"Az élet fontos dolgai nem azok, amiket általában fontosaknak tartunk.
Pénz, pálya, haladás, siker, munka: ha arról van szó, hogy megtaláljuk magunkat ebben a világban s érdemesnek ítéljük a benne létezést, akkor ezek mind nagyon aprócska dolgok.
Az érzések és a hangulatok fontosak, melyek lelkünket színezik s a lelkünkön keresztül a világot is, melyben élünk."
Wass Albert (1908-1998) - erdélyi író és költő
"Csak azok számíthatnak a nemzet elitjéhez, akik erkölcsileg magasabban állanak, illetőleg, akik erkölcsileg ott állanak, ahol minden embernek állnia kell. Aki erkölcsileg nem áll ott, az nem tartozik a nemzet elitjéhez, akármilyen állást, vagy rangot töltsön is be, bármiféle funkciót végezzen, bárminő ruhában járjon, és bármelyik helyén lakjon is az országnak." Teleki Pál (1879-1941) - geográfus, politikus, miniszterelnök, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, tiszteletbeli főcserkész
Valaminek muszáj nem stimmelnie.
Az van ugyanis, hogy az Egyesült Államokból hetente érkeznek a megdöbbentő hírek és képsorok, amelyek arról tudósítanak, miképpen lő le egy amerikai rendőr egy fegyvertelen embert. Többnyire feketét.
Ezek az agyonlőtt feketék többnyire az égvilágon semmit sem csináltak. Álltak, ültek, mentek, esetleg szaladtak. Az amerikai rendőr pedig lelőtte őket. Többnyire hátulról. Futás közben. Érthetetlenül. Vérlázítóan.
Mivel pedig hetente érkeznek a hírek ilyesmiről, muszáj eltöprengeni azon, vajon mi történt az amerikai rendőrökkel?
Valószínűleg idegronccsá váltak.
Stressz, stressz, stressz.
Selye János elmélete a gyakorlatban. Tudják: ha szálka megy a kezünkbe, elkapjuk. De csak azt a kezünket. Ha a szemünk felé repül valami, becsukjuk. De csak a szemünket. De létezik olyan inger, amelyre az egész test kénytelen reagálni. Minél erősebb az inger, annál hevesebb a reakció. Ha menekülni kell, kitágulnak az erek, egekbe szökik az adrenalin, nem áll fel a gyík, mert minden vérre szükség van az agyban, a szívben, a lábakban.
Ez a stressz.
Ha az erős inger állandósul, a szervezet kimerül, és a delikvens akár meg is halhat. Az általános adaptációs szindróma összeomlik, és vége.
Vagy a delikvensnek elmegy az esze.
Az állandósuló stressz miatt egyszerűen meghülyül. Üldözési mániássá válik, képtelen helyesen megítélni a szituációkat, a legártatlanabb helyzetben is végletesen és érthetetlenül reagál.
Valószínűleg ilyenekké váltak az amerikai rendőrök, akik mindenkit agyonlőnek, megbilincselnek, összevernek, válogatás nélkül.
Egy beteg társadalom tünetei ők.
Kollégáik, a magyar rendőrök valamilyen másféle bajban szenvednek.
Ők ugyanis képtelenek bárkit is agyonlőni.
Olvasom megint, hogy Ajkán egy bedrogozott állat félholtra vert egy rendőrt a benzinkúton. Minden ok nélkül. Kiérkező bajtársai hatan alig tudták leteperni és megbilincselni.
Na most, ha az amerikai rendőrök bárkit agyonlőnek, menekülő, fegyvertelen embereket, vagy földre visznek és megbilincselnek tizenéves, bulizó, bikinis lányokat, viszont a magyar rendőröket félhioltra lehet verni, a többiek meg hatan is alig tudnak elbánni a támadóval, és képtelenek használni a fegyverüket, akkor itt valami el van cseszve.
Valahol félúton kéne találkozni. Például azon a metszésponton, ahol a menekülő, fegyvertelen embereket nem lövik le, a bikinis tinilányokat nem bilincselik meg, viszont a rendőrre támadó állatokkal nem lacafacáznak sokat.
Ez egy vállalható kompromisszumnak tűnik, szerintem.
