Fricz Tamás: Hogyan jutott el a PM a „lehet más a politika” gondolatától Gyurcsányig?
Az elmúlt huszonhárom év egyik híres-hírhedt „fenegyereke”, Torgyán József valamikor a kilencvenes években feltette a kérdést a szocialisták felé a parlamentben: vajon hogyan jutott el az MSZP Marxtól a Fotexig? Nos hát, én meg azt kérdezném 2013 decemberében: hogyan jutott el Jávor és Karácsony, Schiffer Andrástól Gyurcsány Ferencig?
Hozzá kell ehhez tennem: a szocialisták – pontosabban: posztkommunisták – néhány éves „vajúdás” után fedezték fel magukban azt, hogy a marxista osztálytudatnál egyre fontosabb számukra a magáncégekből feléjük áradó pénzmennyiség, s így váltak kapitalizmus-ellenesekből „Fotex-tudatú”, neo-neoliberális kapitalizmusimádókká.
S bár ez is teljesen hiteltelen fordulat volt – Torgyán erre helyesen mutatott rá –, mégis, ehhez képest Jávor Benedek, Karácsony Gergely és a többi Párbeszéd Magyarországért-os politikus röpke egy év alatt tett meg egy 180 fokos fordulatot, ami mindent növelhet politikusok és politikai párt esetében, csak éppen az érintettek hitelességét nem. Jávorék nem tettek kevesebbet, mint hogy a „lehet más a politika” gondolatától elfordultak és immáron „a magyar politika csak ugyanolyan lehet” elvét hirdetik fennen és bőszen.
És ezért kár.
Schiffer Andrással az élen – aki továbbra is kitart a kezdeti elvek mellett – abból indultak ki az LMP megalakulásakor, hogy szakítani kell a magyar politikai élet hiábavaló és lejáratott törésvonalaival, amelyek mentén csakis a megosztottság és a széthúzás uralkodhat el a politikában, ami nem vezet sehová, csak ahhoz, hogy az ország tönkreteszi önmagát.
Emellett kiemelten hirdették, hogy a hatalom mindenáron való megszerzése nem lehet a politikai élet öncélja, illetőleg egyetlen valóságos célja: helyette az ország sorsát felemelni hivatott közös értékek és érdekek mentén kell politizálni, ezek közül is gyakran hangoztatták a szabadság, a környezetvédelem, a demokrácia, a politikai tisztesség, a korrupció elleni közös és határozott fellépés s a többi értékeit és fontosságát. A politika morális tartalmát helyezték előtérbe, a jogszerűséget, a hatalommal való visszaélés elleni határozott fellépést.
Azt hangsúlyozták a kezdeti időszakban, hogy nem tudnak közösséget vállalni az általuk lejáratottnak mondott, bal- és jobboldali politikai elittel. Nem fogadják el az általuk hatalomkoncentrációval vádolt Orbán-kormányt, de ugyanúgy nem kívánnak közösködni a szocialistákkal, s különösen nem a „Ferenc testvér” (tudják, a hetente bérmálkozó) által irányított Demokratikus Koalícióval.
Utóbbival kiemelten nem, hiszen Gyurcsány miniszterelnöksége és irányítása alatt történtek a 2006. őszi rendőri brutalitások, az emberi jogok lábbal tiprása. S miközben a baloldali Európa hallgatott, Schiffer András és jogvédő társai mindent megtettek a jogsérelmet szenvedett, ártatlan emberek védelme érdekében. (Európa akkor bizony „csendes” volt, nem úgy, mint most, az ukrán felkelők elleni brutális rendőri fellépés esetén…)
És tessék: a Schiffer Andrással és az LMP-vel szakító PM-vezetők, többek között Karácsony Gergely néhány napja azt nyilatkozta: megfelelő feltételek között nem zárható ki a Gyurcsány vezette DK-val az együttműködés…
Így múlik el a világ rövid életű dicsősége, így lesz „lehet más a politikából” a következő gondolat: „szövetkezzünk az ördöggel, sőt az általunk néhány hónapja alapjaiban és mélyen elutasított Gyurcsány Ferenccel is Orbán megbuktatásáért”.
Mi is történt valójában? Az eddig egyöntetűen elutasított politikai elit egyik oldalához odaálltak Karácsonyék, odaálltak az Orbán-gyűlölő politikai táborba, s ezzel elárultak mindent, amiben eddig állítólag hittek, amiért állítólag szövetkeztek.
A Párbeszéd Magyarországért „beállt a sorba”, egy lett a sok unalmas, egyedül az Orbán-kormány megbuktatásában egyetértő, baloldalinak gúnyolt kis pártok sorában. A PM ez által tekintélyét vesztette és hiteltelen lett.
Hiába hivatkoznak arra, hogy mindezt azért teszik, mert az Orbán-kormány veszélyt jelent az országra és a demokráciára. Ha még egy pillanatra feltennénk, de nem megengednénk, hogy ebben igazuk van, akkor is óriási logikai bukfencet hajtanak végre: a szocialistákkal, illetve az emberi jogokat lábbal tipró Ferenc testvérrel akarják majd megvédeni (!) a demokráciát és az országot, azokkal, akik mindkettőt tönkretették – egyébként többször is.
Vicces ez, kedves Karácsony Gergely és Jávor Benedek. Vicces, logikátlan és hiteltelen.
Inkább beszéljetek őszintén: már megint ugyanaz a politika: hatalom, hatalom, hatalom… (És talán még valami, amit ki sem merek mondani…)
Fricz Tamás
MNO
Bayer Zsolt: A becsület - végre tiszta, világos beszéd az erdélyi magyar politikai élet szégyenletes szereplőiről, vezetőiről
FIGYELEM - FONTOS!
Különösen erdélyi barátaink figyelmét hívjuk fel Bayer Zsolt legújabb írásárára.
Az erdélyi magyarságnak is szembe kell végre néznie azzal a gyalázattal, amit a "nevükben, és értük" művel saját korrupt, és áruló politikusi gárdája és annak holdudvara.
Amíg a romániai magyarság eltűri, hogy egy élősködő, a saját nemzete megmaradásának szent ügyét, népe politikai, gazdasági, kulturális érdekeit a saját "boldogulásuk" önös szempontjai oltárán, gazember vezetőik feláldozzák, addig ne is álmodjon senki autonómiáról, de még a magyarok számára élhető viszonyokról sem az elkövetkezőkben Romániában.
