Az ember egy porszem

                      "Az ember egy porszem a természet megfoghatatlanságához képest." Paál László (1846-1879) - festőművész

2014. November 14. 17:11

Balaton, Balaton, Balaton

                          "A Balaton ábránd és költészet, történelem és hagyomány, édes-bús mesék gyűjteménye, különös magyar emberek ősi fészke, büszkeség a múltból s ragyogó reménység a jövőre." Eötvös Károly (1842-1916) - politikus, ügyvéd, író, publicista

2014. November 14. 02:16

Móra Ferenc: A hegedű

                            Móra Ferenc: A hegedű Gyerek voltam még, Annak is aprócska. Egyéb játékom Nem volt, csak egy ócska, Vén hegedű, mit Poros nyugalomban Leltem a lomban, Valamely sarokban. Az Isten tudja, Ott ki felejtette, Hol porlad a kéz, Amely odatette: De megörültem Én neki felette, Bár nem is sejtém, Mire való vóna. Mellette nyűtten Hevere vonója. Róluk a port biz Le se törülgettem Hanem azonnal Szolgálatba vettem: Lónak a hangszert, Kardnak a nyirettyüt. Mulattam vélük Hol külön, hol együtt, Mikor miképen Kivánta a játék. Az igaz célra Rá mégse találék, Bármi csapongó A gyermeki elme. (Ó, ha ma olyan Félannyira lenne!) Megesett olykor, Persze akaratlan, Hogy vonómmal a Húrok közé kaptam: Zörgött, csikorgott, Kínosan sikongott, De nem kedveltem Ezt a fura hangot. Egyszer azonban, Isten tudja honnan: Hozzánk egy vándor Egyszerre betoppan. Orcája sápadt, A ruhája tépve, Nem mertem nézni Ragyogó szemébe. Megáll előttem, A hegedűt nézi, Csak nézi, nézi S kezembül kivészi. Lágyan, szeretettel Lefujja porát, Megpengeti halkan A húrok sorát, Aztán szilajan Álla alá kapja, A tépett vonót A húrokra csapja, És húzza, húzza Egyre tüzesebben. Sohse hallottam, Ilyet életemben! Olyan volt, mintha Röpitne hinta És rengve-ringva Szállnék föl a mennybe, Az Isten elejbe S kristályteremekbe Az angyalok serge Játszna velem. Aztán olyan volt, Mintha anyám Ringatna lágyan Szelid karán S már szenderegtem Lassú dalán, Mikor a vándor Ment, ahogy jött: lopva, Hegedűm dobva Szótlan a sarokba. Én meg sieték, Lázban dideregve, Csuda-hegedűm Zárni a szivemre. Esengtem neki, Kezem összetéve (Ki nem volt gyerek, Kinevethet érte): Hogy jöjjön elő a Tündér, aki benne Lakik s az elébb Szivem telezengte! Csak jöjjön elő Fátyolköntösében, Ahogy tanultam A dajkamesében, Csak jöjjön elő A drága, a fényes S ami az enyém, Minden az övé lesz! Csak jöjjön elő: Rimánkodtam egyre... S még szorosabban Szoritom szivemre. A fa nyöszörgött, Mintha lelke lenne: Megtudom mindjárt, Hogy mi lakik benne? Faragó-fúró Szerszámot kerestem: A hegedűnek Húrjait leszedtem, Fájának vésőm Neki feszitettem S csak ahogy széttört Apró darabokra, Néztem zokogva A drága romokra. Ó, de nem a kárt, Nem a játék vesztit: Sirattam azt, hogy Nem találtam