Nekünk kötelességünk annyi önismerettel, annyi szerénységgel és annyi nemzeti érzéssel telítve lennünk, hogy önmagunk közül a vezetésre hivatottakat előre toljuk." Teleki Pál
"Nekünk kötelességünk annyi önismerettel, annyi szerénységgel és annyi nemzeti érzéssel telítve lennünk, hogy önmagunk közül a vezetésre hivatottakat előre toljuk."
Teleki Pál (1879-1941) - geográfus, politikus, miniszterelnök, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, tiszteletbeli főcserkész
2016. June 10. 00:00
A magyar nyelv egyetlen darabból álló terméskő - Egy angol tudós a a magyar nyelvről
A magyar nyelv egyetlen darabból álló terméskő - Egy angol tudós a a magyar nyelvről
Sir John Bowring (1792-1872) neves angol nyelvész és államférfi sok nyelvet beszélt, többek között magyarul is. Sok magyar költeményt fordított angolra, s egy irodalmi szöveggyűjteményt is kiadott.
Könyvének előszavában a következőket írja:
"A magyar nyelv messze áll magában. Egész sajátos módon fejlődött és szerkezete olyan időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb most élő európai nyelv még nem is létezett.
Önmagában, következetesen és szilárdan fejlődő nyelv, melyben ésszerűség és számtan van, sőt hajlékonyságával és alakíthatóságával erős a hangzatokban.
Az angol ember legyen büszke arra, hogy nyelve az emberi történelem korszakát tünteti fel. Ki lehet mutatni az eredetét, kivehetők, szétválaszthatók benne az idegen rétegek, melyek a különböző népekkel való érintkezés során rávakolódtak.
Ezzel szemben a magyar nyelv egyetlen darabból álló terméskő, melyen az idő viharai karcolást sem ejtenek. Nem az idők változásától függő naptár. Nem szorul senkire, nem kölcsönöz, nem üzletel, nem ad és nem vesz senkitől!
Ez a nyelv a nemzeti felsőbbrendűségnek, szellemi függetlenségnek legrégibb, legdicsőbb műemléke...
Amit a tudósok nem tudnak megfejteni, azt mellőzik. A nyelvészetben éppúgy, mint a régészetben. A régi egyiptomi templomok egyetlen kőből készült padozatát sem tudják megmagyarázni.
Senki nem tudja honnan jött, melyik hegyből vágták ki a csodálatos tömeget. Miként szállították oda, miként emelték fel a templomok tetejéig...
A magyar nyelv eredetisége még ennél is csodálatosabb tünemény, sokkal csodálatosabb.! Aki ezt megfejti, az az isteni titkot fogja boncolgatni; valójában annak is az első tételét:
"Kezdetben vala az Ige, és az Ige az Istennél vala, és Isten vala az Ige."
Sir John Bowring (1792-1872) - angol nyelvész, közgazdász, politikus, író és utazó
2016. June 09. 00:00
Merkel - népszavazás
És az általuk istenített Merkel, aki meghívta őket, és aki most kényszeríteni akarja az EU tagállamait - köztük hazánkat - hogy fogadjuk be ezeket a semmire kelőket!
Mi, magyarok október 2-án - a népszavazáson - erre fogunk nemet mondani!
fotó: C:\Users\user\Pictures\képp Merkel, aki meghívta őket, és most kényszeríteni akarja az EU tagállamait - köztük hazánkat - hogy fogadják ezeket a semmirekelőket! Mi, magyarok erre fogunk nemet mondani október 2-án - a népszavazáson! fotómontázs .jpg
2016. June 08. 00:00
Klebelsberg Kuno - 1928 -ban mondta - aktualitása mit sem vesztett napjainkra
Klebelsberg Kuno - 1928 -ban mondta - aktualitása mit sem vesztett napjainkra
"Az erkölcs és tudás hatalmával meg akarjuk hatványozni a magyar munka termékenységét és ennek a termékeny munkának révén módosabbak, függetlenebbek és mindenekfelett öntudatosabban magyarok akarunk lenni."