Amíg a romániai magyarság megtűri, és négyévente újraválasztja azokat politikusokat, politikai pártot, akik/amely a saját hatalmuk megtartása érdekében, bármilyen szélsőséges - illetve bármilyen színezetű román párttal - képesek "együttműködni", miközben a magyarországi nemzeti kormányzatot, a magyar miniszterelnököt, Orbán Viktort ellenségüknek tekintik, és aszerint is viszonyulnak hozzájuk, addig a romániai magyar nemzettest nem tesz mást, mint közreműködik saját maga erodálásában, végső soron felszámolásában - a románok nagy örömére!
Mint ismeretes: minden magyar, így minden helyi magyar nemzeti közösség számíthat a magyarországi nemzeti kormányzatra, annak széleskörű segítségére, a megmaradásuk és a jobb boldogulásuk érdekében. De azzal is mindenkinek tisztában kell lennie, hogy saját közösségének a vezetőit saját magának helyben kell megválasztania - azt sem a magyarországi kormányzat sem más, nem vállalhatja át. A romániai magyarság esetében sem.
Az a romániai magyarság saját felelőssége, ha rossz vezetőket tűr meg - és szégyene is egyben!
A mostanra kialakult romániai "magyar helyzetért" minden romániai magyarnak személyes felelőssége is van, de a helyzet "jobbrafordulásának" a kulcsa is a ő kezükben van!
Barátsággal: Mészáros László
a Patrióta Európa Mozgalom alapítója
Volt egykoron Kézdivásárhelynek egy, az erdélyi Magyar Polgári Párt színeiben mandátumot nyert polgármestere. Rácz Károly a neve. 2008 és 2012 között viselte ezt a tisztséget, bár ez így nem egészen pontos. Történt ugyanis, hogy 2011. március 11-én, nemzeti ünnepünk előestéjén, amikor a Magyar Polgári Párt kongresszusára készülődött minden küldött Kézdivásárhelyre, s odavárták Kövér Lászlót is, nos, azon a napon a román korrupcióellenes ügyészség őrizetbe vette Rácz Károly polgármestert. Letartóztatták, előzetesbe került. A korabeli hírek úgy szóltak, hogy a nyomozók „tetten érték” Rácz Károlyt, miközben éppen korrumpálódott, vesztegetett s vesztegették, és egyéb fertelmes bűnöket követett el.
Egy hónapig ült börtönben Rácz Károly, majd szabadlábon védekezve járta a bíróságokat két éven keresztül. Most, 2013. december 10-én szűkszavú híradás tudósít arról, hogy Rácz Károlyt BŰNCSELEKMÉNY HIÁNYÁBAN felmentették. Erre majd még visszatérünk – de lássuk dióhéjban, mi is történt ez alatt a két év alatt!
Mindenekelőtt az történt, hogy 2012-es letartóztatásának első pillanatától kezdve az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt egymással versengve gyalázták Rácz Károlyt. Őt soha, semmilyen körülmények között nem illette meg az ártatlanság vélelme. Másokat persze igen. Nemrég ítélték (nem jogerősen) négy év börtönre Nagy Zsoltot, az RMDSZ egykori miniszterét. Ennek kapcsán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arról beszél, hogy Nagy Zsolt ügye az erdélyi magyarság Dreyfus-pere. Igen? Milyen érdekes hasonlat, történelmi párhuzam! De akkor minek nevezzük Rácz Károly ügyét?!
A szintén RMDSZ-es egykori államtitkárt, Markó Attilát szintúgy börtönbüntetésre ítélték. Az RMDSZ őérte utcai tüntetést szervezett. Rácz Károlyért ki fog tüntetni?
Amikor az idén megjelent a tusványosi táborban Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács RMDSZ-es elnöke, akkor az Erdélyi Magyar Néppárt farizeusai, élükön Toró T. Tiborral, megtapsolták és megünnepeltették őt – pedig Borboly szintúgy büntetőeljárás hatálya alatt áll.
Rácz Károlyt mikor tapsoljátok meg, mikor ünneplitek, mi, gazemberek?
Persze jó, ha tudjuk, nem Rácz Károly becstelen, aljas meghurcolásával kezdődtek a bajok. Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármestere, Antal Árpád már 2009. december 2-án, mindjárt a román nemzeti ünnep másnapján összefogott a városi tanácsban a román baloldali párt képviselőivel, hogy leválthassák a neki nem tetsző alpolgármestert, Bálint Józsefet, aki természetesen szintén a Magyar Polgári Párt tagja volt.
Az erdélyi magyar média éppúgy kussolt erről a gyalázatról, miképpen kussol most Rácz Károly felmentéséről.
Ez ugyanaz a média, amelynek gazemberei egymással versengve gyalázták Ráczot a letartóztatásakor, és előre kikiáltották bűnösnek. Most mind befogja a pofáját. És nincs bennük szégyenérzet, szemernyi sem.
És természetesen Antal Árpádban sincs. Miért is lenne? Hiszen ez az alak 2004-ben még a román szocdem párt, a PSD kampányfőnöke volt! Aztán kiírták a logójukra RMDSZ-esként, hogy „minden magyar számít”, és ennek jegyében tették tönkre Bálint Józsefet és persze Rácz Károlyt.
Ebbe a társaságba tartozik Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke, Kovászna megye tanácsának elnöke is. Ő volt az, aki Rácz Károly letartóztatásakor „Háromszék legnagyobb szégyenének” nevezte Ráczot. Ő volt az, aki már 2008-ban azzal kampányolt Rácz ellen, hogy ha ő nyer, akkor „fideszes cégek fogják megkaparintani és megdrágítani a székelyek ivóvizét”.
Maradt-e benned annyi becsület Tamás Sándor, hogy bocsánatot kérj Rácz Károlytól?
Nem, nem maradt. Hiszen miből is maradt volna…
Amúgy a már emlegetett Antal Árpád nemrégiben arról értekezett a román televízióban, hogy a székelyeket Mária Terézia telepítette le a Székelyföldön! És ilyenkor azon töpreng az ember, ez az alak alanyi jogon ennyire hülye, vagy pénzért?
S az is kiderült már, hogy a Rácz Károly elfogásához felhasznált „vállalkozó” szintúgy magyar, és a városban az RMDSZ embereként ismerik.
