Lovas István: Széteshet Nagy-Britannia és Spanyolország - Sosem volt ilyen közel az általunk megismert Nyugat végórája
Amerika szegényedése jelzi, hogy megszűnőben a nyugati világ egyeduralma. Szeptember 18-án skót népszavazás lesz.
Ma, Katalónia nemzeti ünnepén a várakozások szerint félmillió ember árasztja el Barcelona két legszélesebb és leghosszabb, V alakban összefutó sugárútját, a Diagonalt és a Gran Viát, hogy a katalán „voluntat” (győzelem) szó kezdőbetűjének élő megalkotásával kiáltsák oda Madridnak és a világnak: a tartomány a spanyol főváros minden ellenkezése ellenére novemberben megtartja a népszavazást a függetlenségről.
Egy hét múlva, szeptember 18-án Skóciában tartanak népszavazást, amelyen e kérdésre kell választ adnia a kis, büszke ország 4,2 millió szavazókorú lakosságának: legyen-e Skócia független? Ha a többség igennel szavaz, a skót kormány szerint Skócia 2016. március 24-én már megünnepelheti függetlenségét, 300 évvel azután, hogy unióra lépett Angliával.
Az elszakadás következményeit valóban csak a közhelyszámba menő „beláthatatlan” szóval lehet jellemezni, ami az egykori globális brit birodalom sorsára vonatkozik, beleértve a transzatlanti, az uniós és a NATO-val való kapcsolatait. Londonon kívül reszket Washington és Brüsszel is, hogy csak a nyugati hatalom két bástyáját említsük. A függetlenedés (amely a múlt vasárnap ismertetett felmérési eredmények szerint többséget kaphat) hatására széteshet a brit monarchia.
Észak-Írországot Skóciától egy helyen csupán néhány mérföldnyi tenger választja el. Ráadásul a két népet a kelta gyökerek révén a közös kultúra és múlt legalább annyira összeköti, mint Magyarországot és Csángóföldet. Mind nagyobb a függetlenségi mozgolódás Észak-Írországban is, és nem csak a „nacionalista” Nyugat-Belfast Falls Roadján található kedélyes kávéházak asztalai mellett. Cardiffban, Wales fővárosának kocsmáiban is mind több saját döntési jogkört akarnak maguknak a helyiek.
A skót függetlenségre készülődés a brit monarchia legnyugatibb csücskében lévő, ugyancsak kelta cornwalliakat sem hagyja tétlenül: „nacionalista” pártjuk, a Mebyon Kernow már meghirdette, hogy a skót parlamenthez hasonló törvényhozást akar. A nemzeti öntudat ott is virágzik. Annak ellenére, hogy a félmilliós tartományban a walesivel és bretonnal közeli rokonságban lévő cornwalli nyelvet (cornish) csak mintegy háromszázan beszélik, az utcanevektől a pékségekig mindenütt kétnyelvű felirat található, miközben a kormány támogatja a nemzeti nyelv oktatását.
Ha Skócia függetlenné válik, ki kell lépnie az EU-ból. Ezt José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke egyfajta fenyegetésként is egyértelművé tette. Skócia kiválásával/kilökésével az EU történetében először fordulna elő, hogy a szervezet tagországot veszít. És mi lesz, ha nemsokára – akár a függetlenségre, akár az együtt maradásra szavazó – Nagy-Britannia népe dönt népszavazáson a kilépés mellett, miközben a függetlenségére szavazó Katalónia szintén automatikusan elvesztheti uniós tagságát? Netán uniós „szűkítési” biztost kell kinevezni?
Az önálló országként létrejövő Skócia nagyon gazdag ország lesz. Az Északi-tengerben lévő gigantikus olajtartalékait 600 milliárd dollárra becsülik. Amit megtartanak maguknak. A függetlenség mellett kampányolók szerint Skócia egyfajta olajban úszó Norvégia-szerű utópia lesz – ahol viszont finom a saját whiskey.
