Bayer Zsolt: Az adósság - (teljes cikk)
180 milliárd forintot törlesztettünk idő előtt az IMF-nek a 2008-ban felvett hitelből. És még nagyjából kilencszer ennyi van hátra. És ha felvennénk újabb hiteleket – ahogy ezt az IMF és hazai ügynökei oly nagyon szeretnék –, akkor soha nem lenne esélyünk kikeveredni a hitelcsapdából.
Persze amúgy sincs erre esélyünk. És ez már régen nem mirólunk szól, ez a megállapítás már régen nem miránk vonatkozik – hanem mindenkire.
Még január 7-én közölt a Reuters egy összeállítást, ami az időpont miatt nem keltett különösebb feltűnést. Nyilván túl közel volt még akkor az év vége. Arra ugyanis gondolni sem merek, hogy esetleg szándékosan és irányítottan nem kapta fel a hírt a világsajtó.
A Reuters egy Kyle Bass nevű „hedge fund guruval” készített interjút. A mindössze negyvenöt éves, Miamiban született pénzügyi szakember alapítója és vezetője a Hayman Capital Management-nek, ma az egyik legismertebb és legbefolyásosabb szereplője a globális pénzvilágnak.
Bass ebben az interjúban nem kevesebbet állít, minthogy rövid időn belül nagyszabású háborúknak leszünk szemtanúi, méghozzá a globális adósságválság elharapódzása miatt. S Bass közzétesz egy adatot is, alátámasztandó eléggé lesújtó és kétségbeejtő feltételezését. A pénzügyi „guru” számításaira alapozva kijelentette, hogy ma a világ globális adósságállománya 3,5-szerese a világ globális össztermékének. És – teszi hozzá –, ilyen békeidőben még nem volt.
Eléggé elgondolkodtató ez a kijelentés.
Mindenekelőtt azt kell ennek alapján elgondolnunk, hogy a Föld nevű bolygó, amelyen állítólag élünk, s amely állítólag a mi közös és egyetemleges „hazánk” – nos, ez a bolygó már nem a miénk.
A Föld nevű bolygó el van zálogosítva.
Látszólag még minden rendben van (semmi sincsen rendben), és minden működik (nem működik semmi sem). Még tesszük a dolgunkat, mondhatni teszünk-veszünk, számolgatjuk az adósságainkat, törlesztünk, bármi áron, ha beledöglünk is, ezt tesszük magánemberként és ugyanezt államként – s mindeközben már nincsen semminek realitása. Nem reális a pénz, nem reális a vagyon, nem reális a ma és még kevésbé a holnap.
Nem a miénk a bolygónk.
És el sem tudjuk gondolni, hogy akkor kié. Kiké?
Embereké? Az nem lehet, hiszen mivel zálogban az egész mindenség, ezért mi emberek is zálogba vagyunk csapva. Akkor földönkívülieké?
Lehet. De mi lesz az egésznek a vége? Elviszik a Földet a földönkívüliek velünk együtt? Nem lehet, mert nem elvihető. Esetleg jön majd a globális csősz, és mindenkit elzavar? Ez tűnik a legvalószínűbbnek. Vagy jön a globális csőd, és nyomában a pusztító háborúk? A hedge fund guru szerint erre kell felkészülnünk. Mi lesz itt?
Tartok tőle, hogy hamarabb megtudjuk, mint szeretnénk.
Mindenesetre az az egyetlen megnyugtató hírem van, hogy ha mindenki tartozik mindenkinek, ha mindenki el van zálogosítva, ha az egész világ és az egész mindenség zálogba van csapva, s ha a Föld már nem a miénk, viszont azt sem tudjuk kié, és ha az adósságunk most éppen három és félszer akkora, mint mindaz, ami egyáltalán van, nos, akkor senki nem tartozik senkinek.
Akkor ez az egész egy röhej.
Akkor ezt az egészet hülyék csinálják, hülyék játsszák, és bennünket is hülyének néznek.
És hamarosan vége lesz – így vagy úgy, de vége. Nyugalom. De ha úgy jobb, hát akár idegeskedni is lehet.
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Magyar trojka
A valóság: a szoclibek, legyenek azok osztrákok vagy kósza belgák, tényleg nem szeretnek bennünket. Mert felrúgtuk a szabályokat, amelyek jegyében ez a vízfej működik.
