"Annak idején azt mondták, a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz. Szerintem ma az ország felépítéséhez is három dolog kell: munka, munka és munka."
Teleki Pál (1879-1941) - geográfus, politikus, miniszterelnök, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, tiszteletbeli főcserkész
A hazánkról szóló német sajtótudósítások tekintélyes része egyoldalú, torz és akár tartalmilag is hibás – állapította meg a Német Külpolitikai Társaság.
A „torz képet” a német politikai közélet „egyre inkább magáévá teszi”, holott „Magyarország továbbra is szabad és demokratikus jogállam, a sajtó nem szenved cenzúrától, az igazságszolgáltatás intézményi függetlensége adott, az Orbán-kormány pedig nem támogatja az antiszemitizmust”.
A tanulmány bemutatóján a kutatócsoport elnöke, Klaus von Dohnanyi egykori szociáldemokrata német szövetségi oktatási és tudományos miniszter elmondta: kilenc fő témakört, köztük a jogállamiság, a hatalmi ágak szétválasztása, a választójog, az antiszemitizmus és a hajléktalanság – azonosítottak.
Magyar Hírlap
Nem derül ki, melyek azok a jelenségek, amelyek csupán eltérnek a Németországban megszokott viszonyoktól. „Ez utóbbi esetben azonban sem antidemokratikusnak, sem pedig az európai értékekkel szemben állóknak nem lehetne bélyegezni őket, hanem – az állami szuverenitás elvét tiszteletben tartva – el kellene fogadni azokat” – olvasható az elemzésben.
Orbán tusnádfürdői beszéde igen éles nemzetközi kritikát váltott ki, pedig tartalma erre nem adott okot. Orbán beszédében a szabadság és az emberi jogok tiszteletén alapuló demokrácia keretei között keresett egy olyan utat, amely elvezet napjaink gazdasági liberalizmusától egy erős államig.
Napi Gazdaság
A nemi erőszakról mint a bevándorlás szükségszerű árnyoldaláról beszélt a Klubrádió műsorvezetője. Szelestey Lajos műsorvezető egy migrációval foglalkozó műsorban fogalmazott úgy, hogy „tombol a bevándorló fiatalokban a tesztoszteron”, de mivel nem tudnak „befűzni” egy lányt, ilyenkor sokszor nincs más választás, mint az erőszak.
A rádióműsor egyik betelefonálója felidézte, hogy Stockholmban fél év alatt ezer lányt erőszakoltak meg, az elkövetők döntő többsége pedig bevándorló volt.
A műsorvezető érezhetően zavarba jött az elhangzottaktól. Szelestey arról beszélt, hogy a kultúrák találkozásából sokszor nagyon jó dolgok születnek, tagadhatatlan azonban, hogy „vannak bizonyos árnyoldalai is”.
„Megjönnek a fiatalok, tombol bennük a tesztoszteron, végre nyugodt körülmények közé jutnak, ugyanakkor még az integráció, különösen az első időben, amikor nem beszélik a nyelvet, nem megy”.
Magyar hírlap
Semjén Zsolt kereszténydemokrata miniszterelnök-helyettes szerint egyszer lehet egy országot élhetetlenné tenni; ha integrálhatatlan tömegek jönnek ide, az generációk múlva is érezteti a hatását.
Nemcsak asszimilálhatatlan, hanem integrálhatatlan tömegekről van szó, amelyeknek tagjai az európaitól idegen, sőt néhány esetben ellenséges háttérből jönnek.
A Nemzeti Arcvonal cikkét osztotta meg a Facebookon Széles Gábor milliárdos vállalkozó.
„Érdemes elgondolkodni azon, miből kelnek útra a primitív kannibálok egy olyan országból, ahol azt sem tudják merre van Európa.
Az embercsempészeknek miből fizetik ki a 2-3000 euróra rúgó díjat?
Miből szedik össze ezt az összeget, amikor állítólag éheznek és nyomorognak?
Információk szerint a nemzetközi zsidósághoz köthető, szélsőséges cionista szervezetek állnak a háttérben”.
Népszava
Ismerjük meg Kárpát-hazánkat!
Nézzük meg ezt a rövidfilmet is - ismerjük meg gyökereinket!
Osszuk meg ezt az anyagot is, hogy sokakhoz eljuthasson!
kattints a VIDEÓRA és a képekre - érdemes!
https://www.youtube.com/watch?v=3ufu2Lkoq-8
Meghúzta a vészharangot az olasz hírszerzés ! Néhány hónapon belül ugyanis a félmilliós számot is elérheti azon menekültek száma, akik Líbiából Olaszországba tartanak... Szó szerint menekült-cunami várható - figyelmeztették a hatóságokat előre.
Vörös riadó a szicíliai partok mentén. Szicíliában és Kalabriában 8480 ember kötött ki menedékjogot kérve mindössze 3 nap alatt. A fogadóközpontok és segély-állomások hamarosan összeomolhatnak és nem tudnak megbirkózni a hatalmas nyomással, mely elsősorban Líbiából érkezik embertömegek formájában.