A kiválással Nagy-Britannia és az egész, már Skócia nélküli NATO búcsút mondhat a nyugat-skóciai Clyde-nál lévő termonukleáris haditengerészeti támaszpontnak, ami védelmileg megrengeti az egész észak-atlanti szervezetet. A támaszpont áttelepítését a Wall Street Journal szeptember 8-i száma „a csillagászati költségek miatt szinte lehetetlennek” ítéli. A skót újracsatlakozás mindkét brüsszeli szervezethez, azaz a NATO-hoz és az EU-hoz, évekig tarthat.
Ráadásul a skótok – a svéd modellre hivatkozva – aligha lennének hajlandóak elfogadni azt az uniós követelményt, hogy bármikor is bevezessék az eurót.
Az új skót állam berendezkedése lényegesen demokratikusabb lenne a mostani, westminsteri mintánál, ahol például a lordok házában 26 helyet tartanak fenn anglikán püspököknek csak azért, mert ők az államvallást képviselik (klubrádiós véleményformálók, figyelem!).
De a skót parlament, a Holyrood ennél már most is demokratikusabb: ott arányos a képviseleti rendszer, ami persze érintetlen maradna. A skót függetlenedéssel szétesésnek induló Egyesült Királyság elveszítheti helyét az ENSZ Biztonsági Tanácsában, de hogy a G8-akban meglévő tagságának búcsút mondhatna, az biztos.
A skót népszavazás sikere hatalmas lökést adna a hasonló katalán mozgalomnak. A felmérések szerint ott jelenleg a nép fele kíván önállóságot. Madrid viszont erről hallani sem akar, és az alkotmányra hivatkozik, amely tiltja a kiválást. A katalánok ennek ellenére választani és szavazni fognak, függetlenül attól, hogy azt minek nevezik majd.
Például „a nyilvánosság megkérdezésének”, mint tervezik. A spanyol kormány éppúgy retteg Katalónia függetlenedésétől, mint London Skócia elszakadásától. Olyannyira, hogy antidemokratikus eszközöktől sem riad vissza. A napokban a hágai spanyol nagykövetség megtiltotta, hogy az ottani Cervantes Intézetben a híres szerző, Albert Sánchez Pinol bemutassa holland közönségének a Spanyolországban pillanatok alatt bestsellerré vált katalán témájú történelmi regényét, a Victust.
Ennyi kihívást a legjobb formában lévő intézmények is nehezen viselnének el. Csakhogy ennek éppen az ellenkezőjéről van szó. Hogy miként látja például a globális brit hetilap, a The Economist a mai EU-t, arra a legjobb példa augusztus 30-i számának szenzációs borítója. Egy apró, süllyedő uniós papírhajó elején áll a riasztóan népszerűtlen Hollande francia elnök, mellette a növekedésében megrekedt Németország kancellárja, Angela Merkel. A papírcsónak harmadik figurája az Európai Központi Bank elnöke, Mario Draghi a kezében fagylaltot tartó, mereven álló Renzi olasz miniszterelnök mögött ül, és egykedvűen meri ki a vizet a tenger szintjétől két milliméterre lévő csónak végéből.
„Gyermekük”, az euróövezet a legújabb adatok szerint reménytelenül beteg, mint maga az unió. Amely épp hétfőn riadt vissza nemcsak az Oroszország ellen bevezetett szankciók kiszélesítésétől, de maguktól a szankcióktól is, rádöbbenve azok bumeránghatására. Bár a Brüsszelben hétfőn öszszeült nagykövetek megegyeztek az új szankciókban, Herman Van Rompuy, az Európai Tanács távozó elnöke már azt mondta: „A helyzet függvényében az EU készen áll revideálni a szankciókat teljes egészében vagy részben.”