Schöpflin György professzor a minap ezt találóan definiálta: „Magyarország kilépett abból a nyugat-európai politikai-szellemi közösségből, amelyet a liberális alapon történő konszenzus, az ilyesfajta kölcsönös egyezkedés jellemez.”
Ennyi, plusz az, hogy a nyugati szociáldemokrácia az új tagállamokban keresi a bűnöst, mert ezzel exportálja saját bűntudatát – fakadjon az akár a multinacionális nagytőkével szembeni megalkuvásból, akár a valaha volt magasztos elvek el- és feladásából. Van konzervatív politikus is, aki ezt beveszi, mert nem akar saját maga célponttá válni. Legyenek azok inkább a kurucoskodó magyarok – korábban lengyelek, várólistán a szlovákok és bolgárok. Ennyi.
Ok ez arra, hogy engedjünk? Aligha. Magyarország nem szegény rokon, büntetőpadra vezényelt rossz tanuló. Az uniós támogatás nem kegy, hanem az egyik feltétel, amiért beléptünk ebbe a szövetségbe. Ebből nincs mit engedni.
Máté T. Gyula
Magyar Hírlap
Gyarmatosított vagy globalizált?
Arra emlékszünk, hogy 1869-ben megnyitották a Szuezi-csatornát, de azt nem tudtam, hogy Egyiptom még az Oszmán Birodalom részeként hatalmas fejlődést mutatott, sok tekintetben Európát is túlszárnyalva. A fejlesztések és beruházások azonban olyan nagyok voltak, hogy a hitelezők adósságspirálba vitték az országot, ez 1875-ben államcsődhöz vezetett.
„Az ország pénzügyeit 1878-ban angol és francia szakemberek vették át, és szigorú intézkedésekkel korlátozták a költekező államapparátust.” 1882-ben az angolok megszállták Egyiptomot, ahol „a gazdasági fejlődés a gyarmattartó érdekei szerint módosított pályára állt. Felborult a mezőgazdaság egyensúlya, a gyapottermelés növekedett a gabonatermelés rovására, és Egyiptom, korábban a világ első gabonaexportőre, gabonabehozatalra szorult a 20. század elején. Az évtizedek óta működő üzemek korszerűsítése elmaradt, bezárták őket, s a kész- és félkész termék helyett a nyersanyagot szállították ki az országból. Angol ellenőrzés alatt működött a vasút, a hajózás, a kereskedelem, angol nyomdában készült az egyiptomi bankjegy”.
Szentmihályi Szabó Péter
Magyar Hírlap
Kanada nem lelkesedik a magyarországi cigányokért
Az idén Kanada őshonos, indián népe tüntetni kezdett. Edmonton városában több ezren demonstráltak a kormány ellenük irányuló diszkriminációja miatt. Ontario tartomány északi részében, a Hudson-öböl mentén fekvő Attawapiskatban Theresa Spence indián hölgy éhségsztrájkol. Az Amnesty International, a világ legnagyobb emberi jogi szervezete tavaly december 19-én kiadott jelentése felhívja az ottawai kormányt, hogy tartsa be az őshonos népeinek jogait, beleértve a nem szennyezett ivóvízhez jutását. Ami a kanadai kormányt illeti, annak figyelmét nyilván elvonja a magyar nagymamák megbilincselése, vagy az, hogy Miskolcon plakátokat ragasszon ki a helyi cigányság felvilágosítására a megváltozott kanadai bevándorlási helyzetről.
Lovas István
Magyar Nemzet, Patrióta Európa Mozgalom
Szentesi Zöldi László: A nép ellensége
Az ominózus ORF-film után azt állítani, hogy a hazánk elleni hadjárat pusztán a véletlenek összejátszása, színtiszta naivitás. Lendvaiék felvonultatták a klasszikus goebbelsi médiatechnikát: félelmet keltő képsorok, alattuk komor zene, bizonyos kulcsszavak gondos elhelyezése, manipulatív, szövegösszefüggésből kiragadott mondatok, kizárólag az egyik fél szerepeltetése. Ez utóbbi olyan ragyogóan sikerült, hogy a film – leplezetlenül – maga a Magyarországról vallott baloldali narratíva, már amennyiben baloldali narratíván a vérlázító hazugságot, a történelemhamisítást értjük.