Ez a szégyen, hallod-e, Tamás Sándor! Ti vagytok a szégyen, mindannyian!
Rácz Károly pedig szobrot állított a Székely Hadosztály vezetőjének. Politikai karrierje odalett, házassága ráment két évig tartó meghurcolására, élete romokban hever. Az őt tönkretevő gazemberek, politikai kalandorok és gátlástalan karrieristák pedig mind-mind az erdélyi magyar politikai élet szereplői. Döntési helyzetben, mind a mai napig. Holott bottal kellene végigverni őket a magyarok lakta települések főutcáin.
De majd eljön annak is az ideje. Addig pedig: tisztelet Rácz Károlynak. Ő mentette meg a politikai és emberi becsület reményét.
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Bayer Zsolt: Ásottbarom
Az történt, hogy a Toroczkai László, valamint barátai és üzletfelei fejében lévő sok-sok kicsi fekete lyuk Ásotthalomnál összeállt egy nagy fekete lyukká, életbe lépett a minden vagy semmi törvénye, és beindultak a fizikai folyamatok. A Toroczkai László, valamint barátai és üzletfelei fejéből kilépő és Ásotthalomnál összeálló sok-sok kicsi fekete lyuk meggörbítette a teret, a meggörbült tér pedig csapdába ejtette az időt. Ásotthalomnál. És a csapdába esett időben hirtelen összerendeződtek a dolgok, minden kristálytiszta és világos lett, holott éppen az ellenkezőjére számított volna az ember.
De nem: Ásotthalomnál a meggörbült térben eltűnt a káosz és minden kiegyenesedett.
Az történt, hogy Ásotthalmon még novemberben az összes MSZP-s testületileg átlépett a DK-ba. (Erről sok míves beszámolót lehetett olvasni annak idején.) Aztán eseménytelenül folydogált tovább a csapdába esett idő, és Ásotthalom polgármester-választásra kezdett készülődni a meggörbült térben. Ketten gondolták úgy, hogy megmérettetik magukat. Egyikük a volt fideszes polgármester, másikuk pedig a fejében kicsike fekete lyukat ápolgató Toroczkai László (Jobbik, Hatvannégy Vármegye, Betyársereg, miegymás).
Az egykor volt MSZP-s ásotthalmi brigád pedig (amely éppen az utolsó pillanatban lépett át a DK-ba, ugyanis ha egy kicsit halogatja az átlépést, teljesen eltévedt volna a meggörbült térben) felismervén önmaga fejében ugyanazt a fekete lyukat, kinyilvánította, hogy ők bizony ezen a választáson Toroczkai Lászlót fogják támogatni.
És támogatják.
Vezetőjük, bizonyos Márki József, átkiabálta a fejében lévő fekete lyukat, és kijelentette, hogy márpedig ez a támogatás akkor is érvényben fog maradni, ha maga Gyurcsány Ferenc telefonál oda neki, hogy ne támogassanak. Egy ilyen telefonnak amúgy volt némi valószínűsége, lévén Toroczkai László, aki körülnőtt annak idején egy kicsike és büdös fekete lyukat, szóval ő már kinyilvánította, hogy a maga részéről gondolkodás nélkül agyonlőné Gyurcsány Ferencet. (Ezt készséggel elhisszük neki, mivel láttuk az arcát, amiről sugárzik a gondolkodásra való teljes képtelenség.)
Tehát azért gondoltuk, hogy a Gyurcsányék csak odaszólnak majd az MSZP-ből kollektíve DK-ba átlépett pofás kis orkoknak, mert az mégiscsak furcsa, hogy annak a pártnak a tagjai támogassák Toroczkait, amely pártnak az elnökét Toroczkai agyon akarná lőni.
Amúgy nevezett Márki József, egykor volt MSZP-s, ma már DK-s pártember olyan színtiszta egyszerűséggel indokolta meg lépését, hogy abba aztán senki sem tudna belekötni. Mondá Márki József, hogy ő nem akar kormánypárti polgármestert a teret fekete lyukkal meggörbítő Ásotthalomra, mert neki a kormány elvette a kedvezményes nyugdíját. Íme a cáfolhatatlan bizonyíték arra, miképpen csiszolódik össze a közérdek a magánérdekkel ott, ahol összeállnak a kicsike fekete lyukak…
Amúgy pedig csak első látásra olyan fura ez az egész. Második belegondolásra viszont logikus minden. Hiszen az északi megyékben is az egykorvolt derék munkásőrérzelmű honpolgárok lettek a Jobbik feltétlen hívei, akkor miért maradnának ki a jóból az ásotthalmiak?
Jelen állás szerint mindenesetre nagyon valószínűnek tűnik, hogy az ásotthalmi DK-sok hamarosan kollektíve visszalépnek az MSZP-be, vagy kollektíve belépnek a Betyárseregbe. (Ezt a lépést kötelező jelleggel fogja üdvözölni Gyurcsány, mert ennél pataktisztább megnyilvánulása nincs sehol az Orbánt leváltó teljes összefogásnak.) Ha pedig a DK-sok átlépnek a Betyárseregbe, akkor az MSZP-sek oda kell küldjenek néhány embert, hogy legyen, aki újra átlép a DK-ba. Olyan ez, mint amikor a rendőr magyarázza a fiának a negatív számokat: – Na, figyeljél! Ha utazik a buszon öt ember, és a megállóban leszáll belőlük hét, akkor a következő megállóban fel kell szálljon kettő, hogy senki se legyen a buszon…
Nagyjából ez most a helyzet Ásotthalmon.
S ostorpattogás is hallik. Mert a fekete lyukak ugyan meggörbítették a teret, és csapdába ejtették az időt, de a betyárok pattogtatnak. A többi néma csend…
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Soha többet MSZP!
Havi másfél milliós fizetéssel egészen jól elpasziánszozgat a parlamenti üléseken Bárándy Gergely, MSZP-s "politikus". Az e fajta "politikusnak" az emberek is csak kártyalapok, akiket úgy lehet kezelni mint a kártya lapokat.
Fricz Tamás: Schiff András: zseniális művész és zseniális tévedő
Schiff Andrásnak, a világhírű zongoraművésznek és Kurtág Györgynek ítélte oda az Aranypálma-díjat a kétszáz éve alapított Royal Filharmonic Society, az angol királyi filharmóniai társaság. Schiff András zseniális zongoraművész, ám egyben zseniális „tévedő” hőn szeretett hazája ügyes-bajos dolgainak megítélésében. És ezért kár, mert az ő hatása nem kicsi.