Farkasszemet néztek, de nem Moszkva pislantott először, hanem Brüsszel. Hiszen Amerika nyomására az egész egész ukrán válság kirobbanásában aktív szerepet vállalt a demokratikusan megválasztott ukrán elnök és kormánya megdöntésében. Most már Oroszország is készen áll ellenszankciókra. Például azzal, hogy lezárja légterét az uniós légitársaságok gépei előtt, csődközeli helyzetet teremtve ezzel néhányuknak. Közben Belgiumban a lapok napok óta cikkeznek arról, hogy a királyság mely területén milyen arányban csökkenne az áramszolgáltatás, ha hiány lépne fel. Ilyen gondok a II. világháború óta nem voltak.
A NATO pedig újabb ön- és közveszélyes katonai kalandokon töri a fejét. Craig Murray, volt üzbegisztáni brit nagykövet, aki posztjáról London külügyi politikája miatt morális meggondolásokból évekkel ezelőtt távozott, szeptember 8-án így írt blogjában: „A NATO messze a legnagyobb veszélyt jelenti a világbékére. Azonnal fel kellene oszlatni.”
A Csendes-óceán túloldalán hasonlóan riasztó a helyzet. A háborúkhoz szükséges pénz terén is.
Az amerikai szövetségi banknak a háztartások anyagi helyzetét felmérő legutóbbi jelentésének harmadik oldalán az olvasható, hogy a megkérdezettek 40 százalékánál is kevesebben mondták, hogy szükséghelyzet esetén vagyontárgyaik eladása nélkül elő tudnának teremteni 400 (!) dollár készpénzt.
És akinek ez sem elég, vessen egy pillantást Amerika vezető folyóirata, a Foreign Affairs szeptember–októberi számának drámai címlapjára. Ott a lassan összeomló Capitolium épülete látható, alatta pedig ez a mondat: „Látogassa meg Amerikát, az összeomlás és a működésképtelenség országát!”
Ezzel a címmel írt cikket Francis Fukuyama a folyóiratba. Egy másik írás címe: Hogyan provokálta a Nyugat Putyint?
Mély egyetértésünk a diagnózis láttán.
Sosem volt ilyen közel az általunk megismert Nyugat végórája.
Sok családot a szükség emészt
"Sok családot a szükség emészt, de nagyon sok család széthull a betegesen nagy ház, nyaraló, vagy más anyagi javak megteremtésének erőfeszítésekor, s azok fenntartása lesz az ő végeszakadatlan mókuskerekük.
Aki hatalmas házat épít, amit nem tölt be az emberek kacagása, az ketrecet épít - megpakolja drága bútorokkal, díszekkel, amelyek miatt hermetikusan elzárja magát a külvilágtól, az embertársaitól, mert hajtania kell, hogy fenntartsa a költséges, nagy rezsijű épületet, esetleg a hitelek rabigájában tengődik."
Böjte Csaba (1959) - ferences szerzetes
Pápai üzenet a profit hajhász globális világnak
"Minden kérdés középpontjába, így a munkával kapcsolatban is, a személyt és annak méltóságát kell helyezni! A munkával nem lehet játszani! Aki a pénz, az üzlet, a több nyereség miatt elveszi a munkalehetőséget, legyen tudatában, hogy a személy méltóságát veszi el!"
Ferenc pápa
Bayer Zsolt: Tankönyvek - 2. - Ejtenem kell még néhány szót arról a hetedikes irodalomtankönyvről
Az egyik szövegről, melyet oly’ hevesen támadtak az elmúlt napokban liberális okoskáink. A „Nyugat-imádatra” és a Nyugat ostorozására térnék vissza. Meg az „Amerika-ellenességre”.