Lendvai, Ungváry és a többi mindenekelőtt rossz elitista. Kizárólagosnak hiszik a véleményüket, csak a legszűkebb táboruk hívószavaival dobálóznak. Ilyenek persze a politikai jobboldalon is vannak, de a liberális nagyképűséghez és érzéketlenséghez tényleg semmi sem mérhető.
Elődeikhez, a forradalmi elitistákhoz (Marx, Lenin stb.) hasonlóan csillapíthatatlanul vonzódnak a dolgok elméleti része iránt, a valódi élet viszont hidegen hagyja őket. A magyar 20. századból kiragadnak és az abszurditásig kiveséznek egy történetet, azt megteszik jelzőoszlopnak, a többi kilencvenkilenc történetről, a mások nézőpontjáról azonban mélységesen hallgatnak.
Arról az apró kísérletről is, amelyet világkommunizmusnak hívnak, s amelynek Lendvai Pál a Szabad Népnél, Rákosi talpnyalójaként még hűséges csahosa volt. 1957-ben aztán lelépett, mert volt annyi esze, de mégis a magyar nép szakértője maradt. Még 1951-ben publikálta Tito, a magyar nép ellensége című könyvét (gondolhatjuk, miféle beltartalommal), aztán gondolkodott röpke hatvan évet, de semmi újra nem jutott: mostanában az Orbán Viktor, a magyar nép ellensége című filmjét barkácsolgatja barátaival.
Lendvaiék modernisták is, a legrosszabb fajtából. Az értékeitől megfosztott, kilúgozott Európán pontosan meglátszik, mire mentünk a modern eszmékkel. Csakhogy ez nem izgatja a vén hétpróbásokat. Hiába forgácsolódnak, fogyatkoznak (gondoljunk aláírásgyűjtéseik állandó ötven nevére), még mindig azt hiszik, hogy az ő ízlésük szerint kell vezetni ezt az országot. Az ő ízlésük pedig rossz.
Család helyett perverziót, nemzet helyett nemzetköziséget, tudás helyett jólértesültséget, tartás helyett nyegleséget ajánlanak nekünk.
Maguknak persze nem. A színfalak mögött egészen másképp élnek, a szociális feszültséget, az egymásnak ugrasztott társadalmi csoportok néma polgárháborúját kizárólag ránk hagyományoznák. Aztán ha beüt a baj, irány a nagyvilág: Károlyiék 1919-ben, Lendvai 1957-ben… Nekik nem hiányzik a lángoktól ölelt kis ország, a szöcske, az ökör, a szelíd tanya, ők nem vállalják sorsukat, nem tudnak élni és meghalni sem ebben a honban.
Nem szeretik ezt az országot, semmit sem szeretnek. Mindenhol otthon vannak, és sehol nincs hazájuk – ez is van akkora sorscsapás, mint a „babiloni fogságra vetett magyar szellem” (Németh László) időszakos alámerülése.
A történtek legfőbb tanulsága: Paul Lendvai éppen a sajátjainak árt a legtöbbet. Még néhány hasonló filmalkotás, és a békemenet Soroksártól Vácig kígyózik majd.
A másik tanulság történelmi természetű: a normalitás egy idő után mindig felülkerekedik az abnormalitáson. Teltek, múltak az évtizedek, a kommunisták és liberálisok mára a múlt emberei lettek. Manapság egyre többen tűnődnek azon, hogy fontos-e a nemzeti kötelék, a hagyományos értékrend és életforma?
A válasz nem kétséges. Ami szerethető ebben a mi jó öreg Európánkban – és Magyarországon – az totális tagadása mindannak, amit viszont Lendvaiék szeretnek. Mert legyünk őszinték: tényleg nem mindegy, az ember egy szakállas bácsitól vagy az iskola szépétől szerzi-e első szexuális tapasztalatait.
Az sem mindegy, hogy a színpadon revolverrel lőnek-e szét disznóbelsőségeket, vagy Sinkovits Imre hangján szólal meg az Úr. Nem mindegy, hogy jó levegőt szívunk-e vidéken, vagy együtt fulladozunk a romkocsmák sápkóros népével.
Sorolhatnák hosszan, de minek: ők a szakállas bácsikra, a disznóbelsőségre, a sápkórosságra gerjednek. Annyira viszont hadd legyek én is liberális, hogy ezeket készségesen átengedjem nekik.
Remélem, nem vagyok a nép ellensége.
