Beszélő viszonyban a nemzettel

Azt hihetné a messziről jött ember, az utódpártiak kormányon bizonyára nyakra-főre egyeztettek a néppel. És azért elégedetlenek, mert a jobbközép kabinet nem minden réteggel, csoporttal külön-külön élőben konzultál. A helyzet azonban az, hogy amikor ők voltak kormányon, nagyon fontos kérdésekben nem egyeztettek sem a szakszervezetekkel, sem az akkori ellenzékkel. Még utólag sem árulták el valódi terveiket, megszorító programjaikat. Megyeri Dávid Magyar Nemzet

2012. June 21. 08:46

A szocialisták szégyenpadra ültették az országot

2012 az első olyan év, amikor Magyarország kikerülhet az unió által elindított eljárások alól, amikor közelebb kerülünk egy lépéssel ahhoz, hogy a 2004-ben Magyarország ellen elindított túlzott deficit-eljárás megszűnjön, amikor elérhetjük azt, hogy hazánk 2013-ban végre kikerülhet a költségvetési szégyenpadról – jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a Parlamentben.A szocialisták számára a megszorítás, különösen 2008-ban és 2009-ben egy pozitív kifejezés volt, számukra ez egyet jelentett a stabilitással – folytatta. A Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmazott, a Magyar Szocialista Párt számára „a két legtöbbet dicsért politikai figura az nem más, mint a két nagy megszorító: Bokros Lajos és Bajnai Gordon”. Tóbiás József MSZP-s képviselő egészségügyi dolgozók béremelésével kapcsolatos felszólalására reagálva kijelentette: „önök 2009-ben elvettek tőlük, nem adtak”. A tizenharmadik havi bér elvétele a közszférában mindenkit érintett, nyolc százalékkal csökkentek a bérek 2009 végén –emlékeztetett. Mint mondta, ez volt az a megszorítás, ami 2008-2009-ben az igazi nagy ütést jelentette Magyarországon, és komoly megterhelést jelentett a magyar családoknak. A 2013-as büdzséről szólva Rogán leszögezte: a költségvetés legfontosabb feladata továbbra is a stabilizálás. 2012 az első olyan év, amikor Magyarország kikerülhet az unió által elindított eljárások alól, amikor közelebb kerülünk egy lépéssel ahhoz, hogy a 2004-ben Magyarország ellen elindított túlzott deficit-eljárás megszűnjön, amikor elérhetjük azt, hogy hazánk 2013-ban végre kikerülhet a költségvetési szégyenpadról – jelentette ki. Hozzátette: „onnan, ahova egyébként önök ültették 2004-ben, és éveken keresztül ott is tartották”. Emellett az önök ígéreteit is nekünk kellett végrehajtani – fordult a szocialistákhoz. Ezért tekintsék komoly erőfeszítésnek, hogy elsőként megőrizzük azokat az alapokat, amelyeknek megvonásával fenyegettek az Európai Unió részéről – intézte szavait a Fidesz frakcióvezetője Vona Gáborhoz. Mint mondta, a következő célkitűzés az, hogy ezeket a forrásokat magyar vállalkozások használhassák fel. Amikor ezt tesszük, akkor ne kritizáljanak minket, hanem lehetőség szerint inkább támogassák a kormány ebbéli törekvéseit – jegyezte meg. Úgy folytatta, a kohéziós alapok korábban nem magyar vállalkozásokhoz, hanem túlnyomórészt külföldi cégekhez kerültek. Ezzel összefüggésben Rogán Antal kijelentette: arra kéri a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, hogy az erre vonatkozó, múltat érintő statisztikákat minél hamarább hozzák nyilvánosságra. A költségvetés nemcsak stabilizál, hanem értéket is őriz; megőrzi azt az értéket, ami 2011-ben tért vissza magyar közéletbe és politikába: a gyerekes családok támogatása – hangsúlyozta. Példa nélküli mértékű családi adókedvezmény került bevezetésre, amit - a politikus szavai szerint – meg akarnak őrizni 2013-ra, és hosszú ideig meg kívánják tartani a jövőben is. Rámutatott arra, hogy a 2013-as költségvetés egy politikai vívmányt is továbbvisz. A költségvetés stabilizálásának a terheit nemcsak az emberek viselik, hanem azt fizetni kell a cégeknek is, a bankoknak, a biztosítóknak, az energiaszektornak és sok más Magyarországon működő nagyvállalatnak – fűzte hozzá. Ezekkel a feltételekkel és a stabilitással együtt van reményünk arra, hogy 2013 az emelkedés éve legyen, és számunkra ez ennek a költségvetésnek a legfontosabb üzenete – húzta alá Rogán Antal. fidesz.hu

2012. June 20. 20:55

Kik támadják Magyarországot, és miért?