Ez utóbbit különösen szeretem. Mégpedig azért, mert a ’68-as gyökerű liberálissá lett értelmiség Joseph McCarthy szenátort nevezte ki a sátánnak, amikor nevezett jóember felállította az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottságot, amelynek valódi célja nem volt más, mint hogy felkutassa, lekapcsolja és megbüntesse a kommunista ügynököket. (Szegény McCarthy, Hemingwayt sosem kapta el, pedig ő volt a legnagyobb vad a keresettek népes táborában…)
Szóval a liberálissá lett ’68-as értelmiség nyüszített McCarthy miatt. Pedig akkor még lehetett tisztelni az Egyesült Államokat, éppen a Szovjetunió ellen vívott hidegháborúja miatt. Így volt ez, egészen az öreg cowboyig, Reaganig. De akkor ez az értelmiség igazából rühellte Amerikát, és a Szovjetunió pártján állt. Hát persze. Hiszen maoistaként indultak; balról támadták a szocializmust; rajongtak Pol Potért is; tényleg! Pol Pot Párizsban a Sorbonne-on tanult, aztán hazament, és kiirtotta a népét. Ma a kelet-londoni rapperek mennek haza a sivatagba fejeket levágni késsel. Nincs új a nap alatt…
Most pedig minden az ellenkezőjére fordult.
A Szovjetunióból Oroszország lett, az Egyesült Államokból pedig a demokrácia karikatúrája. Vagyis igazi „liberális” demokrácia.
Ép lelkű, ép igazságérzettel megáldott, kicsit is gondolkodó emberek ma Amerika-ellenesek. És bár félik Oroszországot, és – mint mondtam már – nem szeretnének közös határt maguknak az oroszokkal, de azért számos ponton Putyinnak adnak igazat.
Kivéve a liberálissá lett értelmiséget.
Ők megint megtalálták szarva közt a tőgyét, és most ájultan rajonganak Amerikáért, és úgy gyűlölik Putyint, mint annak idején McCarthy szenátort. Vagy még jobban.
A fene se érti őket.
De azért erre az Amerika- meg Nyugat-ellenességre térjünk vissza egy kicsikét. Mert most az van, hogy az ilyesmi éppen olyan főbenjáró bűnné lett, mint annak idején idehaza a „szovjetellenesség”. Mert ennek a liberálissá lett értelmiségnek muszáj rajongania az éppen aktuális „tekintélyért”, az „erős testvérért”, és muszáj kiátkoznia, aki valamiért „ellenes”.
Muszáj kiátkozniuk tehát azt, aki gondolkodik, és megtagadja az ő ostoba dogmáikat.
Így rághatja szégyenében ökleit manapság az, akinek nem tetszik Amerika politikája, és rühelli az amerikai kulturális expanziót – már amennyiben azt kultúrának lehet nevezni egyáltalán. Ha pedig ezt még egy tankönyvben is meg meri említeni valami megátalkodott nép ellensége, akkor vége a világnak. Ezért aztán Umberto Ecohoz fordulunk, és bele merészelünk olvasni az Új középkor című könyvébe. (Elsötétített szobában, félve, hogy meglát bennünket valamelyik liberális.)
Eco mester pedig így tépelődik:
„Hogy manapság a Pax Americana válságát éljük, az a jelenkori történetírás közhelye immár. Gyermeteg elképzelés volna beskatulyázni az »új barbárokat«, már csak a »barbár« szó negatív és félrevezető képzete miatt is; nehéz volna megmondani, hogy a kínaiak, a harmadik világbeliek vagy a hazai lázadó nemzedék tagjai-e az igazi barbárok, vagy netán a Torinót elözönlő délolaszok, akik egy új, sosem volt Piemontét teremtenek most; s hogy vajon a határokat ostromolják-e (mert még ott vannak) vagy már a társadalmon belül munkálkodnak.
Másrészt pedig kik voltak a barbárok az impérium hanyatlásakor: a hunok, a gótok, avagy az ázsiai és afrikai népek, akik a birodalmi központokat bevonták kereskedelmükbe és megkísértették vallásukkal? Egyes-egyedül a Római Civis volt kiveszőben, miként ma a Szabadelvű Polgár, az angolszász ajkú vállalkozó, akinek Robinson Crusoe volt őseposz-elődje és Max Weber a Vergiliusa.”