Bádog - Bayer Zsolt blogja
Megnyílt a III. nyári színházi évad Aradon. Szerencsésnek mondhatta magát, aki Aradon, a Megyei Kulturális Központban, a Bariţiu utcai székhely udvarán berendezett ETHOS Nyári Színházban ülőhelyhez jutott, akkora volt az érdeklődés. Aztán – mintegy csoda folytán, pótszékek behozásával – mindenki leülhetett (brávó, szervezők!) a III. Nyári Színház megnyitásáig. Ha 20-30 nézővel többen jönnek el, nem tudom, hova lehetett volna elhelyezni őket. A szerencsésebbek – korábban érkezettek – az esővel fenyegető időben a jókora sátor alatt kaphattak helyet, a többiek leshették, hogy jön-e az este folyamán az égi áldásból. Az estet a házigazda – az Arad Megyei Kulturális Központ – igazgatója, Ana Maria Dragoş nyitotta meg, aki arról beszélt, hogy az idei, immáron harmadik évad során is a hazai kulturális élet jelentős személyiségeivel találkozhatnak az aradiak. Nicolae Ioţcu, az Arad Megyei Tanács elnöke rövid beszédében azt emelte ki, hogy ez a szabad ég alatti rendezvény, a közönség részvétele bizonyítja, az aradi kulturális élet egyre fontosabb eseményévé válik. Az idei évadnyitó eddig szokatlan mozzanattal indult: a Horia Ungureanu–Vasile Bogdan szerzőpáros nevében ez utóbbi mutatta be a Ioan Holender de la Viena la Timişoara c. most megjelent kötetet. Ioan Holender, mint már tudhatja lapunk figyelmes olvasója, Temesvárról indult, és 1992–2010 között a Bécsi Állami Opera igazgatója volt. A szerzők szerint „naggyá tette” a nagy múltú intézményt (amely tudomásunk szerint amúgy már minimum egy-két évszázada a világ élvonalában járt zenei tekintetben), gyermekszínházat hozott létre a székhely tetőzetén (ami aztán távozásakor gyorsan meg is szűnt), és ellenezte a híres bécsi operabálak megtartását, amelyek pár napra gátolták az intézményt megszokott tevékenységében. Ioan Holender elmondta: ezen az eseményen fia, a zenei pályáján most induló Liviu kísérőjeként vesz részt. (A műsorközlő, aki többször is hallható volt hozzáértő és szellemes kommentárjaival, megjegyezte: pár év múlva talán a krónikák arról fognak szólni, hogy Liviu apja Ioan Holender – érzékeltetve, hogy ki apa és fiú közül a jelentősebb művész.) Az operettgálán a Cristian Pollack osztrák karmester által vezényelt (főleg temesvári, de néhány aradi muzsikust is magába foglaló) Johann Strauss Modern elnevezésű kamarazenekar működött közre a két szólista kíséretében, illetve önálló (operettrészleteket tartalmazó) zenekari számokkal. Felicia Filip szoprán a világ több nagy operaházában is sikerrrel szerepelt már, a mindössze 23 éves (hegedűsként indult) Liviu Holender (Ioan Holender fia) bariton még pályájának kezdetén áll. A két szólista az operett- (és opera)irodalom nagyjainak (Suppé, Millöcker, Johann Strauss, Bizet, Donizetti stb.) műveiből adtak elő áriákat vagy duetteket, a műsor Kálmán Imre Csárdáskirálynő c. operettjének híres kettősével (Táncolnék a boldogságtól) zárult. Az áriákat többnyire az eredeti nyelven, néhányat románul adtak elő az énekesek, akiknek minden produkcióját elismeréssel fogadta a közönség. Az est keretében Constantin Tălmaciu, az aradi (egyben a bécsi) filharmónia tagja az operettszerzőként ismert Franz Suppé egyetlen szólóra írt művét tolmácsolta fuvolán, a tőle megszokott magas szinten. * * * A felcímre visszautalva: tegnapelőtt este Aradon, a ligeti tó színpadán a jelenlegi (2014–2015-ös) évadban utoljára lépett fel az Aradi Állami Filharmónia, 20 órai kezdettel – ugyancsak népszerű szimfonikus művekkel, operanyitányokkal, áriákkal, apró „csecsebecsékkel”, amelyek a kevésbé vájtfülü nagyközönség számára is nagyon kedveltek. A kívülálló, nyilván teljesen jogosan, azt kérdezheti: miért (ha nem kell, mégis miért) kell egymásra szervezni Aradon egyszerre két, azonos témájú rendezvényt? Akkora világváros lennénk, hogy két közönséget is megbír az ugyanabban az időben szervezett komolyzenei rendezvény? Netalán tán egyszerűen a rendezők közötti kommunikáció, egyeztetés hiányáról, vagy pedig (mint sokan feltételezik) a rendezők (a megye és város vezetői) közötti konkurenciáról, nézeteltérésről lenne szó? A cikk írója nem tud állást foglalni, nem ismervén részletesebben a körülményeket, annyi azonban biztos, hogy akármelyik variánsról van szó, az a közönség rovására megy. Megfelelő egyeztetéssel két-három órás eltérést, szerintem, különösebb nehézség nélkül meg lehetett volna oldani.
A romániai magyar kisebbséget ért hátrányos megkülönböztetésekre is kitért az éves emberi jogi jelentésében a washingtoni külügyminisztérium.
A magyar közösség tagjai továbbra sem használhatják az anyanyelvüket az igazságszolgáltatásban, több város önkormányzata megtagadja a kétnyelvű helyiségtáblák elhelyezését, sok esetben pedig megtiltják a székely zászló kitűzését a magyarok lakta vidékeken.
A jelentés a moldovai csángók helyzetéről megállapítja: a régió egyes településein a hatóságok megakadályozták a budapesti finanszírozású magyar oktatási program lebonyolítását.
Magyar Hírlap
Nigel Farage, a brit euroszkeptikus UKIP párt európai parlamenti képviselője szerint Ausztrália 2008-ban, amikor ugyanilyen krízissel nézett szembe, mint most Európa, bevezette a kötelező letartóztatás intézményét azokkal szemben, akik vízum nélkül léptek a kontinensre.