Az olasz belügyminisztérium a helyi prefektusoknak azonnal feladatként adta ki, hogy találjanak további 6500 férőhelyet a már eleve meglévő 70.000 menekült mellett és azon felül !
Az olasz sajtó arról is beszámolt, hogy az olasz nemzetbiztonság már előre figyelmeztetést küldött a hatóságoknak, mely szerint a helyzet az elkövetkező hetekben, hónapokban még drasztikusabban romlani fog ! A negyedmillió és félmillió közötti számot is elérheti a "szerencsétlenek" száma, akik már csak ezt az egyetlen kiutat látják, hogy nincstelenként megérkeznek Európába - lesz, ami lesz, hiszen veszítenivalójuk már nincs.....
Azok, akik szakmailag is elemzik a Líbiából érkező áradatot és menekültkérdést Dél-Európában, ők is cunami-szerű jelenségre hívták fel a figyelmet.
Sokan úgy gondolják, hogy ez legyen a déli államok problémája, pedig ez Európát sújtó válságos probléma hamarosan mindannyiunk gondja is lehet, hiszen ezek az emberek valahol ki fognak "kötni" és megjelennek a határainkon, vagy akár azon belül is, ha nem történnek humanitárius és drasztikus lépések egyszerre.
Mióta az USA és a NATO "rendbe tette" és felbomlasztotta a meglévő legitim államberendezkedést Irakban, Szíriában, Líbiában.....azóta egyedül a háború és a szélsőséges terrorista-csoportok korlátlan terepe lett számtalan ország .
Az Iszlám Állam előretörése miatt Irakban, Szíriában, a most kirobbant harcok miatt pedig Jemenben káosz és szenvedés elől keresnek oltalmat emberek milliói élelem, víz és élhető körülmények nélkül, pusztán a jó Istenre és a segélyszervezetre bízva magukat.....
Világ Helyzete.com
"A világot nem a gonosz fogja elpusztítani, hanem azok, akik végignézik a gonoszságokat, és nem csinálnak semmit."
Albert Einstein (1875-1955) - elméleti fizikus; tudományos és laikus körökben egyaránt a legnagyobb 20. századi tudósnak tartják
Nem tudok szabadulni egy képsortól.
A közszolgálati tévé híradójában láttam. A felvétel valahol Olaszországban készült. A napfényes Itáliában, ahol „a gyerekek úgy hajigálóznak a kétezer éves cserepekkel, mint máshol a papsajttal”. A drága Szerb Antal még így látta őket.
De a most készült filmfelvétel mást sugall.
A képsoron egy utcarészletet látunk. Valami téglafal, a fal mellett sötét bőrű bevándorlók ácsorognak. És mellettük elmegy egy középkorú olasz nő.
A nő siet. Szemében iszonyodás, rémület, értetlenség. Szája és orra elé szorítja fehér sálját. Nyilván az elviselhetetlen bűz miatt, de nem csak azért. Azért is, mert kétségbeesésében ezzel a gesztussal akar valahogy kívül maradni az egész helyzeten. Mint a kisgyerek, aki félelmében eltakarja arcát.
Ebben a képsorban sok minden benne van. Nagyjából benne van minden. Benne van Európa mostani ábrázata.
Ezen az ábrázaton nyomot hagyott az utóbbi harminc-negyven év. Legközelebbi múltunk azon évtizedei, amelyek alatt a Nyugat eljutott a jóléti társadalomból idáig. A félelemig, a reszketésig, a válságokig, a megoldhatatlannak tűnő problémahalmazokig.
Elkerülhetetlen volt mindez?
Elkerülhetetlen volt ez az út, ez a folyamat?
Elkerülhetetlen volt a szája és orra elé fehér sálját szorító olasz nő iszonyata? Az európai polgárok néma értetlensége, elfojtott indulata és kitörni készülő dühe?
Elkerülhetetlen a látvány, ahogy az Anglia felé araszoló kamionokat feltörik az immáron semmivel sem törődő és semmitől, csak a visszatoloncolástól rettegő bevándorlók?
Meg kell szoknunk az európai városokat, parkokat, pályaudvarokat ellepő idegenek látványát? Meg kell szoknunk a félelmet?
Igen. Meg. És azt is tudjuk, mi vezetett idáig. A globális tőkés világgazdaság mohósága vezetett idáig. A nyugati politika farizeussága, aljassága, gazembersége.
Az Egyesült Államok semmivel sem törődő, elviselhetetlen, önérdek-érvényesítő erőpolitikája és mérhetetlen ostobasága vezetett idáig.
A nyugati ember mértékvesztése vezetett idáig. Az istentelenség, a jövőtlenség, a fogyasztás primátusa, a lassú, ám feltartóztathatatlan elhülyülés vezetett idáig. Disznóvá változtatva zabálunk Kirké szigetén, és várjuk Hermészt, az istenek hírnökét, hogy hozza el nekünk a megváltó gyógyfüvet.