semmit... Azóta eljárt Az idő felettem, Nemcsak megnőttem, Hanem ez egyben, Meg is öregedtem: Hiába tanultam, Meg nem javultam, Máig se okultam. Ma is, ami szép Akad az utamba, Lelket keresek Gyerekésszel abba, Mindig apróra Bontogatom. S a semmit mindig Megsiratom. Gyerek voltam még, Annak is aprócska. Egyéb játékom Nem volt, csak egy ócska, Vén hegedű, mit Poros nyugalomban Leltem a lomban, Valamely sarokban. Az Isten tudja, Ott ki felejtette, Hol porlad a kéz, Amely odatette: De megörültem Én neki felette, Bár nem is sejtém, Mire való vóna.   Mellette nyűtten Hevere vonója. Róluk a port biz Le se törülgettem Hanem azonnal Szolgálatba vettem: Lónak a hangszert, Kardnak a nyirettyüt. Mulattam vélük Hol külön, hol együtt, Mikor miképen Kivánta a játék.   Az igaz célra Rá mégse találék, Bármi csapongó A gyermeki elme. (Ó, ha ma olyan Félannyira lenne!) Megesett olykor, Persze akaratlan, Hogy vonómmal a Húrok közé kaptam: Zörgött, csikorgott, Kínosan sikongott, De nem kedveltem Ezt a fura hangot.   Egyszer azonban, Isten tudja honnan: Hozzánk egy vándor Egyszerre betoppan. Orcája sápadt, A ruhája tépve, Nem mertem nézni Ragyogó szemébe. Megáll előttem, A hegedűt nézi, Csak nézi, nézi S kezembül kivészi. Lágyan, szeretettel Lefujja porát, Megpengeti halkan A húrok sorát, Aztán szilajan Álla alá kapja, A tépett vonót A húrokra csapja, És húzza, húzza Egyre tüzesebben.   Sohse hallottam, Ilyet életemben!   Olyan volt, mintha Röpitne hinta És rengve-ringva Szállnék föl a mennybe, Az Isten elejbe S kristályteremekbe Az angyalok serge Játszna velem. Aztán olyan volt, Mintha anyám Ringatna lágyan Szelid karán S már szenderegtem Lassú dalán, Mikor a vándor Ment, ahogy jött: lopva, Hegedűm dobva Szótlan a sarokba. Én meg sieték, Lázban dideregve, Csuda-hegedűm Zárni a szivemre. Esengtem neki, Kezem összetéve (Ki nem volt gyerek, Kinevethet érte): Hogy jöjjön elő a Tündér, aki benne Lakik s az elébb Szivem telezengte! Csak jöjjön elő Fátyolköntösében, Ahogy tanultam A dajkamesében, Csak jöjjön elő A drága, a fényes S ami az enyém, Minden az övé lesz! Csak jöjjön elő: Rimánkodtam egyre... S még szorosabban Szoritom szivemre.   A fa nyöszörgött, Mintha lelke lenne: Megtudom mindjárt, Hogy mi lakik benne? Faragó-fúró Szerszámot kerestem: A hegedűnek Húrjait leszedtem, Fájának vésőm Neki feszitettem S csak ahogy széttört Apró darabokra, Néztem zokogva A drága romokra. Ó, de nem a kárt, Nem a játék vesztit: Sirattam azt, hogy Nem találtam semmit...   Azóta eljárt Az idő felettem, Nemcsak megnőttem, Hanem ez egyben, Meg is öregedtem: Hiába tanultam, Meg nem javultam, Máig se okultam. Ma is, ami szép Akad az utamba, Lelket keresek Gyerekésszel abba, Mindig apróra Bontogatom.   S a semmit mindig Megsiratom.  