Hát kérem, egészen pontosan erről van szó. Már annak, aki érti egyáltalán, és Robinson Crusoe-ban nem az idült rasszistát véli felfedezni. Istenem, Istenem…
Magyar Hírlap
Óriási magyar siker Brüsszelben: Navracsics Tibor rendkívül fontos biztosi megbízást kap
Az oktatással, kulturális, ifjúsági és állampolgársági ügyekkel foglalkozó biztosnak javasolja kinevezni Navracsics Tibort Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság megválasztott elnöke – derül ki a brüsszeli testület által közzétett közleményből.
A francia Pierre Moscovici lett a gazdasági és pénzügyi biztosi poszt várományosa, aki a vámügyeket is felügyeli majd, a brit Jonathan Hill a pénzügyi szolgáltatásokért, a német Günther Öttinger a digitális gazdaságért felel majd biztosi tisztségében Juncker javaslata szerint.
A EB-nek hét alelnöke lesz, akik az Európai Unió kiemelt területeit irányítják majd.
Jean-Claude Junckert július közepén választotta meg az Európai Bizottság következő elnökének az Európai Parlament az Európai Unió állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács jelölése alapján. Ezt követően Juncker az uniós tagállamok kormányaihoz fordult, akiknek legalább egy-egy jelöltet kellett javasolniuk a majdani brüsszeli bizottságba. A magyar kormány Navracsics Tibor korábbi közigazgatási és igazságügyi, jelenlegi külügyminisztert jelölte.
Juncker a múlt hét folyamán mind a 27 biztosjelölttel személyesen tárgyalt brüsszeli irodájában, hogy meggyőződjön arról, a jelöltek megfelelnek az uniós szerződésben rögzített követelményeknek. A szerződés szerint ugyanis az Európai Bizottság tagjait általános alkalmasságuk és európai elkötelezettségük alapján olyan személyek közül kell kiválasztani, akiknek függetlenségéhez nem férhet kétség.
Juncker a múlt héten küldte meg a tagállamok képviselőit tömörítő tanácsnak a biztosjelöltek neveit jóváhagyásra, amely még aznap el is fogadta a 27-ek listáját. A feladatok, tárcák szerdai kihirdetését követően a kijelölt biztosokat az Európai Parlament illetékes szakbizottságai hallgatják meg, majd az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén kell szavazniuk arról, hogy támogatják-e a testület egészét. Ha az EP többsége támogatja a Juncker-bizottságot, a tanács formálisan is kinevezi a testületet, amely ezt követően hivatalba is léphet.
A tudomány vallás nélkül sánta, a vallás tudomány nélkül vak
"A tudomány vallás nélkül sánta, a vallás tudomány nélkül vak."
Albert Einstein (1879-1955) - Nobel-díjas német elméleti fizikus
Bem József (1794-1850)-szobor - Koltó - Máramaros
Felavatták Bem József (1794-1850), az 1848/49-es szabadságharc lengyel származású tábornokának Koltón felállított mellszobrát.
A hagyományos Petőfi-emlékünnep keretében megtartott rendezvényen Hoppál Péter, az magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára elmondta, hogy a Teleki-kastély kertjében Petőfi Sándort és Szendrey Júliát ábrázoló szobor mellett újabb alkotással gazdagodik a hagyományaira büszke község.
A kastélykert ezentúl a szabadságharc három három alakjának, Petőfi Sándornak, Teleki Sándornak, Bem főintendánsának, a kastély egykori urának, valamint a tábornoknak az emlékét fogja őrizni - fogalmazott az államtitkár.
A Deák Árpád nagyváradi szobrászművész által készített, nemzetközi összefogás keretében emelt mellszobrot Tőkés László református püspök, európai parlamenti (EP) képviselő és Csendes Lajos, Koltó polgármestere leplezte le. Az ünnepségen részt vett Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete is.