Schiff Andrással nemrég Friderikusz Sándor készített interjút az ATV-ben. A zeneszerző, aki 1979 óta él Angliában, ugyan személyes meghívót kapott a miniszterelnöktől a felújított Zeneakadémia megnyitójára, ám ő mégsem jött el. Pedig, mint az interjúban elmondta, mély szeretettel viszonyul hazájához és a magyar nyelvhez, anyanyelvéhez.
Tehát szeretet ide vagy oda, ő nem jön.
Ezt a „nem” jövését is azzal magyarázza, hogy szerinte nagyon rossz a légkör Magyarországon. A riporter arra a kérdésére, hogy szerinte fasisztaveszély van-e Magyarországon, igennel felelt.
Így már érthető, hogy nem jön.
Kár viszont, hogy nem informálódik megfelelően szeretett hazájáról. Kár, már csak azért is, mert az ember, ha szereti a hazáját, alaposan tájékozódik, és nem „ül fel” a szigorúan egy ideológiai táborhoz tartozó, teljesen elfogult ismerőseinek, s nem hiszi el egy az egyben azt, amit a nemzetközi, „mainstream” sajtóban és médiában hall-olvas-lát Magyarországról. (Szerény személyem nemrég a Die Presse hasábjain próbálta a magyarországi antiszemitizmussal kapcsolatos rémképeket kiigazítani, nyilván teljesen reménytelenül.)
Például kíváncsi lennék, hogy beszél-e a magyar helyzetről szintén világhírű kollégájával, a mindig itt élt Kocsis Zoltánnal. Ugyanis ha ezt megteszi-megtenné, máris enyhülnének a finoman szólva tévedései hazájáról.
Tehát Magyarországon fasisztaveszély van. Jelentem tisztelettel Schiff úrnak: nincs. És higgye el, aki itt él, azoknak az elsöprő része ezt velem együtt gondolja így.
Schiff úr csodálkozik, hogy hogyan ülhetnek jobbikos képviselők a magyar és az európai parlamentben. Jelentem: azért, mert demokratikusan megválasztották őket, mint ahogyan a többi jobboldali radikális és szélsőséges pártok jelöltjeit szerte Európában. Miért csak a Jobbik fáj? Az Ön országában a Nigel Farage által vezetett totál euroszkeptikus, sőt Európa-ellenes párt jelenléte az EP-ben teljesen OK? Ez európai probléma, Schiff úr, nem magyar!
És aztán azt is mondja Schiff András, hogy a náci bűnöket összemosni a szovjet terrorral „borzalmas bűn”.
Hát, Schiff úr, ezt nagyon nem jól látja.
Az európai értelmiség nagy része mára már pontosan tudja, hogy a két totális diktatúra „borzalmas” minőségében teljesen egyforma.
Igen, igen: az európai, sőt amerikai baloldali értelmiség, a kultúra emberei sokáig gondolták ennek az ellenkezőjét, zsolozsmázva a megunt mantrát, hogy a nácik eleve, már céljaikban gonoszok voltak, míg a kommunisták „jót akartak”, csak valahogy menet közben siklott ki a dolog.
Ugyan már! A kommunisták eleve azt akarták, hogy a munkásosztály (értsd: a munkásokat irányító pártvezérek szűk csoportja) forradalomban – tehát erőszakkal – ragadja meg a hatalmat minden, nem kommunistaként gondolkodó „osztály” felett. Ez nem eleve erőszak, nem eleve kódolt tömeggyilkosság? Dehogynem!
Ön szerint van-e különbség aközött, hogy emberek millióit faji alapon végeznek ki, vagy „ellenséges” társadalmi osztályhoz tartozása és/vagy jobboldali, de inkább csak nem kommunista – gondolatai miatt? „Faj”, társadalmi hovatartozás vagy gondolatok miatt embert ölni – mi a különbség, Schiff úr? Szerintem a két tömeggyilkosság közé „különbségjelet” tenni azzal, hogy az egyik mégiscsak gonoszabb dolog, mint a másik – és itt finom leszek – igen nagy „tévedés”.
Persze, tudom: egy bizonyos Lincoln Steffens nevű amerikai újságíró 1921-ben a Szovjetunióban járt, s a Potemkin-látványok hatására iszonyatos naivitással azt írta le otthonában: „láttam a jövőt, és működött”. A végtelenül hiszékeny nyugat-európai baloldali értelmiség pedig hinni akart a nagy ideában.
Azonban először 1956, majd az 1968-as csehszlovákiai bevonulás, utána Szolzsenyicin 1975-ben Párizsban megjelent Gulag-szigetcsoportja, legutóbb pedig az 1997-ben Párizsban megjelent, A kommunizmus fekete könyve című, átfogó mű világosan bizonyította, hogy a bolseviki kommunizmus – és minden kommunizmus – rettenetes.
Ahogy Fábry Sándor mondá: a kommunista eszmék megvalósulása érdekében „pusztán csak” mintegy százmillió embernek kellett elpusztulnia szörnyű körülmények között. Biztos megérte, ugye?
Schiff úr, én egyet kérek Öntől – miközben tudom, hogy e sorokat soha nem olvassa el: legyen szíves verifikálja (igazolja) és falszifikálja (cáfolja meg) a hazájával kapcsolatos nézeteit és állításait, mert higgye el, Ön bizony téved.
Ha ezt megtenné, az Ön súlyával sokat segíthetne hazájának
Fricz Tamás
MNO
Bayer Zsolt: Gyurcsányhoz - akkor derült ki, hogy maradtál, aki voltál: frusztrált, irigy, aljas lumpenproli
Az erdélyi fejedelmek. Bethlenek, Báthoryak, Apafiak, Rákócziak. Mind. S maga, a Vezérlő Fejedelem. S a lófő székely Dózsa György. A költők sora. Áprily, Dsida, Ady, a Himnusz költője, Kölcsey. Íróink. Tamási, Sütő András. És szegény-szegény Szilágyi Domokos.
A Házsongárdi temetőben nyugszik a fél magyar irodalom.
„A tavasz jött a parttalan időben
s megállt a házsongárdi temetőben. //
Én tört kövön és porladó kereszten
Aletta van der Maet nevét kerestem. //
Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom,
s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.”
