Werber szelleme
Már itt kószál Werber szelleme, ami rosszabb, mint a kommunizmus kísértete, mert nemcsak a láncait csörgeti, hanem ránk is akarja rakni, hogy demokratikusak és szabadok legyünk. Hiába hajtogatják, hogy ők nem Magyarországot támadják itthon és külföldön, hanem a kormányt, és amúgy a magyarokkal semmi bajuk nincs, ha legközelebb okosabban szavaznak, minden szavukból ordít a féktelen gyűlölet és bosszúvágy.
Szentmihályi Szabó Péter
Magyar Hírlap
Hálás vagyok a lehetőségért, és folytatom, amíg lehet
Ebben a felbolydult világban, amelyben mindenki mondja a magáét, de a másikra oda sem figyel, talán még számít valamit a megfontolt beszéd és az irónia. Naponta őrségben vagyok egy meglehetősen huzatos helyen, amit Magyarországnak neveznek. Belekiáltok a pusztába, de le is írom, amit kiáltok. Ha most kevesen is hallják, később talán érdekes lesz. Kár, hogy utólag, amint ez krónikásoknál megszokott dolog. De azért így is hálás vagyok, ahogyan szokták mondani a tévéstúdiókban búcsúzáskor a lehetőségért. És folytatom, amíg lehet.
Szentmihályi Szabó Péter
Magyar Hírlap
A doktriner és a haladó
... a kormány azért védi a házasságot, mint kizárólagosan férfi, nő és gyerekek kapcsolatát, mert ebben látja a jövő biztosítékát. Élettársi viszonyban, hozott és közös gyerekekkel élni, felbomló és újrarendeződő párokban próbálkozni népszerű, de nem garanciális alapja egy kormány családról alkotott filozófiájának.
Seszták Ágnes
Magyar Nemzet,
Romhalmaz és retorika
A politikai eseményeket valamennyire is figyelemmel követő polgár számára világos, hogy tudatos és gondos, előzetes felkészítés előzi meg a neoliberális baloldal megnyilatkozásait. (...) Ennek a kormánynak minden intézkedését valamilyen pontján megtámadni, kikezdeni, félremagyarázni szükséges, és ha elfogynak az érvek, akkor szóözönnel elnyomni az ellenfelet, mert az áhított hatalmat bárni áron vissza kell szerezni.
Ezért minden megszólalásuk megtervezett, a retorika, az időzítés, a gesztusok mind-mind előre megkomponáltak, hogy hassanak a társadalom kevésbé éber hányadára. Megszólalásaiknak semmi közük az igazsághoz, a valós helyzethez, csak arról szólnak, hogy bizonyos hátsó szándékú hatást kiváltsanak.
Ehhez jól hangzó, olcsó poénok szükségesek, nagyotmondások, érzelgős szófordulatok bedobása, mint korábban a lélegeztetőgépekre hivatkozás. Szem nem maradhat szárazon, midőn a szocialista politikusok éhező gyermekekre hivatkoznak.
Az nem zavarta őket, amikor az ország közműveinek külföldi kézre juttatásában közreműködtek, amikor százmilliós végkielégítések kifizetéséhez asszisztáltak, amikor potom pénzért adták el az ország ingatlan- és egyéb vagyonát, pedig sok éhező kisgyermeket lehetett volna jóllakatni az így elherdált pénzből.
Husz Mariann
Magyar Nemzet
Szükségszerű reform
Bakondi György: A katasztrófavédelem átalakítása szükségszerű volt, gyakorlati tapasztalatok alapján történt. Amikor 2010 nyarán átvettem a Borsod megyei árvízi védekezés kormányzati koordinálását, azt tapasztaltam, hogy a védelmi irányítás kilencvennyolc települési polgármester feladata volt, akiknek ehhez sem eszközeik, sem képzett emberek nem álltak rendelkezésre. Ezeket az államnak kellett biztosítania, miközben a szétszórt vezetés semmilyen tekintetben nem volt hatékony. Az elmúlt bő két évben minden szinten egységes szakmai irányítás, integrált, célirányos hatósági tevékenység megteremtése volt a cél.
Demokrata
Újra itt a gyűlölet karmestere
Csupa jó hír jött a napokban a megújuló MSZP háza tájáról: a magyar szocialisták arculata ráncfelvarráson esett át, és visszahívták kampánytanácsadónak az izraeli Ron Werbert. (…) Talán még emlékszünk rá, az MSZP 2002-es kampányában Ron Werber vezette csapat 23 millió román vendégmunkás beözönlésével riogatott – később kiderült, hogy a valóságban az Orbán-Nastase megállapodás eredményeképpen két pincér érkezett Magyarországra.