A két politológus és a közgazdász professzor szerzőtársuk szerzőhármas: Tóth Gy. László, Lentner Csaba és Zárug Péter Farkas annak jártak utána, hogy miként keveredett a második Orbán-kabinet és személyesen a miniszterelnök is mindazon hazai, de leginkább európai és nemzetközi támadások középpontjába, amely a kormányt 2012 tavaszára utolérte. Az ünnepi könyvhéten dedikáló szerzők már a megjelenés hetén megdöntötték a Kairosz Kiadó eddigi könyvheti eladási listájának rekordját, s az országos könyvhálózatokban is egyre népszerűbb a kötet.  

2012. June 20. 20:38

Szünet előtt a bíróságok

                        Egy hónap múlva, nagyjából az Országgyűlés mostani rendkívüli ülésszakának lezárásakor megkezdődik a szokásos nyári ítélkezési szünet. Bírák és törvényhozók augusztus végéig, az őszi szezon kezdetéig egyaránt átgondolhatják az elmúlt nehéz esztendő tanulságait. Jó lenne, ha felismernék: az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat jogalkotók és jogalkalmazók csak együtt tudják megőrizni. Kulcsár Anna Magyar Nemzet

2012. June 20. 17:35

Adós adó fizessen!

A baloldali sajtó a Neo FM kivéreztetéséről beszél, azt hozza fel, hogy az adó nem kap állami hirdetéseket, ezért veszteséges. Két év telt el csupán a kormányváltás óta, és íme, a második kereskedelmi adó, amiről bebizonyosodik, hogy állami mentőöv nélkül életképtelen. Érdekes kép az után, hogy a balliberális média éveken keresztül azt magyarázta: a piac dönti el, milyen sajtóra van szüksége. Hanthy Kinga Magyar Nemzet

2012. June 20. 09:44

Tükörbeszéd, tükör-Magyarország

Egyértelműnek látom, hogy a baloldal, a szocialisták kétszer tették tönkre az országot: először a kommunizmus - szocializmus évtizedeiben, majd utána 2002-2010, de főleg 2004 és 2010 között - azaz Gyurcsány Ferenc országlása idején - immáron a ballibeerálisokkal együtt másodszor.   Ez utóbbi időszak azért fájó különösen az ország számára, mert az első Orbán-kormány idején valóban fejlődés kezdődött, elindultunk kifelé a pártállami örökségből és a gazdasági bajokból, s ha a 2002-es választásokat nem veszíti el döbbenetes módon - a polgári-konzervatív oldal, akkor vélhetően mindez folytatódott volna, s ma már nem itt tartanánk, hanem egy élhető országban telnének a napjaink. Fricz Tamás Magyar Nemzet

2012. June 20. 09:23

A reformátusoknál lesz trianoni harangozás a jövőben

Június 4-ét, a nemzeti összetartozás napját is felvette jeles napjai sorába a Magyar Református Egyház. Erről egyhangú döntéssel a Kárpát-medence református egyházainak, egyházkerületeinek és egyházmegyéinek vezetőségeiből álló Generális Konvent döntött kedden Szombathelyen. A Magyarországi Református Egyház kommunikációs szolgálata kedden az közölte: a testület kéri a református gyülekezeteket, hogy miként a másik jeles napon, május 22-én, a református egység napján, úgy a jövőben – presbitériumuk döntése alapján – június 4-én is harangozzanak.Május 25-én Kovács Zoltán kormányzati kommunikációs államtitkár arra kérte az egyházakat: június 4-én, a nemzeti összetartozás napjának délutánján egyperces harangzúgással kapcsolódjanak be a megemlékezésekbe. A katolikus, a református és az evangélikus egyház ezt akkor elutasította. A testvéregyházak jelezték, hogy a kérésnek nem áll módjukban eleget tenni, mert a templomi harangok istentiszteleti alkalmakkor, illetve az egyház liturgikus rendjéhez kapcsolódva szólnak. Megerősítették ugyanakkor, hogy az egyházak mindennapi szolgálatukban is megjelenő módon szívükön viselik a nemzeti összetartozás ügyét hazánkban, a Kárpát-medencében és a világban élő magyarság között. Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke június 4-én közölte, a harangozás központi elrendelése szükségtelen és idegen a reformáció egyházainak rendjétől. A nemzeti összetartozás napja alkalmából sok evangélikus egyházközség tartott megemlékezést imádsággal és harangszóval, amit senki nem korlátozott – tudatta, kitérve arra is: "Hála Istennek, vallásszabadság van hazánkban, ahol gyülekezeteink szabadon használhatják templomaikat és harangjaikat". Június 7-én levélben fejezte ki tiltakozását Varga László református lelkipásztor, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, amiért a történelmi keresztény egyházak központilag nem rendeltek el harangozást június 4-én. A képviselő a református zsinati elnökségnek és Erdő Péter bíborosnak címzett levelében azt írta, mély megdöbbenéssel olvasta a hírt, hogy Bölcskei Gusztáv református püspök és Erdő Péter bíboros kijelentették, nem lényeges harangozni június 4-én, a nemzeti összetartozás napján, a trianoni szerződés aláírásának időpontjában, mert ez nem szakrális esemény. Varga László szerint a magyarság összetartozásának napja emlékezés arra a halálra, amit a trianoni békeszerződés hozott Magyarországra. Mint közölte, országgyűlési képviselőként és a Református Törvényhozók Testületének tagjaként tiltakozik a püspök nyilatkozata ellen.   MTI Ajánljuk korábbi anyagunkat a témához: kattints: http://www.patriotaeuropa.hu/?p=6540   A Református egyháznak pedig gratulálunk, hogy súlyos hibájukat ilyen módon korrigálták. Várjuk az evangélikusok és katolikusok hasonló lépését is! /szerk./

