Nincs olyan, hogy „jár” - akkor jár valami, ha teszünk is érte
A „felzárkóztatás” a hatvanas évektől a magyar szociálpolitika egyik kulcsszava volt, és alapvetően egyirányú, némileg kierőszakoló folyamatot jelentett. Ezzel szemben a „felzárkózás” kétirányú, az érintettek bevonásával történik, és nem pusztán adunk, lehetőséget teremtünk, hanem elvárjuk a megsegítettektől, hogy maguk is aktív résztvevők legyenek. Jogosultságalapú helyett mi munkaalapú társadalomban gondolkodunk. Nincs olyan, hogy „jár”. Akkor jár valami, ha teszünk is érte.
Kovács Zoltán
Magyar Nemzet
A családpolitika nem egyenlő a szegény politikával
... Pontosabban azért vagyunk rosszabb helyzetben, mert a szocialista pártnak semmilyen családpolitikája nincsen, ők kizárólag szegénypolitikában gondolkoznak. Ők sosem hoztak olyan döntéseket, ami a középosztály gyermekvállalást támogatta vagy megkönnyítette volna.
Elég csak a Bokros-csomagra gondolni, ahol például a kétgyerekes pedagógusházaspárok „magas jövedelmük” miatt elestek a családi pótléktól, vagy éppen a Gyurcsány–Bajnai-kormányok negatív intézkedéseire: a két évre csökkent gyedre, gyesre, vagy a megszüntetett szociálpolitikai támogatásra.
Nem véletlen, hogy mindkét esetben nagy visszaesés jelentkezett a születésszámban. De gondolhatunk a Medgyessy-kormány alatt gyakorlatilag felszámolt, gyermekek után járó adókedvezményre. A mi álláspontunk szerint a családpolitika nem egyenlő a szegény politikával.
Révész Máriusz, a kormányfő családpolitikai tanácsadója
mno.hu
Fricz Tamás - Az örök labanc, vagy elegánsabban: az örök kollaboráns
Göncz Kinga, Bokros Lajos és részben Tabajdi Csaba a Tavares-féle jelentés európai parlamenti vitájában francia, esetleg portugál, osztrák, holland vagy belga baloldali-balliberális képviselőként viselkedtek. Ők az igazi labancok, az igazi kollaboránsok. Lelkük rajta! Persze némileg tréfásan kiindulhatnánk abból is, hogy lassan csak levetjük régi Göncz-einket és átöltözködünk, ám tény, hogy ebben Bokros teendőink – az ország gazdasági helyzetének orvoslása – egyelőre megakadályoznak. De semmi taBajdi, előbb vagy utóbb erre is sor kerülhet. Ám ezt sem tréfásan, sem másként nem mondhatjuk. Ugyanis Göncz(ová), Bokros és Tabajdi (kiegészülve persze Herczoggal és Gurmaival) – miként Juhász Gyula Annája – a történelemben mindig is jelen lévő, újra és újra felbukkanó, örök jelenségek. Így volt és így van ez minden országban, legfeljebb egyes országokban több, más, szerencsésebb sorsú országokban kevesebb jut belőlük. A mi országunk, a mi történelmünk ebből a szempontból a legkevésbé szerencsések közé tartozik, annál is inkább, mert történelmünkben több évszázadon keresztül külső birodalmak uralma alatt álltunk, s mindig bőségesen akadtak „jelentkezők”, akik hűségesen kiszolgálták ezeket a külső hatalmakat. Igaz volt ez már a török és a Habsburg-uralom alatt is, de természetesen megtaláljuk szép számmal a kollaboránsokat a náci megszállás időszakában, a Rákosi-diktatúrában, majd a Kádár-féle nyálas-nyúlós „puha” diktatúra évtizedeiben is. Persze rögtön feltehető a kérdés: miért mondom én azt, hogy a Göncz-féle kompánia labanc és kollaboráns, amikor ma már végre a baráti, sőt már-már testvéri Európai Unióban vagyunk, ahol egyenrangúság uralkodik a nemzetek között. S ahogyan hallhattuk is a strasbourgi vitában Verhofstadttól vagy más, minket szerető – pardon, inkább imádó – balliberális képviselőtől (lásd Lunacek asszony), ők Magyarország barátai, tanácsaik a javunkat szolgálják. Vagyis, hol van itt a birodalmi alávetettség, hol van itt a külső hatalmaknak való kiszolgáltatottság, s ha ez nincs, akkor miféle labanc-kollaboráns mentalitásról papolok én itt? Igaz, nagyon igaz: az EU az egyenrangú tagországok társulata, sőt szövetsége. Papíron pedig mindenképpen