Lukács Csaba
Magyar Nemzet
Bayer Zsolt: Kultúrkampf 3. - Álláspont - (teljes cikk)
Ascher Tamást hallgatom a Klubrádióban. A műsorvezető, Szénási Sándor megágyaz a hangulatnak, amikor az „udvari kultúráról” kérdezi Aschert. Ascher válaszol: az udvari kultúra a giccs. És az áhítat, a szakralitás, eh, vacakság! – mondja. Majd így folytatja: nézzék meg a felújított Margit hidat, édeskés, giccses és túldíszített.
Nézem a felújított Margit hidat. Éppen, mióta felújították. A felújítás amúgy esetünkben azt jelenti, hogy visszaállították eredeti állapotában. Ascher szerint az áhítat és a szakralitás giccs, az eredeti Margit híd pedig édeskés és szintúgy giccses. Amiből következik, hogy éppen ilyen a Parlament, a vár, a Mátyás templom, a Halászbástya, a Bazilika, a kisföldalatti, a Hősök tere – mindaz, amiért a turisták idejönnek, s mindaz, ami nekünk tetszik.
Édeskés és giccses és áhítatos és szakrális a múltunk, a történelmünk, az egész elcseszett életünk. Onnan nézvést, ahonnét Ascher nézi, nyilván az. Még csak a nézőpont legitimitását sem vonom kétségbe. Csak szeretném leszögezni, hogy mindez semmilyen konzekvenciával nem jár ránk nézve. Még egyszerűbben fogalmazva: a mi elcseszett vagy nem elcseszett életünk, múltunk, történelmünk, áhítatunk, szakralitásunk és Margit hidunk a miénk, és éppen Ascher ellenére az.
Ettől szép ez az egész, ettől kultúrkampf a kultúrkampf. Olyan ez éppen, mint ahogy egy bizonyos Senko Karuza írja a Szigetlakók című remekművében. Ez a Senko Karuza nem egy posztmodern japán Nobel-prize várományos, hanem egy horvát halász Vir szigetéről. Sterilizálás című kis írásában, Horvátország EU-ba történő bebörtönzését foglalja össze:
„(…) akik halálra dicsértek bennünket, és azt állították, hogy itt és csakis itt létezik az igazi földi Paradicsom, és be is bizonyították, hogy nem hazudtak, mert rendre visszatértek, bekvártélyozták magukat, végül mindent felvásároltak, gondolván, hogy ez itt másmilyen, mint az, ahonnan elmenekültek, egyszóval azok ott, tőlünk nyugatra most ünnepélyesen kijelentették, hogy semmirekellők vagyunk, mindent rosszul csinálunk, és ha olyan jól akarunk élni, ahogy ők, akkor mindent úgy kell csinálnunk, ahogy ők mondják.
(…) A nagyapánknak (…) most el kell magyaráznunk, hogy nyugodtan elfelejtheti a szőlőveszsző-parázson a szőlőben sütött húsos szalonna elfogyasztása után elszívott cigarettáit és lehajtott hosszúlépéseit, merthogy a hosszú élet titka egészen másfajta szokásokban rejlik, hogy milyenekben, azt még nem tudjuk, de egészen biztosan nem azokban, amelyeket életének eddigi kilencven évében kultivált. (…) Arról már nem is beszélek, mennyi fejfájást okoz nekünk a mi drágalátos csemeténk ott a puccos Zágrábban, aki ahelyett, hogy tanulna, csak még több pénzt kunyerál, merthogy aszondja, a barátaival valami Balira mennének a nyáron, mert ott minden annyira érintetlen; világos, szóval pont olyan, amilyen ez itt egykor volt.”
No, hát innen fejthető fel, mennyire nem számít, mit gondol Ascher.
S miközben ez nagyon számít, sokkal jobban nem számít, mit gondol egy bizonyos Konok Péter, aki imigyen ír a miniszterelnöknek: „Egyrészt ki a lófasz vagy te, hogy bárkinek is megszabd, hogy hol dolgozzon(…)?”
A Magyar Narancs bloggere pedig így fogalmaz: „Mi a kurva anyátok nem volt eddig nemzeti a Nemzetiben?”