2014. November 13. 22:58

Erdélyben és az elcsatolt részeken javában folyik az államelnöki választás kampánya

                        Tisztelt miniszterelnök úr! Eszembe jutott, mert a közeli kampuszból áthallatszik a “Muie Ponta” skandálásának szűnni nem akaró zaja. Üzenetemet magyarul írom, csak azért mert naponta számtalanszor szegik meg nyelvi jogainkat, de azért is, mert ön elég jól tudhat magyarul, ha olyan sok magyar nyelvű kampány anyaggal sikerült előállnia. “Érte vagyunk, rá szavazunk” ezek az üzenetek fogadták a székelyföldi polgárokat, én nem vagyok önért. Én mától fogva ön ellen vagyok, ön ellen és mindaz ellen, amit megtestesít. A hatásvadász, középszerű, félművelt, karrierista, arrogáns, korrupt emberek ellen. Egy vagyok a sok-millió román állampolgár közül, de nem félek kinyilvánítani a véleményemet. Nem akarok egy ön által totálisan kontrollált országban élni. Az, hogy eddig viszonylagos csendben tűrtem balkanizáló rendszerét, abban a hitben élve, hogy hamarosan véget ér. Nem kizárólag magyarként, mert úgy pláne nem kedvelem MOGYE, Székelyföld és a székely zászló megtagadása miatt is, de ettől függetlenül, mint a történelem fintoraként román állampolgárnak született egyén elítélem és alkalmatlannak tartom. Alkalmatlannak tartom a legmagasabb állami funkció betöltésére és mindent meg fogok tenni a magam erejéből, hogy azt soha ne érhesse el. Hiszen az ön győzelme a magafajták győzelmét jelentené és elvenné minden értelmét annak, hogy ebben a reményvesztett, lesajnált országban próbáljak életet építeni. Nekem nincsen 25 évem, hogy a rendszerrel szembeni harcra, kritikára pazaroljam. Azt akarom érezni, hogy a pozitív felhajtó erők elindítják az országot egy építkező, megújuló pályán, ahol mindenki hasznosnak érezheti magát és nem kell félnie, hogy amit felépít az a semmibe vész, vagy valaki lefölözi. Ma még megengedem magamnak, hogy a végső megcsemerlés határán, még egyszer kiálljak a véleményem mellett, amit egyenlőnek tartok minden más állampolgár véleményével. Tiszteletben tartom a többség akaratát, de az inkompetencia győzelmét nem tűrhetem. Ötmillió nyugdíjasra és a nacionalista szólamokra támaszkodni egy kampányban több mint árulkodó jel arról, hogy önnek nincs egy víziója, stratégiája az ország jövőjét illetően. Ön csak nyerni akar, hogy tovább etethesse a román államra nehezedő klientúráját, báróit. Ne értse félre, én nem szeretem más pártok, az RMDSZ báróit sem, de ön tartja fenn őket is jelen pillanatban, ezért ön is felelős. Mindennek csak akkor van értelme, ha hiszünk benne, ön az egyházra nem úgy tekint, mint a hitéletéhez tartozó, azt megtestesítő intézményre, hanem mint stratégiai partnerre. Én hinni akarok Románia következő elnökében, minden romániai lakos érdekében. Ha ön nyeri meg az az elnöki funkció olyan szintű erodálásával járhat, hogy talán soha nem lehet hinni e pozícióban. Az ország élére erős, kompetens és bátor elnök kell, ön vallja be, nem az. Most egyik jelöltben sem hiszek, ön annyira meggyőzően mozgósított saját maga ellen, hogy bárkit nevetve szavaznék, meg csak lássam önt egyszer és mindenkorra elsüllyedni. Sok sikert egy szabályos versenyhez, melyben remélem a teleormani jobblétre szenderültek ez alkalommal nem vesznek részt. Fancsali Ernő Kolozsvár

2014. November 13. 22:33

Hungarikumok - A magyar táncház módszer

                                  A  Táncház módszer, mint a szellemi kulturális örökség átörökítésének magyar modellje, nem csupán hungarikum, hanem az UNESCO által elismert szellemi kulturális örökség megőrzését célzó legjobb gyakorlatok listáján is szerepel.     