Talán már elhozta. Talán a ránk özönlő bevándorlók lesznek a gyógyszereink. Tőlük fogunk kijózanodni, és disznóból visszaváltozni emberré. Talán miattuk tanulunk majd újra mértéket, megtanuljuk újra megbecsülni a világunkat, egymást, a civilizációnkat, az Istenünket, a múltunkat és a jövőnket, az időt, a kultúrát, a porillatú, félhomályos könyvtárakat, a lassú délutánokat, a maradék erdőket, a vizet, a csöndet, a kenyeret, a hagyományokat, nagyszüleink elfelejtett összes bölcsességét.
Vagy elpusztulunk.
S abban ez is benne lesz: „A jogvédők számára nem elvi, pusztán mennyiségi kérdés, hogy adott esetben száz vagy százezer bevándorlóról van szó, s hogy azok egyetlen év vagy egy évszázad leforgása alatt érkeztek, mindez nem érinti az általuk védelmezett jogelv univerzális érvényességét. Akkor sem, ha az emberiség történetében ismert legnagyobb arányú népvándorlás, amely történetesen épp napjainkban zajlik, rövid idő alatt eltünteti a föld színéről az európai kontinensen kialakult jellegzetes civilizációt, vívmányaival együtt, amelyek közé az egyén önrendelkezésével és az emberi jogok egyetemességével kapcsolatos meggyőződés is tartozik.
A liberálisok minden esetben tiltakoznak a külföldiek bevándorlását és letelepedését korlátozó intézkedések ellen, mondván, mindenkinek joga van eldönteni, hol akar élni, s ebben nem akadályozhatják meg a választott területen már ott élő közösség tagjai.
Miért is nem? Azért, mert a politikai közösséghez (nemzethez) tartozás nem jelent többet szabadon létesíthető és megszüntethető jogviszonynál, tehát nem korlátozhatja egy olyan alapvető egyéni jog érvényesülését, mint a lakóhely szabad megválasztása.
Akik így gondolkoznak, tagadják, hogy egy nemzet több volna az állampolgárok pillanatnyi összességénél, hogy azonosulást követelhet a közös vállalkozás céljaival, ahogyan még a 19. századi liberálisok vallották, és erre hivatkozva, sajátos érdekek szerint mérlegelheti új jövevények befogadását vagy elutasítását.
Mondanom sem kell, hogy ez ma Európában lét és nemlét kérdése mindazok számára, akik ragaszkodnak az identitásukat meghatározó közösség megszokott életformájához, és úgy találják, hogy a gyors ütemű és tömeges bevándorlás azt gyökeresen felforgatja, lehetetlenné teszi.” (Lányi András, író, filozófus, filmrendező : Eltorzult liberális alkat, zsákutcás rendszerváltozás)
Lányi András tökéletesen összefoglalta a lényeget. Csak legyen képességünk felfogni…
Nem Oroszország, hanem az Egyesült Államok lépései provokálhatnak ki hidegháborút és újabb fegyverkezési versenyt - jelentette ki az orosz elnök a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórum pénteki, záró vitájában.
Vlagyimir Putyin azt mondta, hogy "nem a helyi konfliktusok, hanem a világméretű döntések váltják ki a hidegháborút, mint például Washington egyoldalú, 2002-es kilépése a rakétavédelmi rendszereket korlátozó nemzetközi egyezményből (ABM-szerződés).
Ez valóban olyan lépés, amely a fegyverkezés újabb hulláma felé tol bennünket, és megváltoztatja a globális biztonsági rendszert".
Az orosz államfő a szentpétervári fórumon a vitavezető felvetésére reagált, aki arra emlékeztette, hogy Washington csütörtökön azzal vádolta Moszkvát, a délkelet-ukrajnai felkelők támogatásával új hidegháborút provokál ki.
Orosz Hírek
Hozzávalók:
80 dkg liszt
25 dkg margarin
5 dkg élesztő
4 dl tejföl
3 kiskanál só
1 kiskanál cukor
2 db tojás
0,5 dl tej
Elkészítés:
A fél deci tejben egy kiskanál cukorral fölfuttatjuk az élesztőt, és az összes többi hozzávalóval összegyúrjuk addig, amíg a tészta össze nem áll.
Körülbelül 20 percig kelesztjük. Utána szétnyújtjuk és hajtogatjuk: fölülről lefelé, lentről felfelé, jobbról balra. Ily módon, hajtogatva-gyúrva dolgozzuk jól össze a tésztánkat.
Ezután pihentetjük 10-15 percig, majd megismételjük a hajtogatást. Utána 2 cm vastagra nyújtjuk a tésztát, keresztbe és hosszába becsíkozzuk,majd 4-5 centi átmérőjű pohárral, pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk.
A tetejét felvert tojással megkenjük, és előmelegített sütőben sütjük 200 fokon, úgy 25 percig.
kattints a képekre - érdemes!