Ott nyugszik ez is. És te soha, soha az életben nem teheted be oda a lábad.
De máshova sem. Soha nem mehetsz el Dobó István szülőfalujába. Emlékszel még? Dobó csak ennyit mondott: Hegedűs István! Esküdet megszegted, hazádat elárultad, büntetésed: halál.
Mintha neked mondta volna. És neked mondta… És persze vannak még sokan, felsorolhatatlanul sokan. Kosztolányitól, Csáthtól egészen Liszt Ferencig. Vagy Franz Lisztig, hogy neked is tessék. Őhozzájuk semmi közöd.
Böjte Csabához sincs. Ő két napja tette le az állampolgári esküt, ötszázezredik magyarként. Éppen akkor, amikor te bejelentetted, hatalomra kerülvén azonnal elveszed a határon túliak állampolgárságát és szavazati jogát. Hidd el, ennek pontosan így kellett lennie. Íme: a mérleg egyik serpenyőjében ott van a magyar kultúra, a szellemtörténet és a történelem kétharmada, s ott van Böjte Csaba.
A másikban ott vagy te, és azok a nyomorult lumpenprolik, akikhez beszélsz. Akikről Szentesi barátom megemlékezett tegnap. Akik reggel bedobják a felest, és rekedten felvonyítanak: „jönnek ide a kib…tt, büdös románok”. Te velük tartozol össze. Neked hozzájuk van közöd, ti kölcsönösen feltételezitek egymást. És jól számolsz: ezekből van annyi, hogy téged bejuttassanak a parlamentbe. Abba a parlamentbe, amelyet javarészt székely mesteremberek építettek annak idején.
Letette az állampolgári esküt Böjte Csaba, a félmilliomodik „határon túli magyar”. (Istenem, mennyire utálom ezt a kifejezést. Mintha nem lenne mindegy, hol született valaki. Magyar, és kész. Ugye te is így gondolod? Ugye, szerinted sem lehet megkülönböztetni embereket a szerint, hogy hol látták meg a napvilágot?)
Letette az esküt, és nem látom sehol a húszmillió románt. Nem látom, ahogy éppen összeomlasztják az egészségügyi és szociális rendszert az áttelepültek. Nem látom, ahogy odavan a „határon belüliek” nyugdíja őmiattuk. Hazudtatok, vagy csak tévedtetek? Ti annak idején kiszámoltátok, hogy a kettős állampolgárság ötszázmilliárd forintba kerülne a magyar költségvetésnek. Nem került. Hazudtatok vagy tévedtetek? Illetve, nincs többes szám! Te egyedül, csak te vagy felelős mindazért, ami történt.
Minden más bűnöd eltörpül emellett. Minden más bűnöd, a Fittelina Kft.-d elévült adócsalásai, ingatlanügyeid, a furcsa szakdolgozatod – mind-mind csak apró csibészség ehhez képest. Ócska, szemét kis ripacskodásod sem fog fennmaradni.
De a 2004-es, nemzet ellen folytatott kampányod bekerül majd a históriába. Akkor derült ki, hogy maradtál, aki voltál: frusztrált, irigy, aljas lumpenproli. És az maradsz életed végéig. Ha éltél volna 1919-ben, te lettél volna Cserny József legjobb embere. Ez pedig nem eleve elrendelés, hanem választás kérdése. Ott meneteltél volna Cserny mellett, bőrkabátban, és erősen gesztikulálva, szenvedélyesen lőtted volna fejbe idősb és ifjabb Hollán Sándort a Steyer-pisztolyoddal, nemdebár?
Ott ültél volna Jászi Oszkár mellett a belgrádi tárgyalásokon, és szenvedélyesen győzködted volna a szerbeket, hogy vonuljanak be az országba, egészen Pécsig, mert akkor majd ti újjászervezitek a proletár államot a megszállt területeken. Mert hát, mindenki hozzátesz valamit a létezéshez, a világhoz és a hazához, valamit, ami csak őbelőle fakadhat. Belőletek ennyi tellett. A huszonhárommillió román, és a NEM.
Csernyékből és Lukácsékból a gyilkolás, Jásziékból a hazaárulás. Ti egy egyenes mentén helyezkedtek el.
Eközben egy délvidéki magyar zseni ezt írta nekünk:
„Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem,
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
de pattanó szívem feszítve húrnak
dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van,
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hogy lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam.”
És ez az, amit te nem mondhatsz el magadról. Pedig tudjuk, te szoktál bérmálkozni…
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Lovas István: Ferenc pápa piackritikája - „a pénz imádata egy újfajta zsarnoksághoz vezet”
November 26-án mutatták be a Vatikánban Ferenc pápának az Evangelii Gaudium (a Szentírás öröme) című apostoli buzdítását, amely a pasztorációs szolgálatról, az egyház reformjáról és a pénzügyi-gazdasági világrendről is szól, utóbbit nagyon keményen bírálva. A 223 oldalas dokumentum 45. oldalán egyenesen azt írta, hogy a mai gazdaság embereket „öl”, és hogy a zabolátlan kapitalizmus egy „újfajta zsarnokság”.
Az amerikai pénzügyi sajtó – nehéz erre más szót használni – őrjöngött. December 3-i cikkében a vezető amerikai üzleti magazin, a Forbes a dokumentum említett részét támadó véleménycikke így kezdődik: „Mindannyian azt reméltük, hogy ez a krapek (guy) más lesz.” Itt azonnal felmerül a kérdés: vajon a Forbes más vallások vezetői közül bárkit lekrapekozna? Vagy akár haverkodva bírálná Ben Shalom Bernanke-t, az amerikai szövetségi bank elnökét, ha a jegybank kivételesen nem a szájuk íze szerint lépne?
Bill Frezza, a Forbes-cikk szerzője kijelenti, ami a gazdaságot illeti, „a főpap szakértelmére nemigen érdemes hagyatkozni”. Valóban? És a görög vagy a spanyol lakosságnak mi a véleménye a trojka (az Európai Központi Bank, az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap) szakértelméről, beleérve azokat, akik az őket ért iszonyatos csapások hatására öngyilkosságot elkövetett családtagjaikat gyászolják?