2014. November 13. 12:34

Emlékképeink - Körhinta című film - 1955 - Főszereplők: Törőcsik Mari és Soós Imre

                            A Körhinta című film 1955-ben készült, 1956-ban bemutatott fekete-fehér, magyar filmdráma. Fábri Zoltán alkotását az 1956-os cannes-i filmfesztiválon Arany Pálmára jelölték. A forgatókönyvet Sarkadi Imre A kútban című, 1954-ben megjelent novellája alapján Fábri Zoltán és Nádasy László írta. 1968-ban a Magyar Filmművészek Szövetsége beválasztotta a tizenkét legjobb magyar film közé (Budapesti tizenkettő), 2000-ben bekerült az Új Budapesti Tizenkettőbe, 2012-ben pedig felvették a Magyar Művészeti Akadémia tagjai által kiválasztott legjobb 53 magyar alkotás listájára is.

2014. November 13. 02:27

Világhírű magyar tudósok, feltalálók - Kempelen Farkas (Pozsony, 1734 - Bécs,1804)

                                Bécsben tanult jogot és filozófiát, majd ugyanitt tisztviselőként kezdett el dolgozni. 1767-ben mint Bácska telepítési kormánybiztosa, betelepítette a néptelenné vált területeket, selyemgyárakat létesített, faluközösségeket szervezett. 1770 táján – elsőként a világon – beszélőgépeket szerkesztett, melyek a belenyomott levegőt az emberi hanghoz hasonló levegőrezgésekké alakították át. Az egyetlen megmaradt példány ma a müncheni Deutsches Museumban van. A beszédkeltő gép élethű, működő mása a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetében. Újabb találmánya volt a gőzkondenzátorral tervezett gőzgép. Buda vízellátásának javítására vízemelőt tervezett két szivattyúval. A Duna partján fúrt kutakból a mai Várbazár helyén felállított lóhajtásos szivattyúk húzták fel a vizet. Kempelen megszerkesztette a gőzturbina ősét és 1788-ban benyújtotta találmányát II. József császárhoz. Másik híres találmánya a sakkozógép, melyet 1769-ben készített. A Török néven híressé vált gépben ugyan egy ember is el volt rejtve, de ez a találmány újszerűségéből keveset von le, hiszen az ember nem volt a közönség számára látható, hanem rafináltan elhelyezett tükrök és rések segítségével belülről tájékozódott. Ötvösként, költőként, íróként, és építészként is tevékenykedett: a budai vár egyes részeit ő építette újjá, ő tervezte a Várszínházat, a pozsonyi várban vízvezetékrendszert épített ki, és a schönbrunni szökőkutak is az ő alkotásai; emellett nyomdai szedőládát, nyomtatógépet a vakok oktatásához és gőzgépet is készített. 1772-ben írógépet készített Paradis Teréz, a vak bécsi zongoraművésznő részére, mozgatható betegágyat épített a himlőben megbetegedett Mária Teréziának.

2014. November 13. 01:18

Egy szabad ember - Kertész Imre, aki nem tett eleget az elvárásnak, hogy azt hazudja: Magyarországon dúl a diktatúra