Fricz Tamás: Az Obama-levél margójára
Néhány nappal ezelőtt a Civil Összefogás Fórum (CÖF) nyílt levelet intézett Barack Obamához, az Egyesült Államok elnökéhez, tiltakozva a vezető amerikai sajtóban a Magyarországgal, a magyar kormánnyal szembeni barátságtalan fellépések miatt. Levelünk margójára szeretnék még néhány gondolatot felvázolni.
Magyarország, a magyar civil társadalom azért küzdött 1956-ban és 1989-ben is, hogy kivívja a szabadságát és nemzeti függetlenségét. Ugyanazt tettük, mint az Egyesült Államok a függetlenségi háborúban. Összetart tehát bennünket a szabadság és a nemzeti önállóság iránti vágy és elkötelezettség, ez az az érték, mely országainkat nemzetté formálja.
Közös, kölcsönösen tiszteletben tartott alapértékek kötik össze tehát a két országot. Éppen ezért meglepő fordulat, hogy az elmúlt időszakban az Egyesült Államok meghatározó lapjaiban (The New York Times, The Wall Street Journal) az országunkkal szembeni szankciókra szólítják fel a saját országuk politikai vezetését csakúgy, mint az Európai Unió vezetőit.
Abból kiindulva, hogy a magyar kormány sérti, korlátozza a jogállamiságot, sérti a szabadságjogokat, arra szólítják fel – példátlan módon – az Európai Uniót, hogy vezessen be jogi és pénzügyi szankciókat Magyarországgal szemben, korlátozza a fejlesztési támogatások kifizetését. Egy magyar származású politológus, Charles Gáti pedig azt javasolta, hogy kormánya tegye alacsonyabb színvonalra az amerikai nagykövetség és a magyar kormány viszonyát, tudatos eszközökkel lépjen fel az Egyesült Államok az Orbán-kormányt védő értelmiségiekkel szemben és így tovább.
A civil állampolgárok, a magyar emberek többsége számára elfogadhatatlanok e javaslatok és fellépések. Nem érthető és nem fogadható el, hogy egy szabadságszerető nép sajtója és egyes közéleti személyiségei egy másik szabadságszerető néppel szemben ilyen barátságtalan módon lépjenek fel.
Az említett lapok és közéleti személyiségek természetesen azzal érvelnek, hogy a magyar szabadság védelme érdekében lépnek fel, s ezért tesznek javaslatokat a magyar viszonyokba való beavatkozásra. Azonban annak eldöntése, hogy van-e szabadság, jogállamiság és demokrácia Magyarországon, a mi dolgunk és nem az Egyesült Államoké. A magyar civileknek, a magyar állampolgároknak kell eldöntenünk, hogy mit gondolunk a saját politikai rendszerünkről, s ha azt látjuk, hogy sérülnek az emberi jogok és sérül a demokrácia, akkor nekünk lesz a dolgunk, hogy választásokon vagy egyéb módszerekkel leváltsuk a regnáló kormányt.
Ha igaz az – márpedig igaz –, hogy az USA és Magyarország a demokrácia elkötelezett híve, akkor megkérdezném: nem az a legalapvetőbb igazság, hogy a népnek, a civileknek kell dönteniük az országuk kormányának sorsáról, s nem egy, bár szövetséges ország vezetésének, sajtójának, magyar származású, de a magyar kormányt gyűlölő politológusának?
Egyszóval és összegezve: mint barát a barátot, mint szövetséges a szövetségest, kérjük a szerkesztőségeket és a közéleti személyiségeket, hogy hagyják abba a szankciókkal való kacérkodást Magyarország ellen. Az, hogy a szabadságjogok és a jogállamiság mennyiben, vagy egyáltalán sérül-e Magyarországon az Orbán-kormány alatt, lehet vita és elméleti konferenciák tárgya, miként az is, de nem lehet szankciók kérdése.
