Sanghaj a második kínai város, ahol Petőfi Sándor-szobor áll 2007 óta.. Az elsőt 2003-ban leplezték le Pekingben.
Petőfi kínai ismertsége ma is jelentős. A kínai azon kevés nyelvek közé tartozik, amelyre a magyar költőóriás összes művét lefordították. Ennél is nagyobb hatású, hogy Petőfi-vers ma is szerepel a kínai középiskolás tananyagban.
Az egész folyamat magvát valószínűleg Lu Xunnál kell keresnünk. Lu Mao Cetung kedvenc írója és irodalmi “iránytűje” volt, bár már nem élt, amikor Mao hatalma kiteljesedett. Lu Japánban ismerkedett meg Petőfi költészetével, és írt róla egy tanulmányt, amelyben jelentékeny költőnek minősítette. (Lu Xunnak egyébként Kiskőrösön állítottak szobrot.)
Lázár János a Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte, a baloldal öngólt lőtt a plakátháborúval, azóta növekszik ugyanis igazán a visszaküldött konzultációs ívek száma, amióta az ellenzéki aktivisták megrongálták a plakátokat.
Ausztriában, Spanyolországban, Dániában, Svájcban, Nagy-Britanniában, ahol a magyar plakátok szövegeinél sokkal durvább hangnemben hívták fel a figyelmet a bevándorlás veszélyeire, illetve figyelmeztették az unióba érkezőket a kötelességeikre. Ilyen szövegű plakátok jelentek meg: Gazdasági okokból nem jár menedékjog Ausztriában, vagy A Raval (Barcelona egy városrésze) nem válhat iszlám gettóvá.”, „Ha Dániába jössz, dolgoznod kell.”
A többnemzetiségű Svájcban „Állítsuk meg a tömeges bevándorlást!” felhívással tudatosították a problémát. „Illegálisan vagy Nagy-Britanniában? Menj haza, vagy nézz szembe a letartóztatással!”
„Esélytelen, Ausztrália nem lesz az otthonod.” Veneto olasz tartomány elnöke kijelentette, hogy a bevándorlók szerinte időzített bombák. Brit állásokat a brit munkásoknak – tiltakoztak az angolok.
Napi Gazdaság
Lázár János szerint nem tudjuk megállítani Nyugat-Európa elszívó hatását, mint ahogy Nyugat-Európa nem tudja megállítani Amerika elszívó hatását. Amivel tudunk versenyezni, és amiről nem szabad lemondani – hogy lehet, hogy Nyugat-Európában többet keresnek, de élni itt jobban tudnak.
Azok a társadalmak úgy vannak kitalálva, hogy amit keresel, azt be is szedjék tőled, tehát abban vagy érdekelt, hogy elköltsd, amit kerestél. Nekünk az a mozgásterünk, hogy világosan lássuk, hogy a saját szülőhelyeinket, közösségeinket, élőhelyünket megpróbáljuk komfortosabbá tenni. Nem a fizetés a versenyképes, a hely a versenyképes.
Népszava
A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a diákok rendkívül kulturáltan fejezték ki véleményüket egy általuk fölöslegesnek érzett, a holokauszt története c. új tantárgy, bevezetéséről. Nem hőbörögve, tanítási órákat ellehetetlenítve, hanem értelmes, átgondolt érvekkel szegültek szembe egy rossz döntéssel. „A tantárgy olyan politikai állásfoglalást rejt magában, amellyel többségünk nem kíván azonosulni semmilyen formában” – olvasható a diákok levelében. „Célszerűbbnek érezzük egy Népirtások a XX. században nevű óra bevezetését, melyben egyenlő arányban jelennek meg a különböző nemzetek és (vallási, etnikai) kisebbségek ellen elkövetett erőszakos cselekményekről szóló tananyagok – hiszen a keresztény szellemiség az egyenlőség és tisztesség nevében ezt követelné meg.
