Bajnai ismét lebukott - ő áll az erőszakos akciók mögött

                                            Bajnai Gordon ismét lebukott. Mára teljesen egyértelmű lett, hogy ő állt a Fidesz székház elleni erőszakos és törvénytelen akció és egyéb akciók mögött. Nem civil, nem spontán, nem a fiatalokat képviselő akciók voltak ezek, hanem Bajnai Gordon által kieszelt erőszakos, politikai akciók.   Az erőszakos Bajnai-gárda több tagját látták Bajnai Gordon közvetlen környezetében és rendezvényein. Emlékezzünk, hogy Bajnai Gordon, korábban ez ügyben (mint minden más ügyben is!) tagadta, hogy bármi köze lenne az eseményekhez. Ennyit ér az ő szava. Egymás után bukik le minden ügyben. Veszélyes, hazug politikát folytat. „Nem mi állunk az akciók mögött”– ezt állította Bajnai Gordon a Hallgatói Hálózat (HAHA) korábbi megmozdulásaival kapcsolatban. Tagadta a kapcsolatot a Fidesz székház márciusi elfoglalásakor is. A HAHA szintén kikérte magának azt, hogy ők ismernék Bajnai Gordont. Ezzel szemben a tény az, hogy nagyon is szoros a kapcsolat Bajnai Gordon és székházfoglalók között. A hétfői Fidesz székháznál tartott Bajnai-rendezvényen is ott voltak közülük többen. Ezúttal Bajnai Gordon is elkísérte őket. Misetics Bálint, a székházfoglalás egyik hangadója az Együtt 2014-be olvadt Párbeszéd Magyarországnak dolgozik, a sajtóban megjelent fotók szerint az Együtt 2014 vezetőivel, Juhász Péterrel egyeztetett Balatonszárszón. Hétfőn ugyancsak a Bajnai rendezvényen látták Rózsa Milánt is, aki ugyancsak a székházfoglalással lett hírhedt. A székházfoglalók egyike az a Bartók György, aki az erkélyre felmászva hangosbeszélőn irányította az akció résztvevőit. Ő az egyike azoknak, akik a napokban a Köztársasági Elnöki Hivatal munkáját próbálták megzavarni és ott vertek sátrat. Bajnai nagygyűlésének a műsorvezetője volt nemrég  az a Barabás Richárd, aki a HAHA egyik volt meghatározó szervezője. Így már egyértelmű, hogy Bajnai Gordon politikai megrendelésére balhézott és tört-zúzott a Bajnai-gárda a székháznál. Egyértelmű az is, hogy az elmúlt hónapokban Bajnai Gordon politikai megrendelésére uszította ezeket a fiatalokat több alkalommal is a kormány ellen. Eközben magukat civilnek hazudták. Nem különb Bajnai Gordon más szélsőséges szervezetek kieszelőjénél, aki politikai haszonszerzés miatt gyűlöletkeltést és a feszültségkeltést igyekszik alkalmazni. Magyarországnak azonban nincs szüksége a szélsőségekre. Ahogy a Magyar gárdára, úgy a Bajnai-gárdára se. Magyarország 2010-ben az összefogásra, a nyugalomra szavazott. Nem kér a szélsőségekből! Nem kér azokból, akik szélsőséges politikájukkal veszélyeztetik az ország nyugalmát és eddig elért eredményeit! Patrióta Európa Mozgalom  

2013. July 02. 22:16

A Fidesz szerint a Tavares-jelentés egy baloldali koncepciós eljárás

                              A Fidesz baloldali összefogással indított egyértelmű koncepciós eljárásnak értékeli az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szóló Tavares-jelentés keddi strasbourgi vitáját és szerdai szavazását. A kedd délutáni vitának legfeljebb csak a jelentés részleteire lehet kihatása, mivel az eredmény már megvan.   A Magyarországot elmarasztaló jelentés elkészülte ugyanis nem jogi vagy alkotmányjogi kérdésekben keresendő, hanem a kormány Brüsszel által vitatott, a költségvetési egyensúlyt egyébként helyreállító, a rezsicsökkentést megvalósító, valamint a bank- és multiadót bevezető politikájában. Az Európai Parlamentben többségben lévő baloldali erők a Magyarországon sérelmet szenvedett cégek oldalára álltak. Patrióta Európa Mozgalom

2013. July 02. 21:52

Orbán Viktor: komoly veszélyt jelent Európára az igazságtalan Tavares-előterjesztés