Magyarország nem Észak-Korea, nem Kuba és nem Kína – mely utóbbi országgal az USA egyébként szoros gazdasági és pénzügyi kapcsolatban van, bizonyára azért, mert Kína példás demokrácia –, hanem egy EU-s tagállam, mely tagállamok egyes intézkedéseiről ugyanúgy zajlanak viták, mint Magyarország egyes intézkedéseiről, de ezek a viták demokratikus országokon belüli viták, amelyek egyes jogszabályokról és döntésekről szólnak, nem pedig arról, hogy mondjuk Franciaország, Nagy-Britannia vagy Szlovákia, vagy éppen Magyarország demokrácia-e vagy sem
Az Egyesült Államok tudja a legjobban, hogy a világban óriási válságok és változások zajlanak, s kiderült az is, hogy Francis Fukuyamának nem lett igaza, a liberális demokrácia nem a történelem vége; ez pedig azt is jelenti, hogy minden országnak, így Magyarországnak is joga van ahhoz, hogy keresse a számára leginkább megfelelő demokratikus modellt a válságból való kijutásra.
Ezek a módszerek lehetnek egyediek, sajátosak és szokatlanok is, hiszen ma már nem csak egyfajta (neoliberális, vagy amerikai szemmel neokonzervatív) demokratikus modell létezik vagy létezhet, s senki nincs abban a helyzetben, hogy másokat rákényszerítsen egyetlen demokratikus modell alkalmazására.
S bár Magyarország civiljei és állampolgárai meg vannak győződve arról, hogy országunk fontos tagja a demokratikus országok közösségének, mégsem gondoljuk, hogy Magyarország súlyához mérten felér az ukrán–orosz, az iraki, a szíriai, az Iszlám Állammal kapcsolatos, a zsidó–palesztin és számos más, a világ sorsát befolyásoló konfliktus súlyával és jelentőségével. A Magyarország iránti figyelem tehát akár megtisztelő is lehetne, ám ezúttal kifejezetten aránytévesztés és pótcselekvés a jóval nagyobb jelentőségű világkonfliktusokkal kapcsolatos tehetetlenség árnyékában.
Magyarország nem autokrácia, nem diktatúra és nem antiszemita ország. Magyarország nem más, mint az alapvető emberi jogokat és a demokráciát elfogadó, e kereteken belül új modellekkel kísérletező állam. Akárhogy is, talán mi jobban látjuk a saját viszonyainkat, mint azok, akik több ezer kilométerről ítélkeznek országunkról. Természetesen az amerikai lapok azt írnak, amit akarnak, de semmi jóra – csak félreértésekre – vezet az, ha az amerikai sajtó igaztalan dolgokból indul ki és rossz következtetésekre jut.
Mindettől függetlenül: a szabadság és a nemzeti függetlenség – közös értékeinek – tisztelete jegyében barátsággal köszöntjük Amerikát.
Isten óvja meg az amerikai–magyar barátságot!
Kárpát-medence őshonos fafajtái - Szelídgesztenye
Közepes termetű, 20 méter magasra is megnövő fa, törzse zömök, gyakran csavarodott, vastag ágakra bomló. Koronája sudaras, sátorozó. Levelei lándzsásak, 12-20 cm hosszúak, bőrszerűek.
Virágai levélhónalji, felálló összetett füzérekben nyílnak. A porzós virágok leple halványsárga. Jóval lombfakadás után, június második felében virágzik. Termései fényes, sötétbarna színűek, hármasával zárt, gömbölyded, tövises kupacsban ülnek, mely éréskor négy részre hasad.Hosszú életű (300-400 év), lassan növő faj.
Őszi lombszíne sárgásbarna. Dombvidéki – középhegységi mészkerülő (savanyú talajú) erdőkben fordul elő. Hazánkban elsősorban az Alpok-alján található.
Szeress, ne kérdezd...
"Szeress, ne kérdezd, hogy miért,
ha nem magamért: magadért,
a jövőért, egy napodért,
ezért a meleg mosolyért,
mit mégis ízlelhetett ajkad,
ennyiért,
ízéért e friss pillanatnak."
Szeress, ne kérdezd...- részlet
Illyés Gyula (1902-1983) - író, költő