És mi a véleménye a strasbourgi Európa Tanácsnak? A testület emberi jogi biztosának, Nils Muiznieksnek december 4-i nyilatkozata szerint „a nemzetközi hitelezők által a tagországokra kényszerített megszorító intézkedések aláássák az emberek szociális és gazdasági jogait”. Nyilván ő sem ért a spekulációhoz.
Egyrészt. Másrészt a múlt hét végén a spanyol törvényhozásnak olyan törvényjavaslatot nyújtottak be, amely harmincezer euróval bünteti azt, aki kormányzati tisztségviselőt sérteget vagy engedély nélkül a Parlament előtt tiltakozik. Sőt, ugyanennek a tervezetnek az értelmében a spanyol bírók akár hatszázezer euró (!) összegű büntetést is kiszabhatnak arra, aki atomerőmű vagy reptér közelében tüntet. Miközben Brüsszel dézsaszámra hullajtja krokodilkönnyeit az erőszakot alkalmazó tüntetők elleni kijevi bánásmód miatt…
Az amerikai üzleti körök globális lapja, a Wall Street Journal szintén december 3-i száma a legsunyibb szövegösszefüggésben bizonygatja, hogy Ferenc pápa ostobaságokat beszél, amiért az állam szerepét bővíteni akarja.
Rush Limbaugh, az amerikai módon konzervatív rádiós beszélgetőműsor-vezető Ferenc pápának a kapitalista világrend elleni kemény bírálatát „tiszta marxistának” nevezte, majd hozzátette, az „drámaian, kínosan, rejtélyesen helytelen”. A 15 milliós hallgatótábort maga mögött tudó Limbaugh-nak nagyon nem tetszett, hogy a pápa azt írta, „a pénz imádata egy újfajta zsarnoksághoz vezet”.
A brit The Week című hetilap amerikai kiadása ezzel a címmel írt a pápai buzdítás gazdasági részéről: Ferenc pápa gyűlöli a lecsorgó gazdaság elméletét, de nem liberális. (A „lecsorgó” jelző itt azt jelenti, hogy csak gazdagodjanak a gazdagok, mert az ő költekezésük nyomán majd a szegények is jól járnak.)
A cikk szerint a pápai buzdításban olvasottak közül az olyan mondatok, mint például „az a pénzügyi rendszer, amely uralkodik, ahelyett hogy szolgálna”, remekül beilleszkedne a „Foglald el a Wall Streetet!” mozgalom mottói közé. Amely mondatnál az amerikai olvasó szeme előtt megjelenik a kép, ahogyan a New York-i Zuchotti téren a rendőrök a hátukon fekvő tiltakozókat húzgálnak el a helyszínről. Az amerikai lapok azzal nyugtatgatták magukat, hogy gazdasági-pénzügyi kérdésekben Ferenc pápa nem csalhatatlan, mert a pápai tévedhetetlenség dogmatikailag csak a hit és erkölcs területére vonatkozik.
E támadásokat olvasva nem egészen világos, hogy mi lepte meg az amerikaiakat a katolikus egyházfő tanításában? Mi volt a szokatlan abban, hogy az egyház az egyenlőséget, a szegények iránti irgalmat és a felebaráti szeretetet hirdeti most is? Arra vártak, hogy Ferenc pápa azt mondja, teljesen egyetért az olajóriásokkal, mert Nigéria érintetlen, egykor idilli területeit is totálisan és örökre elszennyezték, miközben a profitot a multikon kívül a tolvaj uralkodó osztály fölözte le, az életüket ott tengetők pedig arról gondolkodnak, hogy miért jó az, ha országuk olajban gazdag?
Vagy arra, hogy elmondja, teljesen egyetért a Magyarországon a devizahiteleseket kiszipolyozó külföldi bankok lerakataival, amelyeknek adósai már ki tudja, hányadszor fizetik vissza a felvett kölcsönüket úgy, hogy közben több pénzzel tartoznak, mint amennyi kölcsönt felvettek?
Amúgy mit vártak Ferenc pápától azután, hogy a szardíniai Cagliariban szeptember 22-én 300 ezer ember előtt tartott miséjén azt mondta: „Nem kell nekünk ez a globalizált gazdasági rendszer, amely oly sok kárt okoz nekünk. Egy gazdasági rendszer középpontjában az embereknek kell lenniük és nem a pénznek.”
A buzdítás 47. oldalán az olvasható, hogy „míg egy kisebbség jövedelme exponenciálisan nő, úgy az a szakadék is, amely a többséget e kevés boldog ember által élvezett jóléttől elválasztja. Ez az egyensúlytalanság olyan ideológiák eredménye, amelyek megvédik a piac és pénzügyi spekuláció abszolút autonómiáját. Ennek megfelelően azok elutasítják a közös javak iránti éberséggel megbízott államok jogát, hogy bármilyen irányítást gyakoroljanak. Így egy új zsarnokság születik, amely láthatatlan és gyakran virtuális, és amely egyoldalúan, de folyamatosan kényszeríti másokra saját törvényeit és szabályait. Az adósság és a kamat felgyülemlése nehézzé teszi az országoknak, hogy kibontakoztassák saját gazdaságaik potenciálját, és polgáraikat visszatartják, hogy valódi vásárlóerejüket élvezhessék.”
Aki szerint „ez a krapek” nem találta fején a szöget globálisan, kontinentálisan és Magyarországra vonatkozóan is, az cikkírás vagy tőzsdei tranzakciói elvégzése előtt ne episzkopális és egyéb imahelyekre rohangáljon, hanem feleségéhez vagy férjéhez, megkérve, tépje le a szemén felejtett kötést.
Vajon a görög vagy a spanyol lakosságnak mi a véleménye a trojka (az Európai Központi Bank, az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap) szakértelméről, beleérve azokat, akik az őket ért iszonyatos csapások hatására öngyilkosságot elkövetett családtagjaikat gyászolják?
Lovas István
Magyar Nemzet, Patrióta Európa Mozgalom
Pozsonyi Ádám: A nagy kérdőjel
Bartus, ez a különös elmeállapotú ember, megint cikket körmölt. „Az első politikai menekült…” Ez a legfrissebb rohamának írásbeli lenyomata, ami ugyebár az Amerikai Népszava „hasábjain” kelt szánalmat, röhögést vagy felháborodást. Vérmérséklete válogatja.
Annak apropóján kapott rohamot az ember, hogy Kertész (nem, nem az Imre), ez az írónak és embernek is egyaránt alternatív, „menedékjogot” kapott Kanadában.