                                    Komoly veszélyt jelent Európára nézve, igazságtalan és Magyarországot súlyosan sérti az alapvető jogok magyarországi helyzetéről Rui Tavares portugál zöldpárti EP-képviselő által készített jelentés. A magyarok azok közé tartoznak, akik nem az alávetettség, hanem a szabad nemzetek Európáját akarják - mondata Orbán Viktor az Európa Parlament vitájában.   A Tavares-jelentés kettős mércét alkalmaz, mélyen igazságtalan Magyarországgal szemben, nem ismeri el, lebecsüli és leminősíti azt a hatalmas munkát, amellyel a magyarok megújították hazájukat. Az ország gazdasági mutatóit nézve, a magyarok joggal érzik azt, hogy elvégezték saját házi feladatunkat. Nincsenek illúzióink a szerdai szavazást illetően: a szocialisták, a liberálisok és a zöldpártiak Magyarország ellen fognak szavazni. A jelentés elfogadása komoly veszélyt jelent Európára nézve. Sérti az uniós alapszerződést, a közösségi szerződések által nem ismert egyedi intézményt akar felállítani, amely ellenőrzés és gyámság alá vonná az unió egyik tagországát. Ezzel figyelmen kívül hagyja az EP hatásköreit, az EU intézmények közötti feladatmegosztását, valamint a tagállamok és az EU közötti jogi egyensúlyokat. A jelentés önkényesen fogalmaz meg kritériumokat, vezet be új eljárásokat, és kreál új intézményeket.  Veszélyes irány ez. Közép-Európa tudja, milyen az, amikor nem lehetünk a magunk urai, mert "más országokban mások döntenek az életünkről". Azért is csatlakozott az antikommunista ellenálláshoz, hogy ez véget érjen. A magyarok a múlt tapasztalataiból okulva nem akarnak olyan Európát, ahol a sikeres országokat büntetik ahelyett, hogy elismernék, ahol gyámság alá helyeznek, korlátozzák a szabadságot, ahol a nagyobb visszaél erejével, ahol kettős mércét használnak, és ahol csak a kisebbnek kell tisztelnie a nagyobbat. Magyarország ezért küzdeni fog mindenkivel szemben, aki kettős mércét alkalmaz, aki visszaél a hatalmával, és aki másodrendű polgárokként akar bánni velünk. Mi küzdeni fogunk azok ellen, akik birodalmat akarnak csinálni a mi uniónkból. Patrióta Európa Mozgalom  

2013. July 02. 21:40

Orbán Viktor sajtótájékoztatója Strasbourgban az Európai Parlament álvita után

                        Kattints a VIDEÓRA! http://www.fidesz.hu/index.php?Rovat=10031&Media=15510

2013. July 02. 20:48

Orbán Viktor viszonválasza a Tavares-jelentés vitájában

                          kattints a VIDEÓRA! https://www.facebook.com/photo.php?v=10151681784659836&set=vb.298090296092&type=2&theater

2013. July 02. 19:52

Orbán Viktor: Ez a legrosszabb időkre emlékeztet - VIDEÓ!

                          kattints a VIDEÓRA: https://www.facebook.com/photo.php?v=10151681612279836

2013. July 02. 19:36

Paktum - nem paktum

                    ...de a politikában járatos emberek azért tudják, megszületik a fájdalmas, de elkerülhetetlen paktum, méghozzá az ország és a jövő érdekében. Ugyanúgy, ahogyan az „antikommunista” SZDSZ 1994-ben összefogott a kommunistákkal. Az még a titkos tárgyalások és hatalmi harcok függvénye, ki lesz a sok jóra nem számítható miniszterelnök-jelölt. Szentmihályi Szabó Péter Magyar Hírlap

2013. July 02. 11:31

Külföldi elemzők szerint Magyarország ma sokkal jobb helyzetben van

                      A Morgan Stanley londoni elemzői szerint az erőteljes külső fizetési többletek, a bőséges tartalékok és a kormány kényelmes készpénz-pozíciója arra vall, hogy Magyarország ma sokkal jobb helyzetben van, mint 2008-2009-ben volt. MTI