2012. June 19. 23:14

Sarkosan fogalmazva

Szerintem inkább az szívszaggató és cinikus, amit a balliberális politika és média művel, nyilván teljesen tárgyilagos és toleráns módon, ráadásul önmagát is még jobban megutáltatva mindazokkal, akiknek már elegük volt a fölényes igazságosztásból. Az egyre pimaszabb rágalmak ellenére a balvilág elvárja, sőt követeli, hogy ne csak hódoljunk előtte, de tartsuk is el közpénzen. (...) Nem a sajtószabadságot féltik az egykori cenzúrázók, hanem a mi szabadságunk nem tetszik nekik. Kár. Szentmihályi Szabó Péter Magyar Hírlap 

2012. June 19. 12:46

Orbán Viktor a nagykátai gyógyfürdő avatásán

A termálvíz igazán komoly kiaknázása még 2000-ben, az első Széchenyi-terv idején indult meg. Ezt a kivételes adottságot, amely Magyarországot a vízhez köti, minél inkább ki kell használnunk  - mondta Orbán Viktor Nagykátán, az új gyógyfürdő avatásán. Hozzá tette: a víz megléte az élet első számú feltétele, felhasználásának módja pedig a civilizáció fokmérője, és a vízhiány világszerte komoly gondokat okoz hamarosan.Magyarország nem akkor lesz versenyképes, ha "kikoplalja" a válságot, és nem is akkor, ha újabb külső segítségre, hitelekre vár. A nagykátai beruházás is azt mutatja, hogy csak a szívós munka, a helyi kezdeményezőképesség, a leleményesség és a szorgalom teheti sikeressé a magyarokat. Szükség van természetesen nagy gyárakra, de csak azokból nem fog felépülni az ország, ezért meg kell becsülni a helyi kezdeményezéseket. Igenis számít, hogy eddig tíz ember dolgozott itt, most pedig fog dolgozni még tizenöt újabb! Az országnak mindaddig sok nehézséggel kell megküzdenie, amíg a tízmillió magyarból nem dolgozik legalább ötmillió. A nagykátai fürdő nem az állam ajándéka, mert bár az új Széchenyi-terv támogatásával épült, de az csak a költségek felét fedezte, a másik felét ugyanis a helyiek teremtették elő. A kormány a jövőben is támogat minden olyan fejlesztést, amely kapcsolatban áll a családokkal, a gyermekekkel.  

2012. June 18. 19:28

Ahol valóban demokrácia van, a kettős mérce elfogadhatatlan

A kijevi Európa-bajnokságra utazó holland labdarúgó válogatottnak, amely Auschwitzba ellátogatott, nem fér bele az idejébe, hogy lerója kegyeletét a Sztálin által létrehozott mesterséges éhínség hét-tíz millióra becsült áldozatának emlékére emelt holodomor múzeumban. Auschwitzba mindenképpen el akaroktak menni. (Brüsszelben konferenciát tartottak arról, a kommunista bűnök áldozatai és családtagjaik ma is igazságtalanságot éreznek, amiért az ő szenvedéseiket, nem kezelik súlyuknak megfelelően, szemben a nemzetiszocializmus áldozataival.) Magyar Nemzet

2012. June 18. 19:15
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

788. oldal/867