                        Baj van az amerikai sajtószabadsággal. El kellene hozzájuk küldeni Neelie Kroes médiaügyekért felelős EU-biztost, aki azonnal rátapintott a magyar médiatörvény aggályos pontjaira. Biztosan meg tudná regulázni a The New York Timest is. Az ismert amerikai lapban ugyanis nem jelenhetett meg saját újságírójuk Kertész Imrével készített interjúja. Úgy látszik, föl sem merült bennük, hogy egy Nobel-díjas íróval kulturált országban ilyet nem szokás tenni. Előfordulhatnak persze extrém nyilatkozatok, például az illető Nobel-díjas agyba-főbe dicséri a nagy hadvezér Sztálint, aki leleményesen létrehozta a remekül működő Gulag-rendszert, vagy ájultan dicséri Hitler autópálya-építési projektjét, s egyéb tevékenységére nem veszteget szót. De itt semmi ilyesmi nem történt. Kertész Imre mindössze azt merte mondani az őt kérdések kalodájába zárni akaró riporternek, hogy Magyarországon nincs diktatúra. Hogy „a helyzet kielégítő”, és ő amúgy „remekül érzi magát”. A riporter itt nyilván elszontyolodott, nem azt rendelte tőle a The New York Times, hogy egy elégedett Nobel-díjas arról beszéljen, Magyarországon nincs félelem uralta légkör. Nyilván médiaterrorról, fasiszta csizmák csattogásáról, korrupcióban fuldokló kormányról szeretett volna hallani. Ehelyett Kertész Imre azt mondta: „Ha az ember szabadon írhat és véleményt nyilváníthat, nyíltan kifejezheti az ellenvéleményét és szabadon utazhat, akkor egyszerűen képtelenség diktatúráról beszélni.” Mi ezt ebben az országban pontosan tudjuk. Mivel azonban keserűen szembesülünk azzal, hogy egy nyugati újság riporterének diktafonja előtt jelentős művészek sem képesek ellenállni a sugallt válaszok szirénhangjainak (Fischer Iván, Schiff András), nagyon tudjuk méltányolni Kertész Imre visszafogottságát, realitásérzékét. Idősebb íróknál előfordul, hogy életük alkonyán sutba vetve minden egyebet, olyan dolgokról kezdenek beszélni, amit „nem vártak tőlük”. Ilyen fordulatot érzékelhettünk Günter Grassnál a Ráklépésben megírásával, és Cseres Tibornál is, amikor a Hideg napok után megírta a bácskai vérengzést. Ilyennek érzem Kertész Imre szavait is. Van egy életkor, amelynek elérése után nem érdemes, csak az igazságot mondani. Kertész nem tett többet, csak leírta a mai magyar valóságot egy amerikai újságírónak, akinek „halvány sejtelme sincs arról, mi az a diktatúra”. Micsoda nyomás alatt vagyunk mi, hogy még ez sem jelenhetett meg! Kertész Imre már okozott meglepetéseket azoknak, akik azt hiszik, ismerik őt, pedig csak felületes feltételezéseik vannak róla. Hatalmas követ dobott a dogmatikus gondolkodás állóvizébe, amikor nem sokkal Nobel-díjának átvétele után kijelentette, hogy a Sorstalanság valójában a Kádár-rendszerről szól. Némelyek azt sem tudták megemészteni, hogy augusztus 20-án átvette a magyar kormánytól a Szent István-rend kitüntetést. (A liberális Magyar Narancs nem szégyellte ezt a címet: Kertész Imre leendő díja – A nagy valagrend. 2014. augusztus 17.) Kertész a díj átvételével idén ugyanazt fejezte ki, mint a New York Times újságírójának tavaly nyáron: nincs diktatúra. Kizártnak tartom ugyanis, hogy a Sorstalanság írója egy diktátortól kitüntetést fogadna el. Néhány éve Kertész a Die Weltben, indulatai által kissé elragadtatva kikérte magának, hogy őt magyarnak tartsák. Miközben ő is tudja: magyar voltunkat nem lehet csak úgy levedleni. Amikor kiváló könyvei, mély gondolatai, Nobel-díja ellenére egy amerikai lap nem tartotta érdemesnek közölni mondatait, csak mert nem volt hajlandó leköpni azt az országot, ahol született, szenvedett, szeretett, Kertész Imre mégiscsak megérezhette, hogy magyar. Körmendy Zsuzsanna - mno 

2014. November 13. 01:00

Nem jutott dűlőre az RMDSZ-szel az Európai Néppárt elnöke - Az RMDSZ politikája továbbra is gusztustalan, gyomorforgató