Nos, ők azért lettek ennyire bátrak, mert amúgy nem számítanak. És életük legrettenetesebb felismerése, hogy akkor sem fognak számítani, ha –Isten ne adja! – bármikor ebben a mi elcseszett életünkben újra számítani fognak. Ezek fölött egyszerűen eljárt az idő. A sajnos már örökre elköltözött Molnár Tamás így írt őróluk:
„Bekövetkezik tehát az anómia állapota, eltűnnek a közös értékek és normák, felbomlik a rend, mert minden ember autonóm, és rendelkezik a tökéletes méltóság összes attribútumával. Ez helyesnek tűnhet addig a pillanatig, amíg nem tapasztaljuk, mit jelent a gyakorlatban. Jobban bánnak a rossz tanulóval, mint a jóval, és végül ő lesz a minta. A bűnözőt gondoskodás veszi körül, az áldozat gyanússá válik, a nagy teljesítményeket nem méltányolják, a középszerűséget megjutalmazzák.
Az erény és a bűn, a törvényes módhoz képest helyes vagy helytelen cselekedet fogalmai megszűnnek létezni, mert nincs mihez viszonyítani őket, nem hozhatók közös nevezőre. Ez az atomizáció logikus következménye a nominalista doktrínának, amely az egyéni ítéletek véletlenszerű találkozását feltételezi, amit ma úgy hívnak: konszenzus.
El kell fogadni ezt a terminust, amikor a közjót nem ismerik el olyan realitásnak, amelyben az emberek egyet tudnak érteni. (…) A liberalizmus, amely úgy lépett színre az újkor hajnalán, mint amelyben minden eszme felvirágzik majd, hervadt rózsává vált, és kirekesztő rendszert képvisel.”
Mindebből következően azt a végtelenül egyszerű, egyetlen releváns kérdést kell feltennünk, hogy kit érdekel ezek véleménye és élete? Senkit. Ők nincsenek. Valahol, az udvar végiben, a reterát mellett még káromkodnak, mert azt hiszik, hogy ez a szabadság és a bátorság, de valójában már nincsenek. Ami helyettük van, még nem körvonalazódott teljes egészében.
De ha valaki elolvassa a REDNEWS portálon a legújabb TGM-interjút és a hozzá kapcsolódó kommenteket, az láthatja, hogy közeledik már az igazi, klasszikus kommunizmus is. Majd megmérkőzik a nácikkal. Mi pedig megyünk Vir szigetére Senko Karuza halászhoz.
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Szerető Szabolcs: Meguntuk, hazamehetnek - (Teljes cikk)
Egy forradalmi mozgalomnak nemcsak az a halála, ha leverik, hanem az is, ha a tiltakozást összehozó ok egyszer csak megszűnik. Normális esetben ilyenkor senki sem gyászol, ellenkezőleg, megünneplik a kivívott sikert. Most mégis mintha a győzelem elviselhetetlen terhét cipelnék az elmúlt hetekben országos ismertségre szert tevő diákvezetők, akiket a lendület csak sodort tovább a felsőoktatási keretszámokkal kapcsolatos kormányzati hátraarc után is.
A miniszterelnök és nyomában a kormány lényegi kérdésben írta át teljesen a korábbi terveit. Nem korrekció történt; új koncepció született. Aminek csak örülni lehet. Az a nyilvánosságot kapott, nem cáfolt javaslat ugyanis, amely drasztikusan csökkentette volna az államilag támogatott hallgatói létszámot, és lényegében az egész rendszert a diákságot — ha kedvező kamattal is, de — eladósító diákhitel 2-re építette volna, okkal keltett riadalmat.
Félő volt, hogy éppen a tehetséges, szerényebb anyagi körülmények közül érkező fiatalok (illetve a családjuk) nem mernék az eladósodás kockázatát vállalni. Ez pedig a következményeket tekintve ellentétes lett volna azzal a politikával, amit a Fidesz régóta képviselt, s amit népszavazás vésett kőbe számára 2008-ban.
Valójában az emiatt várható hitelvesztés volt az, ami változtatásra késztette a kormányt, kevéssé a múlt héttől utcára vonuló néhány ezer diák. Akik között mentek olyanok is, akik a hatalom erőszakos fellépését, a Gergényi-módszer alkalmazását igyekeztek kiprovokálni a hatalomtól, hiába.
A kabinet tegnapi döntése végképp okafogyottá tette a tiltakozást, bár jó néhány kérdőjelet hagyott az új felsőoktatási rendszerrel kapcsolatban. A ponthatárok számításáról vagy a felsőoktatási intézmények finanszírozásáról lenne mit megbeszélni; csakhogy nehéz követni a diákszervezeteket, amelyek határozott fellépésükkel előbb tárgyalóasztalhoz ültették a kormányt, majd nekik nem akaródzik helyet foglalni ott.