Ennek hatására nem érkezett több menekültekkel teli hajó, nem fulladtak emberek az óceánba.
Viszont Juncker, az EU első számú (mltatlan) vezetője mindenkit beengedne Európába.
Magyar Hírlap
Igor Jankénak, az Orbán Viktorról írt nagy sikerű könyv lengyel szerzőjének, könyve új fejezeteiben emlékeztet Orbán Viktor jóslatára: Oroszország újra fogja építeni a saját befolyását Közép-Európában.
Két lehetséges stratégia van; az egyik – amit Lengyelország és a balti államok választottak – kemény ellenállás konfrontáció és a falak építése. „Ez érthető, hiszen őket fenyegetik.” – állította.
De Magyarország geopolitikai helyzete más. Magyarországnak nincs közös határa Oroszországgal, nincs közvetlenül fenyegetve.
Ebben a helyzetben meg kell engedni Oroszországnak, hogy Magyarországon saját érdekeit építse, hogy Magyarország számára ezzel biztosítsa a békét, és megmaradjon szuverén államként.
Orbánt elítélték és kritizálták, csak azt felejtették el, különösen az európai kritikusok, hogy a németek a franciák, az olaszok, a britek sokkal nagyobb üzleteket kötöttek és kötnek az oroszokkal, mint Orbán.
Magyar Hírlap
Mátyás Győző, újságíró szerint a mostani helyzet kialakulásának van némi köze ahhoz, hogy a fejlett világ leigázta a fejletlen régiókat, gyarmatbirodalmat hozott létre, az erőforrásaikat elszívta, és gazdasági-társadalmi-kulturális tekintetben kiskorúságban tartotta a népeket.
Majd a kizsákmányolás rafináltabb módszereire váltva szabadságot „adományozott” a periféria országainak, és magára hagyta őket. És lett nagy csodálkozás, amikor a periféria a jobb élet reményében elkezdett beszivárogni a centrum országaiba.
Nagyon úgy néz ki, hogy a periféria foglalja majd el a centrumot. És ezzel a centrum országai nem sokat tudtak kezdeni. A globális kapitalizmus mai végtelenül önző, pazarló és diszfunkcionális formája alkalmatlannak látszik arra, hogy saját érdekeit felismerve segítse a periféria régióinak gazdasági-társadalmi fejlesztését.
Ami önmérsékletet, belátást, áldozatkészséget és főként a források már-már „ésszerűtlenül” altruista újraelosztását jelentené. Mert a megoldás nyilván csak az lehetne, hogy a periférián élhető országok jöjjenek létre.
Ám ez a centrum komoly anyagi és eszmei ráfordítása nélkül nem megy. Mindenekelőtt nem megy anélkül, hogy a nyugati civilizáció egy radikális mentális, attitűd- és gondolkodásbeli érvágást hajt végre magán.
Sokak szerint viszont erre a kizárólag rövid távban gondolkodni képes nyugati ember alkalmatlan, úgyhogy pár évtized, és azt, amit ma nyugati civilizációként ismerünk, elnyeli a bevándorlók áradata.
168ora.hu
Böjte Csaba, ferences szerzetes szerint annak idején rabszolgának hurcolták el azok elődeit, akik ma ingyen ide jönnek – és úgy sem kellenek? Sokkal mélyebb a probléma annál, mint amilyennek elsőre látszik.
Sajnos végzős fiataljaink egy része sem kell senkinek. Van egy széles réteg, amelyre Európában szemlátomást senkinek nincs szüksége, s akkor a tetejébe még jönnek a menekültek is?
Azt az egyszerű munkát, amit a szegény réteg el tud végezni, a nyugati világ kiszervezte Argentínába, Kínába, a Fülöp-szigetekre – ott csinálnak cipőt, ruhát, ott termelnek nekünk csirkehúst. A kereskedők a hasznot zsebre teszik, de a munka nélkül maradt emberrel nem törődnek.
Ha valaki távolról nézi az utcagyereket, az mocskos, lop, pofátlan, de körülbelül annyi időbe kerül megszelídíteni, amíg megfürdik, szépen felöltözik, vacsorát kap és kialussza magát.
A történelem során mindig a belső bűnök bomlasztották szét a kultúrákat. „Európát az itt élő megkeresztelt, de kapzsi, hitetlen, önző emberektől féltem. A kereszténységet nem kell félteni, hiszen az evangélium választ ad alapvető létkérdéseinkre.
Erdélyben hatalmas egyházüldözés volt a kommunizmus alatt, Márton Áron népe mégis sokkal jobban megtölti élő hittel a templomokat, mint Nyugaton, ahol az állam nagy összegeket költ több doktorátussal rendelkező papok üresen kongó templomaira.
Ha most a hitünk alapját feladjuk, akkor nem más veszi el a hitünket, hanem mi magunk mondunk le róla.
A mostani nagy konfliktus nem az egyházak, teológusok között alakult ki, hanem a kapzsi, bűnös fegyvergyárosok, politikusok, bankárok műve.