2013. July 02. 11:15

Hátbaszúrás

                    Amikor a hét végén a szocialista, liberális, zöld és kommunista frakcióvezetők tükör előtt próbálgatták nyaki ütőereik kellő lüktetését, valamint „Möszjő Ohbán” sokadik ominózus hanglejtésű elítélését az Európai Parlament (EP) hétfői, strasbourgi ülésén a magyarországi fékek és ellensúlyok elégtelensége miatt, próbájukat félbeszakította egyik kedvencük, a Der Spiegel ünneprontó, show-tolvaj cikke egy olyan leleplezésről, amely Berlintől Brüsszelig és vissza rengette meg az Európai Uniót.   A liberális hetilap Edward Snowden, a jelenleg valószínűleg még Moszkvában tartózkodó volt NSA- és CIA-alkalmazott egy 2010-es, „szigorúan titkos” felirattal ellátott dokumentumába nyert betekintést. Ez az amerikai kormány hírszerző szervezetének, a Nemzetbiztonsági Hivatalnak (NSA) még – hála Snowdennek – az elmúlt napokban nyilvánossá vált spionakcióin (PRISM) túlmenő kémkedését bizonyítja, ezúttal Washington nagy barátja, az Európai Unió intézményei ellen. Kiderült, az NSA poloskákat helyezett el az Amerikában lévő uniós képviseleteken, valamint behatolt az EU számítógépes hálózatába. Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista elnöke a cikk megjelenése után szinte azonnal kiadott nyilatkozatában jelentette ki, hogy sokkolták az ott olvasottak. Hozzátette: „ha az állítások igaznak bizonyulnak, rendkívül súlyos ügyről lenne szó, amelynek súlyos hatása lesz az EU–Egyesült Államok-kapcsolatokra”, majd az EP részéről azonnali vizsgálatot követelt az ügy teljes tisztázására. Tegnap a nyugati sajtó Schulz mondatait habozás nélkül úgy értelmezte, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti új, több száz milliárd dollár értékű szabad kereskedelmi tárgyalások ezzel veszélybe kerültek. A Der Spiegel leleplezése szerint az amerikaiak nemcsak európai polgárokat figyeltek meg, de célba vették az EU intézményeinek brüsszeli épületeit. Mintegy öt éve az EU biztonsági szakértői észlelték, hogy több telefonhívást kaptak, amelyek az Európai Tanács és a Miniszterek Tanácsának Justus Lipsius nevű épületében lévő, távirányító-karbantartó rendszerét vették célba. Egyszerűbben kifejezve: az amerikaiak, ha akarták, azt is kielemezték, mi volt az aktuális EU-csúcson Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök álláspontja az EU által Moszkvával szemben előnyben részesített Nabucco földgázvezetékről, Amerika stratégiai szövetségeséről, a „terrorista” szaúdiakról vagy akár a korosodásuk miatt lecserélendő feleségekről. Az EU-s biztonságiak kiderítették, hogy a hívások a NATO brüsszeli központjának egyik elszigetelt épületéből indították, amelyben az NSA emberei foglaltak helyet. Berlinben Sabine Leutheusser-Schnarrenberger igazságügyi miniszter kijelentette, „minden képzeletünket felülmúlja, hogy amerikai barátaink az európaiakat ellenségeiknek tekintik”, és mindez azon akciókra emlékezteti őt, amelyeket az amerikaiak „hidegháborús ellenségeik ellen folytattak”. Hozzátette: ha az állítások igaznak bizonyulnak, azokat aligha lehet megmagyarázni a terrorizmus elleni harc érvelésével. Ezzel, azaz Amerika terrortámadás elleni megvédésével takaródzott ugyanis az amerikai kormány, amikor az azóta üldözött vaddá vált Snowden első leleplezése június 10-én nyilvánosságra került. Párizsban Jean-Luc Mélenchon, a Baloldali Párt elnöke az EU és az Egyesült Államok között megindult szabad kereskedelmi tárgyalások leállítását követelte. Az Európai Parlament zöldpárti frakciója pedig azzal reagált a Der Spiegel leleplezésére, hogy felszólította Brüsszelt, adjon menedéket Snowdennek. Ezek után különösen érdekes lesz figyelni, amint egyes képviselők „Möszjő Ohbánt” a kontinenset fenyegető antidemokratikus rémnek festik fel a cement helyett amerikai lehallgatókészülékekkel összetartott ülésteremben. Lovas István Magyar Nemzet

