Szürkezóna

  Hankiss Ágnes fideszes politikus, társadalomkutató konklúziója az, hogy Magyarországon egyes komoly politikai és másfajta erőknek nem érdekük az erkölcsi rend helyreállítása, az igazság feltárása. Nem véletlen indult meg a dühödt támadás a Fidesz és Orbán Viktor ellen, amely a hatalomra kerülésével az országban rendet akart, az államnak tekintélyt és tiszteletet harcolt ki, valamint átlátható s követhető törvényeket alkotott. Stefka István  Magyar Hírlap

2012. July 10. 10:17

Sarkosan fogalmazva

  Az MSZP stratégiai elemzői szerint a Fideszt a „modernségi versenyben” kell legyőzni. Mint minden nagy igazságon, ezen is mélyen elgondolkodtam, de bevallom, nem értem. Továbbolvasva aztán kiderült, ez az internetes kommunikációra vonatkozik meg arra, hogy Mesterházy Attila karakterét úgy kell formálni, hogy „az eddigieknél nagyobb hangsúlyt kapjon a fiatalos, modern pártelnök képe”. A nagy ötletek sorába tartozik, hogy „egy webshopot is nyitnak hamarosan, ahol pártereklyéket, az új logóval ellátott cikkeket és termékeket lehet majd megvásárolni, és ezzel egyúttal a pártot is támogatni”, tudtam meg a Népszabadságból. Ezek szerint a vezetés már lemondott Szanyi Tibor ötletéről, mely szerint az MSZP-ből izgalmas, szexi pártot kell faragni. Szentmihályi Szabó Péter Magyar Hírlap

2012. July 10. 10:12

Erzsébet-utalványban fizethetik augusztustól a szociális segély egy részét

A települési önkormányzatok augusztus 1-jétől rendeletben írhatják elő, hogy legalább tízezer forintnyi rendszeres szociális segély folyósításakor az ellátás összegéből ötezer forintot készételvásárlásra felhasználható Erzsébet-utalványban fizetnek ki. A parlament erről hétfőn a szociális tárgyú törvények módosításával döntött. Változik a gyermekvédelmi törvény is: a módosítás értelmében a település jegyzője a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultaknak október 1-jétől nem pénzben, hanem Erzsébet-utalványban nyújt támogatást. Az Országgyűlés rögzítette azt is, hogy a következő tanévtől a gyermek életkorától és a család jövedelmi helyzetétől függetlenül nem jár családi pótlék akkor, ha a tanuló ötven órát igazolatlanul hiányzik az iskolából.

2012. July 10. 00:12

Nemzeti tulajdonba kerülnek a vízi közművek

Négy fideszes képviselő önálló indítványának célja a jelenleg gazdaságtalanul üzemeltetett önkormányzati víziközmű-cégek integrálása, hogy azok elfogadható költséggel működjenek, és ne lehessen külföldi cégeknek átadni őket. Az előterjesztők szándéka szerint a változtatással negyven-nyolcvan szolgáltató végezheti azt a munkát, amelyet jelenlegi körülbelül négyszáz lát el. Emellett a több törvényt is módosító javaslat egységesíti a vízi közművekre vonatkozó szabályokat, mivel a szolgáltatók jelenleg különböző módon, kötelezettségekkel és feltételekkel működnek. Fontos változás, hogy a jövőben nem az önkormányzatok határozzák meg a szolgáltatási árakat, hanem ez állami hatáskörbe kerül, ugyanúgy mint a vízközmű-szolgáltatás infrastruktúrájának fenntartása. Ennek célja, hogy a rezsiköltségekben fontos szerepet játszó díjakban csak olyan költségek szerepeljenek, amelyeket valóban a felhasználóknak kell megfizetniük.

2012. July 10. 00:02

Napraforgó

[gallery]

2012. July 09. 13:57

Minden közösség építőkockája a nemzetnek

Az a jó, ha egy nemzeti közösség minél több apró, erős, kicsi szálakkal összeforrt közösségből épül fel, és az unitárius egyházak pontosan ilyen közösségek - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Füzesgyarmati Unitárius Egyházközség alapításának 110 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen Minden közösség építőkockája az egész társadalomnak és az egész nemzetnek, ha olyan valódi szervezet, amelyik az embereket közös értékek alapján valamilyen közös tevékenységre bírja rá, függetlenül létszámától és jellegétől - jelentette ki Kövér László. Az évforduló alkalmából alföldi unitárius búcsút tartott a Füzesgyarmati Unitárius Egyházközség, valamint a Gyula és Környéke Szórványgyülekezet. Az ünnepi istentiszteletet Balázsi László megbízott püspök-főjegyző celebrálta, amelyen Kövér László ünnepi beszédet mondott. A házelnök beszédében hangoztatta: az unitárius egyház története a legjobb példa arra, hogy ami a földrajzi Magyarországtól elvétetett, az a lelkekben egyben maradt. "Az ország és az egyház feldarabolásával lelkünket nem szabdalták szét", hiszen a családot, a lelkiismereti, hitbéli közösséget és a nemzetet nem ideig-óráig egyben tartható jogi és gazdasági szerződések tartják össze, hanem szoros érzelmi kötelékek, amelyek hosszú távon sem roncsolódnak szét, hanem megerősítenek - mondta Kövér László. Megőrzött múltunk története sokat elárul arról, hogyan látjuk magunkat, és amíg magunkban hiszünk, az számottevően befolyásolja a tetteinket – fogalmazott a politikus. Saját magunk és a közösségek jövője kevésbé függ a gazdasági és a világpolitikai fejleményektől: lelkületünk határozza meg - hangoztatta, hozzátéve: ezért nem keserű szívvel, lehorgasztott fejjel kell a napot kezdeni, inkább tettre készen, felemelt tekintettel. Széchényi István szellemiségét hozva például azt mondta: akkor tud egy nemzet új életet kezdeni, jó irányba fordulni és felemelkedni, ha vannak kapaszkodók, amelyek eligazítanak. Az ünnepi istentiszteleten konformációs szertartásra is sor került, és magyar állampolgári esküt tett nyolc, az erdélyi Marosszentgyörgyről érkező unitárius egyháztag. MTI-fidesz.hu

2012. July 09. 13:40

Szitakötők

[gallery]

2012. July 09. 10:10

Légy jobb hallgatóság!

…legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra… (Jakab 1:19) Jó vezető akarsz lenni? Légy jobb hallgató! Íme, két történet, ami bármikor megtörténhet, ha nem szánunk időt a valódi odafigyelésre. Az első egy fiatal egy nőről szól, akit a főnöke megbántott azzal, hogy gyakran végig sem hallgatta. „Azt vártuk volna tőle, hogy végighallgat, és válaszol a munkánkkal kapcsolatos komoly kérdésekre. Sokszor elsétált még a mondat közepén, mintha semmit sem hallott volna.” A másik egy gyülekezeti ifjúságvezető, akit elbocsátottak a szolgálatból. „Miután már két éve szolgáltam itt az Urat, behívtak egy vezetőségi megbeszélésre. Készítettek egy listát mindarról, amit rosszul csináltam az elmúlt két évben. A legtöbb dolog, amit mondtak igaz volt, hiszen ezen a területen teljesen kezdő voltam. Ezután megkértek, hogy mondjak le. Mit tudtam meg ebből? a) Egész idő alatt senki sem törődött velem annyira, hogy tanítson vagy vezessen. b) Nekem fogalmam sem volt arról, hogy rosszul csinálom, és senki sem figyelmeztetett. c) A gyülekezet vezetői sosem barátkoznak a beosztottaikkal.” Miért esik nehezére a vezetőknek, hogy meghallgassanak? Mert a vezetők szeretnek beszélni, és ahogy nő a tekintélyük, fennáll a veszélye annak, hogy azt gondolják, kevesebb okuk van hallgatni. A vezetők természetüknél fogva hajlamosak arra, hogy a csatamezőn ne az első sorban álljanak. Ahhoz, hogy győzhessenek, folyamatosan figyelniük kell azokra, akik a lövészárkokban vannak, mert a tőlük kapott információkra támaszkodva tudnak bölcs döntéseket hozni. Mielőtt Ezékiel prófétává lehetett volna, és elkezdhette vezetni Isten népét, az írja: …ott ültem közöttük hét napig összetörve. Hét nap múlva… szólt hozzám az Úr igéje  (Ezékiel 3:15-16). maiige.hu   Áldott hetet mindenkinek! Töhötöm    

2012. July 08. 14:19

Nehéz kezdet

A lassan nyolc hónapja tartó maratoni egyeztetések idején sokszor volt az az érzése az embernek, hogy a nemzetközi intézmények nem teregetik ki a lapjaikat. Ha egy ügyben hajlandóságot mutatott a kormány arra, hogy engedjen, rögtön előkerült valami újabb kifogás....A feladat adott, a kormánynak meg kell győznie partnereit arról, hogy tervei életképesek, vagy alternatív finanszírozási formát kell találnia. Az akcióterv céljait viszont nem valószínű, hogy vitatni fogják a tizenegy nap múlva kezdődő tárgyalásokon a nemzetközi szervezetek képviselői, hiszen mára már széles körű az egyetértés abban, hogy gazdasági ösztönzőkre van szükség. Nagy Vajda Zsuzsa Magyar Nemzet

2012. July 08. 14:10

Új SZDSZ-es olvasat

Érdekes következtetésre jutott Jávor Benedek minap a lengyel külügyminiszter magyarországi beszédének egyik gondolatából. Radoslaw Sikorski mondata így szólt: „A kormány szerepe az, hogy Iétrehozzon egy értelmes keretet, és hagyja a gazdasági szereplőket és a piacokat, hogy ebben boldoguljanak”. Blogbejegyzésében az LMP frakcióvezetője ezt ekképp „értelmezi”: ,,az állami (magyar) gazdaságirányítás megbukott, és az államnak nem szabad a gazdaság működésébe oktalanul beleavatkozni”. Szerencsés lenne, ha valaki szólna: rossz a szinkron, Benedek! Nem erről beszélt a miniszter. Ilyesmit a kimúlt SZDSZ mondogatott a rendszerváltozás első éveiben (utána is, míg el nem zavarták a parlamentből), hogy „megmagyarázza”, miért kell szétvernie az állami tulajdont. (Ami meg is történt; az országot privatizáIták, szétlopták...) Ma is fülünkbe cseng az aljas magyarázat: „Az állam rossz gazda.“ A felélénkült liberális ember most ezt akarja kihallani a lengyel külügyminiszter szavaiból, bejegyzése - „Sikorski esete a lengyel-magyar barátsággal” - ezt próbálja belesulykolni az olvasóba. Bizony, csúsztat a nekikeseredett ellenzéki ember, persze, tudja, a vendég mondandójának leglényegesebb eleme a létrehozandó „értelmes keret”... Az, ahol már bátran hagyni lehet a szereplőket és a piacokat. Ám ez messze nem azonos az elvadult, szabályozatlan terepen játékszabályok és kontroll nélkül engedélyezett szabad rablással. Pilhál György Magyar Nemzet

2012. July 08. 14:03
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

775. oldal/867