az. De amikor az egyenrangú és „barát” Guy Verhofstadt, Hannes Swoboda és modorban mindenki fölé magasodva Daniel Cohn-Bendit gyűlölettel teli és fenyegetőző, vádaskodó, a szó szerint ökölrázó üvöltözését hallgatom a baráti és egyenrangú viszonyról, a jó tanácsokról, a „visszautasíthatatlan ajánlatokról”, akkor sajnos kicsit elbizonytalanodom. Belátom, ez valóban az én hibám. Nem érzem igazán ebben az ökölrázásban a szeretet simogató megnyilvánulását, valószínűleg azért, mert nem vagyok eléggé érzékeny. Meg nem vagyok eléggé labanc. Másfelől még nem nőttem fel ahhoz, hogy megértsem, hogy a barátság és az egyenrangúság elsődleges megnyilvánulása mégiscsak az kell legyen, hogy a barátok – a baloldali barátok – az EU-ban kiválasztanak minket, magyar barátokat, s e baráttal szemben tízezerféle kötelességszegési eljárást, vizsgálatot, bírósági eljárást, bizottsági jelentést, sőt eddig nem látott és nem hallott, új, csak miattunk létrehozott koppenhágai bizottságokat hoznak létre és indítványoznak. Úgy látszik, még nem vagyok elég érett ahhoz, hogy megértsem: a barátság elsődleges megnyilvánulása, ha a barátot permanensen vizsgáljuk, pellengérre állítjuk, megbüntetjük, utasítjuk, kioktatjuk. Miért van az, hogy nem értem? Mi bennem ez az élhetetlenség? Gönczék már értik. Ők tudják: ez az átfogó vizsgálósdi és megalázósdi értünk van. És e mögé oda kell állni (persze utána a pénztárhoz is oda kell állni, és a felkínált zsíros állásokat is el lehet fogadni). A labancmentalitás örök. Eszembe jut az 1990-es első szabad választások előtti kampány. Akkor történt, hogy egy ismerősömmel beszélgettem, s kérdeztem, kire szavaz. Azt mondta: hát az SZDSZ-re, mert az a legjobb, ha a zsidók nyernek, mert akkor sok pénz lesz az országban, és nekünk – s persze neki – is jut valami kevés (mondjuk egy morzsa) a rengeted dohányból. Ő volt az „okos”. S ebben a történetben nem a zsidóság az érdekes (aki itt most antiszemitázásba kezd, azt máris – persze szimbolikusan – pofon vágom, bár utálom még a szimbolikus erőszakot is). Hanem a mentalitás, ami örök. De azért tudom: annak idején A Tenkes kapitányát nézve mindannyian a kurucok oldalára álltunk. Hej! Fricz Tamás mno.hu
Szárszó után, választások előtt
A dolgok jelenlegi állása szerint a politikai jobboldal Magyarországon megnyugodhat: nincs olyan baloldali és liberális értelmiségi holdudvar, amelyik képes lenne a sok elhasznált, erodálódott politikus újjáélesztésére, a fiatalabbak megfelelő menedzselésére, ideológia- és kultúrateremtésre.
... Ezért aztán felmerül a kérdés: miért gondolják, hogy szükség van még rájuk? A tehetetlenségi erő még elég ahhoz, hogy megőrizzék pozícióikat, de ez a szubkultúra képtelen a megújulásra: a szükséges innováció és kreativitás idegen tőlük. Az önkritikáról nem is beszélve. Legtöbbjüket már csak a korábbi kapcsolatrendszer tartja felszínen.
Tóth Gy. László
Magyar Nemzet
A konzervatív
Nézem Bokros Lajost a strasbourgi élő közvetítésben, és csak a huszonegy éves fiam éber és tanulékony jelenléte tart vissza, hogy ne használjam külvárosi neveltetésem szókincsének egy-két gyöngyszemét. Azt mondja a jeles ember, hogy ő konzervatív. Ezt mondja, és nem szakad rá a jó elzászi ég. Ezt mondja, és nem sül ki a szeme.
Aki még emlékszik a balvégzetű 1995-ös esztendőre, midőn a róla elnevezett csomag dúlta fel az amúgy is több mint zilált korabeli világot, tudhatja, hogy akkoriban éppen mindenféle konzervativizmus („maradiság, mucsaiság, avítt, korszerűtlen szemlélet”) ellen hoztak népnyúzó mivoltában kimondottan bravúros intézkedéssorozatot, Bokros meg, úgy is mint miniszter, nemcsak névadó atyja vala mindennek, de értelemszerűen legfőbb propagátora is. Jól tette. Immáron másfél évtizedesnél is kitartóbb közutálatát ezzel sziklaszilárdan megalapozta.