                        Joseph Daul hiába kért támogatást Iohannisnak, az RMDSZ hajthatatlan maradt. Az Európai Néppárt (EPP) elnöke kedden Bukarestbe látogatott, hogy támogatásáról biztosítsa Klaus Iohannist, a Keresztény-liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltjét. Joseph Daul találkozott az Európai Néppárthoz tartozó pártok vezetőivel. Sajtótájékoztatón elmondta: azért kampányol Iohannis mellett, mivel meggyőződése, hogy nem Victor Ponta, hanem Iohannis igazodik majd a néppárt értékeihez, és tiszteletben tartja a a jogállamiságot és felveszi a harcot a korrupció ellen. Arra az újságírói felvetésre, hogy sem az RMDSZ, sem a szintén EPP-tag PMP (Elena Udrea pártja) nem javasolta támogatóinak, hogy szavazzanak Iohannisra, Joseph Daul azt mondta, az összes jobboldali párt képviselőivel találkozott. „Bizonyos pártok azt mondták, hogy jobb, ha nem támogatják közvetlenül Iohannist, mivel egy közvetett támogatás több szavazatot hoz”. „Aztán vannak mások is, akiknek elmondtam, hogy nem normális, hogy nem támogatják Iohannist, ugyanis a jobbközép családnak egységesnek kellene lennie, hogy megnyerhesse a választást.  Kelemen Hunor a találkozó után azt nyilatkozta: az RMDSZ nem változtat álláspontján, miszerint egyik jelöltet sem támogatja a második fordulóban. Az RMDSZ ezúttal is a szokásos módján jár el: hazugságokkal, csúsztatásokkal altatja el saját szavazó bázisát, hogy továbbra is sütögethesse saját vezetőinek pecsenyéjét, amit ezúttal a magyarok által vállalhatatlan, magyargyűlölő Ponta és pártja "szövetségeseként érhet el. Undorító!

2014. November 12. 20:11

Kertész Imrében megmozdult a lelkiismeret? - A "sajtószabadság nevében" a New York Times azt akarta, hogy Kertész Imre - ha már Nobel-díjat kapott - hazudja azt, hogy Magyarországon diktatúra van

                      Az USA politikai, gazdasági, társadalmi elitjét oly mértékig elöntötte a szenny, hazugság, az aljas manipulációk szövevénye, hogy az már a demokrácia alapjait kezdte ki Az amerikai sajtószabadság nem az emberek az információhoz, a tényszerű hírekhez való jutásának a jogát, hanem a globális pénzhatalmi diktatúra által irányított médiát “szabadságát” jelenti. Az amerikai sajtószabadság a szerkesztőségek, a hamis újságírók, “szabadságát” jeleneti. A társadalomhoz, az emberekhez csak bizonyos hírek, és azok is csak “bizonyos” megvilágításban juthatnak el - olyan tálalásban, amelyek “megfelelnek a globális hatalom érdekeinek. Amelyik orgánum esetleg “kilógna” ebből a sorból”, és nem tejesíti az “elvárásokat” az egészen egyszerűen “nem kívánatosnak, antidemokratikusnak” minősíttetik – és kész! Kiakadt a New York Times-tól a 85 éves Kertész Imre is. A Nobel-díjas író szerint a neves amerikai lap azért nem hozta le a vele készült interjút, mert nem kritizálta eléggé a magyarországi állapotokat – írja a Szombat című újság. A New York Times újságírója arra akarta rávenni Kertész Imrét, vallja be: Magyarországon diktatúra van. “Megkérdezte, hogy mi a véleményem a magyarországi helyzetről. Azt válaszoltam, hogy a helyzet kielégítő, remekül érzem magam, mire az újságíró meglepődött. Úgy tűnt, az a benyomása, hogy megfélemlítve érzem magam a politikai hangulat miatt ” – idézte az író szavait a hazai lap. A Válasz.hu egyébként publikálta az interjú egy másik részletét is, amelyben Kertész kifejti, hogy nincs mindennel megelégedve, ami Magyarországon történik, de szerinte túlzás lenne azt állítani, hogy az országban diktatúra lenne, mert hazánkban egészen egyszerűen, nincsen diktatúra. Patrióta Európa Mozgalom, Index, Szombat, Blikk, Válasz.hu

2014. November 12. 13:18
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

299. oldal/864