Orbán Viktor bátorsága mutatja a példát egész Európa előtt
Dél-Európába is eljutott a magyar kormány IMF-fel kapcsolatos döntése, valamint annak visszafizetésének a híre: az olasz újságíró emeli kalapját az Orbán-kormány eme lépése előtt. A szlovák liberális-polgári SME arról tájékoztatja olvasóit, hogy a kormány előterjesztése nyomán sikerült emelni a tanárok fizetését.
Az Il Giornale d’Italia online hírportálon elismerő cikk jelent meg a magyar kormány munkásságáról „Budapestről érkezik példa a szuverenitás modelljére; Orbán miniszterelnök bátorsága a nemzetközi nagyhatalmakkal szemben” címmel, Francesco Storace főszerkesztő tollából. A cikkben a főszerkesztő Orbán kormányát méltatja, amely kiállt országa szuverenitásáért a nemzetközi porondon, és ezzel kivívta az európai és nemzetközi pénzügyi nagyhatalmak gyűlöletét.
Storace Olaszországgal (ahol szerinte „azon megy a vita, hogy miképpen kell meghajolni Angela Merkel előtt”) állítja szembe a magyar kormány karakánságát, amelyik „elküldte” az IMF-et, és visszafizette a 20 milliárd eurós nemzetközi hitelt, melyet az előző kormány vett fel a válság kirobbanásakor.
Magyarország egyedül megy előre a forintjával, önállóan dönt a gazdaságpolitikájáról, amely Storace szerint nyilvánvalóan sikeres, hiszen másképpen fel sem merülhetett volna a masszív hitel idő előtti törlesztése.
mno.hu
Régi adósságát törleszti a társadalom a pedagógus-béremeléssel - összefoglaló a Fidesz sajtótájékoztatójáról
A pedagógusok béremeléséről szóló törvényjavaslat átlagban plusz négyhavi bért juttat egy pedagógusnak, szemben a Bajnai – kormánnyal, ami egy havi fizetést vett el.
Ennek a béremelésnek az alapját a magyar gazdaság és a magyar emberek teremtették meg a munkájukkal, és nem hitelből fedezi a kormány. A kormány bérek értékállóságát is biztosította a törvényben. Minden egyes pedagógus öt számjegyű fizetésemelést kap, 30 és 80 ezer forint között.
Fontos lépés, hogy a törvény nem egyszerűen csak a béremelésről rendelkezik, de párhuzamosan egy új illetményminősítési és előrejutási rendszert is megfogalmaz a törvény. Ennek megfelelően nem minden pedagógus számára jelent egyforma és egyenlő mértékű béremelést.
Minden iskolaigazgató jövedelmét egyedileg megvizsgálja a kormány.
Az intézményvezetők pótlékok és túlóra-elszámolások nyertesei voltak, így lényegesen magasabb jövedelemmel rendelkeztek, mint az átlagos pedagógusok. Számos igazgató igen magas, akár 800 ezer forint feletti jövedelemmel rendelkezett. Ezt a mostani béremelésen keresztül nem tudják "bevállalni", ám egyedi vizsgálat alapján minden jogos kompenzációt megad számukra a kormányzat.
Patrióta Európa Mozgalom
Tizenkét dühös elvtárs
Most, hogy bő huszonhárom évvel a rendszerváltozás után nem kaptak nyugdíjuk mellé úgynevezett „kommunista pótlékot” az eddigi kedvezményezettek - szám szerint 142 régi, masszív elvtárs -‚ arról érkezett hír: tizenketten közülük fellebbeztek a Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnál. Ebben persze igazából nincs semmi rendkívüli, jogállamban az ember minden további nélkül fellebbezhet, ha nem ért egyet az ítélettel - ezért találták ki a másodfokot. A tizenkét megrövidített exelvtárs úgy véli: a rendelkezés rájuk nézve hibás, nekik ma is jár a pótlék. Kiérdemelték a pluszpénzt, élvégre sokat tettek a világmegváltó eszme érdekében.