Domonkos László
Magyar Hírlap
Nem csak saját magukat, hanem az egész EU-t is lejáratták a baloldali pártok
Összeegyeztethetetlenek az európai alapértékekkel a magyarországi változások a Tavares-jelentés szerint.Az európai baloldalnak nyilván legalább annyira harmonikus a kapcsolata az alapértékekkel, mint hazai elvtársainak, hiszen az uniós képviselők többsége anélkül szavazott szerdán igennel, hogy pontosan – vagy legalább valamelyest – ismerné a magyarok helyzetét, az ország jogszabályait és az elmúlt időszak lényeges kormányzati intézkedéseit.
Ezek a képviselők, akik otthoni balos pártjaik listáján bejutottak az EU parlamentjébe, senkinek nem tartoznak számadással, csupán pártjuk felé, így könnyedén megszavazhatnak bármit – természetesen szigorúan az alapértékek mentén. Ez igazán európai dolog lehet szerintük, maga a szabadság. Ami ugye alapérték. Egy olyan alapérték, amely a magyarországi változásokkal összeegyeztethetetlen.
Korompay Csilla
Magyar Hírlap
Bayer Zsolt: Új világrend
Szíriában a „lázadók” levágták két ember fejét. Rozsdás konyhakéssel. Nehezen, hosszan, akkurátusan. Aztán a fejeket rituálisan magasba tartják, és leteszik az élettelen testekre. Körben a tömeg őrjöng, sihederek és gyerekek állnak a brutálisan meggyilkoltak holttestei körül, többen telefonjukkal fényképezik a levágott fejeket. Egészen közelről. És vigyorognak közben, elégedetten.
Az egyik lefejezett áldozat egy ferences szerzetes. Francois Murad volt a neve. Negyvenkilenc évet élt. Kolostorát a Dzsabhat al-Núszra csoport foglalta el június 23-án, ekkor történt a borzalom. Aki kibírja, megnézheti az egész jelenetet, fent van a neten. Miképpen az is, amikor egy másik „lázadó” vezér kivágja egy szír kormánykatona szívét, és eszik belőle.
Fent vannak a neten, megnézhetők az atavisztikus rettenet képsorai.
A maradék józanság, az emberi lélek sarokba szorított, szűkölő igazságérzete magától értetődő természetességgel sikolt fel, hogy azokat, akik rozsdás késsel levágják emberek fejét, s akik frissen megölt áldozatuk szívéből esznek, azokat ki kell irtani.
Ehhez képest ezek a „lázadók” most támogatást kapnak Amerikától és a Nyugattól. Hiszen ők Aszad rendszerének ellenzéke. Aszad rendszere pedig köszönő viszonyban sincs semmiféle demokráciával, ez kétségtelen. De ezekhez képest maga a jogállam, a béke, a biztonság és az emberi jogok földi paradicsoma.
De mindez nem számít. Valójában soha sem volt szó emberi jogokról, demokráciáról s efféle emberi limlomokról, amikor a „nagyhatalmak” betették a lábukat bárhová.
Hát akkor miről lehet szó?
Június 10-én Roland Dumas volt francia külügyminiszter interjút adott a Le Chaine Parlementaire tévécsatornának. Ebben a többi között elmondja, hogy Anglia már két évvel az „arab tavasz” előtt tervezte a szíriai polgárháborút.
Izraeli politikusok bizalmas közléseire hivatkozva beszél egy bizonyos „Yinon-tervről”, amelynek célja az Izraellel ellenséges országok „balkanizációja”. A cél, hogy Izrael átvegye a Közel-Kelet energiahordozói feletti ellenőrzést, méghozzá abban a pillanatban, amikor az Egyesült Államok belebukik az Izrael érdekében vívott közel-keleti háborúiba. Ez a tervezett új világrend egyik fontos fejezete – fejtette ki Dumas.
Nos, például erről lehet szó.
S ebből a szempontból érdemes végignézni az „arab tavasznak” nevezett, kívülről szervezett lázadássorozat eseményeit, s végiggondolni, mi is történik most éppen Egyiptomban. Az történik az új világrend jegyében, hogy a demokratikusan megválasztott, ámbár nem kézben tartható államfőt a külföldi titkosszolgálatok által ellenőrzött hadsereg eltávolítja.