A keretszámok köddé válása után olyan vitás témák maradtak, amelyekben a kormány könnyen maga mellé állíthatja a társadalom többségét akár a hallgatók, akár a velük szövetségre lépett egyetemi vezetők ellenében. Az elmúlt időszak pazarlásoktól sem mentes gazdálkodásának szabhat korlátot a kancellár, akinek érkezése akkor is támogatható, ha a rektorok ezt az autonómia felszámolásaként láttatják.
Ha pedig továbbra is tüntetni óhajtanak ellene a diákok, a hallgatói szerződésről, az úgynevezett röghöz kötésről érdemes lenne népszavazást tartani ezzel a kérdéssel: Akarja‑e, hogy Magyarország ellentételezés nélkül támogassa más országok szakember-utánpótlását?
Valószínű, hogy a friss kormánydöntés a költségvetésre is hatással lesz, ám a felsőoktatás valóban az a terület, ahová válság idején is érdemes forrásokat bevonni. Még szerencse, hogy nincs szigorú IMF‑kontroll, hiszen a valutaalap alighanem megvétózna egy ilyen lépést.
Mindezek ellenére az egyetemi hallgatóknak, a hozzájuk csapódó középiskolásoknak és másoknak alkotmányos joguk ezután is tüntetni, sztrájkot szervezni, vidám akciókkal múlatni az időt. Tiltakozni, a hatalommal pimaszkodni izgalmasabb, mint a tárgyalóasztalnál részletkérdésekkel pepecselni, előadásra járni vagy vizsgára készülni.
De ennek már nincs köze a keretszámokhoz, s a résztvevők már nem jogaikért kiálló öntudatos ifjak, hanem egy politikai játszma dróton rángatott figurái. A diákmegmozdulások erejét a kormány keretszámokról hozott politikai döntéséig a mozgalmat övező társadalmi szimpátia adta. Az újabb és újabb tiltakozások ezt a bizalmat kezdik ki, az oktalanul hőzöngők ellen fordítják a közhangulatot.
Ennek belátásához nem kell diploma.
Szerető Szabolcs
Magyar Nemzet
Szerető Szabolcs
A Bajnai a kiszemelt helytartó
A régi SZDSZ-mintát követve megalakult az elitcsapat, amely ismét megvalósíthatja a kommunista demokratikus centralizmus bevált mechanizmusát: ténylegesen egy szűk közeg irányít, a szövetségesek csupán követik őket, a társadalom pedig tűr. Ez a csoport az elitista látszat elfedésére szövetségesek után nézett, és látszólag maga mellé emelte a fenti kalandorcsoportosulásokat, amelyek kapva kaptak az alkalmon, hogy fontos emberek végre politikai értelemben "emberszámba veszik" őket. Így jött létre az Együtt 2014, azaz a Bajnai-Kónya-Juhász-triumvirátus (a Lúdmilla, szerkesztő megjegyzése).
Boros Bánk Levente
Magyar Nemzet, Patrióta Európa Mozgalom
Illem és érdek
A jó modor gyakran a gyengeség jele sokak szemében, bizonytalannak, önbizalom-hiányosnak, kialakulatlan, infantilis személyiségnek mutatja az egyént, aki nem számíthat semmi jóra, s akitől nem is várható semmi jó egy liberális demokráciában.
Van az illedelmességnek - régies kifejezéssel illedelemnek - valami dohos, tizenkilencedik századi illata, amitől sokan fintorognak, mondván: egy hierarchikus társadalomban még szükség lehetett rá, de ma, amikor mindenkinek érvényesülnie kell, már nincs helye. Nem tudom, hogy ez a többség véleménye lenne-e, csak az a biztos, hogy a hangosabbaké.
A másik oldal jóval csendesebb, ami nem meglepő, hiszen meggyőződését nem üvöltve, hanem udvarias szordínóval igyekszik a világ tudomására hozni. Ők abból a tudományosan nehezen bizonyítható, de a gyakorlatban már évezredek óta igazolt feltételezésből indulnak ki, hogy a lelki és szellemi értékeknek is van valóságos, materiális termékre koncentrálható hasznuk.
Akár pénzben mérhető haszna is lehet annak, ha az emberi viszonyokat, az emberek közötti kapcsolatokat nem a nyers erő, az agresszív nyomulás dominálja, hanem olyan szabályok közé szorítják, amelyek olykor túlzónak tűnhetnek, de végeredményben mégiscsak esélyegyenlőséget biztosítanak a különböző adottságú személyiségek között.
Ugró Miklós
Magyar Nemzet