A tárgy ezzel érzékeltetné minden emberi élet értékét, így minden népirtás egységes és egyenlő mértékű elutasítását.” Nincs ebben a levélben tehát semmi meggondolatlanság, sőt, az a kínos érzésünk van, hogy ezek a diákok az adott kérdéskörről sokkal felelősségteljesebben és érettebben gondolkodnak, mint akiknek levelüket címezték. Nem mindenki szeret hajlongani sulykolt diktátumok és erős akarat előtt. Most kellene visszavonni a hibás elhatározást.
Magyar Hírlap
“Másképp harcol a közösségért is, aki a kisebb közösségnek, egy népes családnak az életében naponta érzi és viszi a többekért való felelősséget.”
Márton Áron (1896-1980) – erdélyi magyar katolikus püspök és író
"A baj és az aggódás megoszlik, viszont az öröm megsokszorozódik a népes család tagjai között."
Márton Áron(1896-1980) - erdélyi katolikus püspök és író
Festő és műkritikus, az MTA levelező tagja. Nagy szerepe volt a Képzőművészeti Társulat megalakításában. Előbb jogász és nevelő volt, majd Bécsben és Münchenben festeni tanult. 1867-től a Kisfaludy Társaság tagja. 1871-ben állami megbízás alapján megszervezte a Rajztanárképzőt, amelynek első igazgatója volt. Romantikus tájképei közül legjelentősebbek A száműzött parkja és Kilátás a Normafától c. művei.
Szigorú, akadémikus szellemű műkritikai tevékenysége szemben állt az újabb művészi törekvésekkel. Az ő bírálata miatt vonult vissza egy ideig Szinyei Merse a művészeti életből és hagyta abba a rendszeres festést. Művei a Magyar Nemzeti Galéria és a Történeti Múzeum tulajdonában vannak.
Nem lát lehetőséget ara Móse Jaalon izraeli védelmi miniszter, hogy még az ő életében létrejön egy stabil megállapodás a palesztinokkal.
Az amerikai Rand Corporation tanulmányából az derül ki, hogy Izrael tíz év alatt százhuszonhárommilliárd dollárt, a palesztinok pedig ötvenmilliárdot nyernének, ha sikerülne egyezségre jutniuk az egymás mellett békében élő zsidó és palesztin államról.
Barack Obama szerint az izraeli miniszterelnöknek a palesztin állam megteremtéséhez szabott feltételei Izrael hitelességét veszélyeztetik.
Hillary Clintonnak ismét kínos körülmények között befolyó adományokkal kell elszámolnia. Dollármilliárdokkal gyarapodott a Clinton Alapítvány svédországi adománygyűjtő kirendeltsége, miközben Stockholm azért lobbizott a Hillary Clinton vezette amerikai külügyminisztériumnál, hogy ne szankcionálja Svédországot az Iránhoz fűződő üzleti kapcsolatai miatt.
Clinton csapata elutasította, hogy svéd cégeket feketelistára vegyenek.
Magyar Hírlap
Münchenben és Párizsban tanult, majd Budapesten telepedett le, ahol kezdetben, illusztrálással, később aprólékosan kidolgozott tanulmányfejek és arcképek festésével foglalkozott. Fényképhűségű rutinos képmásai keresett arcképfestővé tették. Nagyméretű képein is miniatúraszerűen oldotta meg a szövetek, a bőrfelületek, az arc részleteit. Az ún. műcsarnoki naturalizmus jellemző képviselője volt. Egy ideig Budapesten magánfestőiskolát tartott fenn. Számos díjat nyert, és vett részt kiállításokon 1928-tól a budapesti Képzőművészeti Főiskola tanára volt. Rózsavölgyi Gyula, Női akt a műteremben, Kléh István (1920), G. H. Becker porosz kultuszminiszter (1932), Odry Árpád a Hamlet szerepében, Önarckép című művei a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában vannak.