„Vallásos” alkotmányát egyszerűen felfüggesztik, a hozzá hű médiát elnémítják. Mindeközben áhítatosan hivatkoznak a népre. Arra a népre, amely Egyiptom esetében körülbelül 75 millió embert jelent, a Tahrír téren pedig eleddig mindösszesen megfordult egymillió. (Ennek nagyjából fele az eltávolított elnök híve…)
Így zajlik az „arab tavasz”. És Francois Murad ferences szerzetes rozsdás késsel levágott feje nem válik szimbólummá a világban, mert a média gondosan ügyel rá, hogy ne válhasson azzá. Francois Murad rozsdás késsel levágott feje „nem időszerű” borzalom. Nem elegendő egy igazi skandalumhoz. Egy világméretű botrányhoz arra van szükség, hogy valahol valaki csúnyát mondjon egy homokosról, vagy valaki megadóztassa a bankokat.
Rüdiger Safranski elmondja, miért van ez így: „Csak államoknak és államszövetségeknek van hatalmuk, az »emberiségnek« nincs hatalma. Az emberiség csupán varázsige a valódi hatalmak arénájában, ahol hatalom, termelékenység és gazdagság globális aszimmetriái új típusú szuverenitáslejtőt hoznak létre: szuverén az, mint újabban tapasztaljuk, aki saját cselekvésének terhes következményeit másokra háríthatja át. Ennyiben az Egyesült Államok szuverénebb más államoknál, amikor nemzetközi környezetvédelmi egyezményeket szabotál.
Mikor az energiatartalékok, a víz vagy a levegő fogytán van, még mindig a hatalom dönt az életesélyek elosztásáról. A hiány következményeit először a gyengébbek viselik – míg aztán sújtják az erősebbeket is.
Önámítás mindenesetre azt hinni, hogy az apokaliptikus méretű globális problémák globális szolidaritáshoz vezetnek. Itt is érvényes a szabály: az utolsók viselik a terhet. Amíg azt remélhetjük, hogy az utolsó előttiekhez tartozunk, ez a logika marad érvényben.”
De a logikán túl ott van Francois Murad ferences szerzetes rozsdás késsel levágott feje. És ez az igazi világbotrány.
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Mondják a magukét
Konrád György most is színpadra állt, és megmutatta az irányt. Hogy Bajnai Gordonnak kell kormányoznia, Mesterházy Attilának pedig tekernie. Punktum. És kicsit sem érezte furcsán magát. Hiába erősíti Mesterházyt a Gyurcsány Ferenc által porrá zúzott szocialista párt talpra állításának teljesítménye, hiába az MSZP sokkal nagyobb támogatottsága, hiába a tömegdemokrácia logikája és szabályrendszere, hogy a legtöbb szavazót maga mögött tudó politikus hívhatja ki a regnáló miniszterelnököt.
Hiába. Ha a liberális világ nyelvét Bajnai beszéli, s ha a nyugati elvbarátok is - alapítványi támogatással, médiával - inkább mögé sorakoznak fel.
A hazai liberális értelmiség nagy öregjei mindig csak önmagukra gondoltak. A népre és a nemzetre sosem mint forrásra, csak mint fogyasztóra tekintettek.
Borókai Gábor
Heti Válasz
Ok és tünet
A magam részéről azonban úgy vélem, ez az imperialista megközelítés a néppárti hozzászólások ellenére az Európai Unió jelenlegi meghasonlásának és sikertelenségének egyszerre oka és tünete, mert a család, a nemzet és a keresztény alapelvek nélkül üres fecsegés minden hivatkozás a demokráciára, a szabadságra, mert a báránybőrből egyre gyakrabban kibukkan a farkas, a bankok, a „befektetők”, a multinacionális cégek érdekképviselete. Ez a legszörnyűbb az egész komédiában: a vad bírálatok meg sem fogalmazódtak volna, ha a magyar kormány a szocialisták idején megszokott és bevált szervilizmussal folytatja a helytartóság munkáját.
Szentmihályi Szabó Péter
Magyar Hírlap
Ezt nyugodtan nevezhetjük magyarellenességnek
A Tavares-jelentés keddi vitájában például több olyan, hazánk ellen felszólaló EP-képviselő volt, akinek egyetlen (!) gondolatot sem rejtettek a szavai, kusza mondatokat hadart egymás után, de annál nagyobb erővel sugárzott belőle az az érzelmi töltés, az a megvetés és gyűlölet, amelyet nyugodtan nevezhetünk magyarellenességnek.
Sinkovics Ferenc
Magyar Hírlap