Az Egyesült Államokból érkezett közösségszervezők segítik a Hallgatói Hálózat (HaHa) tagjait. A szakemberek a többi közt abban adnak támogatást a diákoknak, hogy miként tudnak hatékonyan nyomást gyakorolni a döntéshozókra. A Magyar Nemzet birtokába került a Haha belső levelezése, amelyből az is kiderül: februárban újabb tüntetésekre, valamint kormányhivatalok elfoglalására készülnek a diákok.
A Magyar Nemzet birtokába került a Hallgatói Hálózat (HaHa) belső levelezése, amiből az derül ki, hogy az Egyesült Államokból érkezett közösségszervezők segítik a hálózat diákjait. A szakemberek a többi közt arra készítik fel a hallgatókat, miként gyakoroljanak hatékony nyomást a kormányra vagy hogyan szerveződjenek. Az amerikai oktatók a Civil Kollégium Alapítvány szervezésében érkeztek Magyarországra, azonban a háttérben Soros György magyar származású üzletemberhez vezetnek a szálak. A diákok szombaton egy négyórás zártkörű tréningen vehettek részt.
A hálózat tagjainak egymás közti levelezése szerint a HaHa február 11-én újrakezdené a tüntetéseket, kormányhivatalok elfoglalását is tervezik, és az Emberi Erőforrások Minisztériumánál is megmozdulás várható. A diákok diskurzusa rámutat, hogy látszólagos a jó viszony a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) és a hálózat között, ugyanis elképzelhető, hogy a HaHa kilép az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórumból, amennyiben az általuk kidolgozott javaslatcsomagot nem fogadják el.
Noha a Hallgatói Hálózat folyamatosan hangsúlyozza pártfüggetlenségét, a diákok belső levelezése szoros kapcsolatra utal a balliberális értelmiségieket tömörítő Oktatói Hálózattal. A diákszervezetnek egy olyan kommunikációs vállalkozás is segít, amelynek stratégiai vezetője a volt SZDSZ-es Magyar Bálint, illetve a szocialista Hiller István által vezetett oktatási tárcának volt a munkatársa.
Ismert, részmegállapodást írt alá az emberi erőforrások minisztere és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) múlt hétfőn Budapesten, a Hallgatói Hálózat akkor azt kérte az emberierőforrás-minisztertől és a HÖOK vezetőjétől, hogy a részmegállapodást a tervezett formában ne írják alá.
mno.hu
Balog Zoltán miniszter elmondta, a hallgatói szerződések ügyében nem fog engedni a kormány. Ugyanis erkölcsi kérdés, hogy akibe a magyar állam befektet, annak a megszerzett tudása ne csak saját magának, hanem a közösségnek is hasznára váljon, ezt a kettőt egyensúlyba kell hozni.
mno.hu, Patrióta Európa Mozgalom
A középkori plasztika legelterjedtebb műfaja a faragott szárnyas oltár, ami a festészet és szobrászat együttélésének a gótikában megnyilvánuló sajátos formája. A kor fontos alkotásai a "Madonna szobrok". A gótikus művészet legszebb faragott emlékei: Kassai Jakab magyar mester műve a kassai dóm főoltára és a bártfai templom Veronika oltára.
Ráolvasó
Januári virágeső,
hósárkányt űző, kergető,
Egy intésemre jöjj elő!
Maréknyi fényt vihar helyett,
legyen kívül-belül meleg.
De aki hóban-fagyban jár,
szálljon szemére napsugár!
Oda, hol jószándék virít,
ne küldje rontás nyilait!
Elfásult tölgyön, hársakon
rügyezzen ki a bizalom!
Ki ember, mind legyen szabad!
Sárkányölő virágeső,
terítsd ránk
bíbor szárnyadat!
Füzesi Magda
Forrás: Füzesi Magda: Bíztató című kötete, Intemix kiadó, Ungvár-Budapest, 1992
Varga Botond, Szatmár-Németiből írta:
A hétnek első napján pedig kora reggel…Lk 24,1
A húsvéti beszámoló ezzel az időmeghatározással kezdődik: a hétnek első napján. Lukácsnak mindig fontos az idői behatárolás. Ő még nem siet. Mindent pontosan és szépen elrendez. Mindennek helye van az életében.
A mi életünk rohan. Szaladunk, sietünk az autóval, nem veszünk észre semmit sem. Sem a hét első napját, a vasárnapot, sem a munkás hét első napját, a hétfőt nem szenteljük meg. Egybefolyik minden. Ma reggel Németiből az István-tér felé indultam, és a reggeli csúcsforgalomba, a zajba, a sietésbe belecsendült a toronyóra. Nyolcat ütött. És mindenki sietett, mert mindenki késésben volt. Mit teszünk mi a hét első – és második – napján: sietünk.
A galileai asszonyok, a Jézust követők egészen máshová siettek a hét első napja reggelén: a sírhoz. Ők még nem tudták, de Jézushoz siettek. Fájdalmukkal, gyászukkal, megválaszolatlan kérdéseikkel ballagtak.
Ám ezzel a reggellel az életükben teljesen más időszámítás kezdődik: ez nem csak a hét első napja, de új életük első lépéseit is most teszik meg. Találkoznak az új élet örömhírével, és viszik is az evangéliumot: feltámadott az Úr!