Pilhál György
Magyar Nemzet
Egyik kutya, másik eb - csak a jelmez különböző
A politikai porondon a neoliberális Bajnai-vonal a leginkább bankpárti, ők már most a pénzintézetektől „elvett” profitot kérik számon a kormányon. Ez is egy nézőpont. A szocialistáktól eddig arra futotta, hogy lerázzák magukról a felelősséget, holott a 2004-től 2009-ig tartó devizahitel-felfutás alatt mintha ők lettek volna kormányon, sőt, ők jelölték ki a pénzügyi felügyelet roppant elnéző elnökét is.
Tehetetlenségük bizonyos szempontból érthető: most jóval inkább a hatalmi pozíciókért folytatott harc köti le őket. A Jobbik pedig eddig is csak a problémafelvetésben jeleskedett, működőképes megoldási javaslatot a gazdasági szakpolitikusuktól, a rendőri közelharci kiképző Volner Jánostól még nem nagyon hallottunk. Mondjuk az LMP-től sem, de ez sovány vigasznak sem elég.
Magyar Nemzet - Szabó Anna
Felpörög a gazdaság
Visszatért a fogyasztói bizalom Kelet-Közép-Európába, amely minden eddigi várakozást meghaladó növekedési lendületet ad a magyar gazdaságnak, és jövőre a piaci konszenzusnál magasabb, 2,6 százalékos GDP-növekedést hoz magával - derül ki a Bank of America-Merrill Lynch globális piaci elemzőrészlege (BofA-Merrill Lynch Global Research) elemzéséből.
MTI
Búcsú az SZDSZ-től
Miután maga kérte feloszlatását az ügyészségtől, szögezzük le: az SZDSZ holtbiztosan megszűnik. Nem könnyű ezzel a mondattal együtt élni, mert az ember arra gondol, hogy ha például 1991-ben szűnt volna meg az SZDSZ, mégis csak jobban örvendezünk, így azonban, amikor már egy asztalt sem tudnak körbeülni, olcsó volna hallelujázni.
Az SZDSZ tehát megszűnik, de az eszdéeszesek továbbra is köztünk élnek majd. Az SZDSZ ugyanis hasonlatos a fürge vírusokhoz: amikor az orvostudomány már-már nyakon csípné a bajkeverőt, gyorsan mutálódik, és újabb éveket emészt fel, mire megtalálják az ellenszert. Itt van nekünk az SZDSZ romjain építkező Bajnai Gordon, Fodor Gábor, és még néhányan: ahogyan az influenzából sem válik soha pünkösdi rózsa, belőlük sem söpri ki soha az orvostudomány a liberalizmus nevű kórokozót. Szóval, benne élnek minden félrecsúszott nyakkendőben és elvétett szóban, vannak és lesznek, ha nem is mindörökké.
Egyszer fel kellene tennünk közösen a kérdést, hogy mire jutott önmagával az SZDSZ? Negyedszázad telt el színre lépésük óta, és most, hogy halottszemlét tartunk, vonjuk meg őszintén a mérleget.
Hogy az SZDSZ magyarellenes párt, evidencia. De lássuk be, a magyarellenességre egyaránt kérhető félpanzió és luxus ellátás, és az SZDSZ mindig nagyban játszott, soha nem érték be morzsákkal. Az ő magyarellenességük abszolút tudatos, előre eltervezett és szándékos volt – és más „rendszerváltó” pártokkal ellentétben pontosan tudták, mivel szeretnék felváltani a magyar nemzeti gondolatot.
Hogy ez végül is nem sikerült, nem rajtuk múlott, hanem a hamis igéiktől, lelepleződött hazugságaiktól megundorodott választópolgárokon. És hadd mondjak valami meglepőt: nemcsak a jobboldalon, de az MSZP háza táján is kiütést kaptak az SZDSZ-től, hiszen őket, közvetlen szövetségeseiket is ugyanolyan bugrisnak nézték, mint politikai ellenfeleiket.
Az SZDSZ hatalmas károkat okozott, de megtörni nem tudta az országot. Ellenkultúrájuk soha nem ért el a szívekig, csak a leggyengébbeket kapkodták el, mint a farkas a nyájtól elmaradozó gidát. Az SZDSZ légvárakat épített egy olyan országban, amelyet valójában soha nem ismertek és nem értettek meg. Emiatt ravatalozzuk fel ma őket, magyar barátaim, és emiatt nem tekinti senki a saját halottjának őket 2013-ban.