2013. July 01. 23:00

Orbán Viktor ismét ringbe száll Strasbourgban

                            „Hazám nevében szeretném megköszönni a Magyarországgal kapcsolatos kitartó figyelmet és a baráti felszólalásokat” – ezt 2012 januárjában mondta Orbán Viktor miniszterelnök a többórás európai parlamenti vita végén. Az ülés hátterében a „magyarországi közelmúltbeli politikai fejlemények” álltak, José Manuel Barrosóék célja az volt, hogy „ne maradjon kérdés a demokráciával kapcsolatban”. A miniszterelnök kedden ismét felszólal az EP-ben a Tavares-jelentés kapcsán.   Magyarország legkritikusabb bírálója ebben a vitában kétséget kizáróan Daniel Cohn-Bendit volt – az európai zöldek frakcióvezetője, hatvannyolcas diákvezér és a Lánchíd Rádió stábját is inzultáló politikus. Bekiabálásoktól sem mentes, a parlamenti vita végén elmondott összegző beszédében Orbán Viktor azt mondta, „hazám nevében szeretném megköszönni a Magyarországgal kapcsolatos kitartó figyelmet és a baráti felszólalásokat”. Hangsúlyozta: „az elmúlt 20 évből 15-öt ellenzékben töltöttem, így biztos vagyok benne, hogy ha van Európában ember, aki a politikai verseny barátja, az én vagyok”. Orbán felhívta rá a figyelmet, eltekint a számos ténybeli tévedés kijavításától. Csak annyit kér a magyar alkotmányt bírálóktól, olvassák el azt. „Sok újdonságot találnak majd benne, mely akár megfontolandó lehet sok európai ország számára is.” „Európát kultúrája teszi Európává. Ha az érvek higgadtak, konkrétak, józanok, mindig megtalálhatjuk az ellentétek feloldásának módját. Meggyőződésem, hogy nem méltók Európához azok a vádak, amiket nem a józan ész, hanem a pártpolitikai düh és indulat vezet” – kritizálta támadóit Orbán. Az ülést követő sajtótájékoztatón a kormányfő úgy fogalmazott, „ma egy nagyszerű, fontos nap volt az alkotmány számára. Az alaptörvényt az a veszély fenyegette, hogy az érdektelenség mocsarába süllyed, ez szerencsére nem így történt, erre rendkívül büszkék vagyunk.” A Hír Televízió kérdésére válaszolva arról is beszélt, az EP-vitában milyen tévedések voltak a leginkább jellemzők. „Az EP-képviselők nem voltak könnyű helyzetben, ez az oka annak, hogy megértőbben, puhábban vettem részt a vitában. Egy másik kultúrából érkezve állást foglalni nagyon nehéz dolog, de a bírálók nagy része nem olvasta el az alkotmányt. Nem is az alapján támadták, hogy olvastak belőle valamit, és az nem tetszett. Összekeverték az Alkotmánybíróságot a Legfelsőbb Bírósággal is” – mondta Orbán.   „Ez az európai baloldal pártdiktátuma” A keddi EP-ülés napirendjén Rui Tavares portugál zöldpárti képviselő által készített jelentéstervezetről fognak vitázni, amely utal az uniós alapszerződés 7. cikkének első pontjában leírt eljárásra, miszerint az uniós intézmények a tagállamok nyolcvan százalékának támogatásával és az EP beleegyezésével vizsgálatot indíthatnak, hogy megállapítsák, fennáll-e az adott tagállamban az uniós szerződésben lefektetett alapvető értékek sérelmének kockázata. A Fidesz képviselői szerint Tavares-jelentéstervezet nem más, mint „az európai baloldal pártdiktátuma”, annak tartalma elfogult, elfogadhatatlan. A fideszesek felhívták a figyelmet arra: a jelentésnek akkor sincs semmilyen jogi, költségvetési, illetve gazdasági következménye Magyarországra nézve, ha azt az EP plénuma is elfogadja.   Tavares a magyar újságírókat sem kímélte Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Lánchíd Rádiónak arról beszélt, hogy színtisztán politikai vitára kell számítani a Tavares-jelentésről szóló egyeztetésen. Navracsics hozzátette: nincs kétsége afelől, hogy a liberálisok, zöldek, valamint a baloldali pártok ismét hazánk ellen fordulnak. A politikus beszélt arról is, hogy a jelentés szerinte a választási kampány újabb előjátékának is tekinthető. Tavares egyébként június 19-én azok után, hogy átszerkesztett, de még így is súlyosan elfogult, Magyarország-ellenes jelentését elfogadta az igazságügyi uniós szakbizottság, nem állt le, és durván kioktatta a magyarokat – magyar újságírók előtt. Nem gondolhatjuk naivan azt, hogy aki egyszer belép az unióba, akkor minden oké, örökre szóló bizonyítványa van a jó magaviseletről. Aki bizonyítványt akar, hogy jól viselkedik, annak jól is kell viselkednie – emelte ki a portugál politikus. Szerinte „ha engedjük, hogy Magyarországon romoljon a helyzet, akkor mit kezdhetünk Romániával vagy Szlovákiával, ha például az ott élő magyarok alapvető jogai sérülnek?” – vetette fel a kérdést Tavares.   Cohn-Bendit Tavares főnöke Tavares annak a Zöldek / Európai Szabad Szövetség képviselőcsoportja nevezetű európai frakciónak tagja, melynek társelnöke Daniel Cohn-Bendit. A portugál képviselő, aki most számon kéri Magyarországon a jogállamiság betartását, 2009 óta dolgozik egy olyan elnök mellett, aki a következőket írta önéletrajzi könyvében: „Többször is megesett, hogy néhány gyerek lehúzta a sliccemet, és elkezdtek simogatni engem. A körülményektől függően eltérően reagáltam minderre, de a vágyuk mindenképp problémát jelentett számomra. Miért nem egymással játszotok, miért engem választottak ki, és nem más gyereket? – kérdeztem tőlük. De ha kitartottak, én is visszasimogattam.” MNO, Patrióta Európa Mozgalom

2013. July 01. 20:50
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

526. oldal/866