A magyar konyha ínyencségei – Sóskaszósz hagymás krumplival, tükörtojással
A sóskaszósz hozzávalói:
0,5 kg friss sóska (szezonon kívül, fagyasztott)
2 dl tej
1 kis pohár tejföl
cukor - ízlés szerint, de legalább 5 dkg
2 evőkanál
olaj
2 evőkanál étkezési keményítő (esetleg liszt)
só
Elkészítés: A sóskát folyó víz alatt alaposan megmossuk és lecsepegtetjük. A sóskalevelekről lehúzzuk a szárat és a középső, fő eret.
Az olajon megfonnyasztjuk a leveleket, majd a tejjel felöntjük, és elkezdjük forralni, ha szükséges, még vízzel hígítjuk.
Mikor a sóskalevelek összeestek, forralunk egyet rajta, majd merülőmixerrel leturmixoljuk.
Visszatesszük a tűzre, sózzuk, cukrozzuk, és lassú tűzön forraljuk.
Közben a 2 kanál keményítőt összekeverjük, a fél deciliter vízzel felhígított tejföllel és behabarjuk az ételt. Ízlés szerint utánasózzuk, cukrozzuk. és két percig még kavargatás mellett forraljuk.
A hagymás krumpli hozzávalói:
0,5 kg krumpli
1 nagy fej vöröshagyma
1-2 dl tej
só
2 evőkanál olaj
1 kávéskanál őrölt pirospaprika
kevés bors
Elkészítés: A krumplit héjában megfőzzük, és pucoljuk meg, vágjuk fel kisebb kockákra. A hagymát szintén pucoljuk meg, vágjuk fel apróra.
Egy serpenyőben hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és kevergetve addig pároljuk, míg kezd szép színt kapni.
Ekkor tegyük bele a pirospaprikát, öntsük hozzá a krumplit, majd ízlés szerint szórjuk meg borssal, és sóval. Keverjük, süssük pár percig, közben törjük kicsit össze.
Amikor elkezd pirulni, mindig adunk hozzá egy kevés tejet. Folyamatosan kevergetjük, mert a tejcukor leégne. Amikor elfogy a tejünk, kicsit megkapatjuk, de nem égetjük le.
Akkor jó, ha nem száraz, de szép színt kapott a pirítástól.
A sóskaszószunk mellé téve, tükörtojással tálaljuk az ételünket.