Na de az érdekes nem ez, hanem a Bartus cikke. (És a vele kapcsolatos kérdőjel.) Tárcaírónak, kérem tisztelettel, ez egy ajándék. Egy valóságos aranybánya. Egy álom. Ilyenről álmodott Karl May regényeiben Sam Hawkins, Dick Stone, valamint Will Parker (és társaik) - amennyiben a gaz Santer nem húzta át a számításaikat.
Akármerre nyúlok ebben a cikkben, csupa aranyrög. Csak le kell hajolni érte. Nincs ennek az írásnak egyetlenegy bekezdése, amely ne hemzsegne az ínyencfalatoktól. Itt aztán minden van, mi szem s szájnak ingere: náci, emberevő Orbán Viktor, diktatúra, kijárási tilalom, szakadékba hulló ország stb. stb. stb.
Azért csemegézzünk, egy-két gyöngyszem: „Primitív népeknél létrejöhetnek ilyen emberevő kultúrákra jellemző rendszerek, mint amilyen az Orbán-rendszer.” Primitív népeknél. Ezek vagyunk mi, magyarok, ugyebár. „Magyarországon túl sok az egy négyzetméterre eső fasiszta.” „Az Orbán-rendszeren kívül az őserdei törzsekben és a magyarok között szokás, hogy nem látják szívesen a másik falu lakóját, hanem megeszik”, „…a magyar nép büszkén és öntudatosan menetel vissza a természetes előfordulási helyére, az ősember barlangjába”. Ez, ugye, bárhogy szépítjük, kőkemény rasszizmus…
Idézzek még? „Magyarországra borzalmas katasztrófa vár, hatalmas menekültáradattal, hullák hegyeivel. Kibelezett emberek lógnak majd a fákon, mert így szokták.” Mondom, kincsesbánya. Old Firehand – ha tárcaíró lenne – megőrülne a boldogságtól. Tudok még vagy tizenötöt.
Na most, én igyekszem „normális lenni”, ami korunkban, lássuk be, nehéz. Korunk ugyanis üldözi a normalitást, és üldözi, ha valaki kinyitja a szemét. (A szájat már régóta nem szabad kinyitni az embernek, cirka 1944 óta). Na most itt jön a probléma. Amit nem értek.
Ha átmegyek a szomszédhoz, felrúgom a kutyáját, oldalba vizelem a felesége hónapok munkájával kitenyésztett virágait, lekenek egy pofont a gyerekeinek, szép sorban egymás után, majd megvádolom az illetőt, hogy tolvaj, szatír, gyújtogató, erőszakos gazember, akkor utálni fog.
Nem is várhat rám más. Na most nem tudom, ezek az emberek ott, annál a lapnál meg azokban a körökben, vajon mit várnak. Ezt? Rendben, mivel nem hülyék – pontosabban hülyék, de hogy a költőt idézzem: „Őrült beszéd, de van benne rendszer” –, minden bizonnyal ezt várják. Különben nem csinálnák. És persze meg is kapják. De ez nekem, kérem tisztelettel, akkor is magas.
Ez mitől jó nekik?
Utálni fogjuk? Persze hogy. Várható más? Nem. De továbbra sem értem, ez mitől jó? Mi ebben a pláne? Miért tűzték ezt ki célként? Miért éppen ez az ötéves terv, és nem, mondjuk, gyufaszálakból felépíteni az Eiffel-tornyot?
Meg tudja ezt nekem valaki válaszolni?
Pozsonyi Ádám
Magyar Hírlap
Bayer Zsolt: Szembe, hárman
Ülünk a Piazza Campo dei Fiorin Rómában. Itt égették meg Giordano Brunót. Szobra a tér közepén áll. Körülötte piac, s mindenütt trattoriák, kávézók, cukrászdák. Ülünk az egyikben, és nézzük a teret ellepő koldusokat. Mindegyik román cigány. Egyikük egy tagbaszakadt óriás. Még nem lehet harmincéves sem. Körbejár, és mocskos műanyag poharát odadugja mindenki orra alá. Agresszív. Beleáll az emberek perszonális terébe fenyegetően, elviselhetetlenül, és rázogatja poharában az aprót. Odamegy a teraszokon üldögélőkhöz is, ugyanígy. Egy idős olasz úr nem bírja tovább, indulatosan elzavarja. A tagbaszakadt csak ennyit vet oda hangosan, majdnem üvöltve: „Sugi pula!” Ez azt jelenti, hogy szopd le a …! Aztán továbbmegy. És folytatja az egészet vég nélkül…
Ott ül az idős olasz úr, és szerencsére nem érti. De lehet, hogy érti. Csak nem mer szólni. Kiül az arcára, hogy már az előbbi felháborodása is igazából meghaladta az erejét és a „merszét”. Csak ül tovább, és lassan beletörődik, hogy kedvenc terecskéjén, kedvenc kávézójában immáron ez az ő sorsa. Hogy nem ihatja meg nyugodtan a kávéját, ahogy negyven éve mindennap, mert tagbaszakadt idegenek fogják vegzálni, inzultálni, belemásznak a személyes életébe, életterébe, aurájába, belemásznak a múltjába, a jelenébe, a szokásaiba, a hátralévő napjaiba, és jobban teszi, ha nem háborodik fel, mert akkor a végén meg is verik.
Teszünk egy sétát Rómában. Egy afféle igazi, kommersz turistasétát. Circus Maximus, Colosseum, Forum Romanum, Viktor Emánuel emlékműve, Trevi-kút, Spanyol lépcső, Pantheon. Jönnek szembe vég nélkül a koldusok. Gyakorlatilag mind román cigány.
Valaki mondana egy érvet – nem, ne a szokásos ostoba, idegesítő és elviselhetetlen lózungokat, hanem egyetlenegy érvet! –, miért kell ezt az olaszoknak elviselniük?
Miért kell ezt bárkinek elviselnie?
Ez lenne a szép új világ? Ez a megtestesült, virágba borult liberális társadalom? Ez a testvériség és a keresztényi szeretet – bár tudom, ez utóbbit nem helyes emlegetni.
Ez az élet – tényleg?
Tényleg nem számít semmit sem az idős olasz úr élete ott a Piazza Campo dei Fiorin? Nem érdekelnek senkit az ő jogai, az ő nyugalma, az ő vágyai, az ő megszokásai – az ő békessége és békességes öregsége? Tényleg neki kell megbarátkoznia a gondolattal, hogy ezentúl össze kell ránduljon a gyomra, ha szembejön vele egy koldus?