De valamit utólag is megköszönhetünk az SZDSZ-nek. Ha nincsenek, soha nem áll össze masszív egységgé a többmilliós nemzeti tábor. Ha nem rúgják arcba módszeres alapossággal az embereket, ha nem sértik meg önérzetünket oly hosszú időn át, és ha nem gyalázzák jelképeinket, múltunkat, népünket, talán még ma sem önmagunkkal, hanem velük foglalkozunk.
Kétségkívül az SZDSZ érdeme, hogy fiatalok százezrei ébredtek rá magyarságukra, hogy az egyetemeken ma már labdába sem rúgnak a liberálisok, hogy társaságban, buliban, asztal melletti vitákban a nemzeti alapállás ma már legyűri a nemzetközi mákonyt.
Az ifjúság mindig radikális, mi is azok voltunk, de eltelik majd néhány esztendő, és a hazájukat szerető, ám néha túlfűtött ifjak fejében rend lesz. Nyugodt szívvel bízzuk majd rájuk a jövő Magyarországát, átveszik a stafétabotot, ahogyan mi is átvettük másoktól. A jövő a miénk, mert a liberalizmus és a multikulti lufija kipukkadt – egészséges ember egyszerűen nem lehet eszdéeszes, vagy hívják bárhogy is majd akkor a nemzetköziség apostolait.
A liberális demokráciától való eltávolodást, a nemzeti gondolat reneszánszát, és más örvendetes fejleményeket is nagyrészt az SZDSZ-nek köszönhetünk. Az ő érdemük, hogy huszonöt év alatt megtapasztaltuk, milyen volna az a világ, amelyet tartósan ők irányítanak. Néhány millió magyar honfitársammal együtt ezerszer élek szívesebben az erős, központosított Magyarországon, mint a liberalizmus zsarnokságában, ahol a hatalom való birtokosait elrejtik a fürkésző szemek elől.
Százszor, ezerszer jobb ma Magyarországon élni, mint a kilencvenes évek közepén, az SZDSZ monopoly-köztársaságában. A magában bízó, felemelt fejű magyar alakja már nem délibáb, hanem valóság. Egyre több ilyen bukkan fel a környezetemben, őket sem gyűlöletkampánnyal, sem manipulációval nem kábíthatják el a liberálisok.
Van egy rossz hírem, súgjuk is meg sebesen a halottnak: sokan jól érzik magukat a hazájukban... Hogy miért? Mert egyszerűen jó a közérzetünk, amióta méltóztatott kinyiffanni. Észrevették, milyen tág szemeket meresztenek egyesek, amikor csak ennyit mond az ember: köszönöm, jól vagyok, minden rendben, és nem állandóan a panasz és a siránkozás tör elő belőlünk?
Mert ha az ember nem eszdéeszes, akkor tudja és tovább is örökíti, hogy a jó közérzet nem pénz - és vagyontárgy halmozás kérdése. Vannak gondok, bajok? Persze. De amikor az ember azt olvassa, hogy nincs többé SZDSZ, rögtön kisüt a nap, legalábbis az én szívemben feltétlenül.
Szentesi Zöldi László
Magyar Hírlap
Ki legyen a fő vadász?
A régóta folyó balliberális belharc újabb fejleményei világosan jelzik, hogy mi is a küzdelem valódi célja. Ilyen önleleplező pártcsatározás talán még nem is volt 1990 óta, bár a kisgazdák annak idején alaposan egymásnak estek. Az „összefogás” és „korszakváltás” szólamai mögött nem voltak elvek, és program sem volt, előre ittak a medve bőrére, és mindenki fővadász akar lenni.
Szentmihályi Szabó Péter
Magyar Hírlap
Normák
Elképesztő, de mégsem meglepő, hogy egyes, valamikor a hatalomban vagy annak közelében lévő balos emberek úgy gondolják, hogy mindent megengedhetnek maguknak. Legutóbb a sukorói ingatlancsere büntetőperében a tanúkihallgatásakor Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök nemes egyszerűséggel rendreutasította, felelősségre vonta az ügyészt, sőt vitatkozott a bíróval. Az őt kérdező ügyészt farmernadrágban, tornacipőben utasította, hogy „Szólítson miniszterelnöknek!”. Az ügyész és a bíró a meglepetéstől meghökkenve vette tudomásul a helyzetet. Egyébként Gyurcsány nem először fenyegette meg az ügyészeket.