Szentesi Zöldi László
Napjaink magyar kultúrája
Jó, hogy a nemzet emlékezetét igyekszünk ébren tartani. Lesznek műsorok, beszédek és szónoklatok, köztük talán olyanok is, amelyek nemcsak ünnepi gesztusok, szavak, hanem valóban féltik, óvják kultúránkat és benne azt, ami még magyar. Minderre szükség van, de még inkább arra, hogy számot vessünk kultúránk állapotával és a teendőkkel.
Igen a teendőkkel, mert kultúránk romlása egyenes arányban van azzal a liberálisok sulykolta szabadságfelfogással és jogtudattal, amely szerint az ember életének egyetlen célja van: az önmegvalósítás.
Ebben pedig semmi sem korlátozhatja. A felnőttnek volt alkalma tapasztalni, hogy az élet bizony sokféleképpen korlátozza ezt a szabadságot, és jó a szabadság, de még az a szerencse, hogy vannak korlátai is, mert különben nem létezne társadalom s nem lenne kultúra.
... a kultúra nemcsak művészet, nemcsak tudomány, hanem a mindennapi élet, a nemzet mentális kultúrája is, pontosabban: életünk minősége.
Bíró Zoltán
Magyar Hírlap
Napi betevő évértékelőnk
1999. február 4-én tartotta meg Orbán Viktor az ország első évértékelő beszédét. Szokatlan volt ez akkor, hiszen a rendszerváltozás utáni kormányok egyike sem élt ilyen lehetőséggel, a szocializmus évtizedeiben meg aztán végképp nem volt szokás az ígéretet a megvalósulással szembesíteni.
A Horn–Kuncze-kormánynak pedig, különösen a Bokros-csomag után, nemcsak hogy nem állt érdekében előállni egy számvetéssel, de vezető politikusaik lényétől merőben idegen szerep lett volna bármilyen szembenézés önnön teljesítményükkel. Amiből nem tudunk jól kijönni, oda be sem megyünk, nagyjából ez volt a kormányfilozófiájuk, úgyhogy senki ne mondja, hogy olyan nekik sosem volt.
A szabad demokratáknak pedig végképp nem állt érdekükben számba venni az ígéretek és teljesítések arányát (lásd: négyes metró), hiszen ők mindent tökéletesen csináltak, míg csak kámforrá nem változtatta őket a különös Kárpát-medencei atmoszféra. (Ha időben melegebb éghajlatra kerülhettek volna, sok minden másként alakul.)
Medgyessy Péter volt a szocialisták közül az első, aki megsejdítette, nem rossz ez az évértékelés, hatalmas a sajtója. Kőbe vésendő mondandója színterét áttette a Parlamentbe. A lámpalázas miniszterelnök érezte, hogy döntésével útelágazáshoz ért, háromszor is rányomta a gázt gyémántos szavaira, még szerencse, hogy nem kocsival volt.
Körmendy Zsuzsanna
Magyar Nemzet
A politikában az önkorrekció siker
A belátás, az önkorrekció képessége óriási erény, amelyet több mint húsz év után végre el kell kezdenünk gyakorolni Magyarországon. Személyes viszonyainkban ugyanúgy, mint politikusként, pártként, kormányként - s különösképpen ellenzékként, olyan ellenzékként, amelyik tönkretette az országot, s még ezek után sem képes szánalmassá és nevetségessé vált nagy arcáról lemondani.
Fricz Tamás
Magyar Nemzet
Orbán Viktor a jövőnkről
A magyarok elmúlt kétéves erőfeszítése nem volt hiábavaló; arra az ösvényre állította Magyarországot, amelyen ha végigmegyünk, akkor sikeres és erős országgá válhatunk. Orbán Viktor sajtótájékoztatója Vásárosnaményban - 2013. január 23.
A hazugsággyár és a gyűlöletkampány zavartalanul folytatódik
Nem vagyok kampányszakértő, a reklámokat, plakátokat szívből utálom, de azt hiszem, alapvetően elhibázott az MSZP kormányellenes óriásplakát-akciója. Nem jó ötlet a gyűlölt ellenfél képmásának népszerűsítése bármilyen negatív tartalmú felirattal, mert az emberek többsége az ilyesmit nem szereti.
Szentmihályi Szabó Péter
Magyar Hírlap, Patrióta Európa Mozgalom