Márton Áron mondta, az akkori nehéz időkben
A nemzetéhez, a nyájához haláláig hűséges egyházi vezető az akkori nehéz időkben is így gondolkodott - figyelmezzünk rá, hiszen bennünket is megcsapott a rettenet szele!
"A kényelmes napokról nekünk le kell mondanunk: harcok idején, történelmi fordulóban, eszmék és népek elkeseredett mérkőzésekor születtünk, de a nagy időkhöz nagy nemzedék kell, s megéri, hogy szerepet vállaljunk, össze fogjunk, mint még soha, s a nyomasztó jelenben is tántoríthatatlan bizalommal: dolgozzunk."
Márton Áron (1896-1980) - Erdély katolikus püspöke
2016. May 25. 00:00
Széchenyi Tőlünk függ minden, csak akarjunk!
És igazsága, az érvényét a mai napig nem vesztette el!
"Tőlünk függ minden, csak akarjunk!"
Széchenyi István (1791-1860) - politikus, író, közgazdász, a Batthyány-kormány közlekedési minisztere
2016. May 24. 00:00
Az élet fontos dolgai nem azok, amiket általában fontosaknak tartunk - Wass Albert
"Az élet fontos dolgai nem azok, amiket általában fontosaknak tartunk. Pénz, pálya, haladás, siker, munka: ha arról van szó, hogy megtaláljuk magunkat ebben a világban s érdemesnek ítéljük a benne létezést, akkor ezek mind nagyon aprócska dolgok.
Az érzések és a hangulatok fontosak, melyek lelkünket színezik s a lelkünkön keresztül a világot is, melyben élünk."
Wass Albert (1908 - 1998) - író, költő
2016. May 22. 00:00
Nem vagy szabad, míg önmagadért élsz, mert önzésed rabja maradsz Széchenyi István
"Nem vagy szabad, míg önmagadért élsz, mert önzésed rabja maradsz."
Széchenyi István (1791-1860) - politikus, író, közgazdász, a Batthyány-kormány közlekedési minisztere
2016. May 21. 00:00
Kazinczy Ferenc Magyarul és sarkosan fogalmazva: ha nem érted, ne szólj bele
"Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. Ezt ha nem érted,
Szánts és vess, s hagyjad másnak az áldozatot."
Kazinczy Ferenc (1759-1831) - író, költő, a nyelvújítás vezéralakja
2016. May 20. 00:00
Radnóti Miklós: Nem tudhatom - Elmondja Szabó Gyula - rövid VIDEÓ!
kattints a VIDEÓRA és a képekre!
https://www.youtube.com/watch?v=czx2pfGO5po
2016. April 27. 00:00
A mai nagy kivándorlási láz idején különösen időszerű Wass Albert gondolata
A mai nagy kivándorlási láz idején különösen időszerű Wass Albert gondolata
"Ha őseink is elszaladtak volna, valahányszor nehéz idők jöttek, ma üres lenne ez az ország." Wass Albert (1908-1998) - író, költő
2016. April 25. 00:00
A gyökereinkre, a hagyományainkra, a szeretetre, a családra és szolidaritásra épülő európai társadalmunkat, a nemzeti összetartozásnak, más népek, és más kultúrák tiszteletének anyagából készített ernyő védheti meg csupán!
A gyökereinkre, a hagyományainkra, a szeretetre, a családra és a szolidaritásra épülő európai társadalmunkat, a nemzeti összetartozásnak, más népek, és más kultúrák tiszteletének anyagából készített ernyő védheti meg csupán!
fotó: C:\Users\user\Pictures\képp A gyökereinre, a hagyományainkra, a szeretre, a családra és szolidaritásra épülő európai társadalomunkat a nemzeti összetartozásra, más népek, és más kultúrák tiszteletének anyagából készített ernyő védheti meg.jpg
2016. April 19. 00:00
Wass Albert (1908-1998) - író, költő A hazai ellenzék figyelmébe!
A hazai ellenzék figyelmébe!
"Jajgatni és sopánkodni könnyű. De tettekre csak azok képesek, akiknek a lelkében van bátorság és erő."
Wass Albert (1908-1998) - író, költő
2016. April 19. 00:00
Ez a te Magyarországod - Ne hagyd elveszni!
Ez a te Magyarországod - Ne hagyd elveszni!
Csak együtt menthetjük meg hazánkat – egységes akarattal, összefogással!
Mindannyiunknak el kell mennünk majd a kötelező betelepítés elleni népszavazásra!
fotó Tatár Bea
2016. April 18. 00:00