Stefka István
Magyar Hírlap
Megkezdődik a béremelések időszaka - összefoglaló Rogán Antal sajtótájékoztatójáról
A parlament holnapi döntésével a pedagógusok bére átlagban 34 százalékkal fog emelkedni. 2009-ben a Nemzetközi Valutaalap követelésére a Bajnai - kormány egyhavi bért vett el a pedagógusoktól.
Azaz, míg a Bajnai - kormány egyhavi bért elvett, addig a jelenlegi kormány négyhavi bérnek megfelelő emelést biztosít a pedagógusoknak. A pedagógusbérek emelésével a parlament a béremelések időszakát kezdi meg.
2013-ban emelkedtek a reálbérek, és az Országgyűlés az egészségügyi dolgozók bérének fejlesztéséhez is hozzákezdett több lépésben.
Az elmúlt három esztendő béremeléseinek összesítéséből látható, hogy Magyarországon 2010 második negyedévétől 2013 azonos időszakáig 13,1 százalékkal emelkedtek a nettó keresetek.
A pedagógusok és az egészségügyi dolgozók béremelését egyaránt örvendetes dolognak tartjuk, ezért a Fidesz képviselőcsoportja a kormány ezirányú javaslatait támogatni fogja. A pedagógusok béremelése nemcsak béremelkedést jelent, hanem egy teljesítmény kritériumokhoz kötött minősítési rendszert is.
Azaz létrehozzák a pedagógus-életpályaprogramot, ami garancia a jövőre nézve, hogy a következő négy évben a pedagógusok bére kiszámítható módon, évről évre tíz százalékkal emelkedik.
Az ország gazdasági teljesítménye ezt a béremelést teszi lehetővé. Örülünk annak, hogy Magyarország jobban teljesít, ezért juthattunk el odáig, hogy a pedagógusok bére most átlagban 34 százalékkal emelkedhet.
Ez a 2009-es tíz százalékos csökkentéshez képest mindenképp előrelépés.
Patrióta Európa Mozgalom
Fricz Tamás: Alföldi, a Róbert
Már talán fölösleges is leírnom – hiszen még a balliberális oldal kritikusai is megtették, néhány nagyon hűséges „hívő” kivételével –, hogy az Alföldi Róbert által rendezett István, a király katasztrofális, botrányosan rossz produkció, amelynek augusztus 30-áig, a budapesti bemutatóig – ha lesz – illene megváltoztatni a címét Alföldi, a Róbert-re.
Annál is inkább, mert ez a darab nem más, mint a rendező ide nem illő, velejéig elcseszett kísérletezése és szubjektív felindulása, mellyel kristálytisztán bizonyította, hogy alkalmatlan az István, a király méltó megrendezésére. Nem is kívánok belemenni a szegedi Dóm téri előadás részleteibe, hiszen nem vagyok színikritikus, ám mivel az István, a király velejéig közéleti és politikai mű, van néhány tanulsága a botránynak.
Először is, Alföldi most hiába gondolja azt – sokak szerint „röhög a markába” –, hogy vihart kavaró rendezése után mindenki róla beszél, magasztalják vagy átkozzák, de mégiscsak az ő rendezéséről beszél egy ország. Ezzel pedig látszólag elérte a célját: ismét ő van a középpontban.
Csakhogy rossz hírem van: ezzel a rendezéssel ő nem bekerült, hanem kikerült a középpontból, mert méltatlanul viselkedett egy művel, nem értette meg a lényegét, jelentőségét.
Nem értette meg, hogy az immáron harmincéves István, a király már régen bekerült a klasszikus, nagy nemzeti drámák sorába, mint többek között a Bánk bán vagy Az ember tragédiája. Nem értette meg, hogy nem egy „posztmodern” „anyaggal” áll szemben, amely az underground színházi rendezések elképzelései szerint bármilyen irányba elvihetők vagy akár el is torzíthatók.