Pedig ezek jönnek. Szembejönnek, hármasával. S most még csak azt üvöltik, hogy „sugi pula”, és most még csak a földet nézi minden „bennszülött”. De titokban azért várnak valamire. Ami megszabadítja őket ettől.
Ez az iszonyat. És ne merészelje senki azt gondolni, hogy ez az idős olasz úr szégyene. Mert nem az övé.
Nézem itthon a borotvált fejű, hurkás tarkójú cigányokat. Ők az ároktői banda tagjai. Ott emberkednek, rajoskodnak a bíróságon, fel vannak háborodva, amiért nem mehetnek haza, elfogultságot jelentenek be a bíró ellen. Idős, magatehetetlen embereket vertek agyon. Nézem a borotvált fejüket, hurkás tarkójukat. Pont úgy néznek ki, mint a neonácik. Mert ezek feltételezik egymást…
És ez a jelen legfelháborítóbb botránya.
Az idős olasz urak pedig lassan majd nem lesznek, idős magyar urak és asszonyok sem lesznek, és életük utolsó élménye, hogy nézhetik félelmükben a földet, nyelhetik haragjuk tehetetlen könnyeit, vagy éppen az, hogy agyonverik őket.
A Circus Maximus, a Colosseum és a Forum Romanum már átélte ezt. Az akkori világ urát rágta szét a beözönlő idegenség. A barbárság.
A történelem pedig folyton ismétli önmagát…
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Bayer Zsolt: A dolgok állása
Megjött a legújabb KSH-adatsor. Eszerint a rendszerváltás óta nem volt ilyen magas a foglalkoztatottak aránya, mint most. Ez praktikusan annyit jelent, hogy a dolgozók száma novemberben eléri, sőt némiképp meghaladja a négymillió főt.
A Klubrádió ezt a tényt azzal a szöveggel vezeti fel, miszerint „némileg árnyalja a képet, hogy a foglalkoztatás bővülésében nagy része van az állami szerepvállalásnak”. Aztán a megszólaltatott szakértő persze arra is felhívja a figyelmet, hogy a piaci szektorban is megállt a foglalkoztatás csökkenése, sőt egy hajszálnyi emelkedés is tapasztalható – de ez persze nem érdekes. A lényeg, hogyha már egyszer kénytelenek jó híreket bemondani, akkor „nagy része van az állami szerepvállalásnak”.
Van bizony!
Mert pontosan ez az állam feladata, különösen válságok idején, és különösen akkor, amikor olyan állapotú országot örököltek, mint ez a kormány. Már csak a liberális megmondóemberek szajkózzák a hülye és ezerszer megcáfolt mantrát a piac mindenhatóságáról és az állam szörnyűségéről.
És tele vannak ilyen örök és nem is vitatható „igazságokkal”, „törvényszerűségekkel”.
Húsz éve hallgatjuk például, hogy a jegybank dolga magas kamatokkal küzdeni az infláció ellen. Most folyamatosan vágja a kamatot a jegybank – a folyton kiröhögött, unortodox Matolcsy! –, és eközben negyven éve nem látott szinten van az infláció. Senki ne tévedjen: negyven éve nem volt olyan alacsony, mint most!
S ez még mindig nem minden.
E hónap 14-én a következő hatalmas méretű címmel jelent meg a Népszabadság:
„MAGYARORSZÁG LEMARAD A RÉGIÓBAN”
A cikkből pedig – egyebek mellett – megtudhattuk, hogy „Magyarország növekedése elmarad a régiós társak, Lengyelország, Csehország, Szlovákia gazdasági bővülésétől”.
Még ugyanazon a napon napvilágot látott a negyedéves növekedési adat, amely 1,7%-os gazdasági növekedést rögzített. A Népszabadság másnap ezt írta:
„AUDIN JÖTT A FORDULAT”
Mert hát azt mégsem írhatta, hogy kedves olvasóink, tegnap hülyeségeket beszéltünk és hazudoztunk. Inkább megjött Audin a fordulat – és azért kénytelen voltak közzétenni az EU-tagállamok növekedési adatait is. Eszerint: Románia az első 1,6-os negyedéves és 4,1-es éves adattal.
A lengyelek állnak előttünk, az ő vonatkozó számaik 0,6 illetve 1,7. És láss csodát! Harmadik helyen következik az unortodox Magyarország, 0.8-as illetve 1,7-es számokkal. Szlovákia három helyezéssel áll mögöttünk, míg Csehország kilenccel!
Akkor ki maradt le a régióban?
Hát semmiképpen sem mi. De ez nem számít. A lényeg, hogy egyik nap le lehessen írni, a másikon meg el lehessen dugdosni a valóságot. És közben folyamatosan, nagyképűen, megingathatatlanul tessenek hazudozni és megfellebbezhetetlen közgazdasági „igazságokat” szajkózni. S ha végképp nem lehet a valóságot hozzápasszítani a hülye elméletekhez és még hülyébb elvekhez, akkor is vannak ám ötletek!
Például amikor megjelent a negyven éve nem látott alacsonyságú inflációs adat, a Népszabadság ezt írta: A kormány kinyírta az inflációt. Jézusom! Értik ugye? Adva volt az a helyes, tündéri, cuki infláció, olyan volt, mint egy bébifóka, de a szemét kormány kinyírta. És még azt is hozzátették, hogy a krumpli ára a „sötét ló”, az még megdobhatja ám ezt az adatot.
Milyen keserves is lehet liberális-baloldali seggfejnek lenni mostanában. Állandóan meg kell magyarázni valahogyan, hogy ami jó, az igazából rossz. Azt is meg kell magyarázni, miért rossz, ha az emberek kevesebbet fizetnek az energiáért.
Aztán, ha végképp nincs több magyarázat, videókat kell gyártani.
A csúnya-csúnya Fideszről, amely szavazatokért fizet a cigányoknak, és bértüntetőket alkalmaz a drága, aranyos Bajnai Gordon ellen.
Ti még nem unjátok önmagatokat? Nem baj, gyerekek. Még egy darabig totyogjatok magatok körül, mint a fostos kiskacsa. Nyugi! Nem sokára vége lesz…
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap