szövetkeznek, működnek együtt, elárulva az eredeti célt, a magyarság megmentését

                            "Kérem azért az én Istenemet hívő, igaz hittel, hogy áldja meg maradékimat, kik szeretni fogják és meg is tartják ezt a kis világot itt a nagy hegyek között, és kérem az én Istenemet, hogy nehéz kezével sújtson le azokra, akik megunják és elprédálják otthonukat, földjüket, apáik szeretetét." Kós Károly (1883-1977)  -  építész, író, grafikus, könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár, politikus  

2014. March 05. 03:01

Az égben a haza szabadítóinak van a legnagyobb becsülete

                          "Az égben a haza szabadítóinak van a legnagyobb becsülete." Hunyadi Mátyás (1443-1490) - magyar király

2014. March 03. 18:34

Európát megvédő vár a Duna és a Száva összefolyásánál - Nándorfehérvár - Délvidék

                            A török szinte feltartóztathatatlanul nyomult előre 1456-ban, de Nándorfehérvárnál Hunyadi János serege és Kapisztrán János keresztesei 1456. július 22-én hatalmas vereséget mértek rá. A nándorfehérvári győzelem megtörte a török terjeszkedés lendületét, hiszen Magyarország ellen hat és fél évtizeden keresztül nem vezetett a szultán hadjáratot. A csatában történt a legendás, önfeláldozó egyéni hazafias hőstett: az egyik bástyán a törökök megvetették a lábukat, és az egyik termetes janicsár zászlót emelt a magasba. A látvány feltüzelte a törököket, és a védők tudták, hogy a zászló nem maradhat a bástyán. Dugovics Titusz, a vas megyei vitéz rohant a zászlótartóra, de amikor megérezte, hogy nem bírhat vele, inkább átkarolta, és vele együtt a mélybe vetette magát. fotón: Wagner Sándor (1838-1919) - Dugovics Titusz önfeláldozása - Nándorfehérvár                

2014. March 01. 13:31

A leghordozhatóbb haza kétségtelenül az anyanyelv

                                "A leghordozhatóbb haza kétségtelenül az anyanyelv." Lászlóffy Aladár (1937-2009) - költő, író, műfordító, szerkesztő

2014. February 26. 17:47

Világraszóló magyar teljesítmények - Masat–1 - magyar műhold

                        A Masat–1 (a Magyar és satellite szavakból képzett szó - ejtsd: maszat) az első teljesen magyar építésű műhold. A mintegy 1 kilogramm tömegű, 10 centiméter élhosszú kocka formájú technológiai pikoműholdat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen fejlesztették. Magyar idő szerint 2012. február 13-án 11 órakor indították útnak, több más hold társaságában, az ESA új Vega hordozórakétájának első küldetésén, a Francia Guyana-i Kourou melletti űrközpontból.  A műholdon helyet kapott egy VGA-felbontású kamera is. A cél az volt, hogy egy 10 cm-es élhosszúságú kockába integráljanak egy olyan 1 kg tömegű rendszert, mely képes túlélni a felbocsátáskori rázkódást, alkalmazkodik a szélsőséges környezethez (pl. széles hőmérsékleti tartomány, vákuum), a Földtől 2000 km magasságban legalább 3 hétig képes működni és folyamatosan kommunikálni a földi vezérlőállomással. Az utolsó pillanatban kiderült, hogy még van hely egy kis tömegű kamera elhelyezésére a műholdban Miután a műhold elvégezte alapfeladatait és sikerrel átvészelte a 2012 március eleji napvihart, az üzemelő csapat elkészítette az első sikeres képeket a Földről. A kis magyar műhold sokszorosan túlteljesíti a konstruktőrök legmerészebb álmait is: a mai napig működik, és szolgáltatja a földi központnak a legkülönfélébb tudományokban felhasználható adatokat.

2014. February 26. 17:19

Wass Albert gondolata a választások előtti napokban kimondottan aktuális - aktuális, amikor a "kizsákmányolóink" vissza szeretnének lopózni a hatalomba

                      "Cseréljük föl kizsákmányolóink erkölcsét a régi, jól bevált magyar erkölcsre, nyújtson valóban testvérkezet minden magyar minden magyarnak és az Úr-Isten erőt ad újra, hogy megszabadulhassunk a gonosztól és építhessünk együtt egy szabad és igaz új Magyarországot!" Wass Albert (1908-1998) - író, költő

2014. February 25. 01:17

Wass Albert: Elvásik a veres csillag - részlet

                                "Magosan, a kék égen sasok keringtek mozdulatlan szárnnyal. S tova északnyugat felé, ahol a nádasok az éggel összeértek, kicsi fehér felhők hajóztak szelíden Erdélyország felé. Mintha csak a mocsár mélyéből fölszálló hazavágyó sóhajok lettek volna." Wass Albert (1908-1998) - író, költő

2014. February 23. 00:00

Klebelsberg Kuno: Világválságban - 1930 - részletek

                            A kultúra fejlődésének gócpontjai világszerte mindenütt a városok, s attól, hogy vannak-e a szó igazi értelmében vett városok, függ jóformán az, hogy van-e valamely országban fogékonyság a művelődés iránt. ..... A két nagy városképző tényező: a kultúra meg az ipar, és velejárója, a kereskedelem. Amint a víz két elemnek, az oxigénnek és a hidrogénnek egyesüléséből jön létre, azonképpen hozza a várost a kultúra és a gazdagság egyesülése létre, de nemcsak a várost, hanem azt az elemet is, amely a városnak a magva, a polgárságot, azt a polgárságot, amely nemcsak hazafiságánál, hanem jól felfogott osztályérdekénél fogva is keresi a békés fejlődés útjait és így a mérséklet politikájának képviseletét kívánja az országházán és a városházán egyaránt. Klebelsberg Kuno (1875-1932) - jogász, országgyűlési képviselő, művelődéspolitikus, kis ideig belügy-, majd vallás- és közoktatási miniszter

2014. February 23. 00:00

A lendület, az akarat, az önbizalom viszi az embert, a gyermeket előre

                                "A lendület, az akarat, az önbizalom viszi az embert, a gyermeket előre. A nagy, fegyelmezett nemzeteknek ez az ereje." Teleki Pál - (1879-1941) - geográfus, egyetemi tanár, politikus, miniszterelnök, tiszteletbeli főcserkész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja

2014. February 22. 18:39
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

88. oldal/116