Ugyanis kérdezem én: elképzelhető-e egy olyan, 21. századi Bánk bán-rendezés, amelyben mondjuk Bánk a saját népe ellen fordul, Tiborcot megvetően kezeli, nem lép fel az országrontókkal szemben stb., mert az „új értelmezés” szerint ő is része valami súlyos, országot rontó mételynek?
Vagy elképzelhető-e egy olyan Ember tragédiája-darab, amelyben teszem azt Ádám egy egoista pária, Éva egy ócska kurtizán, de ezen túl, koncepciózusan, az Úr és Lucifer tulajdonképpen egy gyékényen árul, egyik sem jobb a másiknál, mindketten részei egyfajta hatalmi mámornak – vagyis Jó és Rossz között immáron nincs semmilyen különbség?
Ugye, milyen „posztmodern” lenne ez a „koncepció”? Nem, nem lenne posztmodern. Egyszerűen csak ostobán, bután értékromboló. És ne merje itt azt mondani Alföldi vagy az ő ájult hívei (direkt nem mondok neveket, nem kívánok bántani senkit), hogy ezek a „dumák” régimódi, vaskalapos, nacionalista, konzervatív, előítéletes, fasiszta emberek jajongásai.
Minden országnak léteznek klasszikus, nemzeti összetartás-tudatot megalapozó művei, amelyeket az önmagát a nemzetközösség részének tekintő művészek, rendezők tiszteletben tartanak és nem forgatnak ki a sarkaikból, mint tette azt a fenti szempontokra totálisan érzéketlen Alföldi.
Egyszóval, Alföldi azért nem röhöghet most a markába, mert a király – gyengébbek kedvéért: nem István, hanem Alföldi – meztelen lett. Ő nem polgárpukkasztó, izgalmas, további vitákat kiváltó, elgondolkodtató és vitákra ingerlő, végső értelmében tehát hasznos művet hozott létre, hanem egy lehervasztó, érdektelen, közhelyes semmit, amitől az embernek még az élettől is elmegy a kedve.
Sokan láttak egy borzalmat, aminek nem kellett volna létrejönnie. Ennyi történt, semmi más. Nincs mit továbbgondolni, csak sajnálni lehet az elfecsérelt időt, a teret, a nézőket, és nem utolsó sorban a darabban szerepet vállaló, magukat égető színészeket és énekeseket (tisztelet a kivételnek).
Szívesen mondanám: a szegedi előadások befejeződtek, felejtsük gyorsan el Alföldi Róbert: Alföldi, a Róbert című megalomániáját, amihez senkinek semmi köze, csak neki magának, de neki nagyon. Ám szerencsétlenségünkre még itt áll előttünk egy augusztus 30-i „bemutató” a budapesti Arénában is. De hát túlélt már ez az ország nagyobb viharokat is…
Egyébként még annyit: már régen mindenkinek tudnia lehetett, hogy Alföldi Róbertnek nincs különösebben erős közéleti és politikai érzéke, megfontoltsága, ő egy érzelmi ember, aki szubjektív döntéseket hoz, s például tehetséges a kísérletező, underground színházi rendezések terén. (Ezért is volt megdöbbentő, hogy ő kapta a klasszikus mű rendezési jogát.)
Emlékezzünk: nemrég történt, hogy mint a Nemzeti Színház igazgatója, Erdély Romániához csatolását „színházában” együtt akarta ünnepelni a Romániából tervezett meghívottakkal. A közfelháborodás miatt végül lemondott „trouvaille”-áról, ám nem érzékelte, hogy tervével rengeteg magyar ember érzékenységét sérti, s egyben a Kovács László-i, Medgyessy Péter-i globalista „magaslatokra” jut el, ahol már nincs nemzet, csak kölcsönös szeretet… De hiszen most is megmondta: unja a politikát! Vagy hogy finom legyek, talán inkább nem mindig érti meg a politikát minden elemében.
Az viszont biztos – megint finom vagyok –, hogy a szegedi bemutató után őt tényleg egyre többen „unják”.
Fricz Tamás
mno.hu