Klebelsberg Kuno (1875-1932) - jogász, országgyűlési képviselő, művelődéspolitikus, vallás- és közoktatási miniszter
2016. June 06. 00:00
Teleki Pál gondolata ma is éppen olyan érvényes, mint annak idején volt
"Hit nélkül nem fogunk kivezető utat találni abból a nagy káoszból, amely ma a világon uralkodik."
Teleki Pál (1879-1941) - geográfus, egyetemi tanár, politikus, miniszterelnök, tiszteletbeli főcserkész
2016. June 05. 00:00
Trianon nem egyéb, mint Közép-Európa több száz éves gyarmatosítási folyamatának legkegyetlenebb stációja
Trianon nem egyéb, mint Közép-Európa több száz éves gyarmatosítási folyamatának legkegyetlenebb stációja
"Valamennyi legyőzött nép közül a tehetséges, felsőbbséges magyar népnek jutott a leggonoszabb sors."
I. Garvin - angol publicista - 1925
fotón: Az ország történelmi térképe és címere valamint a királyság híres magyar revíziós imája 1920-1945 közötti időszakból
2016. June 04. 00:00
"Percre se feledd, hogy testvéred minden magyar, bárhol is éljen" Wass Albert (1908 - 1998) - író, költő
Összetartozunk!
"Percre se feledd, hogy testvéred minden magyar, bárhol is éljen"
Wass Albert (1908 - 1998) - író, költő
2016. June 04. 00:00
Demjén Ferenc - Koltay Gergely - Honfoglalás - Énekel Demjén Ferenc - rövid VIDEÓ!
Demjén Ferenc - Koltay Gergely - Honfoglalás
Énekel Demjén Ferenc - rövid VIDEÓ!
"Úgy kell, hogy te is értsd, nem éltél hiába,
Az a hely, ahol élsz, világnak világa,
Az égigérő fának, ha nem nő újra ága,
Úgy élj, hogy te legyél virágnak virága."
Koltay Gergely (1952) - zenész, dalszövegíró
fotókon: Munkácsy Mihály (1844-1900) - Honfoglalás
kattints a VIDEÓRA és a képekre - érdemes!
http://www.youtube.com/watch?v=2Vf48D5ONa4&feature=related
2016. June 03. 00:00
Arany Jánostól
Arany János: Kozmopolita költészet - elmondja Bánffy György - rövid HANGFELVÉTEL!
"Nekem áldott az a bölcső, mely magyarrá ringatott."
Arany János (1817-1882) - költő
kattints a HANGFELVÉTELRE - ÉRDEMES!
https://www.youtube.com/watch?v=P_je3trBLAo
2016. May 31. 00:00
Márton Áron a totalitárius rendszerekről az múlt század harmincas éveinek az elején - ami ma is aktuális sajnos
Márton Áron a totalitárius rendszerekről az múlt század harmincas éveinek az elején - ami ma is aktuális sajnos
"A bolsevizmus édes gyermeke a liberalizmusnak. Marx és Lenin a legkövetkezetesebb liberálisok.
Nem álltak meg félúton, a liberális tételekből lehozták a legvégső következtetéseket. Kant még annyit mondott, hogy az Isten létét nem lehet bizonyítani, Marx már biztosan hirdeti, hogy nincs.
A tőke a liberális parlamentek mellett, sőt azokon keresztül úgy használta ki az ország népét, ahogy akarta, a tanácsköztársaság államkapitalizmusa pedig egy elméleti gazdasági rendszer esztelen erőszakolásával támaszt éhínséget, s a megindult éhes tömegeket lovasdandárokkal, vagy a biztosabban ölő gázzal ezer számra kegyetlenül küldi a halálba.
A fasizmus az Istent pusztán hasznossági tényezőként veszi. Evangéliumában legfelsőbb érték a faj.
Első tétele így hangzik: Szeresd a fajodat mindenek felett, s a többieket gyűlöld. A hitlerizmus hasonló tüneteit világgá jajgatták, ismerjük.
A túlzó fajiság jegyében indult mozgalom fajistenítésében az önzésig fokozott nemzeti érdekeket mások jogaival szemben is és brutálisan követeli.
Rendszerében az állam nem jogállam, hanem hatalmi állam egy fajnak a szolgálatában.
Márton Áron (1906-1980)- erdélyi katolikus püspök
2016. May 31. 00:00