Új hét, új nap, új élet, új küldetés: vidd a hírt!
refszatmar.hu
Áldott hetet mindenkinek!
Töhötöm
Tiszaújlak és a szomszédos Tiszabökény határában egy mesterséges halom tetején áll az emlékmű, mely a kuruc csapatok 1703. július 14-én, a Tiszaújlak-Tiszabecsi révnél vívott első győztes csatájának állít emléket. Tiszaújlak nagyközség a Tisza partján, Kárpátalján, a Nagyszőlősi járásban található,
A romanticizmust képviseli. Remekművén, a fél-életnagyságú Búsuló juhászon a magyaros elemek klasszicizáló formában keverednek, de új és merész kezdeményezése a népies elem bevitele művészetünkbe.
Kerényi Imre szerint a nemzeti kultúra jobboldali képviselői nyolc évig nem jutottak lehetőséghez, ezért a balliberális oldalnak meg kell barátkoznia azzal, hogy hét szűk esztendő következik számukra a kultúrpolitikában. Minderről pénteken az ATV Csatt! című műsorában beszélt a miniszterelnöki megbízott. Hozzátette: meg kell tapasztalniuk a baloldalon is, milyen az, amikor nem állnak rendelkezésre források.
A Hvg.hu beszámolója szerint Vári György, az ÉS és a Magyar Narancs kritikusa a vitában közölte: zajlik a kulturális intézmények feltöltése megbízható káderekkel. Úgy véli: erről szól L. Simon László kultúráért felelős államtitkár javaslata is, hogy a kiemelt kulturális intézmények esetében pályáztatás helyett, bizonyos esetekben kinevezésre kerüljön sor. Kerényi Imre méltatta L. Simon László javaslatát, és Kulka Jánoshoz fordulva, a Nemzeti-pályázat kapcsán úgy fogalmazott: „valamennyien tudjuk, hogy az egész pályáztatás egy fölösleges színházi cirkusz (...)”.
Kerényi Imre álláspontja szerint kétfajta kultúra létezik, és a nemzeti kultúra megerősödőben van, hozzátéve: 1949 óta a kulturális élet balliberális felségterület, ezért is tartja méltatlannak, hogy Fekete Györgyöt annyian bántják.
„Nekünk fontos a nemzeti értékrend. Vannak művészek, akiknek ez az értékrend fontos, és vannak, akiknek ez kevésbé fontos” – jelentette ki a miniszteri megbízott, akit a műsorvezető arról is kérdezett, igaz-e a szóbeszéd, hogy Eszenyi Enikő mandátumának lejártával a Vígszínházra aspirál. Kerényi leszögezte: nem ő lesz a teátrum direktora, ő már túl van a színházon. Mindehhez hozzátette: "Ide a bökőt, hogy Alföldi Róbert kap egy színházat!"
Jordán egyetért L. Simonnal
Ahány ember, annyiféle Nemzeti Színház-koncepció létezik, ezek között nagyon nehéz megtalálni a helyeset, hiszen senki nem tud olyan meghatározást mondani, amit mindenki elfogad – nyilatkozta korábban a Magyar Nemzetnek Jordán Tamás, a Nemzeti Színház egykori vezetője.
Azzal kapcsolatban, hogy Vidnyánszky Attila lett a Nemzeti igazgatója, úgy fogalmazott: az idő dönti el, hogy mennyire lesz életképes, a magyar társadalom szövetébe illeszkedő az ő Nemzeti Színháza.
Beszélt arról is, hogy egyetért L. Simon László kulturális államtitkár felvetésével, miszerint olyan fajsúlyos intézmények esetében, mint a Nemzeti Színház, nem kell pályáztatás.
mno.hu
Köszönöm a befektetőknek, a Magyarország iránt bizalmukat kifejező németeknek, de mindenekelőtt a magyar munkásoknak azt, hogy a teljesítményükkel újra és újra bizonyítékát adják a világnak: érdemes Magyarországra jönni, érdemes együttműködni.
Részlet Orbán Viktor 2013. január 25-én Kecskeméten mondott beszédéből
Patrióta Európa Mozgalom
... Persze Churchill is, Sztálin is mondott szép elveket, tele lenne a padlás velük. A valóság nem igazodott a nagy emberek nagy szavaihoz, hanem a nagy emberek igazodnak azóta is folyamatosan ahhoz a valósághoz, hogy a győztesé minden, a zsákmány is meg a jog is, meg az igazság is.
Az Európa elleni két világháború megrengette a földet, az egész emberi világot eltérítette addigi pályájáról, új világhatalmi konstelláció jött létre, aminek létrehozó bűncselekményei örökre nem elszámoltathatók. Európa színterén – azon felül, hogy Európa egésze, összes államaival együtt szomorú hanyatlás állapotába jutott –, országok és népek két osztályba soroltattak: győztesekre és vesztesekre.
Szlovákia az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének 1993-as döntése ellenére is becsempészte az unióba a Benes-dektérumokat.
Csapó Endre
Magyar Hírlap, Patrióta Európa Mozgalom
A Kárpáti Harsonnában megjelent teljes írást a link bemásolásával elolvashatja:
Másolja be az alábbi linket:
http://karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=12378:az-aldozatnak-soha-nem-lehet-igaza&catid=118:csapo-endre&Itemid=72